Dunántúli Napló, 1965. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-23 / 19. szám

2 rmplö is«». janüAr m, Segítsék a népfrontbizottságok a tsz-demokrácia fejlődését! A Hazafias Népfront megyei elnöksége megvitatta a nép­front-bizottságok feladatait a termelőszövetkezeti demokrá­cia fejlesztésében. A megyei elnökség megál- laní+nfta. hogy a mozgalom tevékenységében az elmúlt években mind nagvobb szere­pet kapott a termelőszövet- kezotek munkáiénak segítése. A tormniSo^övn+kezeti demok­rata fniiőaócét a jövőben mág inkább kell szorgalmaz­ni népfrontnak mindenek- c’őtt a közgyűlések tartalmi és. szervezeti előkészítését kell segítenie. Különösen nagy gondot kell fordítania az ösz- S7pvnnt. több község lakóit maoában foglaló termelőszö- i7e+'-e7etekben meghonosított kííPlnttgyűlésekre. A népfront- bizottságoknak többek között sefl’teniök kell a küldöttek mégy-áiasztását, továbbá hogy a küldöttek a gyűlések előtt tájékoztassák a tagokat arról, müven kérdések szerepelnek ma’d napirenden, kérték ki vé1 "ó-lényüket, javaslataikat és azok ismeretében vegyenek részt a vitákon. A küldött­gyűlések után tartsanak rend­szeres beszámolókat a munka- csnnatokban. brigádokban. A népfront-bizottságok segítsék továbbá a termelőszövetkezeti demokrácia erősödésében fon­tos szerepet vállaló ellenőrző, fpflvelmi. szociális és kultu­rális. valamint háztáji bizott­ságok működését is. Ismer­tessék a bizottságok tagjaival íe1 adataikat, szervezzenek ré­szükre járási tapasztalatcseré­ket. szakmai és munkamód­szerbeli képzést A termelőszövetkezeti de­mokrácia fejlesztése érdeké­ben kifejtett tevékenység ter­mészetesen elválaszthatatlan a munkafegyelem erősítésétől, a gazdasági célkitűzések mara­déktalan megvalósításának se­gítésétől. A megyei elnökség felhívta a járási és községi népfront­bizottságok figyelmét arra. hogy a közeli napokban sor- rakertilő zárszámadó közgyű­lések előkészítését megkülön­böztetett gonddal segítsék, használják fel arra, hogy a termelőszövetkezetek tagjai az idei gazdasági év feladatait széleskörűen megvitassák. Bányász Kulturális Szemle A Mecseki Szénbányászati Tröszt szakszervezeti bizott­sága január 23-án és 24-én Bányász Kulturális Szemlét rendez a komlói Zrínyi Mű­velődési Házban. A Kulturá­lis Szemlén szerepel a bá­nyász kerületek és művelő­dési házak csaknem vala­mennyi művészeti csoportja. Szombaton este 7 órakor a Komlói Munkáskórus hang­versenyével kezdődik a prog­ram, majd fellép a komlói fúvószenekar, a szabolcsi ve­gyeskar, a szabolcsi fúvós- zenekar, a pécsbányai férfi­kar, továbbá szólisták és vers mondók Pécsbányáról, Sza­bolcsról, Komlóról. A komlói Ifjúsági Színpad részletet ad elő a Hamletból ugyanebben a műsorban. Vasárnap dél­előtt 11-kor a gyerekeknek lesz előadás. Két bábcsoport, a pécsszabolcsi Puskin műve­lődési ház és a Komlói Mű­velődési Házak bábosai lép­nek fel. Vasárnap este 6 órakor vál­tozatos programú előadáson mutatkoznak be a szavalok, hangszeres szólisták, parodis- lák, sót ketten a komlóiak közül pantomímmal szerepel­nek. Játszik a Vasas II. Pe­tőfi Művelődési Otthon sza­lonzenekara, a pécsszabolcsi tánczenekar és a Komlói Mű­velődési Házak tánczenekara, fellép a Komlói Művelődési Házak gyermektánc-csoportja és tánckara. A kétrészes mű­sor második felében egy há- romfelvonásos vígjátékot ad elő a Komlói Művelődési Há­zak ifjúsági színpada. HÍREK JANII AB SZOMBAT Zelma napja A Nap kél: 7.22. nyugszik: 16.31 órakor. A Hold kél: 23.52. I nyugszik: 10.39 órakor. Két éy alatt 39 házat építettek a lakásszövetkezetek Csütörtökön délelőtt adott számot eddigi munkájáról a két éve megalakult lakásszö­vetkezet. Lehel Rudolf beszá­molójában ismertette az idáig végzett munkát: a megyében 9 lakásszövetkezet dolgozik, 1300 taggal. Ebből Pécsett hét szövetkezet van 1111 taggal. A másik kettő Komlón alakult. E két év alatt a szövetkeze­tek tagjainak hozzájárulásá­ból 39 épület készült el, me­lyek értéke meghaladta a 134 millió forintot Sokan nem Ismerik még eléggé a lakásszövetkezet ér­telmét. Az egyik legfontosabb feladata közé tartozik, hogy a felügyelő bizottságok és a Sikerrel zárult a hároméves szakmunkásképző Hároméves szakmunkáskép­ző tanfolyamot szerveztek a Baranya megyei Mezőgazda- sági Vállalatnál baromfite­nyésztő és keltető szakon. Kezdetben huszonnyolc asz- szony vett részt a foglalkozá­sokon és végül is tegnap huszonegyen tették le a szak­munkás vizsgát. Évfolyamon­ként 150 órán át foglalkoz­ták az ide vonatkozó szak- irodalommal, így összesen 450 órás képzésben részesültek. A tegnapi szakmunkásvizsgán a huszonegy asszony alapos is­meretekről tett tanúbizonysá­got. A vizsga után megkap­ták a szakmunkásbizonyít­ványt. Érdemes volt 450 órán át tanulni és a szakmunkásbi- zonyítványt megszerezni, mert a huszonegy asszony most 5 százalékkal felemelt fizetést kap. Továbbképzésük is biz­tosított, mivel a Baranya me­gyei Mezőgazdasági Vállalat­nál kétéves továbbképző aka­démia is működik, Somogy, Tolna és Baranya megyei szakemberek részvételével or­szágoshírű mezőgazdasági szak emberek előadásaival. MÉSZÖV képviselői az épü­letek műszaki átvételénél segítsenek és közreműködje­nek, valamint tárgyalásokat folytassanak a kivitelezőkkel. A lakásszövetkezeti igazgató­ságok feladatához tartozik a házirendek készítése, valamint a tagok problémáinak to- vábbjuttatása az illetékes szer vekhez. Nagy terhet jelent a tör­lesztőrészlet mellett a felújí­tási költség a távfűtés, gáz díja. Ezért az igazgatóságok megbeszéléseket folytattak az Árhivatallal és a Nehézipari Minisztériummal, ennek ered­ményeként ezek a költségek 55 százalékkal csökkentek. A lakások műszaki átvételekor 240 esetben sikerült az észre­vételeket, hiányosságokat ki­küszöbölni. A beszámoló végül az 1965- ös feladatokról szólt: legfon­tosabb a közgyűlések meg­szervezése, melyeken az el­múlt esztendő minden mozza­natát ismertetnék, s el kell érni, hogy az igazgatósági ülé­sek rendszeressé váljanak. Módosítani kell az alapsza­bályt, hogy ezután a szava­zóknak csak kétharmados többsége javasolhasson vala­mit. Aki pedig a szocialista együttélés szabályai ellen sú­lyosan vét, a lakásszövetség közgyűlésen a tagok sorából kizárhatja. — Több mint 8 ezer bérlő­je van jelenleg a Pécsi Nem­zeti Színháznak. Ebből 2600 ifjúsági bérlet. A televízió műsora január 23-án, szombaton: 16.00: Kis zenetörténet. A szimfonikus zenekar hangsze­rel I. 17.50: A Magyar Hirde­tő műsora. 18.08: Hírek. 18.15: Házunktája. Gombatermesz­tés. 18.20: Párizsi dallamok. 18.45: Nagy felfedezések. A zöld Szahara. 19.10: Hétről hétre. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Nagy siker volt... A szerető két arca. Magyarul beszélő amerikai film. (14 éven felülieknek!) 21.25: „A la Mode Hotel Gel­lert, 1965”. A „Lányok, asz- szenyok” a Gellért Szálló „divatbál”-ján. 22.30: Tv-hír­adó — 2. kiadás. A íollő nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Budapesten megtartott lottó-sorsoláson, a 4. játékhé­ten a következő nyerőszámo­kat húzták ki: 23, 55, 66, 67, 74 Százhúsz éve, 1845. január 23-án születeti * Emst Abbe német fizikus és matema­tikus, a modern optikai ipar tudományos út­törője. Mint a jénai egyetem tanára került kapcsolatba Carl Zeiss jénai műszerésszel, akinek kis üzeme Abbe tudományos közre­működése révén vált a világ vezető optikai központjává. A gyár, — Zeiss halála után — Abbe tulajdonába került. Korát meghaladó munkásjóléti reformokat valósított meg a gyárban, amelynek tulajdonjogáról még életében lemondott„ Emst Abbe munkássága a fénytanban és az optikában kor­szakalkotó. Zseniális leleményességgel állapította meg az op­tikai készülékek gyártásának elméleti alapjait. Megteremtette a szinte tökéletesnek mondható optikai mikroszkópot. Vj irányokat adott a csillagászati látcsövek és a fényképezőlen- csék szerkesztésének. Az egészségügy, az ipar, a természettu­dományos kutatás és az ismeretterjesztés számtalan műszeré­nek és segédeszközének kezdeményezése fűződik a nevéhez, s az üvegtechnika területén többszáz üvegfajta előállításában, volt része. — Karvezetők találkoznak vasárnap Komlón, hogy ta­pasztalatcsere keretében vitas­sanak meg néhány szakmai problémát. A dávidföldi és a belvárosi általános iskola pró­báját, illetve hangversenyét hallgatják, majd beszélik meg. Vizsgára készülnek a megye művelődési házaiban működő felnőtt táncoktatók. A feb­ruárban sorrakerülő vizsga előkészítőjét vasárnap tartják Pécsett, ahol néprajzi és tánc­esztétikai előadásokat hallgat­nak. — Huszonegymillió forintot fordítottak az őszi hónapok­ban kártevők elleni védekező szerekre a termelőszövetkeze­tek és az állami gazdaságok Baranyában. — A Moziüzemi Vállalat ér­tesíts a közönséget, hogy a nagy érdeklődésre való tekin­tettel a Park-mozibon vasár­nap délután 2 órakor, a Pe­tőfi-moziban vasárnap dél­után fél 3 óraikor is bemutat­ja a Ne hagyd magad Pitkin című filmet. Két óf mozi a megyében A Baranya megyei Mozi- üzemi Vállalat a közeljövő­ben két új falusi mozit ad át a közönségnek. Mindkét filmsz'nházat korszerűsítése után nyitják meg. Körülbelül február 10-én nyílik meg a szentlőrinci filmszínház, s elő­re láthatólag március végén a sásdi mozi. Mindkettő tel­jesen korszerű lesz, s falait egészen a mennyezetig külön­böző anyagú hangelszívó be­rendezés burkolja majd. A szentlőrinci mozi korszerűsí­tése mintegy 650 000, a sásdié pedig körülbelül másfél millió forintba kerüL rÍM4B ede: 4-szárnvaskjrék Kummer kiugrott a kocsi­ból. Zubbonya zsebéből elő­kapta a kapukulcsot, amelyet Haucke előszobájában a kulcs szekrényből előrelátón magá­hoz vett. A nagy kapukulcs nehezen fordult a zárban. Ki­csit vesződött vele, míg sike­rült kinyitni a kaput. A nehéz kapuszárnyat erő­teljesen magafelé rántotta. Suttogva beszólt a sötét folyo­sóra. — Gyorsan! Tábori Lajos kituszkolta maga előtt Hauckét, Nemes von Janeckét lökte előre. Kummer máris kinyitotta a gépkocsi hátsó ajtaját. Tá­bori ült be elsőnek. Mellé a Hauptsturmführert ültették, aki összekötözve sehogy nem tudott jól elhelyezkedni. Ne­mes Jani azonban rálökte az ülésre. Aztán Kummer segít­ségével Hauckét gyömöszöl­ték be a kocsiba. Az őrmester a biztonság kedvéért kívülről kulccsal zárta le a két hátsó ajtót. Norr|es előre ült. Kummer is elfoglalta he­lyét a volánnál, és beletapo­sott a gázpedálba. A Merce­des, mint a? állóhelyből na­gyot szőkéi*® mmvmb Heedütó. , v ■ ■ * • - ­..........­N emes Jani felszabadultan kacagni kezdett. Ép kezével a combját csapkodta, és vidá­man kiáltotta hátra az öreg­nek: — Lajos bácsi! Talán még­iscsak megérjük az új vilá­got! XIL A VIHARMADÄR JELENTKEZIK Az éjszaka sötétjét kihasz­nálva, a kis csoport bátran igyekezett a szőlőhegyről a város felé. Hat géppisztolyok­kal, kézigránátokkal jól fel­fegyverzett férfi és egy nő. Somogyi Péter vezette őket. A nyomában Körtvélyesy fő­hadnagy és Bárány doktor lépkedett. A menetet Váradi és a két fűtő zárta be. Hosszas tanácskozás és szén vedélyes hangú vita után in­dultak el erre az útra. Hege­dűs Anna sürgette legjobban a cselekvést. Tudta, Tábori Lajos megmenekülése vagy ha­lála döntő az 5 sorsa számára. Sürgető szavaival azonban még jobban megerősítette So­mogyi gyanúját. A vasutas csapdát sejtett a lány min­den javaslata, indítványa mö­gött Különösen akkor csapott magasra benne a bizalmat- Sssság érzése, amikor Hege­dős Anna bejelentette, hogy részt kíván venni Tábori és Nemes kiszabadításában. Az­zal hozakodott elő, hogy az állomáson talán még nem sejtik a németek az 6 szere­pét, a nagy zűrzavarban bi­zonyára nem is értek rá sze­mélyével foglalkozni. Így hát még bejuthat oda, s valamit tehet elvtársaik megmenté­séért. A vasutas persze hal­lani sem akart erről, Körtvé­lyesy főhadnagynak azonban megtetszett a lány terve. A főhadnagy tapasztalt em­ber volt a fasiszták elleni harcban. Kilátástalan vállal­kozásnak tartotta, hogy a né­metek és nyilasok által meg­szállt állomásról próbáljanak kiszabadítani két embert, aki­ket minden valószínűség sze­rint fokozott gonddal őriz­nek. Ennek ellenére köteles­ségének tartotta, hogy meg­kísértse a lehetetlent is. Így amikor a lány elmondta el­képzelését, az összes eddig szóbakerült tervek közül vi­szonylag ezt találta a legjobb­nak. Hegedűs Anna közremű­ködésével még talán sikert is lehet elérni. A lány be tudja őket juttatni az állomásra, és akkor ott már cselekedni is lehet. Körtvélyesy gondolatá­ban is felbukkant ugyan, hogy a lány ajánlata provokáció lehet, de lelke legmélyén va­lami azt súgta neki, hogy bízzon Annában. Döntött te­hát és vállalta a kockázatot. Somogyi Péternek persze ez sehogy sem tetszett, de aztán felülkerekedett bizalmatlansá­gán Tábori és Nemes iránt érzett «•etet% J* alávetette magát a főhadnagy akaratá­nak. Lejutottak a szőlőhegyről, kis patak partján haladtak a város irányába. A patakot barkát bontott fűzfabokrok szegélyezték. Somogyi lassúnak találta menetüket és éppen szólni akart, hogy gyorsítsák az ira­mot, amikor lábak dobbaná­sát hallotta a tóiük alig öt­ven méterre eső patakhídon. Megtorpant, és jelt adott a többieknek. Mindannyian nesz telenül behúzódtak a bokrok közé, és a földre vetették ma­gukat. Fegyvereiket kezük- ügyébe, tüzelésre kész álla­potba helyezték. Hamarosan fegyvercsörre- nést és szófoszlányokat hal­lottak. A fegyveresek feléjük tartottak, s ahogy közeledtek, mindjobban kivehető volt a német beszédük. A közeledők alakja kezdett kibontakozni előttük. Somogyi reájuk irányította géppiszto­lyát és elhatározta, még két- három métert maga felé en­gedi őket, aztán tüzelni kezd. Most már tisztán hallották, hogy az ismeretlenek egyike németül szólt. Somogyi mutatóujja a gép­pisztoly elsütő billentyűjére görbült. Mély lélegzetet vett, erősen a földre támasztotta maga előtt a géppisztoly töl­ténytórát. Lőni akart. A fe­léjük közeledő csoport első embere azonban ebben a pil­lanatban megbotlott és han­gosan felkiáltott. — Az istenfáját.,., majd­nem kificamítottam a boká­mat! Somogyi és a többiek meg­lepetten engedték maguk elé fegyvereik csövét. — Óvatosabban haladj. Most már igazán egyre megy, hogy fél, vagy háromnegyed óra múlva érünk a többiekhez — intette meg d káromkodót a közeledő csoport egy másik tagja. A bokrok aljában lapulók örömmel ugrottak talpra. — Lajos bácsi! Jani! — kiáltotta Várajli, a mozdony- vezető. Táboriék megijedtek a kiál­tástól és a váratlanul eléjük toppanó emberektől, de aztán a kitörő szavak öröméből megértették, hogy az övéik közé érkeztek. Az 6 pillanatnyi ijedelmü­ket azonban Somogyiéké kö­vette: a Táboriékkal tartó három német egyenruhás férfi hökkentette meg őket. — Nincs semmi baj, nem kell tartani tőlük — nyugtat­ta meg sebtében a csoport tagjait Nemes. — Ezek szerint tőlük hallot­tunk német szót az imént — állapította meg Somogyi; az­tán elrémülve hozzáfűzte: — Hanem hallod-e Jani, csak hajszálon múlt, hogy nem eresztettem belétek egy soro­zatot. Még rá gondolni is rossz, ha nem botiasz meg, akkor most már halottak len­nétek. —- Lám mire jó, ha néha megbotlik az ember —• mo­solygott JanL (Folyta tjukji — Vidám percek címmel műsoros estet rendez ma este 7 órai kezdettel a Ságvári Művelődési Ház. Fellép Varga András, az Állami Operaház VIT-díjas szólistája, Turgonyi Pál, a budapesti József Attila Színház tagja, Margarete Pet­rova operaénekesnő, s a ven­dégművészeken kívül több he­lyi szereplő. — A Honvédelmi Sportmö« vétség szerepe és tevékenysé­ge címmel január 24-én. va­sárnap délelőtt 10 órakor a Fegyveres Erők Klubjának színháztermében Fáber Zsig- mond megyei elnök előadást tart a honvédelmi stúdium ke­retében. Az előadás után be­mutatják a Hajnalban táma­dunk című új magyar katonai játékfilmet. — Pécs ül. kerületi tanácsa január 26-án délelőtt 9 órakor a Ságvári Endre Művelődési Otthonban tanácsülést tart. Napirenden szerepel többek között a kerület óvodáinak helyzete, valamint a munkás-, szállásokon lakók életkörül­ményeiről szóló beszámold megvitatása is. — Bábelőadás lesz Január S*-én, vasárnap de. 1© órakor Pécs vá­ros Doktor Sándor Művelődési Házában (Déryné u. 1*-). Műsor: Karácsonyéj. Január 27-én, szerdán Pécsre érkezik dr. Szabó Zol­tán egészségügyi miniszter, aki „Közegészségügyünk hely­zete és feladatai” címmel dél­után 5 órakor előadást tart Pécs város Doktor Sándor Művelődési Házában, a Déry­né u. 18. szám alatt. — Bábelőadást tartunk Január 24-én délután 15 órai kezdettel. Műsor: Az aranytermő fa. KP- VDSZ Művelődési Otthon, József u. 15. — „Farsangi slágerparádé'* címmel tánczene-estet rendez Pécsett január 29-én este fél 8 órakor az Országos Rendező Iroda a Liszt Ferenc hangver­senyteremben. Közreműköd­nek: Pécsi Ildikó. Bári Éva. Krizsik Anni és a Cova^ d Combo zenekar Kovács í -- pád vezetésével. Konferál: Baranyi László. — Áramszünet lesz január ír— 23-ig 7—16 óráig hálózata* é • • miatt a Tettye u., Zöldfa u., v u., ötemető u., Virág u., Igná területén. — Áramszünet lesz - nuár 25, 28, 27-én 8—16 őrá* Nagy L. u. (állomástól lefelé) városi pályaudvar, Építőipar TMK-üzem, valamint a Méh*' V. területén. — Áramszünet ’ r január 25-én 8—16 óráig a M rok u., Dárda u., valamin* Nagyszeben utcák által behat« területen. — Áramszünet 'esz nuár 25-én 7—16 óráig na* szültségű berendezés karbtr* sa miatt a 39-es dandár u. el* Bánki D. u. elején, a hét * épületekben, valamint ezt a letet érintő építkezés terüld fdoiárás elentrt Várható időjárás szóm’ estig: változó felhőzet né" helyen tartősabb köd, zúzni« ra-képződésscl, helyenkér» h vazás, havaseső. Mér :. holnap kissé élénkebi Az éjszakai lehűlés ki«'" séklődik. Várható toy nyabb éjszakai hőmér ; általában mínusz 3—m* **s fok között, helyenként min 10 fok közelében I ecma a- sabb nappali hőmérséklet | szombatin mínusz 2—plusz 3 > fok között. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom