Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-10 / 8. szám

A hídépítők telephelyénél majdnem betekeverett egy t&aharcba. A folyó túlsó partjáról ráláttak as f>11^v^fniri^ria1(májinik- Am WtoC&fc. teljesen sötétek voltak, ax élsó naptól kezdve szünetelt a közvilágítás, és Alcser pillanatnyilag csak a torkolattü- zek alapján tudott tájékozódni. Kivette a zsebéből a pisztolyt, és a míniumos hídelemek közé húzódott. Könnyelműség ilyen helyzetben hidat építeni, gondolta csüggedten, és minél tovább kuporgott a vasalkatrészek között, annál kellemetlenebbnek ítélte meg a szakállas megjelenését. Finom köd kezdett szitálni, és egy idő múlva a folyó túlsó partjáról egy géppuska is bekapcsolódott a tűzharcba. Alcser nem tudta megmagyarázni, hogy mi értelme van annak, ha egy szuteréniakás- ban megkeresi Anát, aki egy időben nagyon fontos helyet foglalt eL az életében, és aki a szakállas megjelenése óta állandóan eszébe juttatott egy kavicsos tisztást, meg egy csónakot, X— 327 volt a rendszáma, meg a tehetetlen izgalmakat, és azokat a pillanatokat, amikor úgy érezte: van bátorsága bármit is elveszíteni.

A folyón túli géppuska megpásztázta az egyik rakparti ház homlokzatát, a tompa, levegőtlen zaj sokáig elhúzódott.

Amikor megitták a negyedik konyakot, Ana az ujjaival kis köröket kezdett rajzolni az asztalra, mintha nagyon zavarban lett volna, és várta, hogy valami történni fog közöttük.

— Beszélj az első szerelmedről — mondta később.

Alcsermek ekkor el kellett volna mondani a vékony amerikai filmszí- nósznőt, aztán el keltett volna mondani az első konkrét szerelem történetét. Az állandó rakodómunkások a fronton voltak, és a téglagyár cigány- lányokat alkalmazott a vagonrakáshoz. Sohase tudta meg a lány nevét, nem is volt fontos, körülbelül tizenöt éves volt, és kissé vaskos. Alcser egész délután a fékezőfülke lépcsőjén ült, a lányt bámulta, a testrészek mozgását, erős tehet, gondolta izgatottan, és hallgatta, hogy a talpa alatt megroppant a törmelék. Még világos volt, amikor kiemelt egy csillét és belebújtak. Patakzott róluk a verejték, aztán Alcser a csillét visszaemeite a helyére. Másnap a többiek a részleteket akarták hallani, sokan voltak, ráugrottak, lete- perték, aztán Panajot az arcába röhögött, és azt mondta: hazugság az egész, mert a cigánylányoknak nincs szűzhártyájuk.

Hat év múlva felépítették a tízmilliós kultúrpalotát, Ária megjelent az Angyal utcában, és Alcser úgy érezte, hogy minden ezen a ponton kezdődött el az életében.

— Szükségem van rád — mondta hosszú hallgatás után, a konyak ízére gondolt, mert pillanatnyilag ez volt a legkönnyebb, és Ana rövid, lakkozott körmeit nézte.

A lány nem válaszolt.

Alcser a pisztolyt visszadugta a zsebébe, mert fázott a keze.

A

nát a szomszéd kerületből szerződtették az Angyal utcába. Barna volt, mint a finom alfco- nyatok, nagyszemű és fiatal. A kultúrpalotában az ő megjelenéséig az előadók csak a termelési volumenekről, a vezérek nagyvonalúságáról, meg az imperializmus jellemző sajátosságairól beszéltek. Ana behozta a kultúrpalotába a festőket, a költőket meg az orvosokat. A költők háromszögletű verseket szavaltak, a festők Picasso meg Klee képeit magyarázták az angyalutcaiaknak, az orvosok pedig a bőrbetegségekről, a rákkutatásról és a házasság előtti orvosi vizsgálatok jelentőségéről beszéltek. Alcser az első időkben nem szerette a kultúrpalotát, úgy érezte, hogy túlságosan merev, kellemetlen színeivel, a kemény és hűvös lilákkal és az elmosódó szürkével megzavarta azt a férfias, kissé nyers, de a viszonylatokban is mindig őszinte jellegzetességet, ami az Angyal utcát kiemelte a többi utca közül. Aztán egyszer egész véletlenül bement az előcsarnokba, tél volt és hideg, zavartan megállt egy rexasztal melltett, az épület hibáit figyelte, később odalépett ■azzá egy pulóveres fiatalember, nagyjából egyidősek tehettek, és hivatalo- ?.n biccentett. Azt hittem, hogy a központból jöttél, átkozottul hasonlítasz a bábelőadóra, mondta később Al- csernek, aztán a tévedésre megittak egy üveg pálinkát, mert tényleg egyidősek voltak. A pulóveres amatöraía- pon bábjátékokat rendezett az angyal- utcai gyerekeknek, az emeleten lakott egy betonszobában, eredetileg a gépész fülkéje volt, a pulóvanesnek sok fontos szakkönyve volt, meg lemeze, meg egy öreg villanymelegítője, és Anát néhány nappal később bemutatta Al- csernek. Alcser és Ana kapcsolatában tulajdonképpen csak két fontos mozzanat történt Az eieő nem sokkal a megiraerkadés után, az a bizonyos negyedik konyak, amikor Ateseroek aa ataó ■rthnlWl Matt whw bzaaéM, át négyeüte megát. 4a hwásógá helyett astt mondta: tttikaégt ven a lányra. A másik fontos mozzanat másfél évvel később történt. Ana szombaton délelőtt kiment Alcserhez az építkezésre.

— Tudsz eveznjt — kérdezte a lány.

— Tudok, de nincs hajóm.

— A meteorosoktól tudok szerezni.

— És akkor?

— Holnap kimehetnénk a Dunára.

A kőművesek félre nem érthető malacságokat ordítoztak az állványokon, Alcser tudta, hogy a helyzet pillanatokon belül tarthatatlanná válik, izigatott volt, eszébe jutottak a híresztelések, hogy Ana egy evezőssel jár, aki állítólag tagja a válogatott keretnek, a pulóveres szerint éjszakára is kint szók tak maradni a vízen, de Alcser nem a lányt, nem a fiút, hanem a hajókat okolta.

— Kimehetünk — mondta dühösen, és felnézett az állványokra.

— Egész napra.

— Van időm.

— Hétkor a motorosok esónakháza fölött találkozunk.

Alcser egész éjszaka hánykolódott, gyűlölte a hajókat, gyűlölte az ígéreteket, gyűlölte a sivatagokat meg az indiánokat, állandóan arra gondolt, hogy évek óta egy fontos pillanatra

THIERY ÁRPÁD:

A

IUUmccUU

(Vázlat)

vár, amikor cselekedni fog, mert huszonöt éves volt, és valamire fel kellett tennie az életét: Panajot politikus tett, Pantó tüzér tiszt, Götz novellákat írt. Szix a nők után futkosott, aztán eszébe jutott Comendus, akinek levágták a lábát, Kond betehalt a háborúba, a Szénmosót legázolta egy kiilön- vomat, és az ENSZ-paiotát mások építették föl. Mindenki áldozat tesz közöttünk, hajtogatta Fiaton szomorúan egy összejövetelen, ennek a nemzedéknek ez a feladata. AiLcsemek eszébe jutott, hogy egyszer nagy bűnt követett el az anyjával szemben, nagyon szégyellte magát, írt neki egy bocsánatkérő levelet, de nem küldte ed, két év múlva felbontotta, és elolvasta: átkozottul üres és közönyös levél volt, és Alcser nem értette meg, hogy mitől lett ilyen, mintha kioperálták volna belőle az idegeket. Esett az eső, amikor a bombázógépek végleg elmentek. Fontos eső volt, tavaszi, nem lehetett elfelejteni. Alcsert behívták egy piros épületbe, ünnep volt, az asztalion egy nagyöklű ember ült és mosolygott, elénekelték az Internacionálét, mindenki elérzékenyült, a mázolok, a fűtők, a hidászok, a kőművesek, aztán Alcsert odahívták az asztalhoz.

— A szívedre van szükség, fiú!

— Mindent odaadok.

Egy idő múlva megváltoztak a körülmények, az eső már alig esett, és a nagyöklű ember már nem mosolygott.

— Mit adtál? — kérdezte.

— Mindent.

— Kinek adtad?

— Az Angyal utcának.

A nagyöklű bizalmatlanul végágmór- te Alcsert, később mindenki bizalmatlanul végigmérte, és minden kétség- beejtően befejezetlen vélt.

R

eggel esett az eső, Ama a csónakház mögött vette föl a fürdőruhát, a csónak rendszáma X—327 volt, aztán elindultak. Fölfelé eveztek. Alcser gépies mozdulatokkal kerülgette a veszélyesebb zónákat, jól ismerte a folyót, időnként szórakozottan a homokos partvonalat nézegette, meg a gömibfejű fákat, és érezte, hogy ez a nap az egyik legfontosabb mozzanat tesz az életében. Délben kikötöttek egy kavicsos tisztásnál, fönt a folyó északi ágában, Alcser félig kihúzta a csónakot a partra, egy ideig közömbösen a vizet nézte, a lány kiterített egy pokrócot, konzervet ettek, és megittak egy üveg bort. A déli ágiról áthallatszott egy hajókürt, a fejűk fölött időnként megmozdultak a fák, és az egész helyzetben volt valami wtámnahaitatlanul magányos.

•= Te nem szoktál indlánokaűl A- modmi? — kérdezte Alcser.

A lány nem felelt, ismerte Alcser Indiánjait, tulajdonképpen mindig felidegesítették ezek a névtelen, rézbőrű alakok, de most nem szólt, nagyon magányosnak érezte magát, és szerette volna, ha a fiú közelebb húzódik hozzá.

Alcser hanyatt feküdt a kavicson, pillanatnyilag nem érdekelték a sivatagok, meg az indiánok, de valamit mondani kellett, és nem akarta még egyszer megismételni, hogy szüksége van a lányra.

— Én is tagja lehetnék egy válogatott keretnek — mondta később dühösein.

A Lány a fákat nézte.

— Biztos.

— Egyszer leugrottam egy ezüstszínű hídról.

— Megütötted magadat?'

— Elájultam.

Hallgattak, aztán Alcser felült, és Anát nézte, alki meztelenül feküdt a pokrócon, a kezét keresztbe fonta a testén, és nem volt zavarban, furcsán, kissé szoborszerűen mosolygott, és olyan volt, mint egy eüsőosztályú fotómodell Alcsert nem lepte meg a helyzet, mintha várta volna, hogy a közöttük lévő másféléves feszültséget csak így tehet megoldani. Kissé zavarta a szoborszert! mosoly, tudta, hogy nem beteg, de ebben a helyzetben ezt nem mondhatta meg. Visszafeküdt a kavicsra, mozdulatlanul mintha meghalt volna. Ama később felöltözött, összecsomagolt, megvárta, amíg Alcser előkészítette a hajót, a folyó sodrában haladtak hazafelé, a lány időnként bele mártotta a kezét a vízibe, egész úton hallgatott, és szoborszerűen mosolygott. Azt hiszi, hogy impotens vagyok, gondolta Alcser idegesen, többször egymásután, és legszívesebben felborította volna a csónakot, de mind a ketten tudták, hogy kettőjük között egészen másról van szó.

Három évig nem találkoztak.

A torkolattüzek kialudtak. Alcser kimászott a hídelemek közül, mindenütt a fal mellett ment, időníként behúzódott a kapuk alá, és hallgatózott, megpróbált tájékozódni, aztán egy lépcsőházban gyufát gyújtott, és a névjegyzékben megkereste a szakállas nevét

Ana nyitott ajtót, egyedül volt a lakásban. A kezét az arcához emelte, mintha valamit gyorsan le akart volna törölni. Nem volt meglepődve, inkább elégedetlen volt, mintha túlságosan hosszú idő óta várta volna Alcsert. Átment a másik szobába, intett Al- csernek, hogy zárja be kulcsra az ajtót, aztán meggyújtott egy kéker- nyős lámpát, ami Alcserinek eszébe juttatta a bombázásokat és megborzongott. Vörös gombafeje van, és lefogyott, mintha sokáig éheztették volna, gondolta Alcser, azután végigdőlt az egyik ágyon. Igyekezett könnyed és szemtelen lenni, de ideges volt.

Mind a ketten az X—327-es egypárevezősre gondoltak.

Ana az ablaknál állt, kissé, elhúzta a függönyt, mintha valakinek jelt akart volna adni.

— Vánsz valakit? — kérdezte Alcser.

— Itt maradhatsz.

egvastagodott a haingja, tűnődött Alcser, megérezte a szituáció egyoldalúságát, de' már késő volt; látta, hogy a lány szenet tesz a tűzre, eloltja a kékemyős lámpát, azután nagyon hosszú idő telt el, Alcser szerette volna, ha valaki megkérdezi tőle, hogy boldog-e most, és azt válaszolhatta volna, hogy nem, vagy egyáltalán: valamit kérdezhetett volna, esetleg azt, hogy mi lett a válogatott evezőssel, vagy iigaz-e, hogy a 46. szélességi fokitól északra a nők többsége frigid, vagy akármit, és szerette volna, ha valaki villanyt gyújt, de nem a kékemyős lámpát.

Ana az ágy szelére ült

— Megvannak még az indiánjaid?

Alcser becsukta a szemét. A cipője

a kályha mellett száradt, mert a hídelemek között átázott, a pisztolyt a pár raája alá dugta, valamit feltétlenül inni kellene, gondolta. Ideges és szomorú volt, tudta, hogy az indiánokkal előbb utóbb te kell számolnd, sohase fog az indiánokról beszélni, mert az Angyal utca végében beépítették a szürke homokot, mert az embereknek az utóbhi időben rezervátumokra, kávéházakra meg szabályos bemutatkozásokra volt szükségük, és hiába mondta volna el, hogy az éjszaka álmában a Tomasha- völgyben járt az indiánok között, 146 méterre a tengerszint alatt, és egy ócska hőmérővel lemérték a világ eddigi legnagyobb nyári melegét; az emberek hümmögve furcsákat gondoltak volna.

— Megöltem az indiánjaimat —

morogta kedvetlenül — most boldog vagy?...

Bámexbumfért

L

Negyedik esztendeje dolgozott már Kovács a Bámexbumfért Ló utcai te lepén. Szótlanul és szorgalmasan, reggel nyolctól délután íélötig.

így telt négy esztendő.

Egy napon aztán felemelte a fejét az akták közül és nagyon halkan azt rebegte:

— Attól tartok, ez így nem lesz jó..:

A kollégák döbbenten néztek rá.

2.

Fél évvel később a főnöke behivatta:

— Fülembe jutott, Kovács kartárs, hogy maga valamire azt mondta: ez így nem lesz jó..; Mi az, amit nem talál nálunk jónak?

— Hát nem emlékszem pontosan,

— felelte Kovács.

— Ha eszembe jut, feltétlenül meg fogom mondani.

— Elvárom öntől . í ;

— Számíthat rám.

— Előre is köszönöm.

— Szívesen.

3:

Egy év múlva Kovács felkereste a főnökét.

— « Tudom már, hogy mi nem tetszett annak idején..; Ha igényt tart rá, hogy elmondjam...

— Hát persze, hogy igényt tartok

rá, sőt, módfelett kíváncsi vagyok: (t

i— Akkor, úgy gondolom, itt az

ideje, hogy elmondjam ; ; j

A főnök az órájára nézett:

— Sajnos, ez nem a legjobb időpont .;. A minisztériumba kell mennem.

— Akkor majd máskor — felelte türelmesen Kovács.

— Elnézést kérek ...

— Szóra sem érdemes.

— Ugye megért engem .:; A munka.::

— Tökéletesen ..:•

— Viszontlátásra.

— Majd jelentkezem ; : ;

— Alkalomadtán::«

— Alkalomadtán : |,

4.

Ismét eltelt egy esztendő:

— Miért nem keresett fel? — kérdezte a főnök Kovácstól. — Mondtam, hogy alkalom- adtán keressen fel.

— Nem olyan sürgős a dolog.

— Magának milyen időpont felelne meg a legjobban? — kérdezte a főnök.

— Mit szólna hol nap három órához?

— Sajnos, akkor el vagyok foglalva De nem találkozhatnánk holnapután négy órakor?

<— Részemről sem mi akadálya.,;

— Persze közbejöhet valami..;

— Ezzel tisztában vagyok.;;

— Már nagyon- nagyon kíváncsi va gyök, mit fog mondani.

— Remélem, nem fogok csalódást okozni.

— A viszontlátásra! Pontos legyen!

— Pontos leszek.«

5.

Hat hónap múlva találkoztak.

— Nos? — kér« dezte a főnök Kovácstól.

— Ha érdekli önt a véleményem..;

— Hát persze, hogy érdekel...

— Nos, akkor e*- mondom... Én úgy találom, hogy az ügyintézésünk még eléggé bürokratikus ..

— Valóban?

— Lehet, hogy tévedek. ■. a

— Mindenesetre figyelemre méltód amit mond. Gondol kodni fogok rajta.

— Köszönöm.

i— Én köszönöm;

—i Sző se lehet róla, Én köszönöm;

«.

Másnap Kovácsot áthelyezték a Bámexbumfért Só utcai telepére.

t— Idegesített a fickó — mondta a főnök. — Nem bírom az izgága embereket ; ; 5

Mikes György

Nagy léli rejtvénypályázat

ül. forduló

téli könyvvásár

Rejtvényünlkben néhány könyvújdonságra hívjuk fel olvasóink figyelmét. Beküldendők a vízszintes 1., 16., 63. és a függőleges 1., 14., 55. sorok, A megfejtések beküldésének határideje: 1967. január 15. 12 óra.

Vízszintes: 12, ízeltlábú.

13. Táncosnő, vagy énekes jelzője lehet. 15. Bírósági ügy, névelővel. 17. Vanrószerszám. 18. N. Á. S. 19. Vissza: helyrag. 20. Folyó Olaszországban. 21. Csomóz. 22. Y. Z. 23. Pereme. 25. Vágószersizám. 26. R U. 27. Ilyen hely például az Ifjúsági Park. 29. Nőd név (— 30. Kettősbetű. 32. Régi római köszöntés. 33. Ragadozó madár 34. Elhamvad. 35. A Fekete- tenger melléktengere. 37. G. Z. R. 38. Szezon. 39. Európai főváros. 40 Szaggat, el... 41.

K. L. Z. 42. Y. O. 43. V. B.

L. 44. Feleselés. 46. Vissza: határozó rag. 47. Karika. 48. Lopva eltanul, megfigyel. 49. Tiszteletpéldány, röv. 51. Könyvben is vannak. 52. Szám

név. 53. T. M. 54. B. A. Ö. 55. C. K. 58. ölt. 59. Teher- mozdony teszi. 62. Mind a hat oldala négyzet (+’).

Függőleges: 2. Drágakő. 3 Ruha jelzője. 4. L. A. R. 5. G. R. 6. Szájban van. 7 Les mássalhangzói. 8. Mulatószó, tärgyesetben. 9. Vissza véd! 10. Kisiskolás. 11. Háziállat. 16. Munkájának ára névelővel. 17. Rendelet, jogszabály 19. U. a., mint 35. sz. 21. K. E. O. 23. Hallgatnak a véleményre, van ... 24. Éneklő hang. 25. K Z. S. 28. Óra betűi keverve 29. Igekötő, névutó. 31. Képző- művészeti alkotások. 34. Tornateremben folyik télen. 36. Lom betűi, keverve. 37. G. Y. E. 38. Ilyen „tan” :s létezik. 40. Nyer masstúhangzód. 41. Dátuma. 44. Az emberiség egyik fele. 45. Római számok. 47. A gazdátlan kutya jelzője. 49. Sokszínű ' ).

50. Kutyaszíj. 54. Világhírű német zeneszerző. 56. Méhla- kás. 57. U. a. 33 sz. 58. Húz. 59. Személyes névmás. 60. A mélybe. 61. U. a. mint 59. sz. 62. Kérdőnévmás,.

k

I

í