Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-30 / 152. szám

6 napló 1965. JŰNTOS 39. Meglepő eredményekkel fejeződtek be a tavaszi idény küzdelmei a labdarúgó NB 11-ben, az NB 111-ban és a megyebajnokságban Kellemes, kellemetlen meglepe­tésekkel fejeződtek be az NB n- ben, NB Ill-ban és a megyebaj­nokságban a tavaszi idény küz­delmei. Az NB n. pécsi csapatai az utolsó tavaszi fordulóban jól szerepeltek. A PVSK olyan já­tékkal győzött fölényes bizton­sággal a Székesfehérvári MÁV Előre ellen, melyet már régen vártak a csapat szurkolói a já­tékosoktól, hisz a tavaszi idény­ben nem egy mérkőzésen nyúj­tott a vártnál jóval gyengébb teljesítményt a PVSK. Szombaton délután két olyan játékos ját­szott remekül, Gáspár és Frep- pán, akik lendítői lehettek volna a vasutas-csatársornak a tavaszi idény nehéz csatáiban. Nos, Gás­pár és Freppán bebizonyították, hogy igen is, tudnak futballozni. A bőrgyáriak is győzelemmel fejezték be a tavaszi idényt. A BTC gyenge, kezdés után a haj­rában nagyszerűen feljött, s bár a bajnoki táblázaton a bőrgyá­riak helyzete nem a legjobb, a csapat vezetői nem ok nélkül bi­zakodnak, az ősszel a fiúk biz­tosíthatják a csapat bentmaradá- sát az NB II-ben. A Győri Dózsa elleni legutóbbi vasárnapi talál­kozón nemcsak ügyesen védekez­tek a bőrgyáriak, de rajtaütés­szerű támadásokat is vezettek, egy ilyenből sikerült Hauschl- nak gólt lőnie, ami győzelmet je­lentett a pécsi csapatnak; A Pécsi Bányász játékosai is megemberelték magukat az utolsó fordulóban. A Veszprémi Haladás elleni mérkőzésen a nagy me­legben is helyenként jóiramú volt a küzdelem, s a Bányász csatá­roknak sikerült jobban kihasz­nálniuk a helyzetet, ezzel maguk­nak biztosították a két pontot. Az NB n. nyugati csoportjában a tavaszi idény után nem véletle­nül áll a bajnoki táblázat élén a Kaposváii Honvéd. A pécsi csapatok helyezésével joggal elé­gedetlenek a szurkolók, a PVSK a kilencedik, a Bányász a tizen­negyedik, a BTC pedig a tizen­nyolcadik helyen kötött ki a ta­vaszi idény után, sokkal, de sok­kal több van ezekben a csapa­tokban. Az Ércbányász SC az NB HL utolsó tavaszi fordulójában, nem várt súlyos vereséget szenvedett. A Mohácsi „kisiklás” a tavaszi elsőség elvesztését jelentette a pécsi csapatnak. A mohácsiak, ahogy ezt Kállai Lipót, az Érc­bányász edzője is elmondotta, teljesen megérdemelten győzték le i:0-ás félidő' után 4:0 arányban a pécsi csapatot. Sajnos, a talál­kozón három pécsi játékos el­vesztette fejét, a második félidő­ben előbb Balázs; majd Pécsi, később pedig Kovács n. került a kiállítás sorsára. Ez azonban sem­mit sem von le a mohácsiak győzelmének értékéből, sőt, ha a pécsiek kapusa. Laki nem véd oly remekül, az Ércbányász még | súlyosabb vereséggel térhetett volna haza a Duna-parti város­ból. A PEAC ezúttal nagyszerűen futballozott Keszthelyen, szinte ellenállhatatlanok voltak a pécsi egyetemisták, egymás után vezet­ték támadásaikat, különösen Bar- tal volt elemében, de a veterán Rákóczi is nagyszerűen játszott ezen a mérkőzésen is. Az NB Ill-ban a tavaszi elsőséget külön­ben Siófok csapata szerezte meg: Kár lenne, ha az Ércbányász SC játékosai nem tanulnának a mo­hácsi vereségből. Az őszi idény­Nyolc évvel ezelőtt, 1957-ben új egyesülettel gazdagodott Pécs vá­ros: megalakult a Sportiskola. Az azóta eltelt idő alatt számos ne­ves atlétát adott a megyének: a7 5 méternél nagyobbat ugró Fucs- kárt, a gerelyes Vargát, a sprinter Meszlert, s a többi: Kiss Zsuzsát, Hetessyt, Székely Zsófit, Galla Zsuzsát és Kanizsai Editet. Ezeken a meleg nyári napokon 15—20 lány edz a Tanárképző Fő­iskola atlétikai pályáján, a 15—20 nyaral, s csak ezért nem látni őket. — Nagy versenyek előtt állnak a lányok — mondja Harcos Fe- rencnó edző, a főiskola testne velő tanára: — Kulcsár az NDK— magyar utánpótlás válogatott tag­jaként a 400 méteres futásban indul. Köves Mária Tatára utazik, az országos utánpótlás válogatott edzőtáborába. A fiatal német atléták ellen sze­replő magyar lányok edzője Ba- racsné, aki roppant örül a meg­bízatásnak. Elismerésnek tartja. S ezt az elismerést meg is ér­demli, hiszen a nemrég lezajlott junior bajnokságon lányai a vá­rakozásnak megfelelően szerepel­tek, ifjúsági és felnőtt megye­csúcsokat javítottak. Köves gáton 11.9 mp-et, Kulcsár 400 m-en 59.4 mp-et, 200 m-en 26.2 mp-et futott. A területi csapatbajnokságokon mindig részt vesznek a felnőttek és serdülők között, s a megyei felnőtt válogatottnak tagja Jan- dala is. A hétvégi versenyek után a há­rom megye közötti Béke Kupa felnőtt és serdülő válogatottjában állnak rajthoz. A Pécsett megren­dezendő országos’ vidéki bajnok­ságon és a debreceni seregszem­lén is részt vesznek, majd a Ba­laton Bajnokságra készülnek, ösz- szel a megyei és országos váltó- bajnokságon indulnak a felnőttek között. Sokat várnak a megye szakve­zetői a sportiskolás lányoktól. Az utánpótlás is jó. Baracs Ferenc, ben még van lehetőség a javí­tásra és ez vonatkozik nemcsak az Ércbányászra, de a PEAC-ra is, mely nem egy alkalommal adott le értékes pontokat nálánál jóval gyengébb képességű csapa­toknak. A megyebajnokságban a Pécsi Kinizsi együttese három pont előnnyel lett tavaszi első. A sör­gyáriak mögött a Helyiipar csa­pata végzett a második helyen. A vasárnapi forduló mérkőzései közül nem egy találkozó hozott meglepetést. Helyiipar Hidason a szakosztály vezetője elégedetten | nyugtázza, hogy 1951—53-ban szü­letett serdülő versenyzők is meg­állják helyüket a vörös salakon. És ennek megvalósítását nem gátolja semmi: a sportkörön be­lül a diák szakvezetést Pozsgai Györgyi íátja el. Az iskolákkal jó a kapcsolat, bár még több gyereket küldhetnének. — Nagyon jó az, hogy a leg­eredményesebbek egy osztályba járnak, a Leöwey Gimnázium sportosztályába. Ennek az össze­hangoltságnak itt is megvan az eredménye, előnye — állapítja meg Baracs Ferenc. INNEN ;,Félidőhöz” érkeztek a labda­rúgó világbajnoki selejtező mér­kőzések Európában és a küzdel­mek most már csak ősszel foly­tatódnak az ajngliai repülője­gyekért. Az előkészületek azonban már megkezdődtek. A Neues Deutschland máris közli a ..ma­gyar csoport” utolsó mérkőzésé­nek. az NDK—Ausztria találkozó­nak a pontos menetrendjét: a mérkőzés október 31-én 14 órakor kezdődik a lipcsei stadionban, s a jegyigényléseket július 15-ig kell bejelenteni a jegyekért. •St Kijelölték a magyar úszóválo­gatottat a hét végén Budapesten a Sportuszodában sorrakerülő Magyarország—Nagy-Britannia or­szágok közötti találkozóra. A 200 méteres női mellúszásban Kármán Katalin, a Dózsa úszónője képvi­seli a magyar színeket. Kármán Katalin kedden délelőtt vette át a Pécsi Tanárképző Főiskola dísz­termében tanári oklevelét, bioló­gia, földrajz, testnevelés szakot végzett, a Tanárképző Főiskolán. pontot adott le, Pécsszabolcs a Postás-pályán is nyerni tudott és a Vasas I. Bányász Pécsbányate- lepen győzte le a Pécsi Dinamót. Arra is kevesen számítottak, hogy a Porcelángyár otthonában nyert a Vasas ellen. A bajnoki pontokra menő talál­kozók néhány hétig szünetelnek, de a labdarúgó-sportban nem lesz megállás, csapataink a Nyári Ku­pa-mérkőzések mellett Népköz- társasági Kupa-mérkőzéseket ját­szanak. — hi — I A szakosztályban neves edzők foglalkoznak a leányokkal: Ba- racsné mellett a dobókkal Gáspár János, az utánpótlás tagjaival Fenyves Alajos. — Nagyon sokat köszönhetünk a Tanárképző Főiskola vezetősé­gének, hogy ebben az ideális környezetben tarthatjuk edzésein­ket — mondotta befejezésül Ba­racs Ferenc. Nos, a Főiskola remek lehető­ségeit alaposan ki is használják a lányok, kitűnő eredményeik önmagukról beszélnek. Bödő Sarolta ONNAN Komlón befejeződtek a városi kézilabda-bajnokság tavaszi idé­nyének mérkőzései. A tavaszi el­sőséget a Vörös Meteor II. csa­pata szerezte meg a Béta-akna. a Gimnázium, az ITSK, a Vörös Meteor I.. és a Szénelőkészítő csapatai előtt. A városi asztali­tenisz-bajnokság tavaszi' idénye is befejeződött Komlón. A Komlói Bányász II. csapata veretlenül áll a bajnoki táblázat élén. * Harkányban megkezdődött a kéthetes úszó edzőtábor a vidéki úazók részvételével. Huszonkét serdülő korú versenyző vesz részt Komló, Szigetvár. Magyaregregy, Villány, Sellye, Szentlőrinc köz­ségeiből. Az edzések vezetését Kovács György megyei úszó-edző látja el, a gyakorlati képzés mel­lett a tábor résztvevői elméleti oktatásban is részesülnek A me­gyei úszószövetség vezetői remé­lik, hogy a táborozás eredménye­ként a vidék úszósportja tovább fejlődik. Nagy versenyek előtt a Sportiskola atlétalányai Versenyeznek a Dózsa-öítusázók A Pécsi Dózsa háromtusa szakosztálya egy évvel ezelőtt fej­lődött öttusává. Az egy évet jól kihasználták a szakosztály leg­jobbjai és azóta már öt sportágban komoly, rendszeres munktuval készülnek az év versenyeire. Pécsi öttusázók helyet kaptak a vidékválogatottban. Csethe, Mala tics és Gyimesi tagjai a vidék­válogatottnak. A közelmúlt napokban befejeződött Bp. Honvéd nemzetközi versenyén Csethe főiskolai vizsgái miatt nem vehetett részt. Nemzetközi versenyen első alkalommal rajthoz álló Malatics és Gyimesi várakozáson felül helytálltak. Malatics a 28 fős me­zőnyben a 14. helyet, Gyimesi pedig a 18 fős mezőnyben a 10. he­lyet szerezte meg. A felkészülés jelenlegi időszakában a szakosz­tály öttusázói heti 18 edzésen vesznek részt az öt versenyszámban. Készülnek az augusztus közepén megrendezésre kerülő országos bajnokságra, és a fővárosi szakosztályok országos versenyeire. Felvételünk Malatics Györgyöt ábrázolja a Bp. Honvéd nemzetközi öttusa versenyén Álam nevű ló nyergében. .Wo délutánt Pécsi Dózsa—Szekszárdi Dózsa Az Országos Egyesületi Ifjúsági bajnokság megyei döntőjének ke­retében a Pécsi Dózsa és a Mo­hácsi TE ifjúsági csapatai talál­koztak, hogy eldöntsék az első­ség kérdését. A két csapat mér­kőzéséből a Pécsi Dózsa ifjúsági csapata került ki győztesen, ez­zel jogot szerzett arra, hogy a területi döntőn Baranya megye színeit képviselje. A megyei döntő első mérkőzését Mohácson játszot­ták le, amelyet nagy küzdelem után szerencsével nyert meg a Pécsi Dózsa csapata i:0 arány­ban. A Pécsett lejátszott visz­szavágón meglepetésre Mohács csapata nyert 2:1 arányban, és így behozták az első mérkőzés hátrányát. Nagy izgalom köze­pette került sor a döntést hozó tizenegyesek rúgására. Itt Pécs csapata bizonyult jobbnak, mert az 5 tizenegyesből négyet rúgtak be, míg a mohácsiak csak hár­mat. A mohácsiak dicséretet ér­demelnek a szép fegyvertényért. A Dózsa ifi gárdája ma délután 5 órakor az Egyetemi Tornacsar­nok melletti pályán a Szekszárdi Dózsával játszik a továbbjutásért; DÜNANTÜL1 NAPLÓ az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanáé* lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc l Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János űt U. Telefon: 15-32, 15-33. 21-60, 26-22. 60-11. — Belpolitikai rovati 31-68, , Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11. Telefon: 15-32, 15-33. 21-60, 26-22, 60-11. Pécsi Szikra Nyomda, Pécs. Munkácsy Mihály utca 10. szám, Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij I hőnapra 12.— Ft. — Indexszám! 25 054. " TOLL TISZTÍTÁS? HAZT01-HÁZI& 3 AP ALATT. KES2! Háióbútoro*, konyha­bútorok, ágybetétek, rekamiék, garnitúrák, ágyneműtartó, sodro­nyok, matracok, kom­bin áltszekrény, príma bútorok Soóky bútor­üzletében olcsón vásá­rolhatók. Zsolnay u. 1. Figyelem! Figyelem! Legolcsóbban készen' minden méretű szék-! rénynélküli, valamint1 szekrényes faredőny kapható. Részletek, jót állás. Hívásra házhoz megyek hozott anyagot beszámítok. Cím: Kiss’ Kálmán redőnykészítő, Pécs, Atléta u. 20. ___ B eköltözhető házrész magasföldszintes üve-' gezett verandás kettő, szoba éléskamra, föld­szintes konyhával el­adó. Pécs, Csillag u. 5- ___________I J ó állapotban lévő présház építkezőknek bortással eladó. Ér­deklődni Ujpetre 7 te­lei onszámon lehet. i Elcserélném két szóba összkomfortos központi lutéses lakásomat há­rom szoba összkomfor­tos cserépkályhásra. Cím: Jókai u. 25. I. 16 Ruhm kölcsönző! Meny- j asszony! és koszorús-1 lány ruhakülönleges-1 ségek Ágoston tér 1 I Rósenthal étkészlet 12 személyes, varrógép ol­csón eladó. József u.| 42. A B. m. Autó- és Motorjavító Ksz értesíti ügy felelt, hogy 1965. július 1-től július 3-ig leltároz, ezen idő alatt a motorkerék­pár-szervizen kívül más mun­kát nem vállal. 10 db sertés 4 hónapo­sak eladók. Kovácste- lep, Ürögi fasor 71 Megbízható háztartási, alkalmazottat felveszek Bentlakással. János u. 8 . Alsóbélatelepen kiadó villa 3 fekvöhelyes, jú lius 17-ig. „Teljes fel szerelés” jeligére Sál­lá! u. Hirdetőbe. Jó családbóll való 14—i 16 éves ügyes leányt| jó bizonyítvárnnyal fod! rász tanulónak felve- Rábai István fodrászmester, Kővágói szöllős. Kombinált garnitúra 8 db kétszemélyes reka- mléval, 7350 Ft-ért készít Bárány kárpitos Pécs. Rákóczi út 73/a. Sezlonok. heverők. égy betétek készítése, javí­tása. Telefon 34-75. Tavasz végén bekoltöz hető, belvárosban 2 l/2 3 szobás kisebb kertes társasházba társat ke­resek. „Igényes társ” jeligére Sallai u. Hir­detőbe. Állami vállala­tok. szövetke­zetek, magáno­sok részére ki­sebb méretű húzoltüveo eladó. Cím*. ÉM. Ba­ranya megyei All. Építőipari Vállalat, Pécs, Rákóczi út 56. Ügyintéző: Fel­legi — 14-16. Különbejáratú utcai bútorozott szoba 2 fér­fi részére kiadó. Vörös kereszt u. 12. Arlecék 18 órától. Szobafestés és épület-! Különbejáratú bútoro­mázolás. Kedvező rész zott szoba gyermekte­let. Kapornaki festő- len házaspárnak kiadó mester. Munkácsy u 1 Vennék 80—100 lit. 39. Telefon 60-40 786 szőlőprést. Ságvárí mellék. Endre u. 25. Szoba konyhás főbér­leti lakást keresek.1 Ajánlatot Sallai u. Hirdetőbe „Minden költséget térítek” jel­igére. Elcserélnénk két külön1 álló lakásunk két szó ba összkomfortra. „Ibolya” jeligére Sal­lai u. Hirdetőbe. i Bútorozott szoba gyér mektelan házaspár ré szére azonnal kiadó. Engels u. 44/1. j Komoly dolgozó nő bú bútorozott szobát ke­res kevés bútorral, le­hetőleg központban 1 évre. „Nem főz, nem mos” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Üres albérleti szoba és garázs kiadó. István u 6/3. Vennék egy szobás összkomfortos örökla­kást, OTP átvállalás­sal Is. Ajánlatokat „Szeptember” jeligére Salai u. Hirdetőbe ké­rem. Royal írógép, íróasztal iratszekrény, vasajtó eladó. Márton u. 13. fszt. Kisgyermek gondozá­sát lakásomon válla­lom Tiniár u. 6. Három ajtós szekrény, kárpitozott garnitúra, hálóberendezés, kony­habútor, sezlon, reka- mié, könyvszekrény, ágynemütartó eladó. — Alkotmány utca 7. Bútorület. Kórház tér­nél. Háztartási alkalmazott pár órai munkát vál­lalna délelőttre. Alkal­mit is vállal. „Szezon” jeligére Sallai u. hir­detőbe. TÜZIFA­FÜRÉSZELÉS??? Tamás!!! Telefon: 39-91. György u. 6.1 u. 46. Kamraállványt (ste- lázsit) Mekalor olaj- kályhát veszek. Sallai kárpitozott bútor tisztítás TEMPO KSZ Sallai u. 40. — Tettye u. 15. — Telefon: 38-69. Olcsón eladó kemény­fa háló, sodronnyal, matraccal, részletre is Pécs, Lyceum u. 4. Csik. _______________ 1 25-ös Danuvia kifo­gástalan állapotban el adó. Gyenizse, József U. 22. _________________ B ontásból eredő 7 db kemónyía gerenda el­adó. Megtekinthető Va sas II. Szövetkezet u. 142. __ Eladó 2 db süldő Kert város, Pannónia u. 22. Eladó Pellérden Dózsa u. 14, Pécshez közel 2 szoba, 2 konyhás ház melléképülettel, 700 négyszögöl kerttel, műút mellett, víz, vil­lany van, 55 000 Ft-ért Részlet lehetséges. Ér deklődni a helyszínen.; Konyha berendezés, há­lószoba, kombinált-; szekrény rekamié, fo-j telek, garnitúrák, sez-, lotn, heverő hármas­szekrény eladó. Mol­nár Felsővámház u. 2. Jó karban lévő nagy­méretű konyhaszek­rény eladó. Kertváros, Móra Ferenc u. 57. X Magaslati út, Surá- nyi úti szakaszán épí tendő társasházban 1 kettő és félszobás és egy kettő szobás örök lakás előjegyezhető 53 illetve 48 ezer kp-vel. Ajánlatokat „Társas­ház” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. ________ H arkányfürdő, József Attila u. 13. számú 3 szobás ház beköltözhe­tően eladó. Beköltözhető szoba, konyhás, ház eladó. Pécs ürög, Fülemüle u. 32. Harkányfürdőn 540 négyszögöl házhely épí tési engedéllyel, építé­si anyaggal, fürdőhöz közel, eladó. Érdek-, lődnd szombat, vasár­nap, Ady Endre utcá­ban, a kertészet mel­lett. Szőlő eladó gyümölcsös sei, pincével kúttal és összes felszereléssel Új­hegyen. Érdeklődni Pécsszabolcs, Margit u. 8. Elveszett a Várady An tál, Rákóczi u„ Jókai u. és Majláth utcai szakaszon egy aktatás­ka, benne kék munka ruha névvel és egy el­lenőrző füzet. Kérem a becsületes megtalálót, adja le a Sopiana Gép gyár portásánál, juta­lom ellenében. Rózsadombi 1 összkomfortos főbérleti telefonos lakásom pé­csi 2 szoba komfortos­ra cserélném Érdek- lődni INKÖZ-nél. Pécs-Kispostavölgy 1 szám alatt 3 süldő el­adó. 1 süldő göbének 120 I Lehel hűtőszek­rény új állapotban el­adó. Kossuth L. u. 52 Gaál. Elcserélném 2 utcai szobás, konyhás laká­somat hasonlóra. Zsol­nay gyárhoz közel”, jeligére Sallai u. Hir­detőbe. Eladó teherbíró kézi­kocsi, heverő, himtaló, hinta, Madonna-képek.' Fürdő u. 1. II. em. 6.' Házhely eladó Magyar j ürögi úton, Hetesi és j Tolnai megálló között jobbra 100 m-re, 2 db fabódéval, homok, kő. építési engedéllyel, 285 négyszögöl, fele is élj adó, vagy megegyezés szerint. „Fabódé” jel­igére Sallai u. Hirde-' tőbe. ________________j E ladó 4 szobás kertes összkomfortos belvá­rosi beköltözhető csa­ládi ház, garázslehető séggel. Modern 2 szoba összkomfortos örökla­kást beszámítok. Tá­bor u. 1. Tel.: 34-50, 3 óra után Fogorvosi berendezés, műszerek, stb. jó álla pótban sürgősen el­adók. Péterfai, Kapos­vár, Széchenyi tér 10. 3—4 tonnás tehergép­kocsit bármilyen álla­potban de ép jő alváz­zal megvételre kere­sünk Állatkórház Szom bathely Zanatl út_3. Egy férfi részére kü­lönbejáratú szoba ki­adó Kovácstelep Mály­va u. 3. ________ Üres szuterin örökla­kás eladó, újonnan ta­tarozva Érdeklődni Semmelweis u. 4. ez. de. 9—12-ig. Jó állapotban lévő Pianínót vennék kész­pénzért. Kövér Attila Komló, Béta akna.___ Üj állapotban lévő mo dern csehszlovák 049- es garnitúra eladó. Pécs, üjmecsekalja 50 ép. II. em. 22. Érdek­lődni minden nap du. 15 órától. HALÁLOZÁS Szeretett férj, édesapa, LÖRINCZ JÖZSEF nyug. MÁV műsz. főellenőr el­hunyt. A gyászoló család. ZSIVKOVICS JÓZSEF nyugdíjas temetése július 2-án fél 4 órakor lesz. A gyászoló család. Kedves nagynéni és sze­retett rokon, ÖZV. DB. KE. REKY MIHALYNÉ temeté­se július 2-án, pénteken fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló csa­lád. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édes­apa, após, nagyapa, déd­apa, testvér és kedves ro­kon, BENDEKOVICS JÖ­ZSEF nyugdíjas 86 éves ko­rában váratlanul elhunyt. Temetése július 1-én fél 3 órakor lesz a Szent Mihály kápolnából. — A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett feleségem, drága jó édesanyám, nagy­mamánk. dédikénk. KOL- BERT JOZSEFNE, Gulyás Terézia június 26-án, rövid szenvedés után elhunyt. — Szeretett halottunkat július 1-én, csütörtökön 3 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temető ravatalozó­jából. A gyászoló család, köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szeretett halottunk, CSIR­KE MIHÁLY majsi lakos temetésén megjelenésükkel, koszorúk és virágok küldé­sével fájdalmunkat enyhí­teni igyekeztek. Külön kö­szönet a majsi tsz veze­tőinek és tagjainak, vala­mint a Pécsi Köztisztasági Vállalatnak. — A gyászoló család. Ezúton mondunk köszö­netét mindenkinek akik szeretett férjemet, testvé­rünket, TROLL JÁNOST utolsó útjára kísérték, ko­szorúk és virágok küldésé, vei fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszö­netét mondunk a lakótár­saknak és jóbaráfainak. — Gyászoló özvegye és test­vérei. Ezúton mondok köszöne­tét mindazoknak, akik sze­retett férjem, TÓTH JÓ­ZSEF temetésén megjelené­sükkel és virágok küldésé, vei fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön köszöne­tét mondok a honvédé ár­ház orvosainak és dolgo­zóinak. Gyászló özvegye. Köszönetünket fejezzük ki a Porcelángyár, a tár­sadalmi szervek képviselői­nek. valamint ismerősök­nek akik KOVÁCS SCHMIDT JÓZSEF temeté­sén megjelenésükkel, koszo­rúk és virágok küldésével fejezték ki részvétüket. A gyászoló család. esedékes a magánautók kötelező szavatossági biztosításának második félévi díja, Kérjen befizetőlapot az Állami Biztosító fiókjától

Next

/
Oldalképek
Tartalom