Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-01 / 1. szám
i tm sAmsAg, & napló Mi történt önnel 1945 január elsején? A sőban-víziben főtt bab meg a répaleves sovány eledel. Egy szelet kenyér kevés egy napra. A szögesdrótkerítés félelmetes, ha géppisziolyos emberek állmait mögötte. De még ez is elviselhető, ha valahonnan ágyúdörgést hall az ember, Kedvesebb zene ez a pezsgőspalack durrogásánál Mert az ember mindig reménykedik, még akkor is, ha konfettieső helyett bombák hullanak az égből... Dr. Bohenszky György or- vos-párttitkár emlékeiből idéztem. Ő volt az első, akinek feltettem a kérdést: Mi történt önnel 1945 január elsején? Válaszát, három szóban is összefoglalhatnám: liTerní fi lábortian W\m A barakkvárosból álló tábort Győr szélén építették fel. Szovjet hadifoglyokat, magyar' kommunistákat, munkaszolgá- 1» .-sokat tartottak fogva ben- r.'j. Bohenszky György is munakszolgálatos volt, letartóztatása napján röpcédulát találtak a zsebében. 'zalma-fekhelyen aludtak, a t; -r tele volt férgekkel. Nyolc barakk csak egy vízcsap.-'t kapott. Vacsorát sohasem adtak a foglyoknak. A tábor szemeláttára senkit sem lő'tok agyon, de ha a sora- kozóról valaki késett, hátba- vr - óik puskatussal. város hemzsegett a né- v "letol és a karszalagoe nyi- ! k’ól. A Számomkérő Szék *• "'i hajnalonként megjelen- + foglyokat hurcoltak el. F > 'd idő múltán lövéseket 1< lett. hallani a Rába felől. A nyilasok a Pesten kitanult dunai módszerrel „dolgozták”: a lövés előtt a víz partjára álb ották az áldozatokat. A foglyok még nem tudták, hogy a mauthauseni táborban gázkamrák is lesznek, és maga-feszültségű áramot vezetnek a szögesdrót-kerítésbe. N-m hallottak még a őrtor- r. król. a vakító fényszórókig’ a farkaskutyákról. Nem sejthették, hogy hamarosan elindulnak, s százakat lőnek agyon közülük a háromszáz tólométeres úton. Számukra az ágyúdörgés volt a fontos, melyet Komárom irányából hozott feléjük a szél. Azt hallgatva kívántak egymásnak boldog új évet Megszültem a ftataoliöl A komor történet után élénkítő«! hat Spruzsina Lipót rövid elbeszélése. A Mecseki Szénbányászati Tröszt szakszervezeti vezetője abban az időben katona volt Zászlóaljuk a szlovákiai Pered községben állomásozott — Éppen szilveszter éjjelén szöktem meg a hadseregből. Nem volt rossz dolgunk. A front még messze járt, a falu pedig megkedvelt bennünket Én meg Krampfhart Bandi egy öreg nénivel barátkoztunk meg. Zsupfedeles házban élt. szegény özvegyasszony volt, le úgy bánt velünk, mintha .desfiai lettünk volna. Annál jobban haragudott a néniétek- L-e. Attól félt, hogy elviszik a hízóját, s megkért bennünket, nogy vágjuk le Soha éle ünkben nem öljünk még disznót, de Varga nénit nem hagyhattuk cserien. Estére már vastagszálú nurkák mutatták, hogy a hízót nem lehet négy lábon elhajtani, A toranyai módra készített hurka nagyon ízlett Varga néninek meg az ismerősöknek. Az egész faluban elterjedt a hírünk, mindenhova meghívjak bennünket disznóölésre. Akár a háború végéig is böl- iérkedhetíünk volna, de szilveszterkor elvették a kedvünket a hentes mesterségtől. Riadóztatták bennünket, s parancsban közölték velünk, hogy elindulunk Németországba. Krampfhart Bandival már korábban megbeszéltük, hogy nem megyünk nyugatra, s beavattuk a tervünkbe Varga nénit is. A kritikus pillanatban tehát minden elő volt készítve: Krampfhart a szalmakazalba túrta magát, én pedig felmentem Varga néni padlására. Nagy cirokkúpba bújtam be, Varga néni kuko- ricacsumát és használt dunnát tett alám, hogy megvédjen a hidegtől. Velünk együtt ttoemkét ember „párolgott el” & zászlóaljtól. Riadóztatták a csapatcsendőröket, minden zugot átkutattak, A padlásra is feljöttek. de nem találtak rám, mert Varga néni jól betakart estimával. Krampfhart Bandi is megmenekült. A zászlóalj nélkülünk indult nyugatra. \ hányában doboztam Szlávok Antal családja nem szokott a szilveszterből nagy ügyet csinálni. Mindig otthon ünnepelték, rádióval meg egykét liter borral. A később híressé vált, többszörösen kitüntetett vájár abban az időben univerzális ember volt. Lejárt a mélybe szenet fejteni, ellenőrizte a felszínen folyó bányafa termelést. Mint szakszervezeti vezetőnek, része voüit abban, hogy a régi, reakciós munkásnyúzó üzemvezető eltávozott az aknától. Ha kellett, Pécs- újhegyre ment a bányászok krumplijáért, máskor viszont Vasasra gyalogolt böllérkedni. Tehenet vágott le, s testvériesen megosztva, húsz deka marhahúst adtak minden családnak. Ezenkívül szénnel megrakott vonatszerelvényt kísért Pestre, a féke ző fülkében fa- gyosfcodva. Ha ugyanis nincs kísérő, egyetlen vagon sem jut a fővárosba. A szenet már útközben szétkapkodták volna. Az öreg bányász szerint a negyvenötös szilveszter jól sikerült. Igaz, nem volt rádiójuk, mert a nyilasok mindenkitől összeszed ék és elvitték. Volt viszont hízójuk meg boruk, mert hozatott a szakszervezet. Felesége kalácsot sütött a maradék lisztből, sőt még dohány is került a pipába. Kissé drága áron ugyan, mert a nagykabátja meg az egyik nadrágja úszott el érte. de hát minden dohányos embernek az volt ekkor a sorsa. Szlavek Antal csak az éjfélt várta meg, azután lefeküdt. Erőt gyűjtött a reggelhez A régi, megsárgult műszaknapló szerint még január elsején is dolgozott. Szülésre Miiem — A ml szil veszterünk is érdekes volt. Emlékszem, még megvolt a karácsonykor felállított tüskés borókafenyő, meg a „babagamátúra”, amit a gyerekeknek csináltam. Volt még abból a tizenöt kiló mar- hacsontből is, amelyet karácsony előtt szereztünk a hentestől. „Székelykáposztát”, „húslevest” meg kocsonyát főzlünk belőle. Amikor kifogyott, főzőtökkel „pótoltuk”. A tökmagból készült levest elneveztük húslevesnek, megfőzött puha, belső részét főzeléknek, húsos kérgét pedig — miután olajban átsütöttük — kirántotthúsnak. Finomnak tartottuk, csak a lóhús számított ennél nagyobb csemegének. Horváth Ferencné, a fiatalos arcú nagymama elmereng és felsóhajt: — Szenünk nem volt, fából is csak kevés akadt. Fáztunk, bár talán még a hidegnél is nagyobb volt az aggodalmam, mert nem kaptam hírt a férjemről. Akkor még nem tudtam, hogy a háború áldozata lesz és özvegyen kell felnevelnem a három gyereket. Arra sem gondoltam, hogy én állok be férjem helyébe a vasútnál, és az annyira ismeretlen bérelszámolással fogom megkeresni a kenyerünket. Lacika, a harmadik gyerekünk, akkor még nem született meg, a hetedik hónapban jártaim vele.' Mivel legyengültem, g koraszülésre lehetett számítani, minden este be kellett mennem a klinikára, éjszakára. A szülészeten töltöttem a szilveszter javát is. Szerencsére Lacika életképesen jött a világra. Sajnos nem i ütöttünk tejhez, zöldségekhez, s mellkas-deformációt kapott a vitaminhiánytól. Ez még most is meglátszik rajta, pedig azóta már erős testalkatú katonafiú lett. Ha ránézek, mindig eszembe jutnak a régi idők. Magyar László Íz Iliik év sikeréért (Folytató» at 1. oldalról) ütemére törekszünk. Most mégis az „inkább kevesebbét, de jobbat” elvét kell elsősorban hangsúlyoznunk. Vagyis a kitűzött mennyiségi feladat mellett kedvezőbb feltételek teremthetők a termékek minőségének javítására, a termelékenység emelésére, az önköltségcsökkentésre. Mindezt figyelembe véve ipari dolgozóink feladata 1965-ben nem lazább, hanem feszesebb. — Egyes iparágakban, üzemekben pedig a termelés mennyiségét is jelentősen, 8—10 százalékkal vagy nagyobb mérték ben kell emelni, különösen az exporttermékekben. Az ipari termelés növelését úgy keO megvalósítanunk, hogy a dolgozók létszáma az elmúlt évekhez mérten lassabban emelkedjék, s a termelékenység fokozásából származzon a termelés növekedésének nagyobb része, mintegy 70 szá zaléka. Ez a cél kemény munkát igényel. Ilyen eredményt az ipar még egyetlen évben sem ért el. A munka termelékenység növelését „frontálisan” kel! előmozdítanunk: kulturáltabbá tenni termelés szervezettségét, előrelépni a műszaki haladás útján, fokozni a munkateljesítményt A tapasztalatok azt mutatják, hogy ugyanazért a keresetért nyújtott munkateljesítmények nagyon különbözők. Itt az ideje a teljesítmény-normák felülvizsgálatának és megszigorításának ott, ahol azt az el múlt években elhanyagolták. Egyes munkaterületen a munkaidő kihasználása, a munka intenzitása, a teljesítménybérben dolgozók munkája kielégítő, de a gyár eredményeit mégis lerontja a szükségtelenül nagy segédüzemi és adminisztratív létszám. Ezek felülvizsgálását a vállalatoknak ebben az évben el kell végezniük A felesleges létszámot olyan helyre kell átcsoportosítani, ahol erre a népgazdaságnak szüksége van. — Naponta láthatjuk ezt a fonákságot, hogy amíg az egyik üzemben létszámhiány miatt akadozik a termelés, másutt „szociális” okokra hivatkozva pazarolják a munkát. A termelékenység emelése, a fegyelem javítása megkövetel néhány munkajogi intézkedést. Például a munkahelyüket indokolatlanul gyakran változtatóktól meg kell vonni bizonyos kedvezményeket és egy időre megtiltani, hogy az új munkahelyen magasabb bért kaphassanak. Hatásosabb intézkedések bevezetése is indokolt: a fegyelmezetlenek, a hanyagul dolgozók, a selejt- gyártók alacsonyabb munkakörbe helyezése, esetleges elbocsátása a közösség érdeke Ezek a rendszabályok — a munkáját lelkiismeretesen végző nagy többség igazságérzete és akarata alapján — a fegyelmezetlen és hanyag emberek nevelésére és büntetésére szolgálnak. Ugyanakkor anyagilag és erkölcsileg jobban becsüljük meg a jól és hosszú időn át egy helyben dolgozókat. Azokat továbbá, akik nemcsak a megszokott munkaműveleteket végzik, hanem újat 'risznek m munkába, aktív kovácsai a szó cialista munkaerkölcsnek, önzetlen segítői munkatársaiknak. Erre lehetőséget teremt az is, hogy ebben az évben a szokásos béremelési lehetőséget — körülbelül 1 százalék lesz — csak a jól dolgozók teljesítményének honorálására használjuk fel. Az önköltség csökkentése, a termékek minőségének javítása a vezető beosztásban és a munkapad mellett dolgozók közös erőfeszítésével valósítható meg. A szerkesztő mérnöké az első szó az új termék megalkotásában, maid az egyes munkaműveleteket végző százezernyi munkáskéz ií- cséretes munkája adja a kifogástalan terméket. De sainos gyakran látható fogyatékos munka, kifogásolható munkadarab és áru. A minőséget nem a MEOtől, hanem az egyes munkaműveleteket végző munkástól és feletteseitől kell kérni. A MEO már csak megállapíthatja a bajt, de tőlük is nagyobb szigorúság követelhető. Iparunk termelése megnőtt, hatalmas mennyiségű anyagi érték és munka áll mögötte. Ma már az önköltség csökkentés terén nem az egész százalékokért, hanem tizedszázalékokért folyik a keménv fi- zikai és szellemi munka. Egy- tized százalék költségmegtakarítás az iparban ma már meghaladja a 200 millió forintot, 1965-ben az ipar önköltségcsökkentési feladata 0.6 százalék, ami több mint egy milliárd forintos megtakarításnak felel meg. E feladatok megoldása elengedhetetlen feltétele a népgazdaság kiegyensúlyozott fejlődésének. az életszínvonal biz tos megalapozásának. Ezért kell a gazdasági tevékenység hatékonyságát ennyire hangsúlyozni. A lakosság jövedelmének színvonala 1965 végén kissé meghaladja az ötéves terv végére kitűzött színvonalat Ugyanakkor az önköltségcsökkentés feladatát, a munka termelékenység emelését. ’ a mezőgazdaság termelési feladatát hiánytalanul még nem teljesítettük. Jelenleg ezért nem tűzhető ki a jövedelmek további jelentős növelése, hanem azok megszilárdítása és kismértékű emelése reálisa Nem erőltetjük a beruházások növelését sem. itt Is az elért színvonalat stabilizáljuk. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy az elmúlt években a lakosság fogyasztásának biztosítása, a beruházások megvalósítása céljából igénybevettünk bizonyos népgazdasági tartalékokat, aimi csak átmenetileg engedhető meg. Fő feladatunk tehát a termelés mennyiségének olyan növelése, amely együttjár a gazdaságosság javulásával. — Enélkül az anyagi javak fel- használása — az elért életszínvonal megszilárdítása és emelése, a beruházási feladatok megvalósítása — nem lehet megalapozott. Bálint József, as MSZMP KB állam- igazgatási osztályának helyettes vezetője. Itt van ez a kis telep kint a Szigeti úton, éppen a panelházak szomszédságában. Kisebb-nagyobb épületekben van az esztergaműhely, külön a lakatosok rezidenciája, aztán raktárak meg az iroda. A Fémipari Vállalatnak egy részlege, ez, dolgozik itt talán százhatvan-százhetven ember, többségük pécsi, néhá- nyan vidékiek. Szériamunka alig akad, rendszerint egyedi munkadarabok kerülnek ki a telepről, a megrendelők pedig különböző pécsi üzemek. — Azért említem ezt meg, mert aki meg akarja tanulni a szakmát, annak a telepen különösen módja van rá, éppen a munka változatossága miatt. Hogyan élnek ezzel a lehetőséggel? Jól. Zömében jól, ám akadnak olyan szak vagy segéd munkások, akiknek örökké mehetnékjük van: vagy a másutt beígért magasabb bér, vagy egyszerűen csak a vándorlás ténye ihiatt. Nehéz probléma ez, éppen Hajnal Ferenc telepvezető mondta, hogy az utóbbi időben nyolctíz igazán kitűnő szakmunkását csalták el más üzemek, és hiába kérlelte őket, mégiscsak mentek, végül is jogukban áll, nem kötözheti őket a satupadhoz. A Munka Törvénykönyvének módosítását egyébként az üzemben sokan olvasták a lapokban, véleményük pedig nagyon is figyelemreméltó. Az esztergályos Sándor Gyula 20 éve dolgozik a szakmában, valamikor Győrött a vagongyárban kezdte, aztán Csepelre helyezték az autógyárba, egy rokoni lagzi alkalmával ismerkedett meg egy pécsi lánnyal, feleségül vette, leköltözött hát Pécsre. Húsz év alatt kétszer változtatott munkahelyet kellő indokkal, és ez így rendjén is van. — Marad-e Pécsett? — Persze. Házat építettünk, van egy kis szőlőnk, nem sok, háromszáz négyszögöl, itt a család, szóval semmiképpen sem mennék el. De még a vállalattól sem. — Mennyi az órabére? — Tizenegyötven. Szép pénz. Gyula szakmai képességéről csak ennyit: „Oda nem adnám a világ kincséért sem!” — mondotta Hajnal Ferenc. Pedig Sándor Gyula magasabb órabért is kaphatna némely mammutvállalatnáí, rá is férne, bár így is megkeres havi kétezerhatszázat, de hetedmagával él! De a környezet, — a munkatársak, barátok, és maga a gép, aminek a legapróbb zörejét is Ismeri már — visszatartják. — Mit gondol, mégis miért vándorolnak néhányan egyik üzemből a másikba, sokszor még meg sem melegednek, már zsebrevágják a munkakönyvét? — Hogy miért? Nézze, én például nem is tartom ezeket igazi „melósoknak”. Vagy szereti az ember a munkáját és a munkahelyét is, vagy nem. Ha nem, akkor hiába döngeti a mellét, hogy ő ilyen meg olyan munkás. Szerintem nem az. Dolgozni mindig és mindenütt kell, míg csak él az ember. Én tudok olyan esetről, hogy egy alkalommal, amikor délutános műszakban dolgoztunk, egy-két fiatal srác éjfélkor egyszerűen eltűnt és valahol aludt. Nem csináltak ebből rendszert, nem is jellemző a mi kollektívánkra, de mégiscsak bosszantó, hogy amíg én vagy a másik, igyekszünk becsületesen dolgozni, addig egyesek lógnak és csavarognak. Kérdezte tőlem az imént, hogy a Munka Törvénykönyve módosításáról mi a véleményem. Már ami a lógósokat, vándormadarakat illeti. Csak azt mondhatom, kellett ez már nagyon. Valamiképpen kordában kell tartani ezeket. Én nem lopom a pénzt, megdolgozom érte, Csinálja más is! Derjanecz Jani fiatal szakmunkás, augusztusban szabadult, akkor kapta kézhez a segédlevelet, öt hónap kevés ahhoz, hogy ennek a fiatal esztergályosnak szakmai képességét pontosan lemérjük, de annyi már kiderült, hogy tehetséges, szorgalmas fiú. — Az órabérrel van baj — mondja Jani. — Én elismerem, hogy a lógósokat meg kell fosztani mindenféle szociális kedvezménytől, aKtl< pedig örökké változtatják amua kahelyüket, ezzel a rendelettel kell őket jobb belátásra bírni. De azért... tudja ... Kicsit zavarban van, mondaná is, nem is. — Mi van az órabérrel? — Fölszabadultam, kaptam ötötven órabért. Később hat forintot. Rendben van, tanácsi vállalat vagyunk, pénz itt kevés van. De azt nagyon igazságtalannak tartom, hogy például néhány barátom, akikkel együtt szabadultam, mindjárt itthagyták a vállalatot és elmentek az ércbányához, ma már nyolc-kilenc forintos órabérben dolgoznak. Derjanecz János megérti, hogy végül is az ember — ha van rá lehetősége —, válogat a munkaalkalmak közűit. Ha már egyszer többet fizetnek. De akkor „ne agitálják”, hogy így meg úgy becsüld meg a munkahelyedet, közben, m tg az ilyen bérpolitikával c-sak elősegíti az állam a vándor» k Jl jL Az érem kél- oldala
