Dunántúli Napló, 1964. november (21. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-26 / 277. szám

Világ proletörjai, egyesüljetek! Dunámon napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja XXX. ÉVFOLYAM, »77. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1964. NOVEMBER 28., CSÜTÖRTÖK 900 tonna brikett naponta A Hidasi Brikeítgyár új üzeme már október eleje óta terv­szerűen üzemel. Az új üzemrészben főleg fekete porszelet sajtolnak briketté kötőanyaggal. A présteremben, amely már ugyan üzemel — az utolsó simításokat végzik a hatalmas üvegfal vasvázán a lesték. Az NDK által szállított kazánon német szerelő Irányításával (jobról) folyik a munka. Ben- Antal és Péter Lajos felügyelete mellett 180—200 at- moszférás nyomással készül a tojásszén. A présgépből kikerülő brikettet 230 méter hosszú tekervényns szalagpályán „sétáltatják”, azaz hűtik. Belga ejtőernyősök és Csőmbe zsoldosai lerohanták Stanleyvilie-t Szcvfet üdvözlet a japán kommunistákhoz Moszkva: Az SZKP Központi Bizottsága üdvözlő üzenetet intézett a Japán Kommunista Párt 9. kong­resszusa alkalmából a japán kommunistákhoz. Az üzenet a többi között hangsúlyozza, hogy a szovjet kommunisták egyik legfontosabb interna­cionalista kötelességüknek te­kintik a tőkés országokban folyó felszabadító harc, az elnyomott népek támogatását. Jemen lilább agresszióval vádolja angliai Mint a MEN hírügynökség jelenti, a jemeni külügymi­nisztérium nyilatkozatban újabb agresszióval vádolja Angliát. A nyilatkozat közli, hogy két angol vadászgép behatolt Jemen térségébe és rakétákkal lerombolt egy fa­lut. A nyilatkozat követeli az agresszió beszüntetését és felhívja a világ közvélemé­nyét, fékezze meg az angol agresszorokat. Stanleyville külvárosaiban nyugati hírügynökségi jelen­tések szerint még mindig szór ványos csatározások folynak. A kongói forradalmi kormány székhelyét — mint ismeretes, — kedden hajnalban rohan­ták le az amerikai gépeken szállított belga ejtőernyősök, s a velük egy időben táma­dásba lendült Csőmbe féle zsoldoscsapatok. A Stanleyville-böl érkező töredékes jelentések szerint a város nagy részét most a bel­gák, valamint a fehér zsoldo­sok és a kormánycsapatok el­lenőrzik. Az utcákon őrjáratok cirkálnak. Csőmbe azt remélte, hogy már az invázió napján egész Stanleyville az intervenciósok kezére kerül. Hogy ez nem történt meg, annak egyik bi­zonyítéka, hogy a miniszterelnök lefújta szerdára tervezett Stanley­ville-! diadal-bevonulását. Csőmbe közölte ugyanis, hogy „fáradt” a közelmúlt­ban tett vidéki kőrútjától. Christopher Gzenyéről, a forradalmi hatóságok vezető­jéről nincs semmi hír, mint ahogy nem tudnak a felkelés más vezetőiről sem. Thomas Kanza, akit a népi kormány Nairobiba küldött tárgyalni, az ottani amerikai nagykövettel, kedd este sürgős üzenetet in­tézett U Thanthoz, az ENSZ főtitkárához, Diallo Tellihez, az Afrikai Egység Szervezeté­nek főtitkárához, továbbá Nasszerhez, az EAK elnöké­hez, Tito jugoszláv elnökhöz és Bandaranaike asszony, cey­loni miniszterelnökhöz. Kan­za kormány nevében kérte, hogy használják fel befolyásu­kat az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa összehívása érdekében. Spaak sajtóértekezletén ki­jelentette, hogy a belga ej­tőernyősöket Stanleyville-n kívül, Kongó más területein is készek bevetni. George Ball amerikai kül­ügyminiszterhelyettes televí­ziós nyilatkozatában ugyan­csak a fehér életek megmen­tésének szükségességét emle­gette, sőt azt is kijelentette, hogy „fel fogják kutatni, fele­lősségre fogják vonni a stan- leyville-i vezetőket”. A nyugati sajtó különböző egymásnak ellentmondó ada­tokat közöl a fehér hallos ál­dozatok számáról. A legutób­bi közlés szerint 20—30 euró­pai. illetve amerikai állam­polgár vesztette életét, ami­kor a belga ejtőernyősök le- I rohanták Stanleyville-t. Kevés ] szó esik azonban arról, hogy j — még nyugati becslések sze- J rint is — ' több' mint ötven kongói ha­zafit mészároltak le a be­vonuló belga invázóis egysé­gek. A kenyai kormány sajnála­tosnak nevezi, hogy a harcok során polgári személyek is életüket vesztették, s ezért Belgiumra, az Egyesült Álla­mokra, Csőmbe zsoldosaira hárítja a felelősséget. Az Egyesült Arab Köztár­saság kormánya kedd este közzétett nyilatkozatában meg­állapítja, hogy Stanleyville- ben a belga ejtőernyősök le* dobása a kongói külföldi be­avatkozás, az erőszakos cse­lekmények folytatását jelenti; Az EAK nyilatkozata indít­ványozza, hogy a súlyos fejlemény megvitatása cél­jából haladéktalanul hívják össze az Afrikai Egység Szervezete rendkívüli kül­ügyminiszteri értekezletét. A guineai kormány nyilat­kozata ugyancsak felháboro­dásának ad hangot a belga katonai beavatkozás miatt. Az Afrikai Szakszervezeti Szö­vetség nyilatkozata felszólítja a világ népeit, tiltakozzanak a belga ejtőernyősök stanleyvil- le-i támadása ellen. A Daily Worker, Nagy-Britannia Kom­munista Pártjának lapja el­marasztalja az angol kor­mányt, amiért a belgák rendelkezé­sére bocsátotta Ascension szigetét, majd megállapítja: „Brüsszel, Washington és London támogatása nélkül Csombénak és társainak nem lett volna esélye. Itt az ideje, hogy kimondjuk: — El a kezekkel Kongó­tól!”. Bertrand Russel angol filozó­fus hangoztatja, hogy a nyu­gat felelősséggel tartozik azért, ha Kongót újabb Vietnammá változtatják. A belgrádi Bor­ba kommentárja megállapítja: A támadás újabb eleme azok­nak a sorozatos kísérleteknek, amelyek arra irányulnak, hogy a független országok belügyei- be való nyílt beavatkozás is­mét polgárjogot nyerjen. A régi kötőanyag nélküli présüzemből szállítószalagon keresz­tül hull a lignitből préselt brikett a vagonba. Az új üzem naponta 526 tonna tojásszenet gyárt, a régi pedig 350—369 tonnás napi átlaggal készíti a brikettet. Erb János képriportja lilfiiá±SiBaráisági és együttmiködési szerződési kötött az Újvidéki Egyetem és a Pécsi Tanárképző Főiskola nemzetközi konferencia rész vevőihez Kállai Gyula, a Hazafias ' Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke meleghangú táv­iratban üdvözölte a Hanoi­ban szerdán megnyílt, a viet­nami néppel szolidáris nem­zetközi konferencia részve­vőit. Ugyancsak táviratban fejez­te ki jókívánságait az Orszá­gos Béketanács elnöksége, a Szakszervezetek Országos Ta­nácsa és a Magyar Szolida­ritási Bizottság. Konrócs'n Zoltán elutazót» a Belga Koimruirsía Párt kongresszusára Komócsin Zoltán, a Magyar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagja szerdán Brüsszelbe utazott, a Belga Kommunista Párt no­vember 28-án kezdődő 19. ! kongresszusára. Búcsúztatá- ! sára a Ferihegyi repülőtéren megjelent Nemes Dezső, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Központi Bizott­ság titkára. Tegnap ünnepélyes keretek között írták alá a Pécsi Tanárképző Főiskola és az Üjvi- déki Felsőoktatási Egyetem együttműködéséről szóló egyezményt. (Riport a 3. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom