Dunántúli Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-15 / 192. szám

1365, AUGUSZTUS 15 2 ticiplö Kirándulók érkeztek a múzeumba Július régéig 597270 üdülő és látogató járt Magyarországon Az Országos Idegenforgalmi Hivatalnál nyert adatok tanú­sága szerint az idén is biz­tatóan alakúi idegenforgal- "ryuüik. bár az első félévi ki­esések miatt nem értük el a múlt évi rekordforgalmat. A statisztika szerint az első félévben összesen 299 1 63 kül­földi üdülő és látogató érke­zett Magyarországra, július­ban viszont — tehát egy hó­nap alatt — az előzetes ada­tok szerint 298 107. Tehát egy hónap alatt majdnem annyi, mint az első félévben. I960 januárjától július végéig ösz- szesen 597 270 vendég járt ná­lunk Tavaly a hasonló idő­szakban, amikor igen kedvező volt az időjárás üdülésre, ki­rándulásra, 679 490 külföldi vendégeskedett hazánkban. A baráti országokból leg­többen Csehszlovákiából ér­keztek, összesen 229 384 ven­dég, a nyugati országokból pedig Ausztriából jöttek leg­többen, összesen 56 257 kirán­duló, üdülő, látogató. A múlt évihez viszonyítva növekedett a jugoszláv, a len­gyel, a nyugatnémet és az amerikai látogatók száma, ami azt igazolja, hogy egyre töb­ben érdeklődnek Magyaror­szág iránt. Ez azzal is ma­gyarázható, hogy javultak az --"'ci "Altételek, örvendetesen növekszik az átutazók száma is. Míg 1964- ben egész esztendőben össze­sen 497 581 utas haladt át or­szágunkon. addig 1965. augusz­tus 1-lg 420 405, s az átuta­zók egy-két napot nálunk töl­töttek el; Szabályozták az fizietek augusztus 20-i nyitvatartását M Ünnepi rendezvények a Mecseken Á szövetkezeti mozgalom fejlődése képekben Kiállítás nyílik Siklóson augusztus 19-én HÍREK Több hetes munkával ké­szíti a Siklósi járási Tanács Mezőgazdasági Osztálya azt a kiállítást, amelyik bemutatja a járás termelőszövetkezetei­nek fejlődését. A kiállítást augusztus 19-én, felszabr ulá- sunk 20. évfordulója jegyében nyitják meg, de anyaga első­sorban a szövetkezeti mozga­lomban az utóbbi öt évben el­ért eredményeket mutatja be. Külön tabló foglalkozik a gabonatermesztéssel, az ön­tözéssel. a gépesítéssel, a szarvasmarha-tenyésztéssel, a talajvédelemmel, szinte az egész mezőgazdaság életévet. A tablókon szÄnadatok és fotók mutatják be az ered­ményeket. A kiállítást augusz­tus 19-én a siklósi járási mű­velődési ház nagytermében ünnepélyesen nyitják meg és több napon át áll az érdek­lődők rendelkezésére. Értesü­léseink szerint a villányi foto- szakkör kisfilmet is készít eb­ből az alkalomból, amely be­mutatja a baranyahídvégi ter­melőszövetkezet itatásos bor- júnevelését és a felsőszen t- mártoniak nagyüzemi kerté szetét. Bevált a Sopiana üvegmosó és -szárító berendezése Csütörtökön indították el a Kecskeméti Konzervgyárban a Sopiana új gépét, az üvegmo­só és -szárító berendezést. A prototípus kétszáz órás „műszakban” bizonyítja be a hozzáfűzött reményeket. Az eddig eltelt három nap alatt kifogástalanul működött, s így remélhető, hogy a továb­biakban sem lesz vele gond. A konzervipari szakembe­rek máris dicséröleg nyilat­koztak az új gépről, amely egy üvegutánkezelő vonal egyik fő gépe. Ilyen vonal, amely az üve­get, a töltésre tökéletesen elő­készítette, nem volt eddig Magyarországon. Konzervgyá­rainkban ezen új gép működ­tetése majd jóval nagyobb termelékenységet • biztosít. A tervek szerint hatezer üveget mos és szárít óránként. A prototípus kétszáz órás próbaüzemeltetése után meg­kezdi a Sopiana a sorozat- gyártást. Az első megrendelő a Szov­jetunió. 48 ilyen gépet ren­delt, melynek első 18 darab­ját még ebben az évben el­készítik. a fennmaradó har­mincat a következő év első negyedében szállítják. 