Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-15 / 139. szám

2 napló 1965. JÚNIUS 15. Amikor a sztár mérges Meghosszabbította vendégszereplését a Berlini Nagycirkusz A vasárnap délutáni elő­adáson megharagudtak egy­másra a majmok. Az ügy az­zal végződött, hogy a világhí­rű .Tonny. a sztár, megharap­ta idomárja, Bunte kapitány karját. Bunté kapitányt első­segélyben részesítették, de hir­telen felszökkenő láza válsá­gossá tette további fellépését. A kapitány azonban nem hagyta cserben a közönséget: az esti előadáson már fellé­pett, sőt, a három napig fneghosszabbított pécsi tartóz­kodás idejére is vállalta az előadásokat. A majmok igen kedvesek Voltak, szinte érez­ték, mivel tartoznak a kel­lemetlenségért. Haas Miklós, a cirkUSfc gazdasági vezetője mondta el mindezt néhány perces beszélgetésünk során, és hozzáfűzte: — Vasárnap estig a Berlini Nagycirkusz előadásainak ti­zenötezer nézője volt. Ez az> egvik oka, hogy ittmaradunk még bárom napig. Arról nem is beszélek, hogy az együttes nagyon megkedvelte ezt a vá­rost. erről inkább beszéljen Paul Heerdegen igazgató. Heerdegen úr rokonszenves, iszhajú bácsi. — Együttesünk április 17. óta turnézik Magyarországon, majdnem minden számottevő Helységben felléptünk. Pécs­re érkezésünket már nagyon vártuk, mert előre nagyon sok szépet és jót hallottunk a vá­rosról, s nem is csalatkoz­tunk. A kilátás gyönyörű, a Mecseket igazán irigyeljük a pécsiektől. A közönség Pécsett is remek, nagyon hálás, s az artistáknak, művészeknek ez a legfontosabb. Engedje meg, hogy ezúton is megköszönjem nekik kedvességüket, ünneplé­süket, amelyben részesítették együttesünket. Elmondhatom, hogy az elmúlt két-három év­ben végigtuméztuk Ausztriát, Svédországot, Finnországot, Romániát, Lengyelországot, Bulgáriát, Csehszlovákiát, de sehol ilyen jó közönséget, mint a magyar, nem talál­tunk. Dombóváron született egy kiscsikónk. Az egész együttes kívánságára Dombó­vár névre kereszteltük, hálá­ból és megemlékezésül az ott töltött szép napokra. Csak jót mondhatok egyéb­ként is: remekül érezzük ma­gunkat az önök városában, minden, kitűnő, a pécsi színé­szek vendégszeretőek, meghív­ták művészeinket klubjukba, baráti társalgásra, eszmecse­rére. Külön köszönetét mon­danék a Nádor étterem dol­gozóinak, mert a kiszolgálás elsőrangú volt, nyugodtan mondhatom, hogy a legjobb az országban. A pécsi borok kitűnőek, s mindez szerintem szoros összefüggésben van az emberekkel, akik esténként tapsolnak a nézőtéren. Szép város az önöké, örömet jelent itt vendégszerepelni. 82000 birkáro! - 36 vagon gyapjú Május első felében meg­kezdődtek a juhnyírások a megyében, s ha a csapadékos időjárás miatt némi késéssel is, május 17-én a gyapjúbevál­tál. Ezekben a hetekben ösz- szesen 82 000 birkát nyírnak meg Baranyában, 50 000-et a termelőszövetkezetekben és \ itorlásiiajó-modeüek versenye az orfűi tavon A Magyar Honvédelmi Sportszövetség Baranya megyei Modellező Klubja június 20-án, vasárnap délelőtt rendezi meg a vitorlás hajómodellek megyei bajnokságod az orfűi tavon. A bajnoksági versenyen a megye területéről 15—16 versenyző vesz majd részt. A bajnoksági versenyt megelőzően, június 19-én, szomba­ton. a budaörsi repülőtéren kerül sor a körrepülő modellek magyar válogatott keretének versenyére. Az ottani eredmé­nyek alapján jelölik ki azokat a csapatokat, amelyek az Európa-bajnokságon indulnak. A versenyen a Magyar Honvé­delmi Sportszövetség Baranya megyei Modellező Klubjának két versenyzője: Mohai István és Markotai Tivadar is részt vesz. JEKZY EDIGEY 30. Tehát csak Kalinkowski ma­ci! Egyetlen bizonyíték elle- eltitkolta azt az órát, amit ..Sejmowa'’ kávéházbam töl­ti él a támadás előtti na- >n. Talán a cinkossal való yüttműködés értelmében így .arta magát megmutatná Ka- itujjnak? De ebben az eset­ei miért kellett volna eltit- >lnia a kávéházi jelenlétét'; jyszerűen azt mondhatta >lna: A napi munka után igyon fáradtnak érezte ma­rt, és mivel tudta, még né- íny óra éjszakai munka is ír rá, bement a kávéházba, >gv megigyon egy erős feke- t. Ez nagyon természetes és gilkus lett volna, és most an terhelné semmiféle gya- í. Ezenkívül a joggyakornok dta volna az egész ügyet ly megrendezni, hogy ne a Ó szoros értelmében kockáz­assa a fejét. Ha Kabátujj áamivel még erőteljesebben ijt le a homokzsákjával, ak- >r a joggyakornoknak sem- liféle pénzre nem lett volna íbbé szüksége. Másfe'ől viszont éppen Ka- nkovszki volt olyan eszme­nyi helyzetben, hogy könnyű­szerrel megszervezhette a esek]* elrablását. Mindent tudott a fehér gengsztereikről; a nap minden időszakában szabad betekintést nyerhetett az ak­tákba. S végül lehetősége volt, ’ hogy minden további nélkül nyugodtan kivigye a csekket a bíróság épületéből. Ezenkí­vül értelmes és nagyon ambi­ciózus ember, aki valamire az életben el akar jutni vala­hová, arra törekszik. Vagy csak a plockd járási bírósá­gi ügyészi állásához akart el­jutni? Hogy férje legyen egy orvos lányának, hogy együtt lakjon apósával a családi villában? Az őrnagy nem kételkedett abban, hogy a fiatalembernek sokkal messzebbmenő ambí­ciói vannak. De mégis milye­nek, milyen méretűek? Ez volt itt a kérdés, amire az őrnagy egyelőre nem tudott válaszolni. Sajnos, Kalinkowski állítá­sán kívül nem volt semmiféle bizonyíték arra, hogy a csekk valóban a táskában volt, ami­kor Kabátujj a joggyakor­nokra támadt. Kalinkowski, ha feltehetően maga rendez­32 000-et az állami gazdasá­gokban. A Gyapjúforgalmi Vállalat felvásárlási terve 2,5 vagon­nal több a tavalyinál, a 82 000 birkáról összesen 36 vagon gyapjút nyírnak le. A gyapjú minősége és tisztasága a vára­kozásnak megfelelően alakult. A zsírban nyírt gyapjú mi­nősége az átvételi árakban mutatkozik meg a legjobban. A legalsó ár, amit az idén kifizettek, 36 forint volt, az eddigi átlagár pedig 55 forint kilogrammonként. Igen jó mi­nőségű gyapjút szállított a múlt héten a bólyi Kossuth Termelőszövetkezet, amely 65 forintos áron értékesítette a gyapjút. Ugyancsak 65 forintot kapott kilogrammonként a szederkényi termelőszövetke­zet, a kátolyl és zalátai tsz- ekben pedig kilónként 62 fo­rintos árbevételt értek el. A gyapjú átvétele június végéig tart s addig még mint­egy 30 vagon zsíros gyapjút I ad át a textiliparnak a megye. te meg önmaga ellen az egész támadást, biztosan korábban kivette a csekket és jól elrej­tette. Nemigen bízhatott a társában, félt. hogy a másik magához ragadja a milliókat, amikor 6, aki önmaga tartot­ta, fejét Kabátujj ütése alá, a kórháziba megy. Aztán, ami a csekk beváltását illeti, — ugyan kinek menne ez köny- nyebben, mint éppen az ügyészség egyik dolgozójának, aki be van avatva a , Teher gengszterek” ügyének legki­sebb részleteibe is. Még Li- sewskitől a meghatalmazás megszerzése sem jelenthetett neki nehézséget. A családjá­val való találkoizág megköny- nyítésének ürügyén, vagy a pótcsomag engedélyezése ré­vén Kalinkowski könnyen megszerezhette Lisewski alá­írását. in blance, az első va­lamiféle tiszta papírra Most hát nem marad más hátra, mint várni, várni egy egy keveset. Néhány nap vagy néhány hét múlva Kalin- kowskit fegyelmi úton elbo­csátják a bíróságról vagy egyszerűen — bár letette a bírói vizsgát —, nem kap ál­lást. Eltűnik az ügyészség szeme elől, aztán nyugodtan felveszi a Donau-bankban fekvő nyolcvanezer dollárt. Talán már is szót értett a bankkal és értesítette, hogy nála van a csekk és Lisewski mérnök meghatalmazása; csak halasztást kér a csekk bevál­tására. mert , .nehézsége tá­madt, hogy a vasfüggöny mö­gül kijusson”. Ugyanakkor megtiltotta, hogy a pénzt bár­A televízió műsora június 15-én, kedden: 17.43; Hírek. 17.50: Tapasz­talatok, tanulságok. A legelő­gazdálkodás korszerűsítése. — 18.05: A Magyar Hirdető mű­sora. 18.15: Bagolyvár (6 éven felülieknek!) Növénygyűjtés. 18.45: Visszapillantó tükör. Repülőgéppel az utak felett. 18.55: Másfél esztendő múl­tán ... Közvetítés a Mohácsi Farostlemezgyárból. — 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradöi 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Nótaszó. Kovács Apollónia és Turpinszky Béla énekel. 29.15: Beszélgetés a VIT előtt Algé­riában járt KlSZ-küldöttség- gel. 20.30: Filmmozaik. 1. Híd a Kwai folyón. Bábfilm. 2. Sport a hullámok tetején. Kls- film. 3. Velence. Utirajzfilm. 4. Tánc a jégen. Kisfilm. 5. Franciaországi képek. 6. Bo­londos tavasz. Kis játékfilm. 7. Cole Porter. Zenés kisfilm. Kb. 21.55: Költészet. „Jelen­tés a völgybő!”. Látogatás Ap- rily Lajosnál. 22.15: Tv-hír- adó — 2. kiadás. HÍHEK JÚNIUS Jolán napja. 15 A Nap kél: 3.46, nyugszik: 19.43 órakor. A Hold kél: 21.16, KEDD nyugszik: 4,30 órakor. Ijétszázötven éve, 1215. június 15-én t* kelteződött az angol nemességnek Földnélküli János királytól kikényszeritett szabadságlevele, a Magna Charta Liberta­tum, amely az uralkodó réteg kiváltságait a királlyal szemben biztosította. Ez volt a királyi hatalom korlátozásának kezdete. A Magna Charta 63 pontja ki­terjed a feudális osztály, az egyházi rend és a városi polgárság kiváltságaira és jo­gaira, szabályozza a kereskedelmet, a sze­mélyes szabadságot, a bíráskodást, a mim- és pénzügyeket, határokat szab a király adókivető jogának, egységes mértéke­ket állapít meg. A történelmileg nagyjelentőségű okmány lé­nyegében a feudális urak szabadságlevele volt, s noha a vá­rosok is némi engedményhez jutottak általa, a 1-akosság zöme, a jobbágy-parasztságra előny belőle nem származott. Bár köz­vetlen kapcsolat nem mutatható ki, mégis feltűnő a Magna Charta hasonlatossága a hét évvel később keletkezett magyar Arany Bullához. Ez a korabeli magyar és angol közviszonyok hasonlóságával magyarázható. Balettvizsga Pécs város Doktor Sándor Művelődési Háza balettiskolájának évadzáró vizsgaelőadását rendezték meg vasárnap délelőtt a Pécsi Nemzeti Színházban. Blauhorn Györgyi és Greguss Alice tanárnő tanítványai léptek fel a nagyszámú közönség előtt. kinek is kifizessék, olyan sze­mélynek, akinek a megfelelő íratok nincsenek a britoká­ban. A csekk minden bank számára szent, és csak az ve­heti fel a pénzt, aki a pénz- tárabiaik párkányára leteszi ezt a kis papírszeletet. „Igen — mondta önmagá­nak az őrnagy —, .Kalinkow­ski mindezt megszervezhette. Ezért a bírósági joggyakor- ndknak a gyanúsítottak listá­ján első számú személynek kell megmaradnia. A máso­dik helyet a „sápadt Nikó”- nak >ell fenntartani. De mit tudunk erről az emberről? — tűnődött tovább az őrnagy. Tulajdonképpen annyit, amennyit Kabátujj mondott róla. Viszont ilyen tanú a bíróság előtt nem szá­mit sokat. Hát még egy nyo­mozótisztnek, akinek a gyen­ge bizonyíték-szálak alapján kell kiderítenie a bűntényt Tehát: 1. A „sápadt Niko” nagy­szerűen tájékozott a „fe­hér gengszterek” ügyé­ben, 2. tudta, hogy Kalinkowski a „Sejmowa” kávéházba megy és magával viszi az iratokat; mindezt megtud­hatta közvetlenül a jog- gyakornoktól is, ha egyet­értés volt közöttük. Ha meg nem, akikor nagysze­rű hírei vannak az ügyész­ségről. 3. aránylag nagy anyagi ösz- szeggel rendelkezik: Ka- bátujjnak tizenkétezer zlotyt fizetett a támadás végrehajtásáért, tehát két­ezerrel többet, mint ahogy megbeszélték. 4. A Mokotówon ült a „Slo- wianka” vendéglő előtti verekedésért, 5. valutával kereskedik, dol­lárt vagy IKKA-bónokat vásárol a Trauguttán; 6. álneve: „sápadt Niko”; 7. valahol a Powislén lakik, az Elektromos Művek kö­zeiében. Imé .hét pont. megannyi jellemvonás, de hogyan for­máljunk ezekből egy célra­vezető nyomot, amely egy élő, konkrétan meghatározott emberre illik, és hogyan ta­láljuk meg ezt az embert? Krzyzewsfci őrnagy másnap reggeltől kezdve sorra vette a szobákat a Ksawerowa utcai rendőrfőparancsnokság hatal­mas épületében. Az archívum­ban átnézte a nyomozati jegy­zeteket és a verekedések je­lentéseit, különös figyelemmel a Pulawska utcán, a „Slo- wiainka” közeiéiben történte­ket, amelyek néhány eszten­dővel ezelőtt, Varsónak ebben a negyedében a leghírhedtéb- bek voltak. Az archívumban dolgozó kollégák felnevettek, amikor meghallották az őrnagy kí­vánságát. Magyairázgatták ne­ki: ha egy-egy fickót nem ítélteik, el, és az ügy nem volt valamilyen útón-módón jel­lemző, akkor semmiféle nyom nem marad a jegyzeteikben, vagy a napiparancsok gyűjte­ményében. ami az ország min­den részéből ideérkező iratok­ból áll. (Folytatása következik) — Az Országos Filharmónia igazgatóságának értékelése szerint a legeredményesebb hangversenyévad Pécsett zaj­lott le. A hangversenybérlők száma itt volt a legmagasabb, kiemelkedőnek mondható a hangversenyek művészi szín­vonala. Különösen a Pécsi Filharmonikus Zenekar mun­kásságát értékelte Igen nagy­ra az igazgatóság. Mindezek­hez járult még. hogy gazda­sági szempontból is a legjobb eredményt Pécs érte el. — Budapesten „vendégsze- renel” a Pécsi Vasas Ktsz-ben készített önjáró fűnyírógép. A gép prototípusát június elején vitte el kipróbálásra a Fővá­rosi Kert- és Parképítő VáUa- lat. A gép működésével elé­gedettek s ezért idei legyár­tásra 5. jövőre pedig 10 fű­nyírógépet rendeltek. — Július elsejével megkez­dik a szabászok kiképzését a Pécsi Kesztyűgyár Dombóvá­ron épülő üzeme részére. Hat­van szabásztanulót vesznek fel. A Jelentkezéseket június 30-ig fogadja el a Dombóvári Tanács Munkaügyi Osztálya. o Áramszünet — Áramszünet lesz június 1—17« ig 7—46 óráig kisfeszültségű Há­lózat átépítése miatt az Ótemető u.. Zöldfa u., Virág u., Hatház u., Nap u., Gergely u., Tettye u., Barátur u, és Ignácz u. által be­határolt területen. — Június 14— 30-ig 7—16 óráig kisfeszültségű há­lózat átépítése miatt a Tettye u., Barátur u.. Hegyalja u., Böck J. u., Kisboldogasszony u.t Bosnyák u., Karmelita köz és a Szt. Vince u. által behatárolt területen. — 15-én 7—16 óráig kisfeszültségű hálózat karbantartása miatt a Me­gyeri ti., Ungvár u., Megyeri u. új telep, Kassa u. által behatá­rolt területen. — 16-^án 7—16 óráig Szabolcsfalu területén. — Az idén 40 ezer szenes­lapátot készít a Pécsi Fémipa­ri Vállalat. — A bányászszakszervezet szászvári nyugdíjas alapszer­vezete június 16-án. délután 2 órakor tartja a második ne­gyedéves taggyűlését a szász­vári kultúrotthonban. — A Dunántúli Napló szer­kesztősége június 16-án, szer­dán délután 1 órakor jogi ta­nácsadást tart a városi párt- bizottság helyiségében (Pécs, József Attila u. 10.) A tanács­adás díjtalan. — Tanácstagok beszámolói: június 15-én 6 órakor: Velen­cei Zoltán Víz- és Csatorna- művek kultúrterme, Dékány Ilona Kertvárosi Általános Is­kola. Június 16-án 6 órakor: Gulyás Józsefné Kertvárosi Általános Iskola. [dőjárósjelentéb Várható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, többfelé eső, néhány helyen zivatar. Hol­nap legfeljebb néhány helyen átfutó eső. A helyenként élénk északnyugati, északi szél mérséklődik. A nappali felmelegedés kis­sé fokozódik. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérsék­let 9—13, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 19—24 fok között. t I Forditotta: BABA MIHÄL

Next

/
Oldalképek
Tartalom