Dunántúli Napló, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-10 / 134. szám
6 NAPLÓ 1964. JUNIUS 10. Innen - ohkclh 3:2 arányban vereséget szenvedett Dunaújvárosban a Pécsi Dózsa férfi röplabda-csapata az NB II. mérkőzései során. A Dózsa női együttese folytatta jó szereplését ' a megyebajnokságban, biztos győzelmet aratott a Janus Pannonius Gimnázium ellen. Megyei női mérkőzések: Dózsa—Janus 3:0, PEAC II.—Elelmiszerkisker. 3:1, Komlói Helyiipar—Leöwey 3:0. Kcszü—Szcbény 3:0. Megyei férfi- mérkőzések: Pénzügyőr—Bányaipari 3:0. Komió—Tanárképző Főiskola 3:0. Komló—Dózsa II. 3:0, > Honvéd—Dózsa n. 3:0. Nem tartanak nyári pihenőt a Dózsa játékosai Egy hetet Alsőgödön tölt a csapat - Július 5-én indul az őszi idény az NB l-ben \7. MTK első osztályú egyesü- l«vi bajnoki’versenyén a férfi ge- rf Ív vetésben Kellermayer (PEAC) f^.24 méteres kitűnő eredményt ért cl. Lukácsné (PVSK) 41.97 méter: dobott gerellyel. Betlehem (PEAC) a 400 méteres gátfutásban igen jó egyéni csúcseredménnyel, 56 mo-rs idővel érkezett be a cél- ^b*. Ár. egyetemisták másik versenyzője. Bódosi, magasugrásban lfi.3 cm^. a hármasugrásban pedig 1-3.80 métert ugrott. Prohász- k-. a Komlói Bányász női atléta >a. a 800 méteres síkfutásban * 5:20.6 mp-es igen jó időt futott. Egymás után tartják a siklósi járásban a községi spartakiád versenyeit. A körzeti versenyeket vasárnap, június 14-én rendezik Villányban, Siklóson. Harkányban. Vajszlón és Sellyén. A labdarúgó- és kézilabda-bajnokság rasárnaDra kiírt mérkőzéseit későbbi időpontra halasztották. A falusi spartakiád-versenyek járási döntőit az atlétáknál július 21-én, a labdajátékoknál július 28-án tartják. A kosárlabda megyebajnokságban lassan befejezéshez közelednek az idény mérkőzései. A legutóbb lejátszott érdekesebb mérkőzések: férficsapatok: Meteor OTP—PEAC I. 59:49, Tanárképző Főiskola II.—Gépipari Technikum 78:36, Komlói Bányász—Sportiskola 64:61. Tanárképző Főiskola I.—Nagy Lajos Gimnázium 76:65. Női csapatok: Tanárképző Főiskola—Szigetvári Vörös Meteor I. 48:29, PEAC—Szigetvári Vörös Meteor I. 64:45. Rekordnevezés érkezett Mohács város 1964. évi férfi egyéni sakk- bajnokságára. A gyakorlattól eltérően a versenyen nemcsak mohár- rsiak, de a járásbeliek is elindulnak. Az érdekesnek Ígérkező bajnokságra nem kevesebb, mint 36 sakkozó jelezte részvételét, melyből 24 mohácsi, 12 a járás községeiből kerül ki. Járási Test- nevelési Sporttanács a tömegsport megteremtése érdekében is tevékenykedik. A labdarúgó szövetséggel karöltve kiirt kispályás 1#.t)$arúgó-bajnokságra 12 csapat futott be, a mérkőzések mar megindultak és igen népszerűek Mohácson. Diáktánciskotat kezdőknek 10-én 7 órakor kezdődik a KPVDSZ- ben. (József m. 15.). Vezető: Hermann. A labdarúgó NB I-ben egy-két: elmaradt mérkőzés kivételével befejeződtek a tavaszi idény ta- : I lalkozói. A Pécsi Dózsa labdarú- j goinak még egy mérkőzésük hátra van. Az MTK Kupa-mérkőzé- ; sei miatt a budapesti csapat elleni találkozót a szövetség július ! elsejére írta ki. Néhány nappal \ később pedig már az őszi idény első mérkőzését játsszák a pécsi lila-fehérek. Az NB I-ben ugyanis nem lesz nyári szünet. Az őszi szezon július 5-től szeptember 13-ig tart. Az olimpiai válogatott tokiói szereplése miatt ebben az évben szokatlan időpontban játsz- szák az őszi idény találkozóit. A Pécsi Dózsa labdarúgói az Újpesti Dózsa elleni döntetlen eredmény után hétfőn útrakeltek. A csapat Alsógödön tölt egy hetet. Orczifalvi István edző és Lo- vig Károly szakosztályvezető utazott el a játékosokkal. Az Újpesti Dózsa ellen szerepelt labdarúgók mellett Török, Vincze, Vára- di, ZengŐi, Vári, Freppán, Bendes és Györkő is ott van a csapattal Alsógödön. — Edzőtábor jellege van az alsógödi tartózkodásnak. — mondotta Szekeres Ambrus, a szakosztály intézője —. A csapat szombaton érkezik haza és addig naponként tartanak edzéseket. Hétközben egy kétkapus játékot is szeretnénk nyélbe ütni a helyi csapat ellen Nem tartunk nyári pihenőt, hisz a jövő héten itthon folytatjuk előkészületeinket az MTK elleni találkozóra és az őszi idény mérkőzéseire. Sok szó esik a Pécsi Dózsa berkeiben még a vasárnapi Újpesti Dózsa elleni találkozóról. — A tavaszi idény mérkőzésein nem egy alkalommal bizony hiányzott a fiúkból az a szív és lelkesedés, melyet joggal várnak játékosainktól a szurkolók — mondotta Rózsahegyi Károly, a szakosztály helyettes vezetője —. A fordulópontot a Debrecen elleni mérkőzés jelentette. A győzelem visszaadta a fiúk önbizalmát, az alsógödi tartózkodás alatt pe- diglsikerült lelkileg is rendbehoz-i ni a fiúkat, s ennek eredménye vasárnap az Újpesti Dózsa ellen meg is mutatkozott. A Dózsa vezetőinek, s játékosainak egyöntetű véleménye, a csapat , az újpestiek 2:0-ás vezetése után nemcsak a feljavuló játéknak, de a közönség támogatásának is köszönheti, hogy egyenlíteni tudott. A televízió sok nézőt távol tartott a PVSK-pályá- ról, de azok a szurkolók, akik a nyári kánikulában is ott voltak a lelátón, egy emberként álltak a második félidőben a Dózsa mellé. — A közönség buzdítása, lelkesítése szárnyakat adott — mondotta a találkozó után Rádi Lajos, a lila-fehérek fáradhatatlan játékosa. — Nagyon jól jött a buzdítás, felrázta a csapatot — mondotta Dunai János —. A szurkolók hangorkánja olyan erőt adott, mellyel a már biztos elveszettnek látszó mérkőzés egyik pontját sikerült megszereznünk Az. őszi idényben is nagy szükség lesz a közönség buzdítására, hisz igen nehéz mérkőzések várnak a hazai pályán a lila-fehérekre. A Győri Vasas ETO, a Ferencváros, az MTK, a Vasas ellen is Pécsett kell helytállniuk az őszi idényben a Dózsa labdarúgóinak. Es végezetül még valamit. Az Újpesti Dózsa elleni találkozó azt bizonyította, a Dózsa eredményes szereplésének egyik feltétele a támadó-szellemű játék. Védekezéssel ideig-óráig lehet látszateredményeket elérni, de az nem szolgálja a csapat fejlődését és nem biztosítja jövőjét. H. L Az úttörők sportjáról - nyilatkozik az Általános Iskolás Sporttanács elnöke Az úttörő-sport nemcsak szám-1 belileg. de minőségben egyenle- j tes ütemben fejlődik. Az általános j iskolákban szervezetten irányít-1 ják a legfiatalabbak sportját. Fá- j radhatallan pedagógusok, úttörővezetők szerettetik meg a gyerekekkel a legkülönfélébb sportágakat. Fenyves Alajos, az Általános Iskolás Sportanács elnöke jól ismeri az úttörők sportéletét. Az úttörőcsapat az alap — Mindennek kiindulópontja az úttörő-szervezet. Erre építettük fel az összes pécsi általános is kólák sportmozgalmát. A sportot már úttörő-próbákba beépítettük. A komolyabb sport a csapatokon belül folyó őrsök és rajok közötti háziversenyekkel kezdődik Ezután folytatódik már érdekesebb, csapatok közötti összecsapásokkal. Pár évvel ezelőtt ez mindjárt a város úttörő bajnoki címéért folyt. Az évek során duzzadó létszám azonban szükségessé tette Közgyűlést tartott a Komlói Bányász A Pécsi Bányász és a Pécsi Dózsa után a Komlói Bányász is megtartotta közgyűlését. A tanácskozáson a városi pártbizottság, a városi tanács és a Szénbányászati Tröszt vezetői is megjelentek a helyi sportkörök képviselői mellett. Bachmann Mátyás megnyitó szavai után Sági Sándor, a sportkör elnöke tartotta meg beszámolóját. Komlón az elnökség és a szakosztályok vezetői a legfontosabb feladatuknak a sportolók számának növelését tartják. A minősé- * 2 Kevés induló a területi vívóbajnokságokon Nem jó időben rendezték meg a területi vívó-bajnokságok versenyeit. Csak pécsi versenyzők indultak, de még a legjobbak közül is többen távolmaradtak. A kaposváriak sem érkeztek meg. Gyér mezőnyökkel tartották meg a versenyeket. Eredmények, női tőr: l. Ligeti (PEAC) 4 gy, 2. Kósáné (PVSK) 3 gy, 3. Sóki (Sportiskola) 2 gy, 4. Várnagy R. (PVSK) 1 gy, 5. Sosko (Sportiskola) 0 gy. Párbajtőr: 1. dr. Kovács (PEAC) 4 gy, 2. Kollár (PEAC) 3 gy, 3. Várnagy Cs. (PVSK) 2 gy, 4. Várnagy t, (PVSK) i gy, 5. Szelenczi (Sportiskola) 0 gy. Férfi tőr: 1. Várnagy Cs. (PVSK) 9 gy, 2. Németh (PVSK) 7 gy, 18 kt., 3. dr. Kovács (PEAC) 7 gy, 19 kt., 4. Várnagy L. (PVSK) 6 gy, 5. Kollár (PEAC) 5 gy, 6. Degrel (Sportiskola) 3 gy, 7. Fónai (Sportiskola) 2 gy, 8. Szelenczi (Sportiskola) 2 gy, 9. Herbert (Sportiskola 2 gy. Kardvívás: 1. Várnagy Cs. (PVSK) 5 gy, 2. Marosvári (Sportiskola) 5 gy, 3. Kollár (PEAC) 5 gy, 4. Várnagy L. (PVSK) 2 gy, 5. Garadnai (PVSK) 2 gy, 6. Fónai (Sportiskola) i gy, 7, Herbert (Sportiskola) 1 gy< gi sport fejlesztése érdekében nagy gondot kívánnak fordítani az utánpótlás rendszeres kiválasztására, nevelésére, foglalkoztatására. Az elmúlt évi tapasztalatok felhasználásával az idén is megszervezik Komlón a nyári sportnapközit. Minden jelentkező általános iskolai tanulót felvesznek. A hét hétig tartó táborozás jó szolgálatot tesz a fiatalok edzettségének, sportbeli képzettségének fejlesztésére. Az utánpótlás megteremtésének másik jelentős eszközeként Komlón is a sportiskolát tartják. A sportiskola hamarosan megnyitja kapuit 10—12 éves gyerekek jelentkezhetnek az első és második osztályba. Az iskolát a későbbi években hat osztályosra fejlesztik, a fiatalok atlétikában, tornában, kézilabdában és labdarúgásban szerezhetnek képzettséget. A foglalkozásokat testnevelő tanárok, edzők irányítják, jól előkészített pályák, kitűnő sportfelszerelések várnak a fiatalokra. Sági Sándor bejelentette, a sportiskola felvételi vizsgáit a héten — szerdán és csütörtökön délelőtt 9 órától a Bányász sporttelepén tartják. A sportnapközibe is itt lehet jelentkezni. Minden komlói fiatalt várnak. A sportkör elnökének beszámolója értékelte a szakosztályok munkáját. A Bányász sportkör elnöksége létrehozza az egyesületi KESZ-csoporfcot, sportköri híradót rendszeresítenek, és a tröszt segítségével üzembe helyezik a 12 helyiségből álló épületet és berendezik a klubhelyiséget. Stier József, a tröszt pártbizottságának titkára elismerését fejezte ki a szakvezetőknek, és a sportolóknak sikeres szereplésükért, jó munkájukért. Bírálta a labdarúgó szakosztály vezetőinek figyelmetlenségét a közgyűléssel szemben, az alapos, körültekintő értékelés elmaradt részükről. Stier elvtárs befejezésül a sportkör jövőjével foglalkozott. ,,A tröszt egyesítésével sincs semmi szándékunk megszüntetni Komlón az NB I-es labdarúgó csapatot és az egyes szakosztályokat’* — mondotta. Ha délután PEAC—Máza-Szásivéri Bányász A főiskolás labdarúgó-bajnokság döntői miatt elmaradt PEAC— Máza-Szászvári Bányász mérkőzést az NB III. pontjaiért ma délután játsszák le Pécsett az Egyetemi Tornacsarnok melletti ifjúsági stadionban. A játék fél 6 órakor kezdődik. ennek bontását. így most a városi bajnokságot a kerületi összecsapások előzik meg. — Az iskolák csapatjainak kötetlen versenynaptárt adtunk. A versenyeket akkor rendezik,, amikor azt lehetőségeik megenged k. Télen szánkóversenyek, torna, asztalitenisz és sakkverjsenyek fog- iaiKOZtatják az úttörőket. Páratlan sikere volt a korcsolyázó versenyeknek. A *egnépszerűbbek kétségtelenül a kézilabda és kosárlabda tornák volták. Csak a város peremén levő (skolák maradtak távol, melyeknek semmiféle lehetőségük nem volt! a felkészülésre. A kosárlabdában a Mátyás király utcai általános iskolát, az Egyetem utcaiak és a meszesiek csak megszorítani tudták a fiúk mérkőzésein. A lányiok bajnokságát a Székely Bertalan utcai iskola biztosan nyerte. Minden dicséretet megérdemelnek, hisz se udvaruk, se termük, vendégségben hol itt, hol ott készültek fel az összecsapásra — A torna-versenyeken a Bánki Donát utcai fúk és a Petőfi utcai lányok jeleskedtek. Sokan indultak el a négytusa-versenyeken. Nem feledkeztünk meg az úszásról sem, csak győzzék az uszodák befogadni a sok általános iskolást, aki úszni szeretne tanulni. — A pécsi általános iskolákban a szó szoros értelmében igazi tömegsport folyik. De már itt is megcsillannak a tehetségek. Az olimpiai szellem ápolása — Befejezésül talán még megemlíteném, hogy az olimpiai eszmét Is ápolni kívántuk, már a legifjabbak között. Ennek jegyében tanltásnélküli munkanapon az általános Iskolák részére — -különféle sportversenyekkel — együttes, ünnepélyes, Olimpiai napot rendeztünk — fejezte be ösz- szefoglalóját a tanács! elnöke. Dr. Pazar Ferenc MEZŐGAZDASÁGI és IPARI PRECÍZIÓS MŰSZEREKET, MÉRŐESZKÖZÖKET raktárról szállítunk. o Mezőgazdasági Vasbolt, PÉCS, RÁKÓCZI ŰT 38. SZ. Férfi segédmunkást háztartási boltunkba azonnali belépéssel alkalmazunk. Jelentkezés Pécsi Kiskereskedelmi Vállalat, — Pécs, Rét utca 49. GYAKORLOTT gépírót helyettesítésre Azonnal felveszünk. — Dunántúli Napló szerkesztősége. Hálóberendezés, konyhabútor, kombinált- szoba, sezlon. hármas- szokrény, rekamié eladó. Molnár, Felső- Vámház utca 3. Eladó egy 100x160x83ös. kétajtós és egy 160x75x96-os négyajtós páncélszekrény. Könyv jbváírássafl is átvehető. Gabonáiéi vásárló és Feldolgozó Vállalat, Pécs. Hunyadi út 3. Hálóbútorok, konyhabútorok. szekrények, ágybetétek, [ágysodronyok, matracok, re- karrúé fotelágy, cső- garnitúra olcsón vásárolható Soóky bútorüzletében. Zsolnay u. 1. szám. Veszek hálószobabútorokat, konyhabútort, szekrényeket, csőgar- rrltúrák?.t. rekamié- kat. hármasszekrényeket. kombinált bútorokat. sezlon okát és ágybetéteket, kályhákat. parázstűzhelyeket. fehér márványt, ágyneműtollat. hagyatékot. ágyakat, matracokat. iégszekrénye- ket. Kottái, Rákóczi út 48. szám. Óriásvirágú árvácska, százszorszép, Grenadin szegfű. felfutó spárga. szabadföldi Primula. Spenge ri stto. magvakról fliimen-tes árajánlatot MM Kereső kertészet Makó. Figyelem! Kétlapos rezsó, sütő, hűtőgépek, családi házak művezetését, raj ^készítést, mindennemű villanyszerelést azonnal vállalok. Doktor Sándor utca 2. Telefon: 27-64. Adamik. Vas és műszaki szakmában legalább 8 általános iskolát végzett (érettségivel előnyben) TANULÓT (elvesz a Baranya—Tolna megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vál lalat. PÉCS, LENIN TÉR 6. SZÁM. •k Jelentkezni lehet j úntus hó 15-dg 8—15 óráig. Opel Kapitän eladó. Érdeklődni Dombóvár, Vasipari. Németh. __ E ladó porszívó (Jupiter, cseh), női karóra, vitrin, ebédlő kre- denc, tálaló, kandeláber. Sallai utca 42. Legalsó csengő._______ P ermetezőkanna és redőny heveder, fre- goii és ruhaszárító kötél, jó minőségű kapható Resch kötélgyártónál, Pécs, Doktor Sándor utca 27. Eladó Pécs, Antónia utca 9. számú ház, — két család részére. — beköltözhetően • pince is van. víz és gáz bent van. Érdeklődni a helyszínen. ______ V ennék Trabant autót. Ajánlatot Kossuth L. utca 57, I. «m., jobbra kének. A Baranya megyei Talaj erőgazdálkodási Vállalat Pécs. Kossuth Lajos utca 3. szám, könyvjóváírással átad vagy elad .2 db gumikerekű táblás kocsit, 2 pár lovat, 5 db csiidét, 130 db 120 cm ma©as ál$váam>zó bakot. Bárány úti kőbányánál kis ház beköltözhetően, gyümölcsössel eladó sürgős költözés miatt. Érdeklődni Bárány-tető 1., Török. Eladó egy kaukázusi dió háló igényesnek. Megtekinthető Jászai Mari utca 21. Rövid zongora bérbeadó. Megtekinthető Mikszáth K. utca 18., Höfler. 407-es Moszkvics személygépkocsi eladó. Berkes László, So- mogyjád, Alsóbogát! Á. G. HÁLÓZATI VÍZVEZETÉK- SZERELŐ, kőműves szakmunkásokat, vasipari szakmával rendelkező vizsgázott villamos gépkezelőket és segédmunkásokat állandó munkára felveszünk. PÉCSI VIZ- és CSATORNAMÜVEK. A Komlói Helyiipari Szol gáltató Vállatot felvesz ' két TMK-mű- szerészt. Jelentkezhet fiatal kezdő szakmunkás is. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat műszaki osztályán. Eladó egyszoba-kony- hás lakás melléképületekkel. 250 négyszögöl teleikkel. Érdeklődni a helyszínein. — Csongrádi Ferenc, Ma<- gyarszék, Bem utca 9. Drohoka biztos hatású tyúkszemirtó 3,60- ért ká pható Vidáko- vics drogériában. Dok- tor Sándor u. 56. Olcsó háló, konyhabútor, kombináltszek- | rény, rekamié, sezlon, ágyak, szekrények, székek, asztalok, sodrony, matracok eladók. Megyeri út 6., Szabónál. Termelőszövetkezetek, figyelem! Villamos berendezések karbantartását, érintésvéde- lem ellenőrzését, kiépítését, új berendezések, valamint íény- csőb erendezések szerelését, hálózatépítést, tervkészítést, anyagbiztosítással bérmunkában vállalok. Baranya, Tolna. Somogy megye területén. Székely Antal villanyszerelő mester. — Pécs, Kossuth L. u. 56. Te- lefon: 36-21. ___________ ö v-, kesztyűkészltés hozott ruhaanyagból is. Javítás, tisztítás Karsai kesztyűsnél. — Kossuth tér 7._______ A Zengőaljai Állami Gazdaság (Szilágypuszta) felvételre keres könyvelői képesítéssel rendelkező férfi adminisztratív munkaerőt a Gazdaság tej- gazdasági gépjavító csoportjánál végzendő könyvelői munkára. Jelentkezés személyesen vagy írásban az eddigi működés rövid leírásával. Fizetés jóváhagyott besorolás szerint. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. Lakást csak csoportos elhelyezésben tudunk biztosítani. Szabad rendelkezésű családi ház, kizárólag lakómén tes, beköltözhetően eladó. József utca 42. Lakásába légfűtő berendezést. kandallót készít, javít Friedrich, Rákóczi út 37. Telefon: 23-67._____________ Ház eladó beköltözhetően: Pécs, Gyöngy utca 7. szám. Lég- szeszgyár utca folytatása, Kovács József. Kitűnő állapotban lévő Wartburg eladó. Érdeklődni Mágocs, TŰZ ÉP. Megtekinthető vasárnap kivételével mindennap. Nehéz fizikai munkára erős férfi SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz a Pécsi Porcelángyár Beköltözhető egy szoba-kony hás, nagy elö- szobás udvari házrész eladó. Újvilág u. 20. Eladó 554 négyszögöl szőlő és gyümölcsös, kp. 0000 Ft. Érdeklődni lehet Orsós Mi- hály, Kispostavölgy. Szava 24. számú ház. 4 szoba, külön nyári konyha, gazdálkodásra alkalmas épület eladó. Azonnal bekol- tözhető. _____________ E gyetemi dolgozó Házaspár albérleti szobát keres sürgősen, lehetőleg 15-re. Cím: Rákóczi út 2. Porta, Tóth István.__________ P écs-Szentkút 8-as sz. ház eladó. Ugyanott gyümölcsös is. Érdeklődni: Pataki Ferencnél._____________________ Beköltözhető családi ház eladó. Kertváros utca 44. ___________ KŐMŰVES és ács szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat építőipari munkára kedvező fizetési feltételekkel felveszünk. — Pécsi Járási Építő Ktsz. Lóhajtókat felveszünk. ÉM Építőipari Szállítási Vállalat 2. számú üzemegység VH. ki- rendeltsége, Pécs, Maj- látti utca 4. Figyelem! Mindennemű villanyszerelési munkát helyben és vidéken azonnalira vállalok. Műhely: Szigeti út m. Lakás: Zrínyi Susogó vendéglő környékén 300 négyszögöl szólő eladó. Erdck- lődnl: Csillag utca 31. B. m. ÉPÍTŐIPARI V. {keres nyugdíjas szak- I munkásokat, kőműves, villany-, víz- és fűtésszerelési munkakörbe. Kereseti lehetőség 1200 Ft, nyugdíjkorlátozás nélkül. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Rá- kóczi út 56. ______ 2 szobás családi ház mel lékh ely iségekkel, 850 négyszögöl telekkel, beköltözhetően eladó. Pécs, Nagyár- pád, Mester utca 2. Angol nyelvoktatás kezdőknek, haladóknak különórákban is. Telefon: 18-81, 87-es mellék.________________ S EGÉDMUNKÁSOKAT gépszereléshez és csomagoláshoz felvesz a Pécsi Vasas Ktsz. Zsolnay utca 15. Szoba-konyhás főbérleti lakást keresek. — „20 000” jeligére a Sal- Lai utcai hirdetőbe.___ 600 négyszögöl gyümölcsös eladó, minden elfogadható áron. — • Pécs, Kismély völgy | 42. Bien József. Elcserélném modem, egyszoba összkomfortos szövetkezeti lakásomat másfél v. egy nagyszoba-konyha fő- bérletire. „Bárhol” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. EGY gyakorlattal rendelkező villanyszerelőt motorikus és világítási karbantartó munkára felvesz azon- nalra a Pécsi Bútorgyár. Eladó víztárolásra alkalmas víztartály, kocsira is szerelhető. — Komló, Gesztenvés. Rozmaring utca 17. HALÁLOZÁS A n. kerületi tanács v. b. dolgozói mély részvéttel tudatják, hogy munkatársuk, BANK JANOS állatorvos-szaksegéd tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése június 10-én délután 16.30 órakor a köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. TÓTH GYÖRGYNÉ Bogár Róza 69 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése június 12-én, pénteken 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nevelőapám, após, nagyapa és rokon SIKA ISTVÁN 80 éves korában elhunyt. Temetése június ll-én, csütörtökön fél 4 órakor lesz a pécsszabolcsi temetőben. A gyászoló Merkl-család. Mérhetetlen fájdalomtól megtörtén tudatjuk, hogy a szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa és szeretett rokon, BANK JÁNOS, a H. kerületi tanács mezőgazda- sági csoportjának áliatorvos-szak- segéde 58 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. 1964. június 10-én, szerdán fél 5 órakor kísérjük utolsó útjára a központi temető ravatalozójából. A gyá- 'szoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk, ÖZV. ROSTÁS IST- VANNÉ 73 éves korában elhunyt. Temetése június ll-én, csütörtökön fél 5 órakor lesz a pécsbá- nyai temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen férjem, édesapám, apósom, nagyapánk, BENKÖ FERENC nyugdíjas, 88 éves korában elhunyt. Temetése június 12-én, pénteken fél 4 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal jelentjük, hogy nagyon szeretett, áldozatos lelkű nővérünk, drága jó nagynénink, keresztanyám, CSERMÁK VIKTORIA június 8-án 66 éves korában elhunyt. Temetése június ll-én, du. 5 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. Gyászoló testvérei. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, VASVÄRY GYULA temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Vöröskereszt utcában 11. szám alatt, kétszo- ba, 3 konyha, bekerített rész eladó. Családi ház 2 szoba összkomfort, közeli beköltözhetőséggel eladó. Érdeklődés hátsó .bejáratnál. Erreth La- ^jos utca 27. ___________ M osógépét jótállással, gyorsan, szakszerűen javítjuk. Kovács gépműhely, Rákóczi út 48. Telefon: 26-48. Fajansz mosdó komplett, férfi kerékpár és akvárium eladó. Land- ler (Klimó) utca 20. Elcserélném belvárosi szoba-konyhámat hasonló élésk am rásért vagy házfelügyelőiért. Tábor utca 10.________ S zoba-konyha, éléskamrás öröklakás beköltözhetően eladó. Felső-Balokány u. 21. Érdeklődni délután Páléknál. Lakásért eltartanék I idősebb személyt vagy | házaspárt, vagy életjáradékra vennék szoba-konyhás házrészt. „S. O. S.” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném kettőszo- ba-konyhának használható főbérletemet szoba-kony húsért n., I. kerületben. Emelet lehet. Sallai utca 44., jobb 3. ________________ 8-as síkkötőgépet keresek bérbe. Tóthné, Uj-Meszes, Fekete Gyémánt tér 11._______ Eladó duplatengelyes csiszoló motor, nikke- lező felszerelés, szőnyegszövőszék. Rózsa Ferenc utca 3. ______ P écs, Kismély völgy legszebb helyén, a 22. számú ház — kert, gyümölcsös, szőlő, felszereléssel — eladó v. családi házért e-cserélhető. Víz, villany van. Elcserélném utcai szoba-konyha, éléskamrás, faházas lakásomat hasonlóra. Felső- Vámház utca 3D. Ba- loghné.________________ B alatoni nyaraló június 15-től kiadó. Érdeklődni Aradi vértanúk útja 12. Telefon: 43-98. Lakott családi ház Vilmos utca 31. alació. „30 ezer” jeligére fallal utcád hirdetőbe. Bm. Építőipari Vállalat felvesz GAZ- ÉS VÍZVEZETÉK j SZERELŐKET Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán * píré. RÁKÓCZI tr. 58.