Dunántúli Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-13 / 190. szám
tm. augusztus n. tiaplő 5 Az illetékesek vMcwzqImU Két emelet körött A javaslatot nem lehet megvalósítani A Július íMa megjelent -„Két emelet között’? című cikkükre válaszunkat az alábbiakban adjuk «nag: Vállalatunk csak gyártó vállalat. s mint olyan csak a gyártási hibákért vállal garanciát. Miután köztudomásúan a felvonót fel is kell szerelni, úgy az üzemzavar szerelési hibából Is adódhat, és leggyakrabban abból Is adódik. Éppen ezért vállalatunk és a Felvonószerelő Vállalat között létrejött egy megállapodás, mely szerint a reklamációkkal ők foglalkoznak közvetlenül (tehát náluk kell azt bejelenteni) és azt csak abban az esetben továbbítják felénk, ha meggyőződtek arról, hogy a hiba — üzemzavar — gyártási okokból állt elő. Sajnáljuk, hogy a liftek ..többet voltak rosszak, mint Jók” (T). de azok minden bizonnyal szerelési vagy karbantartási okokból állhatták elő, s miután vállalatunkhoz a Jókai utcai felvonóra egyáltalán, a Fürst Sándor u.-ban beépített felvonóra csak egy ízben — június 14-én — érkezett reklamáció, nem érezzük magunkat hibásnak az állandó üzemzavar miatt. A Június 14-1 reklamáció Is az emeletmásoló meghibásodása — érintkezőjének lekopása — miatt állt elő, mely annak volt tulajdonítható, hogy a csúszófelületek nem voltak lezslrozva, holott a zsírozás elsőrendű karbantartási feladat. A Járószékben rekedtek kiszabadítására vonatkozóan úgy látjuk, hogy a házfelügyelők . nem rendelkeznek kellő kezelési Ismeretekkel, mert tudniuk kellene — amire a szakértő ki Is oktatta őket — hogy azokat nem kell „kihúzni” a I árószékből, hanem a hajtómű lézlhajtásával kell a Járószéket a legközelebbi szintre emelni vagy süllyeszteni, ahol abból már szabályosan kiléphetnek az utasok. Ettől eltérni valóban élet- veszélyes és tilos. A cikkíró azon Javaslatát, hogy a garanciális Javításokat a helyi karbantartó vállalattal végeztessük, nem lehet megvalósítani, már csak azért nem, mert a Felvonó- szerelő Vállalat Is érdekelt ebben és e célra megfelelő létszámú garanciális részleggel rendelkezik. Virág Ede, s Hajtómű és Felvonógyár *. Gyáregységéinek vezetője Hiánycikk a eJkkllsta Már nem az Július 1H számunkban Rosszát irtunk arról, hogy a dkklista hiánya miatt hónapokig nem tud a GELKÁ-val szerződésben álló ktsz egy garanciális centrifugát megjavítani. Cikkünkre csak az egyik érdekelt fél, a Hajdúsági Iparművek válaszolt. Idézünk a levélből: „A cikkel kapcsolatban megjegyezni kívánjuk, hogy vállalatunk a GELKA-val kötött javítási szerződés értelmében minden új típus forgalomba hozatala előtt közös megállapodás szerint, határidőre köteles a javításhoz szükséges, típusra vonatkozó összes dokumentációt a GELKA rendelkezésére bocsátani 3—3 példányban. Ezen általunk biztosított műszaki adatokat a GELKA dokumentációs osztálya dolgozza fel és ennek alapján lenne hivatva teljes szerviz-hálózatát a gyártmány megismeréséhez, illetve javításához szükséges dokumentációs anyagai ellátni. Ellen őrzéseink folyamán megállapítottuk, hogy sajnos a GELKA nem kielégítő dokumentációs munkájának eredményeképpen, igen sok szerviz küzd hasonló problémákkal. A fenti tárggyal kapcsolatos szerződésben vállalt kötelezetts^-, günknek az 1965. ÜL 5-én kelt 214-209/65. számú levél tanúsága szerint eleget tettünk’*. A levélben leírtakat az is bizonyítja, hogy a cikk megjelenése után pár nappal nem volt hiány többé a több hete kért cikkUsta, megküldte azt a ktsz-nek a GELKA budapesti központja. A pécsi strandokon Időszerű a Hullámfürdő felújítása A Dunántúli Napló 1965. évi július hó 9t napi számának 5. oldalán megjelent „A pécsi strandokon” című cikk többek között a Hullám strandfürdő vendéglátásával is foglalkozik. A Hullám étterem II. osztályú besorolását az irányító szerv, az előírásoknak megfelelő feltételek fennforgását tekintetbe véve, helyesen állapította meg, meggyőződésünk szerint. Úgy gondoljuk — és ez tény is—, hogy a Hullám éfteremi és a Balokány kisvendéglő között az egy osztálynyi különbség valóban fennáll. A strandbüfé kisegítő Jellegű feladatot lát el. A forgalomba hozott cikkek köre a strandközönség igényeit korlátozott választékkal hivatott kielégíteni. A választék bővítése a helyiség alapterülete miatt nem lehetséges.« Az épület bővítése és felújítása időszerű. 1966. évi feladataink közé felvettük ennek megoldását, ami azonban a Pécsi Vízmű, mint tulajdonos, lehetőségeitől lügg elsősorban. Katona József Igazgató. Hivatkozva a Dunántúli Napló 1965. június 80-1 számában . megielent cikkre közöljük, hogy a Körösi Cs. Sándor u. 8. sz. alatt lévő 610. sz. dohányboltot vállalatunk üzemelteti. Rendes nyitvatartási Ideje 7—19 óráig van. A városi tanács kereskedelmi osztálya engedélyezte, hogy VI. 1-től VIII. 1-ig egy műszakban, 7—14 óráig tarthasson a dohánybolt nyitva. Ez az Intézkedés azért vált szükségessé, mivel a szabadságolások és betegségek miatt a szabadságon lévő dohánybolt vezetőjének helyettesítése nehézségekbe ütközött. Bácskát Frigye» Igazgató, Bm. Elel mi szer kereskedelmi V, A MAGTAB RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK IMS. aug. U-i, pénteki műsora a 223,6 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Aratóknak aratókról: Jelentés a bajai járásból... Duna menü dalok. A számok embere ... Portré. Dalok a „Kostana” című színműből. 1S.00: Német nyelvű műsor: Faluról falura. — Összeállítás. Vidám fúvószene. 18.30: Magyar nyelvű műsor: A megvédett falu. — Riport Kölkedről. 18.45: Szívesen hallgattuk. — ösz- szeállítás. 19.40: Dél-dunántúli híradó. Elmondjuk, hogy .;. 19.58: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. MOSZ: Park: M pere az éle* (fél K M 7) . Hölgyeim, vigyázat (léi *>. M Idő esetén a kertben. Petőfi: Egy gyilkosság krónikája (szv., fél 5, fél 7, fél 8). Híradó Mozi (a Park filmszínházban): Magyar híradó, Gusztáv, a drága. Vizsga és vallomás, Ember és az ég, 13 perc az Egyenlítőn. (Előadások H órától folytatólagosan 3 óráig). Zsolnay K. O.: A tizedes meg a többiek (S, 7). Pécsszabolcs: Fekete bársony (szv., 5, 7). Mecsekalja: A csillagok alatt (szv., 7). Vasas II.: Útban Párizs felé (7). Isten - kút: A nagy manőver (7). Meszes: A kórterem (6). Ságvári K. O.: Limonádé Joe (fél 6, .fél 8). Mohács: A riói kaland (szv., szi., 6, 8) . Szigetvár: A Tenkes kapitánya I—n. (szv., 4, 8, dupla helyárral). Siklós: A Játszma véget ér (szv., 8). Harkány: Fekete Péter (7). Pécsvárad: Ne hagyd magad Pitkin (szv., fél 8). DUNANTtLI NAPLÓ az MSZMP Baranya megye) bizottsága es a megyei tanács lapjak Főszerkesztő: Vasvárt Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32 15-33. 21-60. 26-22. 60-11. — Belpolitikai rovat: U-«lL Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Ká-oly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi út 11. Telefon: 15-32, 15-83, 21-60. 28-22, 60-11 Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Munkácsy Mihály utca 10. szám. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 2 hónapra 12.— Ft. — Indexszám: 25 054. RADIO* SS WMŰSOR 1965. augusztus 16-tól augusztus 22-ig Augusztus 16. KOSSUTH RADIO I. 15: Operettrészletek. 9.00: Kulturális követeink a nagyvilágban. ».15: A hét zeneszerzője: Debussy. 10.10: Az óvodások műsora. 10.80: Mezei csokor. II. 00; Milyen világos van nyári délben? Előadás. 11.10: Három szimfonikus költemény. 12.10: Mindenki kedvére. 14.05: A Gyermekrádió műsora. 14.45: Csajkovszkij: A cámő cipellője — Jelenet. 15.05: Könyvről könyvre. 16.15: Népi zene. 16.10: Zened népművelési műsor. 17.06: Táncíen*. 16.20: Az Ifjúsági Rádió rejtvény- műsora. 18.50: A győzelem állomásai, vm. 20.30: Zenélő kaleidoszkóp. 22.15: Népi zene, 22.52: Mai szemmel... 23.02:, Zenekari muzsika. 0.10: Sólyom Janka énekel. PETŐFI RÁDIÓ 14.20; Tánczene. 14.45: Válaszolunk hallja tóinkn ak. 15.05: Zenekari muzsika. 16.00: Délutáni frissítő. . 17.05: Lányok, asszonyok .., 17.35: Hangverseny a stúdióban. 10.10: Tánczene. 18.20: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 1 n.r?0: Verbunkosok. 18.55: Fxies anyanyelvűnk. 19.05: Daljáték- részletek. 19.37: Beruházási napló. 19.47; a hét zeneszerzője: Debussy. *0.33: peer Gynt. Részletek Ibsen drámai költeményéből. KEDD Augusztus 11. KOSSUTH RADIO 8.20: Könnyűzene. 8.55: Kérjük, jegyezze feli 6.00: Babszem Jankó. Magyar népmese. 9.20: Vezényel: Dorátl Antal. 10.10: Nótacsokor. 10.35: Énekkarok. 10.50: Balatoni történetek. 11.20: Edwin Fischer zongorázik. 12.16: Tánczene. 13.00: A Rádió jogi műsora. 13.15: Erkel operáiból. 13.45: Gazdoazemmel a nagyvilág mező- gazdasagáról. 14.05: SeórakottMó zene. 16.15: Abel ém Baxter. Gárdonyi Géze regénye lottyatáeok- ban. I. rész. 15.35: Muzsikáló képeslapok. 16.10: u.1 operalemezeinkből. 10.30; Indonézia nemzeti ünnepén. 17.00: Autósok, figyelem! 18.20: Debuasy-művek. 18.45:’A Rádió Műszaki Klubja. 10.00: Kemény Kiló énekel. 19.25: A Szabó-család. 20.24: Kedves lemezeim. — a mikrofon előtt Lakatos Gabriella. 21.29: Vidám műsor Komlóé János írásaiból. 22.20: Visszatekintés. Kodály Zoltán előadássorozata. 23.00: Operettrészletek. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 14.20: Zenekari muzsika. 16.05: a Mádayegyüttas játszik. 18.20: Veszély télén séta az első magyar atomkertben. 16.35: Énekkarok. 16.45: Operettrészletek. 17.05: Kamarazene. 17.45: Művelődéspolitikai műsor. 18.00: Népi zene. 10.20: vadóc. Hangképek Vaszilij Akszjonov elbeszéléséből. 19.05: A Fuggerek vállalkozásai. 19.25: Debussy: Pelléas és Méli- sande. Otfélvonásos opera. 22.30: Tánczene. SZERDA Augusztus 13. KOSSUTH RADIO 8.20: Népi zene. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Hogyan lettem én iskolás? Tordon Ákos elbeszélése. 9.10: Kórusok. 9.20: Operarészletek. 10.10: Néhány perc tudomány. 10.15; Könnyűzened híradó. 11.00: Bartók: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre. 11.29: a Szabó-család. 12.15: Operett-ősz etek 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Baydn- szlmfónla. 14.05: Gyermek- kórusok. 14.20: Lányok, asszonyok ... 14.50: Népdalok. 15.05: Abel és Eszter. Gárdonyi Géza regénye folytatásokban, n. rész. 15.25: Erdőzsongás. 16.15: Tánczenei koktél. 17.05: Operakedvelőknek. 18.20: Svéd Sándor énekel. 18.45: Munkás- szemmel. 19.00: Debussy-művek 20.25: Alfonzó, a stúdió réme. 21.25: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 22.25: Kamarazene. 23.05: Tánczerte. 0.10: Dvorzsák: Ruszalka — az opera fináléja. , t PETŐFI RÁDIŐ 14.20: Zeneikari muzsika. 15.05: Daljáték- részletek. 16.00: Operarészletek. 17.05: Népi zene. 17.45; Orvosi tanácsok. 17.50; Hirdető-őszi op. 18-00: Hanglemez- gyűjtők húszperce. 18.20: a tudomány- történet nagy századai. 18.45: Uj kórusfelvételeinkből. 18.05: Könnyűzenei híradó. lt.48: Aktuális műsor. 20.03: Szimfonikus hangverseny. 21.05: Miért szép? Juhász Gyula: Tiszai csönd c. verséről. 22.14: Könnyűzene. E; Augusztus 19. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Barokk opera muzsika. 8.55: Kérjük, jegyezze fel! 9.00: A hét csákó. Lipták Gábor elbeszélése. 9.22: Verbunkosok. 10.10: A román Rádió műsorából. 10.20: Kamarazene. 11.00: Időszerű nemzetközi kérdési. 10: Operettdalok. 11.84: a tudomány- történet nagy századai. 12.15: Tánczene. 13.00: Romantikus hangverseny. 14.05: Hirdetőoszlop. 14.20: Mélyszántás . . . 14.45: Népdalok. 15.05: Ábel és Eszter. Gárdonyi Géza regénye. III. rész. 15.25: Gyurkovics Mária énekel. 16.15: Csak fiataloknak! Tánczene. 16.50: Uj zenei Újság. 17.20: A geometria „apró tudósai”. 17.35: Művészek a mikrofon előtt. V. rósz. 18.20: Uj lemezeinkből. 20.25: Nyaralunk! 22.20: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 14.20: Kórusok. 15.05: Könnyűzene. 15.40: A három mesemondó. James Krüss meséje. 16.00: Heti hangversenykalauz. 16.50: Horváth Jenő táncdalalból. 17.05: A történelmet formáló kongresszus. 17.20: Hófehérke és a hét óriás. Zenés játék. 19.05: Csárdások. 19.30: Oza. Andrej Voznyeszenszklj poémája. 19.55: A Tátrai vonósnégyes hangversenye. 21.05: Láttuk, hallottuk ... 22.08: A dzsessz kedvelőinek. 22.19: Debussy- művek. Augusztus 20. KOSSUTH RÁDIŐ 8.20: Pimpinpáré királykisasszony. Mesejáték. 9.00: Uj felvételeinkből. 11.00: Háború és béke. — vers. 11.10: Ünnepeink, Zenei montázs. 12.15: Népi zene. 13.00: Szép magyar novella. Mikszáth Kálmán: Hogy lettem én író? 13.15: Művészlemezek. 14.05: Operettrészietek. 15.15: Versek. 15.30: Dalok Budapestről. 15.58: Ajándékfel ve teleinkből. 16.35: Móricz Zsigmondi Kerek Ferkó. Rádiójáték. 18.05: A nap eseményeiből. 18.54: Húsz év népszerű dalaiból. 20.10: Donizetti: A csengő. Egy felvonásom vlgopera. 21.15: A Radiószínház bemutatója: Szerelemi ol tozó. Szatíra rádióra, több megalkuvásban. 22.25: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: Az Állami Népi Együttes műsorából. 8.3ü: Zmka Milanov énekel. 9.00; Tánczene. 10.45: Kőházak, kutak, iskolák. 11.00: Szimfonikus zene. 11.50: Édes hazám. Versek. 13.05: Csajkovsziklj: Olasz capriccio. 14.35: a nagy vendégség. Rádiójáték. Karin Michaelis regényéből. 15.20: Magyar muzsika. 16.00: Ahol a pénz nem Isten. — Jókai Mór regénye rádióra alkalmazva. 16.41: Népdalok. 10.55: Walter Gieseking zongorázik. 18.11: Hanglemezparádé. 19.05: Operák. 10.45: Közvetítés a Magyarország— Juventus labdarúgó- mérkőzésről. 20.30: Vlrágénekek. 20.45: A n. félidő! 21.30: Sibelius fesztivál, 1065. 22.10: József Attila verseiből. Augusztus 21: KOSSUTH RADIO 8.10: Reggeli hangverseny. 8.50: Hallő, Itt Rádió! 10.10: Vasárnapi koktél — szombaton, Állandó müsoeszamok: s KOSSUTH-RADIO: i.26- Rákóczi-tnduló. — 4.36: Hírek. < Időjárásielentés. — 4.35—7.54: Vidáman, frissen! Zenés műsor. V Közben: a. 00- Hírek. Időjárásielentés. — 5.45: Falurádió. — { 6 00: Hírek. Időjárásjelentés. — 6.20: Sport- es totóhtrek. — ! 6.35: Hirdetőoszlop. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.60; Htrek. ) Időjárásielentés. _ 7.05; Uj könyvek. — 7.30: A budapesti szín- } házak és mozik műsora. — S.00: Műsorismertetés. Időjárásjelen- , tés. — 9.59: Pontos időjelzés. — 10.00; Hirek Totóeredmények. í Idöiárásjelentcs. U59: Pontos időjelzés. — 12 00: Déli harang- ) szó. _ Utána■ Htrek. Időjárásielentés. — 12.57. Vidéki szinhá- ! zak műsora — 14.00; Hírek. Időjárásjelentés — 76.00; Htrek. — > 17 56: Műsorismertetés. — 17.59; Pontos Időjelzés. _ 18 00; Hírek. [ Időjárásjelentés. — 19.54- Jó éjszakát, gyerekek — 20.00: Esti , krónika. Időjárásielentés. — 22.00:. 24 00: Htrek. ldójárásjelen- > tés. — 0.30; Himnusz. — Utána: Vtzjelzőszolgálat. PETÖF1-RADIO: 5.00—8.00; Reggelt zene. — Közben: 6.10: ‘ Torna — 6.30; Hirek. Időjárásielentés. — 8 00: Htrek. tdöjá- ) rásjelentés. — 13.50- Idegen nyelvű vizjelzőszotqálat. — 14.16: 5 Időjárás, és vízállásjelentés. — 15.00:. 17.00:. 19.00:. 23.00: Hírek. ! Időjárásielentés. i 12.10: Népi zene. 12.50: Jegyzet. 13 00; Kórusok. 13.20: Végig a Nílus mentén. Bőgős László útijegyzeta. 13.39: Költők az opera színpadon. 14.14: Érzelmes történet. Fekete Gyula elbeszélésének rádió- változata. 15.40: Szívderítő. 16.05: Universiade, 1965. 16.15: UJ lemezeinkből. 16.50; Forgószínpad, Illyés Gyula műveiből. 18.05: Népi zene. 18.32: Szép magyar novella. Tömörkény István: Vita. 18.47: Oj felvételeinkből. 20 05: Beolvasök klubja. n. — Férfiak a nőkről. 21.30: A béke első dala. 22.50: Az opera fellegvárai. 0.10: Zsolnai Hédi énekel. PETŐFI RADIO 8.00: Filmzene. 8.20: Miska bácsi lemezesládája. 8.50: Operakalauz; Bellini: Norma. Ismertetés. 9.50; Kiss Károly énekel. 10.10: Zenekari hangverseny. 11.00: Botond Edit jegyzete. 11.55: Fúvószene. 1210: Vendégszerkesztő: Leon Mathleu— a Belga Rádió munkatársa. 13.02: Könnyűzene. 13.30: Szeleburdiék nyaralnak. Rádiójáték gyermekeknek. Irta: Bálint Agnes. 14.20: Debussy-művek. 14.55: A Szózat születése. Előadás. 15.15: Artur Rubinstein zongorázik. 16.00: Könnyűzene. 16.15: Százados szenzációk. 16.45: Tánczene. 18.00: Operarészletek. 18 40: Népdalcsokor. 19.20; Az Egyetemi Színpad műsorából. 19.55: Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. 20.45: Operettrészletek. 21.10: Találja ki, hol járunk? 21.30: Oj lemezeinkből 22.07; Könnyűzene, Augusztus 22. KOSSUTH RADIO 8.20: Zenekari muzsika. 9.05: Édes anyanyelvűnk. 9.10: Úttörő nyár a Balatonon. 10.10: Magvamóták. 10.44: Mercedes. Gosz- tonyi János rádiókomédiája. 12.10: Opera részletek. 13.00: A Koltay—Papp együttes játszik. 13.15: Kórusok. 13.30: Operettrészletek. 14.05: Zenekari muzsika. 15.00: A mikrofon előtt Boros Anikó. 15.40: Legkedvesebb verseim. 16.10: Könnyűzene. 16.30: Családi körben. Unokatestvérek. Varga Domonkos dokumentumjátéka. 17.30: Magnósok, figyelem! 18.05: Népdalfeldolgozások. 18.23: Szvjatoszlav Richter zongoraestje. 20.10: Universiade; 1965. 20.15: Zenés epizódok várbeli barangolók szá mára. 22.20: A kamarazene remekeiből. 23 01: Szórakoztató zene. 0.10: Verbunkosok; PETŐFI RADIO 14.20: Barankln, áld elfáradt embernek lenni. Rádiójáték gyermekeknek. 14.50: Gyermekkórusok. 15 05: A nemzeti hang múzeum ügyében; 15.45: Fúvőszene. 16.00: Zenekari muzsika. 16.50: Mit hallunk a jövő héten? 17.20: Régi magyar dalok. 17.35; Gabos Gábor zongorázik. 18.00: Bemutatjuk Ju- van Sesztalov manysi ■költőt. 18.20; Könnyűzene; 19.05: Tánczene. 20.10: Debussy-művek. 20.50: Versek. 20.55: Kodály: Székely fonó. Egyfelvonásos daljáték. 22.18: Operettré6zletek. Augusztus 17. kedd 18.00: Hírek. 18.15: Győr. A tv kisfilmje. 18.30: Az üvegipar művészei. 18.45; Munkás ének- karok 19.00: Olimpikonokkal az NDK-ban. Filmriport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyzetünk 19.55: Parabola. 20.15: Az Indonéz Köztársaság nemzeti ünnepén. 20.25: Győzelem a K 2-n. Magyarul beszélő nyugatnémet dokumentum- film. Tökéletes negatívot és szép képet csak FORTE anyagon készíthet. Fényképezzen FORTE ANYAGOKRA! o Roll fimben, kiskép-filmben, fotópapírokban minden igényt kielégít a FORTE márka. o Forte anyagok kaphatók minden fotoszaküzletben és a szövetkezeti boltokban. 21.55; Tv-hlradó — 2. kiadás. Augusztus 18. szerda 18.03: Hírek. 18.10: A Magyar Hirdető műsora. 18.20: Hűsítő jGgkoo- kák. A nagy gála. 19.00: Lányok, asszonyok. Nyári aktualitások. 19 20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi Jegyzetünk. 19.55: Húsz óra. Magyar film. (14 éven felül.) 21.40: Vacsora után az Újságíró Klubban. 22.10: Tv-híradó — t: kiadás. Aug. i9, csütörtök 9.30j Húsz óra. Magyar film. (14 éven felül.) 11.15: Körösi halászok; A tv riportfilmje. 17.33: Hírek. 17.40; Bagolyvár. 1. A békák szépsége. 2. Egy kíváncsi szarka; 18.10: Pataki fejszámolóművész műsora; 18.40: Közeli csillagok. Riportfilm. 19.00: A Jövő hét műsora. 19.10: Tel es port. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Esti mese. 20.00: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. 20.40: Próza a pódiumon. Móra Ferenc: A kalcinált szóda. 20.55: A porond művészei. A Szovjet Állami Cirkusz előadása képfelvételről. 21.55: Nóta szó. Népzenei műsor. 22 25: Tv-híradó — a. kiadás. Augusztus 20, péntek 9.15: Hétmérföldes kamera. Úttörő híradó. 9.30: Magyarország ma. Magyar klsfilm. 9.45: Dobi István elvtársnak, az Elnöki Tanács elnökének Ünnepi köszöntője. 9.55: Karnevál a Dunán. Az MHS víziparádéjának közvetítése. Kb. 12 30: A Jövő hét műsora. 18.15: Térzene a Halászbástyán. Helyszíni közvetítés. 18.30: Kisfümek. 18.50; Föld, viz és ember. A tv kisfilmje az árvíz elleni küzdelem hőseiről. 19.30: Tv-hiradó. 19.50: Concerto. Dokumentumfilm Salgótarjánról. 20.10: Kocsonya Mihály házassága. Ismeretlen szerző népi komédiája. 20.50: Budapest, te csodás! Zenés, táncos séta a fővárosban. 21.20: Költészet. Magyar táj — magyar ecsettel. 21.40: A muzsika barátainak. Schumann: A-moli zongoraverseny. 22 30: Tv-hiradó - t. kiadás. Aug. H, szombat ».Mi Eleíántkölykök. A Lenlngrádi Bábszínház előadása képfelvételről. 10.55: A fáraók országában III. Egyiptom és a tengerek. 11.10: Ivána és a futball. Magyarul beszélő csehszlovák film. 12 15: A Magyar Hirdető műsora. 15.55; Universiade. Úszás, női műugrás, torna. Közvetítés. 18.30: Mazuri tavak. Lengyei kisfilm. 18.40; üdvözlet Qecülxu burgból. 18.55: Robinson Crusoe kalandjai. Defoe regényéből készült filmsorozat VIII. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hlradó. 19.50: Hétről hétre ... 20.00: A tv kabaré- színháza. Hogy volt! 21.40: Barangoias. Akiknek szívesen tapsoltunk. (Az elmúlt húsz ev vendégművészei.) 22.20: Tv-hiradó — l. kiadas. (A Magyar Rádió es Televízió a müsorvál. toztatás jogát fenn. tartja 4 4 Az ú j ni ecteka 1 ja i trafikok zárórája