Dunántúli Napló, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-28 / 150. szám
Frank J. Hardy A leszerelt katona K ívül a gyár falán elhelyezett cégtáblára Írott szöveg így szólt: „Nincs szükségünk munkásra.'’ Egy magas, toldott- foldott ruhájú férfi állt meg a cégtábla előtt, bámulva a feliratot. Kopott felsőkabátot viselt, amely egykor fekete volt, de az évektől mocskossá fakult. Már gombok sem voltak rajta. Egyik kezével szorosan maga körül tartotta a kabátot. Másik keze annak zsebében volt. Szennyes ingén nem volt gallér. Nadrágja szárai szurtosaik voltak és a hajtókájuk is ki volt rojtosodva. Nem éppen összeillőén, egy pár olcsó, •meglelhetősen új türdöcipöt viselt. Borotválkoznia is kellett volna és úgy látsz <11, hogy fürdeni is. \ felirat, láttán. kedvetlen testtartással lassan ment tovább, egy kissé előre görnyedve fúrta bele magát a nideg szélbe. — Mondtam Marinak, hogy. minden céltalan. Többé nincs értelme munkát keresni. Be kell érnünk az alamizsnával. Mindamellett Marinak igaza volt: munkát kell találnom. Ki kell fizetnt a számlákat, különösen a lakbért. Élelem kell és ruházat is- Vissza kell szereznünk a varrógépet is. Egy1 re lejjebb és lejjebb zuhanok. .. Nem marad erőm a harcra ... Nem • marad bátorságom. Nem fárasztom, zaklatom magamat a mosakodással ..., borotválkozással. Semmivel. Munkát kell találnom vagy befejezem az életemet”, — mormogta magában. Tovább ment céltalanul. Számos gyár mellett haladt el, de mindegyik kapuján ott volt a tiltó felirat: Nincs munka. Később mégis talált egy gyárat, aihiol nem volt tábla. Bement. Megtalálta az irodát. A csengő felé nyújtotta a kezét, de visszahúzta,, mintha attól tartott volna, hogy áramütést kaphatna, azután erősen megnyomta azt. A csinos fiatal nő, aki félrehúzta a tolós ablakot, ellenszenvesen nézett rá és csak annyit mondott: — Tessék! — Munkát kérek! Dolgozni akarok. Bármilyen munkát. A nő felbiggyesztette az ajkát. — Nincs üresedésünk. A férfi habozott, mintha mondani akarna valamit. Érvelni és megkérdezni azt, hogy beszélhetne-e az Igazgatóval, do meggondolta magát, lassan megfordult és elment. Odakint megállt, mintha határozatlan lett volna abban, hogy melyik irányba forduljon. Majd keresztül ment az úton és tétovázó, hosszú léptekkel legyalogolt a szemben lévő oldaljárdán. Már jó távolságra elment anélkül, hogy akár jobbra vagy balra tekintett volna. Aztán ismét megpillantott egy gyárat.. Gyorsan belépett. Tenyeré- . vei hátrasimította a haját. A férfi, aid a tudakozó ablakhoz jött. látszatra jóindulatú és őszhajú ember volt. Sötétkék öltönyt fiséit. — Van valami, amiben szol. gálatára lehetnék önnek? — Igen, igen. Munkát keresek. Esztergályos és szerelő vagyok. Vannak jó ajánló irataim. Esztergapadjaik bármelyikén tudok dolgozni. — Sajnálom. Az üzlet nem megy jóL — De hiszen önöknél nincs tiltó felirat. Önöknek bizonyára szükségük lenne egy jó szakemberre. Elsőrendű szakember vagyok. Ajánló irataim is vannak. Az őszhajú férfi ingadozni látszott,. — Mi csak leszerelt katonákat alkalmazunk. — Én is az vagyok. — Igen ... igen, de vannak iratai annak bizonyítására? Ugyebár megérti? A férfi belenyúlt a jobb ■mellénye zsebébe, majd visz- szahúzta a kezét.. . — Igen. van arra bizonyí- tékom. hogy én leszerelt katona vagyok. — Rendben van, de e pillanatban nincs üresedésünk. Ha azonban beadja a bizonyítékait, hogy ön leszerelt katona, úgy előjegyzem önt. Akkor majd később... — Sose zavartassa magát. .. sose... — válaszolt a félti. Sarkon fordult és visszament ugyanazon az úton. Újra céltalanul cammogott tovább, el a várostól, amíg egy széles hídhoz nem érkezett. A híd oldalának dőlt, belebelenézve a szürkés, kavargó- örvénylő vízbe. Visszanézett arra az útra, amelyen odáig eljutott és látta a piszkos, rendetlen házakat, gyáralcat, üzemeket. Majd elfordította a fejét és átbámult a folyón lévő pázsitokra és a tömblakásokra, amelyek a folyó túlsó partjáról mintha kárörvendő tekintettel meredtek volna rá. Később végigment a hídon és bicegve-sántítva felcammogott a túloldali hegyre. Megállt az első ház előtt, azután tovább ment A második kapunál tétovázott. Leeresztette karjait a. kabátja mellé és megőrizve nyugalmát, lassan belépett. Óvatosan ment keresztül a fénymázzal bevont téglás tornácon és kétkedőén nyomta meg az ajtóra felszerelt csengőt Rövid :idő múlva ismét csen getett Ekkor egy jólöltözött nő nyitotta ki az ajtót Időses asszony volt és sikertelenül próbálta a korát púderrel, arcfestéssel és nevetséges hajviselettel palástolni. K issé meglepődött, amikor meglátta a férfit és csípősen-gúnyoean szólt: — Mit gondol ön, hogy a főbejáratú ajtóhoz jön? — Bo-bocsánat asszonyom. Ügy gondoltam, hogy önöknek talán szükségük volna egy kertészre. Csak egy- vagy két órányi munka vagy más valami ... — Nekünk már van kertészünk. Menjen valami szakmunkás©! rat kereső gyár bejáratához. Nem akarunk latul semmifél > csavargókat errefelé. A férfi alázatos modora pillanatok alatt megváltozott. Szeme fe lvillant, keze ökölbe szorult Hirtelen széjjel tárta felsőkabátját, a durva ujjaival Mg omibolta mellényét, nadrágjáról felhúzta az ingét és megmutatta fehér hasa kör nyékét — Látja ön ezt? Látja azt a forradásos sebhelyet?! Egy golyó ment ott be és a másik oldalon jött ki. Az ilyen szajhákért hurcoltam, mint ön. Az assrony visszariadt, a kezét a s iája fölé emelve, szemed tágra nyíltak a rémülettől. Vele trázóan felsikoltott. A féxí pedig elfordult és anélkül, hogy várt volna addig, amíg az ingét betűri, izgatottan, dühöngve kiszaladt a kapun a dombon át, vissza a hídhoz Ott megállt lihegve és levegő után kapkodott. Lopva-lop. va körül ékintett, begyűrte az inge de -ekát és elgyalogolt vissza a város felé. Ügy látszott. hogy még alacsonyabbra görnyedt és bicegése niég észreve'K több volt. Fürdőd - pöi túl lácsmyek voltak, a bőr a lába ujjairói lenyúzó- dott, lábai felhályagosodtak. Ment tovább háztömbtől- háztömbi kre anélkül, hogy felemelte volna a fejét. Néha lebeütköz ott az emberekbe, amíg elérkezett a város külső övezetébí, közel egy nyilvános dísz! erfhez. A köz« li pázsitokról vidám hangokat hallott. Három piszkos ruhájú férfit pillar lőtt meg a füvön. Iszogattak. — Szerbusz Cofiims. gyere igyál egyet — kiáltott az egyik, feltartva a borosüveget. Keresztülment a pázsiton és melléjük ült. Megfogta az üveget. Letörölte száját és lenyelt belőle néhány kortyot. Megborzongott és visszanyújtotta az üveget. — Köszönöm. A másik három férfinak ócska, viselt ruhája, homályos tekintetű szeme volt -— Ezek megoldották problémáikat — gondolta Collins. — Csak igyál, fojtsd a borba bajaidat gondjaidat. Nincs értelme aggódni, gyötrődni és munkát keresni, — mondta közülük az egyik. — A kertész megkötözött engem és Jack lábszárait is összekötözte, mialatt részegen aludtunk. Érted? Mikor felébredtünk, felálltunk és megpróbáltunk elmenni, élvágódtunk. Azután Jack felállt és újra elesett. A kertész a bokrok mögöl figyelt minket. Az egész mulatságos volt. Addig röhögtem, amíg azt gondoltam, hogy már megöl a nevetés. — Azt gondoltam, hogy már megöl a nevetés — Collins megzavarodott értelme belekapaszkodott ebbe a mondatba. — Azt gondoltam, hogy már megöl a nevetés — mormogta Collins. Aztán felállt és sző nélkül otthagyta a pityókás társaságot. — Megköszönhetnéd az italt, pajtás — kiáltott utána az egyik. Collins már nem hallotta a szavakat. — Az ember meg- butul — mormogta. Amint befelé gyalogolt a városba, hir- telenül fekete felhők kerekedtek, esni kezdett, összehúzta magán a kabátját. Tovább sántákéit és görnyedve tolta magát előre az esőben. Az olcsó bor megkeseredett és felfordult a gyomrában. Érezte, hogy rosszul van. Hogyan, miképpen most? ... Három év óta munka nélkül vagyok és időnként nem többet, mint néhány napi munkát kaptam. A hetenkénti segély, amely élelemből és tíz schil- lin-gből áll, amely csak arra elég. hogy az ember fel ne forduljon az éhségtől. Nincs elegendő élelmiszerünk, jó ruházatunk, hátra vagyunk a lakbérrel, kirúgtak a hadseregből, a munkából, kitesznek a lakásból. Kikapcsolták a villanyt, lefoglalták a varrógépet és visszaadták az előbbi tulajdonosának. Mari vézna, ki aszott lett és a kölykök cipő nélkül járnak az iskolába. A tüzelőnk végén járunk... Esteledett. A villanykörték fényei reszketve csillogtak az esőben. A mellette elrohanó gépkocsik zizegtek, suhogtak és fröcskölték a sarat. Esett az eső és süvített a hideg szél. Ö csak ment, azt sem tudta hogy hová. — Jobb ha hazamegyek ©gy teára — mondta halkan. Valami ételszagot érzett. A nyál összefutott a szájában. Egy kávéház mögött volt. Most bármely kínálkozó munkát elvállalnék. azonnal kezdenék is. nappali vagy éjszakai műszakot, bármit — mormogta magában. Hangosan felnevetett és a nevetése visszhangzott a keskeny átjárón. A gyomrában a. beteges, gyenge érzés megszűnt és helyette maró, gyötrő éhséget érzett. Aznap nem evett mást, mint egy szelet zsírban pirított kenyeret. Lassan végigment a sötét átjárón. Hangokat hallott. Meglátott körülbelül egy tucatnyi embert akik egy kapu bejárata körül összecsődültek, közéi két nagv hulladékot összegyűjtő ládánál. Nemsokára kinyílt a kapu és a fény sugarakat vétett rájuk. A többi ember még rongyosabb Volt, mint ő. A szerencsétlenek egy fehér kabátban lévő férfi köré csoportosultak, aid a kapu alól iött ki és egy bádog dobozból hulladékot borított bele az égjük szemetes ládába, anélkül, h >gy szólt vagy ránézett volna az utcaseprőre. Káposztalevél, félig szétrágott húsdarabok. összevagdalt csontok, gyümölcshéjak, tea-levelek hulltak a földre, undorító zagy- vaságban egybekeveredetten. Az emberek csak úgy hemzsegtek a szemetes ládák körül. Egymást lökdösték. Ki- kimarkoltak egy maroknyi hulladékot a ládákból és mohó éhségükben falni kezdték Collins nem csatlakozott hozzájuk. Nem! Ezt nem! Ügy mint egy kutya! Nem! Soha! — kiáltotta. Elszaladt az átjárótól és az esőben tovább folytatta kószálását Újra egy széles hídhoz ért. Elindult, hogy átmenjen a híd másik oldalára. Amikor a híd közepére ért, egy fék felcsikorkott. Egy teherautó tarolva megcsúszott és oldalt fordult, azonban valami csoda révén rákerülte őt. A tehergépkocsi megállt A vezetője kidugta a fejét az ablakon és ráordított: — öngyilkos akar lenni7 A rongyos ruhájú férfi nem hallotta őt. Fellépett a gyalogjárdára és rádőlt a híd oldalára. így állt ott jónéhány percig. Hirtelen a mellénye zsebében kezdett keresgélni és lehúzott abból egy Ms pénztárcát. Mnyitotta és Mvett belőle egy Ms tárgyat, majd a vízbe hajította. Egy loccsanás volt hallható, amikor az vizet ért. Az eső most már zuhafcag- ként esett. Cammogott lassan. Didergett, borzongott, a lábai cuppogtak a sárban, a ruhája teljesen átázott. Betért egy sötét utcába. Az egyik kapualjból fénysugár özönlött M. Megállt. Közel az ajtóhoz egy felirat volt: „Ma este háború ellenes gyűlés”. Háború étlenes gyűlés. Háború ellenes — morogta a szavakat Belépett a terembe. A félig megtelt nagy teremben egy férfi beszélt. Collins leült egy székre a leghátsó sorban. Előrehajolt, hogy meghallgassa a szónokot A rongyos ruhájú férfi egyre feszültebben, nyugtalankodva. tépelődő arc kifejezéssel figyelt. A szónok ezekkel a szavakkal fejezte be beszédét: — Beszélnünk kell a népnek a háború borzalmairól. Figyelmeztetnünk kell őket a háború veszélyére. Meg kell mondanunk nekik, hogy a múlt háború hősei közül ma nagyon sokan az utcákat róják. A háború nem hősiesség,«! hanem őrültség. A mi szervezetünk mindenhol fog tartani gyűléseket hogy megmondjuk a népnek a valóságot. Collins hirtelenül talpra ugrott és hangosain félkiáltott: — Ide figyeljen, uram! A gyűlésvezető riadt arckifej ezéssel abba az irányba nézett, ahonnan a hangot hallotta. A közönség hirtelen a terem hátulja felé fordult Collins csak állt, szorosan megragadva az előtte lévő szék támláját. — Tessék, uram! — szélt a gyűlésvezető zavartan. — Ide figyeljen, uram — ismételte meg a rongyos ruhájú férfi. — Én elnyertem a legmagasabb angol Mtünto- lést, de ma a folyóba hajítottam azt A mellénye zsebében kezdett kotorászni és Mvette onnan a kis erszényt és feltartotta— Látja ön ezt? Ez az erszény az. amelyben tizenhét évig hordtam magammal azt a kis bronz keresztet Elnyertem a legmagasabb angol háborús kitüntetést, és éppen ma éjszaka hajítottam a folyóba. Már három év óta munkanélküli vagyok. Mondja el a népnek, hogy egy ember elnyerte a legmagasabb angol háborús kitüntetést és a folyóba hajította azt. Ezt mondja el nekik! M élyről jövő zokogás szakadt fel belőle. Ki botorkált a teremből a hideg esős éjszakába. Collins elgyalogolt hazafelé. A bicegése, sántítása megszűnt. Kiegyenesítette a testét és élénken lépkedett. Fejét is magasra tartotta és a karjait is előre-hátra lóbálta. Ügy látszott, hogy elfeledkezett az időről, a hidegről, a felhólyagzott lábairól és üresen kongó hasáról is. Fordította: | Hajas Sándor. Bárdos! Németh János: Stttlékf marad a mj áie nah Elszáguldott a vihar arany porával s mejjn yköv eivel. A villámok kék-piros szalagja lefutott a folyók mélyeibe, sustorgó kén-szag nem fojt. nem fáj a fényes káprázat, se a láng lohadása. Mint a biztos ít életű fák állok árvizes utamon, fent, a magasban elkapom a szivárvány szétfutó színeit és árva szemeimben csak emléke marad a kócsagtól!as gyönyörű nyárnak, JHaqátttj&s kürtié — Martyn Ferenc rajzához —Észvesztően-szép, álom és emlék a csöndbc-vcsző paszta, s egy kuruc, vad hare nyúzta, most lova mellett ölve úgy néz a messze-tünde jövőbe, melyet elföd a homály és a kék köd, Makay Ida: r()ara i ztláiuj a lútijépartőti Egy a tájjal. Ügy mint a fák, és mint a lomhaívű dombok mozdul: a folyó ring tovább, fején viszi a napkorongot. Szeméből fényes szirmok intenek mellei dombján győztes és nyugodt megérett, dús nyár ringatódzik kerek csípőin mosott ég suhog. Kalász Márfon: Cfrjdjtqtjzéi, fslllaqúk közt Milyen ostoba voltam: azt hittem akkor, már üdvöziütem, Ahogy a Föld fölé kerültem, kék arcom az űrbe dobódott, akár a szörnyé, meghatódott és elkinzott volt; de makacs — tudtam, képernyőn át követnek, így surroghattam égköröknek, közben álomra is nyugodtan hajthattam fejem, tenyerem kalandozhatott műszeren, megfejtésébe régen fogtam, s ez szította fel önbizalmam, hogy észre se vegyem magamban, bizonytalanban létezem. — Megdöbbentem? Éheztem újra, a félelmet, a pillanat dühödt légürré tágulását, melyben a fej maga marad, az idegkép lucsokra oszlik, ahogy a kert hő-árba foszlik. Józan akartam lenni! Ha leszállásra összpontosulnom, egy-egy kör alól kizúdulnom, a felfoghatatlan világba kell vetődnöm, akár az árva, méltóságon alul tehetném? Nem a zuhanásom a fontos, nem átváltásaim a lényeg; ne csupán égközi vakondhoz hasonlóan, világtalanként púpozzam a mlndenség-kérget — lángoló földsáv, csupasz elme fényében álló nép, a kéményt lággyá tevő gyárfüst terelje forgásomat. így lesz arányos! Világ higgadtsága, fegyelme leszállás után, start előtt pár percre rendeljen magához. 1 i *
