Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-15 / 216. szám

ftlAPLÓ 1964. SZEPTEMBER 15. Tito elnök látogatása Dunaújvárosban Események képekben I 11 iUMüH (Folytatás az 1. oldalról.) vendégek és a házigazdák rö­vid városnézésre indultak. Vé­gigsétáltak a Bartók Béla úton, a Kossuth Lajos utcán, egészen a Vasmű út elején lévő mun­kásszállóig. Innen gépkocsin folytatták útjukat a Vasműbe. Amerre elhaladtak mindenütt százak és százak köszöntötték tapssal, éljenzéssel Tito elnö­köt, Kádár Jánost és a többi vendéget. A kohászati kombinátban először a hideghengerműben a spirális csőgyártást tekintet­ték meg, majd a meleghenger­műben ismerkedtek a Jnunka­folyamatokkal. Megnézték az úgynevezett előnyújtót, a le- mezsor munkáját. Hosszabban időztek a meleghengermű vil­lamosgéptermében is, ahon­nan a gépsorok és berendezé­Kádár János sek villamosenergia ellátását irányítják. A gyárlátogatás után a vas- szerkezeti üzem nagy szerelő­csarnokában a vendégek röp- gyűlésen találkoztak a dunaúj­városi dolgozókkal. Nagy taps, éljenzés fogadta a tribünre lé­pő Joszip Broz Titót, Kádár Jánost és a többi kedves ven­déget. Takács Imrének, a duna újvárosi pártbizottság első tit­kárának megnyitó szavai után Kádár János lépett a mikro­fonhoz. Nagy taps köszöntötte a párt első titkárának beszédét, majd Joszip Broz Tito lépett a mikrofonhoz. A jugoszláv államelnök sza­vai után hosszan zúgott a taps, a gyűlés részvevői melegen ünnepelték a vendégeket, él­tették a magyar-jugoszláv ba­rátságot. A gyűlés Takács Im­re zárszava után az Interna- cionálé hangjaival ért véget. Mindkét nép a haladás oldalán áll Kádár János dicsérettel szólt a Dunai Vasmű dolgozói­nak munkájáról, s külön kie­melte, hogy a gyár 35 mun­kacsapata elnyerte a Szocia­lista Brigád címet, a két je­lentős üzemegység pedig már a Szocialista Üzem címmel büszkélkedhet. A Központi Bi zottság és a kormány nevében gratulált a hatalmas üzem kol­lektívájának a szép eredmé­nyekhez, az első félévi terv teljesítéséhez és sok sikert kívánt a vasmű dolgozóinak további munkájához. Joszip Broz Tito magyar­országi látogatásának jelentő­ségét méltatva Kádár János rámutatott: e látogatásban is kifejezésre jut az a meggyőző­dés, hogy a magyar és a ju­goszláv népnek jó egyetértés­bei kell élnie, hiszen mindkét nép a haladás oldalán áll és a szocializmust építi. Beszélt a magyar—jugoszláv tárgya­lásokról is, s kiemelte, hogy az eszme cárét jó elvtársi szellem jellemzi, a tárgyaló felek vé­leménye valamennyi döntő kérdésben azonos, vagy na­gyon közelálló. Nagy taps fogadta a Köz­ponti Bizottság első titkárá­nak szavait, amikor arról be­szélt: nekünk az a vélemé­nyünk, hogy nagy nehézségek Tito elnök I árán egyedül is lehet ered- ' ményeket elérni, ha azon­ban összefogunk, könnyebb az élet, eredményesebb a mun­ka, gyorsabb az előrehaladás. Ezért úgy véljük, a jelenlegi világhelyzetben elsősorban a szocialista országok erejét kell tömöríteni, hogy ezt a hatalmas erőt szegezhessük szembe a háborús provoká­ciókkal, az imperialista törek­vésekkel. Népünk akarja ezt az egységet, s a magyar dol­gozók kötelességüknek tart­ják, hogy híven szolgálják az erők egyesítésének, a testvé­ri népek összefogásának esz­méjét. Jugoszláv elvtársaink­kal, barátainkkal jó a viszo­nyunk, s megvannak a felté­telek ahhoz, hogy tovább­fejlesszük együttműködésün­ket