Dunántúli Napló, 1964. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-22 / 196. szám

6 NAPLÓ 19(54. AUGUSZTUS 22. MALÉV- és szigethalmi győzelmet hozott a go-kart verseny A Baranya megyei MHS és a MALÉV SC közös rendezésében csütörtökön . a Bajcsy-Zsilinszky utcai MAVAUT végállomáson ren­dezték meg az országos go-kart- bainokságok futamait. A magyar versenyzőkön kívül rajthoz állt a csapatbajnoki futamban Werner Rind’ osztrák bajnok is. aty nagy­szerű, teljesítménnyel teljes kört vert a magyar résztvevőkre. A 4=;n m-es körpályán három szám- bő' álló versenyt vívtak a részt- v^-ök. A sportgépek kategóriájá­ban 13. a szériagépek futamá­ban so volt az indulók száma, a csapatbajnoki címért négy együt­tes versenyzett. Az egyéni szá­mokban két előfutam után ala­kult ki a döntő 9, illetve 13-as mezőnye. A pécsi Bencze szerep­lését nem kísérte szerencse, a szériagépek második előfutamá­ban indult, de motorhiba miatt a verseny feladására kényszerült. Eredmények. Sportgépek (15 kör. 9 Induló): l.. Erdei (MALÉV) 8:27.0. 2 Kizmann (MALÉV) 8:31.0, 3. Ha­bi (MOGÜRT) 8:39,0. Szériagépek: (12 kör, 13 induló): 1. Pekári (Szi­gethalom) 6:41,8, 2, Varga (Autó- Szerviz) 6:46.0, 3. Tóth (Jászbe­rény) 6:47.0. Csapatban (4 induló): 1. Osztrák-magyar vegyes csa­pat (Riedl, Dabi). ős zetett honvédelmi versenyek c s kicsi [árosban A siklósi járásban az Összetett ^védelmi versenyeken évről évre növekszik a résztvevők szá­ma 1960-ban még kezdetleges, a myszintű versenyeket láthat­tunk. alapszervi szinten 330-an i. - t’.Uak a járási versenyen. 14 c >a1 42 emberrel versenyzett. í : ): ' ben 850. lfl62-ben j 100 és 1963-: br. i 3047 indulója volt az alap- i szervi döntőknek. A járási ver­senyt minden évben megrendez­tek 1963-ban 44 csapat mérte ösz- sz erejét. a megyei versenyen is eredmé- n. cs volt küzdelmük, i960 óta BoTncien évben résztvesznek az or döntőn is. Reméljük, a munkánk eredményessége ez év­ben sem marad el. Évről évre megrendezzük az összetett honvé­dé'mi verseny elméleti os gya­korlati módszertani foglalkozását is. Az MHS alapszervi elnökök mellett az indulókat behívtuk és módszertani foglalkozásban része­sítettük az MHS alapszervek ; sportfelelőseit és KISZ-titkárait is. Magyarbólyban, Nagyharsány- : bari. Kovácshidán és Vajszlón ki- I sebb honvédelmi napok megren- , dezése keretén belül bonyolítot­ták le az alapszervi, egyéni ösz- szetett honvédelmi versenyt. Vaiszlón. 186-an futották végig az előírt 1500. illetve a 3000 méteres akadálypályát. Az alapszervt szintű versenyek után segítettük a járási verse­nyekre való felkészülést. A járási versenyt vasárnap, augusztus 2?-án rendezzük a Sik­lós melletti Tenkesen. A járási versenyre 50—60 csapatot várunk. A versenyt azon a helyen tart­juk, ahol a „Tenkes kapitánya’* című tévéfilmet készítették. A te­rep sokkal nehezebb, mint a ta­valyi. A résztvevőket ez még jobb. lelkiismeretesebb felkészü­lésre senkend. Kovács István, a siklósi járási MHS elnöke Egy ponttal is megelégednénk — szerénykednek a tatabányaiak Hétközi balsiker után vasárnap slier! várnai Csepelen ! Tatabányán érthető nagy örömöt okozott a Győri ETO feletti fé­nyes győzelem. A szurkolók most már biztosra vehetik a jó helye­zést. és a ..vidék legjobbja” cím negyedszeri kivívásához is egyre közelebb kerül a testvércsapat. Ennek ellenére Kiéber Gábor edző igen óvatosan foglal állást a Komló—Tatabánya találkozó , esélyeit illetően. — A vasárnap elért ötgólos győzelem nem tesz elbizakodottá bennünket — mondja —. Komló­nak nagy szüksége van minden pontra, ezért ahhoz, hogy egyet '■ is megszerezzünk. játékosainknak J legalább olyan akarással kell küz­denek. mint a legutóbbi két mérkőzésen. Mindezt számításba bévé. mi megelégednénk a dön­tetlen eredménnyel. Közli azt is. hogy a csapat fel­állítása — ha csak sérülés, beteg­ség nem jön közbe — egy posz­A labdarúgó NB I. vasárnapi for­dulójában a Komlói Bányász ját­szik otthonában. A Tatabányai Bányász látogat el Komlóra. A komlóiaknak van mit Javítandók, legutóbb Budapesten a csapat sú­lyos vereséget szenvedett a Va­sastól. A nyolc védőjátékos szere­peltetése nem vált be, mert nem­csak a csatársor gépezete döcö­gött, de a védelem is gyakran ki­hagyott, ami az eredményben is megmutatkozott. Szerdán erőnléti edzést tartottak a Bányász-labda­rúgók, csütörtökön pedig egy ko­rábbi meghívásnak tettek eleget, amikor Barcsra látogattak. A csa­pat i:l-es félidő után 7:2 arány­ban győzött. A találkozón 12 já­tékos szerepelt: Balogh, Komlói, Józsa, Csordás. Jerabek, Szőcs, Lelovics, Garai, Nagy B., Perényi. Sós, Lázári disz, a Tatabányai Bányász ellen pályára lépő tizen­egyet ezek közül a játékosok közül választja ki Szűcs Gyula edző. Rónai a Vasas elleni mér­kőzésen megsérült, játékára hosz- szabb ideig nem számíthatnak. A Tatabányai Bányásztól egy pont megszerzését tűzték ki célul. A Pécsi Dózsa együttese Cse­pelen játszik. A lila-fehérek folytatni szeretnék jó soroza­tukat. A vezetők legalább egy ton sem változik. Géléi — Törő- csik, Hetényi, Juhos — Szepesi. Laczkó — Bíró, Menczel, Csernai, Szekeres, Deli, ez a tizenegy Já­tékos lép pályára Komlón. Egy „újdonság” azonban szerepet játszhat a mérkőzésen. Az olim­piai csapatba két tatabányai já­tékos került: Géléi és Szepesi. Ám az együttes kitűnő formában levő csatárai. Csernai és Menczel sem adták fel még a reményt, s a következő mérkőzéseken akar­ják igazolni, hogy ott lenne a he­lyük a tokiói küldöttek között. A Tatabánya jó helyezését, si­kereit a szakemberek főként a csapat taktikai fegyelmezettségé­vel magyarázzák. Hogy milyen el­gondolást, Játékstílust kíván al­kalmazni Komlón, arról nem nyi­latkozott Kiéber edző. Úgymond, ez nem az ellenfélre tartozik, helytelen lenne előre elárulni a „hadi ti tkot”. (Havas) i pont megszerzését remélik. Hét- I közben egymásközt tartottak két- I kapus edzőmérkőzést a lila-fehé­rek Vajda oly szerencsétlenül csapott össze Vlaszákkal, hogy állkapocstörést szenvedett. Ameny nyiben Dunai n. sérülése rendbe­jön, vasárnap ő is ott lesz a csapatban Csepelen. Az NB H-ben rangadó lesz. A listavezető Pécsi Bányász a ki­tűnően szereplő Kaposvári Hon­védőt látja vendégül. A Bányász­együttes az első hely megtartásá­ra törekszik. Ehhez pedig mind a két pontot meg kell szereznie a Kaposvári Honvédtől. Izgalmas, érdekes mérkőzésre van kilátás vasárnap Újhegyen. A PVSK Mo­sonmagyaróvárral játszik a hazai pályán. Egy változás lesz a csa­pat összeállításában. Hámori n. ismét elfoglalja helyét a hátvéd­sorban. — „Kaposváron a legutób­bi fordulóban a játékvezető el­csalta a mérkőzésünket — mon­dotta dr. Czibulka Mihály edző — olyan „góllal” egyenlítettek a ka­posváriak. amikor a labda még a gólvonal közelében sem volt. Ä tavasszal Mosonmagyaróváron ki­kaptunk. most eyőznl szeretnénk”. A Pécsi BTC Budapesten a kiesés elkerüléséért harcoló EVTK-hoz utazik. Elhamarkodottan mond ítéletet a Csepel játékerejéről az a pé­csi szurkoló, aki a szerdai Újsze­ged! TC elleni döntetlenből ítél. Nem mintha siker volna az NB Ill-as csapat ellen kivívott dön­tetlen. Egyáltalán nem. Bosszankodnak is Csepelen a váratlan fiaskón, hiszen minden erővel arra töre­kedtek, hogy a legjobb nyolc ku­pa-csapat között ott legyenek. Ez nem sikerült. Két okot hoznak fel „mentségükre” a csepeliek: 1. az Újszeged! TC felülmúlhatatlan lelkesedéssel küzdött 90 percen át. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a csepeliek%nem küzdöttek. Akartak, nagyon is akartak, amit az is bizonyít, hogy a diósgyő­riek ellen fejsérülést szenvedett Fatér és a húzódással bajlódó Ju- csov kivételével legjobb csapatu­kat szerepeltették. Lelkesedésben azonban nem tudták felvenni az újszegedi csapattal a harcot, 2. olyan pályán kellett a mérkő­zést lejátszaniok, amely kétség­telenül hátrány volt az NB I-es csapat számára. Moór Ede, a Sze­gedi EAC NB I-es csapatának ed­zője már előre megmondta: „a legkomolyabb .ellenfél’ a pálya lesz”. így Is volt, mert a rossz talajú pálya a kombinatív játék­nak semmiképpen nem kedvezett. Igaz. az UTC az U. Dózsát is elütötte a további kupaküzdel­mektől. Vigasznak vigasz lehet, mer tségnek azonban kétségtele­nül kevés! És talán éppen ez a bosszankodás, no és a bajnoki küzdelmek izgalma most különösképpen sarkallja majd a csepeli labdarúgókat. A csepeli együttes vasárnap Diósgyőrből is el tudta hozni a Teke. A Mecsek Kupa-verseny döntő mérkőzései. Szikra és BTC tekepálya 9.00. Asztalitenisz. NB I. mérkőzés: BEAC—Pécsi Ércbányász SC, fér­fi, Budapest 18.30. Atlétika. Az országos . váltó- bajnokságok első napja, pécsi versenyzők részvételével, Buda­pest, Népstadion 15.00. Kosárlabda. NB I. mérkőzés: Bp. Honvéd—PVSK, férfi, Buda­pest 16.15. Úszás. Az L osztályú CSB dön­tője az Ércbányász SC és a Dó- zsa-úszók részvételével, Szolnok 16.00. Tenisz. NB m. mérkőzések: Z. Danuvia—Pécsi Spartacus, férfi. Budapest 15.00, BEAC—Pécsi Vö­rös Meteor, férfi, Budapest 15.00. két bajnoki pontot. A pécsieket otthonában, a kitűnőtalajú cse­peli pályán fogadja. Amikor a várnató eredmény felől kérdez­tük Kottái Istvánt, a csepeliek szakosztályvezetőjét, széttárta a karjait és csak ennyit mondott: — Labdarúgásban minden lehet­séges. A bajnokság mai kiélezett küzdelmében nincs nagy különb­ség az egyes csapatok között, lay köztünk sem. A pécsiek helyzete mép nem teljesen biztos. tS ez a körülmény fokozott erőfeszítésre ösztönzi majd őket. A hazai pálya kétségtelenül előny, s így én bí­zom is sikerünkben, de . . . Koltai István nem folytatta to­vább, bár annyit még megemlí­tett, hogy az utolsó három talál­kozó a pécsiek ellenében, csepeli sikert hozott, sőt, legutóbb tavasszal, Pécsett is diadalmaskodni tudott a fővárosi együttes: l:0~ra győzött. Csütörtökön Csepe­len még nem tudtak végleges csapatot mondani, annyit azonban sikerült megtudnunk. hogy azt szeretnék, ha a legutóbb szerepelt csapat játszhatna. Ebben az eset­ben pedig a Fatér — Vellai. Kiss n.. Molnár — Faludi, Kleibán — Kalmár. Németh. Jucsov, Rotten- bíller, Várnai összeállítású együt­tes ellen kell megküzdenie a pé­csi csapatnak. Ez az összeállítás csak abban az esetben változik, ha Fatér fejsérülése nem jönne rendbe. Ebben az esetben Török védene. A csepeli szurkolók ez­rei természetesen, hazai sikert várnak. N. J. Szurkológyűlés lesz vasárnap délelőtt 10 órakor a kökönyösi bá­nyász-sportklubban Komlón. Szűcs Gyula edző és Lelovlts István szakosztályvezető tájékoztatják az érdeklődő szurkolókat. * Két sportágban találkoztak egy­mással a mohácsi és a szigetvári járás sportolók Mozsgón a mo­hácsi járás labdarúgó válogatottja 4:3 (1:1) arányban győzött Sziget­vár ölen, a szigetvári járás ko­sárlabdázói 95:26 arányban nyer­tek a mohácsiak ellen. Csapat összeállítási hírek a vasárnapi mérkőzések előtt A mai sportműsor | Újszerű állapotban lé­vő Danuvia eladó, — Pécs. Kun u. 8. sz. Kővágó. Jön az ősz! — Már mo6t gondoljon kalapjára PATYOLAT szakszerűen tisztítja, átalakítja Pécs, Rákóczi út «38. Busz megállóhoz közel 2 szoba, konyhás ház­zal, jó karban lévő szőlő és külön szőlő- paroellák eladók. Ér­deklődés a helyszínen. Magyarürögi út 80. Kőműveseket, segéd­munkásokat, ácsokat azonnali belépésre ke­res az Országos Mű­emléki Felügyelőség pécsi építésvezetősége, jelentkezés: 8—16 órá­ig Pécs. Káptalan ú. 2 Gyermeksportkocsi, ­járóka, bundazsák, ágy eladó. Erdély u. 12_szám. ___________-__ A Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem albér­leti szobákat keres az orvostanhallgatók szá­mára. A címeket a ta­nulmányi csoportnál (Rákóczi út 80. I. em.) vagy 51-18 telefonszá- nion kérik bejelenteni. ; Bánoson az épülő pé­csi tóhoz 25 percre 370 ' négyszögöl telken szó- | ba. konyhás ház. pin- ; cével, hordókkal, 200 négyszögöl szőlő ter­méssel sürgősen eladó Érdeklődni: Magyar­szék. Kossuth L. u. 105 *7..__________! V 'nnék házat, huszon­ötezerig nagyobb hely­ség közelében. „Sür- \ gős 74223” jeligére Eels'” ’badulás téri hir­detőbe. Elsőosztályú tölgyfa parketta 36 négyzet- méter eladó. III. kér. őszirózsa u. 7/1 sz. Családi ház beköltöz­hetően, mellékhelyisé­gekkel 60 ezer forin­tért eladó. Pécs. Hegy- alja utca 110. _____ N agypostavölgy 40 sz. alatt egy szoba, kony­ha. présház, sertés- ólak, kút. villany, 1000 négyszögöl szőlő és 994 négyszögöl szántó j teljes felszereléssel ela dó. Megtekinthető: szombat, vasárnap és hétfő. (Tarr féle). A MÁV Pécsi Igazga­tósága azonnali hatály lyal alkalmaz: Pécs állomáson kocsirende­ző, vonatkísérő és vál­tókezelő beosztásban, Pécsbánya-rendező« ál­lomáson kocsirendező beosztásban új felvé­teles dolgozókat. Je­lentkezni a megjelölt vasútállomások segéd- Mvatalaibam lehet.__ T üzifafűrészelés? Ta­más Kálmán. Telefon­száma 39-91. György utca 6 sz._____________ S zép konyhabútor, — hármasszekrény, reka- mié, hálószobaibútor, asztalok, szekrények, sodronyok, matracok olcsón eladók. Kis­bútorüzletben, Me­gyeri út 6. . ________ P écsváradon, vár u. 43 sz. 445-ös Skoda eladó._________________ V ásárolok hálóbútoro­kat, konyhabútorokat, egyéb príma bútorokat Soóky bútorüzlet, — Zsolnay V. u. 1. Férfi fodrászt tagnak, kórházi munkára fel­vesz a szekszárdi Fod­rász Ktsz. A MAGYAR Rádió Budapest, pályázatot hirdet bemondói mun­kakör betöltésére. Je­lentkezni lehet leg­alább érettségivel. —- Korhatár 32 év. A pályázatot írásban, életrajzzal kell be- I nyújtani 1964. szep­tember 15-ig. —■ Cím: Magyar Rádió pécsi stúdiója, Zctkin Klára utca 1. sz. Ház gyümölcsössel be­költözhetően eladó. — Rigó u. 60. Erőműnél. Beköltözhető ház el­adó. Pécsszabolcs, Pe­rényi u. 9 sz. gazda­sági épületek. 775 n.- öl gyümölcsössel. Ér­deklődni Pécsszabolcs, Lantos József, Klap­ka utca 10. _______ A Vízügyi Építő Vál­lalat harkányi építés- vezetősége a harkányi j munkahelyre felvesz kőműveseket, ácsokat, vasbeton szerelőket, segédmunkásokat és kubikosokat. Munkás- szállást és napi egy­szeri étkezést a vál­lalat biztosít. Brigád felvétel esetén a heti egyszeri hazautazást a vállalat gépkocsival biztosítja. Jelentkezni lehet: Harkány, Drá- vaszabolcsi .út. Tele- fon: 54. | Ablakredőny minden méretben, házhoz szál | lítva, szerelve, készen i kapható. Orsolya u. 10_ s z.________________ S zőlőprés 2 hl., szü- j retelőkád 20 hl és sző­lőd aráló eladó. Kál­vária dűlő 3. (Pálos t emplo mnál). __________ G arázst vagy garázs­nak alkalmas területet veszek Széchenyi tér­től északra. Ajánlato­kat postán. Kojjár, Kulich Gyula u. 21. számra Jkérek. 125-ös ezüsttankos. fel újított kismotort adnék cserébe sertésért vagy más jószágért, vagy terményért is. Ugyan­ott 350-es IZS motor oldalkocsival eladó. — Érdeklődni Pécs, Fel- szabadulás u. 10. Pécsi 2 szobás, főbér- . letemet elcserélném Pécshez közeli falusi kis házért, vagv Baja —Kisíkúnhalas környé­kére. — Jószágtartás előnvben. vUlanv szűk séges. Pécs. Felsza­badulás u. 10. Dudás. Eladó különböző mé­retű vasgerenda, egy kocsivontató rúd. kü­lönböző méretű kerék­agy, fúrók. Majláth u. 8 ez. Wändi* HALÁLOZÁS Fájdalommal tadatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom és nagyanyánk, ÖZV. FABIAN IST- VANNE 72 éve« korában elhunyt. Temetése augusztus 22-én, szom­baton fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. A Bakonya n. üzem vezetősége és dolgozói fájdalommal tudatják, hogy munkatársuk, MALLY END­RE 30 éves korában tragikus kö­rülmények között elhunyt. Teme­tése augusztus 24-én, hétfőn fél 5 órakor lesz a központi temetőben. RADVANYI JÓZSEF nyug. tanár tragikus körülmények között el­hunyt. Temetése augusztus 23-án 15 órakor Mágocson. Fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanya, nagyanya, anyós és kedves rokon, ÖZV. NO­VAK ERNÖNÉ Gaáli Erzsébet 79 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 24-én, hétfőn 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyá­szoló család. köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok- j nak, akik felejthetetlen halottunk, i DEZSi SÁNDOR temetésén rész- í vételükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Me­cseki Ércbánya Vállalat I. Üzem vezetőségének, munkatársaknak, dolgozóknak, a Pécsi Sütőipari V. dolgozóinak és minden kedves ro­konnak, jóbarátnak és ismerős­nek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, IDŐS JAVOS GYÖRGY temetésén megjelenésükkel, koszo- rúk, virágok küldésével fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönjük mindazoknak, akik drága halottunk; FAUBEL ANTAL temetésén megjelenésükkel, vi­rágokkal, koszorúkkal fájdalmun­kat enyhítették. Felejthetetlen be­nyomást keltett bennünk a Kesz­tyűgyár dolgozóinak, vezetőségé­nek, pártszervezetének és szak- szervezetének tiszta emberi segí­tőkészsége és együttérzése. A gyászoló család. Mély, fájdalmas szívvel mon dunk köszönetét mindazo' nak akik felejthetetlen drága halót tunk, TÓTH BÁLI JÓZSEF tome tésén részt vettek és virágokkal koszorúkkal nagy fájdalmunké enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Beköltözhető belváro­si fél ház 2 szoba, összíkomforbtaJ eladó. Tűzhely, fehér zománc Kalor vaskályha te el­adó. Jókai u. 21. Te­lefon: 41-98, este 5 után, vasárnap egész nap. ____________________ H áromszor egy szoba, konyha, mellékhelyi­séges családi ház mind három lakás azonnal beköltözhető, eladó. — Pécs, Táltos u. 14.___ 3 szoba, összkomfor­tos, közműves, sze­mélyzeti szobás, ker­tes. alagsoros önálló családi ház beköltöz- hetőséggel eladó. Le­köthető 80 ezerrel, be­költözéskor 80 ezer -f OTP átvállalás. „Ma­gaslat” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Kertes házrész eladó, vagy elcserélném ki­sebb házért, lakást be számítok. Hunyadi Já­nos út 36., alsó csen­gő.______,______________ P écsi Enftő és Tata­rozó Vállalat Pécs, Tímár u. 21. Férfi és női segédmunkásokat felvesz csak pécsi munkahelyre._________ F elveszünk gyakorlott anyagkönyvelőt. ké­pesített vizsgával. Pé­csi Faipari Ktsz, Pécs. Rózsa Ferenc u. 20/1. Vennék beköltözhető kisebb házat vaw ház részt. „Belterület” jel­igére Sallai u. hirde­tőbe. LAKATOS SZAK­MUNKÁSOKAT felvesz a Közúti Gépeli átó Vállalat pécsi telepe. Jelentkezés Pécs. Rét utca 47. Vidéki­eknek szállást biz­tosítunk. Felvételre keresünk vállalatunk pécsi mun kahelyeire útkarbarrtar tó segédmunkásokat, kubikosokat. szemét- szállítási gépkocsira­kodókat, útkarbantar­tó út őröket. Kereseti lehetőség a személyi besorolás arányában 1300—1900 Ft közt. — Felveszünk továbbá egy raktári segédmun­káik, aki az építő­anyagiparban jártas. Jelentkezés Pécs, Köz- tisztasági és Utkar'oan tartó Vá ILaliatnál, Pécs Rózsa Ferenc u. 17. A Bm-i AGROKER V. Pécs, Megyeri út 90, raktári segédmunkáso­kat vesz fel. Jelent­kezni a vállalat áru­forgalmi főosztályán lehet. __________________ E ladó jó karban lévő gyönyörű faszobrász munkával 250x100 cm. álló ingaóra, Zimer, pécsi mester munkája. Ollós Pálnál, Diós­viszló._________________I V illanyszerelőt azon­nal alkalmaz a Kom­lói Vízmű.____________ O lcsó és szép koszo­rút, csokrot, élő- és művirágból Kozmá- nétól (volt Tisza- vári virágüzlet), Dok­tor Sándor u. 21 sz. (újságárus mellett, Petróv zöldségessel tár sbé rletbenh________ P écsbányatelep, Isten­áldás völgy 10-es szá­mú ház. 2 szoba, kony ha, előszoba, nyári­konyha. 480 négyszög­öl szőlő, kert beköl­t özhetően eladó. __ E ladó 2 szoba, össz­komfortos. szuterénos, központi fűtés es csa­ládi ház beköltözhe­tően. Mezőszél u. 52. Ház életjáradékra el­adó. szoba, konyhás lakás beköltözhető cse révei. Hajnal u. 3. Vajszínű kandalló, fe­lültöltős, Jeladó. Ja- kabhegtfi li. 9. Eladó beköltözhetően 2 szoba, összkomfor­tos ház. Somogyi Béla utca 9.________________ A város határában 2600 négyszögöl szoba, konyha, kúttal, kis tanya, Alsó-Gyüké s­ben 800 négyszögöl szőlő eladó. Cím: En­gels u. 7 sz._________ K ét családnak gazdál­kodásra alkalmas — nagy gyümölcsös, ud­var, szőlő és szántó­val, lakó nélküli ház azonnal beköltözhe­tően eladó. 120 000 Ft­ért. Érdeklődni lehet Andrássy út 6 alatt Kertészéknél. (Petőfi laktanyánál).__________ N em beköltözéssel, de esetleg lakáscserével olcsón eladó 2 szoba, hail, összkomfortos, alagsoros családi sa­rokház a Virág utcá­ban. Érdeklődni: Zsin­kó István u. 9.___ D onátusnál 400 négy­szögöl szőlő, gyümöl­csös, házhely parcel- lák eladó. Attila u. 1. Villanyszerelés, mosó­gépék. porszívók teker cselese, villamoskészü lékek javítása Palotai villanyszerelőnél. ToL- buhin út 84. Lakás: Megye u. 15/2._______ D auert garanciával készít Molnár József női fodrászmester. — Geister Eta (Apáca u.) 4. szám, emelet.______ T üzifafűrészelés? Ka­pitány. Telefon: 10-01. Alkotmány utca 6 sz. Miskolci kétszoba. öss zkomfortos laká so­ma t elcserélném pécsi kettő, vagy háromszo­básra. „Kertes előny­ben” jeligére Sallai u. hirdetőbe._____________ S zőkéd, 56-os számú, kétszoba, konyhás kis családi ház. vasútállo­mástól 5 perc. szén j nagy konyhák éri" olcsón eladó. É"J' lődni a helyszíne'.. Gyermekszerető asz­szonyt keresek féléves kislányom mellé egész napos elfoglaltsággal, /fjánllkozást „Jó bá­nás” jeligére Sallai u. hirdetőbe kérem. Segédmunkásokat, ka­zánfűtőket. csőszerelő két és központi fűtés- szerelőket felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a Pécsi Gázmű munka­ügyi osztályán, Pécs, Felszabadulás útja 107. Dicsérd, Fő út 45 sz. ház, 1000 négyszögöl kerttel, melléképület­tel sürgősen eladó.__ M agaslati úton épülő társasházban lévő 3 szoba, hallos űrivel-»1’- '•ómat átadnám. Érdek * "ríni; Mesz e„s. Bocs- u ’2. 17 óra után Opel személygépkocsi eladó. Tiborc utca 2. FELVÉTELRE KERESÜNK vállalatunk pécsi munkahelyeire útkarbantartó segédmunkásokat, kubikosokat, kövező munkásokat, útépítési, szemét­szállítási gépkocsi­rakodókat, útkar­bantartó útőröket. Kereseti lehetőség a személyi besorolás arányában 1300—1900 forint között. Jelent­kezés: Pécsi Köztisz­tasági és Útkarban­tartó Vállalatnál. — Pécs, Rózsa Ferenc utca 17. Szoba, konvhás főbér­letet keresünk azon- nalra. — „Nyugalmas öregség 10 000” jeligére Sallai u. hirdetőbe. __ H amuszürke cicám üi- lius végén eltűnt. Ér­tesítést kérek ' u. tíz. Telefon; 35-30. Opel Kadett újonnan generálozva kifogásta­lan állapotban eladó. Motorkerékpárt beszá­mítok. Székesfehérvár, Köztársaság u. 54 sz. Szabó. _________________ K étszoba, összkomfor­tos, kertes családi ház beköltözhetően el a dó. OTP átvehető. °écs. 1. u. 15. _____ | Wartburg 900-as. ió ál­lapotban eladó. Pere- ! ked. Fő u. 1. Megte- I kiüthető vasárnap.

Next

/
Oldalképek
Tartalom