1968- ra konzervgyáraink is i-endel- tek az új üvegmosó és -szá­rító berendezésből. 0 lottókirendeltségeH ünnepi nyitvatarlása A totó-lottó kirendeltségek Budapesten és a körzeti iro­dák székhelyein augusztus 20- án, pénteken a szokásos szom­bati, 21-én, szombaton pedig a szokásos vasárnapi nyitva­tartási szerint állnak a közön­ség szolgálatára, 22-én, vasár, nap zárva maradnak a totó­lottó fiókok. Egyebütt vidékein augusztus 19-én, csütörtökön a szokásos szombati, 20-án, pénteken 8-tól 12 óráig, 22-én, vasárnap pedig a szokásos hétfői nyitvatartási rend sze­rint várják a fogadókat: au­gusztus 21-én, szombaton ezek a totó-lottó kirendeltségek zár­va tartanak. AUGUSZTUS Mária napja. 1 s A Nap kél: 4.39, nyugszik: 18.57 órakor. A Hold kél: 20.38 VASÁRNAP nyugszik: 7.29 ófakor. jjetvenöt éve, 1890 augusztus 18-én •*’ született Hunyadi Sándor író. Vi­déki, majd budapesti . úqírósi•dós', uiéU l.ett fejtette ki többrétű irodalmi munkás­ságát. A magyar novella egyik mestere­ként tartják számon, frt r-génueke’ elbe­széléseket, színművet. Az egyszerű, embe­rek mindennapi életében előforduló bonyo­dalmakat kitűnő jellemábrázolással, találó ____ realizmussal jelenítette meg, s írásaiban m indenkor a szegényekkel rokonszenve­zett. Irásművészetével, vidám, olyk' r pedig kesernyésen anekdotázó hangon, derűs, csendes költő.- séggel pergette konfliktusokkal telt történeteit. Légidőtállőbb alkotásai, novellái, melyekből metsző társadalomkritika csen; dűl ki. Elbeszélései az élőszó természetes üdeségével habnak. Regényeiben gyakran engedményeket tett a korízlésnek Szín­müveiben novella- és regénytémáit dolgozta fel erős valóséo- érzéssel, de a sikerre törekvés többnyire gátolta témáinak drámaivá fejlődését. A legnagyobb sikert Feketeszárú cseresznye című színművével érte el. Több novelláját megfilmesítették. Uj, modern vonalú dísztár­gyak, Vázák, tálak készülnek a Pécsi Porcelángyárban A televízió műsora augusztus 15-én, vasárnap: 10.00: Foxi Maxi kalandjai Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 10.25: Csaj­kovszkij: A diótörő. Három­felvon ásos mesebalett — 10 képben — az Állami Opera­ház előadásában (képfelvétel­ről) 16.05: A Magyar Hirdető műsora. 16.15: Falusa dolgok ról. 16.55: Magyarország—Hol­landia úszóviadal közvetítése a Sportuszodából. 18.40: Ne­vessünk! Azok a régi szép idők ... Filmösszieállítás. — 19.00: A Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság nemzeti ünnepén. Beszédet mond Szón Csan Rjom rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövet. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Irodalmi képeskönyv. Hunyadi Sándor: Az arany­ifjú. 20.40: Adriai melódiák. Közvetítés a split! szórakoZta- tózénei fesztiválról — 21745. Sporthírek. 21.55: Delta. Tu­dományos híradó 22.15: Tv- híradó — 2. kiadás. — A Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa Mecseki Üdülő­szállójában ez évben eddig körülbelül kétezren üdültek. A legújabb csoport augusztus 19-én érkezik majd az üdü­lőbe. — A vásárlók kérésére kél eladó szolgál ki Pécsett az 51- es számú Tolbuhin úti zöld­ségpavilonban. Megjavítják az áruellátást is, így megszűnik a korábbi, sok bosszúságra okot adó sorbanállás. — Megjavíttatja és kitisztíttatja a szkokéi közkutat a III. kerületi tanács végrehajtó bizottsága. El­végeztetik a kis-daindoli közkút vízének tisztítását is és felújíttat­ják a régi kútházat. Patacson el­rendelik az úgynevezett dzsámi kút betömését, mert vize fertő­zött és többszöri próbálkozás el­lenére sem sikerült emberi fo­gyasztásra alkalmassá tenni. A Baranya megyei Tanács ke­reskedelmi osztálya