Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-14 / 112. szám
IMS. MÁJUS 14. ' 6 napló Tavaszi hajrá a kosárlabda 1NB Il-ben Három férfi és három nőj kosárlabdacsapat vesz részt Baranyából a kosárlabda NB II. mérkőzésein. Csapataink a tavaszi idény hajrája előtt állnak. A legjobb teljesítményt a női csapatok közül a Szigetvári Vörös Meteor nyújtotta. A fiatal játékosokkal rendelkező bravúros játékkal győzték le az NB i-ből kiesett PVSK-t. Székesfehérvártól és Kecskeméttől ugyan vereséget szenvedtek, dé ná.iden reményük megvan arra, hogy a hátralévő találkozókat megnyerik, ami pedig azt jelenti, hogy a csapat az első négy között tud végezni. A vasutas lányok a vártnál gyengébben szerepelnek. Nem egy alkalommal Bátomé és Aratóné nélkül kellett játszaniuk, es ez megmutatkozott az eredményeken is. Nemcsak Szigetvártól, ^vekszárdtól is vereséget szenvedtek. A játékosok legjobb tuti ara lesz szükség a Kecskemét elleni mérkőzésen. Az NB n. újonca, a PEAC meglő nőén jól helytáll eddigi mérkőzésein. Nyolc találkozó közül négy alkalommal nyerni tudott, de ami a legörvendetesebb, egyetlen egy vesztett mérkőzésén sem játszott a csapat alárendelt szeredet. A hátralévő három találkozón a PVSK, Kecskemét és Székesfehérvár ellen ugyan nincs sok esélyük a PEAC-lányoknak, de a csapat már eddig is megtette a magáét, s ha az őszi mérkőzéseken is meg tudják ismételni a tavasszal mutatott játékukat, nemcsak a bentmaradást biztosíthatok. de a középmezőnyben végezhetnek. A férficsapatoknál a PEAC fiúk tói vár legtöbbet a sportág tábora. Nos, az egyetemisták váltakozó teljesítményt nyújtottak. A sorozatos győzelmek mellett a Szegedi Postás és a Bp. Spartacus elleni mérkőzést elvesztették. Több van a csapatban, mint amit az eddigi találkozókon mutatott. A hátralévő fordulókban nem lesz könnyű dolguk az egyetemistáknak« hisz az eddig veretlen Vörös Meteor KÖZÉRT mellett a bajnokság másik esélyes csapatával, a Ganz-MAVAG-gal kell meg mérkőzniük, nem beszélve az MTK-ról és a helyi riválisról, a Pécsi Postásról, A Postás férfiegyüttese nem a legjobb előjelekkel vágott neki az idénynek. Bányai Sándor edző azonban rövid idő alatt nagyszerűen összekovácsolta a megfogyat kozott gárdát, s a csapat egyik szép győzelmét a másik után aratta. A Szegedi Postás és a Pécsi Tanárképző Főiskola elleni szép győzelem igen értékes fegyverténye volt a Pécsi Postás együttesének. A Tanárképző Főiskola újonc férficsapata sem vallott szégyent az NB n. találkozóin. Xiskúnfélegyháza, Kaposvár és a Kistext legyőzésével a főiskolások biztosították helyüket az NB n. mezőnyében. Lendületes, gyors játékot játszanak a főiskolások, gyakran azonban a mutatós iá- tékra törekednek, pedig sokszor az egyszerűbb megoldás célszerűbb lenne. A mérkőzések látogatottsága a legutóbbi hetekben némileg javult, de még mindig nem kielégítő. A színvonalas, érdekes, izgalmas mérkőzések nagyobb közönséget érdemelnének. Pedig a csapatok vezetői és a szövetség a hétvégi műsor összeállításánál mindig figyelembe veszi a közönség érdekeit is. Nem egy alkalommal rendeztek sorozatmérkőzéseket, nem ritka a két-három kosárlabdatalálkozó egy-egy vasárnap délelőtt a PVSK tornacsarnokában. — hl — Kézilabda megyebajnokság Kcrficsapalok: Keleti csoport: Dózsa n.—Márok 27:16, Mohács- Siklós 18:9, Nagyharsány—Bere- mend 84:12, Kesztyűgyár—Bóly 2;:23. Nyugati csoport: Szigetvár —Királyegyháza 14:1, Pécsszabol- csi Bányász—Sellye 19:8, Csikós- töttSs—Porcelángyár 18:9, PEAC— Si/entlőrine 31:14. Női csapatok: Keleti csoport: Marok—Dózsa 13:7, Kinizsi—BTC 9:6, Nagyharsány—Beremend 9:7, Bányász III—Vasas n. Bányász 16:2. Bóly—Kesztyűgyár 11:0. Nyugati csoport: Szigetvár—Építők n. 14:2. Tanárképző Főiskola—Komló 4:5, Porcelángyár—Csikóstőttős 13:19, Tanárképző Főiskola—Építők II. 15:1, PEAC—Meteor n. 5:4. KÉZILABDA NB l Férfiak: 1 Bp. Honvéd « * 1 — 129:78 11 2. Bp. Spart. « 5 — 1 129:92 10 3. FTC 8 4 — 3 96:84 8 4. U. Dóza* 8 4 — 2 105:97 8 5. Pécsi B. • t 3 1 89:83 T 6. Csőm. KSK 6 3 1 2 88:80 7 7. Győri T. ff 8 3 78:84 6 8. Ózdi Koh. € 3 3 90:98 6 9. Elektromos 6 3 3 90:100 6 10. TFSE 6 2 4 87:123 4 11. Pécsi D. 6 1 1 4 101:112 3 12. Bp. V. Met. 6 1 1 4 78:90 3 13. Vasas 6 1 1 4 78:96 3 14. Mari. MSE 6 1 — 5 98:120 2 KÉZILABDA NB L Nők: 1. Bp. Postás € 4 _ 2 42 :29 • 2. Goldberger f 4 — 2 40:29 8 3. Bp. Spart. 6 4 — 2 42:3ü 8 4. TFSE 6 4 — 2 50:41 8 5. VM. KÖZÉRT 6 4 — 2 28:24 8 6. Ózdi Kohász 6 3 2 1 36:34 8 7. Pécsi Bány. 6 3 1 2 47:29 7 8. Csepel € 2 2 2 37:37 6 t. Győri ETO C 3 — 3 24:29 6 10. Győri. Text. ff 3 — 3 34:44 6 11. FTC 6 2 — 4 18:30 4 12. Híradótechn. 6 1 1 4 36:47 3 13. Tatabánya 6 1 — 5 22:32 2 14. Vasas 6 1 — 5 27:47 2 Elutazott a Dózsa Lengyelországba A Pécsi Dózsa labdarúgói küzdelmes mérkőzésen szerezték meg j Dorogon az igen értékes két pontot. A pécsiek tartalékos csapat- j tál szerepeltek. Dunai dr.-t és Csicsmannt Orczifalvi edző pi- s hentette. A lila-fehér együttes ezen a mérkőzésen megerősített vé- J delemmel játszott, de a csapat a támadásokról sem feledkezett ) meg. a taktika Dorogon bevált, a csapat győzelemmel fejezte be} mérkőzését a bányászvárosban. A pécsi csapatban Rapp nagysze-) rűen védett, a hátvédhármasból Móricz játéka emelkedett ki, ( de Halasi is nagyszerűen küzdött A csatársorban a fiatal Tüskés ügyes dolgokat csinált. Györkőt elsősorban gólja dicséri. ; A csapat a mérkőzés után Budapestre utazott és onnét esü-j törtökön reggel elutazott Lengyelországba. A lengyelországi első) mérkőzésre május 15-én, szombaton kerül sor Wroclawban. Ava- sámapi mérkőzés színhelye Walbrzych. míg 18-án Beilawieban lesz S az utolsó találkozó. A csapattal a következő játékosok utaztak el:<> Rapp. Hernádi, Móricz, Csupák, Vajda, Halasi, Gór, Györkő, Dunai dr./ Csicsmann, Kincses. Kon rád, Zengői, Török és Tüske. Bár mindig ennyien lennének A cél: ölvén méter Tavasz van és ilyenkor egyre több szó esik az atlétákról. Szinte hetenként ott vannak versenyeiken a vörös salakon, mint- ahogy az elmúlt hét végén is lelkesen küzdő, népes csapatokkal vonultak fel az ügyességi csapatbajnokságok kétnapos versenyére a Tanárképző Főiskola fiataljainak kivételével szakosztályaink. Utóbbiak Egerben szerepeltek a főiskolások szpártákiád- versenyein. A verseny egyik «ép eredménye az volt hogy a szakosztályok szinte minden számban indítottak csapatot és sok-sok lelkes fiatal lepte el a két pályát és azok környékét Voltak köztük olyanok is persze, akik még nem mozogtak otthonosan a salakon, de ott voltak, hogy meg legyen • csapat. Látva igyekezetüket, sok vezetőnek volt ez a véleménye: — Bár mindig ennyien lenné- neki A vezetők arra gondoltak, hogy egy ilyen népes seregszemle nyomán mindig akad egy-két újabb hívő a sportág számára. A versenynek akadt egy igen kedvező tanulsága is, méghozzá a jól szerepelt PVSK részéről. A vasutasok az idei versenyekre a Pécsi Cementipari atlétáival erősödtek meg. Nincsenek sokan az átjöttek, két jó kalapácsvető. egykét ügyes dobóatléta, de erősödést jelentettek a PVSK-nak. Hozzásegítették az erők összefogásával ezt a szakosztályt ahhoz, hogy teljes csapattal akár országos csapatbajnoki versenyeken elindulhassanak a jövőben. A vasutas szakosztály szép sikerét látva, néhányan felvetették: _ Vajon nem lenne hasznos az er ők okosabb csoportosítása az atlétáknál? Vajon, miért ne lehetneT INNEN-ONN AN A* ér első atlétika-versenyein Lukács Jánosnét. a PVSK első osztályú atlétanőjét senki nem tudta megelőzni gerelyhajításban. — Az idén kaptam meg először a munkaidőkedvezményt, s ez annyira felleik esi tett, hogy alig ismertem magamra. A* elmúlt években ugyanis mind jobban lohadt a kedvem. hogy a sok elfoglaltságom miatt nem tudok rendszeresen edzenL Most hetente háromszor két órára elmehetek a munkahelyemről. Ez annyit Jelent, hogy legalább ötszőr edzek egy héten. Ez meg Is látszik az eredményeken : három dobásának átlaga 45,80 méter, s ez biztató. Azt a eélt tűzte ki maga elé, hogy elérje a régen áhított 50 métert. — Marikában most megvan minden ahhoz, hogy ez sikerüljön. Soha nem volt még Ilyen formában, nem volt még benne ennyi. Nagyon bízom, hogy ki is tudja magából majd adni ezt az erőt. feszültséget — mondja a férj, aki különben edzője is feleségének. A baranyai atlétacsapat bekerült az NB I-be. melynek együttesel hármas viadalokon mérik össze tudásukat. A baranyai sportolók — köztük Lukács Jánosné — először az Crjpesti Dózsa és a Budapesti Honvéd legjobbjaival találkoznak, majd még három összecsapáson vesznek részt. — Nagyon várom ezt a találkozót. mert bevallhatom, már nem félek g versenyektől. Megtanultam versenyezni, s legtöbbször többet dobok, mint edzéseken, partner nélkül. A Dózsa és a Honvéd gerelyvető női neves ellenfelek lesznek ég én ennek nagyon örülök. A hagyományos vidék-bajnokságra júliusban kerül sor. Szombathelyen, s ezt követően az országos bajnokságot rendezik meg. Erre a nagy versenyre tartogatja erejét Luké csné. Itt akarja a bűvös 50 métert megdobni, vagy legalábbis nagyon megközelíteni. — Es még egy: tavaly az országos bajnokságon harmadik lettem, nagy szerencsével, de ezt a helyemet az idén jó formával meg Is akarom tartani. Ezenkívül Jói akarok szerepelni a tervezett határ- menti találkozón. A terv és a eél tehát az ötyen méter, aminek eléréséhez sok sikert és szerencsét kívánunk, B. S. A labdarúgó NB L tartalékbajnokság hétközi fordulójában Dorogon a Pécsi Dózsa tartalékegyüt tese 0:0-as félidő után 2:0 arányban vereséget szenvedett a lendületesebben játszó hazai csapattól. Salgótarján—Ózd 1:0, Csepel —MTK 1:0, Szeged—Tatabánya 4:1, Újpesti Dózsa—Győr 4:3, Vasas— Bp. Honvéd 2:1. ár Budapesten megkezdődtek az atléták Népsport-versenyei. A női utánpótlás 400 méteres versenyében a komlói Prohászka Magdolna második helyen végzett, ideje: 00.4 másodperc volt. A Pécsi Sportiskola versenyzője Kulcsár, a harmadik helyet szerezte meg 61.6-tal. A férfi utánpótlás 1000 méteres futama nagy komlói sikert hozott. A Bányász versenyzője Prohászka, kitűnően futott és 2:30.5 másodperces idővel első helyen végzett. As asztalitenisz NB L két pécsi csapata, az Ércbányász SC és a PEAC ma délután 6 órakor találkozik egymással a bajnoki pontokért. A mérkőzéseket az Ércbányász otthonában játsszák. A találkozó esélyese a Bányász csapa*. A PEAC-nak már a döntetlen eredmény kiharcolása Is igfiQ nagy sikernek számítana. * Pécsi sikerekkel kezdődtek meg az országos főiskolás úszóbajnokságok versenyei Budapesten. A 200 méteres mellúszásban 1. Kármán (Pécsi Tanárképző Főiskola) 32)1.5. 4X100 méteres női vegyes- váltó: 1. Pécsi Tanárképző Főiskola 6:13.2. 100 m női mellúszás: 2. Gillai (Pécsi Tanárképző Főiskola) 1:33.4. A férfi 100 méteres pillangóúszásban: 2. Abai Nemes László (Pécsi Felsőfokú Vegyipari Technikum) 1:05.9. 4x100 méteres férfi gyorsváltóban: 2. Pécsi Orvostudományi Egyetem 4:15.8. A labdarúgó játékvezetők ma este 6 órakor a Megyei TS helyiségében továbbképzést tartanak. Egy kosárlabdahir: a megyebajnokság férfirangadóján nagy küzdelem után a PEAC m. szerezte meg a győzelmet 81:73 arányban a PEAC H. ellen. A PEAC Hibán Játszó idősebb, rutinos játékosok tapasztalata és nagyobb taktikai fegyelme győzelmet jelen tett. Legjobb dobók: Csák 24, dr. Molnár I. 20, illetve Naumov H. 22 és Naumov I. 17. Az NB I. legjobb góllövői 8 gólos: Szendrel (özd). 7 gólos: Albert (FTC), Bene (Üjp. Dózsa), Kalmár (Csepel). 6 gólos: Kuü (MTK). Tichy (Bp. Honvéd). 4 gólos; Garai (Komló). Göröcs (Ojp. Dózsa). Györkő (Pécs). Korsós (Győr). Tőin (Bp. Honvéd). KÉZILABDA MEGYEBAJNOKSAG nyugati csoport, férfiak 1. PEAC 8. Tanárképző 7 7 — — 1*0.-93 lé Főiskola f 9 — 1 167:76 16 3. Szabolcs 7 5 — 2 123:96 10 4. Porcelán T 9 — 2 109:113 10 5. Szentlőrine 7 4 — 3 157:143 8 8. Sellye 7 3 — 4 57:141 6 7. Csikóstőttős 7 S 1 4 128:114 5 8. Mecseknád. 6 1 1 4 88:104 3 9. Szigetvár 7 1 — 6 72:124 2 10. Királyegyh. 7 — — 7 86:167 — 3 gólos: Csernai (Tatabánya): Csőri (Dorog). Dunai I dr. (Pécs): Farka« (Vasas). Kocsis (SBTC); Rákosi (FTC), Rónai (Komló). Rob- tenblller (Csepel), Sebestyén (Csepel), Solymosi (tJjp. Dózsa), Takács (Győr). 2 gólos: Csupák (Pécs). Dunai H (Ujp. Dózsa). Horváth (SBTC). Komora (Bp. Honvéd). Kuharszki (Ojp. Dózsa). Linka (Szeged). Machos (Vasas), Major (MTK). Mathesz (Vasas), Novák (FTC): Puskás (Vasas). Szúró ml (Tatabánya). Tusslnger (Bp. Honvéd). KK-hír A Közép-európai Kupa döntőjét a Rapid, a Fiorentina, a Szpartak Prága és a Vasas—Szarajevó találkozó győztesének részvételével június 28—26. között bonyolítják le az osztrák fővárosban. RKTE1«, rugós ágybetét, modern garnitúra '5 db S 9 5 i Ft-tói) RÉSZLETÜK 18! VAJTA kárpitos, Pécs, Déryné utca 11. szám, Telefon: 3 6-75. Bármily én méretű használt hullámpalás, vagy egyéb te- tőzetfl. féan- vagy betonvázae féltető tárolószínt vásárolunk. Pécsi Faipari Ktsz. Pécs, 12-27 Fehér asztalltüzhely eladó. Kapáes n. 13. elsejére két összkomfortost .21000” jeligére Sallal n. Hirdetőbe. átadnám Husira« út elején most induló tár sasházbam lévő 3& szó bás kertes ultramodern lakásomat. „Százezren felüli készpénz Mannái” jeligére Sállal a. Hirdetőbe. Sötét hálószobabútor és könyvszekrény eladó Palkó, József u. 36. Elcserélném emeletráépítésben lévő belvárosi egy szoba ősszkom fortos társbérletem gáz hideg-melegvíz bent van. Konyha, előszoba hall, fürdőszoba közös Egy szoba összkomfort vagy másfélszoba összkomfortos régibérü főbérletiért. Költséget té rítek + 70 négyszögöl telket adok Balaton- fenyvesen, vagy emelet ráépítést átveszek. „15 ezer” Jeligére Sallal u. Hirdetőbe. Szigeti részein házaspár keres másfélszoba konyha bú torozatlan albérletet, átvenme szövetkezeti vagy főbér le ti lakást, vagy életjáradékot fizetne idős magánosnak. Hely és ármegjelöléssel ,,12 ér" jeligére Ballal u. Hirdetőbe kérem a tteekeresésefeefc Acéllemez* talpas kisvasútisínt, a Komlói Helyi- ipari Szolgáltató Vállalat lcönyv- jóváírással átvenne. Komló, Kossuth L. u. 21. Cm», kffiOnbejárató «1 bérletet teresek: a bel városban, vagy egyszobás lakást vennék. „30 000 kp + OTP” Jeligére Sallal m. Hirdetőbe. Háa eladó, 3 padlós szoba, konyha, fürdőszoba, éléskamra, nyá- rikanyha, 8 m. Istálló, 10 m pajta, 8 részes sertésól, baromi lói 850 négyszögöl kert, gyümölcsös. Kisasszonyfái buszmegállóméi, Kátai. Eladó 20 db 3 hónapos jólfejlődött fehér hússertés. Pellérd, Petőfi u. 41, 35 ss. alatt. Eladó egy 7 éves friss borjas tehén Velény- ben, 12 sz. alatt. Lőrinc* József. fáradjon.. ön helyett Is dolgozik a TEMPÓ KSZ! Építkezési és egyéb anyagok beszerzése és szállításának megszervezése. — Pécs, Sallal ■. 22. T.: 60—84. Egy Idősebb, t hónapos vemhes tehén és 10 hónapos bikaborjú eladó. Velémy 13 ss. sz. Botos László. 1 db 100 kg-« szopós bikaborjú, 3 db 14 hónapos csikó eladó. Érdeklődni! reggel 7-ig, délután 4 órától. Basa malom u. 6. összeadó és szorzógép megbízásból bérbeadó. Jókai u. 5. Telefon,: 27-60. Laoema lekaszálásra eladó. 800 négyszögöl Bálics u. 29. Höfler. Villanymotor, 2 daráló vasablakok, kocái. lószerszám, 3 db 10 hetes malac, szecskavágó eladó. Pécs, Nagyápád Kemény Zsigmomd u. 38. Figyelem! Korpásodását pár nap alatt elmulasztom Schneider lodrása Városhús «. 2. Pécs, Borbálatelepen 270 négyszögöl telek, félkész ikerházzal OTP nélkül eladó tetőanyag gal. Érdeklődni Üjhegy Bor u. 34. ugyanott 1140 négyszögöl szőlő lakható épülettel eladó Heating kályhát keres megvételre Pécsi Faipari Ktsz. Pécs. Rúzsa Ferenc u. 20/1, Telefon: 12-27. Azonnal beköltözhető kis szobás garzon öröklakás a belvárosban el adó. Mecsek u. 5 fszt. 1. csak hétfő kedden du. ó—7-ig. Kékes TT Jótállásod és» egy lemez játszós rá dió eladó készpénz + részletfizetésre. ÜJme- csekalja, Körösi Csorna Sándor u. 10/a I. 10. Sasba konyha kiadó előrefizetéssel. „Gyermektelen*’ Jeligére Sál lal v. Hirdetőbe. 20 f. szemes kukorica, 400 Ft. mázsánként, eladó. Eoadn a. 12. Dltczmalomniál. 1 hold szőlő lakással i eladó, teljes felszereléssel. Érdeklődni Sás- vári E. u. 43. Gyakorló zongora 3000 Ft-ért sürgősen eladó. Morvay, Bartók Béla u. 9. Figyelem! Esküvőre harmanikálást vállalok vidéken is. Pécs József Attila u. tó. Szoba konyhái házrész beköltözhetően eladó. Rudas László u. 7. Figyelem! Mosógép, centrifuga Javítás garanciával házhoz szállítva. Tel.: 35-67, villanyszerelőmester. Eladó rekamié hármas szekrény, fotelok, kárpitozott székek, oldalszekrényes vi trines konyhaszekrények, sötét és világos hálószoba bútorok és egyéb bútorok olcsón kaphatók. Doktor Sándor u. 57. bútorüzlet. 4x4.5-fa utcai konyha éléskamrás lakásom elcserélném hasonlóra, a szigeti részen. Felsővámház U. 39. Balogh József né. Raktározás céljára alkalmas helyisétfclethelylségemet átadom egy udvari lakás ért. Éberhart Rozália, Pécs, Doktor Sándor u. 31. 5—6-ig lehet megnézni a lakást. Pécsett meghatározott Időre bérbe vennénk. PÉCSI FAIPARI KTSZ Pécs 13-27. Anóiáznpa, Underwood írógép, 80, 70, 10 és 6 literes akváriumok, mechanikai felszerelések és székek el adók. Kassa u. 5. 4x2 m száraz manzárdomat elcserélném hasonlóra vagy nagyobbra, megkeresést Sallal u. Hirdetőbe, „Manzárd” Jeligére. KettősBobáa szövetkezeti lakást átvennék belvárosban, szoba konyha fürdőszoba cse re van. Munkácsy M. u. 23. Sándorfl. Figyelem! Eladó egy szép új, strapabíró Eszterházy hintó. Lehel Károly bognármts tennél, Bogdása, Baranya m. 1 db három ás félhó napos malac eladó. Nagy Máté Pellérd. Pe tőfl 37. Villa telek eladó 141 négyszögöl, Balatonmá riafürdőn, víztől száz méterre. Érdeklődni Pécs, Frankel Leó utca 18. I. em. 2. 2 antique valódi ökör- szemes 53x67 belmé- retü aranyráma eladó. Mikszáth u. *. Tel.: 39-72. Váchoa „Dunai Cement és Mészművekhez közel beköltözhető csa láűl ház háztájival el adó Érdeklődés Kovács Gábor, Vác, Lőwy S. u. 2t. Szép, kisméretű Jobbos asztalitűzhely eladó, Marx u. 8. du. 5 után az emeleten-. Eladó hús gazdasági épülettel 700 négyszögöl kert. Cím: Pazekas- boda, Kossuth u. 15. Olcsó, szép, rekamié, hálóbútor, konyhabútor, heverő, asztalok, székek eladók. Alkotmány u. 7. Kórház téri bútorüzletben. Elválasztott malacok eladók 5 fekete, 5 fehér. Zók, Pázdány, u. 2. özv. Varga Vlncóné. Eladó 6 db 3 hónapos malac. Pellérd, Szabad ság u. 25. Használt magnót vennék, két vagy háromsebességűt Kovács Sán dór. Mártírok u. 38. P«0% i 2 szoba összkomfortos családiház beköltözhe! tőén. garázslehetőség- j gel eladó. Mezőszél u. 52. Pixelem! Kétlapos re- zsóját, sütőjét, villany tűzhelyét egy nap alatt beszerelem és üzembehelyezera. Tel. 35-67 villanyszerelőmes tér. Földmürc«szövetkezetek, figyelem! A Szigetvári Konzervgyárnál nagyobb meny- nyiségű 70—180 liter űrtartalmú töltőké nets, kifogástalan állapotban lévő boros szállítóhordó kerül értékesítésre 3,95—3,45 Ft literenkénti egységáron. A hordók átvétele a Szigetvári Konzervgyárnál. Fel vilá gosí tást a<3 a konzervgyár kereskedelmi osztálya. TELEFON: m. Skoda Oktáv!» Super gépkocsi újszerű állapotban eladó. Márton Imre, Gőlle Kossuth utca 6. ____________ Azo nnal beköltözhető 2 és félszobás, szövetkezeti OTP öröklakás eladó. Meszesen. Érdeklődni lehet Alsóbalok ány n. 5. ETadó süllyesztőé csépel varrógép camping szék laticel huzattal Dr. Krauth Pécs, Toldi Miklós u. 4. H. f. Egy keveset használt gyermek sportkocsi eladó. újmecsekalja Bán ki Don át u. 41/2. m. 1. Tanó. Trabant 606-as Cl 14 ezer km eladó. ÜJme- szes Zalka Máté u. 12. 36-35 kg süldők eladók Pécsszabölcs Vöröehad- seregu.ll. Ablakredőny minden méretbe» készen kapható helyszínre szállít va, felszerelve 1 évi jótállással. Zrínyi, Orsolya u. n. E cserélném nagy utcai szoba-konyha fáskamrás lakásom udvari nagy szoba konyha fás kamrás lakásra, egyenes útvonalon II—Hl. kerületiért. Vörös Mihály, I. kér. Erzsébet u. 22. Szép hálóbútor, rakaróié, konyhabútor, kom bin ált garnitúra, aszta lók, székek, szekrények olcsón eladók. Alkotmány u. 7. Kórház térnél. Bútorüzlet. Elcserélnénk 1 db DT 413-as lánctalpas üzemképes traktort 1 db üzemképes Utos (ekével) traktorért. Ér deklődés Jószerencsét Mg. Termelőszövetkezetnél Matty. Baranya megye. Eladó kőmyvjóváírássa! 1 db GAZ RI-es gyárt mányű 2.5 tonnás üemképes teher gépkocsi. Személyes vagy levélben! érdeklődés Jó- szerencsét Mg. Termelőszövetkezetnél Matty Baranya megye. HALÁLOZÁS Fájó sxívvel tartatom, hogy legdrágább férjem, SZŰCS FERENC <9 éves korában elhunyt. Temetése május 15-én 12 órakor lesz a Szent Mihály kápolnából a pécsi köztemetőben. Gyászoló özvegye. Fájó szívvel tudatjuk, hogy legdrágább édesapa, nagyapa, testvér, após és rokon, AGARDi FERENC 75 éves korában elhunyt. Temetése május 15-én 11 órakor lesz Pécsváradon. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYÍL VANtrA S Köszönetét mondunk kedves szomszédainknak és összes Ismerőseinknek, akik felejthetetlen Jó férjem, apám, apósom és nagyapánk, ŐSZI JÓZSEF temetésén megjelentek. és szép virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ontndftós Cezeta robogó eladó. Csató Gyula fotelágy, esőágyak, faágyak, kombiin ál Szekrény, kárpitos garnitúra, sezlonok, asztalok, ágynemütartó. ágybetét, sodronyok, matracok, szekrények konyhagamJtúrák olcsón nagy választékban Báránynál Hal t. Hálóbútarok, konyhabútorok. asztalok, re- kamlék, sezlonok, príma bútorok olcsón vásárolhatók Soóky bútorüzletében. Zsolnay u. L Kétesein összkomfortos garázzsal lakómecte? ház 170 ezerért eladó 130 ezer kp-vel azonnal beköltözhetően, átvehető. Pécs, Sándor u. 3. Iparművészeti munka! Faragott, magyaros 8 db szék, 2 db nagy fotel, 1 db 12 személyes kihúzható asztal. Megtekinthető 5 óra után szombaton délután vasárnap egész nap. Gyárváros, Almos u. 19/1. Harkányi házamat 627 négyszögöl telekkel esryütt eladom Ady Endre u. 22. sz. Megtekinthető minden nap Fürdőhöz 8 perc. Kemény bőrkabátok pu hítását garanciával vállalom. — Bőrkabát, irha, cipőfestés. Tüzér u. 4. beköltözhető szoba kemyha éléskamra verandás házrész 35 ezerért eladó. Érdeklődni Pécsbányate- lep. Debreceni Mihály u. 16. Kétszer egy szoba-kany- hás ház mellékhelyiségekkel garázzsal eladó Egy rész beköltözhető. Orsolya u. 7. 2 aaoba 2 konyha pince kis kert mellé: helyiséggel eladó. az< nal beköltözhető. t* Józsefné, Nagy érné Havasi út 21 Eladó bontásból 4 138x94 mérető d'n: beiivegezett nblak tó kai. Bármikor meg' kinthetők Szigeti 118. Egy Jó állapotban lé lévő Skoda Oktávi- ■ adó. Üjmecsekalla * nóczi u. 11/b fszt a. Német. Szombat. sárnap. 250 kém kiskerekű J wa eladó. Kovácstel Hajnalka u. 12. Beköltözhető háromszoba összkomfortos családi házat (esetleg modern öröklakást) le hetőleg belvárosban megvételre keresek. Kettőszobás belvárosi cserelakás vaa*. Ajánlatot Páncél. Rákóczi % KL TSU 4M* DUNÁNTÚLI NAPLÓ 4 Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya negye) Bizottsága és a megye) tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út II. Tel.; 15-32. 13-33. 81-60. 86-22 60-1L Belpolitikai rovat: 31-88. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Válla lat Felelős kiadó: Braun Károiv Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi ót u. Tel.: 15-32. 15-33. 81-80. 88-22 «"-11, PÉCSI SZIKRA NYOMD/" °ées Munkácsy Mihály u 10 sz Felelős vezető: Melles Rezső _ Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknéL Előfizetési díj l hőnaprs 11.— Ftb Messzim: som.