Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-06 / 55. szám
mArctcs s. napló 5 Fehér foltok Baranya régészeti térképén Kevés tr&p múlik el anélkül a Janus Pannonius Múzeum Régészeti Osztályán, hogy a megye különböző pont jajról személyesen vagy telefon útján ne adna hírt egy- egy múzeumbarát frissen előkerült régészeti leletekről, veszélyeztetett műemlékről. A történelmet lelkesen kutató emberek száma nagymértékben megszaporodott az elmúlt húsz esztendő során, önkéntelenül is felmerül a kérdés, mi az oka e valóban reális érdeklődés növekedésének? Anélkül, hogy súlyos szavakkal dicsérve egyszóval kultúrpolitikánk javára imánk ezt a változást, ami végeredményben így igaz, két irányból közelíthető ez a probléma. A széles rétegeket érintő általános iskolázottság, a ma már sok ponton lemérhető magasabb szintű általános műveltség kétséget kizáróan termőtalaja a történelmi érdeklődés fejlődésének. Amennyire ezt korábban csak a kíváncsiság és a kuriozitás iránti érzékenység termékének lehetett tekinteni a különböző társadalmi rétegek körében — s falusi viszonylatban ez volt a törvényszerű — napjainkban egy bizonyos konkrét ismeretanyag birtokában a hasz nos. tapasztalatgyűjtő tudatos érd^vtődés számlájára írhatjuk. Emellett múzeumaink, s bátran mondhatjuk, köztük ! előkelő helyen a baranyai múzeumok tervszerű tevékenységet végeznek a történelmi érdeklődés, a múlt igaz megismerésére törekvő aktivitás társadalmi szintű növelése érdekében. Ez a két tényező természetesen szorosan összefonódva, egymást inspirálva és kiegészítve sokban hozzájárult a több évezredet átfogó s csak régészeti módszerekkel felderíthető múlt megismeréséhez. Ha szűkebb értelemben, például megyénk területén mérjük le a régmúlt történelemmer foglalkozó tudomány eredményeit, megdöbbentő számot kapunk az adatokra, őskori, római kori, nép- vándorlás- és középkori objektumokra, melyek felfedezésére az elmúlt utolsó húsz esztendőben került sor legnagyobb részben lelkes, történelmet szerető emberek bejelentése, gondoskodó, tudatos felderítése nyomán. Ha régészeti lelőhelyeinket világító térképre szerelve áttekintenénk, a felvillanó sok apró égő elégedett látványa azonban néhány helyen fehér, ismeretlen foltokra is felhívná á figyelmet. A sok beérkező adat és 'az egyre növekvő intenzitású kutatás ellenére, néhány szórványos lelet kivételével, történelmi térképünkön ismeretlen sivatagot jelentenek a zselici és ormánsági dombvidék és a minden Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK Kassai Gabriella, Szilágyi József, Sáfrány Tibor, Maul József, Pozsgal Eszter, Kapp Nóra, Var- ga-Zságer Agnes, Rózsa László, Hortai Gábor, Svegál Ibolya. Sve- 3ál Évái Szabó József. Klieberg Éva. Megyer Gabriella, Csordás László, Balázs Éva. Kertész. Zoltán Rákosa Tünde,. Nagy Erzsébet. Decleva Gabriella, Güldner Tibor. Rugásdi Agnes, Bogár Andrea, Sápi Zsuzsanna, Tuza Julianna, Horváth Erzsébet, Szak- rrrárv Ildikó. Farkas Éva, Horváth Gabriella. HAZASSAGOÍ KÖTÖTTEK Till Imre és Székely Rozália. P.eisser László és Sipos Margit. Öllé János és Lőrinc Mária. Nagy János és Kresz Hona, Korg János és Szabó Erzsébet. Németh János és Szlamkai Matild, Árvái Laios és Boros Rozália, Majláti Béla és Nagy Mária, Hajdú István és Major Anna, Bíró Gábor és Brunner Rózsa, Pécsi Tibor és Bálassa Ilona. Kiss Zoltáp és Röss Klára. Fenyvesi József és Tassi Mária, Németh Ferenc és Ba'ogh Viktória, Balogh Sándor és Mezei Lívia. Balatoni József és Darőczi Margit Kiss István és Horváth Márta. MEGHALTAK Fitt Mihályné sz. Eck Klára.Pintér József, Weinhardt János, Dvo- ráv Szaniszlóné sz. Hlebecz Józef» Tölgyesi Józsefné sz. Lakatos Zsuzsanna. Bárány Györgyné sz sütő Erzsébet Schneider Káról- Spergel' József, Garzó Isin vái •• sz. Angyó Erzsébet. Bodo- nyi Jánosné sz. Eilhardt Erzsébet Czuni Józsefné sz. Csiszár Julianna. Gerényi Mihályné sz. Het’nácz Terézia, Litter János. Poles József, Odor Séndomé sz. Kurdi! Teréz, Herczeg István. Sze- deii Imréné sz. Dana Rozália. Fiala Ferenc, Miklós András. In- ezédi András. Wolf Sándor. Nyull Mihályné sz. Szavl Zsófia. Bratda Józsefné sz. Bódis Rozália, Szabados Sándor. Schlégl Ferenc, özv. Kövér Jánosné sz. Simon Jülímna, Pál János. Baumgartner Péter, Kutas István, Mato- ricz Tibor. Takács István, özv. Kr Tózsefné sz. Kásádi Julianna, Li‘ Ferenc, özv. Fekete Pálné síi k Márta. Kalányos Ferenc, öz miter Istvánná sz. Pfeifer Id- Gyuiay Ilona, Kordé Józsei Szv. Főrdős Jánosné sz. Orvosi ügyelet Pécs mj. város biztosított dol- ozói részére ügyeletes orvosi zolgálatot tartanak 1965 március -án (szombaton) du. 19 órától íárcius 8-án (hétfőn) reggel 7 ráig a következő helyeken: I. kerület részére; Az újmeszesi körzeti orvosi ren- e’nhen. Tel.: 51-81. Járó bete- ek részére rendelés de. 9—10 és u 15—16 óráig. (Szombat du. is.) II. kerület részére: A Városi Rendelőintézetben ilgveletes orvosi szoba). Tel.: )-00. Járó betegek részére ren- elés de. 10—11 és du. 16—17 rái° (Szombat du. is.) III kerület részére: A Petőfi u. körzeti orvosi ren- előben. Tel.: 25-99. Járó bete- ek részére rendelés de. 8—9 és lu. 14—16 óráig. (Szombat du. is.) Ha a megadott telefonszámok lem jelentkeznek, a hívást a 08- lak (Posta) kell bejelenteni. Schneider Erzsébet, Rimán Béláné sz. Tennert Erzsébet, Kiss Ferenc, Mész Jánosné sz. Kolbert Teréz. Kósa József, özv. Reitz Edéné sz. Schifni Margit, Ham- berger Ferenc, Erdélyi András, Dobor Istvánná sz. Kovács Irma. Garzó György, Papp József. Len- kefi László, özv. Engelsbach Józsefné sz. Varga Erzsébet, Szor- dell György, özv. Ragoncsa Vendemé sz. Czlnger Júlia, Molvay Erzsébet, özv. Kovács Jánosné sz. Vida Rozália, Molnár László József. Foór Nándorné sz. Barát Mária. bizonnyal gazdag múltú Dráva menti területek. Amennyiben az eredmények értékelésénél közös munkára hivatkozhattunk, úgy a hiányok pótlására is úgy érezzük, jogos a felkérés szinte minden ember felé — segítsék felszámolni fehér foltjainkat, szűkebb hazájuk történelmi múltjának megismerése érdekében. A Baranya megyei múzeum e támogatás reményén és eredményein túl nagyarányú felderítő munkát kezd 1965-ben e történelmi sivatagok megismerésére. A megye kutatói és a szegedi egyetem régészeti tanszékének egy hallgatója rendszeres terepbejárási munkát indítanak elsőízben a Dráva mentén, hogy több év alatt e terület ma még ismeretlen, de minden bizonnyal felkutatható számtalan lelőhelye térképre kerüljön, sőt ásatások útján kezünkbe adja értékes leleteit is. A terepbejárások Felsőszentmártonból indulnak kelet felé és még ebben az évben Drávakeresztúr, Révfalu, Drávasztára, Kemse, Za- láta, Piskó, Vejti és Cún községek határait érintve átfésülik a Dráva árterének és mo- rotváinak vidékét. A munka eredménye az említett vidék lakosságának segítőkészségén és támogatásán is múlik. A mezőket járó ember tapasztalata, a földmunkáknál előkerülő kőszerszám vagy cserépedény megőrzése, honismereti szakköreink hasznos munkája, mely a dűlő- és hatámevek összegyűjtésére is kiterjedhet, mind-mind elősegíthetik a sokszor több ezer éves telepek és temetők felderítésén munkálkodó tudományt, hogy minél hamarabb számos villogó pont legyen történelmi térképeinken a ma még fehér, ismeretlen foltok helyén iSj D^kBándi Gábor ‘w'fnuzeológus Tudomány és termelés Dr. Pál Lénárd Kogsuth-díjas egyetemi tanár előadása Pécsett Az MSZMP VIII. komgresz- szusa óta különösen sokat fog lalkoztatja a tudósokait a tudomány és a termelés kapcsolata — mondotta dr. Pál Lénárd Kossuth-díjas egyetemi tanár, a Központi Fizikai Kutató Intézet helyettes igazgatója a Pécs városi Művelődési Házban tartott előadásában. — Sokat gondolkodnak azon, hogyan lehetne meggyorsítani a szocializmus teljes felépítését. A feladatok elemzése egyre sürgetőbben veti fel a tudomány és a termelés között fennálló kapcsolatok tanulmányozását, különösen a természettudományok és m űszaki Szoros együttműködés a könyvtárak között Pécs város és Baranya megye könyvtárainak a legutóbbi időkben bekövetkezett ugrásszerű fejlődése szükségessé tette, hogy az adott területen működő könyvtárak feladataikat szoros összhangban, az együttműködés legnagyobb- fokú biztosítása útján lássák el. Kétségtelen ugyan, hogy a terület könyvtárai különböző funkcióik, miatt az olvasók különféle könyvtári igényeinek kielégítését tekintik főfeladatuknak, e különbözősé- gk azonban nem olyan mérvűek, hogy az együttműködést lehetetlenné tennék. Pécs-Baranya megyei Könyv tárközi Bizottság több mint egy éve kezdte meg működését. Szervezeti szabályzatának megállapítása után külön együttműködési munkatervet dolgozott ki. A munkaterv alapján az együttműködés módozatai és azok konkrét megnyilvánulási formái a legutóbbi ülés határozatainak megfelelően a közeljövőben válnak ismeretessé a könyvtárak olvasói előtt. A bizottság legutóbbi ülése igen fontos határozatokat hozott, amelyeknek Ismertetése már a határozatok végrehajtása előtt szükségesnek látszik. Az együttműködő könyvtárak (az Egyetemi Könyvtár, a Megyei Könyvtár, a Városi Könyvtár, az SZMT Könyvtára, az Orvostudományi Egyetem Központi Könyvtára és a Tanárképző Főiskola Könyvtára) megállapodtak abban, hogy közös kiadványt adnak ki a fenti könyvtáraknak járó folyóiratokról. Ennek a kiadványnak a célja, hogy a könyvtárak olvasói pontos tájékozódást kapjanak arról, hogy mely szakmai vagy ismeretterjesztő folyóirat melyik könyvtárban található és használható. De e célkitűzésen kívül a kiadványnak célja az is, hogy az együttműködő könyvtárak a következő folyóiratrendeléseiket egybehangolják, mégpedig úgy, hogy a szükségtelenül több példányban járó folyóiratokat lemondják, ezáltal bizonyos mértékű devízamegtakarítást érnek el, ugyanakkor lehetővé válik újabb — az olvasókat érdeklő és az olvasók által hiányolt — folyóiratok beszerzése. Az együttműködési bizottság egy másik határozata szintén a takarékosság fokozottabb biztosítását kívánja szolgálni. E határozat szerint az együttműködő könyvtárak külföldi könyvbeszerzéseiket szintén egyeztetik. Ezáltal kívánják biztosítani, hogy a külföldi könyvek — az Indokolt eseteket kivéve — csak egy példányban érkezzenek a területre, ami szintén — amint már fentebb mondottuk — takarékosságot eredményez. A könyvtárak olvasóinak tájékoztatására az együttműködő könyvtárak közös kiadványt kívánnak szerkeszteni, amely kiadványban lerögzítik az egyes könyvtárak és könyvtárhálózatok feladatait és szolgáltatásait. Ez a kiadvány komoly segítséget jelent majd az olvasóknak a tekintetben, hogy pontosan megállapíthassák, milyen könyvtári Igénnyel mely könyvtárhoz, központhoz vagy hálózathoz forduljanak. Végül, de nem utolsósorban az együttműködési bizottság méltóképpen kívánja dokumentálni hazánk felszabadulásának 20. évfordulóját. Ennek érdekében közös kiadványként kívánja megjelentetni Pécs és Baranya 20 éves fejlődését dokumentáló bibliográfiáját. Ez a bibliográfia a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján számot ad a város és a megye fejlődéséről, dolgozóink eredményeiről és sikereiről és Igen hasznos segítséget ad mindazoknak, akik tanulmányaik vagy munkájuk során városunk és megyénk 20 évi fejlődésével kívánnak foglalkozni. A Pécs-Baranya megyei Könyvtárközi Bizottság a fentebbiek szerint megtalálta azt az utat, amely az együttműködést gyümölcsözővé és eredményessé teszi. Ez a biztosító kezdeti eredmény feljogosítja a bizottság tagjait arra, hogy az együttműködést kiszélesítve a továbbiakban még eredményesebbé tudja tenni Pécs és Baranya megye könyvtárainak munkáját. F. M. tudományok, valamint a termelés vonatkozásában. á kutatás négy fő területe Napjainkban világos, hogy a természettudományos és műszaki kutatások számos területen befolyásolják az e- béri szükséglet kielégítését szolgáló termelőmunkát. Úgy tűnik azonban, hogy különösen négy területnek fokozott jelentősége van. így az új energiaforrások kutatása, az új anyagok előállítása, a munkafolyamatok és logikai műveletek gépesítése és az élőanyag vizsgálata kerül elsősorban vizsgálódásunk előterébe. A gazdasági fejlettség megállapításánál döntő tényezőként szoktuk vizsgálni az egy főre jutó energiamennyiséget. Ebből adódik azután az, hogy a klasszikus energiafoirások mellett egyre inkább felvetődik az elkövetkezendő években a nukleáris energia hasznosításának szükségessége. Jelenleg megoldottnak látszik az atommag-hasadás során fel szabaduló energia hasznosítása, és a legfejlettebb országokban a tudósok ezrei dolgoznak a termonukleáris eredetű energia békés hasznosításának programján. Feltehető, hogy az igazi energiabőséget a termonukleáris energia hasznosítása hozza meg és ez a hatalmas ütemű fejlődésnek biztosít majd utat. Az anyagok tulajdonságait meghatározó természeti törvények felismerésével lehetővé vált, hogy olyan új, mestersé■ ges anyagokat állítson elő a tudomány, amely használhatóság tekintetében felülmúlja a természetes anyagokat. Az új anyagféleségek kutatása során fedezték fel a tranzisztor hatását. Ebből a felfedezésből egy új iparág született, a fék vezető ipar, amelynek fontosságát nem lehet túlbecsülni. Részben a matematikai kutatások, részben a korszerű szilárdtest-kutatásira támaszkodó elektronika eredményei lehetővé teszik annak a nagyszerű programinak a megvalósítását, amit a munkafolyamatok és logikai műveletek címszóval lehetne összefoglalni. A program végrehajtása során számos területen csökkenteni lehet az élőmunka mennyiségét és a szó legnemesebb értelmében szabadíthatjuk fel az emberi értelmet az alkotó munka számára. Ma még se szeri, se száma azoknak a munkafolyamatoknak, ahol az ember szerepe csak arra korlátozódik, hogy észrevegye« valamilyen eltérést és az észlelés alapján megszüntesse az eltérést kiváltó okot. Az emberi idegrendszer a hiba jelzése és a hibát kiküszöbölő paramcskiadás funkcióját végzi el. Az ilyen feladatokat az embernél nagyobb biztonsági tényezővel működő automatákkal lehet megoldani. Nemcsak a termelőmunkában, hanem magában a tudományos kutatásban is sürgető feladat az automatizálás, mert eleget kell tenni annak a köSZÍNHÁZ <Me%i A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1965. március 6-1, szombati műsora a 223,8 m középhullámon: MOZI: Rövidítések: szv. = szélesvásznú, szí. *= színes. Park: Féltékenység (szv., 4, 6, í). Petőfi: A maffia parancsára 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: (szv., 4, 6, 8). Verses kötetekben lapozunk. — Kossuth: CLeo 5-től 7-lg (Szv., 4, Zenés irodalmi összeállítás. 6, 8). 18.00: Némét nyelvű műsor: ”frad* “oz!! Baranya 20 éve. Dokumentum- ™0zif, t£fiSZa|h*vi’u^5/i’ műsor felszabadulásunk 20. év- 5? , ,-?S _iíutí?3j?’ fordulója elé. Pécsvárad. s Szombat esti muzsika. híradó. (Előadások 11 órától 3 ____ „ ™ . óráig folytatólagosan). 1 8.30: Magyar nyelvű műsor: Fekete Gyémánt: Nyugtalan Hallgatóink kérésére... — Ze- nyár (6). Építők: A halál ösvényein (4, 6). Pécsszabolcs: Könnyű élet (5, 7). Mecsekalja: Mandrin kapitány (szv., szí., 7). Vasas n.: A „Preludió” akció (szv., 7). Mohács: Mit csinált felséged 3—5-lg? (szv., szí., 5, 7). Csak 18 éven felülieknek! Szigetvár: Rab Ráby (szv., 8). Sásd: Mr. Hobbs szabadságra megy (szv., szí., 7). Siklós: Kísértetkastély Spessartban (szv., szi„ 7). Sellye: Sándor Mátyás (szv., szí., 7). Harkány: Dunai kl- Nemzetl Színház: Irma, te édes rándulás (7). Beremend: KI ái-at- (este 7 órakor). Tímár bérlet. lan? (71 - Bóiy: Ének az esőben (szí., 6). Mágocs: Útban Párizs felé (7) Pécsvárad: Majdnem baleset (szv., fél 8), nés műsor. 19.1$: Dél-dunántúli híradó. Válasz a hallgatóknak. 19.20: Zenés útijegyzeték. 19.40: Népek zenéjéből. 19.58: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Tájszínház: Balett-est (délután fél 4 órakor). Székesfehérvár. vetelmónynek, hogy minél rö- videbb idő alatt miinél több adat megszerzése és feldolgozása váljon lehetővé. Azt) mondhatjuk, hogy a tudomány megterem tét te a gyakorlat számára az automatákat, és ezzel a lépésével sajátmaga fejlődését is felgyorsította. Az automaták és számológépek mind a tudományos kutatásban, mind a gyakorlatban egy_ re döntőbb szerephez iutnak. Uj korszak kezdődött az élő- anyag tanulmányozása te: i:létén is. Ez az úi korszak annak köszönhető, hogy a?: főanyag tulajdonságaival na már nemcsak a biok, -v ok, hanem a matematikusok, fizikusok, kémikusok is t >glai- koznak. Ez a komplex összefogás igen nagy reményekre jogosít fel és bátram megállapíthatjuk, hogy az élőanyaggal kapcsolatos tudományok fejlődésének rendkívül gyors szakasza érkezett el. A tudomány termelőerővé válik A tudományos ismeretek feltárása és a termelésben való hasznosítása igém bonyolult és hosszú folyamat. Ebbem a folyamatban eeyre erőteljesebb tényezőkén« >e- lantkezlk az a szerep, ami* a tudomány a termelés fejlődési ütemében játszik. A tu* domány közvetlen termelőerővé válásának ténye határozza meg végső soron a tudomány és a termelés viszonyát. Leghelyesebb volna azt mondani, hogy a tudományos munka válik fokozatosan termelőerővé részben a tudományos eszközöknek tekinthető termelőeszközök, részben a tudományos ismereteket ma. gukban foglaló termelési tapasztalatok és végül magát a tudományos munkát végző, termeléssel közvetlen kapcsolatban álló munkás (tudományos dolgozó) kategóriáén keresztül. Nyilvánvaló, hogy a tudományos munka termelőerővé válása egy hosszú folyamat, amelynek meggyorsítása szocialista társadalmunk teljes felépítéséhez feltétlenül szükséges. Jelenlegi viszonyaink között a nemzeti jövedeleminek mintegy 2,5 százalékát fordítjuk tudományos kutatásra A ráfordítás arányai azonban m>íc véletlenszerű tényezőt tükröznek. A régi és megerősödött hagyományok a spontaneous, gyakran személyi befolyás mutatkozik meg a kialakult arányokban. Szükségesnek látszik az arányos módosítás, amely gazdasági életünk szempontjából legfontosabb terű- leitek«! hozzásegít a tudományos munka közvetlen termelőerővé válásához. A módosításnak nagyon sok alapos megfontolásra kell támaszkodnia. A módosítások ütemét az élő tudományos kutatás formálásához szüksége? idő szabhatja meg. A túl gyors változtatás legalább oJyan veszélyeket rejt magában, mint a spontaneitás további érvényesülése. A tudomány igazi hatásának megjelenésére csak akkor számíthatunk, ha a legfontosabb területeken nagy kutató központokra támaszkodunk. Nem új tudományos intézmények létrehozását veti fel ez a gondolat, hanem meglévő anyagi és szellemi kapacitásunk néhány fő irányba való erőteljes koncentrálását. Az MSZMP Központi Bizottságának decemberi határozata a tudományos munka számára is nagy fontosságú útmutatást jelent. Végeredmény, ben arról van szó, hogy a termékek előállításához társadat milag szükséges munka meny- nyiségét csökkentsük és ebbe-, a termelékenységet döntően befolyásoló műszaki és tecn- színvonalnak alapvető szerepe van. Ez a színvonal viszont a tudományos mun Ka fedettségétől és a gyakorlattal való kapcsolatának erőssé gétől függ. Dr. Takács Jőv .;