Dunántúli Napló, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-15 / 191. szám
AUGUSZTUS II NAPLÓ1 3 Hármas feladat mágocsi gépállomáson Talajjavító brigádot alakítottak — Űj műhely épül Négy megye számára javítanak kompresszorokat Éjalb két zitik-aknai bányász halt bele Turista-csoport a Székesegyház előtt Valamikor csak egy feladata volt a gépállomásoknak: a termelés. Később kibővült er a javításokkal és mint a mágocsi gépállomáson mondják: ők egy harmadik feladatot is kaptak. Ez a talajjavítás. Hogyan teljesítik e hármas feladatot? 17 új Sz 100-as Ezer holddal többet arattak, mint amennyit a tervük előírt. És ezt az eredményt nehéz időjárási és domborzati viszonyok között érték élj Bikaion például olyan dombon arattak kombájnnal, ahova azelőtt ilyen nagy géppel még felmenni sem mertek. A tavaszi idénytervüket is teljesítették, illetve túlteljesítették. Pedig ezt a tervet ugyancsak „aláásták” az elmúlt őszön, ősszel annyi talaj munkát végeztek, hogy tavaszra akárhogy is számolták, mindössze 16 000 normál- holdnyi munka maradt a termelőszövetkezetekben. Nem estek kétségbe, aereztek munkát. A sáscíi járásban nagyszabású talajjavítás kezdődött Ide küldték a szabad vontatókat, összesen hatszáz vagon lápföldet szállítottak Felsőmind- szentre és Gerényesre, ahol 350—350 holdat javítanak meg az idén. Ennek a plusz munkának tudható be, hogy a gépállomás a tavaszi idénytervét 136 százalékra teljesítette A gépállomás gépei most*a lápföldet szórják. Erre megvan a megrendelésük. A ta- lajmunkához is megjött már hét SZ 100-as traktor terven felül és még újabb tíz érkezik, a brigádot is kialakították már, de sajnos megrendelést még nem kaptak a talajjavító vállalattól a munkára. Pedig az idő nagyon sürget., A gépállomáson örülnek a plusz feladatnak és örülnek annak is: jövőre a talajjavítás is fő profiljuk lesz. 150000 ezer forint célprémium A tarlóhántással, a tarló- rnűveléssel lemaradt egy kicsit a gépállomás, de minden remény megvan, hogy ezt behozzák. A kombájnokról most már leszálltak az emberek, átültek a traktorokra. És újabb traktorosokat is toboroznak, mert 39 két műszakos gépet szeretnének rövid időn belül beállítani. Huszonöt már van. Az éves tervüket is szeretnék túlteljesíteni. Most dolgoztak ki egy olyan prémiumrendszert, amely mindenkit érdekeltté tesz ebben. Annak a traktorosnak, aki prémiumot akar, például naponta 1,4 műszaknormát kell elérnie augusztus 20 és november 30 között. A váltott műszakosoknak pedig 2,2 műszaknormát kell teljesíteniük, összesen 150 000 forintjuk van célprémiumra és ez azt jelenti, hogy egy-egy érdekelt dolgozóra nem kevesebb, mint 700 forint prémium jut. Ha a gépállomás vezetőinek a számítása helyesnek bizonyul, a traktorosok teljesítik a feladatot, akkor ez is mintegy 22 000 normálholdas túlteljesítést jelent. A gépállomás vezetői állítják: a munka sikeréhez minden biztosítva van, semmi más, csak az időjárás akadályozhatja meg őket a kitűzött cél elérésében. Korszerű javítóműhely A termelési és talajjavftási feladat mellett igen kiterjedt a mágocsi gépállomás javító szolgálata is. 4,9 millió forint értékű javítást végeztek eddig a termelőszövetkezeteknek és állami vállalatoknak. Már most túlteljesítették éves tervüket és még mintegy hárommillió forint értékű javításra számítanak. A javítást azonban gátolja az alkatrészhiány. Az egyik gépállomási Dutra például hat hónapig állt alkatrészhiány miatt. Most két tsz Dutra áll bent a műhelyben. Nem tudnak hozzájuk alkaltrészeket szerezni. Pedig magyar gépek, itt gyárják őket. A mágocsi- ak nem tudják megérteni: hogyan lehet az. hogy magyar géphez sincs alkatrész. A gépállomás javítószolgálata tovább bővül. Saját, húsz fős építőbrigádjuk mintegy 3,5 millió forintért két I javítóműhelyt épít. Illetve ' csak az egyik új, a másik átalakítás. összesen 1500 négyzetméternyi új, fedett, központi fűtéses, öltözőkkel és fürdővel ellátott javítóműhellyel bővülnek. Az új, ötszáz négyzetméteres javító- műhelyben javítják majd a kompresszorokat négy megyének: Baranyának, Tolnának, Somogynak és Fejérnek. A másik 1000 négyzetméter sem marad kihasználatlanul. A megyében ugyanis áttérnek _ a tipizált gépjavításra. Ez a j mágocsiak esetében atzt jelenti: itt javítják a DT-ket, a Z 25, és Z 3011-eseket és kijavítanak még száz kombájnt is. Vége már annak a régi gépállomásnak, ahol minden ragadt az olajtól, a műhelyek hidegek voltak, a terület elhanyagolt. Olyan a gépállomás udvara, mint egy park. Nő a műhelymunkások száma Jelenleg 122 traktorosuk és hatvan műhelymunkásuk vám A traktoros létszám nem növekszik, de jövőre már 100 fölött lesz a műhelymunkások száma. Az emberek is megtalálják a számításukat Tavaly például a gépállomási dolgozók átlagkeresete havi 1919 forint volt. de voltak olyan traktorosok, brigádvezetők, akik elérték a havi 3500 —3600 forintot is. Az idei átlagkeresetet még nem tudják megmondani. Egy biztos azonban: a tervteljesítés eddie jó, bíznak abban, hogy az éves tervüket is túlteljesítik és ez mindenesetre csak növelheti az átlagkeresetet is. Szalai János A komlói Zobák-aknában augusztus 4-én bekövetkezett sújtólégrobbanás újabb áldozatokat követelt. A Pécsi Orvostudományi Egyetem bőr- gyógyászati klinikáján gyógykezelt bányászok közül Bél- teki András csillés csütörtökön éjfélkor. Mányoki István segédaknász pedig' pénteken reggel belehalt súlyos égési sérüléseibe. Ezzel hétre emelkedett a zobáki bányászszerencsétlenség következtében életüket vesztett bányászok száma. Baksa Jenő felvétele Szövőikéin létesül a Pécsi Kendergyárban A lottó nyerőszám;]! A Sportfogadási és lattö Igazgatóság tájékoztatása szerint Pétervásáron a Szabadság sörkertben megtartott lottó- sorsoláson, a 33. játékhéten a következő számokat húzták ki: 13, 21, 60, 71, 89 A Pécsi Kendergyárban szövőüzem létesül. — Ez a hír a pécsieknek különösen örvendetes, hiszen néhány év alatt jelentékenyen elősegíti a Pécsett és környékén élő nők foglalkoztatását. A hirdl üzemben már készítik a szövődé műleírását. Szövőüzemet létrehozni az amúgy is szűkös területű gyár ban nem könnyű feladat Az idő azonban sürget, mert október közepén már szeretnék megkezdeni a próbaüzemelést. Miért Pécsett épül ez a szövőüzem, amikor a Kenderés Szövőipari Vállalat szegedi üzeme e téren már gazdag tapasztalatokkal rendelkezik? Az egyik oka az, hogy a szegedi szövődé az első negyedév során 200 000 négyzet- méter nyersszövet gyártásával maradt adósa a népgazdaságnak. Nem is annyira a dolgozók munkáján múlott, mint azon, hogy az üzemkapacitása nem tudott felfejlődni az egyre növekvő feladatokhoz. Idén exportponyvából például 500 000 négyzet méterrel gyártanak többet, mint tavaly. Ehhez több gépre, s több szövőnőre van szükség. De Szegeden hiány van női munkaerőből. Pécsett és környékén pedig még sok lány és asszony szeretne mun kát vállalni. Ezért született meg az az elhatározás, hogy a pécsi kendergyárban hozzák létre a szövőüzemet. Miután az új üzemrész építésére nincs beruházási keret, hova tegyék a szövőgépeket? — ez volt az első probléma. — Ha a nyersanyagraktárt kiüríthetjük, átalakíthatjuk szovőüzemnek — válaszoltak a pécsiek. — Az új raktár építéséhez segítséget adunk — mondták a szegediek, s mindjárt intézkedtek is annak érdekében, hogy Veszprémből raktár céljából két nyolcszor harminc méteres vasvázas barakkot kapjon a pécsi gyár. A barakkok a közeli napokban megérkeznek. Ezek felállításának előkészítését már megkezdték. A szövődé műleírását rövidesen elkészítik, hogy az illetékes szervek minél előbb elbírálhassák és megkezdhessék az átalakítást. Ablakokat nyitnak, vizet, elektromos vezetékeket szerelnek be, hogy mire a tíz szövőgép megérkezik, kész üzemrész várja. A másik feladat a munkáslétszám biztosítása. A Pécsi Kendergyárban 12 évvel ezelőtt szűnt meg a szövőrészleg. Dolgoznak ma is itt gyakorlattal rendelkező munkások, de ez nem elég. Megkezdték az új munkásnők felvételét. Közülük 3—4 hétre többet elvisznek a szegedi szövődébe, hogy tapasztalatra tegyenek szert. Ugyanakkor Szegedről is jönnek majd munkamódszerátadók, műszaki dolgozók. Az év harmadik negyedévében beinduló üzem évvégéig előzetes számítások szerint körülbelül 150 000 négyzetméter export ponyvaszövetet készít. Ezzel nagyjából behozzák a szegedi üzem év eleji lemaradását. A szövőgépek üzembeállításával egyidejűleg egy finom előkészítő gépsort is kap a gyár. A felrakó, nyújtó, előfonó gépek segítséget jelentenék a finomfonal előkészítésében, javítják a minőséget, biztonságosabb lesz a termelés. Nagy sikere volt tavaly a Pécsi Ruházati Bolt „Ez illik az iskolába” jelszóval megrendezett kiállításának és vásárának. Erre való tekintettel rendezik meg ismét a bemutatót és vásárt, de kivételesen nem a Fegyveres Erők Klubjában, hanem a Ruházati Bolt Vállalat üzleteiben. Az igazi „nagy” bemutató az Ifjúsági Divatházban lesz augusztus 22—29 között. A divatházban bemutatott modellek a helyszínen és a vállalat valamennyi boltjában megvásárolhatók. A vállalat gondoskodott arról, hogy a vásárlók megfelelő választékot találjanak az üzletekben. Körülbelül 1200 „Hágó” szövetből készült kiskamasz öltöny, 1800 kis- és nagyka- masz fésűs és sportszövet öltöny, 3000 iskolaköpeny, rengeteg pulóver, kötött ing és blúz, matrőzruha, rakott alj, sötétkék nadrág, matrózblúz várja a vásárlókat. Beszerezték a politechnikai oktatáshoz szükséges különleges köpenyeket, kötényeket és ove- rálokat is. A Ruházati Bolt látja el a pécsi középiskolákat egyen-' sapkával. Idén úgy oldották meg a beszerzést, hogy a Kossuth Lajos utcai kalápiizlet összegyűjtötte az iskolák igényléseit. Az igénylések ok részletesek voltak, hogy kö- lön-külön közölték mirvt"n iiák feiméretét. melypok álon ián méret után kapja meg -i-ki a sapkáját. d tét ül eteti A titkár, dr. Bojtor János elmenőben azt mondja a titkárnőnek: — Ha valaki keresne, kimentünk a területre. „Terület” közigazgatási szakkkifeje- zés, különben annyit jelent, hogy kimegyünk a III. kerület peremére, a tizenötezres Üj- mecsekaljára, majd tovább Hűvösvölgy be. Meghatározott programunk nincs, csak éppen megyünk. A 15-ös számú széles aszfaltos út a Tüzér utca sarkától az új postaépületig vezet Az elágazásnál méltatlankodva meséli a titkár: — Háromszor építették át ezt' az utat. . Rossz volt az nl.-pozás, az űt tulajdonképpen most is „mozog”. Az aszrrvagäba is túlsók bitument kevertek, nem csoda, hogy megpuhult. A megállókra’ oz autóbusz kerekei fel- gvörik a legfelső réteget: az e 'víz belekap, előbb-utóbb íVt-’m A Hajnóczy utcán — rém túlzók —. de körülbelül tíz—tizenöt lépésnyi szakaszon ’esüppedt a járdaburkolat, néha hűszcentiimcteres mélységbe is. A szegélykövek szintén lesüppedtek, az úttest szintjéig. Az 5. számú bérház előtt — por osán a bejáratnál — az öntöző vízcsap csöve annyira kiemelkedik, hogy az öntöttvas fedőlemezt nem lehet elhelyezni. Ránézek dr. Bojtor Jánosra, kitalálja a kérdést: — Megcsináltatjuk De nehéz ügy ez. Az építési csoport utasítást kapott, hogy itt az új városrészben mérje fel a hibás járda- és útszakaszokat. A felmérés után majd meg kell rendelnünk a munkát, ami szerintem egy esztendeig is eltarthat. Kapacitást találni nagyon nehéz... Elmondja, hogy addig is talán sikerül útőröket beállítani. Az útőr felel egy-egy útszakaszért, kisebb hibákat azonnal kijavít, meg tudja gátolni a feltöredezett szakaszok további romlását. Az épületek köze parkosított. Apró gyerekek — megszámlálhatatlanul sok itt a gyerek — mászkálnak, henteregnek a füvön. A titkár bosszús. „Nem volna szabad megengedniük ezt a szülőknek!” — Mit lehet tenni? — jegyzem meg. — A gyerekek mindenütt a világon szeretnek a fűben játszani. Különben is hová menjenek? — És mondjuk Pesten a körúti gyerekek hol játszanak? _ é rvel a v. b. titkár. — Ha lenne park, bizonyára ott is a füvön. Más itt a probléma! — Micsoda? Mondom neki: már a városrész tervezése elhibázott dolog volt. Egymás hegyén-hátájn állnak itt az épületek, olyan szűk kis utcákkal, hogy még a KUKÁS-kocsi sem tud betérni az épületek közé. Sok a személygépkocsi, elfoglalják a keskeny kis utcákat, de a tulajdonosokat ezért szemrehányás nem illetheti, mert valahol le ke l állítaniuk a kocsikat, motorokat. Persze, ha „fölfele” építkeztünk volna, lenne hely a gyerekeknek, a közlekedésnek, a lakók térigényének. Sajnos, a városrész tervezői ezen nem okultak, mert még ma is ilyen szűk kis utcák alakulnak ki a bolgárkerti panelházak között. Dr. Bojtor Jánosnak is ez a véleménye egyébként, ez volt korábban is. A „hentesbolt” előtt elsétáló asszonyok kíváncsian és kissé értetlenül nézegetnek be a kirakatablakon. A volt hentesboltot most alakítják át kenyér és tej árusítására. Maradt tehát egyetlen hüsbolt a városrész túlsó peremén. — Nem tetszik ez az intézkedés a lakóknak — mondom Schulteisz Istvánnak, az Élelmiszerkereskedelmi Vállalat igazgatójának, akivel itt találkozunk a bolt előtt. Széttárja a karját: — Mit tehetünk? Az élelmiszerbolt olyan szűk volt, hogy a tej- és kenyérárusító pultnál sohasem szűnt meg a zsúfoltság. Csak ez az egy lehetőség volt: megszüntetni a hentesboltot. — És most órák hosszat állhatnak az asszonyok az egyetlen húsbolt előtt... — mondom. « — Tudom. De mondok én valamit: a boltok zsúfoltságát rég megszüntethettük volna, ha az építtetők betartották volna a minisztertanácsi rendeletet. Törvény írja elő, hogy a járulékos beruházásokat a lakásépítkezéssel egy időben kell megcsinálni. Vagyis meg kell építeni a bolthálózatot is. Űj-MecsekaJján tizenötezer ember lakik. Az ősz folyamán egészen a jövő tavaszig néhány ezerrel ismét nő a lakosság létszáma. Ennek a hatalmas tömegnek két élelmiszerbolt áll a rendelkezésére. két zöldséges bolt és egy nagyon drága piac. Még csak jövő esztendőben kerül sor egy üzletház megépítésére a panelsor végén, a Szigeti útnál. A félig kész áruház mellett lévő öntöttház lakásai néhány héten belül beköltözhető lesz. A földszintre tervezett élelmiszer-, tej-, kenyér- és húsbolt azonban nem nyílik meg, talán csak a jövő esztendő elején. Ennek hátrányát naponta többezer vásárló érzi: örökös a tülekedés, a panasz, a veszekedés a boltokban. Valóságos felüdülést jelent számunkra, a csendes, nagyon szép Hűvösvölgy. Hatezren lakják ezt a környéket. Van itt egy nagyon szép kirándulóhely: az istenkuti turistaház. Az udvaron külföldi rendszámú kocsik. ízléses a kerthelyiség és a nyári felszol gáló pavilon. Besenczei István üzletvezető mondja, hogy nemcsak a környék, hanem az új-mecsekaljai törzsvendégek is társadalmi munkában segítettek rendbehozni a korábban kissé elhanyagolt kerthelyiséget. — Mi vonzza Ide a közönséget? — kérdezem. Nemcsak a szép környezet, hanem az is, hogy amit más vendéglátóipari egységek még mindig nem valósítottak meg, — a „profilírozott” vendéglátást — azt itt sikerült. Sehol a városban például nem szolgálnak fel rostonsült apróhalat, itt igen, mert kellő üzleti érzékkel felismerték: meg kell adni bizonyos jellegét ennek a szórakozóhelynek. Ezt itt érdemszerűen el lehet köny vélni, azonban :: s S dr. Bojtor János éppen erre hívja fel a figyelmet: — A turistaház épülete nagyon elhanyagolt. Budapesti cég ez, nekünk nincs beleszólásunk, viszont a közönség jogos panaszát ismerjük. Roskadozó, korszerűtlen, szűk és csúnya az épület. A terasz — amelynek környezete lenyűgözően szép — szintén. Mit lehet itt tenni? A városrész lakóinak legkedvencebb szórakozóhelye, mert csendes, egészséges és olcsó. Eme előnyöket felismerték a külföldi és hazai turisták is. A Turistaházakat Kezelő Vállalatnak valami komolyabb beruházással rendbe kellene hoznia ezt az összedülő-félben lévő épületet. Két órás séta alkalmával derültek ki e fentebb említett problémák. Megoldásuk már azért is sürgős, mert legalább hűsz-huszonkétezer ember kívánságáról van szó, amelynek figyelembevétele egyszerűen kötelessége az illetékes szerveknek. Rab Ferenc Idoiárásielentés Várható időjárás szombat estig: felhős idő, újabb esőkkel, néhány helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél. A nappali felmelegedés északon csökken, délen alig változik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőirő—;ck- let 11—15, legmagasabb " n- pali hőmérséklet holnap ’ • •* - kon 19—22, délen 22—2. fői: \ között. A Balaton vbé^i- sőmér- i séklete Siófoknál 20 íok. AUGUSZTUS 22—29: illik az ishßhiba“ Bemntató ás vásár a ruházati holtakban