Dunántúli Napló, 1965. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-27 / 73. szám

6 1965. MÁRCIUS VL ' napló Indulnak a felszabadulási váltók Jóval több mint félmillió fiatal vesz részt a felszabadulási staféta futásban, melyet hazánk 20 éves felszabadulásának emlékére rendez a KISZ Központi Bizottsága. Az elmúlt vasárnap tartották n* eg a váltófutás első részét. A jé ási váltók futottak. Vasárnap a- országos váltó tíz irányból. Ta­tabányáról, Kaposvárról, Győrből, Szombathelyről, Zalaegerszegről, Pécsről, Bajáról, Szegedről, Salgó­tarjánból és Budapestről indult útjára, összesen 310 falut és vá­rost érint. \ KlSZ-alapszervezetek hetek óta lázasan dolgoznak. A legtöbb helyen a tagok maguk varrták, hímezték a három méter hosszú szaiagokat, a fiúk pedig másfél n.^'.ernél nagyobb botokat farag­tak, festettek. Tóth László, a KISZ megyei v. b. sportfelelőse büszkén mutatta a most vasárnap megtartott járási staféták legszebb termékeit. — Ez a bogádiaké, a szöveg: Jo munkával a szocializmus fel­építéséért. A romonyaiak ezt ír­tak a szalagra: A 20. szabad áp­rilis 4-re. Jobb munkával, nagyobb tudással készülünk hazánk felsza­badulásának 20. évfordulójára. — Világ proletárjai, egyesüljetek. — Hazánk felszabadulásának 20. év­fordulójára feliratú szalaggal is sokkal találkoztunk. Nem is tu­dunk választani a nemzetiszínű, piros, kék vagy népi motívumok­kal hímzett szalagok között, vagy a csodálatos faragásokkal díszí­tett, pirosra festett, aranyvégű stafétabotok között. Ezek a botok először a Tolna, majd a Fejér megyeiekkel együtt kerülnek a fővárosba, ahonnan az ország összes stafétáját egy harminc tagú KISZ-delegáció to­vábbítja Záhonyba, illetve Uzsgo- rodba a Komszomol képviselői­nek, április 4-én. Még néhány nap, s a pécsiek szemtanúi lesznek az első megyei stafétának, amint a város négy utcáján érkeznek a járásokból a Széchenyi térre, ahol a taxiál­lomásnál emelvényen 1—3 hon­véd. munkásőr. úttörő és ifjú gár­dista áll díszőrséget. Az emelvény mellett áll majd a zenekar, amely délelőtt 11 órától háromnegyed kettőig térzenét ad az érdeklő­dőknek és a beérkező staféták­nak. Budapesti tudósítás: A két pontot a Népstadionban szeretné tartani a Ferencváros A Ferencváros ezen a héten szokásától eltérően csötürtökön délután tartotta heti edzőmérkő­zését. Az is szokatlan volt, hogy az edzőmérkőzés szünetében Mé­száros József edző játékosait fél időben az öltözőbe hívta. Min­denki utdta, hogy „vihar” lesz. Az NB ni-as Gázművek ellen fél­időben ugyanis 0:0 volt az ered­mény. Az edző szépen megvárta, amíg minden játékosa beér az öl­tözőbe, s aztán — kipakolt: töb­bek között ezeket mondta: „Aki nem akar játszani, azon­nal vetkőzzék le. De az tűrhetet­len, hogy a pályán bárki is úgy mozogjon, mint ahogy ti mozog­tatok az első negyvenöt percben.” Aztán elkezdődött a második félidő és Alberték hét gólt lőt­tek. 0:0-ás félidő után tehát 7:0 volt a végeredmény. Most már látszott, hogy akarnak a zöld­fehér játékosok. És ment is a já­ték. A mérkőzés után a Ferenc­város edzője a Pécsi Dózsa elleni mérkőzésről így beszélt: wA csapat eddigi teljesítménye nagyon hullámzó volt, ennek azonban elsősorban az volt az oka, hogy a sérülések miatt ed­dig még nem tudtunk legjobb összeállításunkban kiállni. Vasár­nap az ózdi nehéz talajon sem ment úgy a játék, ahogy szeret- i tűk volna, de a csapat harci szel­lem« kitűnő volt, s ezzel meg tudtuk fordítani a vesztésre álló mérkőzést. A pécsiek elleni ta- ! lálkozóink körülbelül 60—40 száza- l lékosak voltak eddig — javunk­ra. Tavaly például 2,-0-ra vezettek Asztalitenisz m 1. férfi A felszabadulási staféták vasárnap futnak be Sásáról, Szigetvárról, Siklósról és Mohácsról Pécsre. Térképünk a felszabadulási sta­féta útvonalát mutatja, feltűntetve azokat a helyeket, melyeket a staféták útjai érintenek. Az egyes helyeknél feltűntettük a staféták érkezési időpontját ia. Aknám. B. 2. VM KÖZÉRT 3. Bp. V. Meteor 4. Bp. Spartacus 5. Vasútépítő C. P. Ér eh. SC 7. VM Egyetértés 5 8. Csepel S. Szegedi K. 10-11. BRESC 10*11. Pécsi EAC 12. Bp. Postás IS. Kaposv. VMTE 6 14. Egri Dózsa I 5 1 — 78:42 11 4------4:11 8 4 —1 75:25 8 311 62:38 j-----40:20 3 —2 54:46 2 1 2 50:5« 3 58:42 4 54:44 3 45:75 3 45:75 4 40:80 5 45:75 4 25:75 2 1 2 — 1 2 1 2 2 — — 1 =» 1 ellenünk, s a végén mégis sike­rült 3:2-re győznünk. Most azt re­méljük, hogy ilyen izgalmaknak nem leszünk kitéve, bár a Pécsi Dózsa MTK elleni kitűnő játéka komoly figyelmeztetés játékosaink számára. Úgy látszik, hogy a gyökeresen átszervezett csapat igen komoly teljesítményekre is képes. Reméljük, olyan erőbedo­bással játszik majd csapatunk mint Ózdon, s a két pontot a Népstadionban is megszerezzük. Az edző igen rokonszenvesen beszélt a két pécsi játékosról, Csupákról és Dunairól, akik a Ferencvárossal együtt voltak az afrikai portyán. — Mindkettőjükben nagyon jó szellemű sportembereket ismer­tünk meg. igazán jóbarátok vol­tak, jól egészítették ki a kollek­tívánkat. Végül a vasárnapi összeállításra tereltük a szót, az edző azonban szélesre tárta karjait és így vála­szolt: — Karába sérülése szépen ja­vult, de hogy játszhat-e, azt bi­zony ebben a pillanatban nem tudom megmondani. Ha nem ját­szik, Juhász lehet a helyettese, bár a szerdai játéka alapján Né- methnek is helye van a csapat­ban. Mindenesetre annyit mondha­tok, hogy az együttes a követke­ző 13-as keretből kerülhet ki: Géczi, Novák, Mátrai, Dálnoki, Perec si, Vilezsál, Orosz, Juhász, Varga. Albert, Rákosi, Németh, Fenyvesi dr. Nagy József Szombaton rendezik a városi mezei futóbainokságokat A Pécsi Dózsa idénynyító mezei versenyével kezdődött meg atlé­táink versenyévadja. Szombaton újabb mezei versenyen vesznek részt atlétáink. A városi mezei futóbajnokságokat a Postás és a PVSK-pálya környékén rendezi a közönség. A bajnokság fél 4 órakor kez­dődik. Az úttörők, serdülők, if­júságiak, felnőttek versenyeznek. A diákatléták is rajthoz állnak. A pécsi általános és középisko­lák mezei futóbajnokságait is ek­kor tartják. Az úttörő fiúk. a serdülő és ifjúsági nők 600 mé­teren versenyeznek, a serdülő fiúk 1100, az ifjúsági fiúk 2500 * fel­nőtt férfiak 3500 méier^s távrn találkoznak. A felnőtt nők ve - senytávját 800 méterben állapítot­ta meg a szövetség. — Kimondottan csak férf; fel­nőtt futamban van esélyes. Salna magasan kiemelkedik a mezőny­ből, a többi számban az erővi­szonyok kiegyenlítődöttnek lát­szanak, könnyen lehetséges* nem egy futamban eddig ismeretlen versenyző kerül az élre. Villányi Nándor elmondta. a megyei mezei futóba jnokságolrat április 11-én, vasárnap rendezik, majd utána az országos bajnok­ságon álnak rajthoz a legjobb k. Atlétáink első pályaversenyére április végén kerül sor. A hol vége sport műsora SZOMBAT, MÁRCIUS 27: Labdarúgás. NB tartalékmérkő­zés: Ércbányász SC—PEAC, Érc­bányász-pálya 15.30. Kosárlabda. NB L mérkőzés: Testnevelési Főiskola—PVSK férfi, Budapest, TF-terem 16.00. Vívás. Megyei párbajtőr és női tőr egyéni bajnokság. Egyetemi tornacsarnok 16.00. Teke. NB n. mérkőzés: Pécsi BTC—Pécsi Szikra, férfi. Bőrgyár- pálya 14.30. Kézilabda. Vörös Meteor Kupa­mérkőzések, Pécsújhegy. Bányász­pálya: Bányász „A”—Bányász ,,B’- női 14.30, Bányász—Komlói Bá­nyász. férfi 15.15, Vörös Meteor- Építők, női 16.00, Dózsa—Ércbá­nyász, férfi 16.40. Háromtusa. Felszabadulási em­lékverseny első napja, úszás: Ércbányász SC fedettuszodája 13.00, pisztolylövés: Uttörőház 16.00. Atlétika. A városi mezei futó­bajnokságok versenyei, PVSK és Postás sportpálya környék« 15.30. Súlyemelés. Felnőtt Alkotmány Kupa csapatverseny a PEAC-ver- senyzők részvételével. Budapest, Kertészeti Főiskola 17.00. Birkózás. Országos vidéki sza­badfogás ú bajnokság versenye, a legjobb pécsi birkózók részvételé­vel, Eger 14.00. VASÁRNAP, MÁRCIUS 28: Labdarúgás. NB I. mérkőzések: Komlói Bányász—Újpesti Dózsa, Komló 15.30. Ferencváros—Pécsi Dózsa, Budapest, Népstadion 15.30. NB I. tartalékmérkőzések: Kom­lói Bányász—Újpesti Dózsa, Kom­ló 13.45, Ferencváros—Pécsi Dózsa, Budapest, Üllői út 11.00. NB II. mérkőzések: Pécsi Bányász—Ka­posvári Kinizsi, Pécsbányatelep 16.00, PVSK— Zalaegerszegi Dó­zsa, PVSK-pálya 15.30, Pápa- Pécsi BTC, Pápa 15.30. NB III. mérkőzések: Mohácsi TE—Kapos­vári Vasas, Mohács 15.30, Szek­szárdi Dózsa—Pécsi Ércbányász SC, Szekszárd 15.30, Nagykanizsai Bányász—PEAC, Nagykanizsa 15.00. Megyei mérkőzések: Pécsszabolcs P. Dinamó, Pécsszabolcs 9.00, P. Kinizsi—P. Postás, Helyiipar-pá- lya 9.00, P. Vasas—Vasas I. Bá­nyász, Ifjúsági Stadion 10.00, Szi­getvár— P. Szikra, Mozsgó 15.00, Hi­das—P. Porcelángyár, Hidas 15.00, Boly—Lánycsók, Boly 15.30, P. Előre—P. Helyiipari, Postás-pálya 9.30. Siklós—Mágocs, Siklós 15.30, NB tartalékmérkőzés: PVSK— BTC, PVSK-pálya 13.45. Sakk. Maróczy Kupa-mérkőzé­sek: P. Ércbányász—Győri MÁV DAC, Ércbányász, műszaki klub 8.00, P. Bányász—Veszprém, Kom- játi A. u. 5. 8.00. ökölvívás. NB n. mérkőzés: PVSK—Bp. Chinoin, PVSK torna­csarnok 17.30. Kosárlabda. NB II. mérkőzések: PEAC—Kiskunfélegyháza, férfi, PVSK tornacsarnok 8.30, PEAC— ONYI, női, PVSK tornacsarnok 9.45, Postás—Szegedi Postás, férfi, PVSK tornacsarnok 11.00, PVSK— SZEAC, női, PVSK tornacsarnok 12.15, Bp. Spartacus—Tanárképző Főiskola, férfi. Budapest 13.30. Székesfehérvári Építők—Szigetvári Vörös Meteor, női, Székesfehérvár 10.45. Vívás. A megyei férfi tőr és kard egyéni bajnokság, Leöwey Klára Gimnázium 9.00. Torna. Városok közötti verseny: Pécs—Székesfehérvár, Tanárképző Főiskola 9.00. Teke. NB I. mérkőzés: Kőbá­nyai Sör—Pécsi BTC, női, Buda­pest 9.00. NB 33. mérkőzés: Győri Richards—Pécsi Bányász, férfi, Győr 8.00. Asztalitenisz. NB I. mérkőzések: Bp. Postás—P. Ércbányász SC. Budapest 9.30, Kaposvár—PEAC, férfi, Kaposvár 9.39. A megyei középfokú iskolák egyéni bajnok­sága, Egyetemi tornacsarnok 9.00. Birkózás. Országos vidéki sza­badfogású bajnokság versenyei, a legjobb pécsi birkózók részvételé­vel, Eger 9.00. Háromtusa. Felszabadulási em­lékverseny második napja, terep­futás: Tettye 9.04. Kézilabda. Vörös Meteor Kupa- mérkőzések, Pécsújhegy, Bányász- pálya: K. Bányász—Ércbányász, férfi 8.00, Építők—Bányász „B”. női 9.45, Dózsa—Bányász, férfi 10.20, Vörös Meteor—Bányász „A”, női 11.00, Bányász ,,B”—Vörös Me­teor. női 14.30, K. Bányász—Dó­zsa, férfi 15.15, Bányász ,,A”— Építők, női 16.00, Bányász—Érc­bányász, férfi 14.40. Cserkút, Rákóczi u. 14. szám alatt olcsón eladó PRÍMA Kö ÉPÍTKEZÉSHEZ. Egy pajta lebon­tásra eladó. Szőlő, 600 négyszögöl. Turonyi hegyen, jó­karban, buszmegálló­nál. eladó. Érdeklőd­ni: Pécs, Rakéta utca 17. (Temetőnél). _____ K özépkorú, jólelkú ápolónőt keresünk be­teg mellé napi 5 órás elfoglaltsággal. Cím: Tiborc u. 72._________ Ma kárban 404 négy­szögöl szőlő 60 db. termő barackíával sür gősen eladó. Érdek­lődni : Katalin «. 30/1. Pata esi buszmegálló­tól 5a percre 180 n-öl házhely sürgősen, ol­csón eladó. Cím: Pécs. Közép-Makár 4. _____ C saládi ház szőlővel, kerttel beköltözhetően eladó. Keszü 64._____ P écsi modem két és félszoba összkomfor­tos. kéterkélyes laká­somat — Olimpiával szemben — elcserél­ném budapesti ha­sonlóra vagy kisebb­re. Telefon: 13-96 de. 9- 12-ig. ____________ 90 0-as Wartburg sze­mélygépkocsi eladó. Pécs. IH. Bánki Do­nát u. 2. n. 7.______ V ennék Pécs vagy Harkány környékén beköltözhető házzal gy ümölcsöst vagy ker­tészetre alkalmas föl­det . Aj ánl atokajt ér­me gj el öiéss el Zábrák Pál. Orosháza. Föld­vári u. 17. szám alá kérek. ______________ 407-es Moszkvics ki­tűnő állapotban eladó. Dr. Csapó Bálint kör­zeti orvos, Csávoly. Nyolc darab jólfejlett 10 hetes fajtiszta com- waid fel<ete malacok eladók, özv. Gáspár Dezsőné. Zók. Páz- dón-'\ — Érdeklődni: Vérék. Biesérd 205. ■ ■▼1*6» epefe­rugós ágybetét, modern garnitúra <5 db 2 9 5 6 Ft-tói) RÉSZLETRE IS I VÁJT A kárpitos, Pécs, Déryné utca 11. szám. Telefon: 3 6-74. Ház eladó beäcöltöz- hetőséggei terehegyi állomás mögött, 100 méterre, a haríkány- fürdőd állomástól egy km-re 300 négyszögöl telek gyümölcsfákkal. Érdeklődni: Tearehegy 97. szám. Magánépítőtök vészé­re családi ház építé­sét, átalakítását, ga­rázs tervezését válla­lom. Székedyi Ferenc. Pécs, Kertváros. Gár­donyi u. 5L__________ B útorozott lakószoba, éléskamrával, kertész, kedési — baromfi és sertéstartási — lehető­séggel, egyedülálló óz- vegyasszony részére kiadó. Pécs, Lúgos u. 10. Rácváros felett 200 méterre 900 négyszög­öl, egy harmada cse­megeszőlő. 100 gyü­mölcsfával bérbeadó. Érdeklődni ugyanott 28-án délig, hétközna­pokon 17 óra után. Berlandieri-^aíLanyra ol­tott Chasselas gyöke- rés oltványok postán utánvéttel rendelhe­tők szövetkezetünknél db-onkérut 2 Ft-os áron. Mátra Gyöngye Termelőszövetkezet, — Gyöngyös.____________ F onyódligeten, Török Bálint utca 40. szám alatti nyaraló eladó. Érdeklődést 65 651 sz.- ra a kaposvári hirde­tőbe kérek.________ V ennék beköltözhető Ids kertes házat vagy házrészt. Részletet is átveszek. „65 ezer kp.” jeligére a ki­adóba-________________ M adártömést, prepará­lást vállalok. Nagy Géza. Pécs, Doktor S. utca 98.______________ G alambeleség kapha­tó. Madár-, díszhal- kereskedés, Doktor S. U. 50._________________ Skoda Octavia jó álla­potban eladó. Komló, I Béta-akna 2. kl. PoKavÖlgyben főútvo­nal mentén szépfek- vésü 445 négyszögöl teöek minden elfogad­ható árért eladó. Egy 750 kem-es, oldal ko­csis. fekete motorke­rékpár, újonnan fúra- tott. príma állapotban eladó. — Érdeklődni; Postavölgy 43. Keglo- vi Csáknál.____________ R ózsa, díszcserje, eg­res, ribizli. málna, kardvirág, örökzöld. — Kérje díjmentes fajta- jegyzékem, Koller Ká­roly rózsakertészete. Budapest ÜL, Bécsi út 20 256 hrsz.________ B alatonra áriafürdőn, a pécsi telepen, Dózsa u. 26. alatti 2 szobás szép. vizpartá villa el­adó. Érdeklődni: Küh­ne István, Nagykani­zsa, Petőfi u. 54._____ ü szibarackoltvány — nagy választékban kap ható a mohácsi Uj Barázda Tsz faiskolá­jában.________________ B iztoshatású Drohoka tyúkszemirtó 3,60 Ft­ért kapható Vidáko- vics drogériában, Dok- tor Sándor u. 56. Mecsekszentkút—Bá­nos között elveszett féléves üszőborjú. Aki tud róla. értesítse Márton Sándor er­dészt, Mecsekrákos. Nagy-Szkókó 29. szám alatt 996 négyszögöl terület szőlőnek, gyü­mölcsösnek, házhely­nek sürgősen eladó. Érdeklődni: Buzassy Abel u. 18. ___________ E lcserélném kertes családi házamat két- szoba, konyhásért. — Gyárváros. Táltos u. 24. Molnárék.________ B okor- és futórózsa eladó. Hentz, Tiborc utca 46.______________ V elúr bőrkabátok tisz­títása. festése bármi­lyen színre. Tímár- műhely, Damkó Pista utca. Pite-malom. Hálóbútorok, konyha­bútorok. rekamiék és garnitúrák, kombinált szekrény, hármasszek. rény, sezlonok, príma bútorok Soóky bútor­üzletében olcsón vásá­rolhatók. Zsolnay u. 1. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, anyós, nagymama, testvér és kedves ro­kon, HÜGL MATYASNÉ (volt almamelléki lakos), 67 éves korá­ban, hosszú szenvedés után el­hunyt. Temetése március 29-én, hétfőn 2 órakor .lesz a pécsi köz­ponti temetőben. A gyászoló csa­lád. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyós, nagy­mama, dédmama és rokon, ÖZV. PUSZTAI JANOSNÉ 87 éves ko­rában elhunyt. Temetése március 29-én, hétfőn fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, testvérünk és rokonunk, LIPPAI JANOS porcé- j Ián gyári dolgozó, 97 éves koráin váratlanul elhunyt. Temetése már­cius 29-én, hétfőn 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy KOLLÁR TERÉZ hosszú szenve­dés után 59 éves korában elhunyt. Temetése március 29-én fél 4 óra­kor lesz a Szent Mihály kápolná­ból. A gyászoló Kollár és Szabó család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen halottunk, ÁGOSTON ISTVANNÉ temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virá­gok küldésével fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszöne­tét mondunk a Kesztyűs Ktsz. | dolgozóinak. A gyászoló család. Contax n. Sormar 1,5 és 2-es objektív ék kel és Rolleifiex automa­ta 6x6 fényképezőgé­pek eladóik. — Pécs, Déryné u. 14. L era. 3-szor csengetni. _____ H álószobabűtor, kony- hagamitúrák, cső- és politúros ülőgarnitú­rák, fotelek, székek, fotelágyak. csőágyak, matracok, sodronyok, ágybetét, szekrények, varrógépek, rekamiék. angol barokk székek, kombinált- és hármas- szekrények teljesen újszerű állapotban Bá- ránynál, Hal tér 1. Tűzifafűrészelés? Ta­más. Telefon: 39-91. — György utca 6.______ A blakredőny minden méretben készen kap­ható. helyszínre szál­lítva. felszerelve, egy­évi jótállással. Onso­lya u. 10._____________ Használt reöcamié, gar­nitúra, politúrozott háló, sezlon és külön rekaanié eladó délután 2 órától. Czroderi 10. Varrógép, írógép, ká­véfőző, rezsó. vasaló. vUiamv hősugárzó Ko- vácsnál, Jókai u. 5. Eladó 13 darab 10 he­tes malac. Érdeklődni vasárnap és hétfőn egész nap. Cím: Pécs HL kér., Pellérdi út 23. Kovács.___________ N agyméretű konyha­szekrény eladó (fes­tett, kombináliszek- rénynek is használ­ható) és 1 kétajtós nagv előszobaszékrény — Doktor Sándor u. 28. (Pintér)___________ G áztűzhely 3 lángos fekete, jó állapotban eladó. Guszbonyi, Sza­badság út 52. 500 négyszögöl szőlő­met présházzal Bak- sán olcsón eladnám, vagy részes művelés­re kiadó. ..Betegség miatt” jeligére a Sál- lai u. hirdetőbe. Nádpalló a diósviszlói tszrnél kapható. Bérbevennék Pécs kö­zelében kis kertet — sürgősen. „Jól megfi­zetem” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. ______ E ladó gondozott szőlő, szoba, konyha, prés­ház, beköltözhető. 1350 négyszögöl, két rész­ben is. Domátusnál. — Bozsó János, Pécs III. kér.. Csurgó dúló 8. Szoba-konyha, élés- kamrás, utcai lakásom elcserélném nagyállo­más környékén. Sza­badság út 36.. — kapu alatt jobbra.__________ Patacson Jókaiban lé­vő szőlő épülettel el­adó. özv. Kovács Bé- láné. Patacs, Patak u. 5. _sziám. ______________ L ottón vagy betét­könyvön nyert új Sko­dát vagy Wartburgot vennék. — Válaszokat „Készpénz 75 298” jel­igére a Sallai u. hir­detőbe._______________ K omlón (Gesztenyés) a Fenyő u. 35. sz. két­szobás, kertes családi ház beköltözhetően el­adó.__________________ A város szivében. Má­tyás király u. 4. szá­mú ház jobboldali ré­sze, 2 szoba, előszo­ba, fürdőszoba és mel­lékhelyiségek — be­tegség miatt minden elfogadható árért el­adó. Tőkebefektetésre is alkalmas. Érdeklőd­ni tulaj donosnáL Fé­ter u. 22.____________ E lcserélném József At­tila utcai 2 szoba ossz komfortos Lakásomat új-mecsekaljai. távfű­téses hasonlóra vagy másfélszobásra. első emeletig. — „Sürgős 75 369” jeligére a SaL lad u. hirdetőbe._____ D onátus kápolnától 150 m-re, Kish-Daindol 10. szám alatti új te­lepítésű szőlőből 400 négyszögöl eladó. [ A Baranya megyei i Élelmiszerkereskedel- mi Vállalat 2. számú , áruátvevő bélyegzője elveszett. A bélyegző érvénytelen.__________ S alak minden meny- nyiségben ingyen kap­ható a Pécsi Bőrgyár­ban. __________________ G épírónő gyakorlattal elhelyezkedne. „Gya­korlattal’». jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Mosógépek javítása, tekercselése. — Gröbl testvérek. Szigeti út 8. Telefon: 22-44._______ M agánrendelkezésű szoba-konyhás lakást keresünk mielőbbire. „Gyors megegyezés” jeligére a Sallai utcai hirdetőibe.____________ V ennék Fonyódon v. közelében parti nya­ralót, esetleg telket. Hely és megjelölés: Fenyves József. Me­csekszenrtkút 35._____ B álics út 56. sz. ház 3 szoba-konyha, elő­szoba. présház, pince beköltözhetően eladó; ugyanott házhelyek — megosztva.___________ B eköltözhető 3 szoba, komfortos, újszerű villa. 1 hold szólóval eladó. Érdeklődni öt után, Szilágyi Dezső utca 7._______________ C saládi ház kétszer 2 szoba, konyhás lakás­sal. fele részben be­költözhető. 100 ezer Ft-ért eladó. István u. 10. szám. ____________ E ladó 6 db 50 kg-os, 6 db 40 kg-os süldő, 5 db választási malac, 4 éves tehén 2 hetes borjúval Szentdénesen Kossuth vi. 2. alatt TŰZIFAFŰRÉSZELÉS? Kapitány. Tel.: 10-81. Alkotmány u. 6.______ N yugat-Németországba személygépkocsimba 2 társait keresek, rokon- látogatásra. „Május 1” jeligére a Sallai utcai hirdetőbb Olcsó, szép konyhabú­tor. háló, székek, kom bináltbútor. rekamié, szekrények, asztalok, egyéb bútorok eladók. Alkotmány u. 7. Kór­ház térnél, kisbútor- üzletben. Egy hold terület, eb­ből 350 négyszögöl szőlő, többi szántó és gyümölcsös, egy lak­ható házzal — összes bútorrail is — eladó. Istálló, disznóól, kút az udvarban. Buszmeg állóig külön út van. Varjasl Vendel Pécs, Nyugati kőhíd dűlő 2. Termelőszövetkezetek! Famegmunkáló gépek, 16 kalapácsos daráló, villanymotorokkal, va­lamint épületfa. góré eladó. Cím: Kulcsár Lajos, Mecseki ánosi, Jánosi-pta. 1. sz. Eladó zománcozott, nikkelezett asztali tűz­hely. 1 nagy szent­kép (széles blond öli keretben). 2 pár 43-as, magaSkérgü lovagló­csizma. Móricz Zsig- mond tér l. fszt, 1. Ablakredőny megren­delhető minden mé­retben helyszínre szál­lítva és felszerelve. — Redőnyszekrény nél­küli ablakra felhúz­ható, ki támasztható fa redőnyt jótállással ké­szítek. Kend érési Kál­mán, Szabadság út 50. 900-as Wartburg de Luxe eladó. Mártírok útja 27. szám. _______ J ófekvésű szőlő sok gyümölcsfával eladó. Pince, víz van. Érdek - lód ni; Patacs 34. Kombinálta zekrény 4900 Ft. újvonalú, ki­lenc darabból álló gar­nitúra. kétszemélys rekamiéval 7500 Ft-ért eladó. Hargita utca 2. (Petőfi utcából nyílik) Házhely belterületen társas- vagy családi ház-építéshez eladó. Ambrusné. Vak Boty- tyán u. 61. ___________ D auert garanciával ké­szít Molnár József női fodrászmester, Gdsler Eta u. (Apáca u.) 4», emelet.____________ A utó és motorkerék­párok krómozása. Dé­ryné u. 47.__________ A ranyhegyen Sólyom­dűlő 21. alatt 986 n-öl szőlő présházzal, fel­szereléssel eladó. La­kás: MühL Semmel- weis u. 21. n, 9. Mosógépek javítása, tekercselése — Grőbl testvérek. Szigeti út 8 Tel.; 22-44.___________ B elvárosi földszintes ; kéfcszoba, összkomfor­tos lakásomat élese- | rélném emeleti három szobásért. — Telefon- I 34-87, 20 óra után. Chamaeciporis, thuya, ciprus-csemetéket par­kosításhoz — minden méretben, olcsón ki­árusítom. — Bölcskü Sándor, Egerág. Sport babakocsi e>- adó. Petőfi u. 54. — Nagy Sándornál. Ér- deklődni 17 óra utá 11. Üres albérleti szobi kiadó gyermektelen házaspárnak. Sarló j. 36. szám. Renault CV 4~es. 750 kem-es, farmotoros, szinkronos, príma ál­lapotban eladó. Dél­után 2-től Táncsics u. 2. szám. ItéT javítás villanya asutak. motoros és mechanikai játé- I kok stb. javítása. TEMPO KSZ Pécs, Bajcsy- Zsilinszky n. 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom