Dunántúli Napló, 1965. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-10 / 34. szám

IMS. február ie. napló 3 A hét mérleg* Egy hét alatt 28 zárszámadás a megyében Az átlag munkaegységérték 31,9 forint — Sok a kiugró eredmény Négy szövetkezetben van mérleghiány Míg január végén csak alig pár helyről ' adhattunk hírt zárszámadásokról, addig feb­ruár első hetében peregni kezdtek az események. Csak egyetlen napon, február 6-án 12 zárszámadási közgyűlést tartottak meg a megye külön­böző pontjain, egy hét lefor­gása alatt pedig összesen 28 termelőszövetkezet tett pontot elmúlt évi gazdálkodására. Azt, hogy a következő na­pokban milyen eredmények születnek, még nem lehet tud­ni. Egy biztos, a most lezárult héten sok termelőszövetkezet okozott kellemes meglepetést, néhány pedig csalódást. S ha a munkaegységérték a sok közül csak egy mutatója az eredményességnek, mégis sok­mindent elárul egy-egy szö­vetkezetről. A hét „sztárja!” kétségtelen a boksái Ezüstkalász, a cser­tői Kossuth és a náluknál jé- val kisebb, de már két év óta az élvonalba tartozó kis kő- vágószőlősi Vörös Szikla Tsz. A munkaegység értéke mind. hármuknál jóval meghaladta az 50 forintot, Köváqónzölösön 55, Boksán 50 (prémiummal 561 és Csertőn 52 forinttal zár­ták az elmúlt évet E héten tartotta zárszám­adási közgyűlését az egyházas- kozári Haladás Tsz is, melyet évek óta a sásdi járás egyik legjobb szövetkezeteként tar­tottak számon. A gyengébb év ellenére az egyházaskozáriak tavalyi 40 forintos munkaegy­ség-értéküket 46,30 forintra tudták növelni. Hasonló szép fejlődést mutat a görcsönyi Uj Március és a drávasztárai Déli őrszem gazdálkodása is. Az előbbinél 41,25, az utóbbinál 40 forint lett az egy munka­egység értéke. A kisdérí összetartás Tsz szintén azok közé a kis tsz-ek közé tartozik, melyek éveken ót egyes nagygazdaságokat is megszégyenítő kitűnő ered­ményt érnek el. A most elért 40 forintos eredményével Kis­dér megtartotta eddigi jó hír­nevét. A legjobbak után most néz­zük meg azokat a szövetkeze­teket, amelyek a 40 forintos munkaegység-értéket ugyan nem tudták elérni, de a kö­zepesnek számító 30 forintot meghaladták. Külön ki kell emelni a bikali Szabadság Tsz 39,13 forintos eredményét, me­lyet a szövetkezet „Az erősebb segíti a gyengét” elv alapján a mágocsi tsz vezetőinek se­gítségével ért el. A gödreke- reszturi Béke Tsz eredményé­ben a tavalyihoz képest volt ugyan némi visszaesés, 38,89 forintos munkaegységértékük­kel azonban így sincs mit szé­gyenkezniük. A csikóstöttösi Tartós Béke Tsz-ben 35, a szalántai Hunyadi Tsz-ben 30,50, a boldogasszonyfai Győ­zelem Tsz-ben kereken 30 fo­rintos munkaegység-értéket ér tek el. Feltűnően nagy ered­ményjavulás tapasztalható a mecsekjánosi Jószerencsét Tsz nél, ahol a tavalyi 18 forintról az idén 30,13 forintra növelték az egy munkaegység-értéket. A továbbiakban azokat a tsz-eket soroljuk fel, ahol a munkaegység értéke 20—30 fo­rint között alakult. Ezek a tsz-ek a következők: Vülány- kövesd — visszaesett az el­múlt' évhez képest, — Vejti, Somogyapáti — ugyancsak visszaesett, — Pellérd, Kalács, Személy, Garé — itt is szem­betűnő a visszaesés, — Fet­tend, Bakonya, Hóból és Gyön­gyösmellék. Mindössze három olyan tsz tartotta meg zárszámadását ezen a héten, amely nem érte el még a 20 forintos munka­egység-értéket sem. Ezek a mecsekfalui Uj Komló a bog- dásai Egyetértés és a márkád Kossuth Termelőszövetkezet. A két utóbbinál mérleghiány is súlyosbítja a helyzetet, Bog- dása mínusz 426 000, Markóc mínusz 135 000 forinttal zárta a mérleget. A harmadik mér­leghiányos a már felsorolt ká- kicsi Ormánság ff. Tsz 480 000 forinttal. A legsúlyosabb mér­leghiányt mégis a hoboli Zrí­nyi Tsz zárszámadásán ismer­tették, közel 1 millió forintot, ami azt mutatja, hogy a jó adottságokkal rendelkező ho­boli tsz még mindig nem tu­dott kijutni abból a mélypont­ból, melybe a helytelen gaz­dálkodás, a rossz munkafe­gyelem és egyéb tényezők so­dorták. Ha mérleget készítünk az el­múlt heti zárszámadásokról, kiderül, hogy 50 forintos mun­kaegység-érték felett három tsz. 40 és 50 forint között öt tsz, 30 és 40 forint között hat tsz, 20 és 30 forint között ti­zenegy tsz és végül 20 forint alatt három tsz zárta az el­múlt évet. Az átlagos munka­egység-érték az elmúlt héten 31,9 forint volt. a mérleghiány összege 1,9 millió forint, ami 28 tsz esetében nem tűnik sok­nak. Negyven kihelyezett osztály a baranyai falvakban A IS. új tanév kezdődött meg ezekben a napokban a Szentlőrinci Mezőgazdasági Technikum levelező tagoza­tán. Másfél évtizeddel ezelőtt, amikor az iskola elindította ezt az oktatási formát, mind­össze kilnc hallgatója volt az első osztálynak. A mezőgazda­ság szocialista átszervezése után rendkívüli módon meg­nőtt a tanulási kedv a bara­nyai parasztemberek körében. Ma már több mint másfél ezer hallgatója van a technikum levelező tagozatának, s mint­egy nyolcvan százalékuk ter­melőszövetkezeti dolgozó: el­nök, mezőgazdász, brigádve­zető vagy egyszerű tag. Megyeszerte most nyitják meg ünnepélyesen az új tan­évet a kihelyezett osztályok­ban. Kereken negyven régi és új osztály működik a bara­nyai falvakban: Sásdon és i Siklóson például öt-öt, Mohé-! csőn pedig négy osztály. Míg tizenöt évvel ezelőtt csupán egy tanára volt a levelező ta-; gozatnak — Molnár Attila, a tagozat jelenlegi vezetője —I ma kilenc tanár oktatja a hallgatókat a mezőgazdasági szakismeretekre, a közművelt­ségi tárgyakat előadó taná-! rok száma pedig körülbelül hatvan. A technikum három örvendetes rekordot monhat j a magáénak. Itt van a leg-! több kihelyezett osztály és a! ■egtöbb levelező hallgató, s —< ami még fontosabb — itt a legmagasabb a tanulmányi színvonal az országban. 1964- ben a másfél ezer felnőtt hall­gató tanúim' yi átlaga három! és fél körül volt, ami Igen; jó eredménynek számít. Kü-\ lönösen kitűnnek a mezőgaz­dasági szaktárgyak, valamint \ a kémia és a fizika ismereté­ben. nikája idején lehetséges, hogy világraszóló hős lett volna. Az ország az első szabad választásra készült. Plakáter­dő volt a város, és mindenki tüntetett. Este tizenegy óra volt, az úton egy furcsa, ide­jétmúlt batár zörgött végig, a vasasi munkásfunkcionáriusok egy hosszú és fárasztó érte­kezletről igyekeztek haza. Hol nap tüntetés lesz. útközben a lebonyolítás részletein gondol­koztak, az egész olyan volt egyelőre, mintha egy nagy mélység fölött utaztak volna, azután a Fáján kocsmánál Pálkuti felállt a határon, néz­zétek a disznót, morogta dü­hösen. azután leugrott a ko­csiról. Egy kékzubbonyos em­ber a Magyar Kommunista Párt választási plakátjait tép. te. A közelben egy rendőr ácsorgott és közömbösen fi­gyelte a helyzetet. Pálkuti odalépett a kékzubbonyoshoz. — Mit csinál maga itt? — Semmi köze hozzá, pisz­kos kommunista! Pálkuti nem értette, hogy eddig miért nem látta ezt az arcot, pedig mindenkit ismert, azután ütött, és a kékzubbo­nyos azonnal elterült a földön. A rendőr ideges volt, mintha valamit latolgatott volna, az­után bizonytalanul odament. Pálkuti végignézett rajta. — Magának .is behúzhatok egyet, aztán úgy jár. mint ez, — mondta dühösen, azután fel ült a botárra. Másnap délelőtt Vasasról hatszáz bányász érkezett meg vonattal Pécsre, a tüntetésre. A kisállomáson szálltak le, Uis tan oszlopba rendeződtek. meglökdősték egymást, pedig valamilyen oknál fogva ép­pen idegesek voltak, mintha valakit feltétlenül meg akar­tak volna előzni. Elindultak, Pálkuti a rendőrség előtt fel­nézett, az egyik ablakban meg látta a rendőrt, aki előző este nem lépett közbe, amikor a kékzubbonyos leszaggatta a kommunista plakátokat. Pál­kuti dühös lett, kirántotta a pisztolyát, és a rendőrség te­teje fölött kétszer a levegőbe lőtt. A bányászok vigyorog­tak, tetszett nekik a helyzet, a sápadt rendőrarc azonnal el­tűnt az ablakból. A tüntetésen a bányák államosítását köve­telték. A vasasiak gyűlés alatt egymás között Pálkuti két pisztolylövéséről, meg a rend­őrségről beszéltek. — Nem vagyunk velük meg elégedve! v — Nekünk abszolút munkás érzelmű rendőrség kell — mondták. A mecsekszabolcsiak bólin­tottak. A pécsbányatelepiek is bólintottak. Azután megbeszél­ték, hogy Laki István legyen a rendőrkapitány, Fajta Ká­roly pedig a „politikai", és azt is megbeszélték, hogy a gyű­lés után azonnal intézked­nek. A bányászok a gyűlés után Laki Istvánt és Fajta Károlyt Pálkuti vezérletével a vállu­kon vitték be a rendőrségre. Vannak Időszakok és hely­zetek, amiket az ember egy­általában nem tud eléggé tá­vol tartani magától, elég egy szó, egy intés, egy jellegzetes mozdulat; napokig nem sza­badul a nosztalgiáitól. A gene­rációk megöregednek és bete­gek lesznek, gondolom, de nincs idő meditálni, Pálkuti átnyúl az asztalon. — A maga ifblyében lefény­képezném a plakettet — mondja. — Milyen plakettet? — A szénitröszt pártbizott­ságán van. Egy bronzplakett. Azt kellene mondani, hogy a bronzplaketteket nagyon ne­héz lefényképezni. — Arra vigyázzon — fi­gyelmeztet — olyan színezete ne legyen, hogy az én érde­mem. Ez 1250 vasasi kommu­nista érdeme volt A plakett. 1948-ban Pálkuti Antal fényképe több mint fél évig az Állami Áruház kira­katában volt. Minden reggel rőpgyűlés volt, az emberekben utánoz­hatatlan ambíciókkal lehetett számolni, érdekes: senki sem utálta a röpgyűléseket, min­denkit minden érdekelt, még a jelentéktelen politikai rész­letek is, azután lementek a bányába, pedig egy teljes mű­szakért egy csomag cigarettát se lehetett venni. — A vasútnak szén kell, emberek — mondták a veze­tők. — Ennél a fejtésnél leg­alább ötven százalékkal emel­kedhetne a termelés, ha... — mondta Pálkuti. Valaki visszaszólt a tömeg­ből — Gyere le és mutasd meg, hogy kell! — Rendben van. Éjszakára leszállók, de nem 28 emberrel, csak tizennyolcán leszünk. £s még egyszer annyit fogunk kiadni, amennyit ti szoktatok. \ Lent azt mondta az embe-! reknek: ha csak a felét esi- J náljátok meg annak, amit én, [ akkor nem lesz baj. Reggel< fél ötkor jöttek föl, azután < Pálkuti megtartotta a szoká- < sós röpgyúlést. — Én már befejeztem a! munkát... — kezdte. 1948-ban Petőfi-akna meg- kapta a bronzplakettet, amire] tizennégy „versenytárs”, azaz < nehézipari üzem nevét rés- iák fel. Az első munkaver-} senyt Petőfi-alcna nyerte. Pál- kuti Antal helyettes üzemve- j zető lett, a fényképét kitették ] az Állami Áruház kirakatába. < „X” egy Ideig a földet néz-! te, zavartan, azután azt mond­ta: ne felejtse el, hogy Pál-* kuti Antal negyvenötben nem vetette meg az anarchista módszereket. Pálkuti Antal a háború alatt a kapukra meg a kasra ráírta: le a németek-1 kel, le a háborúval. Meggyö-; törték érte a csendőrök. Negy­venötben ott dolgozott a bá­nyában az a csendőr is, aki! egyszer Pálkutinál házküta-1 tást tartott, nincs nagy bűne, ] mondta Pálkuti, csak dolgoz- j zon. — Elég jól megvagyok —j mondja —. Csak nagyon! hiányzik a cselekvés. Ha a fe- | leségem meggyógyul, megyek J a pártbizottságra. Megint je- ] lenikezem. Mit lehet erre válaszolni? Esetleg elmondhatnám, hogy< beszélgetés közben mit talál­tam ki: kétszáz évvel ezelőtt,! a kézitusák idejében... T hl cry Árpád! Ha két ember beszél és szóba kerül a fuserálás is — becenevén „fusi” — cin­kos összekacsintás kíséri a mondókát. A becenév halla­tára az vesse rám az első követ, akinek nem egy kis maszek esztergályozás, ne­tán némi késköszörülés vagy speciálisan elkészített ön­gyújtó jut eszébe. Az emlí­tetteken kívül természetesen még sok ezer tárgyacskát le­hetne felsorolni — amelyek­nek „fusi’’ a gyűjtőnevük. Ezeknek a tárgyaknak még egy „ismertetőjelük” van: munkaidőben vagy utána készülnek, s az már magától értetődik, hogy üzemi anyagból az üzem gépén, és a ráfordított idő beleszámít a nyugdíjba. Na, persze, a fusi tiltott, és az erről sző­lő hivatalos véleményeket összehúzott szemöldökkel szokás elmondani. Ha azon­ban a „fusi” elé egy kicsi­nyítő jelzőt teszünk, tehát „kis fusi”-nak nevezzük, az a bizonyos hivatalos szem­öldök annyira összehúződik, hogy a „kis fusit” nem is veszi észre. Mert lehet-e például megtiltani, hogy egy köszörűs — ha történetesen jól kifagyott tokaszalonnát visz tízóraira —, ne szépen metsző éles bicskával vágja szeletekre. A bicskát ehhez meg kell köszörülni! S mi­vel vpn bicska is, köszörű­gép is, s természetesen adott a legfontosabb kellék, a tokaszalonna is — hát a jó étvágy érdekében ezt a köszörülést senki sem veszi zokon. De akadnak üzemek, ahol nemcsak tokaszalonnára kö­szörülik a bicskát. Mint például a Komlói Bányagép­javítónál. A fuserálásról szóló legújabb kutatások (ezt a kutatást nem a mú­zeum, hanem a rendőrség „kutatórészlege” végezte) ennél az üzemnél 1957-es keletűek. Bár vannak, akik állítják, hogy volt ott fusi régebben is, de hiába, az ezekről szóló írásos doku­mentumok, jegyzőkönyvek nem kerültek napvilágra. Az 1956-os év végéről, illetve az 1957-es év végéről viszont van írás. Véber József erre így emlékezik — a jegyző­könyvben: „Az 1956-os el­lenforradalom után egy ide­ig az üzemnek konkrét munkája nem volt, az üzem szánkókat és hurkatöltőgé­peket készített — vagy 200 darabot... Magam is vittem haza egy hurkatöltőgépet...” Véber József emlékezése sarkából fordítja ki eddigi ismereteinket, már azt tud­niillik, hogy mire is volt a magyar népnek az 1956-os ellenforradalom után közvet­len legnagyobb szüksége. Nem bányagépekre, nem szénre, hanem hurkatöltők­re és szánkókra. Mintha az itt gyártott szánkók nélkül is nem lettünk volna eléggé lecsúszva... De hagyjuk a múltat, mert mint Véber vallja, azzal bocsánat, emlékezik: „Csak egyet vittem haza a hurkatöltő gépből, azóta semmit sem...” A kutató- részleg leplet is borítana ezekre a régiségekre, ha a továbbiakban Véber nem csigázná fel az érdeklődést. Mert azt mondja: „Amikor egyről beszéltem, nem vol­tam őszinte, mert nem egyet vittem haza, hanem töb­bet ..." A kutatók bólintot­tak, igaza van, mert ők kutatásaik (házkutatásaik) során erről meggyőződtek. S a kutatók újabb és újabb leleteket tártak fel. Idézet az emlékezésekből: „A bányagépüzem öntödé­jében 1964 szeptemberéber. több dísz-réselő öntvénye készült el. Kiss József műve­zető kérte, neki is öntsenek vagy hármat”. Öntöttek. Szépen meg is esztergálták, talpat is készítettek hozzá, meg is nikkelezték. Kiss megforgatta a mestermunká­kat, elégedett volt velük, mindhármat haza is vitte. Aztán közelgett 1964 ka­rácsonya, a szeretet ünnepe. Mivel lepheti meg az öntö­dében dolgozó szeretett csa­ládját mással, mint alumí­niumból készült karácsony­fa-állvánnyal. öntöttek is jóegynéhány darabot, vitték haza. Saját karácsonyfa alá, saját öntvényt! A szezon­munka után ismét a folya­matos kelendőségű hurka­töltőkre „állták át”. Azaz, menjünk csak sorjában. Mielőtt a hurkatöltőre szük­ség lenne, szét is kell vág­ni, darabolni azt a cocát. Pintér Sándor lakatos így emlékszik erre: „1964-ben hozzánk jött dolgozni Sebők Miklós. Kérte, mutassam be Ángyán Jánosnak. Be­mutattam. Tudtam, hogy Se­bők vásárolni akar egy húsvágó bárdot. Ángyán ott a műhelyben papírba cso­magolt bárdot vett elő és azt mutatta Sebőknek ...” Készült itt a réz kekszfor­málótól a drótkerítésig min­den. Jó pénzért. A hurka­töltő darabját 500 forintért árusították. Szabott' ár, ol­csóbbért nem, nekik is töb­be van, Na, meg a csőből és vaslemezből készült ké­pük! Egyet a „hazámnak” egyet a „házamnak” ala’"«" A „néprajzosok” most ál­lítják össze a leletek telies lajstromát. Meg a leletek gyártóinak névsorát is. Beszélik, másutt is v;.” „fusi”. Véleményem sz azonban ezeknek c, -.7' szédeknek semmi alapjuk.. (Güray) m 7 St-1 * II * V /% 8 T A .¥ O'*' ■■"> : W . .* t > '■■>**& Wä&Wttft'V. •• * y (Szokolai feh.) FUSD 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom