Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-17 / 64. szám

1965. MÁRCIUS 11 2 napló Mit mond az új rendelet? H. Lm. kérdése: A vállalat munkaviszonyát felmondta, hol élhet ez ellen felleb­bezéssel1 F. Gy. kérdése: A mun­káltatója kártérítésre kö­telezte, Lehet-e ez ellen fellebbezni? Mindkét esetben a mun­kaügyi döntőbizottsághoz le­het fellebbezéssel fordulni a kézbesítést követő tizen­öt napon belül. Ha még nem alakult meg, akkor pedig a még működő vál­lalati egyeztető bizottság­hoz. Lényeges és fontos tudnivaló, hogy a kézhez­vétel után tizenöt napon belül kell az intézkedés el­len panasszal élni. A munkaügyi döntőbizott­ság az alább felsorolt ese­tekben és időpontokon be­lül előterjesztett ügyek tár­gyában dönt: a) munkaköri besorolás, illetőleg a munkabér megváltoztatására vo­natkozó értesítés, b) áthelyezés, ej a munkaviszony meg­szüntetése, d) a kártérítésre (megté­rítésre) kötelezés és ej a fegyelmi határozat ellen a kézbesítést követő tizenöt napon belül előter­jesztett panaszok esetében. A felsorolt eseteken kívül egyéb vonatkozásban pa­nasszal lehet élni az igény esedékessé válásától számí­tott HÁROM éven belül, bűncselekménnyel okozott kár esetében pedig a bün­tető eljárás megindítására meghatározott elévülési idő elteltéig, de legalább öt évig. Itt hívjuk fel a fly el met arra, hogy magánmunkál­tató fegyelmi határozatot nem hozhat, így a fegyel­mivel kapcsolatos rendel­kezések magánmunkálta­tók esetében nem állnak fenn az Mt. V. 184. § (3) bekezdése értelmében. A munkaügyi döntőbi­zottságok szervezete lénye­gesen eltér az eddig egyez­tető bizottsági szervezettől. A Munka Törvénykönyve új rendelkezéseinek az ér­telmében a Munkaügyi Döntőbizottságok három tag­ból állnak. A legkisebb egységei a vállalatok keretén belül mű- I ködnek. Új a járási taná- ' csők mellett működő közös | mukaügyi döntőbizottság. A j területi munkaügyi döntőbi­zottság. Az is új a rendelkezések területén, hogy az Mt. 142. 1 §-a értelmében minden mun kaügyi vitában első fokon a munkaügyi döntőbizottság jár el. Ez alól kivételt ké­peznek a magasabb vezető­állású dolgozók vitái. Az eddigi rendelkezések értel­mében a magánmunkáltatók és a szövetkezetek vitái közvetlenül a járásbírósá­gok hatáskörébe tartoztak. Ez a helyzet 1965. január hó 1. napjával megszűnt. A helyébe lépett új rendelke­zések értelmében a szövet­kezetek és magánmunkálta­tók munkaviszonyból kelet­kezett vitái a járási taná­csok mellett működő munka ügyi döntőbizottságok hatás­körébe tartoznak. A vállalatokon belüli mun­kaügyi döntőbizottságok el­nökeit a területi döntőbi­zottság elnöke bízza meg, a járási tanácsok mellett mű­ködő Közös Munkaügyi Döntőbizottság elnökét a já­rási tanács végrehajtó bi­zottsága és a szakszerveze­tek megyi tanácsa együttes javaslata alapján a területi munkaügyi bizottság elnöke b'zza meg. A munkaügyi döntőbizott­ság 3 tagú tanácsban tár­gyal és határoz. Az előter­jesztéstől számított 8 napon belül tárgyaláson köteles el­bírálni az előterjesztett pa­naszt. Az esetleges szüksé­ges közbeeső intézkedéseket haladéktalanul köteles meg­tenni az elnök. A főbb közlekedés érdekében Általános utasszámlálás Pécsett Tanulmány készül a város közlekedésének megjavítására Számítanak minden pécsi lakos támogatására Az MSZMP megyei és vá­rosi bizottsága és a Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága kérésére, az MTESZ Közleke­déstudományi Egyesülete és az AKÖV szakemberiből ala­kult munkabizottság városunk közlekedésének megjavítására tanulmányt dolgoz ki. A tanulmány egyik fejeze­tében a jelenlegi helyzetet tárják fel és ezért elhatároz­ták, hogy ez év április havá­ban, egy szerdai napon álta­lános utasszámlálást végeznek. E felmérés alapját képezi majd ennek a mindenre ki­terjedő munkának, mely hi­vatva lesz irányt mutatni a városi közlekedés további fej­lesztésére, megjavítására. A szakemberek igen alapo­san, több oldalról megvizsgál­ták az utasszámlálás lehetősé­geit Meghallgatták azokat a szaktekintélyeket, kik hasonló problémáinkkal foglalkoztak. Így elsősorban kíváncsiak vol­tak a budapesti utasszámlálá­sokra, azok eredményeire és tapasztalataira. Igen haszno­sak voltak dr. G. Rehbein, a drezdai közlekedési egyetem tanárának instrukciói, melyek a középvárosok közlekedésé­nek vizsgálatai során szerzett tapasztalatokról hangzottak el a munkabizottság tagjai előtt Ilyen előkészületek és tájéko­zódás után határozták el az utasszámlálás időpontját és metodikáját. A munkabizottság tagjai tudják, hogy minden igyeke­zetük hiábavaló lesz, ha nem építenek az utazóközönség megértő támogatósára, ezért ezúton is felkérjük az űjsag­Qlwela (ormiig­As Országos Filharmónia „Nevető farsang'* című ren­dezvényének nem ártott meg az influenza következtében előállót szereplő változás. Két zsúfolt ház közönsége tapsolta a szellemes, ízléses, pergő rit­musú előadást A műsorban a „nagyágyú” a Pécsett először fellépő Már­kus László volt A „Meztelen diplomata” ezúttal felöltözve jelent meg a pécsiek előtt. Márkus kitűnő előadásmódja és frappáns kupiéi megérde­melten nagy sikert arattak. Majláth Jenő régi kedvence a pécsieknek és számaival most is sok derűt fakasztott Szuhay Balázs, aki a konfe­ranszié szerepét is ellátta, pa­ródiáival kitűnő szórakozás* nyújtott. Kósa András jazz- száma, Vass Mari csitrialakí- tása egy-egy vidám színfolt Koródy Lajos viharos ének­számai a fiatal temperamen­tum robbanásaként hatott. Ro- éolfó bűvészmutatványaival sok derűs percet szerzett a közönségnek, bár a bűvésze­iét már sokszor láttuk, de a színpadra csalt áldozatokon a Időjárásjelentés Várható időjárás szerda estig: változó mennyiségű felhőzet, több helyen eső. Időn ként élénk déli, délnyugati, később nyugati szél. Enyhe marad az idő, de a nappali felmelegedés egy-két fokkal csökken. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 4—8 fok között, északkeleten helyenként 0 fok közelében. Legmagasabb nappali hőmér­séklet szerdán 11—15 fok kö­zött. közönség mindig nagyot derűi. Kovács Erzsit nagyon szívesen hallgatjuk, mert önöm meg- pelenése és tehetsége, behí­zelgő énekhamgja még sokáig fülünkben cseng A vendég- művész Violetta Bramkova Lengyelországban élő bolgár énekművésznőben is egy kel­lemes hangú, tehetséges elő­adót ismertünk meg A Club Együttes minden tagja régi kedves ismerőse a pécsi közönségnek, élükön a „Nikolics” ikerpárral, akik még a muzsikálásban is egy­formán tehetségesek a zongo­ristával és a dobossal egye­temben. Dr. Szabó Endréné olvasó utazóközönséget, kísér­je figyelemmel a Dunántúli Naplóban 5 héten át megje­lenő cikksorozatot, amelyr.sk során részleteiben ismertető' fogják mindazt, amit az utas- számlálásról tudni kell. A közúti közlekedés ma már csaknem minden városi lakost érint, mert hiszen ha nem is rendszeresen, de egyes alkalmakkor feltétlen min­denki használja a közúti köz- használatú autóbuszokat. Va­rosunk rohamosan fejlődő üte­mében soha nem várt for­galmat bonyolítanak le köz­kedvelt, néha jogosan vagy csak szokásból szidott kék és szürke társasgépkocsijaink. A szakemberek a cikksorozatban szívesen adják közre tapasz­talataikat, de kérik valameny- nyi közlekedésben résztvevő utas véleményét is az egyes kérdésekben. Az utasszámlálás és az ezt követő tudományos munka si­kere valamennyi pécsi lak's érdeke. E nagyszabású mun­ka alapját képező számlálás lebonyolításakor minden utas segítségére számít a munka- bizottság. A társadalmi mun­ka területén a pécsi dolgozók már annyiszor megmutatták áldozatkészségüket, az össze­fogás valósította meg a pé­csi televíziót először az Ösz- szes vidéki megyei városok előtt. Állatkertet, vidámpar­kot, úttörővasutat és még sok minden mást alkotott, épített a városát szerető társadalom» Reméljük, hogy a közlekedés javítását, fejlesztését célzó tá' sadalmi munka is meghozza eredményét. ÍREK március Gertrud napja. 17 A Nap kél: 5.54, nyugszik: 17.52 órakor. A Hold kél: 17.52, SZERDA nyugszik: 6.19 órakor. Í zázhúsz éve, 1845. március 17-én születeti Heinrich Gusztáv filológus, irodalomtörté­nész, kul túrpolitikus, 1905-től 17 évig, haláláig a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára. 33 éves korában lett egyetemi tanár. Főként a ma­gyar és német irodalom kölcsönhatásait kutatta és tanulmányt írt a hun mondákról, Bánk bán szerepéről a német költészetben és a német köl­tészet magyar elemeiről. Főműve: „A német iro­dalom története’’. Szerkesztője volt az „Egyete­mes irodalomtörténet” című nagyszabású mun­kának, melynek német irodalmat tárgyaló részét maga írta. Szerkesztette a Régi Magyar Könyvtár, valamint az Olcsó Könyvtár sorozatokat és több folyóiratot. Irt számos tanköny­vet is, és néhány hosszabb filológiai és irodalomtörténeti munkát. Ezenkívül rengeteg ismertetése, bírálata, értekezése jelent meg folyóiratokban. Egyik meghonosítója volt hazánk­ban a modern összehasonlító irodalomtörténet filológiai mód­szereinek. — 9 napos Moszkva—Lenin- grád útvonalú repülőútra le­het jelentkezni az EXPRESS Utazási Iroda Pécsi Ifjúsági Utazási Osztályán a Doktor Sándor Művelődési Házban kedden, csütörtökön és vasár­nap délután 4 órától 6 óráig. A június 10-én induló csoport­ba március 21-ig lehe* még jelentkezni. — A harkányi víz p>ontos kémiai összetételének megha­tározása céljából az Országos Balneológiái Kutató Intézet és az Országos Közegészség- ügyi Hivatal helyszíni méré­seket tartott. A kutatások a további bővítésekkel kapcso­latosak. — Az egyetem diákköre március 17-én és 18-án dél­után 5 órakor ünnepélyes há­zikonferenciát tart az aulá­ban a felszabadulás 20. évfor­dulója tiszteletére. Kórustalálkozó Magyarszéken Ritka szép ünnepe volt Ma­gyarszéknek vasárnap. Itt ta­lálkoztak a földművesszövet­kezeti énekkarok: a mágnes i Kodály kórus, a szigetvári Ti­nódi énekkar és a mohácsi szimfonikus zenekar. Uj test­vérüket köszöntötték, a sásdi földművesszövetkezet magyar­széki kórusát, amely a múlt év decemberének elején kezd­te meg működését és most mutatkozott be a közönségnek. A zenés-dalos ünnepség úgy is jól sikerült, mint az új kórus bemutatkozása, »így is, mint színvonalas rendezvény, de úgy is, mint a felszabadulási körműsorban sorrakerülő má- gocsi találkozó főpróbája. A műsorban fellépő 140 dalos magával ragadta a közönséget Egy hét az országutakon KEDD: Nem tartotta be a követési távolságot személygépkocsijá­val Sági József, s emiatt Pé­csett, a Janus Pannonius utca és a Sétatér kereszteződésé­ben nekihajtott Göiöncsnór János személygépkocsijának. Sági József ellen eljárás in­dul. János Imre tehergépkocsijá­val Pécs és Harkány között összeütközött Varga Ferenc személygépkocsijával. A bal­esetért mindkét gépjárműve­zető okolható, ellenük eljárás indult SZERDA: Előzni akart egy kanyarod­ni kívánó személygépkocsit Pellórden tehergépkocsijával Illés József, s emiatt összeüt­köztek. Az anyagi kár ötezer forint. Illés József ellen eljá­rás indul. PÉNTEK: Petrohán Mihály Pécsett a fehérhegyi autóbusz-megálló­iban úgy állt autóbuszával, hogy a motort üzemeltette. Kő?’-;-»! kiszállt, de a behú­zott kézifék kilazult, s az enyhe lejtésű úton a busz megindult. Húsz méternyi ha­ladás után nekiment egy vil­lanyoszlopnak. Petrohán Mi­hály ellen megindul az eljá­rás. HÉTFŐ: Soós Andris személygépko­csijával nem adta meg az át­haladási elsőbbséget Pécsett, a Nagy-Flórián és Kossutn Lajos utca kereszteződésében Sopomyai János tehergépkocsi­jának, s összeütköztek. Az anyagi kár másfélezer főt int. Soós András énen megindul az eljárás. Kelemen Tibor Pécsett, a Siklósi úton haladt motorke­rékpárjával, amikor nekiment a szabályosan kanyarodni aka­ró Sípos István vontatójának. A balesetért Kelemen Tibor okolható. Erősen ittas állapotban, ön­gyilkossági szándékból Hor­váth Lajos motorja elé vetet­te magát fóktávolságon belül Kovács Lajosné Pécsett, a Doktor Sándor utcában. A bal­eset elkerülése következtében a motoros megsérült. Az ps* szony ellen eljárás indul. Valamikor volt Magyarszék­nek kiváló kórusa, s a negy­venes évek végén országos ta­lálkozón is az elsők közölt szerepelt Szolnokon. A régi kórus tagjai azóta is várták, hogy mikor alakul új ének­kar községükben. S amikor a most folyó népművelési évad elején Nagy József népműve­lési ügyvezető a szervező mun­kához látott, nem maradt egyedül. A „veteránok” nyom­ban melléje álltak, s közös munkájuk, valamint a helyi tanács és tömegszervezetek, de különösképpen a sásdi föld művesszövetkezet erkölcsi és anyagi támogatásának ered­ményeképpen megalakult a magyarszéki vegyeskar. A va­sárnapi bemutatkozáson öt­venötén álltak a színpadra, 23 nő és 26 férfi, s háromhóna- pos munkájuk eredményekép­pen hét művet mutattak be, klasszikus számokat, népdal- feldolgozásokat és mai éle­tünket tükröző kórusműveket. Karnagyuk, Balatoni Mátyás csak jót tud mondani a kó­rusról. „Ilyen lelkesedést még nem tapasztaltam”. S azután beszél a próbákról, amelyeken a tagok megjelenése 80—90 százalékos, az összpróbán pe­dig teljes. A kórus társadal­mi vezetősége a műsor kiala­kításában, a tagok mozgósítá­sában, a fegyelem biztosításá­ban éppen úgy részt vesz, mint a rögtönzött színpad megoldá­sában vagy a Sikondára ter­vezett, vendégszerepléssel ösz- szekötött családi est megszer­vezésében. A társadalmi veze­tőség lelke Rónai József elnök és Szőke Antal titikár. A kó­rusban bányászok és termelő­szövetkezeti parasztok énekel­nek együtt diákokkal, pedagó­gusokkal, háztartásbeli asszo­nyokkal és másokkal olyan községben, amelytől nehezen lehet megválni. Botka István Komlóra költözött, de minden próbán részt vesz Magyarszé­ken. Két előadást tartottak a ven­dégszereplő kórusok. A két előadás között hallottunk pesz- szimista hangokat is a ma­gyarszékiektől. „Nem tudunk mi versenyezni a régi kóru­sokkal". Az előadások azon­ban éppen ennek ellenkezőjét bizonyítják. Talán annak a ve­zetőségi tagnak volt legjob­ban igaza, aki azt mondta, hogy „jó hallás van, de nyers a hang”. Ez azonban gyakor­lás kérdése, a jó hanganyag, a tömör hangzás, s mindenes- elött a kórustagok lelkesedése és fegyelmezettsége a biztosí­téka annak, hogy a kórus még sok örömöt fog szerezni a da­lok kedvelőinek. Dicséretre méltó az a gon­doskodás, amellyel a MÉ­SZÖV irányításával a sásdi földmű vessző vetkezet megte­remtette a kórus működésé­nek feltételeit. Az ember ön­kéntelenül is arra gondol, ha minden gazdasági szerv: üze­mek, termelőszövetkezetek olyan hasznosan és eredmé­nyesen fordítanák a rendelke­zésükre álló anyagialcat Kultu­rális célok támogatására, mint a földművesszövetkezetek, sok­kal pezsgőbb kulturális életet teremthetnének megyénkben. A földművesszövetkezeti gon­doskodás nem áll meg az anyagi támogatásnál, hanem műsorpolitikai szempontból is helyesen irányítják csoport­jaik életét, szervezik a fellé­pési alkalmakat, s ezzel táv­latokat nyitnak az együttesek­nek. A magyarszéki találkozó után sor kerül a mágocsira, a mohácsira, majd a sziget­várira. A közös számok beta­nítása, a zenekíséret megol­dása a mohácsi szimfonikus zenekarral, az együttműkö­dés felelősségét is kialakítja, de hozzájárul a színvonal emeléséhez is. Figyelemre méltó az a terv, amelyről éppen Magyarszéken hallottunk. A kórusok és a ze­nekar eddigi együttműködése jó alapot jelenthetne egy Ba­ranya Együttes megteremtésé­hez, amely az általános kórus­művészet szolgálata mellett a baranyai népi kultúra ápolá­sát is célul tűzhetné ki. A jé elgondolás megvalósítását ér­demes lenne napirendre tűz­ni A MÉSZÖV eddigi tevé­kenysége biztosíték arra, hogy ezt a '-’-•tatot is 1ól oldanák meg Lennie Géza A televízió műsora március 17-én, szerdán: 9.39: A vesztes nyer. M»< gyárul beszélő angol filmvíg- játék. (14 éven felülieknek!) 10.50: A klsfilmek kedvelői­nek. 1. Téli tőigy Szovjet kis- film (ism.). 2. Helikopter. Len­gyel rajzfilm (ism.). 11.20: A Tv-bébi postája. 17.38: Hírek. 17.45: Kukkantó. 18.25: A 79. brigád. Rinortfilm a szocia­lista brigádvezetők országos értekezlete előtt. 18.40: Húsz év legszebb verseiből. Vas Ist­ván: öda a tegnapi asszonyok­hoz. 18.55: Esti mese 19.05: Cimarosa: Titkos házasság. Opera 3 felvonásban. Az ál­lami Operaház előadása kép­felvételről. A közvetítés szü­netében: Tv-hfradó. Napi jegy­zetünk. Kb. 21.55: Levélvá'tás. Magyarul beszélő nyugatnémet kis játékfilm. (14 éven felü­lieknek ) 22.20: Tv-híradó, — 2. kiadás. — Korszerűsítik én bővítik a drávaszabölcsi kultúrházat Községfej lesztén alapból 324 ezer forintot áldoznak erre a célra. A falu lakossága pedig 20 000 forint értékű társadal­mi munkával segíti a korsze­rűsítést — Rövid idő alatt fellendült az OTP legújab üzletága. Ta­valy kezdték el a külföldre utazó magyar állampolgárok valutával és utazási c-ekkel való ellátásét. 1964-ben 2492 személy részére, összesen 2 876 ezer forintért szolgáltattak ki külföli fizetőeszközt Baranyá­ban. — A pécsbányatelepi Szé­chenyi-akna március első fe­lében 109,8 százalékra teljesí­tette az esedékes tervét és ez­zel 1865 tonna szenet termel­tek az előirányzott mennyisé­gen felül. A Mecseki Szénbá­nyászati Tröszt összességében március első felében csak <>7.3 százalékos eredményt ért élv mivel három nagyüzeme — István-akna, Béta-akna és Zobák-akna elmaradással dol­gozik. — A korszerű közlekedés cím­mel tart előadást ma este 7 Óra­kor dr. Csanádi György posta- és közlekedésügyi miniszter Pécs vá­ros Doktor Sándor Művelődési Házában {Déryné u. 18.) a MÁV Pécsi Igazgatósága és a művelő- " dési ház rendezésében. — A siklósi járásban már­cius 18-án, csütörtökön meg­indul a szervezett „hada-' rat” a mezei pockok ellen A szükséges védekezőszereket a járás már megkapta, és így valamennyi termelőszövetkezet egyszerre fog a védekezési munkához, egy-egy személyre körülbelül tíz holdnyi terület jut — Pécs mj. városi Tanács VB értesíti a III. kér. lm ács területén lakókat, nogy a ke­rületi tanács végrehajtó bi­zottsága március 16—19-e kö­zött szakigazgatási szerveinél felméri az ügyfélforgalmat, az ügyintézés gyorsaságát és színvonalát Ezzel kapcsolat­ban az ügyintézők az ügyfelek részére kitöltés céljából kérdő­íveket adnak át. Kérik, hogy az ügyfelek a kérdőívek ki­töltésével járuljanak hozzá a felmérés eredményességéhez ; * i

Next

/
Oldalképek
Tartalom