Dunántúli Napló, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-26 / 148. szám

W84. JŰNTÜS M. RIAPI6 Az illetékesek mtavzolHak »Villany nélkül” Módot fogunk találni Sáros viflamosítására A Dunántúli Napló június lC-1 ezamaban Lippenszky István pa­naszolja, hogy a mohácsszigeti Sárosun várják a villany bekap­csolását. Mohács város közigazgatási te­rületéhez tartozó lakosságnak 12.1 százaléka, mintegy 2185 fő lakik külterületen, szétszórt tanyarend­szerben. Az 1956-os árvíz után a szigeti oldalon két nagyobb te­lepülés, Uj-Mohács és Sárhát jött létre. A lakóházhelyreállítási álla­mi támogatásból csak azok az ár­vízkárosultak részesültek, akik e két településen építkeztek. Ezzel az. intézkedéssel kívánták a tanya­rendszert felszámolni. A tanya- rendszerben élők zöme élt Is e lehetőséggel és Uj-Mohácson, illet­ve Sárháton telepedett le. Ezzel létrejött annak előfeltétele, hogy » két település kommunális és kulturális intézményeit fejlesszük. A városi tanács nagy gondot fordít a szigeti tanyavllág és a Szőlőhegy villamosítására, hisz ax idei évben is több mint 4000 mé­ter hálózatot építünk, amelyből a sziget 2.2 kilométert, míg a többit a Szőlőhegy kapja. Sáros villamosítását továbbra Is napi­renden kívánjuk tartani, és amennyiben pénzügyi eszközeink ezt megengedik, módot fogunk találni Sáros villamosítására Is. A cikk írója nem mohácsi la­kos és ezért külön is megköszön­jük kedves figyelmességét. Mégis szükségesnek tartjuk megemlíteni, hogv egy-két kérdésben rosszul tájékoztatták. így Sároson nem 600 ember él, hanem 6* család 220 fővel. A sárosiak két évvel ezelőtt az Iskola melléképületeinek felhú­zásában dicséretre méltó társa­dalmi munkát végeztek, de ezen fisszeg Igen messze van a fejen­kénti ezer forint teljesítésétől. Igaz, a városi tanács szívügyé­nek tekinti Sáros villamosítását, de a bekapcsolás Időpontjára vo­natkozóan konkrét ígéretet nem adott A „szomszéd Szőlőhegy” pedig Sárostól 6—4 kilométerre fekszik. Ha az anyagiakat és a vezetÄ-1 re rákapcsolható családok számát nézzük, az alábbiakat láthatjuk. Rihától a sárosl iskoláig 2 kilomé­ter hosszúságbaji* kell magasfe­szültségű hálózatot kiépíteni, mely a transzformátor állomással együtt 230 ezer forintba kerül. Onnan 4,7 km kisfeszültségű háló­zat kiépítésével 49 családot 167 fővel lehet villannyal ellátni. így a 49 család bekapcsolása kereken 700 ezer forintba kerülne. így egy kilométeres szakaszon, ami 100 ezer forintba kerül 1.3 család kerülne bekapcsolásra. A fennmaradó 19 sárosl család bekapcsolása a szétszórt tanya- rendszer és a magas költségek miatt szinte lehetetlen. Ugyanez a helyzet a szomszédos Ordas- és Paprét-dűlő szétszórt tanyavilá­gában lakó emberekkel ts. Beck Ferenc Mohács városi Tanács vb-titkára. 1964. június 29-től július 5-ig »Nyitott szemmel’* A bodaiak igényét nyilvántartom Boda községben nem ál mó­domban fiókpostát létesíteni, mert a fejlesztésre egyelőre nincs le­hetőség. A fiókposta létesítésének igényét már nyilvántartom és amikor annak feltételét biztosí­tani tudom, a fiókposta létesítése iránt Intézkedni fogok. Megemlítem egyúttal, hogy Bo­da község lakóinak levélfeladás céljából nem kel! Biesérdre men­ni, mert a postakézbesítő bárki­től felvesz közönséges és ajánlott levélpostai küldeményt, sőt pénz­felvételi szolgálatot is teljesít. Csomagfelvétellel azonban meg­felelő szállítóeszköz hiányában nem bízható meg. Kántor Sándor, a Pécsi Postaigazgatóság forgalmi vezető-helyettese. A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1964. június 26-1, pénteki mfi! a 223,8 m középhullámon: 12.36: Szerb-horvát nyelvű műsor: v útközben ■ jegyeztük lei. Teljesítik tervüket. — Riport, ' Daíök' a nyárról. A kommunizmust építő ország­ból. Orosz románcok. 49.00: Német nyelvű műsor: Faluról falura. — összeállítás. Fuvószene ’„-es ütemben. 18.3«: Mecseki visszhang. Zenés összeállítás. A tartavamból: Ke- . rekasztal-beszélgetés Pécs város közlekedéséről. — Vidám, zenés „közlekedéstan”. Péntek esti vendégünk: Ek Sándor Kossuth- dijas festőművész. — A vers kedvelőinek. — Érettségi talál­kozó . ;. Debitzky István írása. — Kész József táncdalalbóL — Munkatársaink jelentik. — K heti házfleoneertünk: Vlach zenekara játszik. ».57: Műsorismertetés. 26.00: Műsorzárás, DüNAWTCU napló A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 17 óra után: «0-U. Belpolitikai rovat: Sí-». Kiadja: • Baranya megyei Lapkiadó Vállalni Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út n. Telefon: • 18-32, 16-33, 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály n. 1«. ax. __Felelős vezető: Mellen Rezső. T erjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi pos-tahivatalok­nál és kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 12.— Ft Indexszám: 25 954: SZÍNHÁZ« Nemzeti Színház: Nincs előadás. Tájszlnház: Nebáncsvirág (este 8 órakor). Komlón. MOZI: Rövidítések: szv •= szélesvásznú, szí. = színes. Park: Nemo kapitány (szv., szí., 4. fél 7 és 9 órakor). A harmadik előadás Jó idő esetén a kertben. Petőfi: Nemo kapitány (szv., szi. fél 4, 6 és fél 9 órakor). Kossuth: Most és halálom órá­ján (szv., fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Múzeumban, Baraboata álma, Piccoló, Hogyan örökítették meg a mozgást, 1964/12. világhír- adó, A kibernetika. (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Építők Kultúrotthon a: A rendőr­ségen történt (5 és 7.). Mecsek- alja: A nap vége <szv„ 7.). Pécs- •zaboies: Gól büntetésből (szí., 5, 1.). Vasas EL: Mandrin kapitány (6zv„ szi.. 1) Mohács: Az arénában + Rossz játék (6 és 8). Pécsvárad: A pézcsináló (szv„ 8.). Siklós: Amikor jön a macska (szv., szí., fél 9.). Szigetvár: Külön asztalok (fél 9.), Harkány: Itt lakik a sze­relem (szi„ fél 1 és 9.). Közlemények Zeneiskolai beiratások. Pécs vá­ros Művelődési Háza zeneoktatói csoportjának zeneiskolájába 1964. június 30-án és július l~én de. 9—12 és du. 4—7 őrá között a mű­velődési házban (Déryné u. íflj. * A Pécsi Kőstisztas&gi és Útkar­bantartó Vállalat 26-án du 4 óra­kor tartja a vállalat kultúrtermé­ben az öregek napját, melyre szeretettel meghívjuk vállalatunk nyugdíjas dolgozóit. ßM Baranya negyei Állami Építőipari Vállalat 14—18 éves korig 8 osztályt végzett fiatalokat a következő szakmákba vesz fel ipari tanulónak központi fötéaszereM, épüleffoádogos, nyózó, hidegburkoló és kőműves. áes, áíivá­P el világosi tás: Pécs, Rákécri át 54. Munkaügyi osztály. Telefonszánr 10-59, 52-es mellék. Június 29. KOSSUTH RADIO 8.15: Tánczene. 9.00: Ami még a kul­túrához tartozik. 9.15: Zenekari muzsika. 10.10: óvodások énekelnek. 10.30: Népi zene. 11.00: Francia operák­ból. 12.10: Mindenki kedvére! 14.10: Heti zenés kalendárium 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.20: Chopín-zongora- művek. 