Dunántúli Napló, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-30 / 304. szám

T9S4. DECEMBER 30.

napló

3

Zárszámadás előtt Hímesházán

Ez év február óta a hímes- házi „Petőfi” a mohácsi járás legnagyobb termelőszövetkezete. Ekkor egyesült a szűri, székelyszabari és erdősmároki termelőszövetkezettel. Természetes tehát, hogy a zárszámadást megelőző napokban elsősorban az egyesülés hatásaival foglalkoztak vezetők, tagok egyaránt.

A négy tsz közül a hímes- házi volt a legjobb, Székely- szabar sem dolgozott rosszul, de Szűr és Erdősmárok meglehetősen gyengén gazdálkodott. Erdősmároknak például nem volt közös állatállománya, fennállásuk folyamán szinte semmiféle beruházásba nem kezdtek s a háztáji földek területén a legnagyobb zűrzavar uralkodott*

Az összeszokás éve

Mivel az egyesülés már tervkészítés után történt és külön-külön már valamennyi tsz tervét elfogadták, új terv készítésére már nem volt mód, mindössze csak a tervfeladatok más, az új körülmények között ésszerűbb csoportosítását tudták elvégezni*

A tervek jórészt reálisak voltak, de akadtak teljesen megalapozatlan tételek is, mint például az erdősmárokiak halra tervezett 460 ezer forintos bevétele, amelyből mind ez Ideig hatezer forint jött be. A terv azonban egyenkénti realitása ellenére sem volt a legjobb, akkor amikor már egy nagyobb gazdasági egységre vonatkozott így történhetett meg, hogy a tervszámok globális teljesítése ellenére sem tudják a betervezett munkaegység-értéket elérni.

Az egyesült tsz működése

kezdetén nagyon sok problémára számítottak, de érdekes módon a tavasz kevés gonddal járt. Már-már azt hitték, túl vannak a szokásos egyesülés utáni problémákon. Az ősz azonban, sajnos, mást bizonyított. A munkafegyelem lazulásának eredményei a nehéz körülmények között végzett őszi munkák során bukkantak elő. így az őszi kampányidőszak lebonyolítása nagyon nehéz feladat elé állította a termelőszövetkezet vezetőit.

Miért lazult a munkafegyelem? Az egyesítés után kétségtelenül támadtak ellentétek az egyes falvak között. Ez majdnem mindenütt így van — s az is szabályként mondható ki, hogy ezek az ellentétek legtöbbször kicsinyességből, az új termelő egység megváltozott lehetőségeinek és feladatainak meg nem értéséből fakadnak. Néhány példa: A hímesháziak nehezményezték, hogy az egyesülés után szénát vittek át tőlük Székelyszabarra. Holott erre azért volt szükség, mert az állatállomány jelentős részét Székelyszabaron csoportosították. Még az olyan egészen kicsiny ügyek is alkalmat adtak a vitára, mint például nyáron a ponyvák felhasználása. „A mi ponyvánkat miért viszik a másik faluba, mi dolgoztunk meg érte”... stb. Holott nyilván a ponyvát oda vitték, ahol szükség volt rá.

S ha már a munkafegyelem lazulásáról beszélünk, nem szabad elhallgatni azt sem, hogy a közös tsz-ben különböző vezető beosztásban dolgozó négy régi tsz-elnök az egyesítést követő időkben nem követelte meg a tagságtól azt, amit korábban.

Ezek a hibák azonban csak gátolni tudták a közös gazdaság fejlődését, de megállítani nem.

Az állattenyésztés póio’io a veszteségeket

Növénytermesztésből ugyan valamivel elmaradtak a tervtől de a javukra írható az a nagyon ritka eredmény, hogy búzatervüket túlteljesítették. 12,9 mázsás tervükkel szemben a tényleges termés gazdasági szinten 13,5 mázsa lett Ez íievelembe véve az idei esztendőt, kitűnő eredmény;

Jól sikerült a kukoricájuk

is, de a burgonya, napraforgó, és a cukorrépa nem hozta meg a tervezett mennyiséget

A növénytermesztés csekély kiesését az állattenyésztés bőven pótolja. Különösen a sertéstenyésztésnek vannak szép eredményei a tsz-ben. Igaz, hogy darabszámra elmaradnak a betervezett 1576 sertéstől, de súlyban — tehát forintértékben is — teljesítik a tervet A hízókat 8—9 hónapos korban adták le 105 kiló helyett 120—130 kilós átlaggal. A tsz sajnos ebben az évben még nem önköltségszámító, ezért az előállítási költségek csak zárszámadás után derülnek ki, de a fenti adatokból világosan látszik, hogy a tsz sertéstenyésztése jó. A sertéshizlalás közel hárommillió forint bruttó bevételt jelent a tsz-nek.

Hasonlóképpen jó a helyzet a marhahizlalás terén is. 165 hízómarhára 891 ezer forint bevételt terveztek, de ennél jóval többet, 1 371 000 forintot vettek be. Ez az eredmény a hízómarhák súlytöbbletéből és magasabb minőségéből adódott. Sok hízómarhát szállítottak a tsz-ből exportra.

Lényegesen többet hozott a tervezettnél a baromfitenyésztés is. Ezekhez a szép eredményekhez okvetlenül hozzájárult az egyesítés adta lehetőségek kihasználása. A tehenészetet Hímesházán és Szűrben helyezték el, a növendékmarhákat Székelyszabaron. A csikókat Erdősmárokon tartják, a baromfit Székelyszabaron. Az elkövetkező években még nagyobb ütemben kívánják fejleszteni állatállományukat, a csoportosítást lehetőségeikhez mérten tovább szorgalmazzák*

A korábbi beruházások

A csoportosítás során minden korábbi beruházást (istállók stb.), jól fel tudtak használni, bár megelőzőleg valamennyi tsz, az erdősmároki kivételével, foglalkozott a legkülönbözőbb állatok tenyésztésével és erre be is rendezkedett. Érdekes, hogy az egyetlen objektumot amit nem eredeti céljának megfelelően tudnak felhasználni, Erdősmárokon építették. Méghozzá nem sokkal az egyesítés előtt, akkor, amikor már világossá vált, hogy az egyesítés után nem lesz szükség Erdősmárokon 100 férőhelyes sertéshizlaldára. Jelenleg ebben az épületben a tsz terményt tárol.

Az állattenyésztés tehát jövedelmező termelési ágnak

bizonyult a Petőfi Tsz-ben.

Lehetőségei még nagyobbak, 9 valószínű élnek is ezzel a lehetőséggel, hiszen már most biztosítva van például a jövő évi hízó alapanyag hetven százaléka. Takarmánnyal bőven rendelkeznek, a télen nem lesz gondjuk, sőt a tavaszi zöldtakarmány-ellátás- sal sem lesz baj.

Nagyjából ez a munka előzte meg Hímesházán az idei zárszámadást Az eredmények nem rosszak, a tsz mégsem tudja elérni a betervezett 35 forintos munkaegységet. Előreláthatólag egy vagy két forinttal kevesebb lesz. Ez a kiesés, ahhoz képest, hogy bizonyos időszakokban sokkal többre lehetett számítani, nem sok. Előidézője nem a termelés kiesésében gyökerezik. A tervezett munkaegység-számot 14 ezerrel túllépték. Ennek a túllépésnek nagy része abból ered, hogy a külön tervező tsz-ek (akkor még valameny- nyien gyengén gépesítettek), egyike sem számított a rrftel- lék-üzemágak, nevezetesen a gépműhely költségeire. Időközben azonban, ha nem kielégítő módon is, az egyesített tsz gépparkja növekedett, kevésbé támaszkodhattak a gépállomásra s ez plusz munkaegységeket jelentett. Ugyanígy sok munkaegységet vittel az előre nem látható egérkár elleni védekezés és az őszi nehéz körülmények között végzett betakarítás és vetés.

A jó közepes tsz-ek közölt

Mindent összevetve, megállapíthatjuk, hogy az egyesített tsz nem végzett rossz munkát. Egyesítése utáni első évben már a jó közepes tsz- ek között van, s ez mintegy biztosíték arra, hogy gyorsan felfejlődik és még jobb eredményeiket ér eL

<L>

Hét patkó

egyetlen tyúktojáson

Saiga litván, az Országos Né'prajzi Múzeum mohácsi gyűjtője azt kapta egyik megbízásként, hogy a kovácsmesterség hagyományainak gyűjtése közben érdeklődjön a mesterség „legmagasabb tudományátI” kifejező tojáspatko- lás iránt fs. Bár a gyűjtés közben megkérdezett öreg kovácsok közül többen is emlékeztek — a virtuozitásszámba menő — tojáspatkolásra, megcsinálni egyikük sem tudta. Ez indította az ezermesterkedő Saiga Istvánt a tojáspat- kolás fortélyának kipuhatolá- sára. Miniatűr ólompatkókat készlett — mindegyiket hat furattal — és megfőzött, ecetben puhított illetve a belsőrészétől megszabadított nyers tojáshéjjal kezdte meg kísérleteit. ötven tojás tört össze, míg próbálkozásait siker koronázta: egyetlen nyers tojáshéjra hét patkót erősített fel összesen 42 szöggel. Azért pont hetet, mert egy híres baranyai betyárról — Patkó Bandiról — szóló nótában is az hallható, hogy „hét patkó van Patkó Bandi lován". A tojáspatkolás titka pedig « következő: jól el kell találni a patkót rögzítő szögek fúrási irányát — nehogy utána a patkó leessen — és utána egyetlen jólirányzott ütéssel kell minden szöget beverni. Azért eggyel, mert a második ütésnél már törik a tojás. Három tojást patkóit meg így Saiga István: egyet a pécsi, egyet a mohácsi múzeumnak és egyet magának. Tessék utánacsinálnil

(IS)

Virágok „doktora" Komlón

Zengőalján javítják az állami gazdaságok álialtenyésztői gépeit

A Komlói Kertészeti Vállalat vlrágnevelő telepen „klinika” nyílt a beteg, fejletlen szobanövények gyógyítására és ápolására. A Kertészeti Vállalat „virágklinikáján” megfelelő mikro- ldímájú üvegházakba kerülnek a- „gyengélkedő” dísznövények, a beteg fikusz, kaktusz, citromfa, vagy pálma. A betegségektől függően változtatják a föld összetételét, a levegő hőmérsékletét és a fényerősséget. „Főorvosuk” a 65 éves Knotik József kertész, aki kereken fél évszázada foglalkozik a virágneveléssel. A „betegeket” felépülésük után egy ideig még megfigyelés alatt tartják és ha gyógyultan „elhagyták” a kórházat, a gazdák tanácsokat kapnak, hogyan ápolják, kezeljék tovább az értékes szobanövényeket.

Az eredmények éve a Pécsi Betonárugyárban

A Zendőaljai Állami Gaz-, sík a

dasátg gépjavító műhelyének' egy tíz fős részlege kizárólag állattenyésztési gépek és berendezések javítására tért át. Nemcsak a zengőaljai, de valamennyi állami gazdaság ott javíttatja elromlott fejőgépeit, szivattyúit, takarmányelőkészítő felszereléseit és egyéb állattenyésztési gépeit A részleg dolgozói szerviz- kocsival rendszeresen felkeregazdaságokat és a kisebb meghibásodásokat a helyszínen javítják ki. 1965-re már önálló tervet készítettek, melyben kétmillió forint értékű munkát vállaltak. A szerviz feladata többek között az istállók megfelelő vízellátásának biztosítása, a kutak tisztítása Jövőre 72 kutat fognak kitisztítani, kijavítani a gazdaságok állat- tenyésztő telepein.

— Akkor kérem, akkor

régen még tudtak a fazekasok! Azóta kiment a divatból ez a szakma. Nem kellenek a cseréplábasok, fazekak, pedig abban sohasem kozmálták le az asszonyok az ételt — állítja Kupi János bácsi. S ha valakinek, neki igazán elhihetjük, hiszen hetvenhét éven át a fazekasság volt a kenyere. Megaztán fazekas volt az apja, a nagyapja, de még az ükapja is. Apáról fiúra í szállt családjában ez a mes- jí térség.

— Hatéves sem voltam, mikor apám befogott. Odaültetett a koronghoz, alig ért le a lábam, de azért csak hajtottam, hajtottam. Nem volt pardon, a korongnak forognia kellett. Nagy volt a család, sok a gyerek.

— Kelendő volt a cserépedény?

— Meghiszem azt Megcsináltunk egy kocsira való korsót, lábast, köcsögöt bögrét, aztán mentünk vásárolni. Kapkodták, mint a cukrot.

Hajnalban fölhúzták a kocsira a ponyvát megrakták cseréppel, aztán neki az országúinak, Szekszárdra, Kaposvárra, de még az Alföldre is elmentek:

— Az edényt, amit kinézett magának a vevő, kétszer kellett megtöltenie búzával vagy kukoricával Többet ért az, mint a pénz.

A nádasdi csodafazék

Volt úgy, hogy egy kocsira

nem is fért föl a búza, kétszer kellett fordulni, hogy haza tudjuk vinni.

János bácsi idézgeti a régi emlékeket, aztán előszed egy megfakult oklevelet és mutatja:

— Amit én csináltam — pedig de sok edény került ki a kezem alól — az kraj- cáros munka volt, hanem az apám! Olyan fazekat korongolt, hogy annak csodájára jártak. Úgy emlékszem, mintha ma lett volna. Sokkal nagyobb agyagot fogott a korongra, mint máskor szokott. Nem is mondta meg, mit akar csinálni. Végül egy nagy fazék formálódott bámuló szemünk előtt.

— Mekkora az a nagy?

— Hát az igen csak nagy volt: a magassága nyolcvan centi, a hasa is ugyanennyi, a szája meg ötven. Akkora volt, hogy százhúsz liter vizet lehetett beleönteni. A kemencét átépítettük az égetéshez, mert nem fért be az ajtaján.

— Ez milyen oklevél?

— Annak a csodafazéknak a kitüntetése. De meg is érdemelte. Festékkel barnára festette az apám, a virág és vonalas mintákat kézzel nyomkodta rá. Cifrázott az oldalára címert,

aztán ráírta a nevét és az

évszámot.

— Hogyan került kiállításra?

— Híre járt, hogy milyen szép az a fazék. 1888-ban Pécsre vitték a kézműipari kiállításra, ahol megnyerte az aranyérmet. A kiállítás után Zsolnay Vilmos meg akarta venni. Apám nem adta oda, pedig jó pénzt ígért érte.

A cserépfazék aztán világjáró útra ment. Becsomagolták egy nagy ládába és föltették a vonatra. A terv szerint Olaszországban akarták kiállítani. A kiállítás tűzvész miatt elmaradt, a fazék hazautazott Nádasára. Közben megsérült, nem vigyáztak rá eléggé, letörött belőle egy darab. Hosszú ideig a kamrában pihent, úgy látszott, mindenki elfeledkezett róla. Ez egészen addig így volt, amíg a pécsváradi gyerekek újra fel nem fedezték, s a világjáró fazék most az új iskola díszeként szerepel.

— Nagy munka volt az, kérem! Bár én tudtam volna olyant csinálni!

— Miért tért át a kályhássá gra?

— Divat lett a cserépkályha az első világháború után. Mindenki olyant akart, aztán szép árat fizeHármas feladatot kellett megoldania a második félév során a Pécsi Betonárugyár- nak: törleszteni az éveleji, mintegy 10 millió forintos adósságot, teljesíteni a félévi tervet, s olyan műszaki feltételeket teremteni, amelyek alapját képezik a jövő évi zavartalan tervteljesítésnek.

Két héttel az év befejezése előtt elmondhatják, hogy a feladatot megoldották: június óta a tervet program szerint teljesíteni tudták, a tízmilliós adósságból mintegy négymilliót sikerült törleszteni.

A komlói üzemben a második félévben bevezetett új technológiai eljárással megkéttett érte. Édesapám nem is akarta engedni, hogy odahagyjam a fazekasságot. De én azért Bonyhádon csak kitanultam a kályhásmesterséget, aztán csináltam a kályhákat.

Persze, nem volt az olyan könnyű. A mester maga ásta ki az agyagot, formálta, kiégette a cserepeket, ezután következett a felrakás.

— Pécsre, a Furtényi házba tizennyolc kályhát csináltam egyszerre, leveles meg világos mintákkal. Még színreceptet is kértek tőlem. Egyszer megrendelt valaki nálam egy kályhát, de nem tudtunk megegyezni. Elment egy másikhoz és kérte, mondjam meg, hogyan csinálom én az égszínt. Azt már nem — mondtam. Nem is adtam oda!

— Nem sajnálta a régebbi mesterségét?

— Édestestvére a fazekasság a kályhásságnak. Csakhogy ez még kényesebb. A fiamból is kályhást neveltem, ott dolgozik Pécsett.

— Megnézi, ha valahol kályhát raknak?

— Nem én! Úgy se tudják olyan jól megcsinálni, mint én azelőtt. Fölrakják, aztán le kell bontani. — Velem ilyesmi nem fordulhatott elő kérem!

Csata! Erzsébet

szerezték az üzem termeléséi. A kerítésoszlopok készítésénél alkalmazott új technológia eredménye újabb kísérletre ösztönözte a gyár vezetőit. Az ország valamennyi betonáru- gyárában az egyik legnehezebb fizikai munka a födémtálcák készítése. Ennek gépesítése érdekében újabb kísérletekei kezdtek a komlói üzemben. A sablonok töltését, valamint a szállítását is géppel végzik, s ezáltal lényegesen javult a födémtálcák minősége is. A gyár vezetői úgy határoztak, hogy a kísérletek eredményeitől függően a jövő év első felében gépesítik a dombóvári üzem födémtálca-ké&zitő műhelyét. Ezáltal a komlói üzemhez hasonlóan, ott is tudnak nőket foglalkoztatni.

A betoncsőgyártásban is szép eredményeket hozott az év második fele. Az első félévben napi 600 méter csövet gyártottak. A második félévben a két cső verőgép mellé még egy harmadikat is üzembe helyeztek. Ennek eredményeként már naponta 1,1 kilométer csövet tudnak gyártani.

Hirden létrehoztak egy minőségvizsgáló laboratóriumot, ahol az anyagok nyomós zi~ lárdságát vizsgálják. A laboratórium zavartalan munkájához szükségesnek látszott egy univerzális törőgép beszerzése. Ennek terveit a gyár műszaki dolgozói, szerelését pedig a TMK-részleg dolgozói végzik.

Felkészültek a téli hónapokra is és a műhelyeket megfelelő fűtőberendezéssel láttak el. Jelenleg két fontos prob léma foglalkoztatja a gyár ve zetőit: a gyártmányok készen, elszállításra várnak, a folyamatos vagonéi] átásom mdük hegy időben elhagyhassák a gyár területét. Folyam tavics- bó* némi készletük van, de ha a kavicsbányák már most leállnak a szállítással, 'ikkor a gyár februárban nem .ud dolgozni. A bányák által szállított napi 6—700) köbméter kavics kevés, nem fedezi a gyártás szükségleteit. Tárolóhelyek vannak. azért, most várják a kavicsot, imig a hőmérséklet mínusz M fok felett van. A jelenlegi száraz ide még kiválóan alkalmas a kavicsa zálü tás

1