Dunántúli Napló, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-13 / 240. szám

tmt. OKTOBER 13. NAPLÓ' 3 1 Voszhod űrhajó utasainak életrajza Az első televíziós adós a világűrből VLAGYIMIR KOMAROV, ] mérnöki Akadémia adjunktú- i ! rájának hallgatója. a Voszhod űrhajó parancs- j Komarov gyermekkorától noka 37 éves, hadmérnök-ez- i kezdve repülő szeretett volna I redes, a Zsukovszkij Repülő- I lenni. 1942-ben beiratkozott a i Képek az űrhajósok életéből MOSZKVA: Jurij GAGARIN, a világ első űrhajósa a Voszhod űrhajó pilótájával, Vlagyimir KOMAROV ezredessel beszélget az űrhajósok Csillagvárosának parkjában. moszkvai repülőiskolába. Há­rom évvel később a batajszki repülőtiszti iskola hallgatója lett, amelyet vadászrepülő­ként végzett el. A parancs­nokság véleménye szerint Ko­marov bátran, magabiztosan repül és nehéz körülmények között sem veszíti el lélek­jelenlétét. 1954-ben már mint tiszt, beiratkozott a Zsukovsz- kij-akadémiára, ahol öt év­vel később mérnöki diplomát szerzett. Komarov repülőmérnök si­kerrel végezte el a különle­ges űrhajós kiképzést, tökéle­tesen ismeri az űrhajó szer­kezeti felépítését. Jó ejtőer­nyős. Eddig 77 ugrást hajtott végre. Kitüntették a Vörös Csillag érdemrenddel és négy éremmel. Vlagyimir Koma­rov moszkvai lakos. Felesége, Valentyina az észak-kauká­zusi Groznijban a Pedagógiai Főiskola történész-nyelvész karót végezte el és jelenleg könyvtáros. Fiuk. Jevgenyij 13 éves, leányuk, Irina 6 éves. Az űrhajós apja. Mihail Komarov nyugdíjas, anyja Kszenyija Komarova 1949-ben meghalt. KONSZTANTYIN FEOKTYISZTOV 38 éves pártonkívüli tudós, az űrhajó személyzetének tagja Voronyezsben született. A második világháború alatt Feoktyisztov, a 16 éves ifjú önként ment a frontra. Mint felderítő, különböző har­ci feladatokat teljesített. 1942- ben megsebesült. Leszerelése után elvégezte a középiskolát. 1949-ben szerzett diplomát a moszkvai Bauman műszaki főiskolán. Konsztyantyin Feoktyisztov különböző tudományos és műszaki intézetekben dolgoz­va, technikai kérdésekben széleskörű ismeretekkel ren­delkező szakembernek bizo­nyult. Hat évvel a főiskola befejezése után megvédte disszertációját és megkapta a műszaki tudományok kandi­dátusa címet. A szovjet tudomány és technika fejlesztésében vég­zett szolgálataiért kétszer tüntették ki a munka Vörös Zászló érdemrendjével. Feoktyisztov sikeresen elvé­gezte az űrrepüléshez szük­séges különleges gyakorlato­kat és kitűnően felkészült az űrhajó tudósának szerepére. Felesége, Galina technikus­ként dolgozik az egyik moszk­vai vállalatnál. Feoktyiszto- véknak van egy kétéves kis­fiúk: Andrej. Az űrhajós apja, Pjotr Feoktyisztov nyug­díjas. Anyja 1957-ben meg­halt. Borisz testvére 1941-ben a fronton vesztette életét. BORISZ JEGOROV A Voszhod űrhajó személy­zetének legfiatalabb tagja, 27 éves. komszomolista, aki mindössze három éve orvos. Jegorov a középiskola befe­jezése után, 1955-ben az 1. számú moszkvai orvosi fő­iskola hallgatója lett. A fia­tal diák a repülési és az űr­repülési orvostudomány prob­lémáit választva, már a fő­iskolán tudományos munká­val kezdett foglalkozni. A fő­iskola elvégzése után külön­böző egészségügyi és tudomá­nyos kutatóintézményben dol­gozott, ahol kiváló tudomá­nyos munkatársnak bizonyult. Eddig tíz tanulmánya jelent meg a sajtóban. A fiatal tu­dós, akit ,.a kiváló egészség- ügyi dolgozó’’ jelvénnyel tün­tettek ki. kandidátusi disszer­tációján dolgozik. Az űrrepülés időpontjáig Jegorov orvoshadnagy ered­ményesen kiállta a különle­ges edzéseket. Tizenegy ejtő­ernyős ugrást hajtott végre. Kedvenc sportja a hegymá­szás és a műlesiklás. A fiatal űrrepülő-orvos nős, felesége, Eleonóra, annak az orvosi főiskolának a szemé­szeti klinikáján dolgozik, ahol férje végzett. A házaspárnak 1962-ben fia született: Borisz. Jegorov édesapja — Borisz Jegorov — orvostudós, jelen­leg nyugdíjas. Édesanyja 13 évvel ezelőtt meghalt. „Hármas ikrek" MOSZKVA: Vlagyimir KOMAROV ezredes az űrhajó pilótája fiával ZSENYA-val és IRA kislányával otthonában. MOSZKVA: Konsztantyin FEOKTYISZTOV tudós, az űrhajó egyik utasa, feleségével, GALINA-val otthonában. MOSZKVA: Borisz JEGOROV orvos, az űrhajó egyik utasa feleségével, ELEONORA-val otthonában. A szovjet rakétatechnika az utóbbi években olyan siker ek­kel kápráztatta el a világot, amelyek meglehetősen ne­hézzé teszik új jelzők használatát. Mégis azt kell mondanunk, hogy hétfőn hajnalban az ember útja a csillagokig történelmi mérföldkőhöz — sőt talán fordulathoz érkezett. Ezúttal első ízben bocsátottak földkörüli pályára olyan űrhajót, amelynek falai között nem egyetlen magányos ember él és dolgozik — hanem közösség. Három ember végzi előre gondosan kitervelt és ezerszer gyakorolt munkáját. Meg van a szimbolikus jelen­tősége annak is, hagy ugyancsak először — nemcsak katona. hanem „civil” is van az űrhajóban: speciális képzettségű orvo-s és tudós, — akik az űrrepülő parancsnokkal összhangban vég­zik feladatukat. Ha emlékeztetünk arra, hogy alig több mint hét eszten­dővel ezelőtt, 1957 október 4-én kezdődött az űrkorszak az első Szputnyik felbocsátásával, megállapíthatjuk, hogy a fej­lődés lélegzetállítón gyors ütemű egyre erőteljesebb lett. Az első Szputnyiktól az első ember (Gagarin) űrutazásáig négy év telt el. Ezt már egy év után követte két egymástól függet­len űrhajó kötelékrepülése, majd újabb egy esztendő múlva olyan kötelékrepülés, amelyben nő (Tyereskova) is részt vett. Ettől a legutóbbi eredménytől kevesebb mint másfél eszten­dő telt el a mostani hármas űrhajó felröppentéséig, magától értetődően az űrkutatás eredményeinek megvan a maguk, nagyon is földi jelentősége. 1963. júniusában a Bikovszkíj— Tyereskova űrrepülés során az amerikai szakértők kijelen­tették, hogy ez a kísérlet a rakéták kapacitásának és teher­bírásának területén kibontakozott szovjet fölény jele. Ugyan­csak hivatalos szakértők úgy értékelték a helyzetet, hogy ezt az előnyt legfeljebb az úgynevezett „gemini ikrek (amerikai terv) szűkíthetné. Ez olyan, esztendők óta a tervezés stádiu­mában lévő kísérlet lenne, amelyben egy űrhajó két repülőt emel a magasba. Egy és negyed évvel ezelőtt az volt az ame­rikai vélemény, hogy a gemini 1965 elején megvalósul, s en­nek alapján az adott pillanatban másfél évesre becsülték az amerikai rakétatechnika lemaradását a szovjet mögött. A mostani hármas szovjet űrrepülés ezt az értékelést irre­állissá teszi — hiszen eleve „lekörözi” a gemini-tervet, még mielőtt az valóssággá válhatott volna. A végső következ­tetés ilyenformán az, hogy a Szovjetunió a rakétatechnika jelenlegi, jóval magasabb színvonalán még növelni tudta azt az előnyt, amellyel hét esztendővel ezelőtt rendelkezett. Ez a hét esztendő világosan bebizonyította, hogy a szovjet ra­kétafölénynek döntő szerep jut a. nemzetközi bélce megőr­zésében, s ez egyik jelentős anyagi tényezője annak a szov­jet politikának, amely a másik oldalon képes visszaszorítani az esztelenül agresszív köröket és megerősíteni, a józan, reá­lis elemeket! Nemcsak a nemzetközi stratégiai viszonyok, hanem a bé­kés verseny szempontjából is döntő, jelentőségű a „hármas ikrek” űrrepülése. Közismert, hogy a rakétatechnika olyan „sűrített” tudomány, amelyet nem lehet más gazdasági és tudományos ágazatoktól függetlenül fejleszteni: ez megkö­veteli a fémkohászattól az elektronikáig a legmodernebb ipar­ágak magasrendű fejlettségét. Az új szovjet űrhajó annak a tanúbizonysága, hogy a leghaladóbb iparágak fejlesztése a Szovjetunióban töretlen ütemben halad. Ez továbbra is leg­főbb záloga ama békés gazdasági verseny megnyerésének, amelynek kibontakozása lehetővé teszi, hogy az ember ne ag­godalommal, hanem nyugodt bizakodással tekintsen a ma­gasba. Moszkvai idő szerint 14 óra 5 perckor a szovjet kozmoví­zió először közvetített adást a Voszhod űrhajó fedélzeté­iül. Az adást képmagnetofon­ra rögzítették. A nézők pontosan látták Konsztantyin Feoktyisztovot az előtérben és mögötte Vla­gyimir Komarovot. Feoktyisz­' tov beszélgetést folytatott a i Földdel. Az arca nyugodt volt, mosolygott. Jól lehetett látni j a mikrofonokat, amelyek út­ján folyt a beszélgetés. A Voszhod fedélzetéről közvetített adást — amely hat percig tartott — az Inter- vízió és az Eurovízió rend­szerei is átvették. DOKrOeCil? A//r\JCS EGY ANPAXINJA, AZ öf?ec> egyre idegesebb z S UL Ti &UPC HMA R 6 r Cl 1MP( A) CSÚCS i

Next

/
Oldalképek
Tartalom