Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-06 / 55. szám
6 napló 1965. MÁRCIUS C. A hét vége sportműsora A labdarugó DNK után Az NB II. rajtja előtt Az elmúlt évben az NB Il-ben szerepelt pécsi csapatok reményei nem váltak valóra. A Bányász mellett a PVSK, de titokban egy ideig a BTC szurkolói is bizakodtak. Az NB I. B. kiharcolása azonban egyik csapatnak sem sikerült. Vasárnap az 1965. év első bajnoki mérkőzéseit játszák csapataink. Most is csak úgy, mint az elmúlt években, a felkészülési időben a Dunántúli Napló Kupa- mérkőzéseken vettek részt egyesületeink. Az idén a Pécsi Bányász nyerte el egy évre szerkesztőségünk serlegét. A kupa- találkozók során nemcsak a szakemberek, de a szurkolók is láthatták, hogy sikerült a játékosok lelkészül ése, hogyan tudták kialakítani csapataikat a szakemberek. Végleges képet persze majd csak a bajnoki mérkőzések adnak, de az előcsatározásokból sok minden kiderült: még egy csapat sem érte el igazi jó formáját. erőnlétileg a játékosok felkészülése sikeresnek mondható, de a folyamatos játékkal, a helyzetek kihasználásával a Bányász, a PVSK, a BTC labdarúgói is ez ideig adósak maradtak. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy az új játékosok bele- illeszkedéséhez, a csapatjáték lei- alakításához megfelelő idő kell. A szurkolók tehát legyenek türelemmel. Az idény elején különben is könnyen előfordulhatnak meglepetések, hisz á formák még nem alakultak ki, az időjárás és a pályák állapota is döntően befolyásolják ilyenkor az eredményeket. Mindenesetre a játékosok lelkesedése, akarása sokat segíthet. Reméljük, ezen a téren jól vizsgáznak az NB n. pécsi csapatai. Az NB I-ben egy héttel később kezdenek a csapatok. A Dózsának és a Komlói Bányásznak így lehetősége nyílik a játékosok még jobb felkészítésére, a csapat szerkezetének eredményesebb kialakítására. Az edzőmérkőzések, de a DNK találkozói is bebizonyították, a lila-fehérek és a komlóiak is igen messze vannak legjobb formájuktól, van tennivaló a csapatok kialakítása, a játékosok formájának javítása terén a Dózsánál és a Komlói Bányásznál is bőven. A megye két NB I-es csapata a PVSK-pályán egymás . ellen játszik barátságos mérkőzést. Az NB II. tavaszi első fordulójában a Pécsi BTC a Fővárosi Autóbuszüzemmel találkozik a Verseny utcai pályán, a Bányász Székesfehérváron a MÄV Előre ellen, a PVSK a fővárosban a Budai Spartacus ellen próbál szerencsét. A találkozókat érthető érdeklődés előzi meg. A labdarúgósport népes szurkolótábora nevében kívánunk az NB n-es mérkőzéseken résztvevő pécsi csapatoknak sok sikert, jó szereplést és szép győzelmeket. Hegyi István INNEN A tomasport tömegesítését, népszerűsítését eléggé elhanyagolták Mohácson. Sokszor felvetődött már a gyermektorna rendszeresítése, melyet a szülők és a gyerekek is már régóta kémek. Megfelelő testnevelő tanár hiányában azonban mind ez ideig nem sikerült a terv megvalósítása. Az elmúlt tanév elején Darabos László és Oszter- májer Márta személyében jól képzett szakemberek kerültek Mohácsra. A tornasportot kedvelő házaspár hamarosan munkához látott, a Széchenyi téri Általános Iskolában közel 80 10—12 éves fiatal jelentkezett a gyermektornára. Hamarosan bemutatót is terveznek, remélhetőleg, a jól sikerült kezdeményezés elősegíti majd a tomasport meghonosítását Mohácson. A hét végén kezdődnek meg a megyei kosárlabda-bajnokságok mérkőzései. Az ifjúsági csapatok lépnek pályára először. A férfi és ONNAN női felnőtt bajnokságban li—11 csapat vesz részt, mig a női ifjúságiaknál 12, a férfi ifjúságiaknál pedig 11 csapat küzd majd hétről hétre. A pécsi kosárlabda-csapatok mellett mohácsi, szigetvári, komlói kosárlabdázók is találkoznak egymással. * Szegeden versenyeztek legutóbb a pécsi cselgáncsozók. Az országos vidéki serdülő-bajnokságon indultak a Dózsa és a PVSK versenyzői. A PVSK versenyzője, Tursics szerepelt a legjobban, bajnokságot nyert. Fekete, Spilmann (PVSK), Kőhegyi (Dózsa) második helyen végzett, Juhász (Dózsa) és Schilmayer (PVSK) harmadik lett. * Az asztaliteniszezők NB II. mérkőzésein a BTC-lányok jól szerepeltek. A csapat legutóbbi mérkőzését Pankász ellen vívta, és a fiatalokkal felfrissített bőrgyári csapat 14:6 arányú, biztos győzelmet aratott. MÁRCIUS 6. SZOMBAT Röplabda: Téli Kupa-mérkőzések, egyetemi tornacsarnok: Dózsa n.—Komló férfi 17.00, Honvéd —Komló férfi 17.55. Kosárlabda: Megyei mérkőzések: PVSK-tornacsarnok: PVSK m.—Széchenyi férfi ifj. 15.00, PVSK II.—PEAC m. férfi 16.10. Egyetemi Tornacsarnok: PEAC IV.—Üjmecsekalja férfi ifj. 15.30, Tanárképző Főiskola tornaterme: Tanárképző II.—Nagy Lajos n. férfi ifjúsági 16.00, Tanárképző— Nagy Lajos női ifj. 17.10. Nagy Lajos Gimnázium tornaterme: Nagy Lajos III.—Nagy Lajos II. női ifj. 14.15, Sportiskola—Szigetvári Gimnázium női ifj. 15.25, Nagy Lajos III.—Nagy Lajos H. férfi ifjúsági 16.40. ökölvívás: A területi ifjúsági egyéni bajnokságok versenyei a legjobb pécsi ifjúsági öyölvívók részvételével, Nagykanizsa 16. MÁRCIUS 7, VASÁRNAP: Labdarúgás: NB n. mérkőzések: Pécsi BTC—'Fővárosi Autóbusz, Bőrgyár-pálya 10.00, Budai Spartacus—PVSK, Budapest, Mező utca 15.00. Székesfehérvári MÁV Előre—Pécsi Bányász, Székesfehérvár 15.00. Barátságos mérkőzések: Pécsi Dózsa—Komlói Bányász, PVSK-pálya 15.00, Mohács —PEAC, Mohács 15.00. Röplabda: Téli Kupa-mérkőzések döntői: Díjbeszedők—PEAC. női Budapest 8.30, Harisnyagyár— PEAC női, Budapest 11.30. Téli Kupa-mérkőzések, Egyetemi Tor- na csarnok: Vörös Meteor—Dózsa H. női 8.00, Komlói HSE—Dózsa L női 8.45, Komlói HSE—Vörös Meteor női 9.30, PEAC—Dózsa IL férfi I. 10.15, Dózsa I.—Pénzügy férfi I. H.io, Pécsi Honvéd—Pénzügy férfi I. 12.05. Kosárlabda; NB L mérkőzés: VTSK—PVSK férfi, Csepel 14.00. Megyei mérkőzések: Leöwey—Üj- mecsekaljai Gimnázium, női ifj. PVSK-tornacsamok 9.00, Postás I. —Szigetvári Vörös Meteor Hl. női 10.10, Postás n.—Felsőfokú VGT férfi, PVSK-tornacsarnok 11.30, Gépipari—Szigetvári Spartacus férfi ifjúsági. Egyetemi Tornacsarnok 15.30, Sportiskola—Szigetvári Spartacus férfi. Egyetemi Tornacsarnok 16.40, Komlói Bányász— Meteor OTP férfi. Komló 8.10. Komlói Bányász n.—Siklósi Gimn. női ifjúsági 9.20, Komlói Bányász —Mohács női. Komló 10.30. ököl-vívás: A területi ifjúsági egyéni bajnokságok döntői a legjobb pécsi ifj. ökölvívók részvételé vei, Nagykanizsa 10.00. Asztalitenisz: NB I. mérkőzés: Eger—PEAC férfi, Eger 9.3<L Két fiatal pécsi és egy komlói labdarúgó Olaszországban Az olaszországi Viareggióban megrendezett Karnevál ifjúsági labdarúgó tornán az FTC—Budapest vegyes csapatban Légrádi, a Pécsi Dózsa, Gáspár a PVSK és Buus a Komlói Bányász játékosai személyében három baranyai fiatal is szerepelt a magyar együttesben. Gáspár Lászlóval, a vasutasok üdvöskéjével beszélgettünk a nagyszabású torna után. — Csapatunk várakozáson alul szerepelt — mondotta Gáspár — nem sikerült a döntőbe kerülnünk. Mentségünk van, hiszen sűrített volt a program, és az olasz ifjúsági csapatok játékosai A Baranya megyei Sakkszövetség ezúttal erős mezőnyt hozott össze a városi egyéni sakkbajnokság döntőjére, bár az élvonalbeli versenyzők egy része távol maradt. A több mint egy hónapig tartó, a sűrített heti három fordulóval és függőnappal lebonyolított versenyt Kocsis László, a Pécsi Ércbányász versenyzője nyerte. Korszerű elméleti felkészültséggel és kitűnő stratégiai érzékkel rendelkező sakkozó. Elismerést érdemel céltudatos verseny taktikája és az a nyugalom, mellyel át tudta vészelni a lélektanilag kritikus pillanatokat. A második helyet ifj. Grünwald Mátyás, a komlói városi bajnok szerezte meg. Grün- wald nem állt hadilábon a szeren Tanácsülés a városi sportszövetségnél Az MTS Pécs városi Tanácsa szombaton, március 6-án délelőtt fél 9 órai kezdettel a városi tanácsháza kistanácstermében (II. emelet) tanácsülést tart, melyen az elnökség beszámol az elmúlt évi munkáról és ismerteti az 1965. évi programot. JHásodik napirendi pontként a s(^Skörök gazdálkodását tárgyaljáw' meg, majd sor kerül a Városi Testnevelési Sport- szövetség és a Dunántúli Napló sportirodalmi pályázatának eredményhirdetésére és ünnepélyes díjkiosztására. 2—3 évvel idősebbek voltak. Őszintén megmondom, a csatároknak nem igen ízlett a kemény olasz védők játékmodora, ezért sok helyzet maradt kihasználatlan. Légrádi valamennyi mérkőzésen játszott, mégpedig igen jól, biz- : tos lábbal állta útját a támadásoknak. ügyesen szerelt és jól továbbította a labdákat. Légrádi bizonyult a legjobb magyar játékosnak. ezért meg is választottuk az UEFA együttes csapat- kapitányának. Buus nem tudta bebizonyítani formáját, egyetlen esetben sem állhatott a kapuba. Jómagam három és fél mérkőcsével, de játszmái többségét találékony, bátor támadásokkal, középjátékbeli kombinációkkal nyer te, így meglepően magas helyezése is megérdemelt. Az I. osztályú szintet 1 ponttal túlteljesítette és mutatott játéka alapján jó eredmények várhatók tőle. Krisztián Gábor a tőle megszokott jó játékkal szerezte meg a harmadik helyet. A megnyitás elméletet kitűnően ismeri, és most is volt néhány játszmája, melyet már a megnyitásban eldöntött a maga javára. Az utolsó fordulóig a bajnokság esélyese volt, de Grün- wald elleni játszmájában szinte ellenállás nélkül vesztett. Böhl János 4. helyezése kellemes meglepetés. Szívós játékkal az erősebbek ellen is sikerrel játszott. Elméleti felkészültségének javítása esetén magas helyezését a jövőben is megtarthatja. Az 5—6. helyen végzett Péterfalvi János és Szőllősi Károly gyenge indulás után jó hajrával végzett a mezőny első felében. Az 50 százalékon alul végzettekről nincs, sok mondanivaló, mert néhány játszma kivételével a jó játékkal adósak maradtak. Mucsi Ferenc versenyvezető zökkenőmentesen és a szükséges tapintattal vezette a versenyt. \ városi egyéni sakk- bajnokság végeredménye: 1. Kocsis László 9 pont, 2. Grün wald Mátyás 8.5, 3. Krisztián Gábor 8.5, 4. Böhl János 8, 5—6. Péterfalvi János és Szőllősi Károly 7.5, 7. Horváth Imre 5.5, 8. Schneider János 5.5, 9. Szigethy István 5, 10. Farkas Zoltán 4, 11. Dunai Fe. renc 4, 12. Dorozsmai Jenő 4, 13. Koncz Pál 1 pont. Zést játszottam, szerintem mát ment jobban is a játék. A UEFA-keret továbl rog- ramjáról kértünk ezutá1 koz- tatást Gáspár Lászlótól — A szakvezetés a szűkítését határozta el. Tudomásom szerint mi hárman a sziíkebb keretben is bentmaradtunk. Március második felében az NSZK- beli Oberhausenben játszunk mérkőzést, majd április 10-én utazunk a Nyugat-Németországban megrendezésre kerülő UEFA-tor- nára. Egyesületeink jóidéin ném számíthatnak játékunkra. Remélem, az NSZK-ban már jobban megy a csapatnak a játék, sikerül megtörni azt a több éves sikertelenségi sorozatot, mely ül-- dözi a magyar Ifjúsági válogatottat. Sportakadémia Mohácson A mohácsi csónakház kultúrtermében ma délután 5 órakor sportakadémiai előadás lesz. Előadó: Tabák Endre, a Népsport főszerkesztője. A filmvetítéssel egybekötött élménybeszámolót az aktuális sportügyek ismertetése egészíti ki. Mánián ismét megalakult a sportkör. Három szakosztályt működtetnek a mánfaiak, labdarúgóik, kézilabdázóik és asztaliteniszezőik a komlói városi bajnokság mérkőzésein vesznek részt. A komlói városi bajnokságok előkészületei jó ütemben haladnak. DÜNANTÜLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvár) Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.: 15-32. 15-33, 21-60. 26-22. 60-11. Belpolitikai rovat: 31-6* Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út íl. Tel.: 15-32. 15-33, 21-60. 26-22. 60-11. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. a. Felelős vezető: Melles Rezső, Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi pos tahivatalok- nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra 12.— Ft. Indexszám: 25 054 Kocsis László nyerte a városi sakkbajnokságot s/akmuöolal azonnali belépésre felvesz azÉM Építőgépjavító és Gépgyártó Vállalat 7. sz. Gyára Pécs, Vasút u. 2. Szoba-konyhát cserélnék kettőszabásra belvárosban vagy szövetkezeti lakást átvennék. Munkácsy Mihály u. 23. Sándoríi. Sapkás szűcsmunkát, alakítást, javítást vállal Hirsch, Rózsa Ferenc u. 5. _______ M osógépek javítása, tekercselése Grőbl testvérek, Szigeti út 8. Tel.: 22-44.___________ K ukoricaföldet bérb - vennék Pécstől 10 perc re. Bogádon. 1000 n- öl házhely 30 m3 köve eladó. Pécs, Fogaras utca 8. ____ P arketta lerakását és gyalulást (csikózást) — építkezéseknél ácsmun kát vállalok. .,Parketta ” ieligére a Sallai utc: i hirdetőbe. Bodolyabér II. 4. sz. a. ú tli kétszoba-kony- hás ház nagy telekkel. gazdasági épületekkel eladó. Érdeklődni helyszínen Csir- ke Józsefnénál. Ké’ em azt a becsületes megtalálót, aki f. hó 2-án a Marx úton egy darab bőrkesztyűmet megtalálta, szíveskedjék leadni térítés ellenében Marx út 44-ben.________________ U j, komplett ,, Medve czky” dobfelszerelés, márkás csinek- kel, valamint új Zor- kij 4-es és Szmena 8- as fényképezőgép, igényesnek eladó. ;,Jazz*i jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. HEVERŐ, epeda- rugós ágybetét, modern garnitúra (5 db 3 9 50 Ft-tól) RÉSZLETRE IS! VAJTA kárpitos, Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 3 6 - 7 5. NE fáradjon...! ön helyett is dolgozik a TEMPO KSZ **• Építkezési és egyéb anyagok beszerzése és szállításának megszervezése.. PÉCS, Sallai utca 22. sz. Telefon: 60-84. Villanyszerelőt és mérlegkészítő szakmunkást azonnali alkalmaztatásra felveszünk. Jelentkezni lehet Szövetkezeteik Baranya megyei Értékesítő Központja, Pécs, Megyeri út 92. Beruházá- sj osztály.____________ S zoba-konyhás főbérletet keresünk március 31-re. „Nem bánja meg” jeligére Sal- lai utcai hirdetőbe. Uj, szépkivitelű konyhabútor, kerekasztal, páros ágyak eladók. — Vásárkor is. Szilágyi Dezső u. 16., asztalosnál.___________________ 3 nagy szoba mellékhelyiséggel, autóbej á» rattal, ház beköltözhetően eladó. Béla utca 3. Zsolnay gyár felett__________________ K ertvárosi 3 szóba összkomfortos, kertes ház, Zündapp szóló- motor, 120-as, őrig. Hohner harmonika, fekete kombináltbú- tor eladó. József utca 9., fszt. 3.___________ J awa 175-ös igen jó állapotban eladó. Tímár, Hunyadi út 9* HALÁLOZÁS Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, KISS FERENC nyugdíjas, a Fertőtlenítő Intézet volt dolgozója 74 éves korában elhunyt. Temetése március 8-án, hétfőn fél 3 órakor lesz a temető kápolnájából. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy ID. GUNITS ANDRÁS (nagyár- pádi lakos) 71 éves korában elhunyt. Temetése március 8-án, hétfőn fél 4 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Megtört szívvel tudatom, hogy felejthetetlen, drága jó férjem, MOLNÁR LÁSZLÓ, nyug. városi tanácsi osztályvezető, volt mecsek- szabolcsi jegyző, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése március 8-án, hétfőn 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló felesége és a széleskörű rokonság. Felejthetetlen, drága jó férjem, édesapa, após, nagyapa és kedves rokon, ARADI FERENC nyugdíjas 68 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 7-én, vasárnap fél 4 órakor lesz a pécsbányai temetőben. A gyászoló család. ÚJVÁRI MARTONNÉ temetése hétfőn 4 órakor lesz. Gadó család. GYULAY ILONA gyémánt-okleveles tanítónő elhunyt. Temetése hétfőn 2 órakor lesz. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, LITTER JANOS temetésén megjelentek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a szomszédoknak és a lámpakamra dolgozóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, POLCZ JÓZSEF temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virá ^ küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a telep lakóinak, a Sörgyár, a Porcelángyár, a n. sz. Téglagyár dolgozóinak, a labdarúgó játékvezetőknek, szomszédoknak és ismerősöknek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, HERCZEG ISTVÁN temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk István-akna dolgozóinak és lakóinak. A gyászoló család. Vennék életjáradékra 2 szoba összkomfortot. Esetleg idős házaspár eltartását is vállalnám. „Március 13” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ____________ N agyméretű, 3 + személyzeti szobás összkomfortos lakásunkat elcserélnénk 2+1 szoba összkomfortosra, megegyezéssel. „Komfort” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._________ M ásfél-, kétszoba összkomfortos öröklakást sürgősen megvételre keresek. „Készpénzzel fizetek” jeligére Sal- lai u. hirdetőbei Belvárosi 3 szoba összkomfortos, a szuterin- bam külön 1 szoba komfortos, kertes családi ház eladó. Megfelelő cserelakással beköltözhető. Érdeklődni Pécs. József u. 22. Eladó szépíekvésű szőlő (300 négyszögöl), új épület, szoba-konyha, pince, terasz, kamra, azonnal beköltözhetően. Érdeklődni lehet Kovács-telep, Liliom a. 5. szám.______________ A szigetvári gépállomás mindennemű villanymotor tekercselését vállalja rövid határidőre. Termelőszövetkezetek részére %-os kedvezmény. 2 db hasas sertés, két daráló . villanymotor, 4 db vas ablak, 1 lovas- kocsi eladó. — Pécs. Nagyárpád, Fő tér 27. Szép konyhabútor, heverő, fotelok, hálóbútor, hármasszekrény, félháló.. sodronyok és matracok, vitrin, többféle bútor olcsón eladó Szabónál, Alkotmány utca 7„ kisbútorüzletben. Vásárkor nyitva. _______________ K ifogástalan állapotban Mecalor olajkály- hát vennék. Magyar- hertelend, Kossuth u. 2. szám.______________ 250 kem-es motorkerékpár. zöld. sürgősen eladó. — Érdeklődni a helyszínen. Szmák János, Máriakéménd, — Rákóczi út 45.. mindennap. Szoba-konyhás lakrész beköltözhetően eladó. Felső-Vámház utca 68.______________ B utángázhoz 2 lángos rezsó eladó Tarréknál Urögi út 53/1._______ 5 94 négyszögöl szőlő sok gyümölcsfával, fa víkendházzal, 18 ezerért, fizetési kedvezménnyel eladó. Érdeklődni: Kertváros, Bólyai Farkas u. 16. __ K ővágószöllős 101. sz. ház beköltözhetően — nagy gyümölcsöskerttel eladó. Érdeklődni: Cserkút, Alkotmány u. 17. szám.____________ E lcserélném n. emeleti 2 szoba összkomfortos lakásomat magas költségtérítéssel két és fél szabásra, v. háromszobásra. „Kolozsvár utca” jeligére a Sallai utcai hirdető- be kérem a választ. Családi ház beköltözhetően eladó. Szigeti út 172._______________ 4 szobás, központi fű- té&es, össz-közműves. új, garázsos villa, — ugyanott Wartburg akkumulátor és tetőcsomagtartó eladó. Pécs, Székely Bertalan út 17/2. szám.____________ E ladó 9 hónapos vemhes tehén. Magyar- mecske 30. sz. Vass. Garanciális Alba-Regia televízió jutányos áron — részletre is — eladó. Pécs, Szeptember 6 tér 2. I. em. 4. Meszes-felsői buszmegálló nál. __________________ E ladó házhely Hird központjában. Érdeklődni este Hird 127. szám alatt.___________ D iófarönk 8 dib, — ugyanott tizedesmérleg eladó. Khindl, Ifjúság u. 34.__________ B eköltözhető ház. szőlők, 3 hold szántó — Pécssza bölcs, Csokonai u. 13. szám alatt eladó. Jó állapotban lévő Mambó magnetofon eladó. Érdeklődni vasárnap, Regős u. 12., H. 6. Igényes társat, keresek télen beköltözhető kisebb, kertes társasházba Széchenyi tér közelében. „Körülbelül százezerrel indulás” jeligére ,a Sallai u. hirdetőbe._________ Idősebb nyugdíjas házaspár Pécs környéki faluiban egy kis házat vagy lakást bérbe keres, lehet gondozásért is lakás. „Jobb re mény” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Eladó 2 szobás ház beköltözhetően, 500 n- öl szőlő. Víz van. — Molnár Ferenc, Pécs, Felső-Gyükés Hl. úti. Bejárat Marx út 137. Bükkosdön egy 6 éves kanca ló és egy 5 hónapos üszőborjú eladó. Érdeklődni Arató Józsefnél, Petőfi utca 15. szám._____________ S zékek, fotelvázak, boroscsapok, dugók, sez- lonlábak, egyéb fa esztergályos áruk nagy választékban vásárolhatók, megrendelhetők. Termelőszövetkezeteknek, kultúrházak nak príma minőségű székeket csekkszámlára szállítok. Javításokat vállalok. Lakatos Boldizsár székes és faesztergályos, — Pécs, Katalin utca 22. Szépfekvésű 1100 négyszögöl szőlő, termő gyümölcsfákkal, pincével, 360 négyszögöl házhely építési engedéllyel. épületfa, cserép eladó. Érdeklődni lehet: Kővágószöllős 31. szám.____________ H álóbútorok, konyhabútorok, gamitú rák. rekamiék, kombinált- szeikrény Soóky bútorüzletében olcsón vásárolhatók. Zsolnay u. 1. szám. Eladó egy jóhangú, új B-tenor szakszofon. — Czinderi u. 10. du. 1 órától.________________ T ÜZIF AFÜRÉSZELÉS ? Kapitány. Tel.: 10-01. Alkotmány u. 6. sz. Máriagyűdön a Petőfi Sándor utca 10. szám alatt Olaszrizling, — Szlanka és csemege oltványvesszők eladók. Baksai szőlőhegyen ió karban lévő fiatal szőlő L osztályú fajtákból eladó. 000 négyszögöl* lakható présház-szobával. Pince, felszereléssel, 4000 literes ciszterna-kúttal. Gépkocsi a helyszínre bejárhat. Autóbusz- megálló 15 perc. Érdeklődni lehet Török Vince, Máriagyűd, — italbolt. ____ P épsbagota községben 1. sz. alatt lévő nagv családi ház, mellék- épületekkel, két család részére is megfelelő, eladó. 600 négyszögöl szőlő, pince, felszereléssel. Buszjárat helyben. Érdeklődni lehet a helyszínen. Kozármisleny, Hunyadi út 19. sz. ház be- költözhetően eladó. Vennék kisebbméretű háromszámyas ablakot és tapétaajtót — használtat. „Ár és méret” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ______ L akást cserélnék szo- ba-konyhásat hasonló nagyméretűre, olyannal, aki tavaszig elköltözne vidékre. Magas költséget térítek. Érdeklődni Zsolnay u. 1„ bútorüzletben. Másfél- vagy egy szoba összkomfortot keresek. „Expressz” jeligére a Sallai u. hirdetőbe^_______________ G yárváros, Gyula utca 11. sz. ház olcson eladó, Televízióhoz gyári, úi feszültségszabályozó transzformátor eladó. József u. 23. Benke. Hétfőtől. Máriagyűdön 3 szobakonyha, éléskamra, mellékhelyiséggel, beköltözhetően eladó. -- Ugyanott harkány fürdői szőlőhegyben busz megállótól 5 percre, a műúttól 200 méterre 2 hold príma szántó szőlőnek, gyümölcsösnek, korai primőr árunak, kertészkedésre igen alkalmas, eladó. Sziffert, Máriagyűd. Gépállomások Igazgatósága gyakorlattal rendelkező oki. gépész mérnököket keres fejlesztési csoport szervezéséhez. — Műszaki nyelvismerettel, mező. gazdasági gépész oklevéllel előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés március 10-ig önéletrajzzal. Pécs, I. Pf. 14. Lugasszőlő 1 hold — megosztható —. város legszebb részén, házhelynek is alkalmas, eladó. Víz van. Cím: Griffaton, Aradi vértanúk útja 34. ________ L óhajtókat felveszünk. ÉM Építőipari Szállítási Vállalat 2. számú üzemegység VII. kirendeltsége, — Pécs, Felső-Vámház u. 9. I. osztályú gyökeres Rizlingszilváni oltványok olcsón kaphatók a pécsszabolcsi termelőszövetkezetben. Kifogástalan állapotban lévő gyermek sportkocsi eladó. — T. kér. Dobó István u. 64. Jakab. Beköltözhetően eladó 3 szobás családi ház. É rdeklődni: Ágoston tér 1. szám. Szőlőmet, gyümölcsösömet bérbe kiadom, barackfához értőnek Cím: József u. 31. Eladó egy bécsi zongora, egy centrifugával egybeépített mosógép, egy könyvesooic*. Megtekinthető hétköznapokon 18 órától 19- ig Marx út 25. Kétszoba, konyha, elő szobából álló kertes. 2 családnak is alkalmas ház beköltözhetően — esetleg 800 négyszögöt szántóval eladó Hird községben. — Busztó) 5 percre. Érdeklődni. Pécs, Felső-Havi u. 7. sz. vagy helyben Ta- vaszéknál. Újszerű állapotban .é- vő sötét politúros hál 3 szoba, ágybetéttel és egy gyermekágy mat raccal eladó. Radios Ferenc, Pécs. Márton utca 11.________ V eszek hálóberendezést, konyhabútort, hármasszekrényt sez- lont, rekamiét. fotelokat, bútorféléket. Molnár, Felső-Vámház u. 2. szám. II