Dunántúli Napló, 1964. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-19 / 220. szám

4 Még egyszer bérletögyben • M " ■ r. a lova hel Iskolai rendezvényeken ne legyen szeszes ital ülést tartott a megyei Alkoholellenes Társadalmi Bizottság HÍREK \ i2. aköV a tanulóbér- ! Tegnap, pénteken délelőtt I küzdelemnek. Az előadások­lclek kiadásával kapcsolatban ülést tartott a megyei Alk a vonatkozó vezérigazgatói utasítás szerint járt el. A ta­nács észrevételezése folytán az igazolások elengedése tárgyá­ban megkereste felügyeleti szervét, a KPM Autóközleke­dési Vezérigazgatóságot, ahon­nan a mai napon távbeszélőn arról értesítették a vállalatot, hogy az ügy az illetékes ár- hivatali szervek előtt van, «•"«•‘és a jövő hét elején vár- bst-í. \z utazóközönség szí- \cs türelmét kérjük. Dede Sándor forg. oszt. vez. holellenes Társadalmi Bizott­ság. melynek tagjai megtár­gyalták a közelmúlt esemé­nyeit és foglalkoztak a mun­katérnél. A munkaterv három pontot tartalmazott, melyekről dr. Miskolczy Vilmos üzemi fő­orvos, a bizottság elnöke tá­jékoztatta a résztvevőket. El­sőként a fiatalok alkoholfo­gyasztásáról szólt, s javasol­ta, hogy az általános és kö­zépiskolákban negyedévenként szenteljenek egy-egy osztály- főnöki órát az alkohol elleni Szeptember 18 — október 8 Műszaki Tájékoztatási és Propaganda Hónap Tegnap délután ünnepélyes keretek között nyitották meg a Műszaki Tájékoztatási és Propaganda Hónapot a B. m. Építőipari Vállalat Rákóczi úti kultúrtermében. Kiss József, az Építők .Szakszervezetének megyetit­kára megnyitó beszédében méltatta az Építésügyi Mi­nisztérium és az Építők Szak- szervezete Elnökségének ha­tározata alapján szeptember 18 és október 8 között meg­tartandó Műszaki Tájékozta­tási és Propaganda Hónap je­lentőségét, majd R i k k e r Mihály, a B. m. Építőipari Vállalat főmérnöke tartott megnyitó előadást. Rikker elvtárs utalva az építőipar soronlévő feladatai­ról megjelent párthatározat­ra. ismertette azokat az ered­ményeket, amelyeket a válla­lat a technikai fejlesztés, a lermelékenység-növelés, új módszerek elterjesztése, fej­lettebb technológiák alkalma­zása terén elért. Elmondottá, hogy a párthatározat alapján a harmadik ötéves tervben a vállalat által építendő laká­sok 60 százalékát kívánják nagypanelos építési módszer­rel felépíteni. Jellemző a fej­lődésre. hogy 1961-ben egy negyvenkét lakásos épületet adtak át kísérleti jelleggel, s ez 314 nap alatt készült el. 1962-ben 3, 1963-ban 5, idén pedig 12 ház épül panelele­mekből s az építési határidő átlagosan S46 nap. 1962-ben a vállalat 200 mil­liós értékű munkát végzett, idén pedig az első félév so­rán a lemaradás ellenére is 173 millió forint értékű ter­vet teljesítettek. A jövő évi feladatok ennél sokkal na­gyobbak. Az egyre jobban je­lentkező munkaerőhiány el­lensúlyozására, s a nehéz fi­zikai munka megkönnyítése érdekében a földmunkák 53, a festőmunkák 60, & parketta- csiszolást pedig 100 százalékig sikerült gépesíteni, a beton­központ pedig napi 180—200 köbméter anyag elkészítésére képes. Ismertette ezután a vállalat intézkedéseit, amelyek a dol­gozók továbbképzését segítik elő hoz minden segédanyagot: filmet, plakátot, brosúrát ren­delkezésre bocsátanak. Azt a javaslatot is elfogadta a bi­zottság, mely arról szólt, hogy az iskolai rendezvényeken még a szülők se fogyaszthas­sanak szeszes italt E pont tárgyalásakor hívták fel a KISZ képviselőjének figyel­mét arra, hogy a jövőben az üdülő- és építőtáborokban még sört se árusítsanak a fia­taloknak! Másodszor a munkakezdés előtti alkoholfogyasztásról esett szó. A bizottság határo­zatot hozott, mely szerint ja­vasolni kell a következőt: reggel 7 óra előtt ne lehessen szeszes italt kapni a terme­lő üzemekben, mert az üze­mi balesetek 33 százaléka It­tasságból ered. Néhány hónappal ezelőtt rendelet született a közleke­dési rendőrök részére: vizs­gálataik során alkalmazzanak fúvócsöveket, melyekkel meg­állapítható: a gépjármű ve­zetője ivott-e alkoholt. En­nek használata azonban né­mi nehézségbe ütközött Az ülésen résztvevő rendőrségi képviselőnek javasolták, hogy azokat a vezetőket, akiket it­tasságon érnek, magas pénz- büntetéssel sújtsák, majd pe­dig, ha ez sem használ, vég­leg vegyék el jogosítványát. Az ülésen szó esett az Itta­sak kiszolgálásának ellenőrzé­séről, valamint arról, hogy a különféle szervek támogassak az üzemi orvosokat a megyé ben eddig felkutatott és nyil­vántartott 400 idült alkoho­lista gondozásában, abban, hogy az elvonó kúrára jelent­kező termelőszövetkezeti ta­goknak megtérítsék útiköltsé­gét. Végül egy érdekes és na­gyon hasznosnak ígérkező ja­vaslatot fogadott el az ülés: levélben kérik az Utasellátó vezérigazgatóját, hogy tiltsa be a vonatokon a szeszes ital árusítását. A társadalmi bizottság el­fogadta azt a javaslatot is, miszerint minden pénteken délután 5 és 6 óra között a városi Rendelőintézet 7. szá­mú helyiségében tanácsot és felvilágosítást ad az elvonó kúrára jelentkezőknek. SZEPTEMBER Vilhelmina napja. ín A Nap kél: 5.26, nyugszik: 17.48 órakor. A Hold kél: 17.20, SZOMBAT nyugszik: 2.20 órakor. Vk záztiz éve, 1854. szeptember 19-én halt ^ meg, 53 éves korában Schodelné, a ma­gyar operajátszás első európai hírű énekes­nője. Mint apátlan-anyátlan csecsemőt Ko­lozsvárott egy Kleinné nevű bábaasszony fo­gadta magához, akinek a férje muzsikus volt. Nevelőszülei taníttatták, s miken felcsillant énektehetsége, zeneiskolába is beírattak. Zenei képzését Schodel János vállalta, akinek József nevű fia a fiatal lányt később feleségül is vette. Pompás koloratúr-szoprán hangja mór legelső fellépésekor Pozsonyban, a „Bűvös vadász”-ban nagy feltűnést keltett. Még egy évig Bécsben tovább képezte hangját és ta- nult színjátszást, majd sorozatosan aratta sikereit évek során át Bécsben, és főként Németország nagy színházaiban. Az Európa-szerte ünnepelt művésznő 1837-ben habozás nélkül hazatért, mikor a megnyíló Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház meghívta. Első fellépéséről alakon karmestere Erkel Ferenc önéletrajzában úgy emlékezett meg. hogy ez a nap fordulópont volt a magyar opera történetében. Ekkor rakták le az alapját a magyar operajátszásnak. Scho­delné neve összeforrott a magyar operaszínpad fellendítésével és Erkel operáinak sikerre juttatásával. 1850-ben visszavonult a színpadtól, s haláláig Nyáregyházán élt. Piaci jelentés Pécs és Komié hétvégi el­látását ezen a héten Baranya méRett három megye, Zala, Bács és Csongrád segíti. Za­lából egy vagon csemegeszőlő, Szegedről nagy mennyiségű zöldpaprika, a bajai állami gazdaságból pedig 130 mázsa alma érkezett a megyébe. hányban, az MSZMP Siklósi Járási Bizottsága, a Járási Tanács és a KISZ Járási Bi­zottsága közös rendezésében tanácskozásra hívták össze a járás legjobb kombájnosait és aratógépkezelőit, hogy a nyár elején meghirdetett versenyt értékeljék, megbeszéljék az őszi szántás-vetést, a kettős műszak bevezetését. A kombájnosok versenyé­ben a villányi termelőszövet­kezet dolgozója, Perzsa Jenő lett az első, aki 640 holdon aratott és csépelt. Az arató­gépkezelők közül Pankotai János, a vajszlói termelősző­A szombati piaci felhozatal a következő: burgonya 5,5 va­gon, hagyma 1 vagon, zöld­paprika 5 vagon, paradicsom 190 mázsa, kelkáposzta 45 má­zsa, fejeskáposzta 1 vagon, főzőtök 30 mázsa, uborka 20 mázsa, alma 150 mázsa, szőlő 125 mázsa, szilva 30 mázsa. Ezen kívül nagy mennyiségű zeller, sárgarépa, gyökér, cse­resznyepaprika és paradicsom paprika, valamint karalábé lesz a szombati piacon. A piaci fogyasztói árak kü­lönösen a gyümölcsféléknél csökkentek jelentősen az el­múlt héthez képest. A cse­megeszőlő kilónkénti ára első osztály esetében 8..40 forint, másodosztályúnál 7,20 forint. Az újdonságnak számító kora őszi almák kilónként 6,20 fo­rinttól 7,20 forintért kapha­tók. A kora őszi fejeskáposz­ta ára kilónként 1,40 forint­tól 1,80 forintig változik. A kelkáposzta piaci ára 2,40 és János a szavai tsz-ből 300 i 3 forint. Az első osztályú ka­Kombájnosok kitüntetése Csütörtökön délelőtt Har- vetkezet tagja került az első helyre 512 holdas teljesítmé­nyével. E két első helyezett elnyerte a járási pártbizottság és a járási tanács vándorzász­laját. A KlSZ-blzottság által meg­hirdetett versenyben ugyan­csak Perzsa Jenő vitte el a pálmát, aki 700 forintos juta­lomban részesült. A második helyezett Varga József, a sely- lyei gépállomás kombájnösa 500, s a harmadik Darabos forint jutalmat kapott. Ezen kívül mindkét versenynem első őt helyezettjét oklevél­ben részesítették. ralábé 1,80 forintért, a má­sodosztályú pedig 1,40 forin­tért kapható a szombati pia­con. A televízió műsora szeptember 19-én, szombaton: 15.25: Csehszlovákia.—Ma­gyarország atlétikai viadal második napi küzdelmeinek közvetítése Prágából. Ripor­ter: Radnai János és Vitray Tamás. 17.35: Hírek. 18.00: Tu­domány a filmszalagon. 19.00: Ismeretlen Budapest. A „ró­mai“. Riportfilm. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Pillantás Etiópiára. 19.55: És most mit tud? A „Ki mit tud?”, a „Ki miben tudós?”, a „Ki minek mestere”, és a „Riporter kerestetik” pályázat győzteseinek találkozója. 21.55: Költészet. Városligeti séta. — 22.10: Tv-híradó — 2. kiadás. — A Mecseki Fotoklub nagy­szabású nemzetközi kiállítás­ra készül, mely október ele- | jén nyílik a városi Művelő­dési Házban. Neves magyar fotósok mellett máris több csehszlovák, jugoszláv, len­gyel, szovjel és német kiállító jelentkezett. — Négymillió forint érték­ben 35 vasvázas barakkszer­kezetet készít idén az AGRO- KER megrendelése alapján a Pécsi Fémipari Vállalat. A Szigeti úti telepen elkészült öt szerkezetet már el is szállí­tották, szeptemberben még ti­zet befejeznek. — Ali. vatikáni zsinat V ülésszakára pénteken dr. Ham vas Endre kalocsai érseknek, a püpsöki kar elnökének ve­zetésével tizenegy főpap és kísérete utazott Rómába. Bú­csúztatásukra a ferihegyi re­pülőtéren megjelentek a püspöki kar, az Opus Pacís, az Országos Béketanáes Ka­tolikus Bizottsága, az egyház« szervezetek és intézmények, valamint az Állami Egyház­ügyi Hivatal képviselői. — Viktor Grisint, a Szovjet Szakszervezetek Központi Ta­nácsa elnökét Lenin-renddel tüntették ki, — Fatime Edlrger, 95 éve* török asszony ikreket — egy leányt és egy fiút — szült- Az ikrek egészségi állapota kitűnő. Az Agence Anatoli* török hírügynökség közli, hogy a boldog apa 127 éves; A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint Gyöngyösön a szabadtéri színpadon megtartott lottó- sorsoláson a 38. játékhéten s kővetkező nyerőszámokat húz­ták ki: 42, 47, 50, 65, 70 — A Bartók kvartett első A* SFZ—0 jelű lengyel gyártmányú, meleglevegős gabona­szárító berendezés óránként 69 mázsa termény szárítását végzi. A? ide: Mezőgazdasági Ki- gazdasági termelésben Mi­állítás szemléltetően bizonyít- után a gépesítés köre mind­je, mennyire fejlődik a gépi jobban kiterjed, a könnyebb technika, e hogy egyre na- áttekinthetőség kedvéért a ki­gyobb szerepe van a mező- állítás rendezősége termelési Gépek a kiállításon áganként és műveletcsopor­tonként sorakoztatta fel a gépeket. A „géperdőben” jár­va a mezőgazdaság gépesíté­sére jellemző néhány dolog külön is szembeötlik. Az első: világszerte évről évre nő a traktorok vonóerő teljesítménye. Ez figyelhető meg a hazai DUTRA traktor­család újabb tagjainál: így a D—4—K továbbfejlesztésekor is erre törekedtek a gépszer­kesztők. Mind nagyobb telje­sítményűek a munkagépek, a mélyszántó, a széles baráz­dát fordító ekék, a nehéz és a nagy munkaszélességű ta­lajművelő eszközök. Mindez a nagyüzemi termelés kibon­takozására vall. A másik jellemző: a szako­sított termelés ugyancsak tük­röződik a gépesítési bemuta­tón. A traktor ma már nem­csak pusztán a lovat helyette­síti. Sokféle berendezéssel: hidraulikával, forgótengellyel, tárcsával és egyéb kiegészítő berendezésekkel van felszerel­ve, amelyekkel külön-külön egy-egy speciális munkagépet üzemeltethetnek. Néha a célgép maga a trak­tor, mint például a szőlőmű­velés gépe, a hidas traktor, vagy a keskeny nyomtávú bolgár lánctalpas szőlőmű­velő. Az előbbi — hazai gyártmány — a szőlősorok felett jár ©1, az utóbbi kö­zöttük. A nehéz — gyakran lánc­talpas vagy négykerék-meg- hajtásos — traktorokat főként a latajművelésben, a könnyű, sokféle eszközzel fölszerelhető traktorokat pedig a növény­ápolásban használják. A ket­tő közti átmenetei jelenti az univerzális traktorok csoport­ja, amely mindkét feladatot — gyakran a szállítás felada­tát is — ellátja. Sok újdonságot fedez fel az ember a burgonya- és répa­szedő gépek között. A legtöbb baráti ország hozott belőlük. Különösen sokan tanulmá­nyozzák' érdeklődéssel a szov­jet burgonya- és "a lengyel répakombájnt, amelyek vi­szonylag egyszerűek, könnyen kezelhetők. A zöldségtermesztésben szá­mos kitűnő gépesítési ötlet valósult meg. Szedőgépek, szállítószalagok, osztályozok egész sora segíti a termelé­kenység növelését ebben a fontos üzemágban. Hasonló­képpen bő választékot ka­punk a gyümölcstermesztés! gépekből A belterjes üzem­ágaknak a gépesítése is erő­teljesen megindult, amihez a KGST-n belüli tapasztalatcse­ré szintén nagy segítséget nyújt. Ugyanez vonatkozik a növényvédelem szerteágazó feladatokat ellátó gépsoraira. A magtisztító berendezések sok kiváló ötletet, újdonságot kínálnak. A magvak kezelésé­nek úgyszólván minden sza­kasza gépesíthető, sőt auto­matizálható. A baráti orszá­gok számos gépegységet vo­nultattak fel ebben a cso­portban. de láthatunk belőlük a tőkés országok pavilonjai­ban is. Ilyen például az an­gol fotocellás válogató, amely alak. nagyság és szín szerint is elkülöníti a terményt. Az állattartás gépei szoro­san összefüggnek az állatok elhelyezésére szolgáló épület kialakításával. Ezért dicsére­tes a kiállításon az a törek­vés, hogy az istállóban he­lyezik el a szükséges gépe­ket, működés közben mutat­va be például a fejőberende­zést, a takarmányelőkészitőt és egyéb technikai felszere­lést. A gabona-betakarítás gépei és eszközei között új típuso­kat látunk, új megoldásokat kevésbé. Pedig a szalmabeta­karítás géoesítése még mindig nincs kellőképpen megoldva. A gazdaságok biztonságosan működő és kevés kézi mun­kát kívánó bálázókat várná­nak, olyanokat, amelyek a kombátnszalmát azonnal, me­net közben sajtolnák, s ten­nék könnyen szállíthatóvá. Hiányérzete támad a láto­gatónak a kukorica-betakarí­tás gépeit szemlélve. Gondot jelent ennek a nagy vetéste­rületi növénynek a betakarí­tása. Természetesen nem a kiállítás rendezőségén múlott, hogy a szükséges gépekből szerény a készlet: géngyártá­sunk évek óta vajúdik a KB- típusok fejlesztésével. Remél­jük, a bemutatott KBF az idén a gyakorlatban is kitesz magáért! Szerencsénk, hogy a kitűnő szovjet, kombájnokra szerelhető adapterek jól be- \ áltak. díjat nyert Belgiumban, a már hagyományoe Liege-i nemzet­közi vonósnégyes versenyen. Játékukról hanglemezfelvétel is készült. — M. Werner nyugatnémet autószerelő kedden átlépte a csehszlovák határt és mene dékjogot kért a csehszlovák határt és menedékjogot kért a csehszlovák hatóságoktól Werner elmondotta, hogy 1961-ben egy évi szabadság - j vesztésre ítélték, mert megbé­lyegezte Adenauer volt kancel I lár politikáját. Hozzátette: I kiszabadulása óta nem kapott munkát. — A 12. sz. AKÖV értesíti az utazóközönséget, hogy 1 , tői kezdődően a 40-es jelzési’ autóbuszvonalon a járatoka' 5—8 óráig és 15—20 óráig ló percenként közlekedteti. E?-. zel az intézkedéssel az utazz közönség gyorsabb és kényel­mesebb közlekedését kívánják szolgálni. Gyilkosság — öngyilkosság Wesztergombi András 71 éves mohácsi lakos néhány hete Lánycsókra utazott, aho) felkereste Hajdú Antainé lánycsóki lakost, mert a ket­tőjük közötti kölcsönügyletei akarta megbeszélni. A beszél­getés során vita támadt, majd Wesztergombi András késsel szíven szúrta Hajdú Antalnél, aki a szúrás következtében meghalt. Amikor Wesztergom- i bi András látta tettének kö­vetkezményét, hazautazott Mohácsra, nikotint vett ma gához, kiment a temetőbe és megmérgezte magát. Weszter­gombi András a mérgezés kö­vetkeztében meghalt. I é

Next

/
Oldalképek
Tartalom