Dunántúli Napló, 1965. szeptember (22. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-26 / 227. szám
íj-tcmk 'Töardtj. A tizschilünges ■pgy férfi haladt vé -zot- 1 gó léptekkel a syáney-i utcán. Agyonhordott, de tis/ ta öltözéket viselt, régi bai- na öltönyt, kékrefestett felöltőt, vitorla vászon cipőt és széles karimájú kalapot Hóna alatt nagy köteg újságpapírt cipelt, jobb kezében pedig ott szórón satt a a tízschillinges bankjegyet. Este 10 óra volt. Vasárnap. A hónap: június. Az év: 1933 A férfi neve: Tom Johnson. A Morton-öbölbe tartott a fügefákhoz, amelyek alatt minden éjszakára sokan húzódtak meg, többnyire munkanélküliek. Érezte, hogy s harmatos fű átáztatja cipőjét, zokniját, megdermeszti fáradt lábujjait A fák aló érve gyufaláng fényénél keresett alvóhelyet magának az összezsúfolt embertestek között. Talált is egy kicsiny tisztást egy bütykös, öreg fa törzs mellett, két lépést tett arrafelé, de a sötétben megbotlott és valami puhába ütközött. — Vigyázzon hova lép! — szólt egy panaszosan rekedt hang — Bocsánat — motyogta Johnson. Óvatosan lekuporodott, nehogy meglökje a mellette lévőket. Előszedte a hóna aló szorított újságpapirokat, kiteregette és sorban betakart? velük a lábát, a térdét és & derekát. Aztán ledőlt a ke ntény, hideg földre és megpróbált a felsőteste köré is újságpapírt gyömöszölni. Nagy gyakorlata volt már ebben a mesterségben, de most Úgy tűnt, fagyos ujjai helyen csupa hüvelykujj van. Még jó, hogy nem túl nedves a föld — gondolta. Az elmúlt napokban nem esett és a vastag levélréteg felfog ta a néhány csepp harmatot. Egyszercsak valami kemény nyomódott a bordái közé. An nak a hatalmas fának görcsös gyökere volt, mely koronáját több méter szél"<— ben terítette az alvók fölé. Megpróbált elfeledkezni erről a váratlan kényelmetlenségről, s várta a ráereszkedő álmot. De az éhség s a fagyos lába, a nedves zoknija nem hagyta elaludni. Azután hirtelen tudatára ébredt, hogy még mindig ott gvűrködi a markában a tízschillinges bankjegyet. Kibontogatta és feltartotta a feje fölé. A sötétben csak a körvonalait látta. Eszébe jutott, hogyan is került hozzá ez a pénz. A Munkanélküliek Központjában négy schilling, három pennyt gyűjtött össze aoróban, egy-, három- és hat- pennysekben. Az adományozók egyike-másika utolsó pénzét adta oda neki. Bejárta a kocsmákat, azokat a helyeket, ahol barátai iddogáltak. és sikerült még négy schilling tíz pennyt összegyűjtenie. Most, ahogy a fa alatt feküdt, nagyon megkívánta a sört. Óvatos gondossággal hajtotta össze a tízschillingest, azután, mint egy hirtelen ötlettől vezérelve félredobta az újságokat és felkelt. At'.épke- dett a fekvők feje felett és elindult visszafelé a városba. Egy hentesüzlet kivilágított kirakatánál megtorpant. Szeletelt sonka, szalámirudak, füstölt hal, vastag angolszalonna ... összefutott a nyál a szájában. Reggel óta egy falatot sem evett. Gondolatban összeállította magának a menüt. Sertéssült gombamárl 1, szalonnás tojás, f is? spárga és zeller ... Azután egy bútorüzlet elé ért, s a kirakatban pazar hálószobabútort látott: pompás rugózatú ágy, puha, párnák, vastag matrac, meleg takarók. Elképzelte magát, amint belefekszik. Mulatságos lenne, ha betörne az üzletbe és leheveredne az ágyba. Hangosan nevetett erre a gondolatra, nevetése dssz- hangot vert a néptelen utcán. Ettől megijedt és továbbsietett. Jobb kezében még mindír ott gyűrködte a tízschillingest. S most eszébejutott: az Üdvhadseregnél egv schillin- gért hálóhelyet kaphatna. A?> mondaná, hogy csak kilencet gyűjtött. Ellenállt a ki sé: tő gondolatnak, de a léptei csak vitték, vitték, amíg az öreg, kopottas épület előtt találta magát. Hálóhely egy schillingért. Soha nem tudja meg senki... Bent egy őszhajú ember üli az íróasztal mögött és o számlakönyv fölé hajolt John son közeledett az íróasztal tálhoz és halkan köhintetí Az alkalmazott felpillantott ..Tessék, jóember”. — Kvártélyt szeretnék az éjszakára. — Azt hiszem még van szabad ágy a hálóteremben Egy pillanat, megyek, megrr-em. Johnson a kandallóhoz lépett, ahol lobogva ragyogott a hasábfák tüze. A lángok fö lé terjesztette a kezét, máj ' (' két 'nyerét és felváltva tartotta éket a meleghez. Az ősxhajú férfi visz- szajött és azt mondta: — Van még üres ágy. Egy schilling. Johnson habozva nyújtott:' oda a tízschillingest A másik elvette és vissz:,!’dott kilen schilling aprót. Johnson a felöltőié zsebébe süllyesztette — Először megmeleeeHn- itt, ha megengedi — szón — Ahogv tetszik — feleli'' az alkalmazott. >s vissz»tő-* munkáiéhoz. Johnson egv ' " készült háro^oi^h»'1 széket húzott a kandalló melli g rápillantott az íróasztalná görnyedő férfira * hozzáiá tott. hogv kifűzze a einő-°< lehúzta a cipőt mindkét lé- és fölakaszt kan dalló nfl<-lránvé*— * ’Után 9 zokni iát ts levette, minők-1- tő csupa víz volt. Kicsavarta maid ráterftette a cipőre. Az ember az íróasztal möe odanézett és rászólt: — Kérem, ne vegye le itt a cipőjét. Johnson zavartan mormogott valami bocsánatkérés- félét és felhúzta a ''bellié} Elöntötte az álmosság, neki dőlt a kandallónak. Előrebukott a feje, szemei lecsukód tak. H irtelen rándulással fölegyenesedett. Az emberek adakoztak, némelyikiik utolsó pénzét adta oda és ő egy schillinget a saját kényelmére fordított, összeszedte magát és odalépett az íróasztalhoz. — Meggondoltam magam — • szólt. — Nem kell a kvártély. Az alkalmazott kérdőn nézett rá. — Ahogy gondolja — felelt, és az íróasztalfiókbf.l vaskazettát húzott elő. Kivett egy schillingest és Johnson felé nyújtotta. — Jobb szeretném az én tízschillingesemet — szélt Johnson és átnyújtotta a kilenc schillinget, amit az előbb kapott. Az alkalmazott vállat vont. kihalászta a bankjegyet és odatette eléje az Íróasztalra Johnson gondosan összehajtotta és elindult az ajtó felé Ott azután visszafordult. — Nem lehetne egy lányér levest kapni? _ Nincs. Sajnos nincs ingyen leves reggel nyolc óráig. Johnson kü nn az utcán álldogált. Szemerkélni kezdett az eső. Gyengeség fogta el, szédült, be akart állni a hid alá, hogy az eső elől menedéket keressen, de megbotlott, és elterült a nedves aszfalton. Egy taxi csikorogva fékezett, alig fél méternyire állt meg tőle. A sofőr ordított: — Nézzen a lába alá, maga hülye! Johnson föltápászkodott, megpróbálta ledör^ölni a sarat a felöltőjéről és szó nélkül ment tovább. A városi park felé tartott, s örömmel fedezett fel egy üres padot. Elnyüjtózkodott rajta, s Lassan álomba merült. Hajnalban ébredt fel, majdnem teljesen elgémberedve a hidegtől. Elvánszorgott az Üdvhadsereg konyhájára, beállt a rongyos sorbanállók közé és mohón falta a levest a pléh tálból. Ettől kissé feléledt, s hamarosan odaért a pártnaz ismerős, rozzant épülete elő. Felment az első emeletre és bekopogott az ajtón, amelyen nem volt névtábla. — Tessék — szólt egy hang belülről. Johnson belépett. A parányi szoba zsúfolt volt. A falon penészfoltok, a vakolat itt-ott lehullott, az egyik sarokban térképek, szedett védett székek és asztalok jelezték. hoey a bútorzatot lassacskán. innen-onnan gyűjtötték össze, a napfény homályosan szűrődött át a poros ablaküveaen. Az íróasztalt szétszórt pániról.- borítottak, Vóví-ásns ívpV véppel ín ft lapok, kefelevnnatok. A falról egv kirsinv keretből M'”x Károly képmása tekinteti e rájuk A munkó« hetil»n i The Workers’ Weeklv ed"’ példánya léckeretben fő — l.t egv szögön, az ablakpárkány mellett. Az asztal mögött ülő fé-fi abbahagyta az írást és k i- pillantott. — Helló Johnnoj — üdvözölte. — Helló Lance! — Johnson leült az asztallal szemközti székre, a rozoga szék megnvikordult alatta. — Szóm bat délután adományokat gyűjtöttem a pártnak. — Hogy sikerült? — Fél fontot szereztem — felelte Johnson s arck'feje- zése olyan volt. mint a gyermeké, aki várja, hogy megdicsérjék. Lance Sharkey elmosolyodott. — Fél fontot? Hisz ez egy vagyon manapság! Mit csináltál? Kiraboltál egy bankot? — Nem, pennynkint gyűjtöttem a munkásoktól a központban, meg a kocsmákban; kivéve az utolsó 11 pennyt, azt az öreg Nick, a cipész adta. — Majdnem egy schilling!1 — szólt Sharkey és füttyen- tett elismerésképpen. — Nagyon rendes fickó az öreg! Azután kihúzta az íróasztala fiókját és elővett egy képet — Megmondom neked mit csináltunk a pénzzel. Itt van ez a fénykép, a nyomda a múlt héten nem fogadta el, mert nem volt pénzünk a klisére. Most legalább kinyomtathatjuk és meglátják az emberek, hogyan támadta meg a rendőrség a munkanélküliek tüntetését. Az eheti lapban már megjelenhet. J ohnson elvette a pénzt és a fényképet. — És légy oly szíves, hozzál nekem egy-két szendvicset — szólt utána Sharkey, és átnyújtott néhány pennyt. Azután Johnson arcába nézett és megkérdezte: — No és te? Ettél valamit? — Olyan éhes vagyok, hogy egy döglött lovat is megennék. Feltéve, ha le van öntve tartármártással. — No, akkor vegyél magadnak is húsos puddingot vigyázz, hogy elég sok mai - tást tegyenek rá. Tom Johnson lement az utcára, át a túlsó, napoa oldalra. Ruganyos léptekkel járt, elfeledkezett a gémot- redett lábáról és a gyomlál marcangoló ürességről. És a tízschillingest keményen szorította a markában. Fordította: Ziláld Julii Torkos Ildikó rajza Az utolsó tolLseprűben ez a mondat olvasható: „Azt is illik a pécsieknek tudni, hogy a Zsolnay Vilmos nevét y-na' kell írni.” Egyik olvasónk fülében rosszul csengett ez a mondat, s ezért Kefeseprű aláírású levelében arra figyelmeztet bennünket, hogy az idézett mondatban felesleges az a határozott névelő, mert a magyar nyelv tör vérvei szerint személynevek e'őtt nem használunk névelőt. .Mielőtt a kefeseprűző olvasó levelében írtakkal foglalkoznánk, nem az önki itik elkerülése, de az igazság ked- ' véért meg kel mondán hogy az eredeti kéz;ratban az említett mondat kifogásolt a névelője hiányzik. Hogy miként került a szövegbe, nem tudjak, nem is kutatjuk. Mióta sajtó létezik, sajtóhb-j is vannak. Tény, hogy e sajtóhiba a „kefeseprűzés” során is benn rekedt. Kérdés azonban, nagy tévedés-e, vagy egyóltalá ba-e az, ha a személynevek előtt áz a, az határozott névelőt használjuk. E kérdésben egyáltalán nem egyöntetű z nyelvtudósok, írók és költők véleménye. A személynév lo- g kai lag pontosan meghatározott, egyedi dolgot jelöl meg ezért határozott névelő léi ki1’ sem más a jelen lése mint azzal. A jelző nükü' £70f)^já1 v;nov pír P és az irodalmi nyelvben ; Káli’”•> inkább névelő kü í.so'ak. Ez alól a szabály alól is vazicak kivételek Régp’~ber is ma különöskéooen gya- k • ■> névelővel p,;ö**n személynév. A mai magyar nyal", rendszere c. akadémiai kiadvány Gelléri, Németh, Barta, Kell-e a személynév előtt névelő? Sásdi és mások műveiből közöl példákat. Seemann Gábor állítása szerint a névelőnek személynevek előtti használatát Rákosi Viktor ültette ái irodalmunkba — éppen a dunántúli nyelvjárásból A pécsi, baranyai fülnek tehát nem szokatlan, ha valaki igy beszél: Elmegyek a Nemesekhez, majd utána a Kovács Pistához, Seemann azonban téved. Már Rákosi Viktor előtt is gyakori irodalmunk ban a névelős személynév Még ma is ismert kuruc nótánk szerint: „Nincsen abban semmi virtus, Verje meg a Jézus Krisztus!” Arany János, aki germanizmusnak tartotta személynevek előtt a névelők használatát, a Zács Klára c. versben így ír: „Keres o Klára, mégsem akad rája.” A palóc Mikszáth Kálmán novellái tele vannak ilyen nevekkel: a Laci, a Berci, 8 Pali. de gyarkan névelő nélkül is írja. A kaszát vásárló paraszt c. Ismert novellában így beszélteti Csornák Gergelyt: „Ez itt a keresztkomám Dorozsmáról. a Komé* Istók”. Nagy J. Béla nyelvész szerint a névelős szemálvhasr- nálatban nincs semmi ü'dözn való germanizmus. Azokat lehet nérretutánzáss»'’ vádolni. akik a nőket csak család nevükön czóiítc,»,táv '-«-eszt- nevüket eihc"3vvci* n r^^ior n Honthy. E he1 vett a helyes; Bajor Gizi, Honthy Hanna. Ebben az esetben nemcsak a határozott névelő -itétele hiba. hanem a keresztnév elhagyása is. A magyar nyelv- szokás szerint ugyanis a vezetéknév egymagában, keresztnév nélkül férfit jelent. Viszont. el kell ítélnünk azt az újabban lábra kapott helytelen és magyartalan jelenséget. hogy néha az asszonyok saíát kereszt- vagy utónevüket férjük családnevével együtt használják, pl. ekként' Kiss Péterré Farkas Rózsa Kiss Rózsaként mutatkozik be. mintha férje család’ábó' való volna Más a-* minden nőnek minden egyes házasságkötésekor joga van '-ijelentent hogv saját vagv férje revét óhajtja-e a jövőtan használni. A felve’ett kérdésben ál1 alpontunk Simonyi Zsigmondé- val azonos: ..A névelő nélk ! használat mindenesetre irodalmibb. mint a névelővel való.” Ebben a jelenségben nem szükséges német hatást szimatolni, mert a mi nyelvünkben is esészen természetes módon kifejlődhetett az ilyen névelőhasználat. Némelyek hangulati különbséget találnak a személynevek névelőt len' alakja és 8 névelős között. Az erdélyi Pálfi Mérten ezt Írja: ..Nem is sejtik, mekkora lekicsinyié- és lesainálás van abban, ha valakiről azt mond iák: Nv. itt a Pista!” A dunántúli Réger Béla ennek éppen az ellenkezőjét bizonyítja: „Édesanyám, megjött a János ... A János! — Benne rejlik ebben a kifejezésben, hogy a mi Jánosunk jött meg, a maga fia, édesanyám, akit olyan nagyon szeret, aki. távol volt a háztól, akit annyira vártunk, szóval a személyhez fűződő képzeteink egész tömege ... ha ellenben nagyon kevés vagy éppen semmi értelmi (helyesen: érzelmi) mozzanat sem kapcsolódik a személy képzetéhez, az artikulus feleslegessé válik, s így mondjuk: Édesanyám, megjött János. ” A két ellentétes felfogást Horváth János kapcsolja ösz- sze: „Mondják ugyan néhoa névelősen a személyneveket (a Pista, a Balogh Gyuri), de az irodalmi nyelvtudat ilyenkor legott lefokozást, jobb esetben becézést érez ... Másrészt az is bizonyos, hogy akár lekicsinyeljük azt a Pistát. akár szeretjük, nem kiálthatunk fel névelő nélkül így: Na, itt Pista! — Ha telefonon hívjuk fel Pistát, ő jelentkezhet ilyen módon: — Halló, itt Pista! De ha énnekem kellene bek'áltani a szomszéd szobába az örvendetes hírt. Pista megérkezését. én is névelővel mondanám: — Itt a Pista! Csak névelő nélkül lehet mondani. Aki János, az mind álmos De nem hiányozhat a névelő ebből: A János mind álmos.” Mindezekből látható, hoev a Kefeseprű nem is olyan köny- nyen eldönthető kérdést kotort elő. Nyelvtudósaink is b'zonytalankodva írnak erről. Miként az említett példák igazoljak. íróink költőink még e tekintetben is gyakran ingadoznak. Tollseprű Frank Hardy, ausztrállal író 1917-ben született. Tizenhárom éves korában abba kellett hagynia a tanulást, hogy munkát vállaljon. 1944 óta jelennek meg növeltéi, regényei, de színdarabokat, humoros történeteket,népmese-feldolgozásokat is. Hardy az Ausztráliai írók BaFáti Társaságának alelmOco ás 9 Realista tróegoport alapítója. Ez. utóbbi szervezel célkitűzésé, hogy. él írókat nevelje« ki a munkásmozgalomban. * * l
