Dunántúli Napló, 1965. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-20 / 117. szám
nes. mAjtts ul napló 3 ti Üzemi balesetek Huszonötezer munkanap veszett el három hónap alatt Viták a felelősség megállapításakor János Lázár Béta-aknai vájár a fejtésben egy deszkára helyezte fejszéjét és más munkához látott A deszka később elmozdult és az éles fejsze a vájár combjában „állt meg”. Pusztai István, a Betonáru- gyár dolgozója egy olajos kannával elindult, hogy a formázó asztal lapjait bekenje. Menetközben megbotlott, nekiesett a kályhának és a ke- zefejét megégette. Ezek köny- nvebb kimenetelű balesetek voltak, de mind a két embernek orvoshoz kellett mennie, több napon át hiányoztak a munkahelyükról, fájdalmaik voltak és kevesebb jövédelemhez jutottak ezekben a napokban. 200 ezer munkaóra Sajnos, súlyosabb balesetek is előfordultak: május első napjaiban a pécsbányatelepi Széchenyi-aknán és a mázai bányában halálos baleset tőr- történt. Mind a két helyen fiatalemberek vesztették életüket, Győri Sándor és Tanner György. S így sorolhatnánk a neveket tovább, az első negyedévben 1444 nevet kellene leírni, mert ennyien szenvedtek üzemi balesetet, és évről évre szaporodik az üzemi balesetek száma. Az üzemi balese tek alakulása: (L négy edévek) 1962 1963 1964 1965 Összes balesetek száma: 1416 1278 1372 1444 Ebből: iparban 1204 1066 1169 1251 építőiparban 46 49 56 58 közlekedésben 42 39 52 49 mezőgazdaságban 124 124 95 86 1965 első három hőnapjában 55 407 munkanap esett ki a balesetek miatt. Ha átlagban napi nyolc órás munkaidőt számítunk, kiderül, hogy 200 ezer munkaóránál többet veszítettünk. Persze a kiesett munkaidő csak egyik oldala a dolognak. A testi fájdalmakat, az egész életre szóló sérüléseket és az életet nemigen lehet forintban vagy kiesett munkaidőben mérni. Ki volt a felelős ? Amikor a baleset megtörtént, jegyzőkönyvet vesznek fel. Az űrlapon ott a kérdés: kit terhel a felelősség? Beírják, hogy a dolgozót. Rendszerint ezt írják be. De van egy olyan rubrika is, ahol a dolgozót kérdezik: elismeri-e felelősségét? A dolgozó beírja, hogy nem. Rendszerint ezt írják be. A következményt már nem nehéz kitalálni: vég nélküli viták sorozata kezdődik. Vitatják, hogy ki volt a felelős. A vállalat általában igyekszik a dolgozóra hárítani a felelősséget. Ennek több oka is van. A vállalat tevékenységének értékelésekor egyik mutató a balesetek számának alakulása. Helyesen az! A vállalat munkájának elismerése viszont személyekhez kap csolódik: például prémium tormájában. De jogosan kap-e prémiumot az a művezető, csoportvezető, aki nem ok- taua ki dolgozóit a baleseti veszélyekre, sőt elnézte, hogy szabálytalanul végezzék a munkát? Nem. És nem is kap, ha ilyen körülményeket alapítanak meg a balesettel kapcsolatban. János Lázár esetében nem nehéz megállapítani a felelősség kérdését. Ö maga tehet az egészről, éppen ezért csak a táppénzre tarthat igényt és károsodik a táppénz es az általában elérhető ke reset közötti különbséggel. Azonban Pusztai István esetében más a helyzet. A vizsgálat megállapította, hogy a műhelyben szűk a hely, s nagy a rendetlenség. Pusztai is valamiben megbotlott és úgv esett a kályhának olajjal a kezében. A vállalat főmérnöke beírta a jegyzőkönyvbe, hogy a hely valóban szűkös, de miért nem tartanak nagyobb rendet, s így Pusztai a felelős. Pusztai meg beírta, hogy ő nem felelős. Nehéz lesz igazságot tenni ebben az ügyben. Csak a baleset után ? Nem írom ki a vállalat nevét, csak jelezzük B. vállalatnak azt a helyet, ahol Sz. Mátyásné