Dunántúli Napló, 1964. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-23 / 249. szám
19*4 OKTÓBER S3. NJXffHÖ 5 Műemléki hét A lemeskei reformálás tenplen Távol a városi élet lüktető zajától, a kis bekötő út melletti lapályos vidék, enyhe ívelődésébe úgy simulnak be Nemeske házai, mintha csak a baranyai, somogyi öregek történeteinek színhelye elevenedne meg, s hallanánk a régi, szájról- szájra hagyott emlékezést. .......nem lehetett másképpen. csak az a falu maradhatott meg a török alatt, amelyik jól megbújt a vidékbe, úgy, hogy ki se látszott belőle. A sok tölgy, meg fűz megvédte őket, elrejtette a török elől a házakat. Amikor a törökök kitakarodtak, a fákat kiirtották, az eddig megbújt falu hirtelen előjött.” Igen, mindez Nemeske településre jól illik. Régi község, raár 1492- ben megemlékezik róla egy oklevél. Hogy a török menynyire pusztította el, aast ma már nem tudjuk, csak any- nyi maradt az utókor számára, hogy török jlatt is állt a falu. 1566, 1571 évi adólajstrom szerint 10 há* volt mindössze, ami Nemeskét alkotta. A? 1715-ben készült összeírás szerint nemesközség .. s Jóformán csak ennyi amit a múltjáról tudunk. A hagyományok azonban ennél sokkal többet áruinak el a kis község múltjából. A többi vidéki templomtól külsőre alig különböző 1792- ben, épült temploma, s a református parókia matriku- lája mindezt felfedi számunkra, az egyik művészetével, a másik 1766-ban leírt soraival. Idézzünk az utóbbiból. „ ... Hogy Nemeske, bár rengeteg erdő és mocsárok által nádasos és félle eső hely volt, még Is van bizonyos nyoma jelentékeny életnek. A mostani temető helységben, egy sírásás alkalmával, egy szárnyas angyal alakot, kőből kifaragva találtak. — a temetőbe vivő út alatt nagy sikátor, vagy kripta lehet, nagy eső után lehet látni föld színén a téglákat, mik a boltozat tetejét sejtetik. — Sánc ásáskor igen nagy négyszegű köveket találtak, miket a templom padozásá- ra használtak. A falutól keletre van egy „Udvar” nevű kimagasló terület, mely nevét várról vagy valamely tekintetes, hatalmas vitéz úr ottlakásáról kaphatta. A falutól északra eső egyik területi részt Tompa-dűlőnek hívják, Tornpa István pedig Zrínyinek, a Szigeti hősnek egyik vitéz hadnagya volt, ki a Koroknál vár vívásánál is kitűnt — az udvar nevű helven hát az ő vára lehetett? De látszik a hely fekvéséből is. hogy vár lehetett ott, körűié most be- rek, századokkal előbb pe- dik átlábolhatatlan ingovány volt.” Majd néhány lappal tovább ezeket olvashatjuk: „ ... az akkori öregek atyáiktól és nagyatyáiktól hallott szájhagyomány után Nemeske, már a mohácsi vész idején, virágzó nemes eklézsia volt és amely a harcba 18 nemes katonát (insurgens) tartozott kiállítani. Az egyház említett virágzása, a későbbi mozgalmas időkben, mint p. o. Szigetvári Csata, és később is védve lévén a környékbeli lapályok, és őserdők által. semmit sem szenvedett, hanem csendes egyszerűségben, földbe vert, sövénnyel font karók, sárral tapasztva, szalmával fedve — alkotván a templomot, hol prédikátorok, hol iskolamesterek által, megszűnés nélkül hidettetett.” Az írásban megmaradt emléke’"s után tekintsünk végig a templom belsejében. A vakítóan fehérre meszelt fal-'’; közül, mint megany- nyi színes virágfüzér, úgy tűnik elő a fakarzat kazettákra osztott festett előré- sze. A fel járat fakorlátiát, s a szószék tetejét is dús, indás növényi motívumok díszítik. A színpompás kazetták között egy sincs, ami a másikra hasonlítana. A barokkosán csavartszárú virágok a népi teremtőéró, s a díszítőkészség Igen szép példáját tárják elénk. Ki, vagy kfk voltak alkotói? Ezt nem tudjuk, s arra sem válaszolhatunk, hogy a karzat sima elődeszkáját miért osztották négyzetes mezőkre. Talán még a régi ormánsági templomok festési hagyományát követték a megváltozott időkben, megváltozott alkalmazásban. Ugyanis az ormánsági fatemplomoknál a mennyezet deszkáit mezőkre osztva (kazettára), az egyes családok, vagy falusi piktorok gazdagon kifestették. Virágokkal, vagy a képes ábrázolásokkal díszítették. Amikor veszély fenyegette a lakosságot, szétszedték a templomot, s mindenki a maga részét jól elrejtette, s amikor nyugalmasabb idő következett a megőrzött deszkákat, gerendákat ismét összeácsolták. Ezért volt szükség a kazettás tetőmegoldásra. A nemeskel templomnál erre már nem volt szükség maga a templom is téglából épült, szilárd építőanyagból, csak a díszítmény készült fából. Akár a régi hagyományt őrizték meg a nemeskei templom karzatának elkészítésénél, akár új elképzelések szerint készült, a népi művészkedés teremtőerejének egvik szép példáiát csodáljuk benne, becsüljük meg, mint népi műemlékeink egyik szép alkotását. Kováts Valéria muzeológus A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1884. október 23-i, pénteki műsora a 223.8 m középhullámon 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Falusi hétköznapok. — összeállítás. A tartalomból: Ahol megszakítás nélkül folyik a munka. Es ahol megszakításokkal dolgoznak. — Népdalcsokor. Különös könyvtár. — Útközben: jegyeztük fel. — Népi hang- szerszólók. 18 30: Német nyelvű műsor. Faluról falura. — összeállítás. Fúvószene mindenki kedvére. 18 :!0: Magyar nyelvű műsor. Mecseki visszhang. Zenés összeállítás egy emberöltőről. — A bölcsődések. Kislégl Nagy Dénes verse. — Zenés műsor az elsőosztályosoknak. — Külföldi diákok között. Halász Mária riportja. Nyelvtanulás: zenével. — Mai vendégünk Ivasivka Mátyás zenetanár, — Péntek esti kóruskoncert. — Aranydiploma. Szigetvári Sándor nyugalmazott tanár beszél életéről. — Arany- lakodalom. Veress Béláné Írása. U1 mágyamóta és tánelemeze- inkbők — Munkatársaink jelentik. 1« "t: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Az 8rff5g etmVaraja (délután 3 órakor) Móricz Zs, bérlet, IH. Riehárd (este 7 órakor) Bajor, bérlet. MOZI Rövidítések: szv. = szélesvásznú, szi. = színes. Park: Fekete szárnyak (szv. féJ 5, fél 7, fél 9). Petőfi: Képek a magyar némafilm történetéből (fél 5. fél 7, fél 9). Kossuth: Rigolettó (fél 5, fél 7. fél 9). Kossuth Híradó: Magyar híradó. Hableányok, Kapcsoljuk Tokiót, Régi város és mi. Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan. Fekete Gyémánt: A törvény balkeze (szv. 6). Építők: Codine (4. S) Csak 18 éven felülieknek! Páfcs- szabolcs: Élők és holtak I „n. (szv. 5, dupla helyárral). Mecsek- alja: Oly közel az éghez (7). — Vasas II.: Bakfis (7). Ságvári Kultúrotthon: Méhkirálynő (fél 6, fél 8). Csak 18 éven felülieknek: Mohács: Sikoly (6, 8). Szigetvár: Matador (szv. 8). Siklós: Lövés a ködben (7). Pécsvárad: Fogadalom (szv. fél 8). Meszes: Hamu és gyémánt (szv. 8). 1964. október 26-tól november 1-ig Október 2«. ! KOSSUTH RADIO | 8.15: Ritmikus percek. 1.00: A tanári szobában. '9.15: A hét zeneszerzője: Mendelssohn. >10.10: Az óvodások műsora. >10.30: Népi zene. >11.00: Iskolarádió. ] 11.30: Orgona muzsika. (12.10: Mindenki kedvére. 113.28: Verdi: a trubadúr. Ismertetés. ; 14.10: Válaszolunk hallgatóinknak. > 15.05: Kopogás az óceán mélyének kapuján. >16.10: A Gyermekrádió műsora. 116.50: Tánczene. >18.15: Zenekari muzsika. \ 18.40: A jómodor nőm szégyen. [ 19.00: Tombola. í 20.30: A cigányprímás. Operettrészletek. ? 20.50: Családi körben. ,22.15: Népdalok. >22.45: Zongoraművek. | 23.40: Könnyűzene. PETŐFI RADIO > 14.00: Toronyzene. ; 14.35: Délutáni frissítő. i 15.40: A próbatétel. Elbeszélés. ( 16.00: Schubert- művek. J 16.30: Régi magyar dalok. » 16.50: Klasszikus perzsa költők verseiből. >17.05: Lányok, asszonyok . . . ( 17.35: Délutáni hangverseny. £ 18.15: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 118.25: Nótacsokor. >19.00: Mi történt a nagyvilágban? i 19.15: Mendelssohn- kórusok. í 19.30: "Édes anyanyelvűnk. £ 19.35: Budapesti zenei hetek. Filharmonikus zene. (20.25: Üj magyar múzsa. Berda József versei. (21.20: Ray Conniff együttesének műsor rából. >21.40: Egy néptanító portréja. S.00: A hét zeneszerzője: Mendelssohn. Előadás. ! 22.45: Hósapkák. Részletek a Barangolások könyve c. önéletrajzi ciklusból. Fehérnemű- és nőiruha- javitás, átalakítás, készítés TEMPÓ KSZ Pécs, Doktor Sándor * §. Telefon: 18-40 Október 27. ! KOSSUTH RADIO 8.15: Sosztakovics: VI. szimfónia. 8.50: Családi körben. 10.10: Könnyű dallamok. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Mikado. Operettrészietek. 11.52: Napirenden. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Törvénykönyv. 13.15: Renata Tebaldi és Mario del Monaco énekel. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 14.10: Falusi délután. 16.10: Ifjúsági Magazin. 16.35: Kamarazene. 17.05: Rádióiskola. 1. Történelem. 2. Kis Zenei Szótár. 3. Irodalmi kislexikon. 18.15: Könnyűzenei híradó. 19.05: Teresa Berganza Rossini-áriákat énekek 19.25: A Szabó család. 20.25: Népi zene. 21.00: A lázadó ember. Nagy Lajos emlékezete halálának ló., évfordulóján. 22.20: Az iskolarádió postája. 22.30: Bach-hangvwseny. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Énekkarok. 14.25: Zenekari múló.05: Táncmelódiák. 16.10: Verbunkosok, népdalok. 16.45: Először Ázsia csücskén. Előadás. 17.05: Luxemburg grófja. Operett- I részletek. 17.50: Gazdasági Baedecker: a Magyar Kereskedelmi Kamara Piackutató Intézete. 18.00: Mendelssohn: c-moll vonósnégyes. 18.25: Fehér Anna. Változatok egy népballada témájára. 18.50: Rimszkij- Korszakov: E-Iúr klarinétverseny. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Latin-amerikai dalok. 19.35: Budapesti zenei hetek. Igor Ojsztrah hegedűestje. 20.30: Kisfaludy Sándor verseiből. 21.35: Tánczene. 22.30: Arcképek rivaldafényben. 22.45: Lakatos Lajos cimb almozik Október 2S. KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Operettrészletek. 9.09: Rádióiskola. l. Történelem. 2. Kis Zenei Szótár. 3. Irodalmi kislexikon. 10.10: A mindentjáró maimocska. Mese. 10.25: Szecsődy Irén és Szalma Ferenc énekel. 11.00: Iskolarádió. Osztályfőnöki óra. 11.15: Kozák Gábor J ózsef: Muzsika gordonkára és népi zenekarra. 11.27: A Szabó család. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Zenekari muzsika. 14.10: Gyermekkórusok 14.30: Lányok, asszonyok. 15.00: Népi zene. 15.30: Opera részletek. 16.10: Hidas Frigyes— Gál Zsuzsa: Az emberiségért — kantáta 16.22: A hiúság vására Rádiójáték. 18.10: Külföldi tudósítónk jelenti. 18.20: Kemény Klió és Bojtor Imre énekel. 18.45: Horizont. 19.00: Mendelssohn: Szentivánéji álom — kísérőzene. 20.25: Rivaldafény . .. 21.20: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 22.25: Romantikus művészportrék. 23.15: Könnyűzene. 0.10: Kórusok. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Donizetti: Lam- mermoori Lucia — a m. felvonás fináléja. 14.25: Kórusok, népi zenekarok műsorából. 15.05: Az Iskolarádió melléklete. 16.10: Könnyűzenei híradó. 17.05: A zenekar története. II. 17.35: Népi zene. 17.50: Orvosi tanácsok. 17.55: Hirdetőoszlop. 18.10: Schweitzer: apróságok — hangversenykeringő. 18.20: Munkásakadémia 18.45: Magyar költők, magyar dalok. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Filmzene. 19.30: Fiatalokról — fiataloknak. 21.05: Chimay Fesztivál, 1964. 22.20: Plazmák a légkörben. 22.30: Tánczen«. 17.20: Eberhard Wächter énekel. 18.15: Népdalcsokor. 18.40: Kőbe vésett történelem. 19.00: A Stúdió 11 játszik. 19.35: A Magyar Állami Hangverseny- zenekar hangversenye. 22.20: Könnyűzene. 23.15. Üj adatok Ady Endre műhelyéből. 23.30: Brahms: a-moll vonósnégyes. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO 14.00: Az Alekszandrov együttes énekel. 14.25: Ritkán hallott operákból. 15.39: a kovács és a kalapács. Mesék. 16.00: Magyar fúvószene. 16.20: Zenekari muzsika. 17.06: Népi zene. 17.20: Üvegtánc — por- oelánmuzsika. Zenés ajándékműsor. 17.55: Bartók: Gyermekeknek. 18.15: Gilgames. Részletek a világirodalom legrégibb eposzából. 18.40: Mendelssoluv- művek. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Hanglemezgyűjtők húszperoe. 19.35: Suppé-est. 20.?6: Svejk a második világháborúban. Zenés vígjáték három felvonásban. Október 2*. KOSSUTH RADIO 8.16: Népek zenéje. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések. 9.00: Vásár. Elbeszélés. 9.15: Zenekari muzsika. 10.10: A Gyerméfcrádló műsora. 10.50: Operet*- hangverseny. 11.32: Munkásakadémia 12.15 Tánczenei koktól. 13.00: Riportműsor. 13.15: Puccini operáiból. 14.10: Könnyűzene. 14.58: Majomtörténet. Elbeszélés. 15.25: Chopin-zongoraművek. 16.10: Zengjen dalunk 16.40: Farkas Ferenc: Kőműves Kelemen balladája. 16.50: Két Magyar- ország ... H. rész. Október 30. KOSSUTH RADIO 8.15: Édes anyanyelvűnk. 8.20: Könnyűzene. 9.00: Magyarország felfedezése. 9.20: Szimfonikus zene 10.10: Durmol! és Ta- j réjka az óvodában. I 10.30: Népi zene. í 11.00: Iskolarádió. ! 11.30: Tánczene. , 12.15: Opera részi etek. 1 13.00: Ami a jövő hét műsoraiból kimarad. 14.10: Népi zene. 14.40: Nem boszorkány ság — technikai 15.00: Kamarazene. 15.40: Mai magyar elbeszélők. Égszakadás, földindulás. 16.10: Szórakoztató zene. 16.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. 17.00: Tánczené. 18.15: Üj Zenei ÜJság. j 19.00: Sportfórum. 19.15: Szívderítő. Tréfás dalok, anekdoták 20.27: Megszá ml áltatott. Rádiódráma. 21.14: Filharmonikus zene. 23.05: Részletek Lajtai, Abrahám és Fényes operettjeiből. 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: A dszesOT kedvelőinek. 14.25: Pureel 1-művek. 15.05: Daljátékrészletek. 15.56: Tiberiu Oláh: Csángó kantáta. 16.10: Válaszolunk hall ga tóinknak. 16.25: Heti hangversenykalauz. 17.05: A virrasztó. Vajda Jánosról. 17.35: Fellegi Adám és Farkas Ilonka hangversenye. 18.10: Népi zene. 18.45: Mi történt a nagyvilágban? 19.00: Sámson és Delila. Opera részletek. 20.00: Az induló szerepe nagy mestereik zenéjében. 21.05: Táncdalok. 21.40: Láttuk, hallottuk . . . 22.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. Október XL KOSSUTH RADIO 8.15: Lányok, asszonyok . . . 8.35: Egy ária több arca. Wagner: Lohengrin — Grál elbeszélés. Előadás. ".07: Könnyű dallamok. V5: A Magyar—Szc jet Baráti Társaság központi Férfikara * 1 ér ek el. 10.10: Népi zene. Állandó müsorszamok: KOSSUTH RADIO: 4.26: Rákóczi induló. — 4.39; Hirek. Hl*járásjelentés. — *.35—7.54. Vidáman, frissen Zenés műsor — Közben. 5.00; Hírek. ldőja> ísjeienies — 5.05. Falurádió — 6.00; Hírek időjárásjelentes — 6.20. Sport- és totchirek. — 6.35. Htr- ietöoszlop — 6.59. Pontos időjelzés. — 1.00. Hírek idöjárasje- lentes — 1.05. Üj könyvek — 1.30. A budapesu színházak és mozik műsora — 6.00. Műsons mertetés időjárás jelentés — 9.59 Pontos Időjelzés — 10.00. Hírek Toioeiedmenuek dőja- rásjelentés — il.59. Pontos időjelzés — 12.00. Déli kar angszó. — Utána. Hírek laőjarasjelentés — 12.57. Vidék* színházak műsora — 14.00. Hírek időid* ásjelentes — 16.00 Hírek. — 27.56 Műsorismertetés. — 17.59. Pontos időjelzés — 18.00. Hírek időjarásjelentes - 19.54. ló éjszakai, gyerekek Utána. — 20.00: Esti krónika Idöjárasjelentés — 22.00:. 24.00. Hírek idő járás jelentés — 9.30: Himnusz PETŐFI RADIO. 5.00—5.00 Reggeli zene. ~ Közben. VizjelzCh szolgálat. — 6.10. Torna — 6.30 Hitek idöjót ás jelentes - s.úo Hírek Időjárásjelentes — 5.05. Masot idrás — 13.50. •degén nyelvű vlzjelzőszolgálat — 14.10. időjárás es vízállásjelentés — 15.00:. 17.00:, 19.00. 21.00:. 23.00. Hírek >dőiárdsjelentés 10.40: Zenekari muzsika. 11.10: Megszámlálta- tott. Rádiódráma. 12.15: Tánczene. 13.00: Mit olvassunk? 13.20: Operarészletek. 14.10: Fúvószene. 14.25: Bartók: IV. vonósnégyes. 14.50: Hét nap a külpolitikában. 15.00: Hétvége . . . 17.06: Filharmonikus zene. 18.51: Húsz éve halt meg Radnóti Miklós. 19.23: Verbunkosok. 20.25: Lehet-e egymillióval több? 22.30: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 14.00: Könnyű dalok. 14.25: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.35: Mezei csokor; 15.05: Mendelssohn- hangverseny. 16.27: Orvosi tanácsok. A kávéfogyasztásról. 16.35: Operettrészletek. 16.50: Algériai évforduló. 17.05: Népdalok, csárdások. 17.40: Szép magyar novella 17.55: A dzsessz kedvelőinek. 18.15: A filozófia nagy problémái: mozgás és gondolkodás. 18.30: Könnyűzene. 19.00: Közvetítés a Magyar Állami Opera- házból. Szokolay- Sándor: Vémász. Háromfelvon ásos opera. 19.50: Legkedvesebb verseim ... 21.00: Garai Gábor verseiből. 22.00: Szórakoztató zene. 22.25: Beethoven: C-dúr vonósötös. 15.10: Tánczene. 16.05: Bach: Két brandenburgi verseny. 16.35: Offenbach: Orfeusz az alvilágban. Operett két felvonásban. 18.33: Kocsár Miklós: Nagyréüei lakodalmas. 18.50: Naszredin Hod- zsa újabb kalandjai. Rádiójáték. 19.57: A dzsessz kedvelőinek. 20.10: Üj felvételeinkből. Schubert: A szép molnárlány — ciklus. 21.15: Világhírű előadóművészek hangversenye. 21.38: A sarki évszakok: az ősz. 21.58: Zenei magazin. 22.46: Horváth Zsig- mond jegyzete. gnrwiffi 7-l+r-T.TH E November L KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Tánczene. f.05: Édes anyanyelvűn*.. f.10: Kíváncsiak klubja. 16.10: Szivárvány . M 11.56: A hallgatók figyelmébe! 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.50: Vasárnapi publicisztika. 13.00: Művészlemezek. 13.50: Az ízlésnevelés szolgálatában. 14.05: Magnósok, figyelem! 14.35: Üj művével jelentkezik Áprily Lajos. 14.50: A kamarazene remekeib 61. M en- delssohn: d-moll trió 15.20: Szikrák a múltból. 16.08: Népi zene, 16.40: Van új a Nap alatt! 17.02: A Filharmónia Zenekar játszik. 18.35: Szerelem, ifjúság. Elbeszélés. 18.50: Kedves lemezeim. 20.10: Októberben hallották először. Tánczene. 20.46: Az özvegy és leánya. Rádiójáték. 22.25: Magyar nóták, csordások. 23.05: Lírai önéletrajz. 23.15: Zenekari muzsika. 0.10: Richard Tauber énekeL PETŐFI RÁDIÓ 7'.30: Az unitárius egyház félórája. 8.00: Liszt: Pathetikus koncert két zongorára. 8.20: Magyar tájak: Dömötörözés Kun- szentmiklóson. 8.50: Operakalauz. Rossini: Teli Vilmos Ismertetés. 9.50: Gazdaszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. 10.05: Vezényel Hans Knappertsbusch. 12.23: Kulturális élet Makón. Riport. 12.38: Mit hallunk a Jövő héten? 13.10: Fúvószene. 13.28: A kis kanász. Mesejáték. 14.25: Három Händel operanyitány. * ' 50* Vo-"-‘Vöz! ka ki de »/köp. Október 27, kedd 8.05: Iskola-tv. Orosz nyelv és ált. isk. VI. oszt. számára. 9.00: Iskola-tv. Kör? nyezetismeret. 10.05: Iskola-tv. Földrajz az ált. isk. V. osztálya számára. 14.00: Iskola-tv. Orosz nyelv az ált. isk. VI. oszt. számára. 14.55: Iskola-tv. Környezetismeret. 15.50: Iskola-tv, Földrajz. 17.28: Az iskola-tv postája. 17.45: Hírak. 17.50: Kukkantó. 18.30: Magyar kisfilm. 18.45: így is lehet, úgy is lehet? Ipari műsor. 19.05: Sötétből a fényre, a Magyar Tv dokumentum-filmje Szomolyáról. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Napi jegyzetünk 19.50: Akinek nincs pénze. Nagy Lajos írásaiból, 21.20: Alkotóműhely: Picasso. Angol film. 21.50: Tv-híradó. — 2. kiadás. Október 26, szerda 9.30: Tv-híradó. 9.40: Bajbajutott Gentleman. Ma gyárul beszélő angol film. 11.00: Cirkuszi álmok. NDK kisfilm. 17.28: Hírek. 17.35: A Magyar Hirdető műsora. 17.45: A „Vizek anyjának” felfedezője. Emlékműsor Magyar Lászlóról. 18.15: Belépés csak tv-nézőknek. Helyszíni közvetítés a Pénzverdéből. 18.45: Esti mese. 18.55: Demeter Imre színházi jegyzete. 19.05: Közvetítés a Pécsi Nemzeti Színházból. Shaw: Az ördög cimborája. A közvetítés I. szünetében: Tv-híradó. 21.15: Képek, történetek. Boldizsár Iván műsora. 21.30: Arcképek és találkozások. Barcsay Jenő Kossuth-díjas festőművész. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. Október 29, csütörtök 17.10: Iskola-tv. Kémia az ált. gimn. L oszt. számára. 17.40: Hírek. 17.45: Hol volt, hol nem volt. 1. Az elveszett gomb. Képes mese. 2. A macska— egér háború — mesejelenet. 3. Játszanak az óvodások. 18.15: Házunk tája. Szüret utáni tennivalók. 18.20: A jövő hét műsora. 18.35: Hetedhét országban. Helyszíni közvetítés a Pálma Gumigyárból. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Napi jegyzetünk 19.50: Filmnovellák . .. A pisztolylövés. Biztosítás szerelemre. Magyarul beszélő francia kis játékfilmek. 20.40: Zenélő órák. A távoli népek zenéje. 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás. Október 36, péntek 8.05: Iskola-tv. Kémia az ált. gimn. I. oszt. számára. 9.00: Iskola-tv. Tanulmányi kirándulás. 9.30: Tv-híradó. 9.40: Filmnovellák. A pisztolylövés. Biztosítás szerelemre. Magyarul beszélő kis játékfilmek. 10.30: Kisfilm. 11.00: Telesport. 11.15: A jövő hét műsora. Október 31, szombat 17.38: Hírek. 17.45: Nyílt tárgyalás. Az építőipari fiatalok problémáiról. 18.45: Magyar pamasz- szus. Radnóti Miklós. Lírai dokumentumfilm. 19.10: A zene barátainak. A. Segovia ei- tározik. Amerikai kisfilm. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Hétről hétre. 19.55: Nagy síkér«! volt . . . Halhatatlan melódiák. Olasz kis- film. 21.25: Szellemi olimpia. Rádió. tv. film és képzőművészet. 21.55: Tv-híradó — 2. kiadás. November t, vasárnap 9.30: Iskola-tv. Fizika az ált. gimn. **stt és levelező ta go- zata n. oszt. számára. 10.00: Az Iskola-tv jövő heti műsorának ismertetése. 10.05: Foxi Maxi kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. 10.25: Múzeumi vetélkedő. Közvetítés Pécsről. 11.25: Történetek Leninről. Szovjet film. A KlSZ-filmszemi- náriumok részére. 13.55: Oroszlányi Bányász-Ózdi Vasas NB I. B. Bajnoki labdarúgó-mérkőzés közvetítése Oroszlányból. 15.50: Sötétből a fényre. A Magyar Tv dokumentumfilmje. 16.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Achájok. Bolgár régészeti kisfilm. 18.25: Tv-magazin. A hegyek között. 18.55: Esti mese. 19.05: Varsói üdvözlet. A Lengyel Állami Nagycirkusz műsorának közvetítése a Fővárosi Nagycirkuszból. A közvetítés szünetében: Tv-híradó. Kb.: 22.00: Telesport. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió a mfhorvál- toztatás Jogát fenntartja.) DUNÁNTÚLI napló az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 15-33; 17 óra után: 60-11. Belpolitikai rovat: 31-63. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi János Ú1 11. Telefon: • 15-32 15-33. 50-00. Pécsi Szikra Nyomda. Pécs. Munkácsy M u 10. Felelős vezető M?lles Rezső. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetni díj 1 hőn*n-a i2.— Fi. Indexszám; 25 054.