és a Pécs vá­rosi Tanács kereskedelmi osztálya a KPVDSZ megyebizottságával egyetértésben szabályozták az üz­letek ünnep előtti nyitvatartását. Pécsett augusztus 19-én, csütör­tökön a szombaton szokásos idő­pontban tartanak nyitva az üz­letek. Augusztus 20-án, csak a vasárnap is nyitvatartó dohány­boltok és mozibüfék árusítanak. A mecseki, tettyei kitelepüléseken este 8 óráig lehet vásárolni. Au­gusztus 21-én minden tcjbolt és tej árusításra kijelölt élelmiszer- bolt. valamint kenyérbolt, 7 és 10 óra között, nyitvatart. Kinyitnak a vasárnapi árusításra kijelölt élelmiszer-, hús-, édesség-, do­hány- és ajándékboltok is. A vendéglátóipari egységek a va­sárnapokon szokásos nyitvatartási rendben üzemelnek. A Mecsekre kitelepült kereskedelmi egységek 23 óráié árusítanak. A vidéki élelmiszerüzletek au­gusztus í9-én egy órával meg­hosszabbíthatják nyitvatartásukat és este 6 óráig árusíthatnak. A vegyesiparcikk- és ruházati szak­üzletek. valamint a vendéglátó egységek az egyébként szombaton szokásos nyitvatartással üzemel­nek. Augusztus 20-án a vidéki élelmiszer-, iparcikk- és ruházati boltok zárva lesznek. Kivétel a harkányi 45t. sz. tejbolt, amely ti és 9 óra között nyitva tart. A vendéglátó egységek szombati nyitvatartási idővel üzemelnek, a siklósi Sport kisvendéglő a va­sárnap szokásos időben zár be. Augusztus 21-én a tejet és ke­nyeret árusító élelmiszerboltok 7 és 9 óra közölt lesznek nyitva, a harkánvi 451. sz. teibolt 6-tól 9-ig. A vendéglátó egységek vasárnapi nyitvafcartás szerint üzemelnek. Augusztus 20-án kereskedelmi rendezvények lesznek a Mecsek több pontján, a Tettye felső ré- V szén a SZOT üdülővel szembeni ? térségen, valamint az állat- és < vidámpark területén. A TettyéreJ a Baranya megyei Vendéglátó Vál- ? lalat és a Bm. Vegyesiparcikk < Kereskedelmi Vállalat pavilonjai) települnek ki. Lesz itt borkóstoló,? cukrászda, italt és ételeket áru- \ sító pavilon és több mozgóárus,> akik fagylaltot, játékokat, léggöm-) bőt árusítanak. Az ünnepre ki- ( nyitják a SZOT-üdiilő teraszát, j mellyel szemben négy méter hosz- ? szú pavilont épít az Élelmiszer- ( kereskedelmi Vállalat, ebben virs-S lit, debrecenit, sört, szend\’lcset c és üdítőitalokat hoznak forgalom- $ ba. Az állatkertben és a vidám­parkban a meglévő kereskedelmi j egységek mellett mozgóárusok se­gítenek a fagylalt-eladásban. A \ vidámpark előtt borkóstoló pavi­lont állítanak fel, az Élelmiszer- j kereskedelmi Vállalat nyolcmé-) teres pavilonjában pedig ételeket, $ italokat árusítanak. „Megerősítve” azaz bővített létszámmal vár ja) vendégeit ezen a napon a dömör- $ kapui, valamint a misinatetői, fe­hérkúti és istenkűti turistaház is. > Nevedre százszor büszke légy... — Komlón a Május 1. Mű­velődési Házban augusztus 19- én kiállítás nyílik. Ezúttal aí „Mecseki Bányász” című heti-5 lap Irodalmi és Művészeti' Köre mutatja be legújabb j munkáit. A Zrínyi Ifjúsági < Színpad kollektívája pedig aí „Mecseki Bányász” pályáza- \ tának díjnyertes verseiből,: valamint novelláiból irodalmi j estet tart. A bólyi kastély parkjának fái szorosan összebújva áll­nak a tűző napon, mintha egymás lombjának árnyé­kát keresnék. Az utak pora ide a fák közé nem jut el, felfogják a kerítésként egy­másba gubancolódott bok­rok. A tábor közepére állított árbócon már megfakult a zászló: a vakáció első hetei­ben húzták fel, azóta egy­mást váltják a turnusok. Most a mohácsi járás, Kom­ló és a pécsi járás általános Iskoláinak felsőtagozatos ta­nulói közül azok laknak itt, akik az új tanévben kis­dobos-őrsvezetők lesznek. Többségük igazi újonc: most van először táborban, s az új tanévben kap elő­ször őrsöt is. A napirend szigorú, katonás A leeresz­tett sorompó mögött az őrök strázsálnak, az idegennek először az ügyeleteshez kell menni, hogy bebocsátást nyerhessen. A délelőtti órákban kötött foglalkozáso­kat tartanak a táborban, előadások, ismertetések, módszertani bemutatók hang zanak el, hét órán keresztül minden pontos és fegyelme­zett, a délután és az este azonban a játéké. Ilyenkor minden izgalmas, titokzatos. íme, egy levél. Titkos fu­tárral érkezett. „et — ntykltüt...” Bi­zony a kíváncsi idegen ezt hiába forgatja, nem érti egyetlen szavát sem. Az őrs­vezetők azonban percek alatt „lefordították”. „Ma társa­dalmi munkára mentek... Viselkedjetek úttörőhöz mél tóan ...” Megértésükhöz tud- 1 ni kell a kulcsot. Minden­nap történik valami. Leg­utóbb például, egy fárasztó nap után, éjjel tizenegykor riadót rendeltek el. A Ra­kéta őrs krónikása így örö­kítette meg ezt az eseményt: „ ... a cirkuszból medvék szöktek, s pont a bólyi táborba jöttek; bizony később jöttünk csak rá, a medvék nem igazik ám ... összefogtuk a medvéket, s fához kötöztük őket.” A tíz nap most rövidebb- nek tűnik, mint máskor egy-egy izgalmas számtan­ára ... A tábor közepén már kijelölték a búcsú tábortűz helyét. Rőíséböl és hasá­bokból hatalmas gúlát rak­nak majd az utolsó estén. Éjszakánként bagoly hu­hogás ijesztgette az őröket, nappal a versenyeken aratott győzelem okozott örömöt; minden nap hozott valami újat és kedveset. A részt­vevők emlékek százaival térnek haza. Ki fogságba ejtett szarvasbogarat visz, ki a táborban készített őrsi jelvényeket, mások préselt virágokat vagy fából fara­gott totemoszlopot... S még valamit, egy mondatot, a tábor jelszavát: „Büszke név az úttörő, viharban edzett drága név, — Ha hallod e szót: úttörő, nevedre száz­szor büszke légy .. (békés) — Mohács város területéi) tízezernél több rózsatövet ül­tettek ki. Ebből mintegy há­romezer a mellékutcákban van. Gondozásukat a lakosság társadalmi munkában végzi. — A 12. sz. AKÖV értesíti az utazóközönséget, nogy menetrend- szerinti autóbuszjáratait 19-én, csütörtökön a hét utolsó napjára. 20-án és 21-én a munkaszüneti nanokra. 22-én, vasárnap pedig a bét "isö munkanapjára érvényes - -trend szerint közlekedteti. — Ezer holdon végeznek ebben az évben mélylazítást a siklósi járásban a vajszlói és az ócsárdi gépállomások erő­gépei. Az igény már négy és fél ezer hold talajlazítás a járásban. Légi taxi (Az Ogonyok ból) — Bárban megkezdődött as üdülőtelep céljára kijelölt te­rület felmérése. Jövőre ezen a területen már házhelyet vá­sárolhatnak mindazok, aki1; víkendházat akarnak a Duna- parton építeni. — A Pécsi Víz- és Csatornám ü- vek vezetősége közli a lakosság­gal, hogy a gőzfürdő kazánt!*/' f* tás miatt augusztus 16-tól 2‘-'í szünetel. A gyógy szol gált a»» k közül a paraffin 16—21-ig ugyan­csak zárva tart. — Már dolgoznak a Karte» gráfiai Vállalat szakembere; idei karácsonyi ajándékukon. Ez a meglepetés egy 25 cen­timéter átmérőjű glóbusz ’e-z. amelyet két változatban bor­nak forgalomba. Az egyik, a faállványos variáns kivitele a hagyományos megoldásokat követi, a másiknál Viszont a kovácsoltvas-állványon for­gatható földgömböt áttetsző anyagból készítik. Időjárásjeleutés Várható időjárás vasárnap i estig: változó mennyiségű fel­hőzet, legfeljebb szórványosan előforduló esővel. Gyenge. ' napközben kissé megélénkülő i szél. A nappali felmelegedés ! kissé erősödik. Várható leg- ! alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 9—14, legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál szombaton 11 órakor 20 fok volt. t » 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom