Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-24 / 147. szám

IS8S. JŰNItTS 24.

napid

5

A mai vízállás Mohácsnál 980 centiméter. Az egy héttel ezelőtti előrejelzés szerint Mohácsnál a mai nap a legkritikusabb. Nyolcvanöt napja tart a folyóval az ádáz, férfias küzdelem. Egy folyosón álldogálok, az árvízvédelmi területi bizottság pillanatnyilag ülésezik, várni kell, valaki jelentést ad le valahova: lassú apadás várható. Tudajdonkép- pen minden nap kritikus.

A város nyugodt * * •

Amennyire a körülmények lehetővé teszik, keresztben- hosszában bejárom a várost meg a partot. Ma 40 centivel magasabb a víz szintje, mint egy héttel ezelőtt volt, a helyzet viszont — amit az ember nem mindig a felhasznált homokzsákok, s Pátria-lemezek számszerűsége alapján szokott megítélni — még elég biztonságos.

Kérdezem a vízügyi felügyelőségen, hogy mennyi

• ember dolgozik a gátakon, azt mondják: nagyon sok, majd egy napi kimutatásból munkaszámokat sorolnak fel. Valaki átkiált egy sofőrnek az utca túlsó oldaláról: túl vagyunk a veszélyen? — a sofőr vállat von, mit lehet erre mondani. Délelőtt elterjed a hír, hogy veszély esetén piros rakétákat lőnek fel a levegőbe, s megszólalnak majd a szirénák. Az emberek végig mennek az utcákon, időnként megállnak, az eget nézik, s hallgatóznak, de lelkűk mélyén csak nagyon kevesen gondolnak arra, hogy fellövik majd a piros rakétákat. Ebéd után lezárják a betonmellvéd mögötti utcát, a víz szintje jóval magasabb, mint az utcáé. Egy hét óta részleges szesztilalom van a városban. Valaki a vasutasokat emlegeti, mert sokáig tolattak a sorompó előtt, egy ismerősöm a selyemgyáriak éjszakai helytállásáról számol be.

A vízügyi felügyelőségen szakadatlan kopog a telex- géo az Eötvös utcában végiig készenléti teherautók állnak, megrakva deszkával, tegnap este vaklárma verte fel a város egyik részének nyugalmát, yalyki belehallózik a telefonba, áthallatszik a máik szobából: bedöglött a rocsó, ami magukat vitte? Egy technikus ráüt az asztalra: uszályokat kérek! Gombás Lukács, a Dél- dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója pedig levelet diktál három példányban, pontosabban jelentést, s tulajdonképpen egészen furcsa, amikor egy pirosruhás nő újjai alatt működni kezd az írógép. Egy héttel ezelőtt olyan volt a helyzet, mint amikor egy bogár kissé tehetetlenül a hátára fordul, s egyelőre nem nagyon tud masával mit kezdeni. Az akkori helyinek inkább visszavonuló jellege volt. Most, egy héttel később?

— Melyik a szakasz legveszélyesebb pontja? — kérdezem Gombás Lukács igazgatótól.

Egy ideig elgondolkozva rámnéz, megnyugtatóan nyugodt, ezzel a magabiztossággal szokott megjelenni a legveszélyesebb pontokon.

— Délután kettőkor elvijein a helikopterrel — mondja. — Nem biztos, hogy éppen a legveszélyesebb pontra, ez pillanatnyilag Dunafalva térségében van, egy nagyon veszélyes buzgárral küszködik ott az árvízvédelem, de végigmegyünk az egész szakaszon, Mohács és a jugoszláv határ között. Biztos, hogy találunk „veszélyes!” pontot. j.

A gátok tetejéig

ér a víz

Délután két óra. Emperger Ferenc százados a gyakorlott pEóták biztonságával kezeli a helikoptert, felemelkedünk, az útirány először a Csele- patak torkolata, egy kör a homokzsákok, a katonák meg az uszályok fölött, majd a város következik, a magasból nagyon jól lehet látni a városban veszélyesen felfakadó vizeket, a hajóállomásnál integetnek a katonák. Katonák, .katonák, mindenütt katonák, nagyon jó. hogy itt vannak... A partszegélyen végig homokzsákok, a víz csaknem az eredeti gát tetejéig ér, félelmetes. de nyugodt. Legalább 34 Celsius fok meleg van. Mohács alatt a 14.300-as szelvénynél van egy nagy buzgár, megnézzük, mondja Gombás Lukács igazgató. Másodszorra sikerül viszonylag szilárd talajt találni, leszállunk, majd pallókon, homokzsákokon át közelítjük meg a gátat. Homokzsákok tömege, a gát mögé szivárgott víz. az emberek, fáradtsága. hetek óta lényegében ugyanaz ismétlődik, ugyanabban az ideg- feszültségben. ez pedig rendszerint fel szokta őrölni az embert. Mégis érezni lehet a biztonságot, talán a folyó is elfáradt egy kissé, az sem lehetetlen. A gáton, mint egy katona, de hiszen katonák, Nádasi Ede jelent: „megfogták” a buzgárt. A gát mögött homokzsákokból képzett kis medencékben • áll a víz, a gát alatt jött út, ott a középső, azt nézzem csak meg. mondják. ott van benne a kráter, ahol feltört a víz. A víz tiszta, nyugodt, lelátni a fenekéig. A mozdulatlan víz ritkán ébreszt félelmet az emberben.

— Egész medencesort kellett kiépíteni — mondják.

Vízzel a víz eEen. gondolom, a buzgár elleni védekezés lényege a közlekedő edények működésén alapul, a víz- nyomás-kiegyenlítés lefékezi a gát alól feltörő vizet. Itt négy buzgárt fojtottak el óriási emberi és anyagi erőfeszítések árán.

— Hány homokzsákot használtak fel ezen a ponton?

— Körülbelül negyvenezret.

Emberfeletti küzdelem

A gát másik oldalán egy pontonokra szerelt 250 kilós légkalapács áll készenlétben, perceken belül végetér a rövid pihenő, Pátria-lemezekkel biztosítják a víz felőli oldalon a gátszakaszt, miskolciak, szolnokiak, pécsiek, vízügyi szakemberek. Szigeti Ede, a Szolnoki Vízügyi Igazgatóság öntözési csoportjának főmérnöke: de értünk mi a

’ gátakhoz is, mondja mentegetőzve, azután: Hován László mérnök, Miskolcról jött, napszítta arc, itt »az arcok egyébként is valamilyen oknál fogva szinte teljesen egyformák. Hován László itt volt az 1956-os árvíz idején is Mohácson; most sokkal szervezettebb minden, mint akkor volt, most nagyon reménykedünk, hogy megfogjuk a vizet, mondja, s végignéz a gátszakaszon, a szó legszorosabb értelmében a lábunk előtt a víz, húsz centi lehet a gát koronájától, esetleg harminc. A több mint négy kilométeres szakaszon jelenleg 180-an dolgoznak.

— Mióta vannak itt? — kérdezem.

— Amikor megkezdődött.

— Mennyit szoktak aludni?

— Ha napi négy órát tudunk, az jó.

Tizenkét órás műszakokban dolgoznak, a szorítógátat emlegetik, azzal fogták meg a vizet, ismerik a vizet, mint a tenyerüket, alattomos megoldásait, erejét s gyengéit. Itt mindenkinek pontos helye van a munkában, ötven méterrel távolabb Gódor László százados katonái egy uszályból a homokzsákokat hordják, nincsen üres zsák, panaszkodik, azután valaki utasítást kap, rádión ádja le az igénylést. Pedig ehhez nem lett volna szükség a vízügyi igazgató közbelépésére.

Nehéz volna összeszámolni a Mohács alatti partszakasz nehéz és veszélyes pontjait, sok ilyen pont van. tulajdonképpen az egész hosszú partvonal, s ha ezt a kockázatos vonalat csak pillanatnyilag is oldja fel néhány könnyedebb mozzanat, az egészben mégis van valami, amit mi gyakran a lényeg hozzágondolása nélkül hősiességnek szoktunk nevezni, pedig ezen a ponton kell keresni a helyzet biztonságát.

Miről van szó?

Gép gépet ér

kül aligha írhatnék most a

biztonságról, s akik nélkül már valószínűleg dermesztő híreket hallott volna a világ a folyóról meg rólunk A gépészek. akikből rendszerint csak az olajos, kék overaEo- kat meg a gépek mechanikus1 mozdulatait tudjuk magunk elé képzelni. A gépek, azt szoktuk mondani: gépekben szegény ország vagyunk, s ilyenkor kissé rösteüjük magunkat, pedig amikor visszaülünk a helikopterbe, kénytelen vagyok feljegyezni magamnak: ezt a munkát pusztán emberi erővel megoldani nem lehetne. A gép tovább repül, átsuhan a homokszínű víz meg az erdők fölött, vékony kis árnyék követi, a gátakon autók döcögnek, homokzsákkal, kővel megrakva, a veszélyes pontok körül készenlétben állnak a katonák meg a vízügyiek, azután a határsorompó következik. V isszafordulunk.

Üj szerzemények a Pécsi Modern Magyar Képtárban

A helytállás hősi példája

Veszély és biztonság, férfiasán kiegészítik itt egymást, gondolom megnyugodva. Ha leírom, hogy hősiesség. ez eléggé szimplán hangzik, esetleg félre is érthetik a helyzetet, mert nekünk elég különös és egyoldalú fogalmaink vannak a hősiességről, gyakorlatunkban ez a fogalom gyakran egyetlen pillanattal függ össze, íredig hősnek lenni szerintem nem pusztán egyetlen pillanat műve. A jóslás kockázatos, meg sem kísérlem, lehet, hogy akad majd mégis egy pont ezen a hosszú szakaszon, ahol a viz esetleg erősebb lesz, mint az ember, de ez semmit ' sem fog levonni a helyzet, s az emberek helytállásának valóságos értékéből.

Thiery Árpád

Űj képekkel gazdagodott a Pécsi Modern Magyar Képtár anyaga. A Janus Pannonius Múzeum muzeológusa, Romváry Ferenc, képeket rakosgat az asztalon: a metszetgyűjtemény fotóit.

— Modern Magyar Képtár elnevezésű tárlat ez az egy van az országban. Milyen szempontokat vesznek figyelembe az új képek megszerzésénél?

— Főleg az adományokból származó törzsanyag kiegészítése a feladat. Gyűjtőterületünk elsősorban a Nyolcak, Aktivisták, Szentendreiek művei. Leginkább a kubisztikus, konstruktív irányzat képviseli magát a képtárban. Egyébként a Képtár létrejötte óta vásárolt a múzeum. Korlátlan lehetőségeink vannak, nemcsak azért, mert az említett irányzatok mestereinek képei zömmel, de még a késői Nagybányaiakéi is, magánkézben vannak. Nagyon komoly anyagot lehetne összegyűjteni, vásárolni. Gondolok elsősorban Egry, Vajda, Ámos Imre, Berény Róbert, Bene Géza, Gadányi Jenő képeire, a ma élők közül Kmetty János, Barcsay Jenő, Bartha László, Czóbel Béla, a szobrászok közül Borsos Miklós, Somogyi József, Kerényi Jenő, Ferenczy Béni, Mikus Sándor, Makrisz Agamemnon műveire. Érdemes is lenne bőven vásárolni, hiszen európai hírnévre emelhetnénk ezt a képtárat. A modem magyar festészetről a Magyar Nemzeti Galériát leszámítva egyetlen ilyen reprezentatív anyag nincs, és mint mondtam, a legtöbb modem magánkézben van.

— Említette, hogy a törzsanyag adományokból származik. Dívik-e még ez a szokás, adományoznak-e még a múzeumnak?

— Hogyne, az utóbbi években többen is: Borszékv Frigyes, Jobbágyi Gaiger Mi lós, Gábor Jenő és Frank Frigyes adományoztak képet.

— Felgyülemlett az új anyag. Milyen mesterek képeit szerezte be a múzeum az elmúlt 2—3 év folyamán?

— Többek között Aba No- vák Vilmos, Ámos Imre, Barcsay Jenő, Czigány Dezső, Ferenczy Noémi, Kmetty János, Mattis Teutch János, Mattya- sovszky-Zsolnay László, Nemes Lampérth József, Réti István, Tihanyi Lajos, Uitz Béla képeit. Mattis Teutch János arról nevezetes, hogy ő volt a Tett című folyóirat illusztrátora és nagyon kevés olajképe van. Sok szép képünk van a képtárban, remélem még több lesz, viszont máris főhet a fejünk, hová fogunk költözni. A jelenlegi épületet egy-két éven belül lebontják.

— Mikor kerülnek falra az új képek?

— Augusztus elsején nyílik meg a Káptalan utca 2-ben a képtár új szerzeményeinek kiállítása, körülbelül egy hónapig láthatják majd a képeket.

Kampis

Elszánt nyugdíjasok

Alattunk a kölkedi védgá- tat építik, a védgát a falu szélén húzódik, a szélső házakon túl, a futballpálya mellett dolgoznak a kotrógépek, hatvan kotrógép, zömmel a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságé. Gombás Lukács a ■gépek és a gépészek nagy részét személyesen ismeri. Ez is a mienk, mondja, az is, amannak majd megnézem a számát, de biztos, hogy. az is a miénk, ez itt egy modern gép. sűrített levegővel működik. Azt mondják, két hete itt még egy domb volt, szétbontotta, s elhordta a hatvan erőgép, s a több mint 200 teherautó. Fentről olyan az egész, mint az ötéves tervek nagy ipari építkezéseiről készült szovjet filmek impozáns munkagépsorai: gépek, emberek. Kalsecz Imrék, Kalmár Imrék. Marosi Kálmánok, Lukicza Lászlók, akik május 20-a óta megállás nélkül dolgoznak az árvízvédelemben. Megkérdezem Kalmár Imrét: nem pokoli ez a 34 fokos meleg; azt mondja: inkább ez, mint az eső, melegben lehet dolgozni, de esőben megbénulnak a gépek meg az autók. A katonák, akik nélA balokányi tóról lesz

szó és a pécsi nyugdíjasokról. Nem is lehetne külön szólni róluk, hiszen úgy együvé tartoznak, mint a Mecsek a várossal. Csak amíg az utóbb említett viszonyulás egyre tartósabbá, egyre meghittebbé válik, a másik, majd ilyen arányban romlik, rosszabbodik.

Ha nem lenne mellette a város legszebb fürdője, akkor nemcsak a nyugdíjasok, hanem még a madarak is messze elkerülnék. A fürdő ugyanis dacol még a

Porcelángyár és a Hőerőmű kormával, piszkával, de a tó, a szép, a dallamos nevű balokányi tó a saját vizében fuldoklik már évek óta. A saját, penetráns, szennyes vizében.

Tavaly még csónakokat himbált forintért, két forintért, ma már csak az orrfacsaró, rothadó vízinövényzet mozdul rajta, esőzéskor, szélfúváskor. Vagy olyankor, ha a partján néhanapján megálló vakációzó gyerekek, kővel célozgatják a bűzlő hínárból elő bukkanó békafejeket.

És a nyugdíjasok? Két éve és tavaly is még de- puticióban jártak tanácshoz, KÖJÁLL-hoz, hogy megmentsék pusztuló „oázisukat”, de azóta ők is ráuntak a reklamációkra. Közülük is csak a legelszán- tabbak járnak ki. telepednek meg rövid időre a tóparti padokon, és egyre csüg gedtebben, lemondóbban várják a „csodát”, ami semmiképpen sem akar bekövetkezni.

Igaz, Kolb János bácsi szerint néha kijárnak ide furcsa „halászemberek akik csáklyákkal ráncigál- ják partra a dögszagú vízinövényeket, de csak amolyan jut is, marad is módon.

Pedig — és ezt is János bácsi jegyezte meg — süt gősen tenni kéne valamii Sürgősen, mert. a felhőmód ra elszaporodott szúnyogok áthordják a „mérget” a strandoklókra is, meg a varosba is. Többet nem is mond. mert jön a „váltás Felkel és némán átadja a helyét három másik nyug díjasnak.

Furcsa „őrségváltás” — mondhatom. Nem szólok, tőlük már nem kérdezek semmit, de az az érzésem, hogy nem sütkérezni, nem pihenni jöttek ide, hanem ennél sokkal határozottabb céllal. A tanácsi embereket a KÖJÁLL-osokat várják makacsul és a tartásukban, a feszességükben valami készenléti hivatalosság K'Eíl Várják az illetékeseket.

Helyszínen szeretnék szá monkérni tőlük a múl asz tást, „tanú” jelenlétében ami ott fodrozódik elöttü’1 egyre fenyegetőbb, psi're ki hívóbb tanúskodásra ke szén.

4

i

4

A @ Ün INI A IP*