Dunántúli Napló, 1965. július (22. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-22 / 171. szám
4 — napló 1965. JÜLIUS 22. As RKP kongresszusának szerdai ülése Fock Jenő elvtárs felszólalása Az RKP IX. kongresszusának szerda délelőtti ülésén Gheorghe Apostol beszéde u'án folytatódott a vita az eddig beterjesztett beszámolók fö’ött. Zénón Kliszko, a LEMP Politikai Bizottságának tagja üdvözlő beszédében a többi között hangsúlyozta: „tanúi vagyunk a nemzetközi helyzet komoly súlyosbodásának. Ennek legfőbb oka az Egyesült Államok fegyveres intervenciója Dél-Vietnamban és durva agressziója a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. Ha valamennyi szocialista ország, a nemzetközi kommunista mozgalom, a nemzeti felszabadítási mozgalom és minden békeszerető erő legfontosabb feladata véget vptni ennek a provokációnak”. D. N. Aidit, az Indonéz Kommunista Párt elnöke beszé. dében az 1957-es és 1960-as moszkvai nyilatkozatokról szólva kijelentette: „Nagyra értékeljük az önök pártjának álláspontját, mely szerint a kommunista és munkáspártok közötti kapcsolatokban fenn kell tartani a függetlenség és az egyenjogúság elveit”. Ezután újabb román felszólalások következtek. Josif Bp.nc. a Maros—magyar autonóm tartomány' pártbizottságának első titkára tartománya helyezet ét ismertette. Ilié Murgulescu, a Román Tudományos Akadémia elnöke után Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja léoett a szónoki emelvényre. Fock Jenő bevezetőben a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és az egész magyar nép forró testvéri üdvözletét és jókívánságait tolmácsolta a kongresszusnak és rajta keresztül Románia egész népének. Majd kijelentette: — Kongresszusuk okmányaiból, a beszámolókból elénk tárultak azok a nagy sikerek, melyeket a szocialista építés minden területén pártjuk vezetésével értek el. Olyan korszerű iparvállalatokat, lakónegyedeket, kulturális létesítményeket építettek, amelyekre méltán büszkék lehetnek. A most beterjesztett irányelvek a fejlődés újabb távlatait rajzolták fel. A magyar nép őszintén örvend az önök eredményeinek és további sikereket kíván szocialista hazájuk fejlesztésében és felvirágoztatásában. Meggyőződésünk , hogy az önök sikerei a szocialista építésben erősítik a szocialista erőket és pozíciókat világméretekben. Pártunk és népünk élénk figyelemmel kíséri a testvéri Románia fejlődését. Ez teljesen érthető, hiszen népeink történelmében sok a közös, harcaink és kapcsolataink számtalan szállal fonódtak össze — . mondotta, mjd történelmi visszapillantást vetve a két nép múltjára, kapcsolataira, rámutatott: a tőkés és földesúri kizsákmányolás, a nemzeti elnyomás alól a Szovjetunió segítségével felszabadult országainkban a szocializmus építése folyamán új tartalmat kaptak a népek közötti kapcsolatok. Ilyen alapon fejlődik a Román és a Magyar Népköz- társaság népeinek barátsága, amelynek sokoldalú erősödésén továbbra is szüntelenül fáradoznunk kell. Az imperialisták abban reménykednek, hogy újszerű, rafinált fellazítási politikájukkal éket verhetnek a szocializmust építő népek közé. Hiú ábrándok ezek. A marxista—leninista pártok vezette szocializmust építő népek együttműködése, barátsága minden felvetődő probléma és nehézség ellenére erősödni, izmosodni fog, mert összekapcsolja a szocializmus eszméje. Azonosak céljaink és érdekeink. Népeink hazafiassága a szocialista haza sze- retetén, a szocialista öntudaton, az internacionalista öntudaton alapszik. A jelenlegi világhelyzetben a haladás ügye azt követeli, hogy tömörítsük a szocialista Da Nang körül a szó szoros értelmében torkon ragadták az amerikai hadsereget a szabadságharcosok. — Amint a, Reuter jelentette, az amerikai tábornokok bevetették valamennyi Vércse, Kalóz és Fantom típusú repülőgépüket a hazájukért harcoló vietnamiak ellen. Vércse? Kalóz? Fantom? Maguk ezek a nevek keményen elmarasztalják a jenki vércse-, kalóz- és fantompolitika embertelenségeit. Tények bizonyítják máris: a szóbanlévő vércsék, kalózok és fantomok 1— mind szorongatottabb helyzetbe kerülnek Dél-Vietnamban. Erre utalnak az USA-ból származó legújabb értesülések is. „Johnson — közlik az amerikai lapok —, szemmel láthatóan több éves, nagy emberáldozatokat és anyagi erőt igénylő háborúba kíván bonyolódni Vietnamban". Hatalmas összegeket kell megszavaznia tehát a kongresszusnak és a tartalékosok behívását tervezik. Valóban: „Az Egyesült Államok kész teljesen átvenni a háborút a saigoni rezsimtől, amely képtelennek bizonyul annak folytatására” — írta a New York Times. Beszédes mondat ez. Ámde. miért nem képes a saigoni rezsim « háború országokat, erősítsük a kommunista és munkáspártok egységét, hogy ezt a hatalmas erőt szembeállíthassuk az imperialisták háborús provokációival. Az akcióegység, az imperialista provokációk elleni közös harc egyengeti a legjobban a nemzetközi kommunista mozgalom ideológiaipolitikai egysége megszilárdításának útját is. Ami hazánk fejlődését illeti, elmondhatjuk, hogy belső helyzetünk szilárd. Az országban szorgalmas, alkotó munka folyik, kulturális életünk pezsgő, eleven. A felvetődő nehézségek ellenére sikerrel teljesítjük a szocialista építés feladatait. Minden reményünk megvan arra, hogy ez évi tervünket teljesítjük, s jó alapokból kiindulva kezdhetjük majd meg az új ötéves tervünk megvalósítását. Eredményeink összefüggnek a szocialista országok gazdasági együttműködéséből minden részvevő ország számára létrejövő többlet-erőforrás kihasználásával. Népünk, egyetértve pártunk elvileg megalapozott, a gyakorlatban jól bevált kül- és belpolitikájával, magabiztosan halad előre történelmi útján. folytatására? Azért, mert Dél-Vietnam népe gyűlölettel fordul el tőle. Árulónak tarája, idegen hatalom zsoldosának, sőt: fasisztának. Nguyen Kac Ky tábornok, Dél-Vietnam legújabb „miniszterelnöke" nemigen árult zsákban macskát, amikor kijelentette: „őszinte csodáló- ja vagyok Hitlernek”. Nos. miközben Ky gátlástalanul rajong a német fasiszták egykori führerjéért, katonái tömegével állnak át testvéreikhez, mégpedig fegyvereikkel együtt. Meggyőző bizonyíték ez arra, hogy Dél- Vietnamban az amerikaiak nem a „szabadságért” ölnek és gyújtogatnak. Ellenkezőleg. „Sok ezer kilométerre az amerikai partoktól, az Egyesült Államok arra használja fel a hatalmát, hogy egy békés népet kiirtással fenyegessen” — állapította meg Bertrand Russel a Béke Világtanácshoz intézett üzenetében. Nem csoda, ha e washingtoni „politikának” világméretű visszahatását elemezve a New York Herald Tribune kimondja: „Az amerikai nép csak keserű orvosságot várhat ...” Egy bizonyos, nem nehéz előre látni, mi lehet a sorsuk — a vércséknek, kalózoknak és fantomoknak... r() erese, keűáz, (aiiiőin Lengyelország születésnapja I engyelonszág születésnapja: július 22. Lengyel testvé- *• reink ettől a naptól számítják az új, a szocialista Lengyelország éveit. 1944. július 22-én a felszabadító szovjet hadsereg és a vele vállvetve küzdő lengyel haderő már lengyel földön verte a nácikat. A születésnap: az első történelmi jelentőségű ütközet évfordulója. Varsóban új Lengyelország született az ősi földön huszonegy esztendővel ezelőtt. Az európai országokkal foglalkozó irodalom a két világháború között „óriási falunak” nevezte Lengyelországot, mert ebben az időszakban az ország lakosságának 76 százaléka falun dolgozott és csak 24 százaléka élt a városokban. A régi Lengyelországban öt és fél millió polgár nem ismerte a betűt és ugyanakkor minden hetedik lengyel tanító munkanélküli volt. A régi Lengyel- országban 49,8 év volt az átlag életkor, a szegénység és az elmaradottság országa volt a tegnap lengyel földje. Vér és szenvedés közepette tűnt el a tegnap Lengyelországa. Hatmillió halott feküdt a megkínzott, megtiport lengyel mezők mélyén, a náci megszállók lemészárolták a ' síkosság 22 százalékát. Az a szörnyű statisztika, amely p második világháború emberveszteségeiről ad számot, elmondva, hogy a második világháború alatt az USA minden ezer lakosából 1, Anglia 8, Csehszlovákia 15. a Szovjetunió 37, Jugoszlávia 108 és Lengyelország 220 emberét veszítette el. A vérveszteségen túl elpusztult a nemzeti vagyon 38 százaléka. Huszonkét esztendővel ezelőtt, július 22-én Lublinban. a Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság felvázolta egy új népi állam felépítésének nagyszerű programját. Mindaz, amit akkor a lengyel hazafiak, a kommunisták holnapként álmodtak meg, ma, a szocialitsa Lengyelországban a dolgozó nép jelene. Az elmúlt huszonkét esztendőben megtízszereződött Lengyelország ipari termelése. Az életszínvonal emelkedésének sok-sok számadata helyett álljon itt egyetlen: az átlag életkor ma 67,8 év Lengyelországban. Magyarok és lengyelek — barátok és testvérek voltak a történelem elmúlt századaiban, de igazán mélységes és elszakíthatatlan testvéri baráság azóta köti össze a két országot, amióta mindkét ország népe a szocialista jelen és jövendő építésén munkálkodik. A népi Lengyelország születésnapján szeretettel és megbecsüléssel köszöntjük Lengyelország dolgos népét. Hí Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság kiiiönmegbizBttjának magyarországi látogatása Bejelentették az amerikai „Gemini“ űrrepülést A NASA hivatalosan bejelentette, hogy két amerikai űrhajós augusztus 19-én kezdi meg legközelebbi „Gemini” repülését. A repülést nyolc napra tervezik, amelynek során 129 fordulatot tennének meg a Föld körül. Előreláthatólag az űrhajó két utasa Gordon Cooper és Charles Conrad. Amerikai kaiózgépek ájabb lég támadása Eszak-Vletnam ellen Az amerikai külügyminisztérium egyik tisztviselője kedden egy szenátusi bizottság előtt kijelentette, hogy Déi- Vietnam lakosságának egy- hetede — körülbelül kétmillió ember — a háborús körülmények miatt nem tudja ellátni magát élelemmel. A becslés Herbert J. Waterstől, a nemzetközi fejlesztési hivatal egyik munkatársától származik. A szenátus menekült- ügyi bizottságában elhangzott beszámoló szerint jelen pillanatban 600 ezer dél-vietnami család, illetve egyén — ösz- szesen kétmillió ember — részesül élelmiszer-segélyben. Közülük 450 ezren elvesztették hajlékukat. Hanoi: Az AFP jelentése szerint kedden a késő esti órákban az Independence anyahajóról felszálló amerikai gépek újabb támadásokat intéztek Észak-Vietnam ellen. Huszonöt kalózgép Hanoitól száz kilométernyire nyugatra, Ban Xom Lom körzetében húsz tonna bombát szórt le. Fellázadtak egy új-zélandi börtön foglyai Auckland: Az új-zélandi Auckland börtönében egynapos gyújtogatás után megadta magát a börtön 290 fellázadt foglya. A lázadás kedden kezdődött, amikor két elítélt szökést kísérelt meg. A két fogoly három börtönört ártalmatlanná tett, majd több elítélt társát kiengedte cellájából. A menekülők azonban a börtön egyetlen kijáratát el- torlaszolva találták, s hamarosan több száz rendőr jelent meg a helyszínen. Elkeseredett dührohamukban a foglyok gyújtogatni, törni- zúzni kezdtek. Több cella teljesen leégett. Több mint 24 órás harc után, amelynek során a rendőrség riasztó lövéseket adott le, szerda reggel még mindig tíz rabból álló csoport folytatta a „harcot”. Végül a helyzet teljes kilá- tástalanságát látva a raboknak ez az utolsó csoportja is megadta magát. A börtönből egyetlen fogoly sem szabadult ki; a leégett épületből a rabokat az ország más fog- I házaiba szállítják. Mohamed Kellts nagykövet, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság kormányának küLönmegbízottja július 18-án Budapestre érkezett. A nagykövetet július 20-án fogadta Kállai Gyula, a Minisztertanács elnöke és Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Mun káspárt Központi Bizottságának titkára. A nagykövetet fogadta Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese is. Kellts nagykövet kormánya megbízásából tájékoztatta a magyar vezetőket az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságban az utóbbi időben lezajlott változásokról és biztosította őket arról, hogy az új algériai kormány szocialista úton fogja folytatni az ország építését. A szocialista országokkal fennálló kapcsolata további élmélyítésére törekszik, tovább folytatja az imperialista- és gyarmatosítás-ellenes politikáját, támogatja a nemzeti felszabadító mozgalmakat. A nagykövet hangsúlyozta kor mányának a két ország és a két nép javát szolgáló baráti kapcsolatok továbbfejlesztésére irányuló óhaját. Magyar részről hangsúlyozták, hogy a magyar kormány a jövőben is a két nép és a két ország közötti kapcsolatok fenntartására és elmélyítésére törekszik. Mindkét NB I-es csapatunk búcsút mondott az MNK-nak A Mohácsi TE a legjobb 32 csapat kozott A labdarúgó MNK tegnapi fordulójában a két baranyai NB I-es együttes erejéből csak döntetlenre tellett az NB IIT-as ellenfelekkel szemben, így a Komlói Bányász és a Pécsi Dózsa is kiesett a további küzdelemből. A legjobb 32 csapat között Baranyát csak a Mohácsi TE képviseli. MOHÁCSI TE—KOMLÓI BÁNYÁSZ 0:0 Mohács, 1800 néző, vez.: Sümegi. Mohács: Szendrő — Gyévai, Si- mity l., Schrempf — Szabó, Oláh — Völgy esi, Gombár, Schreiner, ' Legyen vendégünk! Hol? Az elektroakusztikai kiállításon, juius hó 22-től 27-ig a 22. számú rádió- műszaki boltban (Pécs, Kossuth Lajos utca 13. Színházzal szemben) A kiállításon megtekinthetők: sztereo lemezjátszók, erősítők, hangsugárzók, hangszórók és mikrofonok. Csanda, Peres. Edző: Pleck Róbert. Komló: Buus — Komlói, Csordás, Ruppert, Jerabek — Garai, Lutz — Rónai, Pataki I., (Bartu- lov), Lazaridisz, Bodai. Edző; Szőcs János. Végig nagy és heves iramú mér kőzésen — a fordulás utáni 10 percet leszámítva — a hazaiak az NB I-es csapat egyenrangú ellenfelei voltak. A mohácsi védők a komlóiak támadásait csírájában folytották el, ezzel szemben ellentámadásaik mindenkor komoly veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. A szünet utáni 10 perces komlói nyomás után nagy meglepetésre, az MTE irányította a játékot és az NB I-eseket csak Buus ragyogó védése mentette meg a vereségtől. A továbbjutást jelentő döntetlen igazolta a mohácsi közvélemény várakozását, annak a közvéleménynek a várakozását, mely napok óta a kupamérkőzés lázában égett, és fiaitól lelkes, odaadó játékot várt. Az MTE labdarúgói rászolgáltak az előlegezett bizalomra, sportszerű küzdelemben három osztállyal feljebb iát szó ellenféllel harcolták ki a továbbjutást. A Mohácsi TE valamennyi játékosa kitűnő teljesítményt nyújtott, a komlóiak kö zül Csordás, Lutz és Rónai játéka emelkedett az átlag fölé. NAGYKANIZSAI DÖZSA—PÉCSI DÓZSA OK) Nagykanizsa, 1500 néző, vezette: Barta. Pécsi Dózsa: Zengő! (Vlaszák) — Hernádi, Móricz, Kincses. (Köves) — Vajda, Csupák, (Halasi) — Goór, Dunai dr., Rádi, (Kincses), Csicsmann, Török. Edző: Orczi- falvi István. Az NB m-as együttes kilencven percen át határtalan lelkesedéssel és akarással küzdött. A játékidő első részében az otthoniak még a támadó harmadban akasztották meg a pécsiek támadásait, szünet után azonban a jobb erőnléttel rendelkező Dózsa óriási fölénye ellenére sem tudott gólt elérni. Ez elsősorban annak tudható be. hogy a csapat egy tagja sem játszott kiemelkedően, a csatárok pedig a helyzetek sokaságát hagyták kihasználatlanul^ é