Dunántúli Napló, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-04 / 259. szám
NOVEMBER 4. MAPI 6 5 Kongresszusra készülnek a kásáéi fiatalok A kásádi fiatalok is mindent megtesznek annak érdekében, hogy jó munkájukkal hozzájáruljanak a KISZ kongresszus sikeréhez. Még a nyáron elhatározták, hogy társadalmi munkában szépítik a falut. Rendbehozták a tűzoltószertár környékét, a kultúrház udvarát és parkosítottak. Csépléskor vasárnapi műszakot szerveztek, amelyen kivétel nélkül minden KISZ-tag megjelent. Az így, közös munkával keresett pénzből a nyáron balatoni kiránduláson vettek részt, egy másik alkalommal pedig Pécsett megtekintették a jugoszláv művész- együttes műsorát. Szeptemberben újabb munkára vállalkoztak. Amíg a termelőszövetkezet gyalogmunkásai a kukoricatöréssel és a cukorrépa betakarításával voltak elfoglalva, a KISZ-fiatalok a bab szedésénél szorgoskodtak. Munkájukkal nagyban elősegítik a falu fejlődését, szépítését. Sebők István pártitkár Hozzászólás az G* madár* rieimi rendelethez Ez év Júliusában jelent meg az FM. 8/1964. számú rendeleté a madárvédelemről, mely az 59/54 MT számú törvény kiegészítése. A Baranya Megyei Tanács december 1-i határidővel el is rendelte a végrehajtást. A hasznos madarak védelme és megmentése azonban társadalmi kötelesség is. A városi lakosság segítsége Pécsett különösen fontos, mert az elmúlt két igen kemény télben a Mecsek madarai tömegesen pusztultak el élelem és menedék hiányában. Az erős hóviharokban a jeges fákon a madarak nem találnak menedéket és már egy napi éhezés is megöli őket. A lakosság egy része, mint azt a beérkező levelek is bizonyítják — szívesen etetné a hasznos énekes madarakat csakhogy ezidő szerint vagy egyáltalán nem vagy pedig csak igen drágán lehet hozzájutni a madáreleséghez. A madaraknak télen olajos magvakra, zsiradékra van szükségük, hogy a hosszú hideg éjszakákhoz szükséges kalóriát magukhoz vegyék. Napraforgó, tökmag. faggyú és szalonna a legalkalmasabb eleség számukra. A Napraforgó betakarítása, cséplése most ezekben a napokban folyik. A rotaalját nem szabad kidobni vagy megsemmisíteni hanem át kell adni a madáretetőknek, önköltségi árát szívesen megtérítik azok, akik a madarakat szeretik. De a táplálék mellet menedék is- kell. Téli madaraink nagyrésze cinege, amely odu- lakó. Odú céljára legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás a 15 centiméter átmérőjű eternit cső. A Megyei Idegenforgalmi Hivatal segítségével a szigete vári várban már elkészültek a téli madárvédelmi berendezések a Madártani Intézet szabványai szerint, parktéri etető, ablak etető, eternit odú stb. E két utóbbi igen olcsón előállítható hulladék farostlemezből, illetve cementcsőből. Ezeket a berendezéseket, ablaktetőket melyeket a szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium politechnikai tanműhelye készített, bárki megtekintheti a várban. Nowotarski Miklós Szigetvár M/toJ/Z IÁ fííÁÚ >a y W \J í vi/jiAJj \J \j Propán-bután probléma Több mint egy hónapja feliratkoztunk gázpalackra, azonban mindig azt a választ kaptunk, hogy nincs. Előfordult, hogy azt mondták van palack, de nincs autó, amely kiszállítsa. Ha mind a kettő volt, akkor emberek nem voltak, akik felrakják a kocsira. Ezzel párhuzamosan olyan tájékoztatást is kaptunk, hogy nézzünk be a telepre s ha van, adnak. Volt aki kapott, Szerkesztői iPerei özv. Csömör Andrásné: Tíz éves munkaviszony szükséges a nyugdíjigényhez, viszont öregségi járadékot a leírtak alapján kaphat, de ennek megszerzése után nem tarthat igényt nyugdíjra. Ha viszont az egy évet megszerzi, megkaphatja a tíz-nyugdijat. Harminc napon túl levő igazolt betegség esetén a tsz minden munkanapra fél munkaegységet kell hogy jóváírjon tagjai részére. Az adót minden nogyan meg kell fizetnie, legfeljebb kérheti, hogy részletben fizethesse. Mikor tataroznak ? Házunk tatarozd- vésett falakat nem si előkészülete im- meszel tettük gon- már három éve fo- dolván, hogy tata- lyik. Az elmúlt roznak, tehát sem- évek során sok-sok mi értelme a mun- felmérésre került kának, illetve a sor, de a munkák PIK-nél kellett vol- megkezdését min- na a festést elvé- den esztendőben el- gezni, de ma is pedig halasztották. Ennek minden úgy van, ízben következtében a la- mint annak idején, kások igen elha- Most újból elhanyagolt állapotban lasztották egy évre vannak. Ugyanis a tatarozást. Kér- évekkel ezelőtt cse- tem az Ingatlanke- rélték ki a villany- zelő Vállalat igazvezetékeket 220-as gatóját, hogy cse- áramkörre, s a ki- r élj ék ki az ajtókat és ablakokat. A PIK-től kijöttek és megái lapították, hogy a kérés jogos és kicserélik az ajtókat én az ablakoméig sem intézkedés, azóta több kértem a vezetőit erre. itt a téli félünk a rossz ajtók és ablakok miatt. Vásári Balázs Pécs, Déryné u. 13. bár később vették fel a listára. Persze, amelyik családban mind a ketten dolgoznak, azok nem tudnak ott várakozni napokon át a telepen. A gáztűzhelyet több mint ezer forintért vásároltuk, a kereskedelem igyekszik eladni a tűzhelyeket azoknak, akik rendelkeznek tanácsi kiutalással palackokra. A sok huza-vona közben olyan hangokat is hallani, hogy a tanács több engedélyt adott ki, mint amennyi palackra számítani lehet. Sajnos nem tudjuk mi az igazság. Erre kérnénk választ az illetékes szervektől: a tanácstól és a gázpalack lerakat vezetőjétől. Hárván József Pécs, Marx út 42. A MAGYAR RÁDIÓ PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1964. november 4-i, szerdai műsora a 223.8 m középhullámon: 17.30. Sz; rb-hc»rvát nyelvű műsor: Versenyfutás az ‘cHvel. Tudósítóink jelentik. Népszerű komolyzene. Egy város 20 éve R-elgrád ma. RTB-hangk mezc'k ól. 13.00: Német nyelvű műso- : Ifjú ági műsor. Zenés összeállíts. Tánczenei ritmusok. 18.30: Magyar nvelvii műsor: Lvovi jegyzetek. 18 45: Zenéről zenére. Közben: 1. A Történelmi Tá - sulat dél-dunántúli csoportjának előadás-sorozata. Zrínyi hslá’á nak rejtélye. Dr. Jakab Géza előadása. 2. Portré a díjbeszedőről. 19.20: Dél-dunántúli híradó 19.35: Legszebb Mozart-lemezeink- ből. 19.45; Soorthíradó. 19.58: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: III. Richard (este 7 órakor). Csortos-bérlet. MOZI: Rövidítések: szv, = szélesvásznú# szí. = színes. Park Másfél millió (szv.. fé 5, fél 1. fél 9). Petőfi: Másfél millió (szv.. 5, 7, 9) Kossuth: Háborús bűnösök «fél i. fél 7. fé! 9). Kossuth Híradó: Magya: mrad’ó, A n-úkTebb megyar város Kívánj kármit. Q;zi mctivumck H llo, nr.r.c 4 2!. sz. világhirad (Előadások n .órától 3 n**áW folyté* * Tagosén,. Fekete Gyémánt; fréi/.em o), pitök: Do’lárpapa (4. b). ?.i 'cselí- '.Sja: özvegy menya~sz: nyoK (sz 7). Mohács: Tékozl i :zv (szv. tí, 3) Csak 18 éven felhőknek! Szigetvár: Az éjszaka '-zv. szi. Csak 18 éven felü1' kivk! S>'*' Vj: Magánélet (szv., szí., 7) Sellye: Egy taxisofőr halála <l) H^rV-'n •: 8 és fé! (szv.. 7). Csak 18 éven felülieknek! Mégocs: Félelem bére (7). Pécsvárad: Hol a ‘ábor ok (fél 8). Meszes: Földről lőtt ein er (szv., 6). Beremend: Topáz ur (szv.. szi.. 8). Bóly: Vigyáz*1 feltaláló (szv., 7). Pécsiek győztek a múzeumi-műemléki vetélkedőn kát. De történt PIK Sajnos, idő és dunántúli napló •x MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megye) tináes lapja. Főszerkesztő: Vasvárt Ferenc Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út il. Telefon: 15-32, 15-33; 11 óra után: 60-U. Belpolitikai nvat: 31-43. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Válla lit. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon • lt-31, 1S-33, 50-00. Pécsi Szikra Nyomda. Pécs, Munkácsy Mihály utca W. Felelős vezető: Melles Rezső, szám. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyt postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft. — Indexszám: 25 054. — A győzelemre! — Egyszerre Toppantottuk el a boros bonbont, amikor összeültünk a győztes csapat tagjaival, hogy elbeszélgessünk az 1964- es Pécs-Baranyai Miúzeumi Hónap utolsó reprezentatív rendezvényének, a múzeumi- műemléki vetélkedő megyed döntőjének eseményeiről. A versenyzőkben már elcsitult a nehéz verseny és a tv- közvetítés keltette izgalom, de azért mégsem sikerült szabályos riportot készíteni velük, gyakran vágtak egymás szavába, amikor a még mindig eleven élményeket idéztük. Art viszont egyhangúlag állapították meg; az elődöntő nehezebb volt! Megütközve tekintettek rám, amikor megkérdeztem; Ugye, ezek után mdndegyiktek muzeológus akar lenni? Lássuk a válaszokat: Kállai Kamilla (született 1946-ban): „Szinte naponta változik a véleményem, de mindegyik tervem nyelvekkel kapcsolatos. Valószínűleg nyelvtantanárnő leszek!” ö volt a csapat néprajzosa. Hetessy Gyöngyi (1947), aíki a Modem Magyar Képtár kiváló ismerőjének bizonyult a kamerák előtt is, orvos akar lenni, a szerény Pócs Magdolna (1946), akiből úgy kelFócs Magdolna, Bókay Antal, Kállai Kamilla, Feld István, Hetessy Gyöngyi, a győztes csapat tagjai. régi munkakörét nem tudta folytatni, így új munkakörben kellett elhelyezkedni, ahol havi keresete 800 Ft. A kettő együttes összege 1130 forint, tehát lényegesen kevesebb, mint a baleset előtt volt. Ezért a dolgozó keresetkiegó&zítésre jogosult, legfeljebb az előző keresete 80 százalékáig. Mennyi lesz a keresetkiegészítés összege? Az ismertetett jogszabályi rendelkezés szerint ez az összeg a korábbi átlagkereset 25 százalékáig terjedhet, ennél több nem lehet. Vagyis a 2200 Ft 25 százaléka, azaz 550 forint. A dolgozó keresete így a baleset után a következőképpen alakul: új munkakörében a havi átlagos munkabére 800 forint, a baleseti járadéka havi 330 forint, a keresetkiegészítés havi 550 forint, összesen 1680 forint. Ha a dobozó előző munkaköré! nem tudja ellátni? A jogszabályi rendelkezés szerint másként alakul a helyzet akkor, ha a dolgozó előző munkakörét nem tudja ellátni és szakmunkás-képzésiben vagy -betanításban részesül. Ha ez alatt az idő alatt nem végez munkát, akkor a baleseti járadékát vagy rokkantsági nyugdíját a baleset előtti át;gkereset 80 százalékára k~'l kiegészíteni. A dolgozó havi 1750 Ft átlagos munkabérben részesült 3 1 r--v«- ^i ír) Vak^rM?Sségc-.ü.-.._..sj -h> százalékos. Uj munkakörben kell elhelyezkednie és ehhez tanfolya- mot végez, aminek az ideje alatt nem dolgozik. A részére járó ellátás a következőképp alakul: kapja a baleseti járadékot, ami az 1750 Ft-os munkabórátlag 15 százaléka, azaz 262,50 Ft. Az 1750 Ft 80 százalyéka 1400 Ft. A baleseti járadék összegét levonjuk a kiszámítot munkabérátlag 80 százalékából, s megkapjuk a keresetkiegészítés összegét a havi 1137,50 Ft-ot. Tehát a dolgozó kapni fog 262,50 Ft baleseti járadékot és 1137,50 Ft keresetkiegószí- tést, együttesen havi 1400 Ft- ot a tanfolyam idejére. Abban az esetben, ha a dolgozó a tanfolyamot a munkavégzés mellett végzi, akkor a korábbi rendelkezést kell alkalmazni. Nem szabad azonban szem elől téveszteni azt az alapvető rendelkezést, hogy a havi ellátás összege a baleset előtti átlagkereset 80 százalékát nem haladhatja meg, illetve nem lehet több a havi 2200 Ft-nál. Ha csökkentett munkaidőben dolgozik? Hátra van még az az eset, amikor a dolgozó csökkentett munkaidővel dolgozik. Ebben a* esetben a kereset is ennek megfelelően alakul. A dolgozó baleseti járadéka alapjául szolgáló munkabér havi átlaga 1900 Ft. A baleset után új munkakörében az előírt 8 órával szemben csak náci azokra a napokra, amikor a dolgozó a részére biztosított képzésről igazolatlanul távol marad. Abban az esetben, ha a dolgozó a részére biztosított képzésen nem. vesz részt, keresetkiegészítésre való jogát elveszti. Ha a munkaviszonyát azonnali hatállyal szüntetik meg és munkakönyvébe „Azon nali hatállyal elbocsátva” bejegyzés kerül, új munkaviszonyba lépésétől számított egy éven át keresetkiegészítésben nem részesíthető. A keresetkiagészítés megállapítása igénybejelentés alap ján történik. A szükséges nyomtatványt a munkáltatónak kell kiállítani és utána a kifizető szervnek (üzemi kifizetőhely, SZTK megyei Alközpontjának) továbbítani, ahol az ismertetettek alapján kiszámítják a keresetkiegészí- tés összegét és folyósítják. A keresetkiegészítés megállapításával kapcsolatos viták eldöntése a társadalombiztosítási tanács, társadalombiztosítási bizottság, megyei bizottság hatáskörébe tartozik. Az ismertetteket kell alkalmazni azokra is, akiknek gü- mőkóros megbetegedését tbc- gondozóintézet állapította meg és alkuk a betegség megállapításakor olyan munkakörben dolgoznak, amelyben jogszabály tiltja gümőkóros foglalkoztatását és emiatt szükséges áthelyezésük más munkakörbe. A rendeletet 1964. január 1. majától kell alkalmazni. ugyanis a múzeum Füzeteire, az írott „vezetőkre” gondoltak!) Az írott vezetők közül legjobban a „Baranya népe” nyerte meg tetszésünket („Abban minden benne van, amit tudni kellett!”), a régészeti vezető is jó, csak rövid szerintük éppen úgy, mint a Modern Magyar Képtár vezetője („Ott mindig kellene egy szakember, aki magyaráz!”). Figyelemre méltó a „Baranya” c. kötetről alkotott véleményük is: „Helyenként jobb, mint a kiállítások, de sok részét már újra kellene írni!” Ez a kötet volt ugyanis a kiállítások mellett a vetélkedő anyaga. így nem csoda, hogy igen alaposan ismerik, de — s ezek megint saját szavaik: „Közel sem úgy, mint a vidékiek!” A vetélkedő és a döntő egyik szépséghibája, hogy „A pécsieknek helyzeti előnyük volt!” — Ezt viszont a vetélkedőn résztvevő egyéb csapatok mondották, akik nem is voltak megelégedve a zsűri döntésével, hiszen holtverseny alakult ki Pécs és Véménd között, sőt, a mohácsiak is csak 1 ponttal maradtak el az elsők mögött, és még ezt az egy pontot is vitatták. Jogosan! Sajnos, a tv-közvetítés szabott ideje és a technikai nehézségek nem biztosították a zsűri és a játékvezető szorosabb kapcsolatát, s ezért — bár a játékvezető 4 pontot diktált be a mohácsi csapatnak is az egyes műemlékek stílusárnak meghatározásáért — nem világlott ki, hogy a zsűri csak 3 pontot fogadott el, mivel egyik helyen „időn túl” végzett javítást a csapat. Az utolsó pillanatokban, az eredményhirdetésnél, majd az adást követő zavaros percekben nem sikerült megnyugtató módon tisztázni a holtverseny eldöntésének elveit, de Kállai Kamilla helyesen mutatott rá a ki nem mondott, de döntő érvre: — Magunk is úgy éreztük, hogy a zsűri nem kellően indokolta meg döntését a „szép és kerek válaszok”-kal, ki kellett volna emelni az elődöntőben elért 8-1-1 pontos előnyt! — i L — lett kikönyörögni minden szót 1 (szerencsére a versenyen ' nem!), a vegyészetben látja életcélját. A vetélkedőn a Zsolnay-ki állítás volt az 6 feladatköre: korábban porce- 1 lámfestő szeretett volna lenni. Bókái Tóni (1951) korán kiválasztott életcélja, a biológia, : közel áll versenyfeladataihoz, I ő volt a csapat természettudósa, bár a vetélkedőn döntő szép és kerek feletet e témában is a talpraesett Feld Pisti (1951) adta meg. Ő az egyet- ; len, aki muzeológus, mégpedig régész akar lenni. Érdeklődési területe is pontosan körülhatárolt: a középkori várak állnak legközelebb szívéhez. Mire mindezt tisztáztuk, feloldódott minden feszültség, s le sem írtam az utolsó sort, amikor megszólalt Feld Pisti: — Igenám! De ón már a vetélkedő előtt így döntöttem! Amikor először szó esett az iskolában (Bákay Tomival együtt az Egyetem utcai Ált. Iskola tanulója) a múzeumi vetélkedőről, mindenki azonnal rám nézett az osztályban, mintha itt vita sem lehetne, hogy én tagja leszek a csapatnak! Érdekesen alakult ki a döntőben szerepelt pécsi csapat. Az előcsatározások során még külön versenyeztek az általános iskolások és a gimnazisták és az egyéni versenyek alapján alakult ki a vegyes csapat. Természetesen azoknak is vannak érdemeik a sikerben, akik az elődöntőn és a TV által közvetített döntőn már nem szerepeltek, így felsoroljuk őket is: Bartalos László, Molnár Dénes, Németh Zsuzsa az Egyetem utcai iskolából, Cziráki Katalin és Kiss Irén I a Janus Pannonius Gimná- ; ziumból. A győztes csapat | leánytagjai is mind a Janus tanulói. | Felvetődött a kérdés: meny- I nyiben volt hasznos a vetél- j kedő? Bár a csapat tagjai korábban is látták — „Sokszor!” — a múzeum kiállításait, megállapították, hogy most, közös múzeumlátogatásaik során, egészen más szemmel nézték a kiállításokat: „Most i láttuk igazán, hogy mennyit | lehet tanulni a kiállításokból!” | — M’ndig kaptatok ve^o'őt? — Megvásároltuk! (Ök 1 pi 4 órát dolgozik. A 40 szá zalékos munkaképassógcsökke nés alapján havi 285 Ft bal eseti járadékban részesül. H most a munkakörében a ke resete 400 Ft, akHww a hav együttes keresete 6ííS Bit less Kérdés, mennyi lesz a koré setkiegészítés összege? A baleset előtti keresete órára volt 1900 FI, ez a kere set 4 órára számítva 950 FI Tehát ennek a 80 százalékár, kell kiegészíteni a keresetei A 950 BT 80 százaléka 750 fo rint. Tehát a 685 FT és a 75 BT közti különbözet lesz a ke resetkiegészítés összege, aza: havi 75 BT. Tehát a dolgoz; kap havi 400 BT munkabéri 285 BT baleseti járadékot é 75 BT kereset kiég aszá tést. Együtt havi 750 Ft-ot. Abban az esetben, ha vala ki új munkakörbe kerül a bal eset után, úgy részére a kere setkiegészítést egy év tartamá ra előre meg kell állapítani majd ennek letelte után isme ki kell számítani most rmá két évi időtartamra. Az ú munkaköri munka bérátlagot i munkáltató állapítja meg. Mikor oem fizüheiö ki a kereseíkiegiíszités? a) azokra a napokra, amitko a dolgozó részére munkabér nem jár (igazolatlan mulasz tás, fizetés nélküli szabadság stb-J, b) a táppénzszoígáStatás é a terhességi, gyermekágyi se gélyezés időtartamára,