Dunántúli Napló, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-12 / 265. szám
1964, NOVEMBER 12, napló 3 Űj út társadalmi munkából Zengő várkony ban olyan tár- adalmi munka-megmozdulás- a került sor az idei őszön, milyenre még nem volt példa falu történetében. A község özpontját 870 méter távolság álasztja el a Zengővárkony elett húzódó 6-os főközleke- ési úttól. Van ugyan egy be- ötöútja a falunak, de ahhoz, ogy autóbuszjáratot kapja- ak, szükség volt egy új útra. A bekötőút építésére társa- almi munkát szerveztek. A agy munka szeptember 5-én ezdődött. A községfejlesztési lapból 40 000 forintot fordi- ittak az útépítésre, ebből a énzből vásárolták meg a szük- éges anyagot. Az egyéb tenni- alók teljes egészében a Uradalmi munkásokra hárultak: jldet hordtak, árkot ástak, adkát rendeztek és elterítetek a követ. A járási tanács leinte kételkedett abban, hogy 7. a kis község a saját erejéül is képes volna elvégezni a agy munkát. A falu lakói zonban — Ide sí tői a nagyig - úgyszólván teljes számban észt vettek az útépítésben, endszerint szombaton deltán és vasárnap dolgoztak, s olt olyan nap, amikor 170-en ettek részt a munkában, tőben, mint ahány ház van Zen- ővárkonyban. Még a község igöregebb embere, a 87 éves otvkai János bácsi, a terme- i »szövetkezet nyugdíjasa is észt kért és kapott a munk.í- ól: az elterített követ gereb- ,’ézte. A kenyérgabona-vetés 72 százalékra Tőzsde (Egy anyagbeszerző monológja) Tíz tsz befejezte a vetést A megyei operatív bizottság szerdai ülésén az elmúlt heti munkát értékelve megállapították, hogy a bevetett búza területe 7,9 százalékkal nőtt, s szerdára elérte a 64 000 holdat. Ez a szám azt jelenti, hogy a megye termelőszövetkezetei 72 százalékban végeztek a kenyérgabona vetéssel. Az időjárás leginkább a két ünnepben kedvezett a vetési munkának, s ezt a termelőszövetkezetek nagy részben ki is használták. Ennek eredményeként a siklósi járásban három, a sásdi járásban ugyancsak három termelőszövetkezet fejezte be a kalászosok vetését, a megyében ezzel tízre szaporodott a vetést befejező tsz-ek száma. Segítenek a gyengébbeknek Különösen örvendetes, hogy a vetéssel végzett tsz-ek egy része gépekkel és emberekkel sietett a szomszédos szövetkezetek segítségére. Külön ki kell emelni a siklósi Magyar —Bolgár Testvériség Termelőszövetkezetet, ahol az egérkár Kilencezer pulykát nevelnek Siklóson i siklósi Magyar—Bolgár Testvériség Termelőszövetkezet két »rmján 9000 pulykát nevelnek. A pulykatenyésztés jó jöve- elmet biztosít a tsz-nek. A képen a gyűdi pulykafarmon 4500 pulyka nevelődik. 1 miatt a tervezettnél 24 holddal több búzát vetettek el, s a szövetkezet, ahogy a saját vetését befejezte, hétfőn már a hegyszentmártoni termelő- szövetkezetbe irányított át négy gépet. A drávaszabolcsi termelőszövetkezet, mely a múlt héten ugyancsak befejezte a vetést, Marócsára vonult át gépeivel. A beremendi Dózsa Termelőszövetkezet, ahol már csak pár hold vetése van vissza, felszabaduló vetőgépeit az egyházasharaszti szövetkezetbe irányította át. Erre a baráti segítségnyújtásra a siklósi járás termelőszövetkezetei szolgáltatták a legszebb példát, s a jó példa a többi járásban is követésre talált. Az elmúlt héten a legna- gyob előrehaladás Komló város tsz-eiben történt, ahol 30,3, és a szigetvári járásban, ahol 11,1 százalékkal növelték a bevetett búzaterületet a tsz- ek. Az őszi vetésben mégis a mohácsi járás jár legelői, ahol a búzaterületnek már 80,6 százalékán földbe jutatták a magot, s ebben a járásban vannak a legkisebb lemaradások. A vetésre váró terület már csak 15—40 hold termelőszövetkezetenként — kivéve Ho- morudot, ahol jelentősebb a lemaradás — s ezeket a kis táblákat jó idő esetén három nap alatt be tudják cTetni. Legutolsó a pécsi és a sásdi járás, ez utóbbiban éppen a legnagyobb és legtekintélyesebb tsz-ek, mint például Má- gocs. Egyházaskozár stb. nem tudták még megbirkózni a vetéssel. Az ünnepi műszak igen szép eredményeket hozott az egész megyében. A siklósi tsz-ben 127 holdat, a baranyahidvégi tsz-ben 100 holdat, a zalátai tsz-ben 101 holdat vetettek el a két napon. Ugyanakkor a magyarbólyi termelőszövetkezetben nem használták ki a jó időt, s éppen ezeken a vetésre legalkalmasabb napokon végezték el a gépkarbantartásokat. ami nem válik éppenséggel a magyarbólyiak dicséretére. Kifogástalan munkát! Tekintettel a csapadékos idő szakra és az ebből eredő rossz talajviszonyokra a megyei operatív bizottság állást foglalt a vetési munka minőségére vonatkozóan. Helyenként nem törődve a várható következményekkel, a jövő évi termést kockáztatva figyelmen kívül hagyják a nagyüzemi vetési agrotechnika legalapvetőbb követelményeit. Ezért az operatív bizottság a már eddig is meglévő jelszót erősítette meg, mikor a következők mellett foglalt állást: a vetési agrotechnikát minden esetben táblánként és naponként a helyi körülmények figyelembe vételével kell megválasztani, s ezt mindenkor a termelőszövetkezet legjobb tudása és lelkiismerete szerint kell eldönteni. Mélyen elítélendő az a szakember, aki a föld felszínére szóratja a magot anélkül, hogy azt bedolgoztatná a talajba, mert az ilyen mag egyrészt madáreledel lesz, másrészt az ilyen vetést az első fagy tönkreteheti. Az operatív bizottság az átfogó megyei kép ismeretében megállapította továbbá, hogy a mélyszántás ütemét fokozni kell, ha azt akarják a gazdaságok, hogy jövőre jó kukoricatermést takaríthassanak be. Az időjárás a mélyszántást nem hátráltatja olyan mértékben, mint az egyéb talajmunkákat, mégis a megyében egy bét leforgása alatt csak 2 százalékot haladtak előre, s jelenleg az eredmény 32 százalék. Ez arra figyelmeztet, hogy a lehetőségekhez képest elmaradtak a tsz-ek, s ezt csak úgy pótolhatják be, ha a vetésre alkalmatlan napokon a traktorokkal mélyszántást végeztetnek. Jobb a helyzet az állami gazdaságokban, ahol a mélyszántott terület meghaladta az 55 százalékot. Píiszld'nak az egerek Az égérirtásban szép sikereket értek el a megyében s az időjárás is nagy pusztítást végzett bennük. A mérgezés befejezése után a mohácsi járásban — ahol a legnagyobb volt a fertőzöttség — felülvizsgálták a vetéseket, s kiderült, hogy az egerek foltokba tömörültek. Ezeket a foltokat most a termelőszövetkezetek újra lepermetezik, majd kézi erővel, gerebtyével elegyengetik s a kipusztított búzát kézzel újraszórják a foltokra. így pótolni tudják az egerek által okozott veszteséget, s egyben megakadályozzák azok áttele- lését és további pusztítását. A pécsi Löwey Klára Leánygimnázium HOT tanulójának •**- mintegy 50 százaléka vidéki. Mindössze 200 íőt tudnak közülök kollégiumban elhelyezni, szálláson laknak 50— 60-an, a többiek bejárók. Azoknak a diákoknak, akik ma-, gáncsoknál laknak albérletben, részben externátusi ellátást tudnak nyújtani. A szálláson lakókat rendszeresen ellenőrzik m\nd a tanulási lehetőség, mind pedig a környezet megfelelő votla szempontjából. AZ EXTERN ISTA Kállai Csilla második osztályos tanuló Bátaszékről jött a Leöweybe tanulni következő indoklással: — Szívem vágya volt, hogy varró tagozatos gimnáziumba kerülhessek. Érettségizni is szeretnék, de a varrás kiskorom óta nagyon érdekel, Pesten volt egy 4 + 2-es gimnázium, de oda vidékieket egyáltalán nem vesznek fel. Az igazgató bácsim javasolta, hogy jöjjek Pécsre, bár itt tudomása szerint csak 5 + 1-es varró osztályok működnek. Jelentkeztem, aztán kaptam egy levelet, hogyha 4+2-es osztály is megfelel akkor várnak a felvételire. Nem volt veszélyes, színeket válogattunk, rajzolni, hímezni kellett egy kicsit, de előtte nagyon izgultam. Hogyan lesz valakinek szíve vágya a varrás? — Nem tudom pontosan. A csaladunkban senki nem ősi-*! ilyesmit. Édesapám a tsz főkönyvelője, anyukám tanítónő. De őt inkább a mezőgazdasági dolgok érdeklik, csak akkoriban még elképzelhetetlen volt, hogy eev nő norárpályára menjen, ezért lett tanítónő. Ha kézimunkát kell neki tanítani, már régóta mindig hozzám jön. Én meg segítek. Mi a gyakorlati haszna a varrás-tanulásnak? — Először is az, hogy én ruha- vagy textilipari vonalon akarok továbbtanulni. Hogy melyiken, még nem döntöttem el. Másodszor rengeteg dolgot megtanulunk és máris sokmindent varrunk magunknak. Elsőnek varrtunk egy húzott szoknyát, mert az a legkönnyebb, majdnem az egész osztály abban járt a nyáron. Aztán szűk szoknyát meg mellényt. Ez, ami rajtam van, minden a saját művem. Most az iskolai feladaton kívül varrók a télikabátomra egy gallért az öcsém egy régi, kinőtt kucsmájából. A testvéreimnek is varrtam már ezt-azt. Milyen a tánulmányi eredményed? — Egy tárgyból volt négyesem, a földrajzból. Ki is nevettek miatta, hogy pont egy ilyen könnyű tárgyból, de hát mit csináljak. — Kik a lakásadóid? — Artúr bácsi és Mítí nérrf a Petőfi utcában, Végtelenül aranw emberek. Artur bácsi nyugdíjas. Már régóta diákoknak adják ki egyik szobájukat, sokat mesélnek a régi lakóikról is. — Mennyit kell fizetni? — Kétszázötven havonta, meg egy összegben kétszázötven a tüzelőre. De ha hazamegyünk, be van fűtve, ki van takarítva, égethetjük a villanyt, van fürdőszoba és minden. Tanulni nagyon jól lehet ott. Egy másik lánnyal lakom együtt, de őt még nem nagyon ismerem, mert csak most jött oda. — Milyen a szoba? — Az egy igazi diákszoba. Van egy nagy asztal, székekkel, két remek vaságy, de igazán mondom, nagyon remek, kényelmes ágyak, aztán közös szekrény, polc a könyveknek. Bőven elférnek rajta a varróeszközeim is. Jól vagytok a szállásadókkal? — Olyanok, mintha a nagyszüleim lennének. Ha hazamegyek, hozok virágot meg szőlőt, tőlük meg gyakran kapok süteményt. Ott is maradok náluk, míg tanulok. Nagyon sok az elfoglaltságom és sokkal jobb, hogy magam oszthatom be az időmet. Mik azok m «Wogtaítségok? — Külön németre járok, hogy még egy nyelvet megtanuljak. Sokat varrók, és most külön modellrajzra is fogok járni, bár az nem kötelező. Karénekes vagyok és újabban hetenként kétszer tánciskolába is megyek. A sportról már le is kellett mondanom. Az externátus megfelelő? — Énnekem nagyon. Borzasztó kényelmes dolog és sokkal olcsóbb, mint önellátónak lenni. Mióta exter- nista lettem, odahaza csak édességet eszem, bár azt sokat, mert nagyon szeretem. Reggel kicsit korábban bejövök az iskolába, megkapom a reggelit, délben megebédelünk, s csak este kell külön bejönnöm vacsorázni. De ez se baj, nincs messze és kell is egy kis séta. Ha hazamegyek, még eszem egy kis lekvárt vagy befőttet vagy süteményt. Nekem ez így nagyon megfelel. Annyira, hogy nem is szeretnél változtatni a helyzetedén? — Semmiesetre sem. Az iskolát is nagyon szeretem, a varrást is, a tanulást Is. á szobámat is. Egyszóval mindent 1. A Megyei Tatarozó Vállalattól telefonál a kollégám: — Kérlek tisztelettel betonvasatok fekszik hosszú ideje a pécsi állomáson. Talán tudnátok belőle valamennyit... — Nem létezik — mondom neki —, hiszen mi nem használunk betonvasat. Talán más cégé lesz? Kimentünk az állomásra szemrevételezni azt a betonvasat, amely állítólag a mi .6- szünkre érkezett hetekkel előtte. Valóban ott feküdt a oe- tonvas, de a papírok szerint nem nekünk küldték, hanem az útépítőknek szóit a diszpozíció. Ezek szerint ők nem is tudta., róla, mivel a vasút nem okéi értesítette. Újból felnivtam a tatarozós kollégát és elmond lám neki a helyzetet. Közben addig-aödig beszélgettünk, hogy kialak ilt négyes kör a betonvas kapcsán. Neki volt szögvasa, de csak akkor ad, ha betonvasat kap. Én tudtam, hogy egy pesti kollégámnak éppen szögvasra volna szüksége. Még aznap telefonáltam Pestre, hogy tudok szögvasat. A pesti kolléga már ismerte a „dörgést”, mert azonnal azt kérdezte, hogy mit kérek helyette. Mondtam neki, hogv finomlemezt. így rendbe jöttünk mind a négyen. Pestről :aptam kötbéres lemezutalványt. 2. Minden telefonnal kezdődik. A Porcelángyár anyagbeszerzője siránkozik,, hogy nincs elegendő edző szenük, tud- nánk-e segíteni rajta. Nekünk éppen volt valamennyi felesleges edző szenünk, de persze himeltem-hámoltam. hogy nehéz ügy, kurrens cikkről van szó. — Talán én is segíteni tudok — mondta. Eszembe jutott, hogy már hónapok óta kínlódunk, mivel sehol az országban nem kapunk 12-es átmérőjű gömbvasat. összesen 100 kiló is sokat segített volna rajtunk. Hirtelen átfutott az agyamon, hogy meg se említem, hiszen a porcelán- gyár nem foglalkozik ilyen vasárukkal, egyáltalán nem tartozik a profiljába. Aztán mégis elmondtam neki. — Szívesen öregem — sietett a válasszal —, éppen van felesleges 12-es gömbvasunk. Őszintén bevallom, nem számítottam erre a fordulatra. Őket viszont kisegítettük edző szénnel. t . őt is ismertem már, s mondom neki, hogy ne költse el az utolsó tízesét, hiszen holnap is nap les'7, ellenben •:» megajándékozom őt akár két jeggyel is. De... — ez a ni szakmánkban örök folytatása n telefonbeszélgetésnek nézze meg még egyszer ezt a listát — terítettem eléje papíromat. Ő is kipipálta sorra az egészet de, feketével. Volti viszont egv határozott kívánsága: menjek el vele együtt a meccsre. Mit tehettem mást? Elmentem. Er"” másik helyen ugvr >v jártam, csak ott színházjegy jelentette a mentőövet. Viszont., mindezek 1 ige., nehéz odahaza megmagyarázni a feleségemnek. I. Egy tiszántúli városkák m lakik egy anyagbeszerző ismerősöm. Annak Wartburg kocsijába szabályszerűen beszereltek egy kis hordócskát is. Amikor tankol, akkor így szól: harminc liter szuper és harminc liter tokaji. Pesten csak _azzal kezdi, hogy mind a kát tankja töl*ve: akit illet, fog’a a táskáját, benne az üveg és lehet aprózni. Ez velejár. FENT ismerik a tájakat, azt is tudják, hogy hol milyen bor terem. A Mécs.’k oldalán termő aranyhegyit is sokan kedvelik. Hogy demizsonnal járok Pestre? Csodákat! Tudok egy jó kis borkimérést fent. ott szoktam vásárolni egy demi- zsonnal. Aranyhegyi-e? Nem hiszem, valamilyen homoki fajta. Ezzel is majdnem megjártam egyszer... Mind'm rendben volt, kaptam, amv kértem, ittunk a demizsonbU is, de maradt benne valame-'- - nyi. A kollégák lehívtak, hor-- igyunk meg valahol eev - •- hárka bort. Fázott a hátam, amikor éppen abba a borom- cébe invitáltak, ahol én a „pécsi aranyhegyit” vettenffi0 Kértek e<”- üveggel pontosáé abból a fajtából. Isszuk-isszuk. mire az egvik: — Nem valami kóser ez a bor, de amit a haver hozott Pécsről, az igen. Elővettük a maradékot és ittuk azt. Azt mondták: egészen más. 3. A lista a zsebemben és szendergek a budapesti gyorson. Még fel sem értem, de már rendeztem az esti programomat. Három napja képtelen vagyok a gyerekekkel foglalkozni, pedig az ellenőrzőjében két bejegyzés is van már. Na majd este, hiszen a déli gyorssal vissza tudok jönni. Az üzletben, ahová ment .-m a Listámmal, kedvesen fogadtak. Sőt előtte találkoztam egy régi jó barátommal, aki azon panaszkodott, hoffv értek—’.ate van délután, pedig két jegyet kapott a Fradi-meecsre. Kérdezte tői — is, hogy ha már fent vagyok, nem mennék-e el a meccsre. Mondtam .ieki, hogy a futballhoz nem értek, soha életemben nem szoktam meccsre járni. Addig csevegtünk, míg végül zsebembe nyomta a két ' ~-v-et. Én el is felejtettem volna az egész kedvességét, ha... Pultra teszem a üstét, a kiadó fogja piros ceruzáját és egymás után pipálja ki a kért dolgokat: nincs, nincs, nincs. — Végére is értünk így a felsorolásnak. Már el akartam menni, amikor a pénztárosnő a másik eladónak mondja: — Az utolsó tizesem megy rá, de elmegyek a Fradi- rrecesre. Holnap legfeljebb éhezünk... Ékkor jutott eszembe a két jegy, amely a zsebemben la- S«Úl A jéostámaő mellé lép- i Körülbelül kétnapos műm kám volt Pesten. Arra számítottam, hogy ez idő alatt elintézem az ügyeket. Régi jő barátommal találkoztam össze ez alkalommal is. Örültem is neki, mert tudtam, hogy a felesége az én ügyemben segíthet., A kétnapos problémám a*, úgy ahogy mondom, fél óra alatt elintézték, de egy kikötése volt ismerősömnek: egész nap vele kellett ténferegnem egyik kocsmából ki, a másikba be. Egyedül nem szeretett inni. Ö fizetett mindent. Ez nagyjából rendben is lett volna, de még hiányzott egv tonna U-gerendám. Volt az egyik vállalatnak. Én ezt tudtam és ismertem is az anyagosukat. Persze neki másra volt szüksége. Abból meg nekem volt kötbéres utalványom. Hogy mi a kötbéres uta’- vány? Például: ,,A Ferrogló- bus 10 tonna rúdalakú finomacélt kötbér terhe mellett X időre kiadni köteles!” Ez olyan, mintha szerződésem lenne rá. Mint a váltó, bárki beválthatja, akinek a kezében van. Megkaptam az egy tonna U- gerendát, adtam érte 3 tonnás utalványt. Hogy az később hiányozni fog? Ugyan kérem, akkor meg neki lesz szüksége valamire és én kapok háromszoros papírt. Ez így megy, akár egy tőzsdét lehetne valahol központi helyen alapítani, oda mennénk egyenesen és valaki kiáltaná, hogy ez van itt, ez meg amott, tessék választani. Én mondom nem lenne any- nyi feleslegesen elfekvő készlet és mindenki megtalálná, amire szüksége van. Gazdagh István