Dunántúli Napló, 1965. augusztus (22. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-28 / 202. szám

6 napló 1965. AUGUSZTUS 28. Ismét a bajnoki pontokért játszanak az asztaliteniszezők Vasárnap indul az őszi idény Az asztalitenisz NB I. csapa­tai a hét végén néhány hetes szünet után ismét a bajnoki pontokért Játszanak. Megkezdőd­nek az őszi idén^ küzdelmei. Baranyából két csapat az Érc­bányász SC és a PEAC gárdája várja a rajtot. A tavaszi idényben az Érc­bányász jól szerepelt. A leg­jobb vidéki csapatnak bizonyult, a hatodik helyen végzett. Az NB i. újonca a PEAC a vártnál gyengébb télj esítményt nyújtott, az egyetemistáknak a tavaszi mérkőzés után az utolsó előtti 13. helyet sikerült biztosítaniuk. Mit várhatunk asztaliteniszező­inktől az őszi idénybená — Csapatunk a tavasszal szere­pelt játékosokkal rajtol — tájé­koztatott bennünket Horváth Lász­ló az Ércbányász SC játékos ed­zője. — Arató és dr. Horváth jó formában van, ezt legutóbb Kecskeméten, az országos DC csapatversenyen is bebizonyítot­ták, ahol a legjobb vidéki asz­taliteniszezők előtt az első he­lyet szerezték meg. Sajnos Ko­ron! cs igazolása még nincs rend­ben. az Egyetértés nem adta ki. így még vasárnap nem játsz­hat. Az Ércbányász SC első mérkő­zésén mindjárt igen nehéz ellen­felet kap. A bajnokság második helyén álló Bp. Vörös Meteor látogat el Pécsre. Kézilabda-bajnokság csapatai a hét végén ismét pályá­ra lépnek. AZ NB-s csapatok mel­lett a megyebajnokság együtte­sei is mérkőznek a bajnoki pon­tokért. A Pécsi Bányász lányok szombaton a Tatabányai Bányász, vasárnap az FTC ellen vívnak baj noki találkozót. A pécsi csapat mindkét mérkőzésre Budapesten kerül sor. Az NB I. férficspatai hétközi mérkőzéseik után újabb ellenfeleket kapnak. A Bányász­fiúk Budapesten a Testnevelési Főiskolától próbálják megszerez­ni a két pontot. A Dózsa férfi- eeyüttese a vasutas sportpályán Ózd együttesét látja vendégül. Az NB II. sorsolása a hazai pályák­ra szólítják a Baranya megyei es a na tokát. A Komlói Bányász a BEAC, az Ércbányász Zalaeger­szeg csapatát fogadja. A Vörös Meteor lányok ellenfele a Győri Postás, a Pécsi Építők ellenfele pedig Zalaegerszeg lesz. — A vendégcsapatban Faházi. Harangi, Bencze, Bíró személyé­ben jól ismert játékosok kapnak helyet — mondotta Horváth Lász­ló. — Tavasszal Budapesten ugyan csak egy küzdelem után 11:9 arányban kaptunk ki. De akkor nem tudott legjobb csapatával kiállni a Vörös Meteor. Most vasárnap megelégednénk egy tisz­tes vereséggel. Az Ércbányász SC őszi sorsolá­sa kedvező. A csapat nyolc alka­lommal játszik itthon és öt al­kalommal szerepel vidéken. A játékosok célkitűzése megőrizni a hatodik helyet és biztosítani a legjobb vidéki csapat címet. Nos erre minden reményük meg lehet az Ércbányász SC asztali­teniszezőinek. A PEAC csapatá­ban régi rutinos versenyzők dr Pintér, dr. Kőhalmi mellett dr. Hrabovszky és Bátorfi szerepel az NB I. mérkőzésein. Az idősebb játékosok csak időnként tudják csillogtatni a régi tudásukat. Ne­héz lesz a PEAC-nak elkerülnie a kiesést. Vasárnap az őszi első mérkőzésen az utolsó helyezett Eger csapatával találkoznak a PEAC versenyzői. A két együttes mellett a Szegedi Kender és a BRESC csapatai tanyáznak a ki­eső zónában, a kiesők minden bizonnyal a négy együttes közül kerülnek ki. Az Ércbányász SC edzéseit, mérkőzéseit a rácvárosi új álta­lános iskolában tartják. A PEAC az Egyetemi Tornacsarnokban rendezi mérkőzéseit. A szövetség határozata értelmében a talál­kozókat vasárnaponként reggel fél 9 órai kezdettel játszák. Az NB n.-ben is megkezdőd­nek a bajnokság őszi idényének mérkőzései. A Pécsi BTC női együttese váltakozó sikerrel sze­repelt a tavaszi idényban a ta­lálkozókon, a csapat a közép mezőnyben foglal helyet. — hl — ASZTALITENISZ NB I. Érdekes mérkőzés Komlón A Bányász és a PV8K hazai pályán küzd az NB IL pontjaiért tavaszi forduló végeredménye: 1. VM Közért 13 13 __ — 209:51 26 2. BVSC 13 12 — 1 198:62 24 3. Vörös Met. 13 11 — 2 180:80 22 4. Aknám. B. 13 9 1 3 149:111 19 5. Bp. Spart. 13 7 2 4 150:110 16 6. Pécsi Ércb. 13 7 1 5 146:114 15 7. Csepel SC 13 5 3 5 139:121 13 8. Bp. Postás 13 5 — 8 94:166 10 9. Kap. VMTE 13 4 1 8 119:141 9 10. VM Egyet. 13 3 2 8 106:154 8 11. BRESC 13 3 2 8 100:160 8 12. Szegedi K. 13 3 1 9 109:151 7 13. Pécsi EAC 13 1 2 10 81:179 4 14. Egri Dózsa 13 — 1 12 40:220 1 A Komlói Bányász hétközi edzőmérkőzésén Jó formát árult el. A csapat biztató teljesítménnyel ontotta a gólokat a Dombó­vári Vasutas hálójába. A legutóbbi hetek bajnoki mérkőzésein jól bevált csapat összeállításában nem kívánnak változtatni a komlói vezetők. Az eredményre vonatkozóan tartózkodóan nyilatkoznak a bányászvárosban. A Bp. Vasas nagyszerű formában van, ezt hét­közben a Dorog elleni Népköztársasági Kupa-mérkőzésen is be­bizonyították a budapestiek. A komlói szurkolók döntetlen kihar­colására képesnek tartják csapatukat. Úgy hisszük, ezzel az ered­ménnyel már a csapat vezetői is elégedettek lennének. A Pécsi Dózsa labdarúgói már kedden lejátszották bajnoki mérkőzésüket. Az MTK ellen Budapesten kivívott döntetlen után szombaton délután Pécsbányán a Bányász n. ellen játszanak edzőmérkőzést a lila-fehérek. Az NB II. vasárnapi fordulójában két mérkőzés is lesz Pé­csett. Az őszi idényben még veretlen Pécsi Bányász a kiesés el­kerüléséért harcoló Győri Dózsával találkozik Pécsújhegyen. Az összecsapást délelőtt játsszák. Vasárnap délelőtt lesz a PVSK-pá- lyán a PVSK—Fővárosi Autóbusz találkozó is. Mindkét mérkőzés esélyese a hazai csapat. A Pécsi BTC igen kemény ellenfelet kap a vasárnapi fordulóban, Várpalotán a legjobb formájukra lesz szükségük a bőrösöknek, ha ponttal akarnak hazatérni. Az NB III. Baranya megyei csapatai közül az Ércbányász SC Baján, a PEAC Kaposváron próbál szerencsét. A Mohácsi TE otthonában fogadja Sárbogárd csapatát. Több érdekes megyei mérkőzés is lesz. Ma délután két találkozót játszanak az Ifjúsági Stadionban, az Vasas az Előrével, a Postás-pályán a Helyiipar a Postással találkozik. A vasárnapi mérkőzések közül a Kinizsi- Siklós, a Pécsszabolcs—Hidas mérkőzések a hazaiak győzelmét Ígérik. A Dinamó is Jobbnak látszik Mágocsnál Pécsbányatelepen, Szigetvár xdozsgón pontrablásra készül Bóly ellen. Budapesti jelentésünk: Jó formában az idei KK-győztes és bajnokjelölt Budapesti Vasas Aligha akad manapság sok elé­gedetlen szurkoló a Vasas soktíz­ezres táborában. S ez érthető is, hiszen — ha a csapat játéka el­len néha-néha lehet is kifogást emelni — az együttesnek ^ idei pompás sikerei, a nagymúltú Kö­zép-európai Kupa megnyerése, sok nemzetközi találkozón aratott győzelmei, s mindenekelőtt a baj­nokságban elfoglalt jelenlegi he­lye, önmaga helyett beszél! A prá­gai Spárta és a Fiorentina elleni két hónappal ezelőtti KK-győze- lem, s a két mérkőzésen mutatott játék a külföldi sportsajtónak so­káig volt kedvenc témája ... Most, az őszi idényben az Ozdj Kohász (4:1), az MTK (1:0) és a Szeged (1:1) ellen játszott a fővárosi csapat, öt pontot szerzett és — bár az FTC vesztett pontok szempontjából a legutolsó forduló óta jobban áll — mivel a ferencvárosiaknak van még egy elmaradt mérkőzése, to-, vábbra is a-Vasas az első helye­zett az NB I-ben . .. Ennek az első helynek az értékét csak ak­kor lehet kellőképpen értékelni, ha azt is tudjuk, hogy az 1964. évi bajnokságban a Vasas a 6. he­lyen végzett. A csapat még nem érte el régi formáját, de hétközben, a Dorog elleni MNK-találkozón már meg­közelítette azt. Igaz, a Dorog tar­talékosán játszott, de az 5:0 azért csak 5:0. Főleg az első félidőben ment jól a csapatnak, szünet után már le­fékeztek a fiúk — mondta Bund- zsák Dezső intéző. — Különösen a csatárok játszottak jól, bár a hátsó alakzatok játéka is kielé­gített. Hogy mi lesz Komlón? Hááát??? Vidéken, azon kívül ki­esés ellen küzdő csapattal nagyon nehéz mérkőzést nyerni. Mi bí­zunk a csapatban . .. Úgy volt, hogy a Vasas a hét végét Mohácson tölti, s a csapat majd onnan megy Komlóra autó­busszal, a tervet azonban a Vasas vezetői elejtették, s úgy döntöt­tek, hogy a sportküldöttség va­sárnap délelőtt különrepülőgépen indul Pécsre, s megy át Komlóra. A komlóiak előzékenyen hozzá­járultak a 15 órai kezdéshez, mert a pesti csapat csak ebben az eset­ben tud megfelelő időben vissza­utazni Pécsről repülővel. A Vasas együttesében Mészöly sérült, jónéhány edzést (éppen gyógyulása érdekében) kihagyott, de játékára ennek ellenére is szá­mítanak. Ebben az esetben a mos­tanában megszokott együttessel áll majd ki vasárnap a kora dél­után kezdődő mérkőzésre a lista­vezető. Ez az együttes: Varga — Bakos, Mészöly, Berendi Ihász — Mathesz, Fister — Molnár, Puskás. Farkas, Pál. N. J. Dr. Kamut! Jenő nevéhez párat­lan bravúr fűződik. Az Universia­de versenyei során most Buda­pesten negyedik alkalommal is sikerült neki aranyérmet nyernie. Á hét vége sportműsora Szombat, augusztus 28: Labdarúgás: NB Hl. mérkőzés: Kaposvári Vasas—PEAC, Kapos­vár, 16.30. Megyei mérkőzések; Pécsi Vasas—Pécsi Előre. Ifjú­sági stadion, 16.30, Pécsi Postás —Pécsi Helyiipari, postás pálya, 16.30. Kézilabda: NB I. mérkőzés: Pé­csi Bányász-Tatabánya női, Bu­dapest, 20.00. Úszás: Orságos újonc bajnok­ság, a Pécsi Dózsa és Ércbányász úszóinak részvételével, Budapest 16. Vasárnap, augusztus 29: Labdarúgás: NB I. mérkőzés: Komlói.. Bányász— Budapesti Va­sas, Komló, 15, NB I. tartalék mérkőzés: Komlói Bányász—Bu­dapesti Vasas, Komló 13.15. — NB. II. mérkőzések: Pécsi Bá­nyász—Győri Dózsa, Pécsújhegy, 10.00, PVSK—Fővárosi Autóbusz. PVSK pálya, 9.45. Várpalotai Bá­nyász—Pécsi BTC, Várpalota. 16.30. Nb Hl. mérkőzések; Mohácsi TE —Sárbogárd, Mohács, 17.00, Bajai MTE—Pécsi Ércbányász, Baja, 16.30. — Megyei mérkőzések: Pécsszabolcsi Bányász—Hidas, Pécsszabolcs, 16.30, Szigetvár— Bóly, Mozsgó, 16.00, Pécsi Kinizsi —Siklós, Helyiipari pálya, 9.00, Pé­csi Dinamó—Mágocs, Pécsbánya- telep, 8.30. Kézilabda; NB I. mérkőzések: Pécsi Dózsa—Ózd, férfi, PVSK pálya. 9.00, Testnevelési Főiskola —Pécsi Bányász, férfi, Budapest, 9.30, FTC—Pécsi Bányász, női, Budapest, 11.40. NB II. mérkő­zések: Komlói Bányász—BEAC. férfi, Komló, 10.00, Pécsi Ércbá­nyász—Zalaegerszeg, férfi. Bán­ki Donát utcai iskola, 10.00. Pé­csi Vörös Meteor—Győri Postás, női, PVSK-pálya, 8.00, Pécsi Épí­tők—Zalaegerszeg, női, Tüzér ut­ca, 10.00. Asztalitenisz: NB I. férfi: PFA r —Eger, férfi. Egyetemi tornacsar­nok, 8.30, Pécsi Ércbányász—Bo. Vörös Meteor, férfi. Rácvárosi új iskola, 8,30. NB II. mérkőzés: Pécsi BTC—Székesfehérvár, női, BTC-terem, 8.30. Ebben az évben Is megrende­zik a Holota Jenő és Ugrósdy Jenő országos tenisz emlékver­senyt. A viadalt Pécs város baj­nokságáért játsszák. Nem keve­sebb, mint nyolc verseny szám sze­repel a programban. A verseny szeptember 9-én indul, 12-én feje­ződik be. A Balokány-ligeti te­niszpályákon megrendezésre kerü­lő versenyen Gulyás István, a sok szoros magyar bajnok, volt pécsi teniszező is jelezte részvételét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom