Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-23 / 223. szám
Pécsre érkezett Waclaw Tulodziecki, • lengyel közoktatásügyi miniszter A városi tanács elnöke, Körösi Lajos elvtárs fogadta vendégeinket XXI. ÉVFOLYAM Ara 30 FILLÉR Mint jelentettük, az Országházban megkezdődtek a magyar—etióp tárgyalások. Az Elnöki Tanács részéről Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, a kormány részéről Kállai Gyula, a kormány elnökhelyettese vezette a tárgyalásokat. Etiópia részéről I. Hailé Szelasz- szié, Etiópia császára vezette a tárgyalásokat. Kedden délelőtt Pécsre érkezett Waclaw Tulodziecki, a Lengyel Népköztársaság köz- ók tatósügyi minisztere, valamint a kíséretében lévő szelői érzik magukat Baranyában a mezőgazdasági gyakornokok Hétfőn délután a megyei tanácson fogadáson vettek részt azok a nemrég végzett mezőgazdasági mérnökök és felsőfokú technikumi hallgatók, akik gyakornoki idejűket Baranya termelőszövetkezeteiben töltik. Földvári János, a megyei tanács elnökhelyettese, Szániel Imre, a mezőgazdasági osztály vezetője és Pe tő- házi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei bizottságának ni unka társa meghallgatta véleményüket. A fiatal mérnökök jól érák magukat, komoly perspektívát látnak fejlődésükhöz, s nem egy kijelentette. hogy sávesan maradna továbbra is, a gyakornoki idő eltelte után ebben a megyében mélyiségek, így Zygmunt Par- nowslci, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsa titkárságának vezetője és Edward Zarchajkiewicz, a lubilini vaj. das ági tanács oktatásügyi osztályának vezetője. A vendégeket magyar részről Molnár János népművelési miniszterhelyettes kísérte. A küldöttséget a Pécsi Tanárképző Főiskolán fogadták. A lengyel vendégek látogatásának az a célja, hogy tanulmányozzák a magyar tanár képzést. Lengyelországban ugyanis csak az általános és a középiskolák, valamint a kifejezetten pedagógusokat képző felsőfokú intézmények tartoznak a közoktatásügyi minisztérium szervezetébe. Most az ő rendszerüktől eltérő magyar pedagógusrendszert ta nulmányozzák országunkban. Ezen belül is elsősorban a politechnikai pedagógusképzés érdekli a vendégeket Ez a fajta felsőfokú oktatás ugyanis világszerte gyerekcipőben jár, de nálunk némileg fejlettnek mondható. Éppen ezért a főiskolán a természettudományi és a műszaki tanszékeket mutatták be a lengyel küldött ségmek. A főiskolai látogatás után a küldöttség a városi tanácsra hajtatott, ahol Körösi Lajos elvtárs, a Pécs városi Tanács vb-elnöke és Kabar Ferenc oktatási osztályvezető fogadta őket. Utána az újrmecsekaljai Bánky Danát utcai gimnáziumba és általános iskolába mentek. Megnézték a tantermeket, az ebédlőt, az úttörő szobát. Az Olimpia étteremben elfogyasztott ebéd után Bogád- ra utaztak az ottani általános iskola megtekintésére. A tervek szerint Bogádon csatlakozott a küldöttséghez Palkó Sándor elvtárs, a megyei tanács vb-etnöke és együttesen Harkányba utaztak. A látogatás előreláthatólag egy nap alatt végetér. 1. Hailé Szelasszié, Etiópia | császára és kíséretének tagjai j kedden Komárom megyebe látogattak. A vendégeket útjukra elkísérte Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Szarka Károly külügyminiszter-helyettes. Erdei Lászlóné országgyűlési képviselő, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, Rácz Pál, hazánk etiópiad követe és Gergely Miklós, a Külügyminisztérium protokoll osztályának vezetője. Az etióp uralkodót és fcfsé- i rétét a komáromi vasútállo- ' máson ünnepélyesen fogadták. Az etióp és magyar nemzeti zászlókkal, üdvözlő feliratokkal díszített pályaudvarra a bányászzenekar indulójának hangjai mellett 10 órakor gördült be a vendégek különvo- naita. A megye és a komáromi- járás vezetői szívélyesen üdvözölték L Hailé Szelasszié császárt és a társaságában lévő magyar személyiségeket, középiskolás fiatalok és ifjúmunkások virággal kedveskedtek a látogatóknak. Krosz- ner László, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, a megye lakosságának szeretetteljes köszöntését tolmácsolta. — örülünk, hogy felséged személyében egy háromezer éves, nagyszerű történelmi múlttal rendelkező szabadság- szerető nép képviselőjét üd- I vözölhetjük — mondotta. — A magyar nép, s közte megyénk lakossága is, ismeri és nagyra értékeli azt a küzdelmet, amelyet az etióp nép felséged vezetésével országa felvirágoztatásáért, szabadságáért és függetlenségéért folytat. önben a békeharc, a békés egymás mellett élés tántoríthatatlan hívét, a szabadságért és függetlenségért küzdő Afrika kiemelkedő személyiségét üdvözöljük. Hailé Szelasszié császár meg köszönte a hözzáintézett szívélyes szavakat, s utalt arra. hogy magyarországi látogatásukat jelentős eseménynek tekinti a két ország közötti kapcsolatok elmélyítésében. Elmondotta. mély benyomást tettek rá azok az eredmények, amelyeket a magyar nép életszínvonalának emelésében elért.' 'SzoTgálmuk.' .eredményes munkájuk példamutató lehet más nemzetek számára is — mondotta. Az üdvözlő beszédek elhangzása után a vendégek — a megyei vezetők társaságában — gépkocsin Bábolnára indultak. Bábolnán a község bejáratánál díszkapu fogadta a látogatókat, akiket Losonczi Pál földművelésügyi miniszter, Gécs Pál, az Állami Gazdaságok Komárom megyei Igazgatóságának vezetője és Burger Róbert, a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója üdvöÉj,szaka: talaj menti fagyok I követkexő napokban javul ax idő A nyugati ciklonokkal érkezett hidegbetörés esőzéseket, majd szokatlan erős lehűlést okozott Európaszerte. Hazánkban inár kedden hajnalban t- : fokos minimumokat mér- j 1 s méter magasságban, a; ía'ai szintjén pedig 0,5—2' fok'g süllyedt a hőmérő higanya. A Meteorológiai Intézet Központi előrejelző osztályán elmondották, hogy a következő 36 órára határozott javulást várhatunk. A szél lassan már- sé! ”d!k. a futóesők, záporok száma tovább csökken, jobban érvényesül a napsütés. A szerdara virradó éjszaka — éppen a var ható íelderüléSj » kipárolgási hőveszteség növekedése révén — a lehűlés valószínűleg eléri a mélypontját: a normális mérési magasságban plusz 2—6 fokos minimumok, a talaj szintjén — főleg a délkeleti megyékben és más tájakon is a szélvédett völgyekben — kisebb talajmenti fagyok lesznek. A délutáni órákban előreláthatólag 12—16 fokig emelkedik a hőmérséklet. A távolabbi kilátásokról szólva a meteorológusok közölték hogy a következő napokban valószínűleg már Kó- zép-Európában, s így hazánkban is szárazabb, derültebb időszak, erőteljesebb felmeleKedden reggel Pécsre látogatott Aczél György elvtárs, a* MSZMP Központi Bizottságának tagja, a művelődésügyi miniszter első helyettese, Baranya megye listavezető országgyűlési képviselője. Aczél György elvtárs kedden a megyei tanács termében a város és a megye kulturális életének vezetőivel találkozott, s konzultációs tájékoztatót tartott a politikai élet és a kultúrpolitika időszerű kérdéseiről. Díürfán az Orvostudományi Egyetem és a Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi K ->» tatóival folytatott tájékoztató jellegű bcBztiSgeté st. zölt. Úttörők virágcsokrokkal köszöntötték a vendégeket, majd a művelődési ház nagytermében Burgort Róbert ismertette a gazdaság múltját, jelenét, eredményeit és terveit. Az etióp uralkodó közvetlen hangon mondott- köszönetét a tájékoztatásért és őszinte elismeréssel nyilatkozott a gazdaság eredményeiről, termékeiről, amelyek a világ legkülönbözőbb részeire eljutnak. Beszélt arról is, hogy az országok vezetőinek, kormányainak arra kell törekéd- niök: megfelelő feltételeket teremtsenek a termelés fejlesztéséhez, jobb életkörülmény eket biztosítsanak népeiknek, Etiópiában az épíiőmurt- ka során szintén nagy erőfeszítéseiket tesznek a mező- - gazdaság hozamának növeléséért;, . az állattenyésztés "■ fé> leszíéséért. A császár ezucán aonaik a reményének adott kifejezést, hogy magyarországi látogatása tovább erősíti Etiópia és hazánk kapcsol í - tait, majd újabb sikereket kívánt a gazdaság dolgozóinak munkájukhoz. A ; látogatás programjának leglátványosabb része következett ezután: a 175 éves gazdaság vezetői — a hagyományokhoz hívén — lovas bemutatóval kedveskedtek vendegeiknek. Harsonaszó nyitotta meg a színpompás bemutatót, s elsőként a gazdaság masys - ro® díszruhába öltözött ifjú- lovasai vonultak fel. A ven dégek nagy tetszéssel nézték végig a gazdaság messze fő dön híres ménesét, köztük az arab és angol teliivér loraka1. s a díszes fogatparádéi * Kedden este magyar—etióp közös közleményt írtak alá >z Országház Munkaesy-tenné- ben. A közös közleményt magv a' részről Dobi István, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, etióp részről I. Hailé Szelasszié. Etiópia császára írta alá. Az aláírásnál jelen voll K - dár János, a kormány ein»' <. Kisházi Ödön, az Elnöki Ta nács helyettes elnöke, Káli a i Gyula és Pap János. » kormány elnökhelyettesei. Ki - Károly, az Elnöki Tanáé- 1 - kára. dr. Horgos Gyula ' és gépipari, llku Pál műve'' - désügyi, Losonczi Pál földművelésügyi, Péter János köJii? - miniszter, dr. Beresztóczy Miklós, az országgyűlés alel- -iöke és a politikai élei föhh más vezető személyisége Ott voltak az aláírásnál 1. Hailé Szelasszié császár kíséretének tagjai is. Magyar-etióp tárgyalások I- 'Halié- Üzelasszié ellop e«á**s'»r láiogutáMi liomárom mffftében 223. SZÁM