Dunántúli Napló, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-06 / 183. szám
2 NAPLÓ 1964. AUGUSZTUS í. A falusi fiatalok a KISZ kongresszusára készülődnek A KISZ-szervezetek tagjai már mindenütt megtették felajánlásaikat, vállalásaikat a KISZ II. kongresszusa tiszteletére. A falusi alapszervezetek legtöbbjei a termelőszövetkezetnek, állami gazdaságnak segítenek: aratnak, betakarítanak, a mezőn dolgoznak. Mágocson 42 fiatal rendszeresen dolgozik a szövetkezetben. Csikóstöttösön két brigádot is alakítottak a lányok és fiúk. Bodolyabéren húsz, Kaposszekcsőn hat azoknak a fiataloknak a száma, akik munkaidő után a tsz-ben segítenek. Terehegyen borsót szedtek, Abaligeten szénát gyűjtöttek és kévét hordtaik. Magyaregregyen, Szalatnakon és Köblényen, valamint Magyarszéken rendszeresen részt- vettek és résztvesznek a szé- 4 nabehordásban a fiatalok. Vásárosdombón 22, Baranyaje- nőn 11, Gerényesen 156 középiskolai és egyetemi tanuló vállalta a szövetkezet segítését. Kishajmáson munkaidő után a KISZ-tagokat is megtalálni a határban. A bodolyabéri fiatalok még 60 óra társadalmi munkát vállaltak, mely alatt megjavítják az utakat, megkapálják a répát, lekaszálják a rétet és borsót, behordták a kévéket, s megtisztították a legelőt. Ipacsfán 300 óra alatt társadalmi munkában parkosítják községüket a KlSZ-szer- vezet tagjai. Zalátán kukoricát kapáltak, Kemsén 3 holdról hordták össze a kévéket. A piskói fiatalok minden vasárnapjukat a tsz-ben töltik. Hat nemzet turistái Pécsett Tegnap, szerdán forgalmas napja volt Pécsnek: hat országból érkeztek turisták és rokonlátogatók a városba, nem beszélve a belföldi vendégekről, akik nagy számban Sikeres dzsesszkoncert a Szabadtéri Színpadon Nagy sikert aratott a pécsi dzsessz-kedvelők körében a hétfő esti koncert a Szabadtéri Színpadon. Az Orchester Münchner All Stars rendkívül színvonalas dzsessz-zenét produkált. A nyugatnémet együttes tagjai közül kiemelkedett a zongorista Pepsi Auer, a trombitán játszó Klaus Wagner, de valamennyiük játéka elnyerte a közönség tetszését. A sikeres hangversenyen Rácz György konferált. ismerkedtek a nevezetességekkel. A dömörkapui turistaházban három cseh család, összesen 12-en kértek szállást. Vácról ugyancsak 12 turista látogatott a Mecsekbe. Misinatetőre egy francia házaspár, egy népes cseh és német csoport, három belföldi iskolás csoport és egy 42 évvel ezelőtt Amerikába vándorolt idős házaspár ment fel, kiknek babgulyást főztek, nagy sikert aratva. S ha már Misinatetőnél tartunk, meg kell jegyezni, hogy baj van a közlekedéssel, ugyanis naponta csak három járatot küld a Közlekedési Vállalat erre az idegenforgalmi nevezetességre, mégpedig délelőtt 10 órakor, délután kettő és hat órakor. S ez kevés, mert még legalább három járatra lenne szükség. A Nádor Szállodába Izraelből, az Amerikai Egyesült Államokból és Jugoszláviából érkeztek tegnap vendégek. A pécsváradi járásban azt vállalták, hogy 20 óra helyett 30 óra társadalmi munkát végeznek. Ennek kezdetéül a püspüklakiak 210 órán kispályát építettek, s meghirdették a kombájnosok helyi versenyét. A Zengőaljai Állami Gazdaságban 72 főiskolás lány gyümölcsöt szed, Máriaké- ménden és Szederkényben a gabonabehordást és szállítást a fiatalok vállalták. A Hidasi Brikettgyár dolgozói borsót szedtek a termelőszövetkezetben. Legtöbbet talán a siklósi járásban dolgoztak a kongresszus tiszteletére. Sósverti- kén 472 óra alatt 25 holdról behordták a kévét, s egy holdon kézzel aratták le a gabonát. A drávaiványiak az új- burgonyaszedésben segítettek, a cuniak pedig brigádot alakítottak öt hold vincaminor (gyógynövény) termelésére. Rájuk várt még két hold paprika kapálása és a kévehordás. A jó munka jutalma aligha marad el. Ezt bizonyítja a ga- réi, a siklósi kesztyűgyári és sportköri fiatalok példája, akik hetvenen a Balatonra utaztak néhány napra üdülni. A televízió műsora augusztus 6-án, csütörtökön 17.38: Hírek. 17.45: Hol volt, hol nem volt... 1. Morcos mester táncba kezd. 2. Miért pöttyös Pöttyös Panni? 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: „Hogy szebben szóljon a dal...” A Magyar Televízió riportfilmje a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság (ISME) budapesti konferenciájáról. 18.45: A jövő hét műsora. 18.55: Telesport. j 19.20: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 19.45: A hamu gyermekei. Angol kisfiim. 20.25: Mai vendégünk: Bihari Ferenc, a Belkereskedelmi Minisztérium főigazgatója, A gazdasági vezetés a gyakorlatban c. könyv szerzője. — 20.40: Nagy siker volt... Papa, mama, a feleségem és én. Magyarul beszélő francia film. (Csak 14 éven felülieknek!) 22.20: Tv-híradó — 2, kiadás. HÍREK AUGUSZTUS A Nap kél: 4,28, nyugszik: 19,12 órakor. A Hold kél: 2,18, Vv nyugszik: 18,40 órakor. CSÜTÖRTÖK Névnap: BERTA. Nevető vendégszolgálat a Szabadtéri Színpadon Augusztus 13-án este 8 órakor a pécsi Szabadtéri Színpadon „Nevető vendégszolgálat” címmel vidám zenés esztrádműsorra kerül sor. A műsor szinte az egész Balaton-partot bejárta, s most Pécsett mutatják be. A szereplők között lesznek többek között: Gobbi Hilda, Ka.zal László, Fó- nay Márta, Buss Gyula, Balogh Erzsi, Toldy Mária, Aradszky László, s fellép még Túrán László és tánczenekara. Élménybeszámoló a spanyol polgárháborúról Holnap, péntekéin este 6 órakor Pécsett, a Fegyveres Erők Klubjának nagytermében érdekes eseményre kerül sor: Nagy Sándor, a MÉSZÖV Igazgatóság elnöke az Országos Partizánszövetség felkérésére élménybeszámolót tart a spanyol polgárháborúról, melyben a nemzetközi brigád tagjaként vett részt. Az ankét befejezéséül a Meghalni Madridért című francia filmet vetítik le asz érdeklődőknek. Időjárásjelentés Várható időjárás csütörtök estig: kisebb felhőátvonulások, cszak-keleten legfeljebb egy-két helyen futó eső. Mérséklődő észak-nyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11—15, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 21—28 fok között. li étszázötven évvel ezelőtt, *-* 1214-ben született Roger Bacon angol szerzetes, a közép- kor legnagyobb tudósainak egyike, akit az utókor Doctor Mirabilis, azaz csodálatos doktor jelzővel díszített. Bár korának balítéleteitől nem tudott teljesen megszabadulni ő sem a (filozófia, az orvoslás, az optika mellett sokat foglalkoztatta az alchímia, a bölcsek kövének és az arany- csinálásnak kutatása), mégis igazi természettudós, aki a fejlődés alapjául a matematikát, a kísér, létezést és a tapasztalatot tekintette. ö találta fel a nagyítóüveget, felfedezte a fénytörés jelenségét. észrevette a Julián-naptár fogyatékosságait és javaslatot tett kijavítására. Sok későbbi találmány technikai elvét sejtette meg. Termékeny író volt. Állítólag 300 művet alkotott. Nyíltan fellépett a szerzetesek erkölcsi romlottsága ellen és szembe szállt a tekintély vak tiszteletével. Merészen bírálta a hivatalos skolasztikus filozófusokat, a hűbérwrak önkenyeskedéseit, sőt a pápai széket is. Korát meghaladó nézetei miatt üldözték, ördögi cimborasággal, fekete mágiával, eretnekséggel vádolták és élete nagy részét börtönben kellett töltenie. — Augusztus 20. megünneplésére előkészítő bizottság alakult Pécsváradon és Szederkényben. Mindkét helyen munkás-paraszt találkozót szerveznek a tsz-tagok és a patronáló üzemek dolgozóinak részvételével. Az ünnepséget sport- és kultúrműsor ral színesítik. Szederkényben pedig kiállítás is nyílik a falu 20 éves fejlődéséről. — Közöljük kedves olvasóinkkal, hogy a jövőben a belpolitikai rovat a 31-68-as telefonszámon (Hunyadi út 11. szám alatt, a II. emeleten) mindennap délután 3 órától este 8 óráig ügyeletet tart. Kérjük, hogy bejelentéseiket, eseményekről szóló információjukat ezen a számon közöljék szerkesztőségünkkel. 4. AMIRE MÉG VÁRNI KELL... A kuopáoá új városi kórház földszintjén helyezték el a po- liklmikát a rendelőintézeti betegek számára. Nagyvonalúan berendezett, patyolattiszta és szép tágas. Öszin- ten szólva kissé jobb benyomó -1 keltett bennem, mint a ke/.ismerten zsúfolt pécsi SZTK-rendelőintézet. Feltűnt azonban, hogy a beláthatatla- nul hosszú, tágas folyosókon, váróhelyiségekben alig látni egy-két embert. — Talán máskor van a ien- d ölési idő? — kérdeztem a vezető nővért. — Most már meglehetősen későn van, de ez a részlegünk csúcsforgalomban sem zsúfolt. Később, amikor utánanéztem ennék a nem is olyan nehezen megfejthető talánynak, kiderült, hogy a finn munkások és alkalmazottak nagyobb részének ma még nincs áítaJános betegbiztosítása. Ha megbetegszik, bizony saját magának kell megfizetnie az orvost és az orvosságot. Vannak persze különböző biztosítási. segély egyletek, szövetkezetek, van már bizonyos magja az 1967-re bevezetendő általános, mindenkire kiterjedő állami társadalombiztosítási rendszernek, — de ma még drága dolog betegnek lenni. A magánorvosok általában 15—20 márkát kémek az első vizitért, a többi valamivel olcsóbb. Egy szaktekintély viszont 50, sőt 150 márkánál kezdi. Az állami, illetve városi kórházakban 6 márka a napi ellátás, ehhez Jin aztán a különböző szolgáltatás. a vizit, orvosság, fürdő díja. A magánkórházakban különbözőek a tarifák. Hallottam olyan helsinki kórházról, ahol napi 100 már- kát is elkérnek egy betegtől. Egy komplett szülést 600 márkára taksálnak. A kórházi orvosnak jogában áll, hogy magánbetegeit megkülönböztetett bánásmóddal, külön, az ő saját hatáskörükbe utalt kórházi ágyakon kezelje. Természetesen külön költségen. A kórházi borravaló, ajándékpénz viszont ismeretlen fogalom. Amennyit jogosnak talál az orvos vagy a kórház igazgatósága, azt megkéri, — többet viszont egy pänmyvel sem fogad el senki. Tudomásom szerint a finn parlament már elfogadta a társadalombiztosítás általánossá tételére vonatkozó törvényjavaslatot. Előterjesztése nagy vitákat váltott ki. Különösen az orvosok féltették tőle a jelenlegi, — meglehetősen magas, — jövedelmüket, de aztán garanciát kaptak arra, hogy keresetük nem csökkenhet az új rendszerrel sem. így most már csak a fokozatos bevezetés van hátra. Ennek első fázisaként már fizetni kell a társadalombiztosítási adót, hogy az így akkumulált tőkéből elő tudják teremteni a szükséges feltételeket. Érdekes momentuma az új társadalombiztosítási rendszernek, hogy bevezetése után is érvényre juttatja az orvos megválasztásának jogát. A beteg bármelyik orvoshoz elmehet, költségeit az állam 60 százalékban megtéríti. A gyógyszert 4 mátkán felöl térítik meg, a kórházi díjat ezután is a betegnek kefll fizetnie. Betegség esetén egyébként két hétig a teljes fizetést kapják meg a közigazgatásban és üzemekben dolgozók, három hetes betegség után már csak az ötven, három hónapig a harminc százalékát, utána pedig nem kap semmit. Ugyancsak nagy parlamenti harc előzte meg a Finn Népi Demokratikus Unió által beterjesztett és kivívott családi segély bevezetését is, amely a gyerekek számától progresz- szív. Amint informálódtam, körülbelül hat gyerek után kap annyit egy finn család, amiből egy kétszobás lakás bérét ki tudja fizetni. Egy konkrét példa kapcsán tudom, hogy három gyerek után 45 márkát fizetnek Iti. A több gyerekes családok egyébként számos más kedvezményben részesülnék, — többek között a lakbérek, a szövetkezeti lakások törlesztési idejének megállapításánál is. A fizetések meglehetősen széles skálát mutatnak. Jól szituált értelmiségi, — például egy kórházi főorvos — 2000 márkás fizetésit is megkaphat és ehhez még egyszer annyit hozzákereshet magán- pral-cszissal is, de fizetésével együtt progiresszíve nő a kereseti adó is. A kuopdoi városi tisztifőorvos például jövedelmének ötven százalékát fizeti ki adóra. A 400—600 márkás átlagkeresettel rendelkező munkások, alkalmazottak általában fizetésük 20 százalékát adják vissza adóba, 8 százalékot az államnak, 12 százalékot pedig a községi, városi adó fejében. Legalább 20, sőt 30 százalék kell a lakbérre is, így azután bármenynyire is olcsó a nylon holmi, a konfekcionált ruha, bármennyire is átszövi a finn emberek életét a Nyugaton divatos, sokoldalú áru-hitelrendszer, a kisember mindennapi kiadásaira, megélhetésére maradó 250—300 márkája nem valami sok. Különösen akkor nem, ha figyelembe vesszük az élelmiszerek, — érthető okokból, magas árát. Néhány számot a júliusi piacról: 1 kg alma 3—1 márka, 1 kg paradicsom 4 márka, 1 kg cseresznye 7 márka, 1 kg hagyma 4 márka, de aránylag magas a tö- megfogyasztású halféleség, a marhahús ára is. Nem csoda mindezek alapján, hogy a ragyogóan berendezett, szupermodern áruházak a nagy választók, a kétségkívül megmutatkozó árubőség ellenére is mondhatni üresek. Lahtiban még azt hittem, hogy egyedi ez a jelenség, de aztán ugyanezt láttam Helsinkiben, Yväsky- läben, Kuopioban is. Egyformán üresek a vidéki nagy áruházak, és Helsinki Váci utcai szintű Aléksanterinkatujá- mak luxusiMietei. A tőkés országokban hozzá kell ahhoz a jelenséghez szokni, hogy az öltözködés az emt>erek megjelenése közel sem olyan nivellált, mint nálunk. A magyarországi utcán külsőre, öltözetére nézve nem tehet különbséget tenni a gyárigazgató és a munkása között. Módja van elegánsan, szépen öltözködni a viszonylag alacsony fizetésű embereknek is. Nyugaton óriási a különbség. Az utca embere Finnországban is igen egyszerűen, általában konfekcionálit ruhákban, a fiatalabbja pul- lóver-tehenész nadrágban — jár, még akkor is, ha részletre vásárolt autója van. — Legfeljebb csak álmai lehetnek a bárolt, szórakozóhelyek, hangversenyek mondain közönségén látható ruha- és kalapkölteményekről, a gyárosok, vállalkozók luxuskocsik, milliólcat érő vidéki rezidenciák köré fonódó, a kívülállónak persze szépnek és vonzónak látszó jólétről. Következik: szárazon és zugiban A helsinki Stockman áruház a világhírű három kovács szoborcsoporttal. — Pécs mj. jogú város Tanácsa VB felkéri azokat a társadalmi munkásokat, akik az „Egy napot Pécsért” mozgalom keretében 100 vagy ezt meghaladó munkaórát értek el, a társadalmi munkát igazoló szelvényeket a kerületi tanács vb. titkárságai részére augusztus 10-ig adják le. — Szabad ég alatt „raktározta” a pécsváradi vasútállomás a gimnázium számára érkezett 60 új padot. A csütörtöki felhőszakadás következtében a fumérlemezek közötti kenderrost feldagadt, a padok támlái meghullámo- sodtak és a műanyag szegélyezés felszakadozott — Kéménytűz következtében leégett PüspöJtszentlászlón Király Imre szalmatetős házának teljes tetőzete és az épület fa részei. A károsult kilencgyermekes család most ideiglenesen a pajtában látóik. — Fogatos bemutatót és díjugratást rendez augusztus 9-én, a harkányi vásártéren a Sátorhely Bólyi Ág. Lovas- iskolája a siklósi járás ter- melőszövetkezetedvei karöltve. — A bólyi Honismereti Szak kör a művelődési ház igazgatójának, Málik Lászlónak az irányításával könyvet írt a 870 éves község történetéről. A könyv kiterjed a község előtörténetére, a gazdag avar és rómaikori, Árpád-kori leletekre is, majd befejezésül Boly felszabadulás utáni húsz éves fejlődését, szocialista átalakulását tárgyalja. A kö%- ségmonográfia még az idén nyomdába kerül. — A vállalati tervek teljesítésének segítésével kapcsolatos második félévi tervet tárgyalja meg a KPVDSZ megyebizottsága azon a titkári értekezleten, amelyet augusztus 4-én, kedden délelőtt tartanak meg Pécsett. — Újból üzembehelyezik Boldogasszonyfán augusztus 12-én a Baranya megyei Mezőgazdasági Vállalat csibekeltetőjét. Az üzem augusztusban mintegy 80—100 ezer csibét keltet a termelőszövetkezetek és háztáji gazdaságok részére. „ — Ejtőernyőstábort szervezett a pécsi repülőtéren a Magyar Honvédelmi Sportszövetség. Két hét múlva megkezdődik ugyanitt a vitorlazóre- pülő-tábor is. — Ötletes módon szerzett üdülőt magának Harkányban a pécsváradi Dózsa Termelőszövetkezet tagsága. Az üdülő felépítéséhez nem volt szükség kőre, téglára, sőt habarcsra sem és a telket sem kellett megvásárolni hozzá, mert az j üdülő nem más, mint egy 8 személyes hálókocsi, amit úgy vontattak el a Magyar— Bolgár Testvériség Termelő- szövetkezet harkányi üzem- i egységébe, ahol meglehetnek ingyen, csak jöjjenek minél | többen a pécsváradi tsz-ta- I gok! i