dolgozik. Hét éve végzi rendesen a munkáját és a műit hónapban balesetet szenvedett, eltört a lába. Egy cementszállító kocsit tologattak egyik helyről a másikra. A kocsi háromkerekű volt és megterhelve körülbelül hat mázsa. Két erős férfi feladata, hogy az anyagot továbbítsa ezzel a kocsival. Egyik nap nem jöttek a férfiak, .vagy valami más miatt a művezető két női dolgozónak szólt, hogy menjenek és végezzék a cementszállítást. Egyik nő sem végzett még ilyen munkát. A művezető ugyan megmagyarázta nekik, hogyan kell a kocsit tolni. A műszakkezdés után nem sokkal azonban a kocsi felbillent. Szerencsére nem történt baleset. A művezető és az ott V dolgozó emberek azt tanácsolták a két asszonynak, hogy fordítsák meg a kocsit és úgy tolják, könnyebb is, és nem fog felborulni. Megfordították. Tizenegy óra körül felbillent a súlyos kocsi és M. Mátyásné lába eltört. Ez esetben ki volt a hibás? Lehet, hogy az asszonyok is gondosabbak lehettek volna, de ők nem dolgoztak soha ebben a munkakörben. Egy bizonyos, a sérülés után azonnal megjavították a kocsit: két lábat szereltek az első kerék mellett az oldalakhoz, hogy ha billen, ne boruljon fel a kocsi. Kár, hogy ilyen baleset után tették csak. Mindenki erezzen felelősséget Nem áll szándékomban, hogy az üzemi baleseteknél csak a vállalat vezetőit hibáztassam, már csak azért sem, mert a balesetek többsége valóban figyelmetlenségből az előírások megsértéséből adódik. S amikor a csarnokban a rendetlenség miatt bukik fel valaki, azért ő legalább annyira felelős, mint a csoportvezetője! Sok esetben nehéz is megállapítani az igazságot, mert a mérleg mind két serpenyőjébe tények és érvek hullanak, s a maga oldaláról mindkét fél az övét tartja súlyosabbnak. Az egyre szaporodó üzemi balesetek mégis arra figyelmeztetnek vezetőt és beosztottat egyaránt, hogy nagyobb felelősségre van szükség. Mindenki érezzen felelősséget saját és társai testi épségéért! Gazdagh István Ä Duna tovább árad Harmadfokú készültség Nem jutottunk túl a bemutatkozáson, amikor megérkezett a legújabb intézkedés: szerdán délelőtt tíz órától mór harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendelnek el a mohácsi Duna-szakaszon. Ennek megfelelően a Vízügyi Igazgatóság Dél-Dunántúli felügyelősége Mohácson kiadta a szükséges utasításokat. így minden mondatot, amit Szilágyi Elemérrel, a Duna-szakasz védelmi vezetőjével váltottunk, úgy kellett ellopni egy-egy telefon, vagy szóbeli jelentés között. A vízállás 835 cm — Tegnap harminc segédmunkás és 12 kinevezett alkalmazott dolgozott a szakaszon, de most a III. fokú védelmi készültség elrendelésével ez a létszám hetven főre emelkedik. Tegnap még csak egy-egy dolgozónk figyelte gátőrjárásonként — 8—8 kilométerenként — a gátakat, most megerősítjük a figyelő szolgálatot még egy fővel. — Mint mutat a vízmérce Mohácsnál? — Tovább árad a Duna. Tegnap 828 centi, ma már 835 és így emelkedik. Május 24— 25-re jelezte a VITUKI a tetőzést 860 centivel, de ez relatív dolog, mert újabb árhullám c.kezik, amelyik ráfut a jelenlegi áradásra. A gátak elbírnak még ennél nagyobb vizet is, inkább az áztatás jelent veszélyt, mivel a jelenleginél alig 50—60 centivel alacsonyabb víz már másfél hónapja nehezedik a gátakra, és rohamos apadásra nem számíthatunk a közeljövőben. „Tessék meghallgatni!