Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-30 / 126. szám
BERTHA BÜLCSL: NYÁR* NYÁR ( Regényrészlet) A z üzemegységirodában Szép Ilus várta. — Mit üzenget maga nekem, mint egy földesúr? — méltatlankodott a lány. Krizek leült az asztala mögé, cigarettára gyújtott aztán a lányra nézett. — Tagja vagy te ennek a téesznek? — Tagja. — Akkor miért nem dolgozol? — Dolgozok én éppen eleget, ott a kert... — Lélek János kertje? — Azé ... — Na, holnaptól kezdve a termelőszövetkezet új kertész- brigádjában dolgozol. A Balázsné lesz a brigádvezetőd. Amit az mond, azt csinálod. A lány szájához kapta a kezét, aztán az ujjai között mégis kibuggyant a nevetés. — Mit vihogsz? — A cafka Sári ... Hiihi ... Amit a cafka Sári mond? .., — Ne cafkázz te itt senkit! Hallod-e? — Talán bizony összeszürte vele a levet, hogy ennyire védi? ... Látom én honnan fúj a szél... — Na, Ilus, befejeztük. Holnap mentek dolgozni! A lány kedvetlenül útnak indult, Krizek pedig végigszívta a cigarettáját, aztán kiment a kertészetbe. A bulgár koszos kalapja alól laposan nézegetett Krizekre. Krizek arckifejezése nem volt éppen megnyugtató. — Tudja miért jöttem? — Megnézni, hogy mekkorára nőttek az élősdiek. — Azt nézés nélkül is tudom. Azért jöttem, hogy jól farba rúgjam magát! A kummogó úristenit a bulgárjának! Följe- lentgetjük az üzemegységvezetőt?! A pártbizottságra futkosunk, mert nagy a gaz? Hát miért nem toboroz magának munkásokat? — Az nem az én dolgom ... Ha itt rohad minden, akkor minek maguknak bulgár... Ha nincs aki itt dolgozzon, leszedje a paradicsomot, paprikát, akkor hiába bulgárkodom én itt. Jövőre el is megyek maguktól, nem bírom én ezt nézni... — A följelentés piszok dolog! Ettől függetlenül, holnap kap egy asszonybrigádot... Azok mindig itt dolgoznak ezután, a Balázsné lesz a vezetőjük, azzal beszéljen meg mindent... Na, jónapot — mondta Krizek és otthagyta a csodálkozó bulgárt. Másnap reggel piros notesszal, ceruzával a kezében megjelent Balázsné. Kovács brigádvezető átadta neki a helyét. Balázsné Krizek asztala mellé állította a széket és leült. Zsif- kó is odább hurcolkodott és megkezdődött a kertészbrigád hivatalos megszervezése. Balázsné csak nyolc asszonyt tudott összeszedni. Kilencediknek felirták Szép Ilust, de tizediket fél órás tanakodás után sem találtak. Krizek végül kijelentette, hogy a kilenc asszony összeszedése is nagy eredmény, egyelőre. elégedjenek meg ennyivel. Ebéd után a kilenc tagú ker- lészbrigád kivonult a bulgárhoz. Lélek János felesége ezen az estén nem köszönt Krizek- nek, és Krizek ezt azonnal észrevette. — Mi baja, mama? — Minek parancsolta innen ki azt a lányt? Szükség volt a munkájára .;. — Ejnye mama... Micsoda kulák tempókat vesz föl? Rendes pátszloremberek voltak maguk, most meg szógálót akar tartani? — Velünk van az a lány, megvan mindene. . . Nem szógálo Oé . . . — Nézze mama ... Hetenként négy napot a téeszben dolgozik. kettőt meg itthon. Kettőnél több napot úgysem dolgozott a kertben ... Csak ténfergett... Most legalább keres egy kis pénzt.;. Az öregasszony belenyugodott a válrtozáiatatlanba, és a szomszédoknak szidta az üzemegységvezetőt. Szép Ilus négy napig nem kopogott be Krizek Jánoshoz, az ötödiken aztan fel- hevülten óriási szerelemmel érkezett. Krizek hajnalig ölelte, és másnap jókedvűen fröccsözött a kocsmában. Illés a különös halászat óta előzékenyen kiszolgálta, de lehetőleg nem beszélt vele. Krizek nem vágyott arra, hogy éppen a kocs- márossal beszélgessen ..; Az üzemegység élete fokozatosan normalizálódott. A ker- iészbrigád nagy paradicsom- és paprikaszüreteit tartott, és egy teljes vontató zöldségárut vittek piacra. Az aratás július végére befejeződött és megkezdődött a cséplés. Esténként Krizek szorgalmasan írta a céduláit, Kovács és Zsifkó vitték az utasításokat, ellenőrizték a munkát, és az emberek többé-ke- vésbé engedelmeskedtek. Krizekről elterjedt a faluban, hogy kegyetlen vadmarha, de jószándékú, amit csinál, a falu érdekében csinálja. Az emberek kezdtek reménykedni a nagyobb osztalékban. Krizek naponta többször betért a kocsmába. de keveset ivott. Órákig ácsorgóit egy-egy fröccs mellett. és csendesen szemlélődött, beszélgetett az emberekkel, esetleg vitatkozott. A termelőszövetkezet ügyei nagyjából rendben voltak, Krizek Jánost két dolog azonban továbbra is nyugtalanította. Az egyik a szellemparancs volt, a másik a Fésűs lány. A szellemparancsot nem vette komo- Ivan. hiszen részegségében fiatal kora óta rémeket látott, de érezte, hogy valami a faluban nem egészen stimmel, s ez a ..vfpg-ru’’ összefügg a meztelen őrülttel. A Fésűs lány állandóan nyugtalanította. Néha éjszaka azt képzelte, hogy a Fésűs ' '--yt öleli, s ilyenkor Szép Ilust elhalmozta csókokkal. J úlius utolsó hetében pokoli meleg volt. Mezítláb nem lehetett a porba lépni, mert égetett. Krizek ezekben a napokban főleg Illésnél tartózkodott, A söntéspult- nak támaszkodott, és a nyitott ajtón át bámulta a naplényben fürdő utcát. Egyik nap, úgy déltájban nagy ro- bogás. zúgás riasztotta fel tűnődéséből. Régi típusú piros sportkocsi száguldott végig a néptelen utcán. Amikor eltűnt a felkavarodott porfelhőben, a házak ablakai pillanatokig rezegtek utána. — Hát ez meg mi az isten csudája volt? — szólalt meg Krizek, de még mielőtt a söntés körül álldogáló emberek bármit mondhattak volna, a zúgás újra belehasított a levegőbe, és egy perc múlva a piros sportkocsi már ott állt Illés kocsmája előtt. A kocsiból magas, barna fiatalember ugrott ki és belépett a kocsmába. — Jónapot, urak! — mondta és mosolyogva körülnézett. Porcelánnadrágot viselt, fekete inget és panama kalapot. — Egy jeges konyakot kérek — mondta Illésnek. Néhányan az ajtóhoz mentek, és az autót mustrálgatták. öreg tragacs veit. jobboldali kormánnyal, kopott fekete ülésekkel A motorház tértién többnapos tyúkpiszok fehérlett. A magas, barna fiatalember felhajtotta a konyakot, aztán az emberekre nézett. — Ki itt a fonok'’ _ Milyen főnök? — Néhányan vállat vontak. _ A kovács mester azt mondta, hogy itt találom a főnököt. — Kicsoda maga — kérdezte Krizek. — Titok János vagyok, géplakatos, vasesztergályos, auto- sr.cre’ő és habt'árus. . Tudom ajánlani... A háziasszony libát, vesz, akárhogy riszalja. csiszálja, nem fog a bicskája. Itt tsíi a nápolyi habkó, egy köpés felül, egy köpés alul, máris fog a nápolyi habkő . .. Amerikában egyébként csak Joe nak hívtak, és voltam Joe az erős kezű, Joe az ezermester, Joe a bajnok. Lányok kiáltoztak utánam Illinois államtól Floridáig, hello Joe! Will you do me a favour? ... What if we want for a walk?... He will take me for a ride?... Fine day we are having... És Joe-tól mindegyik megkapta amire vágyott. — mondta a magas barna fiatalember és egy szögletes köszörűkővel a kezében meghajolt. — Igen — bólintott elképedve — és itt most mit csinál? — Dolgozom, iszom és szeretkezem. Én vagyok a Preiszler féle műhely új segédje, különös tekintettel a meghibásodott traktorokra, vontatókra, vetőgépekre és szivattyúkra. Amit az urak unalmukban elrontanak, Titok János megjavítja. Joe a beteg masinák doktora, tizenkét és félszobás, akarom mondani félszobás otthonában este is rendel. Megcsinálja a környék összes mákdarálóját, lyukas fazekát, hűtőszekrényét és gázboylerét, beszereli a villanyt, kiszereli a rossz rádióból a jó kondenzátorokat, kutat ás, követ tör és gitározik... Ha kell, mezőgazdasági tanácsokat ad, különös tekintettel a floridai nyárra. Florida!... Micsoda