Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-29 / 151. szám

6 napló 1965. JÜNirS 89. Megyei ifjúsági úszóbajnokságok Siklóson Győzelemmel zárta a tavaszi idényt a magyar labdarúgó-válogatott Magyarország —Olaszország 2:1 (1:0) Budapesten, a Népstadionban alig 23 000 néző előtt játszottak a csapatok. Az olaszok kezdtek jobban, nem egy helyzetet terem­tettek maguknak, ezek azonban sorra kimaradtak. Később játékba lendült a magyar csapat is, s a vezetést a 37. percben szereztek mee magának. A gól Nagy Ist­ván és Albert érdeme volt. Nagy István a fél pályán elvette a lab­dát Riverától, Alberthoz továbbí­totta, aki 16 méterről a bal sa­rokba vágta a labdát, 1:0. Szü­net után hamar egyenlítettek az olaszok. A 46. percben Lodetti fu­tott el a jobbszélen, s középre adott labdáját Mazzola öt mé­terről a hálóba bombázta, 1:1 Mind izgalmasabb lett a küzde­lem, néhány magyar játékos nem volt elég friss, és akadtak olyanok is, akik tudásuk alatt játszottak, a magyar válogatott azonban ebben a kritikus idő­szakban is odaadóan. lelkesen es nagy igyekezettel küzdött. Ha zökkenők is voltak a csapatjáték­ban. nehéz helyzetben is sikerült a maga javára dönteni a mérkő­zés sorsát. A 81. percben Rákosi labdáját Bene kapta, a csatár mintegy 8 méterről jól eltalált lö­véssel a hálóba lőtt, 2:1. Végered­ményben a találkozón a lelkesen küzdő magyar csapat jobb hely­zetkihasználásával nyert. A mér­kőzés játékvezetője, az osztrák Mayer volt. Magyarország; Géléi — Szepesi, Mátrai, Sóvári — Nagy L., Sipos — Nagy A., Bene, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. Olaszország: Alber- tosi — Poletti, Salvadoré, Facchet- ti — Rosato, Fogli — Móra, Bul- garelli, Mazzola, Rivera, Pascutti. Góllövők: Albert, Mazzola, Bene. Szögletarány: 12:5 (6:5) Magyar­ország javára, csere: Pascutti he­lyett Riva 8. perc, Rivera helyett Lodetti (a szünetben), Sipos he­lyett Solymosi (54. perc). Nagy A. helyett Kuti (54. perc). Jók: Gé­léi, Nagy István, Mátrai és Al­bert, illetve Mazzola, Salvadoré és Móra. Räp'sMi HB II. A PEAC hét győzelme A PEAC női együttese két szép győzelemmel zárta a röplabda NB FI. tavaszi idényét. A hét végén Budapesten két mérkőzést ját­szott a csapat. Szombaton a MOM ellen közepes teljesítménnyel is 3:1 arányban nyertek a pécsiek, akik a MAFC elleni vasárnapi rangadóra tartogatták erejüket. Az eddig veretlen MAFC ellen nagy­szerűen küzdöttek a pécsi lányok, már 2:0-ra vezettek, a budapesti műegyetemistáknak azonban si­került kiegyenlíteniök, a döntő játszmában azonban ismét magára taVUt a PEAC és 15:6 arányban biztosította magának a játszmát és 3:2 arányban a végső győzel­met. Különösen Gábris, Lovasné, Nagvné és Balogh játszott nagy­szerűen a pécsi csapatból. A baj­noki táblázaton egyenlő pontszám­mal egy-egy vereséggel áll a MAFC és a PEAC az élen. Mérkőzésről mérkőzésre Vízilabda Ércbányász $C— Debreceni Vasutas 4:2 (0:0, 4a, 0:0, 0:1) Vidéki A-osztályú mérkőzés, Debrecen, 6000 néző. Ércbányász: Szeme — Pozsárkó, Gyöngyösi II.. Korhecz — Tóth S„ Gyöngyö­si I., Tóth F. Csere: Lőcsei, Ozo­rai. Wiandt. Érző: Nyíri Béla. A bajnokságra törő és az elmúlt héten Szegeden nagy gólarányú győzelmet aratott hazaiak ellen a második játékban nyújtott kiváló csapatteljesítmény alapján meg­érdemelten nyertek a pécsiek. Góldobók: Gyöngyösi I. 3, Pozsár- kó. Jók: Szente, Pozsárkó, Kor­hecz, Gyöngyösi I., Tóth F. Meglát Szijj István Újabb fájdalmas veszteség érte Baranya megye sportéletét. Szijj Istvánt, a megyei birkózó szak­szövetség elnökét aránylag fiata­lon. 56 esztendős korában ragad­ta el a halál. Szijj István ered­ményekben igen gazdag verseny­zői pályafutása során országosan ismert kitűnő sportember volt. Olyan neves birkózónak volt ver­senyzőtársa, mint dr. Papp László es Matura Mihály, akik azóta is olimpiai és világbajnokokat ne­veltek Szijj István, a felszabadu­lás után, mint sportvezető hala­déktalanul bekapcsolódott a ma­gyar sport újjáépítésébe, és a szocialista sport fejlesztésének munkáiba. Eleinte mint az Or­szágos Szövetség délnyugati terü­let' előadója dolgozott, majd a TST-rendszer megalakulásától a m -\° ;r szövetség elnöki teendőit látta el. Közel két évtizedes igen pozitív tevékenysége során igaz­ságos ítélőképességével, és példát mutató hozzáállással elévülhetet­len érdemeket szerzett a megye birkózósportjának fej lesztésében. Szijj Istvánban nemcsak kitűnő sportvezetőt, hanem eszményi sportembert vesztett Baranya me­gye es a magyar sportélet is. Labdarúgó NB II. Pécsi BTC—Győri Dózsa 1:0 (1:0). Győr, 500 néző, vezette: Pusztai. PBTC: Gergely _ Radó, Kővári, Keidl — Bárácz, Varga — Kispál, Czukor, Görgényi, Hauschl, Oskó. Edző: Dara Já­nos. Győr: Halasi — Egyházi, Halász, Németh — Szabó, Szer- veczki — Domonkos, Buri, Nagy, Oros, Czigány. Edző: Kovács Im­re. Góllövő: Hauschl. Jók: Kővá­ri, Bárácz, Varga, Görgényi. A Győri Dózsából senkit sem lehet kiemelni. Pécsi Bányász—Vezprémi Hala­dás Petőfi 2:o (2:0). Pécsújhegy, 300 néző, vezette: Szilvási. Pécs, Bogyai — Lombosi, Farkas, Ta­más — Kohlmann, Kása — Györ- kő, Mérei, Opova, Kock, Sely­mes. Edző: Kertész Tibor. Veszp­rém; Szabó dr. — Heil, Molnár, Baráti, Schiszler dr. — Tóth, Egyházi — Meszes, Haisz, Fekete dr.. Zsebe. Edző: Lyka Antal. Góllövő: Opova. Jók: Lombosi, Kohlmann, Mérei, Selymes, illet­ve Szabó dr.. Tóth, Zsebe. PVSK—Székesfehérvári MÁV Előre 5:1, Buda Spartacus—Ikarus 1:0, Láng SK—Várpalota 3:2, Fő­városi Autóbusz—Mosonmagyar­óvár 1:0, Kaposvári Honvéd—Pá­pai Textil 3:1. Zalaegerszegi Dó­zsa—Kaposvári Kinizsi 0:0, Zala­egerszegi TE—Esztergomi Vasas 3:0. Az NB II. Nyugati csoportjának tavaszi végeredménye 1. Kap. Honvéd 17 11 2 4 29:14 24 2. Várpalota 17 8 5 4 33:17 21 3. Budai Sp. 17 7 7 3 18:12 21 4. ZTE 17 7 5 5 25:21 19 5. Pápa 17 7 5 5 24:22 19 6. Szf. MÁV 17 7 5 5 20:21 19 7. Autóbusz 17 7 4 6 27:25 18 8. Kap. Kinizsi 17 7 4 6 28:26 18 9. Pécsi VSK 17 7 4 6 26:27 18 10. Z. Dózsa 17 6 5 6 22:20 17 11. Ikarus 17 6 5 6 24:24 17 12. Esztergom 17 4 9 4 17:18 17 13. Mosonm. 17 6 2 9 25:30 14 14. P. Bányász 17 5 4 8 17:28 14 15. Veszprém 17 4 5 8 22:22 13 16. Győri Dózsa 17 4 5 8 22:27 13 17. Láng 17 3 6 8 14:26 12 18. PBTC 17 3 6 8 15:28 12 Keleti csoport: Szolnoki MÁV— Nagybátonyi Bányász 1:0, Szol­noki MTE—Kisterenyei Bányász 1:0, Borsodi Bányász—Bp. Előre 1:0, Miskolci Bányász—Békéscsa­bai Előre 2:0, Martfű—Szegedi Vasutas 4:3, Debreceni Honvéd— Vasas Izzó 0:0, Pénzügyőr—KIS- TEXT 0:0, Bp. Spartacus—Egri Dózsa 1:0, Kecskeméti Dózsa— Gyulai MEDOSZ 1:0. Az NB II. Keleti csoportjának tavaszi végeredménye 1. Eger 17 9 5 3 29:14 23 2. Bp. Spart. 17 9 5 3 33:18 23 3. Kecskemét 17 10 3 4 30:17 23 4. Szóin. MÁV 17 10 3 4 26:17 23 5. Borsod 17 7 5 5 23:16 19 6. Pénzügyőr 17 6 7 4 22:18 19 7. szol. MTE 17 7 5 5 18:26 19 8. D. Honvéd 17 6 6 5 20:21 18 9. Bp. Előre 17 6 5 6 26:19 17 10. Nagybátony 17 5 6 6 19:22 16 11. M. Bányász 17 6 4 7 20:29 16 12. Gyula 17 5 5 7 18:20 15 13. Izzó 17 5 5 7 15:19 15 14. Kisterenye 17 4 6 7 15:22 14 15. KISTEXT 17 4 6 7 15:24 14 16. SZVSE 17 3 6 8 27:27 12 17. Martfű 17 4 3 10 23:36 11 18. B.-csaba 17 3 3 11 17:31 9 Labdarúgó NB III. Dombóvári Spartacus—Lovászi Bányász 3:4 (3:3), 300 néző. Nagy- kanizsai Dózsa—Kaposvári Vasas MTE 2:0 (2:0), 100 néző. Mohácsi TE—Pécsi Ércbányász 4:0 (1:0), 600 néző. A 63. percben Balázs, a 78. percben Pécsi, a 79. percben Kovács II. (mindhárom Ércbá­nyász) kiállítva. Keszthelyi Hala­dás-Pécsi EAC 0:4 (0:1), 400 né­ző, Szekszárdi Dózsa—Nagykani­zsai VTE 3:i (1:1), 150 néző. Nagykanizsai Bányász—Nagymá- nyoki Brikett SK 2:0 (2:0), 400 né­ző, Sárbogárdi Petőfi—Dombóvári VSE 3:1 (1:0). 700 néző, Siófoki Bányász—Bajai MTE 3:1 (3:0), 500 néző. NB III. tavaszi végeredménye 8. Nagyk. B. 15 6 4 5 29:21 16 9. Szeksz. D. 15 6 3 6 21:18 15 10. Mohács 15 6 3 6 15:14 15 11. Nagymányok 15 5 2 8 22:29 12 12. Sárbogárd 15 5 2 8 22:36 12 13. Lovászi 15 5 1 9 20:33 11 14. Kaposvári V. 15 4 2 9 16:26 10 15. Keszthely 15 4 2 9 20:39 10 16. Domb. Sp. 15 2 4 9 12:25 8 Megyei bajnokság Pécsszabolcs—P. Postás 0:3 (0:2), Postás-pálya, P. Vasas I. Bányász —P. Dinamó 2:1 (0:0), Péesbánya- telep, P. Kinizsi—P. Szikra 5:0 (3:0), Helyiipar-pálya, P. Porce­lángyár—P. Vasas i:0 (0:0). Ifjú­sági stadion. Siklós—P. Előre 4:0 (2:0), PVSK edzőpálya, Hidas-P, Helyiipar 1:1 (1:1), Hidas, Bóly- Mágocs 6:1 (0:0), Boly. Megyebajnokság tavaszi végeredménye 1. P. Kinizsi 14 10 3 1 36:9 23 2. Helyiipari 14 8 4 2 25:12 20 3. P. Vasas 14 6 5 3 17:10 17 4. Vasas I. B. 14 6 4 4 22:19 16 5. Bóly 14 7 1 6 31:25 15 6. P. Dinamó 14 7 1 6 21:18 15 7. Pécsszabolcs 14 7 1 6 20:19 15 8. Szigetvár 14 6 1 7 24:21 13 9. P. Porcelán 14 4 5 5 22:21 13 10. Siklós 14 5 2 7 24:20 12 11. Mágocs 14 5 2 7 22:33 12 12. P. Előre 14 5 1 8 13:25 11 13. Hidas 14 3 4 7 15:28 10 14. P. Postás 14 4 2 8 13:28 10 15. P. Szikra 14 2 4 8 14:31 8 16. Lánycsók visszalépett 1. Siófok 15 10 2 3 27:14 22 2. Pécsi Ércb. 15 10 1 4 32:14 21 3. Nagyk. VTE 15 8 4 3 22:15 20 4. Nagyk. D. 15 8 2 5 25:15 18 5. Domb. VSE 15 8 1 6 28:22 17 6. Baja 15 8 1 6 22:21 17 7e Pécsi EAC 15 5 6 4 26:17 16 Megyei labdarúgó-mérkőzés a PV SK-pályán, Siklós—Előre 4:0. Siklóson rendezték meg az úszósport népszerűsítése érdeké­ben a megyei ifjúsági bajnoksá­gokat és az ez évi első gyermek seregszemlét. A két pécsi egyesü­leten kívül Komló, Siklós, Sziget­vár és Harkány úszói is rajthoz álltak a viadalon. A versenyt nagy érdeklődés kísérte, sokan nézték végig az úszók izgalmas küzdelmeit. A bajnoki pontver­senyt az Ércbányász nyerte 362 ponttal a Dózsa (152) és a Komló (110) előtt. A legjobb egyéni tel­jesítményt Mátrai Árpád és Sza- lay Cecilia nyújtotta, mindketten 3—3 bajnokságot nyertek. Jól ver­senyzett a serdülőkorú Szalay Géza és Szalay Judit, két—két bajnoksággal tértek haza. A sok tehetséges gyermek között Sze­keres Ildikó 3, Tari Imre pedig két győzelmet aratott. Az egyes versenyszámok győztesei: Ifj. fiú: 100 m. gyorsúszás: 1. Bánó (P. Dózsa) 1:08,6. 100 m. hát­úszás: 1. Szalay . (Ércbányász) 1:16’9. 100, m. pillangó: 1. Mátrai (Ércbányász) 1:18,1. 100 m. mell­úszás: 1. Mátrai (Ércbányász) 1:28,5. 200 m. mellúszás: 1. Mátrai (Ércbányász) 3:05.3. 400 m gyors­úszás: 1. Szalay (Ércbányász) 5:40,0. 4x100 m. gyorsváltó: 1. P. Ércbányász (Právicz, Szalay. Csö- tönyi. Mátrai) 4:57. 4x100 m. ve­gyesváítíf- 1- P- Ércbányász „A’> (Szalay, Mátrai, Právicz. Csöto- nyi) 5:27,8. v, „ ... Ifj. leány L00 ál. gyorsuszas: l. Szalay J. (Érüfe-> ' ä5’2/ ,10“ "í- hátúszás: 1. SzalayJv (Ércb.) i :22.8. 100 ra. pillangó: l.\ Szalay C. (Ércbányász) 1:26,2 lOik.'í’ m. 7 úszás: 1. Szalay C. (Éi-P'51“'!'382) 1:30,9. 200 m. mellúszás: £ Posgay (Ércbányász) 3:10,2. 400 m.\ gy°rf" úszás: 1. Szalay C. (Ércb&^as^ 5:50,5. 4x100 m. gyorsváltó: Ércbányász „A” (Szalay Posgay, Fellner, Szalay C.) 5:48,2. * Gyermek, fiú, 1954—55, illetve 1956—57 évfolyam: 50 m. gyors­úszás: 1. Tart (Ércbányász) 42.8, illetve Tallián (Ércbányász) 53,7. 50 m. hátúszás: 1. Tari (Ércbá­nyász) 48.9, illetve Vágó Z. (Érc­bányász) 54.0. 50 m. mellúszás: 1. Szabó I. (Ércbányász) 50,1, illetve Vágó Z. (Ércbányász) i:00.0. 50 m. pillangó: 1. Szabó A. (Ércbá­nyász) 57,0. Gyermek, leány versenyszámok, 1954—55, illetve 1956—57. évfolyam: 50 m. gyorsúszás: 1. Szekeres I. (Ércbányász) 42,9. illetve Bors K. (Dózsa) 1:19,9. 50 m. hátúszás: i. Szekeres I. (Ércbányász) 46,2. il­letve Varga Zs. (Dózsa) 1:12,9 50 m. mellúszás: 1. Szekeres Zs. (Dózsa) 48,4, illetve Bors K. (Dó­zsa) i:0l,5. 50 m. pillangó: i. Sze­keres I. (Ércbányász) 52,0. Pécs—Eszék utánpótlás tornászverseny A kis tornászlányok sírtak, mert a nagy melegben lepotyog­tak a gerendáról. Pedig biztosan és fölényesen vezettek a verse­nyen. Mégis sírtak, mert sport­emberek lévén a jónál is jobbat akartak! Ekkor kedves jelenet történt. A vesztesnek látszó eszéki csa­pat női edzője sietett oda a pécsi kislányokhoz és kedvesen simogatta Lőrincz Piri fiúsra- nyírt barna haját. És a nagyobb nyomaták kedvéért egy bátorító puszit is adott a könnyes arcocs­Ilyen volt vasárnap délelőtt az egész Pécs—Eszék, utánpótlás vá­logatott tornászverseny. Ilyen kedves, ilyen baráti és tegyük hozzá, hogy igen színvonalas. A sportbeli értékeket nemcsak a bátran, felkészülten előadott gya­korlatok igazolták, hanem az efféle kedves megnyilvánulások is; A kis Karácsonyi Márta, a haj­dani BTC „gólgyáros” balszélső kislánya, aki az egyéni verseny­ben is diadalt aratott, talajon re­mek. igazán magasszintű gyakor­latot mutatott be. Olyannyira, hogy amikor befejezte, csak úgy zúgott a vastaps, elsősorban a versenyzőtársak részéről. A kis­lány végtelenül boldogan hajolt meg, azután odafutott az edzők­höz. Előbb Pörocsiné Dévai Edit­hez. majd a betegsége után első­ízben megjelent Várkői Ferenc­hez és mindkettőnek heves puszit adott. A hála csókjai voltak ezek a mestereknek, akiknek a tu­dást, a sikert köszönhette! Igen, igen ügyesek ezek a pé­csi tornászok, elsősorban a lá­nyok, akik a gerendán, korláton. olyan hoza­vagy éppen a talajon anyagerős gyakorlatokkal kodtak elő, mint amilyeneket in­kább a „nagyok” versenyein lá­tunk. Biztató ez a jövőt illetően. A kedves eszékiek is szeretik a tornát, szeretik a nemes ver­sengést. És örültek ennek a ver­senynek. Miroslav Greganics, az eszéki partizánszövetség főtitkára lelkesen mondotta; — Hasznos volt ez a verseny; amit majd más sportágakban is megismétlünk. Az ilyen nemes versenygések nemcsak a sport­eredményeket fokozzák, hanem tovább erősítik a magyar és jugo­szláv emberek barátságát! Eredmények. Lányok: Pécs—Osi- jek 186.95:175.50. Egyénileg: 1. Karácsonyi (Pécs) 37,7, 2. Pozsgai (Pécs) 37,45, 3. Lőrinc (Pécs) 37.35, 4. Csacskó (Pécs) 37.30, 5. Vétek (Pécs) 37.15, 6. Borsak (Osijek) 36.60. Fiúk: Pécs—Osijek 277.55:266.50. Egyénileg: l. Hmje- lovjec (Osijek) 57.65, 2. Lazscik (Pécs) 56.50, 3. Kurucz (Pécs) 55.90, 4. Rákosi (Pécs) 55.60, 5. Fenyvesi (Pécs) 55.55, 6. Jeskovits (Osijek) 54.70. Scedmém/jeJt ül jó eredmény a megyei atlétikai bajnokságén (Komló) 64. 80 gát: 1. Köves 12.2, 2. Jandala 13.4. 800 m: 1. Örkényi (Sportiskola) 2:44.6. Távolugrás: 1. Jandala 521, 2. Patacsl (PEAC) 454. Magasugrás: 1. Köves 148, 2. Ra- dócsai (PVSK) 148. Súlylökés: 1. Lajossy (PVSK) 960. Diszkoszve­tés: 1. Lajossy I. (Sportiskola) 28.46. Gerelyhajítás: 1. Bartha (Komló) 38.66. A 40 fokos meleg ugyancsak pró­bára tette az 5000 méteres síkfu­tásban részvevőket. A győzelmet ebben a számban a komlói Homo­ki szerezte meg, képünkön élen fut, a komlóiak atlétája a 3000 m-es akadályfutásban is megye­bajnokságot nyert. A kézilabda világbajnokságra készülődő magyar női válogatott csapat szombaton és vasárnap is edzőmérkőzést játszott. A magyar válogatott csapatban mindkét al­kalommal szóhoz jutott Schmidt- né, a Bányász kitűnősége. A pécsi kézilabdázó nagyszerűen játszott, szombaton, amikor a magyar csa­pat a Start Bratislava ellen 21:9 arányban győzött, Schmidtné hat gólt lőtt, vasárnap pedig, amikor a magyar válogatott együttes 16:6 arányban bizonyult jobbnak a bratislavai csapatnál, ismét Schmidtné bizonyult a legered­ményesebb magyar játékosnak, ezúttal négy gólt lőtt. * A hét végén angol—magyar nemzetek közötti úszóviadal lesz Budapesten a Sportuszodában. A versenyre válogatót tartottak, a 200 m-es női mellúszásban Kár­mán Katalin, a Dózsa úszónőie 3:02,6 másodperces idejével a győz tes Répási (FTC) mögött a máso­dik helyen végzett. * Az elmúlt hónapokban lovasis­kolások is rendszeresen lovagol­tak az öttusázók mellett. A nagy érdeklődésre való tekintettel — korlátolt számban — új jelentke­zőket vesznek fel lovas kiképzés­re. Jelentkezhetnek 25 éven aluli fiúk és lányok, minden hétfőn délután 5 órakor az Uj-Mecselr- alja melletti Szigeti-tanyán lévő lovardában, Szűcs István lovas­edzőnél. * Labdarúgó NB tartalékmérkő­zés: Pécsi BTC—Dombóvári Snar- tacus 12:0. Járási labdarúgó-baj­nokság mérkőzései, Sásd: Magyar­szék—Abaliget 10:0, Csikóstöttös— Felsőegerszeg 7:0, Kaposszekcső— Gerényes 5:0, Baranyaszentgyörgy —Vásárosdombó 5:0. A sásdi járá­si bajnokság északi csoportjában Bikái, a nyugati csoportban Ka­posszekcső, a keleti csoportban pedig Magyarszék vezet. TOTÓ 1. Magyarorsz.—Olaszorsz. 2. Budafok—Egyetértés 3. Jászberény—Szállítók 4. Bp. Spartacus—Eger 5. Nagybátony—Sz. MÁV 6. Szóin. MTE—Kisterenye 7. Borsodi B.—Bp. Előre 8. Pénzügyőr—KISTEXT 9. Pécsi Bányász—Veszprém 10. Kaposv. Honvéd—Pápa 11. Győri Dózsa—Pécsi BTC 12. Zalaeg. Dózsa—K. Kinizsi 13. Ikarus—Budai Spartacus +1 14. Magyaro.—Olasza. I. félid. l i:0 2:1 3:0 1:0 i:0 0:1 1:0 1:0 0:0 2 0 3:1 0:1 0:0 0:1 é 1 > 1. Prohászka (Komló) 1:55.1, 2. Garbacz (Komló) 1:57.3’ 3. Foga- rassy (Komló) 1:57.9. 1500 m: 1. Garbacz 3:58.9, 2. Prohászka 4:01.4, 3. Fogarassy 4:03.8. 5000 m: 1. Homoki (Komló) 16.39. 110 gát: 1. Szécsej 17.3. 400 gát: 1. Lovai (Komló) 60.2, 2. Nagy (PVSK) 61.9. 3000 m akadály: 1. Homoki 9:57.2, 2. Velez (Komló) 10.34. 10 km gyaloglás: 1. Szabó (Komló) 56:49, 2 Märcz (Dózsa) 57.45. Magasug­rás: 1. Torbó (Komló) 180, 2. Csir­ke (PEAC) 175. Rúdugrás: 1. Per­laki (Dózsa) 380. Távolugrás: 1. Varga (Postás) 655, 2. Litz (Dózsa) 644. Hármasugrás: 1. Litz 13.12, 2. Szécsei 12.58. Sólylökés: 1. Wéber (PVSK) 12.58. Diszkoszvetés: 1. Lovász (Dózsa) 45.90, 2. Specht (PVSK) 36.14. Gerelyhajítás: 1. Wéber 65.94, 2. Gál (PVSK) 63.88, 3. Domán (PVSK) 58.86. Kalapács- vetés: 1. Lovász 60.36, 2. Hausz- mann (Dózsa) 44.76. — Ifjúságiak: 100 m: 1. Sík (Postás) 11.9. 200 m: 1. Vadon (PVSK) 23.7. 400 m: 1. Kelemen (Komló) 54.6. 800 m: 1. Varga (Dózsa) 2:00.9, 2. Solti (Dó­zsa) 2:01.1, 3. Hajós (PVSK) 2:01.2. 1500 m: 1. Solti 4:08.1, 2. Varga 4:08.4. 1500 akadály: 1. Hajós 4:50.0. 3000 m: 1./Jakabos (Dózsa) 9:33.2, 2. Bán (Komló) 9:46.2. Ma­gasugrás: 1. RÜzesi (Postás) no, 2. Doszpod (Komló) 170, 3. Dévai (PEAC) 170. Rúdugrás: 1. Kra­maszta (Dózsa) 330, 2. Péter (PV SK) 330. Távolugriís: 1. Füzes 615, 2. Lipcsik (Postás) 603. Hármas­ugrás: 1. Lipcsik 11.98. Súlylökés: 1. Márton (PVSK) 12.85, 2. Lová­szi (Dózsa) 12.40, 3. Lipcsik 12.12. Diszkoszvetés: í. Márton 49.97, 2. Lipcsik 36.32. Gerely hajítás: 1. Pé­ter (PVSK) 40.32. Kalapácsvetés: 1. Mandel (PVSK) 46.76, 2. Opra (Komló) 44.52. — Felnőtt nők: 100 m: 1. Tóth dr. 13.4. 400 m: 1. Be- kőné (Tanárképző) 67.7. 800 m: 1. Bekőné 2:41.7. 80 m gát: 1. Tóth dr. (PEAC) 13.1, 2. Radács (Dózsa) 14.0. Magasugrás: 1. Tóth Zs. (Ta­nárképző) 151. Sólylökés: 1. Tóth dr. 12.41. Diszkoszvetés: 1. Tóth dr. 39.92, 2. Nikolauszné (Komló) 34.28. Gerelyhajítás: 1. Lukácsné (PVSK) 47.56, 2. Tóth dr. 38.82. — Ifjúsági lányok: 100 m: 1. Köves (Sportiskola) 13.1, 2. Jandala (Sportiskola) 13.5. 200 m: 1. Köves 27.1, 2. Prohászka (Komló) 27.7. 400 m: 1, Proháft2j«^0.4, 2. Szabó A 200 m-es női ifjúsági síkfutás győztese a célban: Köves, a Sport iskola atlétája. A nagy meleg ellenére is szüle­tett néhány jó eredmény az atlé­ták megyei bajnokságán. Szomba­ton Lovász kalapácsvetése, vasár­nap a férfi és női gerelyhajítók értek el I. o. eredményt, mig a közép»ávfutók mindkét nap igen érdekes és végig nyílt küzdelmet vívtak a győzelemért. Külön el­ismerést érdemelnek az ifjúsági 800—1500-asok bátor versenyzésük­ért és az elért jó eredményekért. Részletes eredmények: Férfi felnőttek: 100 m.: 1. Szé­csei (PVSK) 11.9. 200 m: 1. Kiss (PVSK) 23.4, 400 m: 1. Vámos (Komló) 50.5, 2. BenkoVlcs (PEAC) 50.8, 3. Kiss' (PVSK) 51.1. 800 m:

Next

/
Oldalképek
Tartalom