18.10: A Gyermek- ródiö műsora. 16.50: Tánczene. 18.10: Villanófényben a szerszámgépipar. 18.15: Gépmadárral a búzamezők felett. 18.54: Zenei magazin. 20.30: Könnyűzene. 20.40: Moliére. Gol­doni komédiája rá­dióra aJkalm azva. 21.30: Mozart-áriák. 22.36: A Nemzetközi Zenepedagógiai Tár­saság konferenciájá­ról. 22.34: Sugár Rezső: Hunyadi. 23.30: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 14.00: Kórusok. 14.25: Magyar nóták. 15.05: Történelmi dal­játékokból. 15.38: Hinta-palinta. 16.00: Mahler: I. szim­fónia. 16.50: Nyári nyelv- gyötrő. 17.05: Lányok, asszonyok . . . 17.35; Amíg Goldmark Sába királynője cí­mű operája eljutott a színpadig. 18.15: Zongoraművek. 18.40: Irodalpű műsor. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Könnyűzene. 19.40: Gazdaszemmel hazánk mezőgazda­ságáról. 19.50: Édes anyanyelvűnk. 19.55: Csárdások. 20.0R: Közvetítés Bukarestből. 21.30: Tudósaink arc­képcsarnoka: Dr. Gegesi Kiss Pál akadémikus. 21.50: Magyar muzsika. 22.15: Bach-orgon*­művek. 22.34: Operettdalok. 21.20: DalidaM dal. Rádiójáték. 22.15: A Nemzetközi Zenepedagógiai Tár­saság konferenciájá­ról jelentjük ... 22.35: Nótacsokor. 22.50: Mai szemmel ... j 23.00; Operarészletek. 0.10: Filmzene. I PETŐFI RADIO 14.25: Könnyű dal­lamok. 15.05: Fiatal zene­szerzők. 15.45: Dél-amerikai útibeszámoló. 16.00; Tánczene. 17.05: Fúvósesztrád. 17.20: Hogyan néz­zük? 17.40: Opera részletek. 18.20: A sellő. Regényismertetés. 18.50: A dzsessz kedvelőinek. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Népdalok Angliában. 19.40: Janota Gábor és Sándor Renée hang­versenye. 20.t5: Cigánydalok. 20.30: Vadrózsák. Meg emlékezés Kriza Já­nosról. 21.05: Századunk zenéjéből. 22.35: Nyugati állam — nyugati gazdaság. 22.50: Hangverseny­naptár. Mmins 3* KOSSUTH RADIO 8-tV A Gyermekrádió műsora. I. 55; Operettrószletek. 16.1«: Mendelssohn­művek. II. 07: Végén csattan az ostor. Vidám műsor. 11.45: Vers Repkova Smetana-műveket zongorázik. 12.15: Tánczene. 13.00: Orosz irodalom — magyar Irodalom. 13.15: Népi zene. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 14.10: Operarészletek. 15.05: Szeretve mind a vérpadig. Folyta­tásos regény, XX. rész. 15.35: Loe: Pygma­lion. Részletek. 16.10: Negyven elszánt kutató. Rádiójáték. 16.33: Kamarazene. 17.05: Fiatal vasutasok találkozója. 17.20: Máthé Jolán és Palló Imre énekel. 18.15: Villanófényben a szerszámgépipar. 18.90: Filharmonikus [ zene. 19.25; A Szabó család. 10.30: Könnyűzenei híradó, I Július 1. KOSSUTH RADIO I. 15: Szórakoztató muzsika. 9.00: A detektív. Elbeszélés. 9.30: Kamarazene. 16.10: Kutya-macska barátság. 10.30: Népi zene. II. 00: Napirenden. 11.05: Nadia Boulanger egjrilttese madrigá­lokat énekel. ,11.25: A Szabó család. 12.15: Tánczene. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Két szimfónia. 14.10: Gyermekkóru­sok énekelnek. 14.25: Lányok, asszonyok .., 14.55: Népdalcsokor. 15.40: Szeretve mind a vérpadig. Folytatá­sos regény, XXI. r. 16.10: Operarészletek. 16.35: „Nyomorultak”. Rádiójáték, L rész. 18.10: Villanófényben a szerszómgépipar. 18.15: Zala Tóth Er­zsébet énekel. 18.40: idegeneknek be­lépni tilosI Regény- részlet. 10.00: Könnyűzenei fesztivál. 20.30: Gondolat. A Rá­dió irodalmi heti­lapja. 21.10: A Rádió lemez- albuma, 22.10: Időszerű nemr zetközi kérdések. 23.21: Barázdabillegető úr és neje. Vidám jelenet. 