Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-28 / 74. szám
OHfiRMgEa 8 napló 1965. MÄRCTC8 SS, PEHC: s tavalyi keret nem változott! A csapat célkitűzésé: meg maradni az első 6 között — Erősség a csapatmunka Jeles tanuló labdarúgók Beszélgetés Bolla Ferenccel, a PEAC edzőjével Jól szerepelt az elmúlt labda- j ragt-bajnokságban a PEAC. Az' NB Ul-as bajnokságban a 2. helyen végzett és az országos főiskoláé bajnokságot megnyerte. Mindez arra kötelez. bennünket, hogy jó felkészüléssel az Idén is helyt álljunk a bajnokságban — mondja Bolla Ferenc a PEAC edzője, aki már kilenc éve irányítja- a csapat- felkészülését és mint az eredményekből is kitűnik, a helyes szakvezetésnek meg is van a haszna. — Sorsolásunk a tavaszi fordulóban nehezebb, mint az ősziben. A jelenlegi játékosanyagról elmondhatom, hogy . jó. Tehetségeink is vannak, játékoskeretünk nem változott. A védelemben Kresz és Tüske rutinosabb. Várbíró és Kalász ügyes.. játékos. A csatárok közül külön kiemelném Kovácsot, Mártont, Feketét és Bartalt. Erősségünk a .csapatmunka és játékosaink eddig fegyelmezetten végrehajtották a kapott feladatokat. Ezenkívül megfelelő kondícióval végig bírták a labdarúgó szezont Ezt várjuk az idén. is tőlük. \z edző minden évben valamilyen célt tűz maga és a csapata elé. Helyezést a tabellán, pontokat, amelyeket az ellenfél ismerete.. alapján számol , ki. így tette ezt Bolla Ferenc is. — Tavaly a második helyen végeztünk 36 ponttal. Az idén sem emelem a „normát”, marad a 35 pont és ezzel szeretnénk az első hat között végezni a tabellán. Ügy gondolom, hogy .35 ponttal ez lehetséges. Ez — természetesen — nemcsak az edzőn múlik. Különben a PEAC-nál nem könnyű összehozni a játékosokat. Hiszen már maga az is nehezíti a felkészülést, az edzéseket, hogy három felső fokú tanintézet — a Tanárképző Főiskola, az Orvostudományi Egyetem és a Jogi Egyetem — hallgatóiból tevődik össze a játékos gárda. Amikor négy-hat év múltán, elvégzik a főiskolát, az egyetemet, eltávoznak nemcsalj: a csapattól, hanem a városból, sőt a megyéből is. Nos, a három tanintézet azt jelenti, hogy három iskola órarendjével kell összeegyeztetni a heti három edzés idejét. Ez sikerül is, mint ahogyan a játékosok edzések és meccsek mellett is aránylag jól tanulnak. A PEAC labdarúgóinak tanulmányi átlaga 3,3, de vannak jeles tanulók is, mint Tüske az orvoskaron, vagy Kalász a Tanárképző Főiskolán. És mégegy: A vizsgák is beleszólnak a mérkőzésekbe. Május végétől megkezdődnek mind a három intézetben az évvégi kolA 'iézilnhda Ntf f.újonca. a Dózsa kél héttel a rajt előtt Nem túlzás azt állítani, hogy a kézilabda népszerűség terén itt Baranyában közvetlenül a labdarúgás mögé zárkózott fel és az sem túlzás, hogy egyes sport- eg\ tsületekbeír . és községekben már az első helyen áll. A játék népszerűsítésében nagy érdemeket szereztek a csapatok, elsősor oan a Nemzeti Bajnokságban kúzaők, amelynek tagjai országosan is ismertté tették Pécset es Baranyát. Érthető, hogy a közvélemény, a lelkes szurkolótábor elsősorban az NB-s bajnoki mérkőzéseket várja már türelmetlenül. Nem hiába várja, hiszen két hi múlva, április il-én pályára lfcp.ick legjobbjaink. Vajon hogyan készültek fel és mit várnak e, ’ íz esztendőtől? kérdést elsőnek az NB I-es férfi mezőny újoncának, a Pécsi :u.,zsa edzőjének tettük fel. Azért kezdjük velük a sort, hiszen a bányászok csapatait már ismerik az N' Ö 1-ben es szorgos készülő- t. esőiket természetesnek tartják. Ami. viszont a szorgalmat illeti, a jl-csí lila-fehéreknek sem kell t- rí' ú szomszédba menniök. ^yy érzem, hogy való bari n..:u — így mondta Hang János euzo — Mivel tudjuk, Hogy ne- hei dolgunk lesz. korán . ..keltűtek . December első napjaiban es uyen nagy munkát még eddig sosem végeztünk. Jellemző erre, 'Hogy amikor Mihal ovits Gabi megjelent a tatai edzőtáborban es mint valami szédületesen ,-r.agy” dologra, utasították, őket a: 5—6 százas vágtákra. Gabi egyszerűen kinevette őket. És köny- nuedén jaképnél hagyta társait. Persze nem is lenne igaz, ha ennek ellenére minden zavartalanul menne a Dózsában. A for- mábahozás kezdetén vitték el Mi- halovitsot. ekkor újult ki Szakács Jánosnak. az egyik leggól erősebb játékosnak a súlyos lábsérülése és Jéky Zoltán kézfejsérülése is tíz napi tétlenségre kárhoztatta gazdáját. Ennek ellenére nagy a várakozás és a lelkesedés a nyitányon szereplő Dózsa—Bp. Spartacus mérkőzés előtt. — Addia még vissza van két hét. Nem hosszú idő. de újra együtt a gárda és igyekszünk, majd a folyamatos játékot kialakítani. Legalább annyira, hogy célunkat elérjük. Ez a cél nem más. mint egyelőre a bentmar adási — Miben látja az edző az együttes erejét? — A gyors indításokra alapozott ,,nyíltsisakos” támadójátékban. Tavaly megnéztem egy sereg NB l-es mérkőzést és mondhatom, alig láttam olyan csapatot, amely azt így játssza. Ezzel feltétlenül előnyben leszünk azokkal szemben. akik ezt nem gyakorolták. Még egy rövid kérdés. — Milyen kezdőcsapatot küldene ma a pályára? — A következőt: Jedlicska — Nagy, Mihalovits, .Somogyi, Szakács, Heiner és Jéky. Mivel ez az edző m a i csapata. holnap, azaz a rajtnál mások is szóba kerülhetnek. T. Z. RÓZSI, DÍSZCSERJE, EGRES. RIBIZLI, MÁLNA, KARDVIRÁG, ÖRÖKZÖLD. Kérje díjmentes fajtajegyzékem. Koller Károly rózsakertészete Budapest, III., Bécsi út 20256. sz (■ifyyd&n! Oj gyermekkocsik érkeztek az ANYÁK BOLTJÁBA (Kossuth Lajos U; 11) Sportkocsi 453.— Ft Sportkocsi 590,— Ft Sportkocsi 748,— Ft Melykocsi (cseh) 1 400,— • Ft Mélykocsi (cseh) 1 380,— Ft Mélykocsi (cseh) 1 480,— Ft lokviumok, szigorlatok, amelyek alól a játékosok sem vonhatják ki magukat. — Azt mondtuk játékosainknak, hogy most tanuljanak előre, hogy később a mérkőzések miatt ne szenvedjenek hátrányt a vizsgákon azokkal szemben, akik ilyen aktív sportolás nélkül készülnek fel a beszámolókra. — És megfogadják a tanácsot? — Ügy tapasztaljuk, hogy igen, ezt különben a tanulmányi eredmények is bizonyítják. Nyáron is gondjaink vannak, hiszen a tanárképzősök üzemi és terepgyakorlatra mennek, az orvosok kórházi gyakorlaton vesznek részt és a jogászoknak is van nyári gyakorlatuk. Kérésünkre a játékosok augusztus l-től visszajönnek a gyakorlatokról és megkezdjük a felkészülést az őszi bajnokságra. A PEAC-pálya talaját, rendbehozták, most a bekerítés van hátra. öltözőkben szűkölködnek és a felszerelés is kevés. Mindez ösz- szefügg a juttatott támogatással, amiből többre nem futja. Mert akármilyen jól játszik á csapat, minimális a fizető nézők • száma. Ugyanis egy napot! játszanak a Pécsi Dózsával és vasárnap két mérkőzésre kevés feleség engedi el a férjét. A labdarúgó szakosztály a PEAC 12 szakosztálya közül az egyik legnépesebb, 27 játékosa és tíz tagú vezetősége van és Bolla Ferenc edző mellett Kresz László másodedző is segíti a csapat jó felkészülését. És itt említeném meg, hogy a PEAC labdarúgói menza-koszton készülnek a mécsesekre. Ez nem a menza-étkezés lebecsülése, de ami elegendő a tanuláshoz, sétához, az nem biztosítja teljes egészében a kalóriát a heti három edzéshez és a mérkőzésedhez. Mégis vállalják a plusz-munkát, mert szeretik a sportot, pedig ezért, sem külön fizetést, sem kalóriát nem kapnak. A bajnokság rajtja jól sikerült a PEAC-nál. A további mérkőzéseken kiderül, mennyire válnak be Bolla Ferenc edző elképzelései és hogyan fogadják meg a PEAC labdarúgói a szakvezető tanácsát. Gáldonyi Béla A labdarügó-bajnoksag vasárnapi fordulója újabb feladat elé állítja csapatainkat. A Komlói Bányász az Újpesti Dózsát fogadja a kökönyösi sportpályán. A szerdai hétközi edzőmérkőzésükön a komlóiak Dombóvár ellen játszottak. — A mély, sáros talajon nem alakulhatott ki jó játék — mondotta Lengyel Zoltán. — Szűcs sajnos ismét megsérült, kérdés, hogy vasárnap rendelkezésre tud-e állni. A csapat hátsó alakzataiban nem tervezünk változást, a védelem és a fedezetpár marad. A Salgótarjáni Bányász ellen láttam az újpestieket • játszani. A nagy akarással és odaadással küzdő Bányász méltó ellenfele volt az újpesti csapatnak. Játékosain)akarásával, lelkesedésével sem lesznek bajok remélhetőleg vasárnap és talán sikerül feliratkoznunk, a „pontos” csapatok közé. A Pécsi Dózsa Szászváron is jó formában játszott a hétközi edzőmérkőzésen. Különösen a csatársor mozgott ötletesen, nem egy szellemes megoldást, látványos lövést, formás akciót tapsolhattak a szászvári nézők. —■ Nem tervezünk változtatást a csapat összeállításában. A Ferencváros kétségtelenül jobb csapat, nem egyszer nyert bajnokságot, de a mi játékosaink is jó formában vannak. szeretnénk tisztes eredményt elérni vasárnap a fővárosban — nyilatkozott a Dózsa Balokány fürdő meleg vizéről nyilatkozik a Víz- és Csatorna müve k új igazgatója A pécsi úszó- és vízilabdasport léte. mindig is szorosan összefüggött és részben függvénye volt a város víz-problémáinak. Nem csoda tehát, hogy a szakvezetők és aktív sportolók figyelme sűrűn fordul a Pécsi Víz- és Csatornaművek tevékenysége felé. Egyidőben annak örültek, hogy egyáltalán víz áll rendelkezésükre, aztán sokat vártak a Hullámfürdő új medencéjétől, később a nyitvatartási idő meghosszabbításáról szóló intézkedésekben reménykedtek — manapság pedig, a kedvenc beszédtéma: a melegvíz! A melegvíz — köztudott — az elmúlt évben már eljutott a Balokán y-uszoda medencéjéig. Mégsem toldhatták meg a szezont, mert a víz visszavezetése még nem oldódott meg. Ezért köbméterenként 1,17 terhelte a vállalat számláját, ha alkalmanként fel is használták az odavezetett melegvizet. 1 A melegvíz tehát, ilyen adottságok mellett nagyon költséges volt az edzeni és versenyezni vágyó tömeg megértette, hogy miért csak pár esetben fogadta, őket ideális hőmérsékletű víz a. Balokányban. Megértette, de nem szűnt meg reménykedni. A jóslatok, a találgatások helyett, pár kérdéssel ml a legilletékesebbhez fordulunk, Dunavölgyi Istvánhoz, a Víz- és Csatornaművek új igazgatójához. — Jelenleg is, mindennapi munkánk tetemes részét teszi ki az a sok tárgyalás, tervezgetés, intézkedés, amivel ezt, az egész várost érintő kérdést meg szeretnénk oldani — kezdi a beszélgetést Dunavölgyi igazgató. A problémát nagyon régóta ismerem, hiszen mielőtt a vízművek igazgatásával megbíztak — az Erőműnél dolgoztam. Most a kérdés másik oldaláról szemlélhetek mindent. Kapcsolatom tehát jó a másik érdekelt féllel és tapasztalatból is mondhatom, hogy mindketten nagyon igyekszünk a megoldáson. — A két vállalat kétféle javaslatáról hallottunk! — Először talán részletesen kellene megmagyaráznom a kérdést. Melegvizet korlátlan mennyiségben tudna biztosítani az erőmű — ha a visszavezetés megtörténne — köbméterenként tíz filléres áron. Az erőmű javaslata szerint, a már lehűlt és elhasznált vizet az ülepítő zagytavak között húzódó visszaforgató árokba kellene vezetni. A vízveszteség így minimális lenne. Az árkok azonban nagyon messze esnek a fürdőtől, sem annyi cső, sem annyi anyagi fedezet nem áll rendelkezésünkre, hogy a hálózatot odáig kiépítsük. A mi javaslatunk, hogy a visz- szavezetés a Balokányhoz legközelebb eső zagytóba történjen. Ez mindössze hétszáz méternyi távolság. Azonban ez a legközelebbi tó csak az év második felében kezd működni, addig a vízvesztesége nagy. Reméljük, majdcsak egyezségre jutunk. — A tárgyalások befejezése után máris megindulhatna a munka? — Mint említettem, csövet az erőmű biztosít számunkra, — ez nagy segítség — pénzt pedig a Városi Tanácstól kapunk. Mindjárt két párhuzamos csőhálózatot építenénk ki, hogy csúcsforgalom idején a medencék vízcseréje gyorsabb legyen, ez a higiéniai követelményeknek is jobban megfelel. Visszaforgató gépházunkat már így készítettük el. Ennyi mindennek kell sikerülni, hogy a pécsi fiatalok minél előbb melegvízhez jussanak. — És ha mindez valóban sikerül? — Ha a rövid szakasz építésére kapjuk meg az engedélyt, akkor ?^^mLínkálatokat nagyon rövid időn belül elkezdhetjük, és április utolsó hetében befejezzük! yú/nafc-e a város ifjúságától társadalmi munkát? — Nem szükséges, mert a csőhálózat télen nem üzemel, ezért MAI SPORTMŰSOR Babakelengye ...eánvka és fiú tavaszi ruhák nagy választékban. 3m. Ruházati Kereskedelmi V. Labdarúgás. NB I. mérkőzések: Komlói Bányász—Újpesti Dózsa. Komló 15.30. Ferencváros—Pécsi Dózsa, Budapest,, Népstadion 15.30. NB I. tartalékm.érközéseJi- Komlói Bányász—Újpesti Dózsa. Komló 13.45, Ferencváros—Pécsi Dózsa. Budapest, Üllői út 11.00. NB II. mérkőzések: Pécsi Bányász—Kaposvári Kinizsi, Pécsbányatelep 15.00. PVSK—Zalaegerszegi Dózsa, PVSK-pálya 15.30, Pápa- Pécsi BTC, Pápa 15.30. NB III. mérkőzések: Mohácsi TE—Kaposvári Vasas. Mohács 15.30, Szekszárdi Dózsa—Pécsi Ércbányász SC, Szekszárd 15.30. Nagykanizsai Bányász—PEAC, Nagykanizsa 15.00. Megyei mérkőzések: Pécsszabolcs P. Dinamó, Pécsszabolcs 15.00, P. Kinizsi—P. Postás, Helyiipar-pá- lya 9.00, p. Vasas—Vasas I. Bányász, Ifjúsági Stadion 10.00, Szigetvár—P. Szikra, Mozsgó 15.00. Hidas—P. Porcelángyár, Hidas 15.00, Boly—Lánycsók. Bóly 15.30, P. Előre—P. Helyiipari, Postás-pálya 9.30, Siklós—Mágoes, Siklós 15.30, NB tartalékmérkőzés: PVSK— BTC, PVSK-pálya 13.45. Sakk. Marőezy Kupa-mérkőzések: P. Ércbányász—Győri MÁV DAC. Ércbányász, műszaki klub 8.00, P. Bányász—Veszprém, Kom- játi A. u. 5. 8.00. Okölvimís. NB n. mérkőzés: PVSK—Bp. Chinoin. PVSK tornacsarnok 17.30. Kosárlabda. NB TI. mérkőzések- PEAC—Kiskunfélegyháza. férfi* PVSK tornacsarnok 8.30, PEAC _ O NYI, női. PVSK tornacsarnok 9.4o, Postás—Szegedi Postás, férfi, PVSK tornacsarnok 11.00, PVSK— SZEAC, női, PVSK tornacsarnok 12.15. Vívás. A megyei férfi tőr és kard egyéni bajnokság, Leöwey Klára Gimnázium 9.00. Torna. Városok közötti verseny: Pécs—Székesfehérvár, Tanárképző Főiskola 9.00. Asztalitenisz: A megyei középfokú iskolák egyéni bajnoksága, Egyetemi Tornacsarnok 9.00. Háromtusa. Felszabadulási emlékverseny második napja, terepfutás: Tettye 9.00. Kézilabda. Vörös Meteor Kupa- mérkőzések. Pécsújhegy, Bányászpálya: K. Bányász—Ércbányász, férfi 9.00, Építők—Bányász „B”, női 9.45, Dózsa—Bányász, férfi 10.20, Vörös Meteor—Bányász ,,A*\ női U.00, Bányász „B”—Vörös Me- eor, női 14.30, K. Bányász—Dózsa, férfi 15.15, Bányász „A"— Építők, női 16.00, Bányása—Ércbányász, férfi 16.40! vasárnapi mérkőzéséről szekeres Ambrus, a szakosztály intézője. — A Ferencváros ellen a legutóbbi időben igen izgalmas mérkőzéseket vívtunk, kétszer félidőben még vezettünk a Fradi ellen, de aztán mégis vereséggel hágniuk el a pályát. Ha a fiúk tartani tudják az MTK ellen mutatott formájukat és megismétlik vasárnap nyújtott játékukat, jó eredménnyel térhetünk haza a Névstadionból. A PVSK rajtja a vártnál jobban sikerült. A csapat három kőzésen öt pontot szerzett ts 4:l-es gólarányáyal az élcsopor - ban helyezkedik el. Krivanck Vilmos edző együttese ‘vasárnap a Zalaegerszegi Dózsával találkozik Pécsett. — A hétközi szerdai főpróbánk Mohácson nem a legjobban sikerült, meri 3:l-re kikaptunk, de én azért bízok a fiúkban. A várinál jobban kezdtünk és szurkolóink joggal várják, hogy ió lenz vasárnap a folytatás is. Vadasát, Tamási. Hámori sérültek játékukra azonban számítok. Ha közülük valamelyik mégsem játszhat, Horváth játéka kerül előtérbe. A csatársorban helyet szeretnék szorítani Csányinak. A Pécsi Bányász három forduló után még pont nélkül áll; A csapat legutóbb Várpalotán már jobb teljesítményt nyújtott, de a balszerencse nem tágított mellőle. — Nagyon nehéz összeállítani a vasárnapi csapatot. Nem kevesebb. mint hat elsővonalbeli játékosunk gyengélkedik. sérült. Balázs, Opova és Farkas mellett Selymes, Bárány és Kohlmann is beteg. Az már biztos, hogy Ben- esik újra játszik, de Vámost is számításba veszem a csapat ösz- szeállításánál. Ellenfelünk, a Kaposvári Kinizsi, a csoport újonca. A kaposváriak jó kis együttessel rendelkeznek, azonban nem le- győzhetetlenek. Nagyon jó lennej ha a balszerencse végre elpártolna a csapattól, s a csatársorunk pédig végre megtalálná góllövő cipőjét. A Pécsi BTC csatársorából is hiányzik az átütő erő. Ez mutatkozott meg az együttes első három mérkőzésén. A kapura kevés veszélyt jelentettek az eddigi találkozókon a bőrgyáriak. A csapat vasárnap Pápán szerepel. — Nem lesz változás összeállt* fásunkban, legutóbb 1:1 volt az eredmény a pápaiak ellen, most a döntetlennel ugyancsak elégedett lennék — nyilatkozott Dara János, a csapat edzője. — hi —: Mai rovatunkban a kezdők, részére indított sorozat anyagát folytatjuk. 8. Matiadás futóval és huszárral A futó és huszár együttes ereje éppen csak elegendő az egyedül álló király mattolására. A matt- állás felépítése sokkal nehezebb, mint az eddig tárgyalt esetekben. Két kölönböző menetmódú figura összműködése az ellenséges király mattolására csak saját királyunk erélyes segítségével lehetséges. Míg a két futó a négy sarok bármelyikén kierőszakolhatja a mattot addig a futó és huszár csak azokon a sarokmezőkön tud mattolni, melyek a szereplő futó mezőivel egyező színűek. A világos mezőkön haladó futó jelenléte esetén az a8 és hl sarokban, míg a sötét mezőkön haladó futó esetén az „al” és „h8” sarokban tudjuk a mattot kikényszeríteni. A mattadáshoz legkedvezőtlenebb állásban 32 lépés szükséges, de ha üldözés közben az ellenséges király kicsúszik a szorításból, úgy valószínű, hogy a döntetlent jelentő 50 lépésen túl volna csak mattolható. Ez az oka, hogy a versenyeken az előzőleg ismertetett mattadások csak ritkán kerülnek lejátszásra, de a futó és huszár ellen legtöbb esetben mattig vezetik a játszmát. A mattadás két részre osztható. A tábla közepén egyedül álló királyt a tábla szélére kell leszorítanunk. Helyes védekezés esetén az ellenséges király a futó haladásával ellenkező színű sarok felé menekül. A erősebb félnek csak rossz ellen játék esetén sikerülhet ettől a visszavonulástól eltéríteni és gyorsabban mattolni. Ha az ellenséges királyt a tábla szélére kényszerítettük, úgy a mattot 18 lépés alatt elérhetjük. Az alábbiakban bemutatjuk a futóval és huszárral történő mattadást. Állás: Világos Kel, Fel, Hgl Sötét KeB 1. Kel—e2 Ke8—d7 2. Ke2—dS Kd7—C6 3. Fel—f4 Kc6—d5 4. Hgl—e2 Kd5—c5 5. He2—c3 Kc5—b4 6. Kd3—d4 Kb4—a5 7. Kd4—c5 Ka5—a6 3. Kc5—c6 Ka6—a7 9. Hc3—d5 Ka7—a8 (Ezzel az első rész befejeződöd. A király az ellenkező színű sarokban áll. A második részben a királyt az „al” sarokba kényszerítjük és ott mattoljuk. 10. 1-Id5—b6-j- Ka8—a7 11 Ff4—c7 Ka7—a6 12. Fc7—b8 Ka6—a5 13. Hb6—d5 Ka5—a4 Az ellenséges király megkísérli a „hl” sarok felé való menekülést. 14. Kc6—c51 Ka4—b3 is. HdS—b4 (A huszár kettős V betű alakjában haladva zárja el a király menekülését, míg a futóval időnyerő — tempó — és akadályozó lépéseket teszünk.) Kb3—c3 16. Fc8—f4 Kc3—b3 17. Ff4—e5 Kb3—a4 18. Kc5—c4 Ka4—ao 19. Fe5—c7-f Ka5—a4 20. Hb4—d3 Ka4—a3 21. Fc7—b6 Ka3— a4 22. Hd3—b2-f Ka4—a3 23. Kc4—c3 Ka3—a2 24. Kc3—c2 Ka2—a3 25. Fb6—c5-f- Ka3—a2 26. Hb2—d3 Ka2—al 27. Fc5—b4 Kai—a2 28. Hd3—cl-f Ka2—al 29. Fb4—c3 matt. Amint látjuk, ez a mattadás elég nehéz. Kezdő sakkozók csak türelmes gyakorlással tudják elsajátítani. A kezdők részére indított létraverseny mai feladata a futóval és huszárral való mattadás témájának megfelelően az alábbi három lépéses feladvány. Bf # I «fäHgH || | I s I ■ wm Világos: Kb6, Hb7 és Fd7 Sötét: Ka8 Világos indul és 3. lépésben mattot ad. A helyes megfejtéseket 5 ponttal jutalmazzuk. Beküldési határidő „Sakkrovat” megjelöléssel április 4„ vasárnap. A kezdők március 14-i rovatában közölt feladatnak három helyes megoldása van. I. 1. Vdö Iíc8 v. Ke8 2. VaS v. Vg8 matt. II. 1. Vg4 Ke8 (Kényszerlépés!) 2. 2. Vg8 matt. III. 1. Va4 Kc8 (Kényszerlépés.') 2. Va8 matt. A haladók létraversenyében a harmadik (március 14-i) feladvány megoldása a következő: 1. Bdil Kdi: 2. Ve2 matt A futó lépése esetén vbi vagy Va4 matt ia lehetséges. A vasárnapi erőpróbák nem kell a fagyhatár alá süllyeszteni. Az árkok ásása így nem jelent problémát. Egy kérésünk mégis vám — mégpedig a Városi TS felé. Az elmúlt évben a teniszpályák építése alatt engedélyeztük, hogy a nehéz gépek a strand területén keresztül közelítsék meg az építkezést és ekkor egy útszakasz tönkrement. Szeretnénk, ha még a munkálatok előtt — de feltétlen a megnyitás előtt — helyreállítanák. — Tartogat-e valami meglepetést a szezonnyitás? — Igen. Megszüntetjük a több mint félszáz ingyenbelépőt. Somogyvári Valéria