a nemzetközi élet síkján is. Kádár János beszéde végén hangoztatta, hogy Tito elnök és a többi jugoszláv vendég magyarországi látogatása, ta­lálkozásaik a magyar dolgo­zók képviselőivel tovább erő­sítik a két nép barátságát, elősegítik közös ügyünk, a szo­cializmus és a béke győzel­mét. Szavait nagy taps köze­pette a magyar és a ju­goszláv nép barátságának, va­lamint a béke és a szocializ­mus éltetésével fejezte be. A béke megőrzése elengedhetetlen feltétele a két ország fejlődésének Hosszan zúgott a taps, ami­kor Joszip Broz Tito a mik­rofonhoz lépett. A jugoszláv álamfő meleg szavakkal kö­szönte meg a baráti fogad­tatást és sok sikert kívánt a dunaújvárosiaknak további munkájukhoz. Elmondta, hogy Dunaújváros modern házso­raival, szép utcáival mély be­nyomást gyakorolt rá s elis­meréssel beszélt az üzemláto­gatás során szerzett tapasz­talatokról is. A Vasműben kitűnő termékeket állítanak elő, s a munkások jó munka- feltételek között dolgozhat­nak. Utalt arra, hogy a két ország vezetőinek mostani tárgyalásain sok szó esik Ju­goszlávia és Magyarország gazdasági együttműködéséről. Kiemelte: a kooperáció széle­sítése rendkívül fontos, hi­szen egyes termékek előállí­tására Magyarországon, máso­kéra Jugoszláviában jobbak a feltételek. Tito elnök ezután rámuta­tott. hogy Jugoszlávia dol­gozói a felszabadulás óta sok új gyárat, üzemet építettek, fejlesztették a közlekedést, javították a dolgozók életszín­vonalát. sok új otthont te­remtettek. Az eredmények­kel azonban nincsenek meg­elégedve, s tudják, hogy még Bokát kell tenniük az élet- és munkakörülmények javításáért A továbbiakban hangsú­lyozta, hogy a béke megőr­zése elengedhetetlen feltétele a két ország fejlődésének is. A béke biztosításáért, meg­őrzéséért Jugoszlávia és Ma­gyarország nemzetközi síken is együtt működik, s mindent megtesz, hogy a gyakorlat­ban megvalósuljon a békés egymás mellett élés, a kü­lönböző társadalmi rendszerű országok békés együttműkö­dése. Egy új háború rendkí­vüli pusztításokat okozna, minden eddiginél nagyobb véráldozatot követelne és mérhetetlen szenvedést zúdí­tana az emberiségre. Az atom háború mindenekelőtt a mun­kás- és parasztemberek mil­lióit pusztítaná el, rombadön- tené mindazt, amit az embe­riség hosszú évszázadokon, év­ezredeken épített, megsemmi­sítené a kultúra minden kin­csét. Igaz, a háborúban elpusz­tulnának a kapitalisták, meg­semmisülne kapitalizmus is. De kapitalisták csupán né­hány tízezren vannak, dolgo­zók Viszont sok-sok mil­lióan, s egy atomhábo­rúban nyilvánvalóan nem győzne senki. Ezért kell mindenképpen megakadályoz­nunk a háború kitörését, együtt harcolnunk a lefegy­verzésért. Megszületne a fegy­verek nélküli világ, gyorsab­ba* emelkedhetne a dolgozók életszínvonala, gazdagabb, boldogabb lenne az élet a föl­dön, s az egész emberiség él­vezhetné a lefegyverzés elő­nyeit. A jugoszláv államfő hozzá­fűzte: fontos feladat a hábo­rús erők elleni egységes fellé­pés, a munkásmozgalmon be­lüli szakadás megakadályo­zása. Ezen a téren is azonos a véleményünk, hiszen a ju­goszláv és a magyar nép egyaránt feladatának tekinti az egység megszilárdítását. Joszip Broz Tito végül to­vábbi sikereket kívánt a ma­gyar dolgozóknak az ország­építő munkájukhoz, szocialis­ta fejlődésükhöz, s szavait a magyar és a jugoszláv dolgo­zók barátságának éltetésével zárta. * A Fejér megyei pártbizott­ság és a megyei tanács a du­naújvárosi Arany Csillag Szálló nagytermében díszebé­det adott Tito elnök és a töb­bi vendég tiszteletére. Az ebé­den Juhász János, a megyei pártbizottság első titkára, és Joszip Broz Tito pohárköszön­tőt mondott. Az ebéd végén Juhász János a megye és Du­naújváros nevében ajándéko­kat nyújtott át a vendégeknek. Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a kormány elnöke vasárnap délelőtt viszontlátogatást tett Joszip Broz Titonál, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársa­ság elnökénél, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkáránál. A látogatáson jelen volt Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Péter János külügyminiszter és Bíró József kül­kereskedelmi miniszter. A képen: Gáspár Sándor, Tito, Kádár János és Dobi István. KOZMOSZ 45 Moszkva : Vasárnap újabb mestersé­ges holdat bocsátottak fel a Szovjetunióban, a Kozmosz— 45-öt. A szputnyikon felsze­relt tudományos műszerek annak az űrkutatási prog­ramnak a folytatását szolgál­ják, amely az 1962. március 16-i TASZSZ-nyilatkozat je­lentett be. A Kozmosz—15 pályáját a következő adatok jellemzik: A kezdeti keringési idő 89,69 perc; a Földtől mért legnagyobb távolság (apogeum) 327 kilo­méter; a Földtől mért legkisebb távolság (perigeum) 206 kilo­méter; a pálya síkjának az Egyen­lítő síkjához mért hajlásszöge 64 fok 54 perc. A szputnyik műszerei kifo­gástalanul működnek. A be­érkező adatokat koordinációs számolóközpont dolgozza fel. Megkezdte munkáját a vatikáni zsinat harmadik ülésszaka Vatikánváros: VI. Pál pápa hétfőn a Szent Péter bazilika főoltáránál mondott miséjé­vel megnyitotta a vatikáni zsinat harmadik ülésszakát, amely előreláthatólag 10 hétig tart A zsinat 1962. október 11- én kezdte meg munkáját XXIII. János pápa kezdemé­nyezésére. A pápa miséjén hétfőn több mint 2500 püspök és más egy­házi méltóság vett részt. Szá­mos vendég is jelen volt a Szent Péter bazilikában, töb­bek között diplomaták és nők is. A nem katolikus kérész • tény egyházak mintegy hatvan megfigyelővel képviseltetik magukat. •• Összeomlott a vértelen puccs Dél-Vietnamban Hétfő reggelre Dél-Vietnam­ban összeomlott a Khanh tá­bornok ellen vasárnap hajnal­ban végrehajtott puccs. A saigoni rádióban sugárzott rövid közlemény bejelentette, hogy a kormány hadserege el­lenőrzés alatt tartja az egész országot. A rádió épületét visszafoglalták Khanh kor­mánycsapatai. Khanh tábornok vasárnap este Dalatból, a hegyek közt fekvő üdülőhelyről visszatért Saigonba, ahol tanácskozáso­kat folytatott Nguyen Ca Ky- vel, a dél-vietnami légierő parancsnokával, aki hűségéről biztosította a Khanh-kor- mányt, továbbá Alexis John- sonnal, az amerikai nagykövet helyettesével. Ezt követően hétfőn hajnalban ismét el­hagyta a fővárost, ezúttal Cap St. Jacques tengerparti üdülőhelyre utazott. Saigon felett hétfőre virra­dó éjszaka és még hétfőn reg­gel is a légierő vadászgépei cirkáltak, hogy ellenőrzésük alatt tartsák a puccs szerve­zői — Van Phat dandártábor­nok és Van Dúc vezérőrnagy — által a városba irányított fegyveres erőket, amelyek hír szerint a 4. hadtest tagjaiból álltak. A repülőgépek beavat­kozására nem került sor, mert Nguyen Ca Ky tábornok, aki­nek a támogatására a hadse­reg vezető tisztjei között egy­re többen sorakoztak fel, tár­gyalásokat ajánlott fel a pucs- csistáknak. Nyilván e tárgya­lások eredményeként hétfőn reggel megkezdődött a Van Phat által Saigonba vezényelt katonák kivonása. A főváros felé vonulnak a kormánycsapatok. Saigonban azonban a helyzet igen zava­ros, mert a sok csapatmozdu­lat közepette nehéz megálla­pítani, kik támogatják a kor­mányt és kik a puccsistákat. DUNANTCLJ NAPLÓ A Magyar Szocialista MunkaspSr Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János át 11. Telefon: 15-32. 15-33; 17 Óra után: 60-11 Belpolitikai rovat: 31-63. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalai Felelős kladő: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs Hunyadi út 11 Telefon: • 15-32. 15-33 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz Felelős vezető Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előíizethf tő a helyi postahivatalok n<3 és kézbesítőknél. Előfizetési di1 í hőnapra 12.- Ft Indexszám: 23 054. Jovanka Broz, Tito elnök felesége és Kádár Jánosné szom­baton felkereste a Váci utcai Különlegességi Divatszalont, ahol divatbemutatót rögtönöztek a látogatók tiszteletére. A divatbemutató után a vendégek rövid sétát tettek a Váci utcában, majd betértek a Luxus Áruházba. A képen: Jovanka Broz, Tito elnök felesége és Kádár Jánosné a Különleges­ségi Divatszalonban. Moszkva: Sarvapalli Radhakrishnan, indiai köztársasági el­nök szeptember 12-én megkoszorúzta a Lenin mauzóleumot. A képen: Radhakrishnan (középen) a Lenin mauzóleum előtt kíséretével. Áramszünet — Áramszünet lesz szeptember 15- én 7—16 óráig nagyfeszültségű hálózat karbantartása miatt az alább behatárolt területen: Vas­vari P. u., Pozsony a., Dohány u., Kilián Gy. u., Központi Egye­tem, Légszeszgyár u. 3—7, Koller u., 48-as tér, Rákóczi út 73—79, Zsolnay u. 1—3, Nagy L. u. 1—13, Irányi D. tér, Egyetem u., Kö­nyök u., Márton u., Orsolya u„ F-malom u. 1—13, Kossuth L. u. 53—93, 50—74, Katalin u. 10—14, 1—5, 13—25, Ady E. u. 9—45, 8— 44, F.-Havi U. 1—17, 14—20. F.­Vámház u., Rudas L. u., Major u. 1—23, 2—24, Erzsébet u. 1—15, 2— 22, Vöröskereszt u. 16—40, 15—39, Sándor u. 12—26, 13—23, Dugonics u. 20—42, 25—47, Csillag u. 16/1— 34. 13—33, Béla u. 14—16, 13—19, Rippl R. U. 12—16, 11—17, Kiss E. u. 2—56, valamint az Endre ut­cában. (x) — Áramszünet lesz szeptember 16- án 7—17 óráig hálózat karban­tartása miatt Danicz pusztán. Va­sas I., Vasas II. községekben, Rücker- és István-aknán. (x) — Áramszünet lesz szeptember 15-én 7—17 óráig hálózat karban­tartása miatt Nagykozár, Magyar- sarlós, Hásságy, Olasz I., Olasz II., községükben és a pécsújhe y; szőlőhegyen. (x) — Áramszünet iesz szeplei— 15-én 7—16 óráig nagyfes-züít; égü hálózat karbantartása miatt az alább behatárolt területen: Szé­kely u., Kun u., Bessenyő u Tö­rök u., Bányász u. Bártfa u., Kispiricsizma dűlő, Engels u. JCr- 86, 37—81. Torda u., Bokor u., Vadász uh., Tündéi u., Kalapács u., Sarló u., Pósa Lajos ti. C—4G, 5—37, Hajnal u., Szivárvány u., Baranyavár u. a Pósa Lajos utcá­nál. (x) A Dél-Dunántúli Aramszolg to Vállalat komlói üzemvezet • *ge értesíti fogyasztóit, hogy szer*- m- ber 20-án 7—16 óráig karba- - ir­tási munkák miatt az alább; ’ie- lyeken áramszünetet tarí: ’íis- battyán. Mecsekiánosi-puszta. en- derföld. Somágtető. Kossuth L. u., Halastó. Gesztenyés, Zobák- puszta, Kossuth-akna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom