Dunántúli Napló, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-11 / 239. szám
A nemzetközi fényképkiállításról A z idén már másodszor rendez kiállítást a Mecseki Foto Klub. Vállalva a nehézségekkel járó következményeket, olyan kiállítást rendeztek Berlin, Prága, Budapest után a városunkban, amelynél — célkitűzését tekintve — néni is lehetett volna aktuálisabbat választani felszabadulásunk 20. évfordulójára. A kiállítás a másodszor meghirdetett „Szocialista fotóművészéiért” 1963. évi pályázat díjnyertes képeiből áll, melyet a 2500 pályázó 21 000 képéből válogatott ki a nemzetközi bíráló bizottság. A pályázatot a Szovjetunió, az NDK, Csehszlovákia és Magyar- ország fotolapjának szerkesztősége hirdetette meg azzal a céllal, hogy a szocialista országok fotósai magás színvonalú képekben, művészi eszközökkel, sokoldalúan és reálisan mutassák be hazájuk mai életét. A képekkel szemben támasztott igényt jól érzékelteti, hogy a hatalmas képanyagból mindössze 191- et, alig egy százaléknyit tartottak kiállításra és emel díjazásra is méltónak. A magyar fotósok munkásságát 38 kép szemlélteti. Fordulópont a Pécsi Tanárképző Főiskola életében A számadatok szülte kíváncsiságot kielégítő összehasonlításra sajnos nincs mód. Szállítás közben a képek címjegyzéke pótolhatatlanul elveszett. Csak azt vizsgálhatjuk, hogy a képanyag mennyiben tudta az életre- keltett célt megvalósítani, illetve a szocialista fotóművészetet előbbre segíteni. V égignézve a képeket, — amikor a pillanatnyi hatások is elmúltak már, — hiányérzet támadt bennünk. Ügy érez. zük, hogy a képanyag és a kiállítás téljának megvalósítása, — a mai életünk művészi tolmácsolása — még messze áll egymástól. Az életünk sokkal szebb, színesebb, sokkal erősebb a dinamizmusa, lüktetőbb és feszültebb az atmoszférája, szélesebb a horizontja, mint ami a képekből kiolvasható. Joggal keressük a magyarázatát ennek, hiszen a szocialista országok fotósainál nem találunk hivatottabbakat, ennek kifejezésére. A mában, a szocializmus kialakulásának mozzanataiban élnek s mi sem természetesebb annál, hogy szenvedélyes állásfoglalást válunk . tőlük mindarról, ami e fejlődésben mindannyiunk számára örömet, boldogságot, értelmei és érzelmi élményt nyújt. Ezzel szemben a képek többségében az ese- ménvek nem mindig jellemző, szenvedély és izgalom nélküli megörökítését, ábrázolását látjuk. Mivel magyarázhatjuk mindezt? Az első ok talán éppen a cél jellegéből és nagyságból adódik. Mad, szocialista életünket művészi fokon, szocialista, realista módon ábrázolni nem kis feladat. Nyilvánvalóan az tette bátortalanná, félénkké a fotósokat, hogy e kifejezési módnak, még ma sincsenek a módszerei tudományosan és egyértelműen meghatározva a fotóban épp úgy, j mint más művészetben. És, hogy ez nemcsak j nálunk probléma, a többi országok képanyaga bizonyítja ezt. Ennek tudható be, hogy a szocialista tartalmat nem merték a maiság lendületével, színesen és bátran kifejezni, nehogy a szélsőségesség legkisebb vádjával illessék őket. Inkább a szokványos probléma mentes ábrázolás mellett maradtak, melyben itt-ott belecseng az érzelgősség, a romanticizmus Is. Sokszor követnek el bűnt a megújult tartalommal szemben a szerzők, mert a konvencionális sablonokba erőltetik. Alig akad olyan kép, mely a néző fantáziájára. alkotókészségére számítana, rábízva a megindult alkotói folyamat egyéni és sajátos befejezését. Sok kép bőbeszédű részletességgel „rágja a néző szájúba” a mondanivalót. Túlmagyarázza a lényeget, megfosztja vele a nézőt az önálló véleményalkotás örömétől. Emiatt vált a kiállítás egysíkúvá, probléma mentessé. Színesebbé, élvezetesebbé tette volna a kiállítást, ha fellelhető lett volna benne az alkotókat izgató, a bátor útkereséssel járó. az új kort, új módot ábrázolni akaró lendület, egyszóval az alkotás atmoszférája, mely mindenkor értéke, igazi hőmérője egy kiállításnak. H ibái ellenére is, értékeit tekintve hasznos és tanulságos e kiállítás. Némelyik negatívuma, más nézőponttól nézve, pozitívummá válik, ilyen a kifogásolt túlságos „közérthetősége” is. A kezdő és hétköznapi amatőrök által jutnak el a magasabb szintű fotózásig, az igényesebb látásmód szükségességének felismeréséig, a lényeg kultúrált megfogalmazásához. Ugyancsak a kiállítás sürgeti az életünk méltó ábrázolására alkalmas mai kifejezési forma kialakítását. « Esztétikai viták eldöntéséhez is segítséget adott a kiállítás. Szállítás közben pótolhatatlanul elveszett a képek címjegyzéke és ezért a rendezők a képeken nem is tüntethették azt fel. Ennek ellenére mégis hamar alakúit ki intenzív kapcsolat a néző és olyan képek között, melyek mind tartalmi, mind formai szempontból a jelentősebbekhez tartoznak. A véletlen tehát annak a tábornak a malmára hajtotta a vizet, amelyik azt állítja, hogy a jó képnek nem kell sem cím, sem magyarázat. Nem található a kiállításon igazán kiemelkedő, erőteljes alkotás, de példának állítható rossz sem. A legjobbak közé kell sorolni az örök nagy emberi érzelmeket, korszerűen megfogalmazó „Madonnát?’-1, és a mai ember életére jellemző „Fizikus” című képet, mely jól fejezi ki az életünk racionalizmusát, melyben már nem is marad helye lírának, romantikának, ötletes és hatásos az azonos munkába menő emberek formai megkom- ponálása, ahol a foltok ritmusa, a mozgás könnyedsége indokolt vizuális örömet eredményez. Sok a képek között a sportfoto, á tájkép. Képsor mindössze kettő akad. Inkább az életkép és a portré izgatta jobban a pályázókat. Köztük akad a legtöbb kifogásolni való is. Közülük kerül ki olyan is, mely — bár a fasizmus gaztetteit, az emberi méltóságot sárba tipró embertelenséget akarja kifejezni, — a glees határát súrolja. A nyilvánvaló jó szándék ellenére sem lett volna szabad ezeket a zsűrinek elfogadni. Láncot és internáltat ábrázoló szobrot a látható módon lefényképezve, 20 év után a sebesülése helyén, mankójára támaszkodó és síró hadirokkantat így megörökítve nem alkalmas e fenkölt érzelmeknek, szenvedélyeknek a kifejezésére. Réti Pálnak „Ahol sírnak a fák?’ című, a kiállításon látható hasonló tárgyú képe összehasonlíthatatlanul jobb az előzőeknél, pedig csak könnyezve harmatos faággal és a rnaut. hauseni emlékmű felvillantásával érzékelteti érzelmeinek, gondolatainak mindenkit megkapó lényegét. Ha valaki szereti a fényképezést, feltétlenül meg kell nézze a kiállítást. Hibáiból és eredményeiből sok hasznos tapasztalatot szűrhet le magának. Ezzel pedig már elérte a kiállítás a célját és megvalósította az életre keltők elképzelését, sokat tett a Szocialista fotóművészeiért.” HALASZ REZSŐ Tizenhét esztendő nem al- kaimas semmiféle jubileumira, a Pécsi Tanárképző Főiskola életében mégis jelentős az idei tizenhetedik év. Erről beszélgettünk Márk Bertalan elv- társsal, a főiskola igazgatójával. — Milyen változásokat hoz magával a most megindult tanév? — A főiskola fennállása óta eltelt tizenhét év nem nagy idő, de ehhez képest sok új pedagógust adott a társadalomnak. Ez a gyors fejlődés, ami nagy „mennyiségi termeléssel” járt együtt, egyben kemény, megfeszített munkát, is kívánt a főiskola oktatói karától. A rohamos fejlődést lényegében az idei tanévben váltja fed a természetes tempó, s a főiskola most jutott el a végleges jellegéhez. Az idői kezdő első éves hallgatók ugyanis már két szaktárgyat tanulnak négy év alatt. Ez a szervezeti keret lehetőséget nyújt arra, hogy a főiskolai képzés erősen megközelítse az egyetemi szintet. Üj programunk is ezt bizonyítja. Igen jelentős, hogy most már oktatónak és hallgatónak egyaránt lehetősége nyílik . a nagyobb elmélyülésre. A hosz- 6zabb szabadidő feloldja a hallgatók és oktatók feszültségét. Mindez jelentős fordulópontot hozott a főiskola történetében. — Milyen oktató testületé van a főiskolának? — Meggyőződésem, hogy a főiskolán pedagógiailag és ideológiailag egységes oktató- testület alakult ki. Ehhez hozzájárult, hogy az elmúlt tizenhét esztendő alatt oktatóink tulajdonképpen alkotó tudományos munkát végeztek. Hiszen eddig úgyszólván kétévenként változott az oktatási program. Formájában és tartalmában új képzési megoldások, tankönyvek váltogatták egymást. Mindezeket nekik maguknak kellett kidolgozni. A legtöbbször előzmények, tapasztalatok nélkül vágtak neki és oldották meg ezeket a feladatokat. Ez önmagában véve is jelentős alkotó tevékenység volt. — De a nagyfokú pedagógiai tudományos munkásság mellett szakmai kutató tevékenységet is végeztek, részben a Tudományos Akadémia tervprogramjába illeszkedve. Hangsúlyozná kell, hogy mindezt hallatlan egyéni áldozatok árán végezték. Az Akadémia fölhívása alapján felmértük a kutató munkára rendelkezésre álló időt, s az eredmény elenyészően keveset mulatott. A már említett okok miatt a kötött oktató tevékenység mellett csak a szabadidő rovására lehetett kutatni. Mindezek ellenére évről évre gazdag eredményeket mutattak fel, pétóáül Temesi Mihály a nyelvészet, vagy Jeges Károly a fizikai kutatás terén. Az oktatói testületnek ez a .munkája komoly színvonalú, egységes tanári kart kovácsolt össze. — A régebbi, két vagy három éves Jőisliolát végzett tanárok pótolhatják-e a „különbséget", a saját és a mostani főiskolai diploma között? — Mindenele előtt nem szabad lebecsülni a régebbi oktatási program idején szerzett diplomákat sem. Az adott időpontban fontos társadalmi szükségletet oldottunk meg a képzésükkel. Természetes, hogy a rövid két vagy három év alatt feszültebben sajátították el az anyagot, de általában nem vallottunk velük szégyent, sőt egy kis büszkeséggel elmondhatjuk, hogy sokan középiskolába kerültek, s ott tanítanak. Aki mégis tovább akar tanulni, annak a fennálló jogszabályok igen széleskörű, differenciált lehetőséget biztosítanak. Attólfüg- gően, hogy két vagy három év alatt végeztek-e főiskolát, más-más tanulmányi időben egészíthetik ki diplomájukat egyetemi diplomává. Lehetőség van arra is, hogy harmadik szakot szerezzenek, hiszen ezzel nemcsak a tanár, hanem az iskola is jól jár, mert több tárgyhoz lesz szaktanára. — Milyen az általános iskolák szaktanári ellátottsága? — Az utóbbi években rendkívül megnövekedett a középiskolai hálózat. Mivel nincs hozzá elegendő tanár — mint már említettem — sok főiskolát végzett egykori hallgatónk ment él tanítani középiskolába. Ez annyiban káros, hogy a jó középiskolai hálózatnak előfeltétele az erős általános iskolai hálózat. Hiszen az általános iskolákban így is sok a szakképzetlen tanár, aki aztán csak később, levelező oktatással szerzi meg magának az oklevelet. A főiskolán mintegy három és fél ezer. ilyen levelező hallgató tanul. Ez az országos helyzet. Ettől Baranya némiképp szerencsésen eltér. Ebben a megyében a szaktárgyak hatvan százalékát szaktanár tanítja. A fennmaradó része inkább az a jel1 ző, hogy Tanári képesítésű, -O nem megfelelő szakú diplomás tanítja. Mindezekből látszik i főiskolai tanárképzés még mindig igen nagy jelentősége. — Mit tesznek a koma nista szakemberképzés érdekében? — A főiskola egész oU'a'ó testületé és párt szerve- 'te tíz új tanév rendkívül £on‘ s feladatának látja, hogy gyorsítsa a kommunista szakember-képzést. Idei tervünk: kozni a nevelő munka tuv.é- konvságat. Méghozzá nem valamelyik feladatunk háttérbe szorításával, hanem az edc’ ai színvonal mellett, sőt azt fokozva kívánjuk ezt megva'ósí- tani. A lényeg: az oktatás, i nevelés és a tudományos kutatás hármas egysége. A kommunista szakemberképző« gyorsítása érdekében enned: alapján állt sorompóba a főiskola pártszervezete, tanácsa és KISZ-szervezete. Ügy érzem, olyan induló alapot teremtettünk, ami biztosítja, hogy az idén komoly eredményt érünk el. Hiszen ennek előzménye is van, mert a kommunista szalcemberképzés nálunk eddig is hangsúlyos feladat volt. Most tehát így keressük a módszereket ehhez s munkához. — Milyen külföldi kapcsolatai vannak a főiskolának? — Kapcsolataink egyre növekednek. A legrégebbi szálak a lipcsei tanárképző főiskolákhoz fűznél: bennünket. Velük évele óta együttműködünk, amit már dokumentumban !e rögzítettünk. A napokban iöt-, tünk haza Jugoszláviától. Oh, az újvidéki egyetem filozófiai fakultásával beszéltük meg, hogy a jövőben együttműködünk. Elkészítettük a mes- egyezés szövegét, s azt az újvidékiek felettes hatósága jóvá is hagyta. Októberben ők jönnek Pécsre, s itt írjuk alá. \ Pécs és Újvidék közötti együttműködés lényege, hogy köz»! vagyunk egymáshoz, s mérőkét felsőfokú oktatási intézménynél egyaránt van magmás szerb-horvát nyelvi és irodalmi oktatás. Jövőre valószínűleg megkezdődik a rendszeres tapasztalatcsere, így többek között a nyelvtanárok egy hónapos cseréje. Lipcsén és Újvidéken kívül kialakulóban van az együttműködés a nagyszombati és az Ukrajnában lévő draGobi-T főiskola között. — fejezte be nyilatkozatát Márk Bertalan főiskolai igazgató elvtárs. F. D. New Yorkban nagy sikerrel hangversenyezett a szovjet Borodin vonósnégyes. Harold C. Schon- berg, a New York Times zenekritikusa megállapította: „A Borodin- együttes játékában mindenki állandógyönyörűségét lelheti, aki értékelni tudja a tökéletes technikai felkészültséget, nagyfokú muzika- litáslt, és teljes odaadást.” A New York Herald Tribune kritikusa, William Bender szerint: „A műsorból nyilvánvalóan kiderül, hogy a Borodin együttes a viláíg első vo-. nős négyesei közé tartozik.” □ Hetvenhat éves korában Los Ange l-’sben elhunyt a bécsi születésű MOZAIK Ernst Toeh, a modern zene egyik legismertebb komponistája. Toch 1934-ben a nácik elől menekülve költözött az Egyesült Államokba, először főleg kamarazenét, később zongoraműveket írt. Különösen „Etűdjei” arattak nagy sikert. □ A nagy romantikus zeneszerző szülőházában, Zwdckaubam idén először osztották ki a nemzetközi Róbert — Schu- mann-díjat, amelyet ezúttal a lipcsei Annerose Schmidt zongoraművésznő nyert. A fiatal művésznő jelenleg külföldön turnézik. Brüsszelben, Hannoverben, majd Belgrádban, Becsben és Salzburgban. □ A híres londoni Windmill Theatre varieté színház, amelynek mindvégig az volt a jelszava: „Mi még sohasem zártunk be", e hónap végén, 32 esztendő után végleg bezárja kapuit. A londoni West End negyedben ez volt az első varieté, amely meztelen görlöket szerepeltetett. Az. utóbbi években a sztriptíz mulatók olyan erős konkurrencidt támasztottak, hogy a varieté egyre keservesebb helyzetbe került. . A Windmill volt egyébként London egyetlen színháza, amely még a „Blitz" idején, vagyis akkor sem zárta be kapuit, amikor Hitler stukái pusztítottak az angol fővárosban. □ Tö&b új eszperantó nyelvű kiadvány jelent meg a Szovjetunióban, köztük M. J. Lermontov válogatott költeményei a költő születésének 150. évfordulója álltáiméból. 1965- re új. nagy terjedelmű orosz—eszperantó és eszperantó—orosz szótár, vala mini újabb tankönyv kiadású' l-in-.i'-- 'ál: elő. V ».':••• • hátlappal czel"< vakok számára k? szült BraiV” sú eszperantó “a- könyv jelent m'”. a mein azon,i”l fogyott. i
