Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-14 / 11. szám

IANVAI 11 napló 5 Birűnk a nagyvilágban Dicsérő levelek, újabb megrendelések Azt mondják, hogy Gruber úr, a német kereskedő, igen válogatós ember, aki megné­zi, milyen árut vesz át. Még­is évről évre visszatér Bara­nyába, mert itt jó minőségű fcárut” vásárolhat fel. Szereti a kövér szarvasmarhát, amit azután a Német Szövetségi Köztársaságban a vágóhida- kon dolgoznak fel és a hús­székekben mérnek ki. Ugyan­ilyen visszatérő vásárlója me­gyénknek Angelo úr, aki már nemcsak vágóra, hanem to- vábbtartásra is viszi a mar­hát, elsősorban Prosecóba, 5500 hízott marha Csaknem valamennyi kül­földi kereskedő, aki valami­lyen formában kapcsolatba kerül Baranyával személyesen látogat el hozzánk és választ­ja ki a legmegfelelőbb árut. Már úgy jönnek egyenesen a gazdaságokba, mert nemcsak Baranyának, hanem a külön­böző exportra szállító szövet­kezeteknek és állami gazda­ságoknak is jó hírük van az ország határain túl. Mutatja ezt az évről évre növekvő export. Legnagyobb volumenű me­gyénk exportja az álla­tokból. Termelőszövetkezete­ink szarvasmarhából mór öt­szörösét adják a négy év, előtti mennyiségnek: 1962-ben 1088, 1963-ban 4170, 1965-ben 5500 darabot. Az állami gazdaságok ta­valy hatvan vagon hízott ser­tést, 130 vagon szarvasmarhát exportáltak elsősorban olasz, német és cseh megrendelők­nek. bé jelentkeztek már az exportpiacon az osztrákok és a svájciak is. Különleges baranyai export­cikk a pecsenyebárány. A bükkösdi és a zengőaljai álla­mi gazdaságokból évente át­lagosán ltk—15 vagon pecse­nyebárányt szállítanak a Bal­kánra. Kelkáposzta, cukorborsó Két jellegzetesen baranyai termék az ádventi kelkáposz­ta és a cukorborsó, mindket­tő keresett exportcikk. A me­gye déli részein, a lankás hegyoldalakon tíz nappal előbb érik be a borsó, mint bárhol az országban. Mire másutt termést hozna, tőlük már 60—70 vagont szállítanak el hazai és külföldi fogyasz­tókhoz. Éves tervünk az idén 25 vagon export cukorborsó, .amit főképpen osztrák, német és cseh megrendelésre szál­lítunk. De az első napokban, amikor még primőr áru a borsó, pár mázsás tételekért jelentkeznek a finnek és a svédek is. Még az is megéri számukra, hogy repülővel vi­gyék északra a borsót. A vil­lányi termelőszövetkezet pél­dául egymaga 11 vagonnal termelt exportra tavaly. Csaknem ugyanilyen kere­sett az adventi kelkáposzta, amelynek megtermeléséhez kiváló adottságokkal rendel­keznek a mohácsi határban. Az Uj Barázda Termelőszö­vetkezet tavaly 46. az idén már hatvan holdon termeli a kelkáposztát. Huszonöt vagon áruból hétszázezer forint be­vételük volt. Ismerik a mohá­csi kelkáposztát az NSZK- ban. Ausztriában. Csehszlová­kiában, az NDK-ban, ahová hűtővagonokban jut el a friss áru. Virányi vörös Svájctól Kanadáig Megyénk ezenkívül újbur­gonyát. fejes salátát is szál­lít külföldre nagyobb tételek­ben. Már nem ilyen jelentős, de azért jut exportra paprika, paradicsom és uborka is. Az árukat a MÉK hűtőkocsikban szállítja a szomszédos orszá­gokba. UJ exportcikként je­lentkezik az idén a csemege- szőlő, elsősorban a belvárd- gyulai tsz-ből, de kedvező piacra számíthat Szederkény és Mohács környéke is, ahol nagy, összefüggő szőlőműve­lést valósítottak meg. Ebben az évben 15—20 vagon cseme­geszőlőt kívánnak exportálni Baranyából —* azonnali fo­gyasztásra. Négy évvel ezelőtt Baranya még behozatalra szorult, hogy a megye és három városa la­kosságát elláthassa zöldséggel és gyümölccsel. Négy évvel ezelőtt kezdődött meg egy egészséges termelési folya­mat, aminek eredményekép­pen, ma már a legfontosabb cikkekből önellátóak vagyunk, sőt, exportra is jut belőle. Míg 1960 előtt alig érte el a száz vagont a megye zöldség­gyümölcs exportja, amit a MÉK-en keresztül küldtek külföldre, addig tavaly 176, az idén pedig már 260 va­gonnal exportálunk. Keresett cikkünk külföldön a bor. 1963-ban 1598 hektó­val, tavaly már háromezer hektóval exportáltunk me­gyénkből. Az idén — éppen a múlt héten volt az exportbo­rok első kijelölése — már eddig négyezer hektolitert küldtünk külföldi megrende­lőknek, ezek között is na­gyobb mennyiségben az NDK- ba, Svájcba, de vörös borok­kal eljut a hírünk Angliába, Kanadába és az USA-ba is. Csak a villányi gazdaságnak az idén hatezer hektoliter az éves terve és a villányi bur­gundi iránt egyre fokozódik az érdeklődés. Vagonokban és tartálykocsikban szállítják a bort a budafoki palackozó üzembe. Itt villányi címkével ellátott üvegekbe töltik és így kerül a lipcsei, drezdai, prá­gai, hamburgi üzletekbe. Vannak termékeink, ame­lyeket nem a mezőgazdaság állít elő közvetlenül, de szál­lítja hozzá az alapanyagot. Ilyen a sajt. Évente 15 mil­lió liter tejjel járul hozzá megyénk a sajtexporthoz. A baranyai sajtot NDK, NSZK, Csehszlovákia, Auszt­ria, Ausztrália, Belgium, Li­banon, Kuwait és Szíria ked­veli. A görögök, a libanoniak egyre fokozottabban érdek­lődnek a juhsajt iránt. A Tej­ipari Vállalat 1963-ban 101 vagon, tavaly pedig 110 va­gon sajtot exportált Márkás ára A legtöbb termék export- vállalatainkon keresztül, de baranyai cimkévél; felirattal ellátva kerül ki az országból. A dicsérő levelek is az export vállalatokhoz érkeznek, innen azután a kívánságokat to­vábbítják a megyébe. Álta­lános, hogy a külföldi meg­rendelőknek csak egy kíván­ságuk van: nem lehetne még több adventi kelkáposztát, pe­csenyebárányt, zakuszkát és villányi burgundit kapni? Gáldonyi Béla Hier! Zsller amerikai karmester vezényelte az 1965-ös esztendő első bérleti hangversenyein, vasárnap délelőtt és hétfőn este a Pécsi Filharmonikus Zenekart. A műsorban három Beethoven-művet hallhatott a Liszt termet és á Nemzeti Színházat egyaránt megtöltő, nagyon lelkes közönség: az Egmont-nyitányt, a Hármas- versenyt — Kocsis Albert, Szabó Zsuzsa és Szász Árpád közreműködésével, valamint az V. Szimfóniát. Eddig nem sokat hallottunk a fiatal amerikai karmester­ről, akinek képességeit a ki­váló francia dirigens, Pierre Monteux ismerte fel. Később Szergej Kusseviczkijnél töké­letesítette tudását. Csakhamar megkezdte a világjáró művé­szek útját: dirigált az Egye­sült Államok számos nagy hangversenytermében, színhá­zában, így a Metropolitan Operában is. Vezényelte Eu­rópa, Kanada, Lalim-Ameri ka legkiválóbb zenekarait. Mint balettkarmester a London Festival Balett, az American Balett Theatre, a Markova- Dolän-Company, valamint a Royal Danish Balett előadá­sait dirigálta és a nagy siker eredményeképp ez utóbbi együttest Koppenhágában is 6 vezényelte. Érdekes és kö­vetésre méltó módon nyilvá­nos, valamint rádió- és tele­vízió-hangversenyeinek műso­rát gyakran személyesen is­mertette konferálás vagy Írott műsorismertetés formájában. Robert Zeller pécsi bemu­tatkozása Igen nagy sikert eredményezett. Rendkívül te­hetséges, biztonságos zenei memoriájú (kotta nélkül diri­gált), képzett, a partitúra min­den kottafejével együttmuzsi- káló-mozgó művészt ismertünk meg, aki az első taktustól kezdve magával ragadta a ze­nekart éppúgy, mint a közön­séget. Helyzete szerencsés volt, hiszen nem új, a közönség előtt ismeretlen művekkel kel­lett „csatát nyernie”, hanem olyan remekmű vekkel, ame­lyek mindenkor biztosítékai a sikernek. A Pécsi Filharmoni­kus Zenekar pedig önmagát felülmúló, alkalmazkodó telje­sítménnyel segítette a kar­mestert. Különösen az Eg- mont-nyitány tömör, kiegyen­súlyozott drámai hangzása je­lentett nagy élményt. Az V. Szimfónia megszólaltatása ^— különösen a vasárnap délelőtti hangversenyen — valamive! egyenlőtlenebb színvonalú volt, és itt érződött leginkább. hogy — Zeller minden pedáns pontossága, a részletekre ki­terjedő aprólékos és világos kéztechnikája ellenére is — kissé a felületen mozgó tol­mácsolást kaptunk. A beetho- veni művek értelmezése még némi buktatót rejtett: a na­gyon hatásosan, bár kissé túl romantikusan megszólaló, az óriási tetszésnyilvánítást két­ségkívül megérdemlő produk­ciónak egyelőre még csak a tetszető«, külső formát sikerült megvalósítania, az elmélyül­tebb beethoreni belső tarta­lom nemegyszer elhomályo­sult valahol a partitúra nél­küli dirigálás külsősége* moz­dulatokra csábítása közben. A hangverseny a két sok­szor hallott és jólismert Beet­hoven-mű között az érdekes, kevesebbet játszott Hármas­versennyel a repertoár további gazdagításához árult hozzá. Beethoven 1805-ben kompo­nálta C-dúr versenyművét he­gedűre, gordonkára és zongo­rára. A virtuóz, hálás fel­adatot jelentő Hármasverseny hegedűszólamát Kocsis Albert, zongoraszála mát Szabó Zsuzsa, gordonkaszólamát pedig Szász Árpád játszotta. A vasárnap délelőtti hangversenyen még érződött a teljés összeérettség hiánya, hétfőn este azonban már szinte hiánytalan élveze­tet nyújtott a szép mű ihletett tolmácsolása. Robert Zeller rokonszenves tehetsége, a szólisták és a Pé­csi Filharmonikus Zenekar kiváló teljesítménye végered­ményben jó hangversenyt eredményezett és kétségtele­nül alkalmas volt arra, hogy a közönség tapsát — még ilyen nagymértékben is — ki- i váltsa. Paul Baáara-Sksáa osztrák zenaoramivész volt a két másik, hírneves kül földi vendégművésze. Egy nappal Robert Zeller után, kedden este neki tapsolt a pé­csi közönség a Liszt-terem­ben rendezett forró sikerű zongoraesten, Badura-Skoda a fiatal művészgeneráció leg­tehetségesebb képviselői közé tartozik. Zenei tehetsége mel­lett rajz- és matematikai adott Ságokkal Is rendelkezik, így szülei eleinte mérnöknek szán­ták. 16 éves korában döntött végleg a zenei pálya mellett. Magánúton végzett tanulmá­nyai után 1945-ben a Bécsi Konzervatóriumban kitünteté­ses oklevelet szerzett, nem­csak mint zongorista, hanem mint karmester is. 1948 óta rendszeresen hangversenyeik Európában, Amerikában, Ausztráliában és Ázsiában is Emellett évente művészképző tanfolyamokat tart. Felesége szintén kiváló zongoraművész és tanár, tele együtt írt köny­ve Mozart műveinek előadá­sáról angol és japán nyelven is megjelent. Pécsi Műsorán Chopin: F- moll fantáziáját. Schubert: Wanderer-fantáznáját, a má­sodik részben pedig Liszt Pet­rarca Szonettjét a Villa d’Este szökőkútjait és a h-moll szo­nátát játszotta. Ez a hatalmas felkészültséget, hallatlan kon­centrálást és nem utolsó sor­ban fizikai erőkifejtést igény­lő műsor valósággal elragad­tatta a közönséget. Badura- Skoda számára mintha nem léteznének korlátái és akadá­lyai még a művészi teljesítő- képesség határán mozgó mű­vek tolmácsolásának sem. A szűnni nem akaró tapsvihart viszonzó ráadásszáma. Liszt: II. magyar rapszódiája a vir­tuozitás kápráztató magasis­koláját nyújtotta, ugyanakkor nem hiányzott tolmácsolásá­ból az elmélyült, mélyen át­élt érzelemgazdagság sem. Mint jelentős Mozart-kutatótól szívesen hallottunk volna elő­adásában Mozart-művet is (az eredetileg hirdetett program tartalmazott Ilyet), és a ro­mantikus alkotások mellett, legalább ráadásként egy Bar­tókot, hiszen elmondása sze-' rint Mexikótól Kelet-Ázsiáig mindenütt viharos sikert ara­tott Bartók-interpretálása. És ha már ilyen telhetetlenek va gyünk, említsük meg épp Ba­dura-Skoda és művésztársa, •Jörg Demus néhány évvel ez­előtti budapesti négykezes koncertjére emlékezve, hogy ezt a lassan feledésbe merülő szép kamaraműfajt is érde­mes lenne feléleszteni I (nt) Étptpm Ipftsvphh pillanata — Életem legszebb pilla­nata? A házasságkötés — mondja Kocsis Jenő és bort tölt poharamba. — Igyunk a negyedik évfordulón az egész­ségünkre! Épp ma van a napja. — Koccintunk az évforduló örömére és szívből kívánok a kis bányászcsaládnak min­den jót és boldogságot. — Boldogság? Végre meg­találtam — mondja a férfi, mikor letettük poharainkat. — Tudja, én árva gyerek voltam. Egyéves koromig a kaposvári menhelyben éltem >— rosszul, mert a nevelő­anyám görbe lábbal és pók­hassal vett ki buuall, Azt mondta, sok kakaót megit­tam, mire megerősödtem. Valószínű nagyon meggöm,- bölyödhettem, mert a kör­nyékbeli gyerekek Döninek. neveztek el. Erre már én is emlékszem. Áldott, jó asz- szony volt a nevelőanyám, úgy gondozott, mintha edes- fia lettem volna. Most is ma­gam előtt látom szegényt, félvak, hályogos szemet, mert nem volt arra pénze, hogy operáltassa. Mindent a nevelt gyerekeibe ölt, a végén már úgy kellett elvezetni a bolt­ba. Aztán a főzőkanalat is elvettük tőle, mert a rántás helyett a kályhát keverte. Én lettem a család szakácsa, Hiába volt jó a nevelőanyám — mégis fájt, hogy nem tu­dom, mi történt az igazi szü­leimmel. Legénysorba kerültem pénzt kerestem már, amikor véletlenül a fülembe jutott, hogy a Somogy megyei Len­gyeltótiban éltem pólyás ko­romban. Nagyon felvillanyo­zott a hír, hiszen Lengyeltóti olyan nyom volt, amelytől sokat reméltem. Levelemre csakhamar meg­kaptam a tanácselnök vála­szát. Azt írta, hogy valóban lengyeltóti származású va­gyok, anyám pedig az iskola­társa volt. Akkor halt meg, amikor én születtem, de az apám ma is él valahol Pes­ten. A rákövetkező napon még egy levél érkezett hoz­zám. Ebben anyám testvére írt. Nagyon örült, hogy fel­fedeztük egymást, arra kért, hogy mielőbb látogassam meg. Elképzelheti az örömömet. Úgy repültem Lengyeltótiba, mint a madár. Könnyezve ölelgettem a rokonokat, mert — mint kiderült .—, nem­csak anyám testvére élt, ha­nem mások is. Aztán elin­dultunk a temetőbe. Egy ugyancsak távoli rokonomat kísérték utolsó útjára, eljött a temetésére apám is. Útközben megtudtam, hogy apám nagyon szerette anyá­mat, Azt mesélték, anyám cseresznyeérés ' idején volt terhes velem, s apám még a legmagasabb fát is meg- mászta, ha anyám a gyümöl csőt megkívánta. Állítólag nagyon összetörte őt anyám halála, a rokonok szerint még három év' múltán is el­sírta magát, ha anyám régi kendőjét meglátta. Különös volt hallanom, hogy apám mégsem vette feleségül anyá­mat, s hogy én tulajdonkép­pen törvénytelenül jöttem a világra. S mindez azért, mert anyám szegény lány volt, s apám szülei nem akartak beleegyezni a házas­ságba. így értünk a temetőhöz, ahol már javában folyt a szertartás. Megmutatták az apámat is. Majdnem kiug­rott a szívem, amikor oda­néztem. Ősz hajú, megtört arcú férfit láttam a sír mel­lett, de olyan egyenes test­tartással, mintha még most is 20 éves lenne. — Akarsz beszélni vele? — súgta az egyik rokon.-— Persze, hogy akarok! — válaszoltam, de akkor hirte­len eszembe jutott minden. A görbe lábam, a pókhasam, nevelőanyám hályogos sze­me, édes főztje és botorkáló vaksága. Néhány pillanat alatt egész életem elvonult előttem, s valami végtelen keserűség és ellenszenv ön­tött el: — Nem, nem akarok! — mondtam a rokonnak. — Nem beszélek vele! Mindenki odanézett, én pe dig elindultam a faluba. Visszatértem Pécsre anélkül, hogy egyetlen szót is vál­tottunk volna. Amikor visszaérkeztem Len gyeltótíból, elhatároztam, hogy megházasodom. Ismer­tem akkor egy tizenliátévés gyárvárosi lányt. Úgy láttam szeret és a szülei is kedvel­nek. Félig már a vej üknek tekintettek, amikor házat kezdtek építeni és én min­dennap kijártam hozzájuk, mert nem akartam, hogy csa­lódjanak bennem. Két év múlva felépült a ház, nekem adták az egyik szobát. Odaköltöztem hozzá­juk, eljegyeztem a lányukat. Megállapodtunk, hogy bevo­nulok és ha leszerelek, meg­tartjuk az esküvőt. Am egy napon, amikor szabadságot kaptam és haza­utaztam, megtudtam, hogy a menyasszonyom férjhez ment. Ott álltam a ház előtt, mely­nek minden malterját én ke­vertem, mely két esztendőn át minden vasárnapomat el­vette. Ott álltam az ablak előtt, ahol én éltem valami­kor, s ahol... Elképzeli mit éreztem? Megátkoztam őket és azután hosszú ideig csaló­nak, gazembernek néztem minden embert, akit a föld a hátán hord. A politikai tisztem észre­vette nagy keserűségemet. Neki köszönhetem, hogy ki­keveredtem abból az állapot­ból, s képessé váltam arra, hogy leszerelés után megáll­ják a saját lábamon. Neki. meg a feleségemnek, mert hamarosan megismertem őt is. Úgy találtunk egymásra, mint két ázott veréb a nagy­városban. Én lagamra ha­gyott voltam, ő meg egy sze­gény család legidősebb gyer­meke, aki azért jött Pécsre, hogy hat fiatal testvérét se­gítse. Amikor ránéztem, min­dig a hat kisgyereket láttam ••nögöíte. s úgy éreztem hogv aki olyan szeretettel beszél kistestvéreiről, mint ő, csai: jó ember lehet. Csakhamar megházasod tunk, s azóta úgy élünk egy­mással, mintha mind' arra vártunk volna, hogy össze­találkozzunk. örülünk a ké. gyereknek, az új lakásnak, és örülök annak, hogy az üzem­ben is kedvelnek. István-ak- na új részének csatlósa let­tem. Egy egész bánya szállí­tását bízták rám. Egy évvel ezelőtt felvettek a pártba. Száz ember tartot­ta fel a kezét, amikor meg­kérdezték, hogy ki szavaz mellettem. Ez a száz ember ismer. Úgy, vagy hasonló­képp gondolkozik, mini — ez a száz ember nem fog becsapni engem. Három meg száz: ennyien állnak már mögöttem^ , ■Magjai- László v t t AZ ES KO V Ő M

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom