Dunántúli Napló, 1965. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-02 / 128. szám

6 napló 1965. JÜNItJS 8. 1 sport Félidei gyorsmérleg a Dózsáról] Igaz, hogy a Pécsi Dózsa szem­pontjából még nem ért véget az NB I-es labdarúgó-bajnokság ta­vaszi idénye, hiszen hátra van még a Komló elleni mérkőzés. A hazai mérkőzéseket azonban már lejátszották, sőt, valamennyi fő­városi csapattal is találkoztak már. így érdemes már egy gyors mérleget készíteni az eddigiekről. Mindenekelőtt a hazai mérkőzésekről érdemes szólni. A Dózsa labda­rúgói a tavaszi idényben hazai pályán egyetlen pontot sem vesz­tettek. Mind az öt hazai mérkő­zésüket megnyerték, tíz bajnoki pontot szereztek, és tíz rúgott gól­lal szemben mindössze egyet kap­lak. Ilyen teljesítménnyel egyik csapat sem dicsekedhet ebben az idényben. A teljesítmény értékét növeli az a tény, hogy a hazai mérkőzések között sikerült le­győzni az Újpesti Dózsa bajnok- aspiráns együttesét, és a Csepel csapatát, amely az elmúlt évek­ben sok kellemetlen percet szer­zett a Dózsának a Verseny utcai pályán is. Az idegenben játszott mérkőzések már kevesebb sikert hoztak a pécsi liláknak. Hét idegenben ját­szott mérkőzésen négy pontot si­került szerezniük. A négy pont értékét emeli az. hogy a négyből kettőt a Népstadionban szereztek, a Ferencváros és a Vasas együt­tese ellen elért döntetlennel. Az egyetlen vidéki győzelmet a Do­rog csapatával szemben érték el. a legnagyobb vereséget pedig a Honvédtói szenvedték el. A le­játszott hét idegenbeli mérkőzé­sen kilenc gólt kapott a pécsi csapat, (hat mérkőzésen egyet- egyet, a Honvédtől hármat), és csak öt esetben sikerült bevenni az ellenfél kapuját. Három mér­kőzésen. a Szeged, a Győr és a Tatabánya ellen nem sikerült gólt elérni. Végeredményben a hazai százszázalékos teljesítménnyel szemben idegenben 25,7 százalékos teljesítményt ért el a pécsi csa­pat. Igen jónak mondható viszont a budapesti csapatokkal játszott mérkőzések mérlege. Az NB l-ben szereplő hat fővárosi csapattól nyolc pontot szerzett a Dózsa, te­hát 65 százalékos teljesítményt nyújtott. A fővárosiakkal szem­ben Budapesten is 33 százalékos teljesítményt értek el. és a gól­arány is igen kedvező. Nyolc adott és hat kapott gól. Érdekes, hogy a Dózsa a vidéki csapatok ellen nem volt olyan eredményes, mint a fővárosiakkal szemben. Eddig hat vidéki csapattal találkoztak. és hat pontot szereztek. Tehát az j összteljesítmény 50 százalékos. A i vidéki csapatokkal szemben ide- s genben játszott mérkőzéseket te- < kiütve a teljesítmény azonban < csak 25 százalékos. Négy mérkő- ( zésen csak két pontot sikerült, szerezni, a Dorog legyőzésével. Ezzel szemben három mérkőzésen ; még gólt sem sikerült rúgni. (Ta­tabányán, Szegeden és Győrben).' A tavaszi idényben egy mérkő- < zésen kell még helytállnia a Dó-; zsának. Komlón a Komlói Bá- ( nyász ellen. Amennyiben sikerülj az utolsó mérkőzésen a két pontot) megszereznie a pécsi csapatnak. ( a vidékiek közül a Dózsa kerül-j hét a legjobb helyre, ami egyúttal ■ azt is jelenti, hogy sikerül meg- s kapaszkodnia a bajnokság él­csoportjában . ■.. Tolnai Márta és Falvai Gyula sikere Az országos vidéki felnőtt női bajnokságokat Ózdon rendezték. A Legjobb férfitomászok a vidék- bajnoki címért Diósgyőrben ver­senyeztek. Mindkét viadal komoly pécsi sikert hozott. ózdon 11 sportkör 26 női versenyzője talál­kozott a vidéki női I. és II. oszr tályú tornászok bajnokságán. Az I. osztályúak versenyét Tolnai Márta (PVSK) nyerte, Tolnai Klá­Szerdai sportműsor Kézilabda NB L: Pécsi Bányász —Testnevelési Főiskola, női mér­kőzés, Pécsújhegy 14.15. Pécsi Bá­nyász—Testnevelési »Főiskola férfi mérkőzés, Pécsújhegy 15.15. — Labdarúgás: Pécsi Dózsa—PVSK, barátságos mérkőzés, PVSK-pálya 15.00. Eredmények — täaiden Asztalitenisz NB I. férfimérkó-1 zes: Pécsi Ércbányász SC—Csepeli Vasas 12:8, Pécs. Vörös Meteor Egyetértés—PEAC 11». A tavaszi idény küzdelmei befejeződtek az asztalitenisz NB Eben, az Érc­bányász SC az előkelő 6. helyen áll, a PEAC a kiesőjelölt csapa­tok között foglal helyet. * Tenisz NB n. férflmérkőzések: Bp. Elektromos—Pécsi Spartacus 5:4, Pécs, Szombathelyi Haladás— Pécsi Spartacus 9», Pécs. Tenisz NB II női mérkőzés: Bp. Vörös Meteor—PEAC 73, Pécs. Röplabda NB H.: Győri Ipar­cikk—Pécsi Dózsa 33, férfimérkö- zés, Pécs, PEAC—Győri Tipográ­fia 3:0, női mérkőzés, Pécs. A PEAC a 3. helyen áll a bajnoki táblázaton, a Dózsa a középme­zőnyben tanyázik. Röplabda me­gyebajnokság férfi rangadója: PE­AC—Komlói Dózsa 3:0. * Kosárlabda NB H. férfim érke­zések: PEAC—Postás 72:53, Pécs, Tanárképző Főiskola—MTK 80:67, Pécs. Kosárlabda NB H. női mér­kőzések: PVSK—PEAC 63:35, Pécs, Szekszárdi Petőfi—Szigetvári Vö­rös Meteor 91:51, Szigetvár. ri (PVSK) előtt, míg a 3. helyet a Pécsi Tanárképző Főiskola tor­násznője, Asztalos Mária szerez­te meg. A férfiak diósgyőri vidéki bajnokságán a n. osztályúak ösz- szetett versenyében a bajnoki cí­met Falvai Gyula, a Pécsi Ta­nárképző Főiskola tornásza sze­rezte meg, a Pécsi Tanárképző Főiskola tornászának fölényét bi­zonyítja, hogy a második és a harmadik helyen is főiskolai tornász végzett, Farkas Tamás és Farkas Gyula személyében. NB L tartalékbajnokság 1. U. Dózsa M C 3 1 21:12 15 2. Vasas N> 5 3 2 35:25 13 3. MTK 11 6 1 4 22:14 13 4. Salgótarján 11* 5 3 3 23:19 13 5. Tatabánya 11 5 3 3 21:21 13 6. Csepel 11 6 — 5 21:17 12 7. FTC 8 5 1 2 15:12 11 8. Győr 10 5 1 4 18:17 U 9. Dorog H 1 1 5 14:16 11 10. Pécs 12 4 2 6 25:22 10 11. Ózd n S 1 7 15:26 7 12. Szeged n 3 1 7 12:27 7 13. Bp. Honvéd íi 3 — 8 22:26 6 14. Komló M 3 2 6 16:26 6 Újpesti Dózsa—Bp. Honvéd «3 (2:0). Elmaradt mérkőzések: FTC—U. Dózsa, Győr—Vasas, Komló—FTC, FTC—Csepel. Előrehozott találko­zó: Pécs—Csepel. Hétközi forduló a kézilabda NB l-beo Az elmúlt évben igen sok, s mondjuk meg mindjárt, jo­gos bírálat érte a Kézilabda Szövetséget az abszolút baj­noksággal és a hétköznapokra kiírt mérkőzésekkel kapcsolat­ban. Azóta némileg javult a helyzet, a kézilabdázók vissza­tértek a jól bevált tavaszi- őszi idény bajnokságára. A hétközi mérkőzésekről azon­ban még mindig nem tudnak lemondani. Mit jelent ez? A Bányász férfi és női csapatai olyan időben kénytelenek ma délután rendezni mérkőzései­ket, amikor nézőkre már alig­ha számíthatnak. A Kézilabda Szövetség vezetői megfeledkez­tek arról, hogy az MTS a sportkörök egyik legfontosabb feladatának a saját bevétel növelését jelölte meg. Igen ám, de hét közben délután 2 órakor ki ér rá mérkőzésre menni? Vegyük a másik pél­dát. A Dózsa férficsapatát a hétközi forduló Özdra szólítja, ami azt jelenti, hogy 14 em­ber két napra kiesett a mun­kából, a termelésből, hisz Ózd megközelítése Pécsről vo­nattal nem a legkönnyebb. Var jón mikor veszik észre sport­szerveink: a takarékosság rá­juk is vonatkozik! — hi — a magyar kötöttfogású birkózó­válogatott a tampereiVB-re A finnországi Tampere Június í—8 között ismét VB színhelye lesz. A kötöttfogású birkózók mé­rik össze egymással tudásukat. A nyolc főből álló magyar együttes útra kész, biztató formá­ban vannak, felkészülésüket ked­den fejezték be a tatai edzőtá­borban. A nyolc magyar verseny­ző: Lepkesúly: Aficer Imre (FTO- Légsúly: Varga János (Bp. Hon­véd). Pehelysúly: Guttmann Jó­zsef (Diósgyőri VTK). Könnyű­súly: Deli József (Vasas). Váltó­súly: Trizmajer Antal (FTC). Középsúly: Pintér István (BVSC). Félnehézsúly: Kiss Ferenc (Ganz- MAVAG). Nehézsúly; Kozma Ist­ván (Vasas). A kötöttfogású világbajnokságot ezúttal nyolcadszor bonyolítják le. A magyarok az eddigi hét VB-n mindig ott voltak s közülük el­sősorban a Jelenlegi edző. Pólyák Imre szerepelt a legjobban, áld háromszor nyert arany- és kétszer ezüstérmet .Egy-egy aranyérmes még Gál József, Gurics György, Kozma István és Varga János. A Pécsi Spartacus teniszezői az elmúlt évben NB ni-ban bajnok­ságot nyertek. A csapat most az NB II. mérkőzésein vesz részt. A csapat eddigi szereplését nem kisérte siker. Mindhárom mérkőzé­sét elvesztette, de a vezetők azért bizakodnak, a gyengébb rajt után magukra találnak a játékosok, és biztosítják bentmaradá u- kat. Fotóriporterünk az együttes két játékosát: Bóta Lászlót és Laczkó Pált örökítette meg. Több új megyei csúcsot értek el atlétáink Budapesten Baranya megye férfi és női atléta válogatott csapata Budapes­ten az Újpesti Dózsa és a Vasas ellen vívta első kétnapos küz­delmét az újrendszerű NB I-es bajnokság keretében; A várako­zásnak megfelelően a fővárosi csapatok jobbnak bizonyultak, de versenyzőink több győzelmet arattak, számosán megjavították eddigi legjobb eredményüket, öt új megyei csúcseredményt értek el és a női csapait végig egyen­rangú ellenfélé volt a két pesti ellenfélnek. A Bp. Vasas—Baranya viadal döntetlenre állt és csak a 4x100-as váltó döntött, ahol az utolsó váltásnál még a kék-sárga mezben futó pécsi lányok vezet­tek, de a magyar csúcstartó Mar­kó Margit ellen nem volt elég a kitűnően szereplő Köves Máriá­nak az öt méter előny és Így három ponttal a Vasas javára billent a „mérleg’’: A csapat legeredményesebb ver­senyzője Kulcsár Magdolna volt aki három megyei csúccsal ünne­pelte névnapját. De új megyei csúccsal győzött Prohászka Mag­dolna is 800 méteren, mig a fér­fiaknál Lovász kéttzben is 60 mé­ter fölött dobott kalapáccsal. Mátis Géza is nagyszerűen ver­senyzett, a 400 m-es síkfutásban győzött, s nagy része volt, a nagy közönségsikert aratott 4x400 méteres Baranya megyei váltón nem várt bravúros győzelmében. Jól futott a férfiaknál a 800 m-e3 síkfutásban a komlói Prohászka, Honfitól és Betlehemtől, az után­pótlás két ígéretétől többet vár­tak a szakemberek. Bődosi drs sérülten versenyzett; ezzel ma­gyarázható aránylag gyengébb teljesítménye. Ezzel szemben a komlói Vámos 400 méteres sík­futása még jobb eredményekkel kecsegtet. A lányoknál a nagy­szerűen versenyző Kulcsár éa Prohászka mellett a sokoldalú dr: Tóth Klára ezúttal is megtette a magáét; Lukáosné is jól dobott gerellyel, a fiatal Hetessy megil* letődötten versenyzett, elmaradt idei legjobb eredményeitől. Kö­vest a 80 m-es gátfutásban kiví­vott győzelme dicséri; Bár egyik fővárosi csapat ellen sem sikerült győzniük atlétáinknak, mégis elé­gedettek voltak a szövetség ve­zetői a verseny után. atlétáink biztató eredményekkel mutatkoz- tak be első idei fővárosi verse­nyükön. HiromnobSe esalídl Harkányban yfkwtdhis ház gazdasági épületek eladó Fürdő utca 41. kel gyümölcsös szántó Érdeklődni Pécs, Pa­szőlövel beköltözhetően 37 ezer Ft-ért eladó, Csebény községben. Ér deklödml Pécs, III. kér Cseralja dűlő 4. _____ A zonnal beköltözhető szoba konyhán éléskam rás házrész eladó. Sör ház a. 17. Ház eladó beköltözhető lakással. Vilmos u. 11. Kertes, szép lakásom­on kisgyermek gondo­zását éjjel-nappalra vállalom Telefon. 19-38 Lehel- 120-as hűtőgép új állapotban 5000,— Ft-ért eladó. Érdeklőd ni Pécs, Ajnma U. 3. Müller.____________ E lcserélném két szo­bás kitűnő helyen lé­vő I. emeleti, belvá­rosi lakásomat, kát szoba összkomfortosra, magas költségtírítés mellett. Ajánlatokat „Széchenyi tértől Nyu gatra vagyok” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Tsz-efe. állami gazdasá­gok! 100 q takar­mányozásra al­kalmas BABOT kukoricára vagy árpára elcserélnénk. UJ ÉLET TSZ, Pécs. Tel. 21-94 csirta utca 5. délután 3 után. Moszkvics 403-as 1000 km-t futott, eladó. „403” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Gyermek sportkocsi el­adó. Érdeklődni Pécs, I. Dobó István u. 68. n. 11. 18 órától. Három szobás összkom­fortos kertes családi ház azonnal beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni 19-31 telefonon. Most beinduló 4 laká­sos társasházban 2 és félszobás lakásomat át adnám. — .Belváros 100 000” jeligére Sal­lai u. Hirdetőije. 55 000-ért kültelken egyedülálló, trjmecsek- aljától 1 km-re eső egy sóba konyha élés­kamra istálló éa egyéb ólak 6 db süldővel 1 kh beültetett területtel június 15-ig eladó, (személygépkocsit be­számítok). Érdeklődni minden nap reggel 5— 6-ig Űjmecsekalja, 39. Dandár u. 8/c. fszt. 2. (20. épület). Földszinti háromszoba összkomfortos tanácsi lakásomat elcserélném pécsi meszesi borbála­telepi, pécsbányai, sza bolccsiért. Kétszobás is lehetséges. Komló, Arany János n. 19. A Mária dűlőben első­osztályú kaszalószéna eladó. Érdeklődni ül. Fáinky Danát u. 7. IH 18. ________________ C sincsilla vagy vadas bakot vennék. Választ ár- és hely megjelö­léssel, „csincsilla” jel­igére Sallai u. Hirde­tőbe kérek._________ E lcserélném 2 szoba konyhás PIK lakáso­mat hasonló kétszobás ért. „Szegfű” Jeligére Sallai u. Hirdetőbe. 1000 négyszögöl ház­hely, gyümölcsös, nagy pincével, 20 köbméter építési kővel, villany, víz van betegség miatt sürgősen minden, elfo­gadható árért eladó. Esetleg megosztva is. „Első kerület” jeligé­re Sallai u. Hirdetőbe. Pécs, öregmeszes Apaf fy u. 29. egy kis szó- ba kiadó albérletbe, bú 250 cm’ és egy 350 torozottan gyermek te- cm3 kiskerekű Jáwa el len házaspárnak, vagy adó. Tolbuchta u. 173. egyedüli nőnek. 1 sz. Rezgenytyfl. Házhelyek olcsón el­adók, kedvező fizetési feltételek mellett. Ér­deklődni: Fűzfa u. 1. TCrj tanévre diáklány különbé járatú kiadó szobát keres zenegya­korlási lehetőséggel. „Zongora van” jeligé­re Sallai u. Hirdetőbe. láradjon... ön helyett is dol­gozik a TEMPö KSZ! Építkezési éa egyéb anyagok be­szerzése és szállí­tásának megszer­vezése. — Pécs, Sallai HL 22. T.: 60-84. Szőlő 784 négyszögöl kitűnő terméshozam, új épülettel, teljes fel szereléssel eladó. Nagy Lajos u. 9. Sapkaüz­let. _________ H áromszobás összkom­fortos öröklakás azon­nal beköltözhetően sür gősen eladó. Rákóczi u. 73/a n. 5. Kisgyermek gendozá-1 Eladó 1 db új Julika l Bútorozott szoba házas sát lakásomon válla- j kombimáltezekrény, 2 pár vagy két személy lom 3 éves kortól db lengyel laticeles fo- részére kiadó. Vak Sallai u. 14. Beckman né. Munkácsy TV kifogás­tel és 1 db kisasztal. Kovács, Rákóczi u. 41. fszt. tálán és egy 3 lángú kettőszo­trvorsfnTiő Ainrirt Aiknfc Beköltözhető keWJSZO gyorsfőző eladó. Alkot mány u. 67. Bottyán u. 60. Vennék jó állapotban lévő egyszemélyes rö- kamiét. Vak Bottyán u. 60. Temek esőgarndtárákat konyhabútort, konyha­szekrényeket, hálószo­ba- rexamié­kat, ágybetéteket, sez Ionokat, varrógépeket, matracokat, ágyakat, ágymemütollat, fehér- márványt, szőlőprése­ket, kályhákat, aszta­lokat, székeket, fotele­ket, Koltai, Rákóczi u. 48. Családi ház beköltöz­hetően eladó Megte­kinthető egész nap. Szövetség u. 24. Mosógépét jótállással, gyorsan, szakszerűen javítjuk. Kovács gép­műhely. Rákóczi út 48. Telefon: 26-48. ba konyha szutérin, _____________________ 700 négyszögöl kerttel Elcserélném újmecsek- eladó vagy kettőszobás aljai 2 és félszobás családi házért elcserél; összkomfortos, távfűtő hető. „Szép kilátás” j ses lakásomat 2 kisebb jeligére Sallai u. Hir- lakásra. „Csak érc- detőbe. | bánya dolgozóval” jel­„ TTTx teére Sallai u. hirde­Bekoltozhetoen eladó j ____ hármasszek­rényt, fotelt, rökamiét sezlomt, ülőgarnitúrát, fotelágyat, pámásszé- ket és egyéb modern vonalú bútorokat, Bá­rány Hal tér 1. P annónia eladó. Felső balok árny u. 16/2. Fü­zesi. délutáni. Eladó azonnal beköl tözhető, teljesem elkü- I lönített 2 szobás kér-1 tes házrész, külön ut- j cai bejárattal. Esetleg ■ 1 szót« összkomfortos; lakást beszámítok. Nagyárpádi út 5. (Bőr I gyárnál). ____________ ' Moszkvics 407-es négy sebes séges eladó. Jókai u. 3. H. 2. Elcserélném bolgárker­ti szövetkezeti kettő­szoba összkomfortos fszt lakásomat városi 1 szoba összkomfortos főbérletiért. „Meleg­víz” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. Kisebb házat, vagy házrészt vennék kp. 50 ezer, a többi rész­let, vagy OTP. „Pé­csett” jeligére Sallai u. Hirdetőbe. CSEH fonott sport­kocsi eladó. Behkő, An l na u. 4. Nyugdíjas néni albér­leti szobát keres búto­rozott»«*, vagy anél­kül. „Pontos fizető” jeligére Sallai n. Hir­detőbe. 12 személyes Rosenthal étkészlet olcsón eladó. Megtekinthető délelőtt. József u. 42. Tv- és rádiótu­lajdonosok, figyelem! Tv- és rádiója- vító szervizünk a legkorszerűbb felszereléssel áll rendelkezésre so ron kívüli rá­dió- és tv-készü lékek javítására. Megrendelés ese­tén műszer é­szünlk helyszín­re megy és a helyszínein végzi a javítást. Tele­fonhívás: Komló 19-51. Levélcím: Komló. Vörös­marty a. 12. sz. Tolbuchta út 154. csa .. ládi ház 300 négszögöl Beköltözhető öröklakás kert gyümölcsössel Ér- Összkomfortos közpomt­Eladó kombinálta zek- rény, hármasszekrény, hálószobabútor, ágyak, szekrények, csőágyak, sezlon, rökamié, ágybe tét, sodronyok, pámás székek, faszékek, vlt­deklődnd Pécs, István; rin. asztalok, főteiök, .utót—átveszek. Tele-, virágállvány és egyéb ___(__________________szép bútorok ruagy vá* E gri Etrooba konyha élé.,- Bárány A Isóbélatelepen máshoz közel — o-- auujuo «?ies-1 Wol , úton, szoba konyha kamrás lakásom elcse- ' WT *■ verandából álló új vil rélmém nagyobbra költ' Opel Rekord (57) la eladó. Érdeklődni ségtérltéssel. Dugonics gösen eladó. Pécs, Horváth autószerelő, Kaposvár, Damjamich utca 34. vasárnap hely színen.______________! J anuárban felújított GAZ 69-es gépkocsin­kat elcserélnénk hason ló állapotú Warsaváért Ajánlatokat: 65684 számra a kaposvári Magyar Hirdetőhöz kér Jük._________________ F örster angolmechani- kás különleges hang­versenyzongora (2,65 cm hosszú) eladó. Cím: Komutza Budapest V., Szent-Istvá/n körút 7. m. Szoba-konyha mellék- j helyiségekké együtt és egy háromajtós szék- j Tény eladó. Komló, j Imre telep Rákóczi út í 12-_____________I 2 ,5 LE villanymotor és: egy permetezőkanna el • adó. Pécs sza bölcs, Sza- j , badságharc u. 4. Ko- ,1 vács. Útlevél­kérő lapok ki­töltése! — Át­utazó és tartóz­kodási vízum beszerzése! TEMPÓ KSZ PÉCS. Sallai a. 22. szám. Telefon: 60-84.--------------Pécs, m. k ér. Polláck Mihály u 2/a. fszt. 1. 3—6-lg. dS?1*0 kettőszázas különleges robogó el­adó. Aranyos kút-téren Pongrácz. Elcserélném 3 összkomfortos PIK fő­bérleti lakásomat két jFOlöaáBó kisebb lakás ért. Ady Endre u. 22. Beköltözhető családi ház, istálló, disznóól, kukoricagóré kerttel eladó. Marok 93. sz alatt. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édasanya, anyós, nagymama, ÖZV. HARTUNG Tivadamé Dit- rich Adél 71 éves korá­ban elhunyt. Temetése jú­nius 4-én 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló Hartung és Hor­váth család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, anyós, nagyma­ma, testvér és rokon. NI- KOLICS PALNÉ 59 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése jú­nius 2-án, szerdán 1 óra­kor lesz a temető Szt. Mihály kápolnájából. — A gyászoló család. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett Jó felesé­gem, BÖJA ARPADNÉ (En­gels út 76. sz. alatti la­kos) elhunyt. Temetése jú­nius 2-án fél 2 órakor lesz a központi temetőben. — Gyászoló férje. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett testvérem, HORVATH JA­nos temetésén megjelen­tek, valamint koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Már­ké és a gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak a kedves ismerő­söknek, akik a legdrágább férj, édesapa, após, nagy­apa, sógor, testvér, CSO- SZICS MIHÁLY volt cipész- temetésén koszorúk és vi­rágok küldésével mérhe­tetlen fájdalmunkat, enyhí­teni igyekeztek. Külön kö­szönetét mondunk barátai­nak. a ház lakóinak, a B. m. Cipész Ktsz dolgozói­nak, az 500. Iparitanuló in­tézet tanárainak, a itt ll­es csoportnak és a gya­korló iskola dolgozóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik drága ió férjem, fiam, édesapám, KOVÁCS ANDRÄS ' teme­tésén megjelenésükkel, ko­szorúk. virágok küldésévé’ fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön k*«-"»- netet mondunk az á1*?1?.- nos iskola tanárainak a VI. osztály osztályfőnödé­nek és tanulóinak. A gyá­szoló család. 10 db 20—30 kg süldó eladó. Rácváros, 3. Hálóbií torok, konyha"- > bútorok, ágybetétek,1 asztalok rekamiék prí-j ma bútorok Soóky bú­torüzletében olcsón vá sárolhatók. Zsolnay uJ Eladó világítási áram-í ra daráló. „Kalapács” i jeligére Sallai u. Hir­detőbe. Különbéi ára tű bútoro­zott szoba spájzzal al­bérletbe kiadó. Lőtér u. 22. Fő a bizalom! Előleg nélkül azonnal szállítok ablakredőnyt, redőny szekrény nélkü­lit, valamint redőny­szekrényest 10 % le­szállított áron 8 havi részletfizetésre. Toden- bier Rákóczi u. 38. Skoda Octavía 62-es I eladó. Szekszárd, Köl­csey u. 8. Fábián. Veszek: konyhabútort, hármasszekrényt, há­lóberendezést, rekami- ét, garnitúrákat. Mol­nár, Feisővámház 2. Hálóberendezés, korty - habútor, csőgamitűr > rekamié, fotelok, sod­ronyok, bútorfélék el­adók. Molnár, Felsö- vámház 2. Sötét hálószoba, mo­dem konyhabútor, asztalok, rekamié, cső- garnitúra, heverő, fo­telok, egyéb szép bú­torok eladók. Alkot­mány u. 7. Kórház téri Bútorüzletben, Garázs eladó Felső-M • szes Szeptember 6 tér mögött. Érdek1-*.'’-) Szeptember 6 tér 4. Baka este 6 óra után. TŰZIFA FÜRÉSZELÉS! Tamás. Telefon: 39 21 György u. 6 A Pécsi IBUSZ utasási iroda értesíti as utasai kívánókat, hogy a várható nagy forgalomra való tekintettel június hó 1-től október hó 1-ig naponta 8 órától 16 óráig tart nyitva. A valutabeváltás ideje 15 óráig. A Tanácsház-koz 2. szám alatti útlevélrészleg nyitvatartási ideje 8 órától 16 óráig. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom