Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-28 / 23. szám

Dr. Szabó Zoltán miniszter előadása Pécsett (Tudósítás a 3. oldalon) Ebben az évben öt ú] árutermelő izemet adnak át a baranyai állami gazdaságokban Prágában a magyar kormány küldöttség Korszerű vezetést! A hagyományos vezetési 1* mód már nem elegendő. Ma egy üzemet korszerűen csak akkor tudja vezetni az igazgató, ha a vezetőappará­tus segítségével tudományos alapossággal ismeri a fogyasz­tók igényeit, a technikai le­hetőségeket, a vállalat sze­mélyi állományát, és az ipar­ágban folyó tudományos ku­tatás fő útjait és eredményeit. Különösen ott mutatkozik a vezetés korszerűbbé tételének a szükségessége, ahol több üzemegységet, tízezernyi dol­gozót, vagy éppen kiemelkedő magas szintű műszaki felada­tokat oldanak meg. A terme­lés szervezésének, végrehajtá­sának, a gyártmányok értéke­sítésének közvetlenül az igaz­gató által egy személyben történő irányítása lehetetlen. Ezt, ma már általánosan el­fogadják, de a vezetési szer­vezettség kisebb vagy nagyobb mértékben még nagyon sok­szor a régi. Nem ritka az oyan vezető, aki helytelen koncepcióiból, emberi hiúság­ból, látástól vakulásig kisebb ügyeken robotol, s az elapró­zottság közepette nincs ideje arra még gondolni sem, ho­gyan is lehetne másképpen, jobban irányítani. Fonák do­log: nem marad ideje a veze­tésre. A gazdasági vezetők többsé­ge jól vagy éppen kiválóan megállja a helyét. De az ered­ményeket gyakorta túlterhelt­séggel érik el. S ez nem jó. A jövő igényeinek sem felel meg. A vállalatnak és az irá­nyítónak is érdeke a vezetés olyan módon való szervezése, hogy az a törvényesen meg­szabott munkaidőben a nö­vekvő igényeknek megfelelően történjen. A szocialista vállalati veze­tésnek alaposan ismernie kell a vállalat profiljának megfe­lelő legjobb eredményeket, is­mernie kell a dolgozók szak­mai képességeit és a munka végzésének összes körülmé­nyeit. Mindenütt — rendkí­vüli jelentősége van annak, hogy a dolgozóknak olyan munkafeltételeket teremtse­nek, (munkaeszközök, beren­dezések, helyiségek) amelyek lehetővé teszik a követelésnek megfelelő munkát. Elemezni kell a dolgozóknak kulturális továbbképzési lehetőségét és gondoskodni róla. hogy lépést tartsanak a fejlődéssel. Korszerű ügyvitelt kell ki­alakítani, hogy a vezető kellő áttekintés birtokában hozhas­sa a határozatait. A korszerű vállalati Irányí­tásnak alapfeltétele a gyors és megbízható információ. Létrehozásáért érdemes tanul­mányozni a bevált módszere­ket. A vezetés korszerűsítése * számos módszerrel old­ható meg. A nagyobb vállalat szervezhet két-három hétig tartó egésznapos tanfolyamot. A tanfolyam vezetésére érde­mes felkérni a korszerű veze­téssel foglalkozó legjobb köz- gazdasági szakembereket. Végül még egy kérdés: kik ismerkedjenek meg a tudo­mányos igényű vezetéssel? Szinte mindenki. A jelen és a jövő vezetőin kívül az egész vállalati kollektívát érdemes bevonni a vezetési feladatok megoldásába. A szocialista társadalomban az alkotó erő kibontakozásának fontos ösz­tönzője a dolgozóknak a ve­zetésbe való bevonása. Minél közelebbről és behatóbban is­merik a dolgozók a vezetés által megjelölt feladatokat, annál aktívabban tudnak an­nak megvalósításában részt venni. Lónyal Sándor Az elmúlt években fokoza­tosan háttérbe szorult az ál­lami gazdaságok korábbi kí­sérletező jellege s egyre in­kább előtérbe kerül áruter­melő szerepük vagyis az a törekvés, hogy minél gazda­ságosabban, minél több árut termeljenek a lakosság éle­lemmel való ellátására és az ipar nyersanyagellátására. Ez a törekvés érvényesül a baranyai állami gazdaságok beruházásaiban is. Állami gaz­daságaink néhány éve az úgy­nevezett nagy beruházásaikat elsősorban árutermelő üze­mek létrehozására, illetve fej­lesztésére fordítják. Az 1965-ös év az az eszten­dő, mikor egyszerre több üzem kezdi meg teljes kapa­citással a termelést. Ilyen mindenekelőtt a négy éve épülő villányi vörösbor-feldolgozó és vesszőhajtató kombinát. Az üzem építését négy év­vel ezelőtt kezdték meg, 13 millió forintos beruházással. A szőlőfeldolgozó részleg ké­szült el először, amely már két éve üzemel. Az idén befe­jezik a vesszőhajtató részle­get is, csupán a vesszőhajtató hűtési és fűtési berendezései­nek felszerelése van hátra, s ezzel az üzemet átadják vég­leges rendeltetésének. Évente 15 ezer hektoliter vörös bor és 900 ezer darab szőlővesszö feldolgozását végzik el a mo­dern villányi szőlőkombinát­ban. Mivel az állami gazda­ság az idén újabb 100 hold szőlőt telepít, s több száz hold korábbi szőlő termőrefordulá- sával kell számolni, a kom­binát még el sem készült, máris szűknek bizonyult A gazdaság nemcsak vörös, de fehér borszőlőfajták nagyüze­mi termesztésével is foglalko­zik. A harmadik ötéves terv­ben ezért egy a mostanihoz hasonló fehérbor-feldolgozó kombinát építését tervezik a gazdaság területén. Három évvel ezelőtt mint­egy 16 millió forintos beru­házással kezdték meg a Bikali Állami Gazdaság alsómocso- ládi üzemegységében a megye legnagyobb sertéshizlaldájá­nak építését. A hizlalda, me­lyet ugyancsak ebben az év­ben adnak át rendeltetésének, 4500 férőhelyes lesz és éven­te 6000 darab hízott sertést fog kibocsátani. Ez az áru­termelő telep nem teljesen új létesítmény, hanem a régi 2500-as hizlalda kibővítése és korszerűsítése. Külön érdekessége, hogy az építők itt alkalmazták a megyében elsőként a bara­nyai találmányú bituper ne­vű anyagot a kutricák le- padlózására, mely lényege­sen jobb a téglapadozatnál. A Pécsi Állami Gazdaság szentkútpusztai üzemegységé­ben 1963-ban kezdték meg egy teljesen új és nagyon kor­szerű sertéshizlalda építését, mely mintegy 8,5 millió forin­tos beruházással két részlet­ben épült. 1963-ban adták át a fiaztató részleget, melyet mór be is népesítettek. Most ebben az évben fejezik be és adják át a 3600 férőhelyes hizlaldát, melyben évente kb. 5400 hízott sertést fognak elő­állítani. Mindkét hizlaldához külön bekötőutat építettek, s a legkorszerűbb berendezések­kel látták el. A bikalihoz hasonló méretű ugyancsak 4500 férőhelyes hiz­lalda építését tervezik 1967-re a Villány-Siklósi Állami Gaz­daságban is. Az újmajori üzemegységben — ahova a te­lepet tervezik — már az új utat is elkészítették. A villá­nyi hizlaldából évente 6000 hízót értékesítenek majd köz­ellátásra. Ugyancsak ebben az évben adják át rendeltetésének a 22 millió forintos beru­házással épülő 40 ezer férő­helyes baromfikombinátot is, mely a Bólyi Állami Gaz­daság bári üzemegységében épül. A kombinát tipikus árutermelő üzem lesz, éven­te 8 millió tojást állít elő közfogyasztásra. Végül az ötödik árutermelő üzemet a Szentlőrinci Tangaz­daság tarcsapusztai üzemegy­ségében építik. Itt egy szarvas- marhatenyésztő kombinát ké­szül, amelynek az alapját egy 324 férőhelyes tehenészet ké­pezi. Prága: A Kölcsönös Gaz­dasági Segítség Tanácsa csü­törtökön megnyíló 19. ülés­szakán résztvevő magyar kor­mányküldöttség, amelyet Apró Antal, a Minisztertanács el­nökhelyettese vezet, szerdán délelőtt megérkezett Prágába. A delegációt a prágai pálya­udvaron a csehszlovák kor­mány képviselői, élükön Ota- kar Simunek miniszterelnök­Saigon: A dél-vietnami tábornokok szerdán újabb puccsot hajtottak végre és ez­úttal, úgy tűnik, végleg félre­állították a Huong-kormányt. A hatalom ismét Khanh tá­bornok kezében van, aki elő­ször kereken egy évvel ez­előtt, 1964. január 30-án ra­gadta meg a kormányrudat Saigonban. A dél-vietnami rádióban szerdán délelőtt 11 órakor ol­vasták be a Fegyveres Erők Tanácsának közleményét, amely szerint feloszlatták Traf Van Huong kormányát és a köztársasági elnöki hivatalt, mert a polgári kormányzat nem volt képes szembenézni a jelenlegi válságos helyzet­tel. A fegyveres erők vezetői megbízták Khanh tábornokot a dél-vietnami fegyveres erők főparancsnokát a hatalom gyakorlásával. A tábornok egy húsztagú, katonákból, pol­gári személyekből és vallási vezetőkből álló tanács élén áll. Ennek az lesz a feladata, hogy „nagyobb döntések előtt tanácsot adjon a kormány­nak”. Khanh tábornoknak a puccsista katonai vezetők azt a feladatot adták, hogy „ta­láljon megoldást a jelenlegi politikai válságra”. A fegyveres erők közlemé­nye nem tesz említést Tran Van Huong miniszterelnök és Phan Khac Suu államfő sor­sáról. Az AP jelentése szerint a dél-vietnami hadsereg két tá­bornoka a puccs bejelentése után azonnal a buddhista in­tézetbe sietett, hogy tárgyal­jon az éhségsztrájkot folytató vallási vezetőkkel, A főpapok helyettessel, köszöntötte*' fe­len volt a fogadáson: N. V. Fagyejev, a KGST titkára, valamint a prágai magyar nagykövetség és külkereske­delmi kirendeltség munkatár­sai, Cséby Lajos nagykövet vezetésével. Ugyancsak szerdán délelőtt érkezett a csehszlovák fővá­rosba a szovjet és a bolgár küldöttség is. szerdán délután ültek össze, s döntöttek magatartásukról az új helyzetben. Az AP és a Reuter jelenté­se szerint a saigoni lakosság teljes közönnyel fogadta a vál­tozás hírét. Diem bukása óta ez volt a hetedik kormányzati válság Saigonban. Az AP tájékozott források­ra hivatkozva azt írja, hogy Khanh tábornok valószínűleg ismét Phan Khac Suu-t ne­vezi ki államfővé, azzal az utasítással, hogy jelöljön ki új miniszterelnököt és kormányt, A puccs időpontjában Tay­lor tábornok, amerikai nagy­követ nem tartózkodott Sai­gonban: éppen kedden délután repült el Vientianéba, majd Bangkokba, hogy tanácskoz­zék a többi Indokínában lé­vő amerikai nagykövettel. A Reuter jelentése szerint Ale­xis Johnson, helyettes ameri­kai nagykövetet szerdán dél­előtt Khanh tábornok tájé­koztatta arról, hogy a hadse­reg ismét magához ragadja a hatalmat Az AFP jelentése szerint Washingtonba éjfél felé ér­keztek meg az első hírek a puccsról: a külügyminiszté­riumban lázas tevékenység kezdődött az éjjeli órákban. Dél-Vietnammal foglalkozó kormánytisztviselők azonnal a hivatalukba siettek, hogy fel­mérjék a helyzetet. Mint is­meretes, az Egyesült Államok hónapok óta törekszik egy szilárd polgári kormányzat megteremtésére Dél-Vietnam- ban. Az újabb puccs semmi­vé tette ezeket az erőfeszíté­seket. Megkezdték a Pécsi Hőerőmű 5. számú blokkjának üzemi próbált. A gőzturbinát 3450 fordulatos túlperget esi próba után összekapcsolják a generátorral. Sikeres próba után újabb 50 megawatt villamos energiával növekszik a Pécsi Hőerőmű kapacitása. Az új 50 megawattos gépegységet szovjet gyártmányú kazán látja el óránként 110 tonna gőzzel A képen: az erőmű korszerű vezénylőterme. Újabb puccs Dél-Vietnamban a é

Next

/
Oldalképek
Tartalom