Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-24 / 20. szám

AfAAfoMíMtJi ílaplö

Possonyi irodalmi levél

Magyar nyelvű irodalom és könyvkiadás Csehszlovákiában

A csehszlovákiai magyar könyvkiadásról írni igen nagy öröm, még akkor is, ha az eddigi eredmények nem indokolják ezt az örömöt, be úgy érezzük, hogy ajtót tárunk az olvasó előtt, aki megláthatja otthonunkat, árnyaival és lényeivel egyaránt

Az első és legfontosabb tény az, hogy a Csehszlovák Szocialista Köztársaság alkotmánya a lenini nemzetiségi politika szellemében biztosította az anyanyelvi kultúra fejlődésének széleskörű lehetőségeit. Tehát külső erők nem gátolják a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó magyar szerkesztőségének munkáját. Ezt bizonyítja az is, hogy 1964-ben 41 kötet magyar nyelvű mű jelent meg hazánkban, és ebből 14 kötet a csehszlovákiai magyar irodalmat képviselte. 1965-ben a hazai írók húsz kötettel szerepelnek a kiadási tervben. Ebből 4 kötet tanulmánygyűjtemény, 10 kötet vers és 6 köteit próza. A tanulmány- gyűjtemények írói: Fábry Zoltán, Turczel Lajos, Forbáth Imre és Csanda Sándor. Ez a négy: név — Fábri Zoltánnal az élen — az e -dendő kulturális aranyfedezetét jelenti.

3atta György, Bébi Tibor, Cselényi László. Farkas Jenő, Kulcsár Tibor, Monoszlóy M. Dezső, Moyzes Ilona, Simkó Margit, Ozsvald Árpád és Tóth Elemér versekkel jelentkeznek.

Buba Gyula, Lehőczky Teréz, Monoszlóy M. Dezső, Nagy Irén, Ozsvald Árpád és Veres János pedig prózai művekkel gyarapítják a hazai irodalmat.

Hangsúlyoznom kell, hogy ez csak mennyiségi statisztika. Azonban a csehszlovákiai magyar könyvkiadásról nem beszélhetünk a kikiadott vagy kiadandó művek elemző bírálata

nélkül.

A tétel — „kevesebb több lenne” — elsősorban a költői müvekre vonatkozik. Bábi Tibor, Farkas Jenő és Ozsvald Árpád már túl vannak az útkeresés buktatóin. Kulcsár Tibor első kötete ÍPoaány imádság) pedig a fiatal költő-tanár eddigi irodalmi jelentkezései alapján, örömmel várt értóktöbl: | tét jelent.

De a kiadásra kerülő művek nagyobb része inkább pesszimista, mint optimista előjelű kérdőjelet kíván.

Míg a múltban költőink a probléma-mentes poézis hívei és művelői voltak, ma feltétlenül és „csak azért is” mindent támadnak. Absztrakció az értelmetlenségig, erőszakolt léléktáni vergődés, formabontás helyett formaroonbolás — mindez nem ötvöződhet nemesveretű költészetté.

Nincs öncélú költészet és a költő számára külön út." És szóljon a költő bármilyen keresett en-művelt, erőszakoltan-modem hangón — ha nem a néphez és a népért ír —, műve öncélúvá válik.

De azért hisszük, hogy a jelenkori csehszlovákiai magyar költészet lehet híd a jövő felé, és éppen az idézett Kulcsár Tibor vezetésével felnőhetnek azok, akik időtálló és mindnyájunkhoz szóló művekkel gazdagítják az egyetemes magyar költészeteit.

A próza csupán hat kötetet jelent ebben az évben. 1964-ben Fábry Zoltán, Szabó Béla és Barsi Imre művei eszmei és esztétikai fejlődést jelentettek, de ebben az esztendőben ember-közei írói hangot csak Nagy Iréntől várunk.

Nem szeretnénk az olvasót megtéveszteni: a kiemelt írókon kívül is vannak látó és helyes hangvételű, bő lélegzetű íróink, de hiányzik belőlük az időszerűség megérzése, a fontossági sorrend egyensúlyozó képessége. És aimi nagyon fontos — a csehszlovákiai magyar író alkotással adekvát feladata: az anya- nyelv művelése és fejlesztése. Márpedig prózánk nyelve jövevényszavak halmaza,

Ezért nem sajnáljuk, hogy ebben az évben csak hat kötet hazai prózát keli olvasnunk. Sajnos, nagyon jól tudjuk, hogy ez a próza vontatott, mondanivalója vérszegény, és még stiláris szempontból sem nyújt maradandót.

Számunkra nem öröm az elmarasztaló ítélet. Végső fokon a fenti helyzetért egy kicsit mindnyájan felelősek vagyunk. Fábry Zoltán és Turczel Lajos eszfhei -észtétikai és Jakab István nyelwédő szigora évek óta jelzi a hibákat,, de úgy látszik, e jelzések — a legjobb nevekkel fémjelezve is —. hatástalanul hullottak vissza a konok önhittség falairól.

De ha már saját műveinkkel nem dicsekedhetünk, legalább az jelent némi elégtételt, hogy műfordítóink — többek között és különösen Cagány Iván és dr. Hubik István — valóban európai színvonalon tolmácsolják a cseh és szlovák írók műveit. Nem tagadhatjuk, hogy ezen a téren is akadnak olyanok, akiket nem az esztétikai és kultúrpolitikai, hanem az anyagi szempontok serkentenek, és ennek természetesen minden esetben minőségi romlás az eredménye. De a többség az eredetivel azonos színvonalú művekkel építi az egy hazában élő népek szebemi bídját

Péterfi Gyula

Fábián Zoltán

Gép maliit

írni?? Rólam?! Írjál te csak a szerelemről. Az kell az embereknek. Én is azt szeretek leginkább olvasni, szerelmes regényt. Olyat, amelyikben sokat csókolóznák. Te talán nem szeretsz csókolózni?! Na. látod.

De mit lehet írni egy gépészről? Semmit. Állok itt reggeltől estig a gép mellett, indítok, olajozok, ha valami hiba van, kijavítom, és — kész. Ezt csinálom huszonhét év óta. Amikor életraj- zof kérnek tőlem, mindig bajban vagyok. Alig tudom annyira húzni, hogy egy oldal tele legyen. Mert azt mégis szégyellném, hogy olyan incifincá életrajzot adnék, mint egy ma szegődött tanuló, fgy aztán, amikor látóm, hogy sehogyan sem telik a papír a magam dolgával. írok valamelyik gépyől' a sok közül, amelyikkel az. életben valaha dolgom volt. Ezekről van mit írni.

Hallgasd csak a turbinákat! Ez zene. mi? Bólogatsz, bólogatsz, de azért legszívesebben bedugnád a füledet, tudom. Ne szégyelld, így voltam ezzel én is. Csak azt hallod hogy sírnak, vonítanák. De ez semmi. Hallás kell a géphez is. akár a hegedűhöz. Amelyik gépésznek nincs,jó füle, azt előbb-utóbb elveri magától a gép Azt hiszed, nagyítok?

Vagy tíz éve egy félstabil, szelepes Wolf-gép mellé kerültem. Malmot hajtott Olyan zajjal járt, hogy siketült tőle az ember, s mindennap másképp szólt. Te még ilyet nem hallottál. Az istennek nem tudtam volna kiismerni.

Széjjelszedtem az első félévben vagy tízszer. Az igazgató nem tudta elképzelni, miféle megszállott, alak lehetek, hogy annyit szerelem tisztogatom a gépet. De nem bánta. Üzemzavar nem volt. s az volt a fontos.

Nem volt valami komplikált gép. Minden darabját külön-külön ismertem már. behunyt szemmel, a. fogásáról megmondtam, melyik alkatrész micsoda. De amikor összeszereltem, s ráengedtem a gőzt —, idegen lett. Zengett, harsogott, és én ott álltam alatta süket füllel.

Az egyik nap csodaszépen indított. Kettőt-hármat szusz- szánt, majd amikor ranyitot - tam a kondenzátorra a. hűtő- vízcsapot. simán felgyorsult, s járt, akár egy svájci óra. Körüljártam, körülhallgattam —, minden rendben volt: Kimentem, hogy rágyújtsak.

Nem szívtam kettőt, amikor hallom, hogy furcsán megrezzen mögöttem az ablak. Futok persze befelé. Az ajtóban nekem szalad a fűtő

a dadog valamit, hogy baj van, állítsam meg a gépet. Félrelódítottaim az útból, és be.

Lezártam a huzatot a tűz alatt. A feszmérő jól állt, víz is volt a kazánban elég. Ahogy megiappadt a tűz, mindjárt szelídült valamit. Nem hittem neki. Sokszor becsapott. már. Mentem a kondenzátorhoz, s abban a ’ pillanatban kopogni kezdett a vákuumszivattyú. Vízütés. j Térdeltem azonnal a kon- I denzátor mellé, s nyomtam visszább a hűtővízcsapot. Elhagyta a kopogást, de meg is lassult.

Tudtam, ha sokáig így tartom —, megáll. Akkor pedig végem. Legyőz a gép. Kezdtem óvatosan rendes állására ütögetni a csapot. A vákuummérő mutatója hideglelősen ugrált, majd éppen a vonalra állt, amikor a gép újból kopogni kezdett. De talán még keményebben, mint az előbb.

Visszavetettem a csapot, aztán megint rányomtam. Így huzalkodtunk. Közben feszülten füleltem. De még a tenyeremmel is hallgatóztam. Észrevettem, mielőtt kopogni kezdene, fojtottan szusszant egy párat. Ez a vákuumszivattyú gumiszelepe; melege van. És rögtön tudtam, mit kell csinálni.

Kikapcsoltam a hűtőtornyot, s friss, hideg vizet adtam a kondenzátor alá. Talán egy fél perc sem telt el, s megkezesedett. Attól fogva ismertem. Mert ez kell a géphez: fül. Mint a hegedű, höz.

Látod, ezt megírhatod. A gépről, arról van mit írni. De rólam?!

Baletfbemutafó

a Pécsi Nemzeti Színházban

Van az esi műsorában egy rövid szám, alig tíz perc az egész, miniatűr kis balett, a címe Passacaglia. (Zenéjét Petrovics Emil szerzetté.). Fölmegy a függöny, a színen egy korlát és egy dobogó látszik. A zene is a színpadról szól, igaz, mindössze két szál hangszeren, egy zongorán és egy fagotton. A balett egyetlen szereplője a pirpstrikós táncosnő: Uhrik Dóra, Nyakéban törölköző, a fagottos kezében cigaretta. A kép a próbaterem hangulatát idézi. Azt, ami a színpadon történik, tulajdonképp így tudnám összefoglalni: a tánc születése. S eszembe jut Apollinaire mondása: „Az ember utánozni akarta a járást és kitalálta a kereket, ami nem hasonlít a lábhoz”, amelyet a helyzetnek megfelelően így alakítanék át: Az ember el akart szakadni a földtől, de nem lévén szárnya, kitalálta a táncot...

Uhrik Dóra játéka tulajdonképp ezt a pillanatot, a tánc „fölfedezésének” a 'pillanatát állítja elénk. Vagy pontosabban: azt a folyamatot, amíg az ember fölfedezi a testnek azt az egyetlen lehetséges mozdulatát, amellyel ki akar fejezni, el akar mondani valamit.

Az est megértéséhez — de alighanem kicsit mindenfajta táncművészet megértéséhez — kulcs ez a jelenet.

A tánc az a legősibb művészet. ahol az ember bármiféle instrumentum, eszköz igénybevétele nélkül, puszta testi jelenvalóságának „felhasználásával” esztétikai élményt varázsol, hív elő. Lábáról fölfedezd, hogy nemcsak gyaloglásra és futásra alkalmas. Kezéről bebizonyítja, hogy nemcsak ételt és botot foghat vele.

S hogy Uhrik Dóra mind erre rádöbbent ebben a tíz percben, csodálatos mozdulart- művészetét dicséri. Egy nyelv —a kifejező, művészi mozgás — megszületésének forrásához viszi el a nézőt. Rádöbbent arra a titokra, hogyan születik a tánc

De van ennek a jeleneinek egy másik tanulsága is.

A nézőt és kritikust — aki csak egy a közönségből — tulajdonképp mindig a kész produkció, a színpadra állított mű érdekli. Az alkotás, folyamata, a vajúdás, a kín, úgy gondolja, a próbatermekre és az alkotószobákra tartozik.

És most itt van előtte egy- szál magában a kitűnő táncosnő, aki kényszeríti, hogy amikor ennek az estnek, s az egész pécsi balettnek sikerén, eredményén töpreng, éppen arra a folyamatra gondoljon, ami mindenegyes mű színpad- raálilítását megelőzi.

Alighanem a balett az egyik legösszetettebb, a legnagyobb koncentráltságot igénylő művészet. Munka és eredmény, szívós próbák sora és kirobbanó siker leginkább itt föltételezi egymást. Néhány karéj vajaskenyérrel többet eszel, mértéken felül dohány-, zol, elbliccelsz egy próbát, és észre sem veszed, hogy a második vagy a harmadik sorba csúsztál. De ha van hited a munkában, ha önmagaddal szemben vagy a legigényesebb, ha nemcsak a sikerre kacsintasz, hanem az alkotómunka gyötrelmét és kínját is vállalod, akkor megrázó élményt fogsz kelteni.

S éppen emiatt tartom a legnagyobb dicséretnek, hogy a pécsi balett új műsoráról elmondhatjuk: az együttes já- tékkuítúrája tovább fejlődött és tökéletesedett, művészete csiszoltabb és árnyaltabb lett, alkotóműhelyében ismét öt új, a magyar baléttlrodalmat gazdagító, a kor szellemében fogant balett született.

A Lendvai Kamilló fantázia-gazdag, invenciózus zenéjére szerzett Eszméiésscö (szövegét Dallos Attila irta) a felszabadulas évfordulóját köszönti az együttes. A balett azokat a „politikus” megnyilatkozásokat folytatja, amelyet az együttes korábbi bemutatóin az 1514 és A parancs képviselt. Mondanivalóban itt jutott legközelebb a mához s talán a hitvallás is itt a legközvetlenebb, szinte publicisztikai.'Zene és mozgás kitűnő szintézisben van egymással. Nem kell a műsorfüzetbe nézni, hogy megértsük: itt nemcsak az elvont Jó és Rossz, a Bűn és Erény küzdelme zajlik, hanem egy na- gyonis világosan felismerhető történeti szituációra történik utalás. A koreográfiát dicséri, hogy a harc árnyalatait, a „frontok” különbözőségét is meg tudja éreztetni (a táncnak ilyen szereplői vannak: a holnapot hordozó lány. a tudatát vesztett fiú, a tegnapot akarók, a várakozók, a rettegek), ugyanakkor a drámai vonalvezetés biztonságával, a küzdelem változásainak bemutatásával a terjedelmes mű egészén a feszültséget is fenn tudja tártani. A szoborszerű nyugalom és a dinamikus mozgás ellentétére komponált játék legjobban megoldott részei a holnapot hordozó lány (Bretus Mária) és a három feketébe öltözött, tegnapot akaró (Végvári Zsuzsa, Csifó Ferenc és Fodor Antal) magabiztos, expresszív lüktetésű tánca.

Az Eszmélést három miniatűr balett követi. Az egyikről, ' a Passacagliáról már szóltunk. A másik kettő, a Pantomim és az Improvizáció éi ária az est nehezebben megközelíthető darabja. Közhely, hogy a balett-címeket sosem szabad túlságosan komolyan venni, s a legritkább esetben jelentenek fogódzót a mű megértésében. Az is tény, hogy az a fajta balett-stílus, amely a pécsi együttes sajátja, nagyfokú asszociációs képességet föltételez. Talán ezekkel az apró jelenetekkel nem is volt más célja a koreográfusnak, mint önmagáról vallani, a szóban ki nem fe- jezhetőt a mozdulat nyelvén közölni, az együttes művészi karakteréről, alkotómunkájuk egyéni jellegéről valamit elmondani. Mondhatnám azt is: a közönség nagyobb része nyelvleckét kap egy idegen művészetből. Persze, ha már beült a nézőtérre, valamit érteni is szeretne. S ha már nem tudja követni a tanár szavait, a pad alá nyúl a műsorfüzetért és „puskázik”. Megnyugtató választ azonban itt sem kap mindig. Azt hamar belátja, hogy bár mindegyik jelenetben szerepel egy „pirostrikós lány” s mindegyikben a zene a színpadról szól, ezeknek a jeleneteknek egymással értelmi kapcsolatuk nincs, legföljebb hangulati. A legtisztább, a legegységesebb a Passacaglia. A Pantomim (Szöllősy András zenéje) humort és játékosságot, s némi fanyar mellékízt idéz. A két hangszer, a zongora és a fuvola két magatartást szólaltat meg és jellemez: a fuvola a pirosruhás lányt, ezt a félig- meddig klaunra emlékeztető, görbe tükröt tartó figurát (Brétus Mária tánca sok színnel kelti életre); a zongora pedig a királyi párt (Uhrik Dóra és Csifó Ferenc), valamint árnyalakjait (Aradi Nóra és Debreczeni István). Van a jelenetben valami a középkori vásári hangulatokból, a dolgok színét és visszáját megmutató játékosságból, a mesék a lehetségest és a lehetetlent összeolvasztó varázsából.

Az Improvizáció és ária

(Kurtág György' zenéje) valójában egy elvont, fogalmi dolgot akar megjelentetni: az ember útját az előítéletektől a valóság felismeréséig. A

j színpadon azonban égből nyúló köteleket, kötélen' lógó embereket, s egy naturális .a

földgömböt látunk. Ezek a jelzések . amennyire • túlságosan „dírektek”, ép:: annyira esetlegesek is Ez az'.a balett, ahol csak a „puska”, segít.

A műsor utolsó száma a Beethoven zenéjére komponált Prometeusz. A balett tulajdonképp az együttesnél- vA a törekvését folytatja, amely át | korábban a Couperin, a Purcell, a Bartók, a Vivaldi, te- ; hát egy önmagában is zárt,

! teljes, klasszikus zenemű el- i táncolása jelentett Csakhogy , itt a szüzsé, az irodalmi alap- I szövet is már adva volt. s a beethoveni zene is kifejezetten balett-zenének született A koreográfüs művészete abból állt. hogy a különféle irodalmi földolgozásokból ismert Prometeusz-monda beethoveni zened megfogalmazását újból „lefordította” a látvány, a I mozdulat, a tánc nyelvére.

A mondái és a zen« anyag természetesen csak az alapot jelentette a tánchoz, mert ami í, a színpadon látunik, az egy egészen új, sajátos, eredeti művészet. Mutatás mutandis: a táncnak annyi köze van s. zenéhez, mint a zenének a Pro- mefeeusz-momda irodaim: feldolgozásaihoz. Ami köizös bennük: az életszeretet, a tudás és a szépség megszerzéséé*” való küzdelem, a teremtés nagyszerűségének megérezte- tése, az, amit Goethe így fejezett ki: „KI segített —a titánok dölyfös dühe ellen? — Ki mentett meg a haláltó' — a rabszolgaságtól? — Nsm magad végeztél-e mindent — szenttüzű szív?” A „szentüzű szív”, az emberi akarás győzelme. a tudás diadala ez a tánc. Görögös, szinte klasszikus ívű mozdulatok és modem formai lelemények egysége adja a balett szépségét. Ismétlem: ezúttal Beethoven és egy nagymultú irodalmi , és képzőművészeti. hagyomány volt. a koreográfus „társszerzője”, ám önálló látását dicséri, hogy egy más művészet nyelvén, de azokkal adekvát alkotást teremtett. Egy ponton, az utolsó tételben még meg is hosszabbította, továbbgondolta a „mesét”. Bár s mondának a jelennel való ösz- szekapcsolására már korábban is utalt a játéknak olyan eleme, mint az olimposzi lánggá ..egyensúlyba hozott” modern reflektor fölgyulladása.' mégis, ezt a kissé strand-hangulatot idéző befejezést, napszemüveggel és közönségnek szóló integetéssel inkább bizarmak. semmint „korszerűnek” éreztük. Az Embert és a Prome- teuszt táncoló Handel Edit és Hetényi János mozgására külön föl kell figyétoi; az előbbi tehetségét, esztétikus mozgását már régtől számon tartottuk. Hetényi János nevét nemesek a kitűnően sikerült beugrás, hanem szemmel lemérhető fejlődése miatt is föl kell e- gyezni. Leginkább itt van x- lye annak is, hogy Gombár Judit szép jébnezeit megdicsérjük.

Nagy Ferenc nemcsak a zenekar irányítását oldotta meg kiválóan, hanem az önálló zongorakfséretet is. Méltó társa volt Barth István ‘(fuvi'.S Keszler György (fagott) és Heíndl János (trombita)- é.z est műsorában négy magyar zeneszerző négy új műve szólalt meg: a pécsi balett immár a modem magyar balet.t- zenénék is otthonává •*$*.' ;

I önálló alkotóműhellyé felé isméi: tovább lépett.

S végül írjuk le az együttes spiritus rectorának nevét, akivel tulajdonképpen a pécsi balett újabb sikeréről szóló beszámolónkat kezdeni kellet- volna: a balettek koreográfiáját tervezte és az elpsdárt rendezte: Eck Imre.,

TUSKÉS TIBOR i

á

i

É

k