Dunántúli Napló, 1965. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-15 / 89. szám

2 napló 1965. APR*"' 15. Könyvet húsvétra Húsvéti könyvhéten a Széchenyi téren pavilonban is árusí­tanak könyvekét. A pavilonban szombat óta több mint négy­ezer forint értékű könyvet vásároltak. A könyvek között legkeresettebb József Attila verses kötete. Ebben az évben is megrendezik a KRESZ-versenyeket A Közlekedési Balesetelhá­rítási Tanács hétfőn Pécsett az SZMT székházban az I ügyészség, a rendőrség, az Autóklub, az Autóközlekedési Tanintézet és az Autójavító Vállalat képviselőinek rész­vételével a tavaszi és a nyári balesetelhárítási program meg­beszélése végett értekezletet tartott. Az értekezleten szá­mos döntést hoztak: ebben az évben is — májusban — meg­rendezik a KRESZ-versenyt a hivatásos és nem hivatás« gépjárművezetők részére. El­határozták azt is, hogy a me­gyei döntőt — amelyre előre­láthatóan júniusban kerül sor — Harkányban rendezik meg, s a döntőt műsoros közleke­dési nappal kötik egybe. Az ősz folyamán a rendőrséggel és a TIT-tel közösen ismét beindítják a közlekedési sza­badegyetem sorozatait. A Közlekedési Balesetelhárítási Tanács „Közlekedjünk szabá­lyosan” címen KRESZ-tár- sasjátékolkat kapott az Országos Titkárságtól. Ezeket a játé­kokat a megye általános és középiskoláiban kívánják szét­osztani. Űj utcanevek Űj-Mecsekalján Szerdán délelőtt ülést tar­tott a Pécs városi III. kerü­leti tanács végrehajtó bi­zottsága, amelyen először Almási János vb-elnök a le­járt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés között kiadott döntésekről, utasításokról beszélt. majd dr. Ferenczá István, az igaz­gatási osztály vezetője Uj- Mecsekalja utcaelnevezéseit terjesztette elő. E szerint a Tarr István utca végétől nyugati irányba, a Szigeti vám felé a kockaházak és nanelépületek határolta utcát Polláek Mihályról; a Hajnóczi József utca és a Szigeti utat összekötő szakaszt Acsády Ig­nácról ; a tervezett Acsády Imre utca és a Tarr Imre ut­ca közötti utat Szamuelly Ti­borról: a Hajnóczi utca és a Szigeti út közötti (gyümöl­csös részben kialakított) ut­cát Szántó Kovács Jánosról; a Bánki Danát utca és a Ve­res Endre utca közötti részt lengyel Gyuláról; az Építők útja és a Bihari János utca közötti részt Radnóti Miklós­ról; valamint az Építők útja és a Bihari János utca közöt­ti rész másik szakaszát dr. Dombai Jánosról nevezték el. Az előterjesztést az ülés részt vevői elfogadták, s így nincs egyetlen utca, vagy dűlő a III. kerületben, melyet ne neveztek volna már el, sőt, a későbbiek folyamán beépí­tésre kerülő útszakaszok is kaptak nevet. A táblák elkészítésére szó­ló megrendelést már el is készítették, s így várható, hogy másfél hónap múlva a még névtáblával el nem lá­tott házakra felkerülnek az utcaneveket jelölő festett fémlemezek. Házinyúltenyésztési kiállítás nyílik a Rózsakertben A nyúlhús iránt évről évre nagyobb az érdeklődés világ­szerte. Különösen keresett külföldön a magyar nyúlhús. A keresletnek megfelelően komoly fejlődésnek indult a nyúltenyésztés hazánkban. Pé­csett 1960-ban alakult nyúl- tenyésztő szakcsoport és első évben 1600 nyulat értékesí­tett. 1964-ben megkétszerez­ték az előző évi mennyiséget. A tervek szerint a megyében 30—35 ezer házinyulat vásá­rolnak fel az idén. A MÉSZÖV, a MÉK és a Pécsi Nyúltenyésztő Szakcso­port április 17-én délután 2 órakor házinyúltenyésztési ki­állítást nyit a Rózsakertben, amelynek célja a további fej­Idojárásjelentés Várható időjárás holnap es­tig: időnként felszakadozó felhőzet, helyenként, főleg a déli megyékben, még kisebb esőkkel. Reggeli párásság, né­hány helyen átmenetileg kőd. Gyönge, helyenként megélén­külő szél. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 0—5 fok között, az északi or­szágrészekben egy-két helyen gyenge talajmenti fagy. Leg­magasabb nappali hőmérsék­let holnap 10—15 fok között, délen néhány helyen egy-két fokkal 10 fok alatt. lesztés elősegítése. A legjobb nyúltenyésztők összesen 60, főként magyar-vadas, lepke­tarka és csincsilla nyulat ál­lítanak ki. A legszebb házi- nyulakat kiállító tenyésztő kapja majd a SZÖVÉRT nagy­díját, de díjazza a legjobba­kat az Országos Nyúltenyész­tő Egyesület és a Pécsi Szak­csoport is. A kiállítás alkal­mából Pécsre jön dr. Pacs István, a Gödöllői Agrártu­dományi Egyetem adjunktusa és a megnyitó után a nyúl­tenyésztés időszerű kérdései' ről tart előadást. HÍREK ÁPRILIS Anasztázia napja 15 A Nap kél 4.56, nyugszik 18.33 órakor. A Hold kél 18.01, CSÜTÖRTÖK nyugszik 5.05 órakor. tzáz éve, 1865. április 15-én halt meg * Abraham Lincoln, haladó gondolkodású államférfi, az Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke. Szegény szülők gyermekeként kora if­júságától dolgozott. Volt iparosinas, földműves, hajós, postamester. Jogot végzett és ügyvéd lett. Képviselővé, majd szenátorrá választották. 1860. végén, a déli államok rabszolgatartó ültetvé­nyeseinek ádáz acsarkodása ellenére elnökké választották. Ez egyik kiváltó oka lett az Észak és a Dél közötti, négy évig tartó polgárháborúnak. Lincoln 1862-ben proklamálta a néger rabszolgák felszabadítását. A kincstári parlag-területekből nagyarányú földosztást indí­tott el. Megerősítette a haderőt és lelke volt az északiak győzelmét eredményező küzdelemnek, s másodszor is meg­választották. öt nappal a déliek kapitulációja után, április 14-én, a polgárháború negyedik évfordulóján, megjelent a washingtoni Fordszínház ünnepi előadásán. Az ültetvénye­sek felbérelt ügynöke, egy Booth nevű színész orvul lelőtte Lincolnt, aki a következő napon sebesülésébe belehalt. — Továbbra is a pécsfoá- nyatelepi Széchenyi-akna ve­zet a mecseki szénmedence bányaüzemei között folyó termelési versenyben. Április első dekádjában például 108,6 százalékra teljesítették ter­vüket és ez idő alatt 1215 tonna szénnél termelték töb­bet, mint amennyi az elő­irányzatuk volt. — A Tanárképző Főiskola Fizika Tanszékén fél napos látogatásit tett a Bukaresti Fi­zikai Kutató Intézet igazga­tóhelyettese, dr. Radu Grigo- rovicsi professzor, aiki a tan­széken folyó eléktroluminesz- cencia kutatásoikat tanulmá- ' nyozta. Üzletek ünnepi nyitvatartdsa Pécs mj. Városi Tanács vb­elnöke az 1965. évi húsvéti ket­tős ünnep alkalmából Pécs város területén a bolti és vendéglátó­ipari nyitvatartási rendet a kö­vetkezőkben szabályozta: Április n-én (szombat): Az élelmiszer és húsboltok a szoká­sos szombati nyitvatartási rend szerint árusítanak, a 18 óra előtt zárók azonban kötelesek 18 óráig nyltvatartani. Az egyszemélyes osztott nvitvatartású élelmiszer­éi; húsboítok 1 óra ebédszünetet tarthatnak. Az ebédszünet Idő­pontjáról a vásárlókat megelő­zően tájékoztatni kell. Az Ipar­cikkboltok közül a Kossuth L. u. és a Sallal utcai játékbolt, vala­mint a Széchenyi téri könyves­bolt 17 óráig tart nyitva. A töb­bi iparcikkbolt a szokásos szom­bati nyitvatartási időben .árusít. A vendéglátóipari üzletek a szom­bati napra megállapított nyitva­tartási rendben üzemelnek. Április 18-án (vasárnap): Min­den bolt zárvatart, kivéve a va­sárnap is nyitvatartó dohánybol­tokat és mozibüféket. A Kossuth L. utca 22. sz. alatti cukorkabolt 15—20 óráig nyltvatart. (Zárva ma­radnak az egyébként vasárnapi nyitvatartásra kijelölt élelmiszer- és húsboltok is.) A vendéglátó­ipari üzletek a szombati napok­ra megállapított nyitvatartási rend­ben üzemelnek. Április 19-én (hétfő): Minden tejbolt és tej árusításra kijelölt élelmiszerbolt, valamint a kenyér­boltok 7—10 óráig nyitvatarta- nak. A vasárnapi nyitvatartásra kijelölt élelmiszer-, hús-, édes­ség- és dohányboltok, valamint az ajándékbolt a vasárnapokon szokásos Időben tartanak nyitva. A Kossuth L. u. 54. sz. alatti cukorkabolt 15—20 óráig nyitva- tart. A Kossuth L. u. 4. sz. illat­szerbolt 8—11 óráig nyltvatart. Minden más boltegység zárva tart. A vendéglátóipari üzletek a vasárnapokon szokásos nyitva­tartási rendben üzemelnek. A hétfőn szünnapot tartó vendég­látóipari egységek Is nyitvatar- tanak, részükre a szünnapot a hét egyéb napján kell biztosítani. 22. A NÉP VÄLASZT AD Igaza voltt az Uj Dunántúl­nak, a kommunista pártot nem tépték válságok. Sőt újabb tömegeket nyert a 3 éves terv agitációjával, válasz­tási jelszavaival, ami kiter­jedt minden rétegre és a leg­sürgősebben megoldandó kér­déseket ragadta meg. „Této­vázók és ingadozók ébredje­nek rá, hol a helyük. Állja­nak a Magyar Kommunista Párt mellé” — írja a válasz­tási felhívás. Ettől kezdve megkezdődött az átáramlás a szociáldemok­raták pártjából. Voltak, akik még „tradíciók' ” emlegettek, voltak, akik végleg még nem határozták el magukat és egy­szerre két pártnak is tagjai voltak, de nagy változás már nem sokáig váratott magáira. A választások előtti napok­ban vagyunk. A Kisgazdapárt j bt árnya még egyszer fel­élőt. Több helyen választási gyűlést tartottak és végül ■Den-sházán kitört a botrány. F'v—erre bárom kisgazda szó­nok a munkáspártok ellen lé­pett fel, a kisgazda vezérek árulását „megtévedt fiatalem­berek akciójá”-naik minősítet­ték. A tömeg elzavarta őket. Figyelemre méltó, hogy azUj Dunántúl az eset kapcsán már nem a Kisgazdapártot támad­ja, hanem a megújhodott kis­gazdákhoz szól, akik minden bizonnyal nem értenek egyet a beszédekkel. Az Uj Dunántúl munkatár­sai felkeresik a különféle pol­gári és keresztény jelszavakat hirdető pártok pécsi kirendelt­ségeit és vezetőikkel készíte­nek interjút. Kiderült a cik­kekből, hogy ezek a pártok, nyilván alapos okok miatt, nem voltak felkészülve a vá­lasztásokra. Nem volt prog­ramjuk, legfeljebb a kereszt különféle változata, néhány politikai vicc és reakciós el­lenzékiség szerepelt tarsolyuk­ban. Ezek során még egyszer Peyer Károly is felbukkant, aki a Demokrata Néppárt lis­tavezetőjeként akart indulni a Baranya—Tolna választókerü­letben. Ennek a pártnak pél­dául ilyen jelszava volt: „Ne nézz se jobbra, se balra!" Eb­ből semmi nem lett. mert tö­rölték a választási listáról. Pfeiffer például a pécsi Szé­chenyi térre hirdetett gyűlése helyett levelet küldött, ami­ben arról panaszkodott, hogy az Alföldön tartott beszéde miatt a gyűlés résztvevői meg­verték. A néhány száz főnyi várakozó csalódottan távozott és többen olyan véleményt formáltak, hogy „biztosan megérdemelte”. Sok választási gyűlés volt ebben az időben. Augusztus 25-én a Magyar Kommunista Párt tartott a Széchenyi téren választási gyűlést. A szónok dr. Hajdú Gyula volt, aki a kommunista párt szónokaként lépett fel.. A Dunántúli Nép­szava 26-án felháborodik emiatt. Dr. Hajdú Gyula bí­rálta a szociáldemokrata jobb­oldalt. Peyert és annak cso­portját. Jellemző, hogy nem amiatt háborodott fel a Du­nántúli Népszava, hogy mit mondott, napokkal azelőtt már leírták Peyer ügyében ők is, hanem azért, mert aki ezt mondta — egy volt szociálde­mokrata. Erre nagyon kénye­sek voltak egyes pécsi szo­ciáldemokrata pártvezetők, ákik már augusztus 13-án és 15-én is tiltakoztak a Kom­munista Pártba való átlépés ellen, illetve a két párt egye­sülése ellen. így érkezett el 1947. augusz­tus 31-e, az országgyűlési vá­lasztások napja- Mi lett az eredmény? Pécs—Baranya—Tolna vá­lasztókerület. í. Magyar Kommunista Párt 56 334 szavazat, 2. Független Kisgazda Párt 53 583 szavazat, 3. Szociáldemokrata Párt 41361 «zatxuflfr 4. Nemzeti Parasztpírt 25 592 szavazat, 5. Keresztény Női Tábor (a választókerületben nem in­dult), 6. Demokrata Néppárt (Ba- rankovics) 83 945 szavazat, 7. Pfeiffer Párt 13 447 sza­vazat, 8. Balogh Párt 2546 szava­zat, 9. Radikális Párt 2014 szava­zat, 10• Polgári Demokrata Párt 1577 szavazat. Az adatokból kiderül, hogy az MKP a választókerületben a szavazatok 20,1 százalékát kapta, a választási szövetség­be tömörült pártok pedig — MKP, SZDP, FKGP, NPP — 63,1 százalékos eredményt ér­tek el. A Kisgazdapártra jutott sza­vazatokat ekkor már nem sza­bad úgy értékelni, mint az 1945-ös választásokat. A kis­gazdák 128 656 szavazatot ve­szítettek. Ezek nagy része a Demokrata Néppártra, azaz Barankovicsra adta szavaza­tát. Végül is ez mutatja iga­zán, hogy milyen szélsősége­sen jobboldali erők tömörül­tek Nagy Ferenc és társainak bukása előtt a Kisgazdapárt körül Pécsett és a környező vidéken. Az SZDP csak 68 szavazat­tal kapott többet mint 1945- ben, a Nemzeti Parasztpárt az 1945-ös 21 773 helyett 25 592 szavazatot kapott A Dunántúli Népszava szep­tember 11-én jelentkezik elő­ször a választások értékelésé­vel. Megvárták az országos pártválasztmány döntését. Ek­kor úgy állították be a hely­zetet, hogy sokan mind a vá­lasztásokban, mind a pártvá­lasztmány határozatában csa­lódtak. Érthető, ha ezt nein hagyja szó nélkül az Uj Du­nántúl: „Súlyosan téved a szerkesztő elvtárs •.. ami i azonban nem lenne baj, ha ez a tévedés nem bizonyítaná, hogy egyesek ugyanazt a hin- tavolitikát akarják — —+ csi­nálni, aminek veszteségüket is köszönhetik. Aki elkövette ezt az ideológiai zavarosságból eredő hibát, attól több is ki­telik. Cikkéből kiderül a sor­rend ... először jön a Szociál­demokrata Párt, majd azután, hogii pontosan idézzünk: de csakis ezután kerülhet sor a további kérdések megoldására. A további kérdések olt van ap­róságok, mint a hároméves terv, a munkanélküliség le­küzdése, a téli gondok elűzé­se, a termelés további foko­zása, a gazdagok, megadózta­tása, az igazságügy ritka ha­jójának megfoltozása, a szu verenitást visszanyert nemze kapcsolatainak kiépítése stb A sorrend pedig — szerinte i Szociáldemokrata Párttal kéz dődik ebben az országban. Ve szedelmes, saját pártjánál megmaradt tömegeire karié kony felfogás ez. A dolgozz nép más sorrendet ismer. ..’ í:’Ü Kászon József A televízió műsora 15-én, csütörtökön: 9.45: Karambol. Magyar film ism. (10 éven felüliek­nek). 11.00: UJ tavasz Bala- tonudvariban. A televízió ri­portfilmje (ism.) 17.28: Hírek 17.35: A Magyar Hirdető mű­sora. 17.45: Visszapillantó tü­kör: A fényszórókról. 17.55: A jövő hét műsora. 18.10: Megkérdezük... Riportműsor, 18.20: Telesport. 18.45: Ne­vessünk! Burleszk-film. 19.20: Cicavízió. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Kustaa Vilkuna finn akadémikussal beszélget Su­gár András. 20.00: Földönjé­re csillagok U. A televízió vi­lágirodalmi vetélkedője. A római költészet aranykora. Kb. 22.00: Tv-híradó — *. ki­adás. — T5bb mint száz pálya­mű érkezett be az idei sikló­si várfesztiválon bemutatan­dó fúvószenekari hangver­senyre. Közülük választják ki az 1965. évi fesztivál fúvós- zenekari műsorát. Azonkívül „Magyar csataképek” című képki állítást is terveznek, amelyhez a Magyar Nemzeti Galériából és a Történelmi Képcsarnoktól kémek kép­anyagot — Tanácstagi beszámolót tart április 15-én 6 órakor Dancsó Klára a Köztársaság tért általá­nos iskolában. Április 16-án. 6 órakor Hadnagy Árpád a 39-es Dandár úti Általános Iskolában és Kovács Imre a Mártírok u. 42. sz. vasúti bérházban. — Az idén tovább bővítik a mohácsi víkend-telepet. A Csele patak és a vízmű közöt­ti területen újabb 33 víkend­telket bocsát áruba a városi tanács. — Nyugdíjas bányamunká­sok részére új szakszervezeti alapszervet hoznak létre a szabolcsi területen. Az ala­kuló gyűlésit április 16-án, délután 4 órakor tartják a Puskin Művelődési Háziban. A Fehérhegy feletti és a Sza­bolcs faluban lakó nyusdíia- sok megjelenésére számíta­nak. — Am. kér. tanács végrehajtó bizottsága a fenyegető tavaszi er­dőtüzek megelőzése céliából, fel­hívja a kerület lakosságának fi­gyelmét, hogy erdőben tüzet gyújtani, égő gyufát és cigaret­tát eldobni szigorúan tilos. Is­koláskorú gyermekeiket lehető­leg ne engedjék felügyelet néh kül az erdőkben járni vagy az erdőszéleken játszani. Aki erdő­tüzet észlel, köteles azonnal a lehetséges intézkedéseket meg­tenni, és egyidejűleg a legköze­lebbi hatóságot vagy a tűzoltó­ságot értesíteni. — A Baranya megyei Élel- miszerkereskedelmi Vállait értesíti a város lakosságát, hogy húsvét másnapján, hét­főn egy kilós kenyeret áru­sítanak a következő boltok­ban: 710. sz. Irány} Dániel tér, 712. sz. Bem u., 713. szt Doktor S. u.. 714. sz. Rákóczi úti kenyérboltok, 206. sz. Jó­kai tér, 211. sz. Kertváros, 139. sz. Fehérhegy. 201. sz. új-mecsekaljai, 190. sz. Kór­ház téri önkiszolgáló bobok, 404., 411. sz. új-mecsekáliti, 427. sz. Bajcsy Zs. utcai. *30. sz. Szabadság úti tejboltok é3 a 151. sz. pécsbányatelepi fű­szerbolt. — Tánciskola kezdődik április 20-án, kedden este 7 órakor a Vas­utas Kultúrotthonban. Vérasly Antal u 7A Tanít: Bak«, m *

Next

/
Oldalképek
Tartalom