Dunántúli Napló, 1964. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-29 / 176. szám

6 NAPLÓ' 1964. JÚLIUS 89. 1 Emléktábla dr. Asztalos Lajos szülőházán 1889. július 29-én született Pé­csett dr. Asztalos Lajos tanár, nemzetközi sakkmester és ki­váló sakkpedagógus Dr. Asztalos Lajos tevéke­nyen résztvett a magyar sakk- élet fellendítésében. A magyar Sakkszövetség elnöke, a ma­gyar olimpiai csapat kapitá­nya, majd a nemzetközi Sakk- szövetségnek, a FIDE-nek tagja volt. Nyelvszakos tanári képesíté­sét 1914-ben Budapesten szerez­te meg, majd Szarajevóban dol­gozott, mint tanár. 1942-ben visszatért Budapestre, s ettől kezdve a magyar sakkiroda­lomnak szentelte idejét. Több sakkönyvet és cikket írt, me­lyek ez egész sakkvilág irodal­mi kincseivé váltak. Keze alól egész sor magyar sakkmester és nester jelölt került ki. Mint versenyző is sok nemzetközi versenyen vett részt, megsze­rezte a nemzetközi sakkmesteri címet is. Emlékére az Országos Sakk- sz'nvetféa i958-tói kezdve min­den évben nemzetközi sakk­versenyt rendez az ország kü­lönböző városaiban. Ez évben, július 6—24-ig ezt a versenyt Pécsett rendezték meg, mivel, ha élne, most töltötte volna be 75. életévét. Dr. Asztalos Lajos 1958. no­vember 1-én halt meg Budapes­ten. A Baranya megyei Sakk­szövetség születésének 75. év- terdulója alkalmából szülőhá­zán a Déryné u. 4. sz. alatt emléktáblát helyezett el. A finn túra tapasztalatai Bátran adjunk lehetőséget az utánpótlásnak A finnországi vendégszereplés­re utazott pécsi labdarúgó-válo­gatott összetétele nem keltett osz­tatlan megelégedést. Számos sport kedvelő, de maguk a szakembe­rek egy része borúlátással tekin­tett a vegyes összetételű, fiatal­nak tartott válogatott nemzetközi szereplései elé. Nos az eredmé­nyek a sportküldöttség vezetői­nek helyes nézőpontját igazol­ták. A város válogatottja nem­csak a pécsi színeknek hozott újabb sikert, hanem a nemzet­közi porondon erősen megtépá­zott magyar labdarúgás tekinté­lyének helyreállításához is hozzá­járult. Az eredményeken túlmenően a Pécs válogatott északi szereplése szinte parancsolóan Írja elő az utánpótlás kérdésével való inten­zívebb foglalkozást. A sportkül- döttség négy tagjához intézett egy-egy kérdésre kapott válasz is ezt támasztja alá. RÓZSAHEGYI MÁTYÁS ! Első kérdésünket Rózsahegyi I Mátyáshoz, a sportküldöttség ve- i zetőjéhez intéztüké Számos jó eredmény az atlétikai „Béke-Kupa“ verseny első fordulóján Kellemes Időben került sor a három megye válogatott atlétái­nak küzdelmére a PVSK-pá- lyán. A kevésszámú nézőközön­ség szép küzdelmeket láthatott, s az eredmények Is kielégítették az igényeket. A rúdugrástól el­tekintve — Perlaki távollétében — minden versenyszámban átlagon felüli eredményt értek el nem­csak a győztesek, hanem álta­lában a helyezettek Is. A tíz férfi számból hetet baranyai ver­sen; ző nyert meg, sőt öt szám­ban kettős hazai siker született, míg a tolnaiak két, s a somo­gyiak egy versenyszámban sze­reztek győzelmet. A hat női szám­ban a baranyai és tolnai ver­senyzők arányosan osztoztak. Pontversenyben Baranya megye összteljesítménye az eddigi leg­jobb eredtfiény: 26 906 pont, Tol­ivá ' 33 647 pont, Somogy 16 628 VÖPt­A párhuzamosan megrendezett három megye serdülő találkozó­ján Is megyénk fiataljai szere­peltek a legeredményesebben. Az eredmények közül a — Képessy és Kiss E. sérülése miatt — tartalékos 4x100 m-es férfi váltó kitűnő új megyei csúcseredménye emelkedik ki. A meglepetések közé tartozik Eudás váratlan győzelme Jaka- bos felett 5000 m-en, Honti győ­zelme Kiss ellen 400 m-en, vala­mint Salpa mellett Fogarasl Jő futása 1500 m-en. Megnyugtató Lukács és Wéber egyenletes 65 m feletti formája gerelyhajltásban. A női eredmények közül Pro- hászka 400 m-es futása emelke­dik ki, Kerek 60 mp-eel elérte az I. o. szintet. 00 m gáton Kö­ves és a Tolna megyei Cseke egyaránt 12.4-et futott. A 4x200 m-es váltóban a Tolna megyei csapat l:47.5-tei kitűnő Időered­ménnyel győzött, míg a második helyezett baranyai együttes 1:52.3- ir.al új megyei Ifjúsági csúcsot ért el. — Ml késztette a sportküldött­séget a sok fiatal beállítására? — A bizalom — mondotta a vá­rosi TS elnöke. — Labdarúgó szövetségünk évek óta figyelem­mel kíséri a fiatalok fejlődését, és a vélemények szerint többre ké­pesek, mint amilyen szerephez idehaza juttatják őket. Ml bíz­tunk ezekben a fiatalokban, és ők remek szerepléssel viszonoz­ták ezt a bizalmat. KÁLLAI LIPOT Második kérdésünket Kállai Ll- pótnak, a válogatott szakvezető­jének tettük fel: — Miben látja a válogatott nagyszerű szereplését? — A nagy akarásban, fegyelem­ben é, nem utolsósorban a ki­tűnő labdarúgó adottságokban. Meg kell jegyeznem, hogy a vá­logatott valamennyi tagja szinte önmagát múlta felül mindhárom mérkőzésen, valamennyiüket di­cséret és elismerés illeti a nagy­szerű helytállásért. Külön kell megdicsérnem a fiatalokat, Kon- rád. Tüske, Légrádi, Márton, Kin­csei bebizonyították, tehetséges labdarúgók és komoly feladatok megoldására is képesek. BOGYAl ZOLTÁN Bogyai Zoltán, a Bányász te­hetséges kapuvédőjének szegeztük a harmadik kérdést. — Hogyan látta a kapuból a három mérkőzést és a fiatalok játékát? — Túlzás nélkül mondhatom, hogy többször nem akartam hin­ni a szememnek, milyen jól ját­szanak a fiúk. Látványos meg­oldásokkal, technikai elemekkel ejtették ámulatba az ellenfelet és a nézőket, hogy percekig zúgott a taps. Mindhárom ellenfelünk jó képességű együttes volt, hogy mégis nyerni tudtunk, azt talán Így látta az edző A Pécsi Bányász női kézilabdá­zói kitűnően szerepeltek a Bp. Spartacus nemzetközi kézilabda- tornáján Budapesten. Zákány! Bálint, a csapat edzőjét kértük meg, mondja el, mint edző, ho­gyan látja a mérkőzéseket, s ho­gyan értékeli csapata szereplését. — Ebben az évben viliámtoma- szerűen rendezték meg a küzdel­meket csökkentett játékidővel. A külföldi csapatok közül a nőknél a Start Varsó, a férfiaknál a Prá­gai Dukla nyújtott jó teljesít­ményt. A férfiaknái a legjobb mérkőzéseket az utánpótlás vá­logatott találkozóin lehetett látni, itt is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Bányász jelenleg ka­tonai szolgálatot teljesítő Játéko­sa, Móor. A női mezőnyben az első háiom helyezett között kü­lönbség nem volt. Nagyon közel álltunk ahhoz, hogy elhozzuk a csapatunk az utolsó helyezett Ad­ridra Wien ellen helytelen felfo­gásban, elbizakodva lépett pályá­ra, így nagy gólarányú győzelem helyett meg kellett elégednünk az egy ponttal. Hiába nyertünk óriá­si küzdelemben, nagy közönség- sikert aratva a Budapesti Sparta­cus ellen, az elbizakodottság a második helyet eredményezte. Az elmúlt heti pécsi jó szereplésünk híre már eljutott a fővárosba is, és a budapesti szakemberek nyíl­tan hangoztatták, hogy az őszi idényben többet várnak a csapat­tól. A játékosok közül minden mérkőzésen átlagon felüli telje­sítményt Nagypálné (Streicher) nyújtott, rajta kívül Czakóné lel­kes játéka és Schmidtné eredmé­nyessége dicsérhető. A Bányász Kupa küzdelmein a hazai közön­ség előtt is szeretnénk Jó formán­gyönyörű kristályserleget. Sajnos, \ kot bebizonyítani. elsősorban a nagy akarásnak köszönhetjük. Konrád, Tüske, Márton, Györkő II és a talán már „öregnek” számító Bencsics játéka tetszett nekem a legjob­ban. KONRAD JANOS Konrád Jánost, a Pécsi Dózsa balszélsőjét is megkérdeztük. — Mit érzett, amikor beválo­gatták és mit érez most a sike­res turné után? — Nagyon boldoa voltam és va­gyok — mondta a csapat Ben­jáminja. — Megmondom őszin­tén, az elején attól tartottam, hogy csak tartaléknak visznek el, úgy járok mint Bécsben a ma­gyar ifiválogatottal, a kispadról nézem végig a mérkőzéseket. Há­lás vagyok a vezetőknek, elsősor­ban Poldl bácsinak, hogy játék­lehetőséget biztosított és jelentő­sen növelte önbizalmamat. Na­gyon örülök, hogy hozzájárul­tam a pécsi színek sikeréhez. Ma délutánt Forduló a Labdarúgó Népköztársasági Kupában A Magyar Népköztársasági Ku­pa szervező bizottsága ma dél­utánra újabb fordulót írt ki. A két héttel ezelőtt lejátszott mér­kőzéseken sikeresen szerepelt csapatoknak újabb akadályt kell legyűrniük. Legutóbb is akadt meglepetés, a megyebajnokság­ban szereplő Bóly csapata ki­verte a kupa küzdelmeiből a PVSK NB II-es együttesét. Bóly ma délután fél 6 órás kezdettel a Nagymányoki Brikett NB Ill-as csapatát fogadja. A Pécsi Dózsa Kaposváron a Dózsa ellen játszik, a Pécsi Bányász Zalaegerszegen a Zalaegerszegi Dózsával veszi fel a küzdelmet. A PBTC együttese Keszthelyen próbálja kiharcolni a továbbjutást. Egy érdekesnek ígérkező Magyar Népköztársasági Kupa-találkozó lesz Pécsett is. a Postás-pályán délután fél 6 óra­kor az Ércbányász SC a megye- bajnokság éllovasa, a Komlói Bányász csapatával méri össze erejét. INNEN - ONNAN Vári megvált a Pécsi Dózsától. A lila-fehérek labdarúgója beje­lentette, hogy nem kíván többet a Dózsa színeiben szerepelni. A Kézilabda HB II. BnmoksájQfot nvert a Dő/sa f ... Bajnokságot nyert a kézilabda férfi NB H-ben együttese. a Pécsi Dózsa A kézilabda NB n-ben befeje­ződtek a „marathoni” bajnokság első részének küzdelmei. A férfi csapatoknál a Pécsi Dózsa kitűnő szereplésével csoportjában a leg­jobbnak bizonyult. A csapat az első helyen végzett. A lila-fehé­rek utolsó mérkőzésükön vasár­nap a HVNA ellen sokáig vesz­tésre álltak. A mérkőzés nagy részében a vendégek vezettek, az utolsó percekben azonban sike­rült a Dózsának döntetlen ered­ményt kicsikarnia. A Komlói Bá­nyász—Ércbánysáz SC összecsa­pást a pécsiek nyerték. Ezen a mérkőzésen is érdekes volt a küzdelem, ami az eredményen is megmutatkozik, hisz mindössze egy ponttal bizonyult jobbnak a pécsi csapat. A Pécsi Építők női együttese hiába utazott el Buda­pestre. A csapat vezetői Pécsett felejtették a játékosok minősítő könyveit s a feledékenység a csa­pat két pontjába került, a Di­vatcipő Játék nélkül kapta a mér­kőzés utolsó pontját. Pécsi Dózsa —Csömör 24:24 (11:14) férfi mér­kőzés, Pécs. Pécsi Ércbányász SC —Komlói Bányász 23:24 (15:13), férfi mérkőzés Pécs, Dózsa nem gördített akadályokat Vári távozása elé, Vári már el is utazott Diósgyőrbe, a jövőben a DVTK színeiben játszik. * A magyar olimpiai válogatott keret folytatja előkészületeit. Szer dán a csapat Kaposváron játszik előkészületi mérkőzést. Lakat Károly, az olimpiai együttes ed­zője tizenhárom játékost hívott meg a találkozóra. (Szentmihályi, Novák, Marosi, Ihász, Nagy I., Orosz, Szepesi, Nagy Gy., Kuti, Farkas, Bene,-> Dunai n., Katona). * Az ünnepi hetek alkalmával Szegeden szerepeltek a pécsi asz­tali-labdarúgók. A Makszim Gor­kij Elelmezésiparl Tanulóotthon­ban lebonyolított csapatmérkőzé­sen fölényes győzelmet arattak a pécsi versenygombozók. PVSK— Szeged 25:7. Pontszerzők: Balogh 6, Szendrey n. 6, Gróf 6, Debre- seni 2, Studer 2, Parais 2, Jeges 1, Illetve Varga 3, Ludvig 2, Pig- niczky 2. k A siklósi járásban befejeződött a járási kézilabda-bajnokság ta­vaszi idénye. A férfiak és a nők két-két csoportban találkoztak. A nőknél a keleti csoportban Bere- mend, a nyugati csoportban Csá- nyoszró végzett az első helyen Nagyharsány, illetve Vajszló előtt. A férfiaknál a keleti cso­portban Nagyharsány lett a ta­vaszi első, Kémes a második, a nyugati csoportban Sellye bizo­nyult a legjobbnak Drávafok előtt. * Szép győzelmet arattak az Érc-» bányász SC vízilabdázói Szegeden. A vidéki A-osztályú mérkőzések során a csapat 5:4 arányban győ­zött. Izgalmas, érdekes volt a ta­lálkozó, az első játékrészben 1:1 volt az eredmény, majd a máso­dikban a szegediek kezdeményez­tek többet, de a pécsiek erősíteni tudtak, s végeredményben szép győzelmet arattak. Az Ércbányász góldobói: Abay 4 és Csillag 1 vol­tak. Az ÉM. Bebonelem­gyártó Vállalat pécsi Bctonárugyána FÉRFI és NŐI SEGÉGMUNKASO- KAT ALKALMAZ. Jelentkezés a gyár­egység munkaügyi uólyán Pécs, Sik­lósi utca 10 sz. Oldal kocsis Pannónia eladó. Tolbuhin út 27. Eladó Schunda cim­balom, mesterhege dü olcsón. Poszák, So­mogyi Béla utca Alig használt kombi­nált szobabútor és mo dern zeneszekrény eiadó. Pécs, Bajcsy Zs. út 13. sz. Horváth Béla. Veszek használt női és férfi, leány és fiú ruhákat. Josztné. Kos­suth Lajos u« 30 sz. __ E lcserélném új-mecsek aljai egyszoba, kony­ha, éléskamrás Laká­somat hasonló bel­városiért. Csak érc­bányásszal. Hajnóczi utca 21 /a. I. em.3.__ S zemélyi tulajdonban és sza bad rendelkezésű lakómentes házingat­lan eladó. József u. 42 Süllyesztés varrógép, stoppoló varrógép, — varrógép alkatrészek eladók.__József u. 42. E ladó rekamié, sez- lonok. hálószobabúto- rok. ágyak, konyha­garnitúra, konyhaszek rények, vitrin, szek­rények. hármasszek- nény, ikerágy, Koltai- nál, Rákóczi út 48. Fekete bécsi zongora eladó. BorttéLa-telep, töldséges bolt. Tele­fon : 46-22. Bontásból On&yAt ge­rendák, coeróp, két dunna eladó. Pálma u. 3. Érdeklődni egész nap. A DéldunéfStúli Víz­ügyi Igazgatóság ke­res kizárólag pécsi la­kosú segédmunkásokat és gépkocsirakodókat. Jelentkezés az Igaz­gatóság termelési osztályán, Pécs, Köz társaság tér 7 sz. al. Bordó, ötven can* va­donatúj Simson motor kerékpár Harkány— Máriagyűd útelágazás­nál, buszmegállótól 2 percre, 1770 öl borsó­föld másodvetéSként, kukoricával bevetve, terméssel együtt, ön­töttvas fürdőkályha Füleik! hengerrel, csap teleppeL, Máriagyűdön (református templom felett) 2500 négyszög­öl bekerített szőlő ter­méssel, présliázberende zéssel, 40 hl. hordóval eladó. Liszt Ferenc u. 18 sz., emelet. Egy használt, de Jó karban lévő kandallót vennék. Cím: Dékány, Pécs, Erzsébet-tel ep, Székely u. 4. kérem levélben értesíteni. Eladó Munkácsy tv kifogástalan állapot­ban. Megtekinthető: adás ideje ailatt. Tety- tye tésr 10., Haraszti. Siklósi úton 25—30 m*- es műhelyt keresek. ..Asztalos” Jeligére a Sallai u. hirdetőbe. • általános iskolát végzet* fiatalokat kő­műves, bádogos, ács, víz-gáz, villanyszerelő és festő szakmára ipari tanulónak szer­ződtetünk. Budapesti lakás, tanácsi igazolás szükséges. —• Ugyanitt ezen szakmákhoz, szak- és segédmunká­sokat is alkalmazunk. Munkásszállást bizto­sítunk. Jelentkezés: „Április 4**. Építőipari Ktsz Budapest, VIH., Auróra u. 23. Munka­ügy.___________________ T üzifafűrészelés! Ta­más, telefon: 30-91. György utca 6 sz. Skoda Furgon gép­kocsira gépkocsi­vezetőt két hónapra felve­szünk. RÖVIKÖT, Megyeri út 78 sz. Lakóház — kétszoba, konyha, melléképület­tel, bontásra sürgő­sen. olcsón eladó. — Zámbó, Mekényes 117, szeszfőzdénél. Komló Dávidföld, Szé kely Bertalan út 14. számú ház lakáscsere nélkül eladó._________ F igyelem! Gulyás Pé­ter tetőfedőmester — helyben és vidéken javítást és új mun­kálatokat vállal. Pécs, Mandula u. 11. sz. Ugyanott egy 200-as DKW eladó, vagy ki­sebbre elcserélhető — (helyszűke miatt.) 63-as kiadású, kifogás tálán Damrvia eladó. Keller, Sörtiáz u. IT. Pellérdi vasútállomás­nál egy kh. eszántó és gyümölcsös, lak­ható vikendházzal, be költözhetően eladó. — Telefon: 16-91, 8-tól 16 óráig._______________ 250-es piros Pannónia motorkerékpár Jó ál­lapotban eladó. Pécs, Szigeti út 69. ViHany­malom.____________ E gy kisméretű cserép- kályha eladó. Vennék egy kétszobás kan­dallót. Xavér u. 17/2. Máriagyűdön, Ady Endre u. 3 sz. alatt lévő kis családi ház eladó.__________________ Főbérleti szobát kere­sek, vagy idősebb sze­mélyt meggondoznék egy szobáért. „Jól megegyezünk” jeligére Sallai u. hirdetőbe. A Kesztyűgyár Sik­lósi Üzeme felvesz NŐI DOLGOZÓKAT géppelvarrásra, 6 havi átképzési idő­tartalommal. Jelent­kezés a helyszínen. Eladó világos háló, 1 ajtós szekrény, pin­ce és ól ajtók, vályú, kamra polcok. Garay u. 15. sz. Érdeklődni: 17 órától.______________ ÉM. Építőipari Szál­lítási Vállalat pécsi szállítási üzemegysége gépkocsivezetőket, va­lamint gépkocsi rako­dókat felvesz. Jelent­kezés Pécs, Megyeri út 59 mi Elveszett az összes igazolványom. Megta­lálója jutalom ellené­ben adja le sürgősen Pécs. Tábor u. 14 sz. Kovács József.______ G yermektelen házas­pár albérleti szobát keres „Pedagógus” Jel igére Sallai u. hirde­tőbe._______________ Nagyméretű 2 szoba, szemé lzetis, összkom­fortos lakásomat, el­cserélném 2 szoba, összkomfortos lakásra. Válaszokat „Központi fűtéses előnyben” jel­igére Sallai u. hirde­tőbe.______ K ertes, gyümölcsös OTP családi házamat, mely két családnak is megfelel,, elcserélném egyedülálló kisebb családi házért, bel­területen. Megegye­zünk. „Epres” jeligére, Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném 3 szoba, konyha, előszobás, össz mellékhelyiséges, ipari árammal felsze­relt lakásom két kü­lönálló lakásért. Ké­rek 2 szoba és egy­szoba. konyhás. Vil­lanytűzhely is van. — „Különbözedet térítek” Jeligére Sallai u. hir­detőbe; _________________ H ajtókát felveszünk. ÉM. Építőipari Szál­lítási Vállalat 2 sz. üzemegység, VII. Ki- rendeltsége. — Pécs, Majláth utca 4.______ É rtesítjük a lakossá­got, hogy 30 cm-en felüli hosszúságú ha­jat 3—5 Ft/dkg. érték­ben vásárolunk. Pécsi Fodrászipari Válallat, Pécs, Rákóczi út 66. önémet ebédlőkredeiic márványlappal, ösz- szecsukhaitó vaságy sodronnyal, NB mű- lépprés cementből el­adó. Hetényi, Pécs, Táncsics u. 72. Kert­város.__________________ Egy szoba,- konyha sürgősen eladó mel­lékhelyiségekkel, kút- tal, villannyal, azon­nal beköltözhető. — Pécsszabolcs, Csoko­nai utca 1.___________ B eköltözhető kis csa­ládi ház. 200 négy­szögöl szőlő, gyümöl­csössel eladó. Érdek­lődni: Csurgó dűlő 14. 21-es busz, Lajkó meg álló. Egy fehér gyermek­ágy matraccal és egy sportkocsi olcsón el­adó. Cím: Mezőszél u. 17. Pécs. érdeklőd- ni este 6 órától. Pécs, Patacs, Patak u. 13 sz. ház két csa­ládnak is megfelel, melléképületekkel, 240 négyszögöl kerttel be* költözhetően eladó. — Érdeklődni helyszínen, 5 óra után* ______ W artburg gépkocsi el­adó. Pécsszabolcs, — Vörös Hadsereg u. 46. Ruhakölcsönző, meny­asszonyi és koszorús- lány ruhakülönlerges- ségek. Ágoston tér 1. Kettőszobás, összkom­fortos, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Hona utca 1. Szoba, konyhás laká­somat elcserélném egy szobáért. „Szoba” jel­igére Sallai u. hirde­tőbe. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton köszönjük mindazoknak, i vesztésekor együttérzésükkel fáj. akik felejthetetlen halottunk, DR. dalmunkat enyhíteni igyekeztek, HORVATH JÓZSEF főorvos el- I A gyászoló család. Nyaralásra állandóan szobák kaphatók. Fo­nyód fürdőtelep, Man- dulás utca 2. Balogné. Szoba, konyhás la­kást keres egyedülálló nő „11000” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Rövid a cipője? Ne szenvedjen! Gyorsan meghosszabbítja Vétek cipészmester. Pécs. Kossuth Lajos u. 52. Tüzifafűrészelés? Ka­pitány. Telefon: 10-01. Alkotmány u. 6. sz. 600-as Trabant eladó, ugyanott garázs is. I. Sztahanov u. 3._______ Kétszoba, összkomfor­tost keresek. „30 500” jeligére Sallai u. hir­detőbe._______________ E gyetemista diáklány általános iskolást pót­vizsgára felkészít. — Kossuth u. 45. Egyed. Sásd központjában, Kosuth utca 14 lakó­ház, nagy melléképü­lettel. kerttel eladó. Bővebbet Weber Sán- d or, magy a regrcgyl lakostóL A Megyei TBC Gon­dozó Intézet értesíti azon 17—33 éves teb­ből gyógyult, vagy már erősen Javult nő­ket, akik legalább VIII. ált. iskolai vég­zettséggel rendelkez­nek, hogy az Országos Korányi TBC Intézet díjazásos 3 éves ápo­lónőképző tanfolyamot indít ősszel. Bővebb felvilágosítást a Me­gyei TBC Gondozó — (Pécs, Munkácsy M. u. 19. sz.) ad. na­ponta 10 órától 12 óráig. — Jelentkezési határidő: augusztus 10. Üres albérleti szoba, konyhát keresünk. — Gyermektelen házas­pár. „Pontosain fize­tek” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Bútorozott szoba, kony hás lakás, kertes csa­ládi házban kiadó. — Marx út 96. __________ G yermekszerető, 1—2 kisgyermek gondozá­sát vállalja. Érdek­lődni: Kossuth Lajos utca 52. Szövetkezeti örökla­kást átvennék, cseré­be főbérleti lakószo­bámat konyhalehető­ség gél átadnám. ..Szö­vetkezeti” jeligére • — Sallai u. hirdetőbe. Camping sátor egye­nes oldalú 4—6 sze­mély részére eladó. — Megtekinthető e héten szerdán és csütörtö­kön. Fürdő u. 1. sz. I. em. 3. sz. alatt. Szoba, konyháért egy szobát adok. Költséget térítek. „Tízezerig” jeligére Sallai utcai hirdetőbe.__________ 2 o éves gyakorlattal asztalos elhelyezked­ne saját gépeivel tsz- ben, vagy állami gpz- daságban. „Lakás szűk séges” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. ______ E ladók eozinok, fest­mények, Mekaior óla' kályha, kárpitozott bú torok, bőrt, műbőrt is varró szabógén próbababa, zsírosbólö- nök, gyermek cső­ágy stb. Alkotmány utca 1. liszt. 1. EM. Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat 14—16 éves korig 8 osztályt végzett fiatalokat a következő szakmákba vesz fel ipari tanulónak Épületbádogos, ács-állványozó és kőműves. Felvilágosítás: Pécs, Rákóczi út 54. Munkaügyi osztály. Telefonszám: 10-39, 52-es mellék. ♦ i l

Next

/
Oldalképek
Tartalom