“ A kékkardigános kislány komoly arccal magyaráz: — Ez diódás kis rádióvevő. Nagyon egyszerű szerkezet. Leföldeljük, aztán már csak a kondenzátort kell csavargatni, hogy fogni lehessen a megfelelő állomást. Egy mozdulat, és szól is ... De honnan tudja ezt ilyen precízen Makai Judit I. c. osztályos tanuló? — Hogyne tudnám, mikor egy éve tanulom már. Az volna csak az igazi baj, ha nem tudnám, adna nekem a tanár úr. Aztán szerényen teszi hozzá: — Ezt a rádióvevőt én csináltam. Néhány kislány körbefog bennünket, mert a Széchenyi Gimnáziumban nem Makai Judit az egyetlen rádiós. Több osztály tanul rádió-politechnikát, közöttük szép számmal lányok is. Hogy alaposan megtanulják a rádiószerelést, azt nagyszerűen szemlélteti a kiállítás a rádiósok „barlangjában” — ahogy a műhelyüket nevezik. Található itt iránymérő vevő- készülék, amellyel gazdája és egyben készítője, Kovacsics Jóska, több MHS-versenyt megnyert, táskarádiók, feszültségmérők, kapcsoló berendezések. — Akik év elején kinevettek bennünket — mondja egy kislány — és más politechnikára mentek, most bezzeg irigykednek. Van is rá okuk, mert csudajó dolgokat tanulunk, nemcsak simán rádiószerelést. Mennyi mindent kell itt még tudni azon kívül! Makai Jutka megmutatja fiókját, amelyben a szerszámokat tartja. — Ez csak egyik része, otthon is dolgozom — mondja olyan hangsúllyal, mintha már legalábbis több évtizedes szerelő múlt állna mögötte, — Mégpedig... — Van otthon három rádiónk is: egy nagy rádió, meg egy táska, ezekhez nem nyúlok, de a harmadik elég ócska, ez aztán az enyém. Elhatároztam, hogy alaposan átszerelem. Ezután titokzatos arccal vezetnek el a lányok a hátulsó szerszámkamrába. Ott található az igazi „csoda”. A sarokban merev kirakati bábu álL —• Ez lesz a mi robotlányunk — nevetnek. A jövendő robothölgy egyelőre pulóverben és szoknyában álldogál, semmi különös nem látszik rajta. — Föl kellett öltöztetni, de ez csak a hétköznapi ruhája, van neki szebb is — mentegetik a baba kopott ruházatát — De hol itt a csoda? Aztán lassan az is kiderül. A robothölgy idővel majd hall, lát és válaszol a kérdésekre. A fejébe már több mindent beépítettek, úgyhogy pillanatnyilag „hallja”, amit mondanak, tud „válaszolni” — persze magnószalagról —, de még nem „érti” a feltett kérdéseket. Ellátják fotocellával, ha valaki megáll előtte, rögtön köszönni fog. Aztán ha valamire nem tud „válaszolni”, azt is közli a kérdezővel, hogy „sajnos ezt nem ismerem”. Persze, mire mindez megvalósul, sok munka lesz vele, mert igen bonyolult szerkezeteket igényel a robothölgy „tanulása”. A politechnika nemcsak játékot jelent azonban, hanem komoly tanulást. — A gyakorlat mellett rengeteg elméleti dolgot sajátítunk el, anélkül nem ismernénk ki magunkat a kapcsolások és a sokfajta drót között. — Érettségi után is hasznát veszitek a rádiószerelésnek? — Persze. Sokan azt hiszik, hogy csak a GELKA-hoz lehet elmenni szerelőnek. Pedig ez nem így van. Rádiós tudással annyi helyre lehet elhelyezkedni, csak ismerni kell a lehetőségeket. A beszélgetést zene szakítja félbe, valaki bekapcsolta az egyik rádiót. — Tessék meghallgatni, ugyanúgy szól, mint az igazi! Cs. E. A jelenleginél sokkal magasabb vízállást is mértek már Mohácsnál. A mostanihoz hasonló tavaszi zöldár 1964-ben 924 centivel tetőzött a város alatt. Két évvel később az emlékezetes nagy árvíz pedig 1010 centivel ostromolta a védelmi berendezéseket. Az eddigi osztrák előrejelzések szerint ilyen magas vízzel nem kell számolnunk. Mohácsnál a vízmérce „0” pontja az Adriai tenger szintje felett 79 méter 88 centiméterre van és ehhez számolják a vízmagasságot, a gátak koronáját. Az is említésre méltó, hogy a folyó közepes vízállásnál 350 méter széles. Most átlagosan eléri a 700 métert a szélessége. Három családot kitelepítettek — Szivárgás gátszakadás nem volt sehol? — Eddig a védelmi berendezések állják a vizet, de állandóan erősítünk. Tíz-tizen- két teherautó hordja a védelmi anyagot a veszélyeztetett helyekre. Arra számítunk, hogy ha esős idő következik, nem tudunk közlekedni a kocsikkal és jó, ha a föld ott van a helyszínen, csak homokzsákokba kell tölteni. — Homokzsák van elegendő? — Amennyi csak kell, most is tárolunk tízezer darabot üresen. A Vízügyi Igazgatóság ár- vízvédelmi szolgálata széleskörű kapcsolatot épít ki a hazai és a szomszédos ország szerveivel. Hamarosan összekötik azt a telefonvezetéket, amelyiken a jugoszláv árvíz- védelmi kollégákkal beszélik meg a közös intézkedéseket és tájékoztatják egymást a vízállásról. A mohácsi városi tanács éjjel-nappal ügyeletet tart és azonnal intézkedik a veszélyeztetett lakók kitelepítéséről. Még szerdán, a III. fokú készültség elrendelése előtt három családot kellett kitelepíteni a Vici-kertből. Ide már dr. Vadon Antallal, a városi tanács igazgatási osztályvezetőjével mentünk ki: — A Duna magas vízszintje megemeli a talajvizet és a régi kubik gödrök megtelnek, sőt, kilépnek a medrükből. Nézze csak? A kristálytiszta vízben — és addig nincs nagyobb baj, amíg a felfakadó víz ilyen átlátszó tiszta — apró örvények jelzik, hogy valahol a mélyben utat talált magának a víz és most elárasztja a Vici-kert déli részét. Vagy harminc mezítlábas gyerek fut utánunk, ők élvezik a helyzetet. Annál inkább félnek a víztől az asz- szonyok. Karjukon apróságokkal egyre csak ismételgetik: Mi lesz velünk, Vadon úr? — Gondoskodunk mindenkiről időben — vigasztalja az apró otthonok ijedt lakóit. Ladik a ház ajtaja előtt A gátról messzire ellát az ember. A Cigány és a Szabadság zátony víz alatt áll. A fák törzse vízben, a komp már nem tud megszokott helyén kikötni. A nyári vendéglőben most halak úszkálnak. A komp szigeti jegypénztára magaslatra épült, a lépcsőin kapaszkodik fel a szürkéssárga áradat. Aztán az üdülőtelepre siklik a tekintetünk. A városi tanács időben szólt* hogy biztonságosabb helyre szállítsák a berendezéseket Sajnos, nem minden üdülő tulajdonosa tette meg ezt. Majd csak az árhullám elvonulása után lehet megállapítani, hogy a mulasztásból mennyi kár származott — És az a ház ott? — Nemcsak az, hanem még legalább tizenkettő van odaát veszélyben — mondja Vadon Antal —. Szóltunk nekik, kijelöltük a helyet számukra, ahol meghúzódhatnak, de ők inkább maradtak. Magaslatra épültek azok a házak, a víz még nem érte el. — Hogyan közlekednek? — Csónakkal, akárcsak lencében, kenyérért, sóért* bevásárolni csónakkal járnak Mohácsra. A ladikot oda kötik a ház ajtaja elé. *. A széleshátú gáton kék Warszava fut végig. A Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi szakemberei, mérnökök járják a Duna-partot és ellenőrzik a telefonjelentéseket. A legkisebb jelenségre is felfigyelnek, a legapróbb szivárgást is „tanulmányozzák”, hogy megakadályozzák a nagyobb bajt... Gáldonyi Béla .Albérletben a kisoroszlánok mm A Pécsi Allatkértben nemrégen született két kisoroszlánt .albérletbe" adták ki, *rg> szelídüljenek, hozzászokjanak a ketrecen kívüli környezetű ez cs más állatokhoz. Körülbelül egy hónapig lesznek ideiglenes gondozóiknál, ezt követően pedig az állaté 'díba kerülnek a bocsok, a kis din gók és a róka mellé. Az egyik kisoroszlán Kertvárosban az Orgona utcában barátkozik legújabb pajtásával, Pletykával. Rihácsl f ász’"’->ál. — Aké. pen együtt a négy jó barát: Szultán, Pletyka, Bihácsi Ági és a szürke cica. (Foto: Erb)