állam! Versengtek értem a farmerok. A pénzemet a Morgan bankházban tartottam, ott is hagytam ... — Jól adja — mondta Krizek —, és ebben a gúnyában akar dolgozni? — Hapsikám, nekem a meló szent! Én a gépek doktora vagyok. A világ ma egyébként is az ellentétek karneválja. Én a saját szememmel láttam a Wall Streeten, amikor egy Crown Imperiálból kiszállt Nelson Rockefeller. Olyon topis volt, mint nálunk a nagyvásárcsarnokban a rakodó munkások. Tudják maguk, hogy mi az a Crown Imperiál. és ki az a Nelson Rockefeller? A Crown Imperiálban két rádió van, televízió, klímaberendezés, egy palota. Nelson pedig kormányzó, és ilyen farmot mint a maguké reggelire ehetne kettőt. Szóval ez a Nelson topis volt. Én pedig a General Motorsnál köpenyben melóztam. Most viszont itt vagyok és fellendítem maguknak ezt a téeszcsét. Nézzék meg az arcomat, és örüljenek, megérkeztem — mondta, aztán pénzt tett a pultra, és a tyúkszaros öreg sportkocsival elrobogott. — Ez őrült — mondta Krizek, és ebéd után sietve felkereste Preiszler Sándort, hogy valamit megtudjon a különös Jóéról. P reiszler Sándor elmondta, hogy Titok János eredetileg Csepelen dolgozott, jó szakmunkás volt, 1956-ban ban dolgozott, aztán utcára került, és csavargott. disszidált, évekig a legnagyobb amerikai gépgyárak- Amikor hazajött, újra alkalmazták Csepelen. Titok Jánosból nyugaton ragyogó szakember lett, mindent tud, amit a gépről tudni lehet. Csepelről mégis kivágták pár hónap múlva és a vidéki üzemekből is mind, ha berúgott, napokig nem ment dolgozni. így került Okorcára. Krizek soká hümmögött, aztán belenyugodott, hogy a különös Joe valódi kovácssegéd. Titok János pedig megkezdte áldásos tevékenységét Okorcán. Nagyokat aludt Preiszlerék kamraszobájában, villámgyorsan megjavította az elromlott gépeket, ivott és eszeveszetten száguldozott az autóján. Ahogy rendeződtek a termelőszövetkezet ügyei, Krizek János képzeletét egyre többet foglalkoztatta a Fésűs lány. Egészséges, formás lábai ott villogtak előtte örökké, akár fröccsözött, akár dolgozott. Augusztus első vasárnapján aztán megúnta a száraz vágyakozást, és reménykedve kiment a két falu között kanyargó patakhoz. Az imbolygó, legelésző teheneket már messziről megpillantotta, a lányt azonban elnyelte a föld. Körüljárta a szénaboglyákat, megállt a víz szélén, de hiába. Végül felkapaszkodott a magas partra, és akkor a kanyaron túl, néhány bokor védelmező gyűrűjében egy szoknyát látott. Egy gazdátlan szoknyát... Gyorsan leereszkedett a patak völgyébe, és elindult a kanyar felé. Fésűs Marika fürdőzött. A loccsanások a tikkasztó délután csendjében Krizek elé siettek Amikor megállt a bokrok között, nagyot dobbant a szíve. Nevetségesnek érezte magát, de képtelen volt megfordulni. Betegesen vonzódott a lányhoz, nagy egészséges testi szerelemmel, és ez mindent eldöntött. Fésűs Marika alkalmi „fürdőruhában” locsolkodott, így aztán felsikított, amikor Krizek Jánost megpillantotta. — Jónapot, Marika.*. — Jónapot, j omapot... Menjen innen maga ronda leske- lődő! — Nem mehetek, Marika.:. — Nem tud menni? — Nem..; Maga olyan szép kislány, hogy nem tudok elmenni..; — Hiszi a piszi, maga csak kandúrkodik itt, és nem hagy engem fürödni. Menjen innen, mert lelocsolom! — Nyár van, Marika... És nem vagyok sem cukorból, sem ... — Sem, sem ... Megy vagy lelocsolom. Nem? — a lány úgy nézett Krizekre, mint egy vadmacska, s amikor látta, hogy a férfi nem mozdul, belepaskolt a vízbe. Krizekre zuhogott a langyos patakvíz. és hirtelen kitört belőle a nevetés. Fésűs Marika minél dühösebben locsolt, Krizek annál jobban nevetett Féktelen fiatalos nevetése aztán, váratlanul átragadt a lányra. Krizek ekkor ledobta átázott ingjét, nadrágját, cipőjét, és klottgatyára vedletten a vízbe ereszkedett A lány ettől a váratlan eseménytől még harciasabb lett, és eszeveszetten fröcskölte Krizek Jánost. Krizek a vízfüggönyön át szép lassan lépkedett a lány felé, aztán amikor az már nem tudott hova hátrálni, átölelte, magához szorította. E ngedjen, maga ronda, veszedelmes ember — prüszkölt a lény és kapkodta a fejét jobbra-balra. Krizek várt egy kicsit, aztán amikor a lány kiváncsi őzike szemeivel ránézett, megcsókolta. Érezte, hogy a lány (estén finom remegés fut keresztül, és elernyed. Krizek erősén magához szorította és boldogan csókolta az arcát, száját, szemét, homlokát. Amikor a lány átölelte a nyakát. Krizek karjába emelte, és lassan kilépkedett vele a vízből. A Kossuth Könyvkiadó népművelési szolgálatának három népszerű orgánuma, csaknem egy időben ünnepli századik számának megjelenését. A 22 ezer példányban megjelenő „Nemzetközi Szemle”, a 90 ezer példányban megjelenő „Világesemények Dióhéjban” májusban, és az 50 ezres példányszámú „Univerzum” pedig júniusban jubilál A három kiadvány mind a felnőttek, mind az ifjúság körében széleskörű olvasó táborra tett szert, amit bizonyítanak a magas példányszámok is. A legjelentősebb lapok aktuális, érdekes cikkeiből összeállított „Nemzetközi Szemle” betekintést ad a világpolitika eseményeibe, azok hátterére, mozgató erői re. Célja, hogy a marxizmus—lenimizmus tudományos nézőpontjából világítsa meg az olyan közérdekű problémákat, amilyen például a béke és biztonság kérdése, az Egyesült Államok ereje és befolyása, s a világbékét veszélyeztető agresz- szív politikája (a kongói és a vietnami helyzet); a vatikáni zsinat harmadik ülésszakának jelentősége; Gsou En-laj beszámolója a Kínai Népköztársaság kormányának munkájáról; Fidel Castro beszéde az imperializmus elleni harc követelményeiről, a Nobel-díjat visszautasító Sartre nyilatkozata; és a nemzetközi sajtó egy-egy figyelemre méltó közleménye. Ugyancsak a nemzetközi élet eseményeiről tájékoztat a nagy népszerűségnek örvendő „Világesemények Diów-' héjban” című kiadván) amely gyorsan reagál a neu zetközi élet konfliktusain Érdekes, képes riportja könnyen érthető, népszer feldolgozásban ismertetik a ázsiai, afrikai és déd-am< rikai imperialista agresszió a szocialista országok gaz dasági eseményeit, valamin a faji megkülönböztetés éj len folytatott világméret' harcot. Végül néhány szó a hai madik kiadványról, az „Uni verzum"-ró!. Ez a havon ként megjelenő képes fo lyóirat az ismeretterjesztés nek, a tudományok iránt érdeklődés felkeltésének és ébrentartásának eszköze. — Bőséges, a tudományoknak úgyszólván minden ágát felölelő témaköréből néhány jelentős írás: „Indonézia mi vészete”, „Pigmeusok az őserdő gyermekei”. „Galileo Galilei”, „A tél hőformáló művészete”, „Szélcsatornák és az űrhajózás”, „A halál folyamatának késleltetése’ stb. Júniusban megjelenő jubiláns számából ktílönö sebb érdeklődésire tarthat igényt Semmelweis életművének és ellenfeleivel folytatott vitáinak ismertetése. I. Tamm Nobel-díjas tudósnak „A fizika fontos változások küszöbén” című cikke valamint a mosószereik úi problémáiról szóló közlemény. Száz megjelenés száz hónap, tehát több mint nyolc év: tekintélyes Idő az időszaki kiadványok életéiben De még ennél is imponálóbb az, amely máig elért és minden bizonnyal tovább nő vekvő példányszámúikat jelenti. Kondor László Szakonyi Károly: M ost, sok év után ismét eszembe jutott öreg Szemper, a kovács. Elutaztam gyerekkorom vidékére és a leomlott falak közt az ő emlékét kerestem. Tudom, a háború óta romokban hever az épület, mely valaha a hátsó majarud- vart zárta le; korcs falain évtizedes karom feketéil; a vakolat és tégla- halmok közül meggörbült vasgerenda ágaskodik elő, csaknem teljesen megette már a rozsda. Itt lehetett az üllő. A vaskos fatöke bizonyára elégett, hiszen csupa olaj volt, — serceghetett, mint a zsír. Az üllő a cserepek és a törmelékek közé zuhant, nem hinném, hogy ott van ma is, nem árthattak annak a lángok, elvitte azóta valaki. Meg a szerszámok! ... Rendben, feketén függtek a kormos falakon; mindenféle fogók, köztük az is, amellyel a kandisznó agyarát kihúzták. A fal tövében ócska berizíneshordó állt, fekete vízzel. Ebbe mártotta Szemper a tüzes vasat. Sistergett; a víz buborékolt, gőz csapott a mennyezetig. A pirosán izzó vas kékesszürke lett mire a fogóval kiemelte, és felhólyagzott; körömmel lepattinthattam róla a hámló réteget. Az ablak alatt satupad állt. Itt most fű és széles, poroslevelű lapu nő. Mely nehéz fiókjai voltak a padnak, sápadt villanykörte égett felette, mert az ab Iáik semmit sem ért: sűrű rács apró üveglapokból összeállítva. Az üvegek feketék. Pókháló a szegletekben Belső párkányán tenyérnyi por, belőle tán száz esztendőnél is idősebb csavarok emelkedtek ki, mint apró emlékművek. Néha kihúztam a fiókot menetvágót kerestem és a satuba szorított nyers csavart próbáltam megvágni. Szemper nem segített, csak állt bőr- kofénybem a félhomályos saroikfban nevetett, mondta, mint kell tennem. — Eljössz hozzám inasnak? __ kérde zte. — El. — Azám! — mondta. __ Azám!... Ö, istenem! És a fújtató! Zöldre mázolt gerenda-keretben fakó-barna bőrtüdő. Fogantyúja rézből. Derekából fekete cső vezetett a tűzhely alá; a tűzhely: kettévágott vas féldinnye, közte égett az apró kovácsszén. Belekapaszkodtam a rézfogantyúba, rángattam, előbb aprókat; majd mind kitartóbban kellett húzni, mint a harangkötelet. A bőrtüdő harmonika teste hengerré lett, a fúvó levegőtől felpa- rázslott, fellángolt a szén. Akkor belekapaszkodtam a rézfogóba, felemelkedtem a földről, lábam elhagyta a pirostéglás padlatot. Szemper azt mondta: — De könnyű vagy, gyerek! Leugrottam és megfogtam a kalapácsot. — Na, üssük? — Üssük! Ki tudtam verni az ütemet S zállt a szikra, szállt a vékony füstcsík a tűzhely fölötti fekete kürtőbe. Most itt az égp- látini, tiszta kék ég, na- magas... Szemper arca is fekete volt a koromtól, de a szeme fehéren és kéken fénylett. Ezüstös kurta haja alól verítékcsöppek gyöngyöztek alá, homlokán sápadt barázdákat vontak. Fekete volt a fal, de nem ilyen szomorúan fekete, mint most a tűzvész kormától, melyet évek óta az eső és a hó sem tud lemosná. Szemper alacsony volt, zömök, kék inget viselt, igen jól emlékszem. Ingujját vékony hurkába gyűrte fel izmos karján. Á nadrágja is kék volt, de az alig látszott, alaposan eltakarta a szikrától sebzett, hámló, zörgő bőrkötény. Befedte az egész embert, hátul fényes csat fogta össze, a mellrészén kis zseb volt, abban tartotta Szemper a dóz- nit, meg a töltényhüvelyből készített nagykerekes gyújtót. A dózniban mindig kevés volt a dohány, a szigaretla- papír szertehullott, s mindegyiken ott volt már Szemper kormos ujjanyoma. — Csak ne lenne olyan drága a dohány —, sóhajtotta amikor pödört;'a készre formált szivarkát két ujja közé fogta elegánsan, kikapott a tűzből egy lilaszín parázst, rágyújtott. Mohón, nagyokat szívott, köhögött tőle. Erősen köhögött, közben nevetve-bosszusan szidta a tüdejét. Ilyenkor kicsit leült a bejárati téglalépcsőre, szőrös karját térdén nyugtatta; — Három óra elmúlt —, nézett rám; Odaálltam eléje. — Hoztam ám csikkeket. — Hadd lám! Elővettem zsebemből a stamieüt. Falusáért» gyűjtöttem a cigarettavégeket, otthon rejtegettem, s örömmel hoztam Szempernek. — Á —, mondta, amikor beletúrt — Jókorák! — Némelyik csak félig szívja, máris eldobja;.. — A rablók! — mondta. — Na, ott a bicikli a lajtnál. \ A * l/aíamit táatol Dőámuu jubileum