23.30: A nemzetközi Zenepedagógiai Tár- , &aság konferencia- : járói jelentjük. 23.50; Operettrészletek j PETŐFI RADIO 14.00: Weber: Oberon. 14.25: Könnyűzene. 15.05: Versenyművek. 16.10: Járőrben. 16.25: Délutáni fris­sítő. 17.40: Orvosi tanácsok. 17.45: Hirdetőoszlop. 18.00: Fúvószene,, 16.15: Kozmosz. 18.40: A dzsessz kedvelőinek. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Bartók múrémei pályája. 19.47: Lírai önéletrajz 18.57: Oííenbach: Fortumo dala. 21.05: Népdalok. 21.40: Juhász Gyula remetesége. 22.00: Ritmika* percek. Július 2. KOSSUTH RADIO 8.15: Magyar ope­rákból. 8.55: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Énekkarok. 9.20: Időszerű nemzet­közi kérdések. 9.30: Verbunkosok, népdalok. 10.10: Okos Katica. Mesejáték. 10.47; Kamarazene. 11.32: Kozmosz. 12.15: Tánczenei koktél. 13.00: Gazdasági bédekker. 13.10: Zenekari muzsika. 14.10: Fátyol József klarinétozik. 14.25: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 15.05: Szeretve mind a vérpadig. Folyta­tásos regény. XXII. rész. 15.25: Könnyűzene. 16.10: Negyven elszánt kutató. Rádiójáték, IV. rész. 16.30: Sándor Judit és Svéd Sándor énekel. 17.05; Számjeltávirat ... 17.20: Dallal, tánccal a világ körül. 18.10: Villanófény­ben .. i 18.15: Simándy József énekel. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Tánczene. 19.25: Tengeri csillag. Elbeszélés. 20.20; Gluck születésé­nek 250. évfordulója 22.30: A Nemzetközi Zenepedagógiai Tár­saság konferenciájá­ról Jelentjük . .. 22.50: Könnyűzene. 23.15: Egy katona megy a hóban. Költemény. 23.40: Magyar nóták. 0.10: Liszt-művek. PETŐFI RADIO 14.00: Straub: Tarka balettjelenet. 14.53: Részletek Buday Csodatükör című daljátékából. 15.05: Zenaida Pally énékel. 15.44: Pele-ütő. Dénkb. Mese. 16.00: Tánczene. 16.50: Mi történt a* Ifjúsági Filmbizott­sággal. 17.03: Délutáni hang­verseny. 16.15: Műfordítók műhelyében. 18.40: Hanglemez- gyűjtők húszperce. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: A Bartók vo­nósnégyes hangver­senye. 19.39: Népi zene. 20.20: Ismeretterjesztő előadás. 20.33: Élőszóval — muzsikával. Július 8, KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Reggeli hangverseny. 8.53: Riportműsor. 9.10: Könnyűzenei híradó. 10.10: Játsszunk vá­sárt, gyerekek. 10.30: Kórusok. 11.00: Népi zene. 11.30: Folyók. Vers. 11.35: Tánczene. 12.15: Operarészletek. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból ki­marad. 14.10: Mozart: B-dúr divertimento. 14.40: Országjárók kalauza. 15.04: Népi zen«. 15.35: A varázslástól a művészetig. 16.10: Ifjúsági Maga­zin. 16.35: A Moszkvai Rá­dió műsorából. 16.50: ötórai tea. { 18.10; Villanófénybe». 18.15. Üj Zenei Üjság. 18.50: Az ügynök és az orvos. 19.00: Az Ali a mi Népi Együttes Zenekara latszik. { ÁLLANDÓ MÜSORSZAMOK: KOSSUTH-RADIO: é.26; Rákóczi induló. — 4.30; Hírek idójárásjelentés. — 4.35—7.54. Vidáman, frissen. Zenés műsor. — Közben: 5.00; Hírek, időjárás jelentés — 5.05; Falurádió. — 6.00; Hírek, időjárásjelentés — 6.20. Sport■ és otóhtrek — 6.35 Hirdetőoszlop — 6.59. Pontos időjelzés. — 7.00 Hírek Időjárásjelentés. _ 7.05; Oj könyvek — 7.30. A budapesti színházak és mozik műsora — 6.00. Műsorismertetés időjárás- jelentés —. 9.59. Pontos időjelzés — 10.00. Hírek Totóerea­mények tdőjárásjelentés — 11.59. Pontos időjelzés — 12 00. Déli harangs zó - Utána. Hírek. Idöjárásielentés — 12.5 7 Vidéki színházak műsora — i4.no. Hírek idő járás jetenies, — 16.00. Hírek. — i7.56. Műsorismertetés — /7.59: Pontos időjel­zés — 18.00 Hírek időjárásiéie ntés. — i9.S4; Jő éjszakát gye­rekek* — 20.00. Esti krónika idő járásjelentés — 22 00:. 24.00. Hírek. Időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz — Utána: Víz jelző­c zolQálat. PETÖFl-RADlO; 5.00—8.00. Reggelt zene — Közben. 6.10. Torna. — 5.30. Hírek időjárás jelentés — 8.00 Hírek Időjárás­jelentés. — 8.05. Műsorzárás — 13.50. idegen nyelvi) vizjelző­szolgálát — 14.10; Időjárás és vízállás jelentés — 15.00;. n.oo:. 19.00:. 21.00:, 23.00: Hírek Idő járásjelentés. 19.25: Fjodor Saljapin énekel. 20.25: Egy szemtanú elmondja.. 21.20: Zenés posta. 22.25: A Nemzetközi Zenepedagógiai Tár­saság konferenciájá­ról jelentjük . . . 22.45: A müncheni operaház történeté­ből. 23.35: Budai kaland. Operettrészletek. 0.10: Éji zene Schu­bert műveiből. PETŐFI RADIO 14.00: Esztrádzene. 14.25: Operettrészletek. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Bartók-művek. 16.08: A tavaszi kék- fehér ég alatt. 16.30: Liszt Ferenc ifjúsága, in. rész. 17.05: A Bartók Béla Zeneművészeti Szak­iskola növendékei­nek műsora. 17.30: Nyár a fő!d­17.50: Bélyeggyűjtők ötperöe. 17.55: Magyar köHök, magyar dalok. 18.10: Glyndeboume- től Liverpoolig. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 10.15: A pénzügyőr­zenekar játszik. 29.41: Láttuk, hallottuk... 20.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból ki­marad. 21.05: A biofizikálás az orvosi gyakorlat­ban. 21.15: Bach-hangver- seny. 22.18: Tánczéoe, szombat JdfMuc 4. KOSSUTH RADIO Llfr: Lányok, asszonyok . *. 8.35: Magyar nóták. 9.02: Előfordul, hogy . i. 9.07*. SzimfonUcna zene. 10.10: Zenés színjáté­kokból. 11.02: Egy szemtanú elmondja. 12.15: Tánczeoe. 13.00: Dusolína Gian­ni, ni énekel. 13.30: Németh Vldák János népi zenekara játszik. M.lO: Villanófény­ben . . i 14.15: Könnyű datto­mok. M.35: Könyvszemle, 14.50: Kamarazene. 15.50: Hét nap a kül­politikában. 16.10" Hét vége..., 18.15: Botrány a tele­fonnál.. Elbeszélés. «.41: Üj lemezeink- bőL 19.30: Kamarakórusok. 20.25: Majd kialakul. 21.50: Hanglemez. 22.15: Hangképek a* atlétikal bajnokság­ról. 22.30: Tánczeoe, PETŐFI RÁDIÓ 14.00; Fúvószeae, 14.25: Tudósítás m ENSZ-ből. 14.35: Népdalok. 15.05: Az udvariás története. 18.05: Heti hangver­senykalauz. 16.45: Kutyavásárt Elbeszélés. 17.05: Zenés találkozó. 17.55: Orvosi tanácsok I8 60: Könnyűzene. I 18.45: Orgonát tessät. I Karcolat. 10.05: Muzsikáié képeslapok. ».30: Verdi: De* Carlos. BánzDtd- vonásoe opera. »io: Elmén tar évad, raü Július 5. KOSSUTH RADIO 8.10: Mágnás Miska. Operettrészletek. 8.31: Édes anyanyelvűnk. 8.36: Nagy zeneszer­zők vidám perceiből 9.20: Lengyel ország­járás. 10.55: Szimfonikus zene. 12.15: Népi zene. 12.50: Érettségi találkozó. 13.00: Művészlemezek. 14.20: Tánczene. 13.50: Rádiólexikon. 15.00: Beszélő székek. 16.08: Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló. Egyfelvonásos opera 16.58: Mikrofonnal a föld körül. 17.18: Népi zene. 18.08: Fricsay Ferenc próbál. 19.00: II. féfidől Köz­vetítés a bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről. 20.10: Hamlet dán ki­rályfi. Tragédia há­rom részben. 0.10: Tánczene. PETŐFI RADIO 7.30: Az evangélikus egyház félórája. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.35; Gazdaszemmef u. (ismétlés). 8.50; Könnyűzene, 9.25: Operakalau*; 10.27; Tánczene. 12.13: Haydn-vonós­négyesek. 13.00: Mit hallunk a jövő héten? 13.30: Népi zen«. 14.25: Zenekari muzsika. 15.00: Giuditta. Ope- rettrészletck. 16.08; Üj versek. 16.20: Könnyűzen«, 17.14: Dorombolka barátnője. Mesejáték 18.00: I. félidő! Köz­vetítés bajnoki lab­darúgó-mérkőzések­ről. 19.05: Filharmonikus zene. 19.38: Atomfizika — a régészet szolgála­tában. 20.32: Éjféli opera­bemutató. 20.54: Hanglemez- parádé. 21.45: A vasárnap sportja. Hangképek az atlétikai bajnok­ságról. televízió Kedd, június », 18.1«: Hírek. 18.25: Tábomyttáa előtt. Ifjú műked­velők műsora. 19.05: G. Courbet. Francia kisfilm, 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Napi jegyze­tünk. 19.50: Zenei szótár. Ádám Jenő előadása 20.35: Utazás április­ban. Magyarul be­szélő szovjet film. (14 éven felüliek­nek !) 21.50: Költészet. Petőfi Sándor: Tündérálom 22.15: Tv-híradó — 2. kiadós. Szerda, 9.30: Tv-hfradó (ism.). 9.40: Utazás április­ban. Magyarul be­szélő szovjet film (ism.). 10.55: G. Courbet (ism.). 18.18: Hírek. 18.25: Mikroszkóp alatt az épftójpar: Ip«i építkezéseink- 9* 18.45: A Magyar Hir­dető műsora. 18.55: Az orvos vála­szol. A gyomorbete­gek életmódja. 19.05: A pelikánok vi­lágában. Román kís- film. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Napi jegyze­tünk. 19.50: Lányok, asszonyok. 20.10: Menekülés a börtönbe. Tv-játék (ism.). 21.10: Jazz koncert. Amerikai filmössze- állítás. 21.35: Tv-hlradó — 2. kiadás. 21.55: Beszélgetés tár­gyalás után. Razzia volt. *. Csütörtök, július 2. 18.09: Hírek. 18.15: Paletta. Kisdo­bosok és úttörők műsora. 18:45: A Jövő hét műsora. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó.. 19.45: Napi jegyzetünk 10.50: Zenélő órák. Nyereménysorsolás. 20.00: Parabola. 20.20: A Francia ügy. Magyarul beszélő an­gol film. (14 éven felülieknek!) 21.45: Beszélgetés a Magyar Rádió és Televízió közvéle­ménykutató osztá­lyának munkatár­saival. 22.05: Tv-híradó — i. kiadás. Péntek, július 3. I. 39: Tv-híradó (ism.), 9.40: A Francia ügy. Magyarul beszélő an­gol film II. 05: Telesport. 119 11.20: A jövő hét mű­sora. 19.30: Az ISME buda­pesti kongresszus» záróhangversenyének első része a Zene- akadémiáról. Szombat, július 4. 16.51: Hírek. 17.00; Atlétikai orszá­gos bajnokság. 18.00; Riporter keres­tetik. I. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Hétről hétre. 19.55: A Televízió ol­vasóterme. Bűnügyek a világirodalomban. 21.25: Szórakozó Bu­dapest. — Kb. 22.25: Tv-híradó — kiadás. Vasárnap, július 5. 9.00; Látogatás a Tre­tyakov képtárban. 9.33: Hétmérföldes kamera. 10.00: Ifjúsági kisfil- mek. 11.00: Zenés séta a Vajdahunyadvárban.. Népszerű opera es balettrészletek. 12.00: Szervezetten, idejében, jó minő­ségben. Helyszíni közvetítés az ara­tásról. 16.35: Mezőgazdasági filmműsor. 1. Kor­szerű szőlőtelepítés futóhomokon. ' 2. Gyümölcstelepités. 17.25: Labdarúgó baj­noki mérkőzés. 19.20: Mi újság a Futrinka utcában ? 20.00: Tv-híradó. 20.20; 20 éve történt. A szovjet front a nagy nyári offen -* ziva előtt. 20.50; Kean, a zseni és fenegyerek. Magya­rul beszélő olasz film. (14 éven fe­lülieknek !) 22.10: Telesport. 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. (A Magyar Rádió e* Televízió a mfUoiváJ- t ózta t ás tena­tar«}*.) Kénéi! befizetőlapot az flífami Biztosító fiókjától,

Next

/
Oldalképek
Tartalom