Dunántúli Napló, 1964. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-21 / 144. szám

to NAPLÓ 1964. JUNTOS tL Pécs várja Önt! A rohanó turizmus kora — Három óra idegenvezetés Filléres vonatok utódja Már a római birodalom­ban szokás volt a határok közé érkező idegeneket bronz­ból vagy elefántcsontból ké­szült „tessera hospitalis”-sal — megkülönböztető jel vény­nyel — megajándékozni. Aki e jelvényt tunikáján viselte, biztonságban érezhette magát a birodalom bármely ré­szén és megkülönböztetett bánásmódban részesült. Ez volt tehát a mai útlevél őse. Római turisták Pannóniában Az állam is segítette már abban az időben az idegen- forgalom növelését. Néró idő­számításunk után 61-ben el­rendelte Trácia procurátorá- nak, hogy szállodákat épít­sen a tartományban. Nem egy római kori emlék, sírfelirat tanúsítja, hogy Pannóniát is felkeresték a turisták — je­les patrícius családok gyógy­vizeiért. Pécs is magán viseli a ró­mai turizmus nyomait. A Fó­rum Romanumon elhelyezett miliareum aureum — az arany mérföldkő — kőből fa­ragott mása megtalálható a pécsi múzeum régészeti lele­tei között és láthatjuk a korabeli postai menetrendet, amelyik öt irányban határoz­ta meg a menetidőt Viszont a mai értelemben vett idegenforgalomnak az elindítója Thomas Cöok an­gol nyomdász volt, aki 1840 körül, „hogy hazája szépsé­geit honfitársainak bemutas­sa”, olcsó utazásokat szerve­zett az akkor kiépülő angol vasutakon. Az első utazásra 570 angol jelentkezett. Cook vállalkozása oda fejlődött, hogy 1884-ben az angol kor­mány megbízta 18 000 katona elszállítására Khartumba, ahol Gordon tábornok igen ké­nyelmetlen katonai helyzet­ben volt. Később az indiai alkirály ugyancsak Cookra bízta az indiai mohamedá­nok mekkai zarándoklatának megszervezését, s ő gondosko­dott II. Vilmos császár 1888-i Palesztinái útjáról is. Az idegenforgalom ma tö­megmozgalom — úgy is mond­hatnánk, hogy divat — lett. A hagyományokkal rendel­kező országokban — Olasz­országban, Franciaországban és Svájcban — külön idegen- forgalmi minisztérium műkö­dik. Pécsi Gnnepi játékok Pécsett 1932-ben szervezték meg az úgynevezett „filléres vonatokat”. Ekkor alakult meg az Idegenforgalmi Iroda is a városháza épületében és alkalmi kiállítások rendezésé­vel, pavilonokkal, műsorokkal vonzották Pécsre a látogató­kat. Az iroda megalakulását követő évben — tehát már 1933-ban — megszervezték a Pécsi Ünnepi Játékokat Sze­geden csak egy év múltán került sor hasonló kulturális program összeállítására. Ma az Idegenforgalmi Hi­vatal foglalkozik az idegen- vezetéssel. Az idők során bi­zonyos idegenforgalmi centru­mok és rangsorolások alakul­tak ki. Hazánkban első he­lyen szerepel a főváros és a Balaton. Utána jönnek a kü­lönböző tájegységek, mint Győr—Sopron—Kőszeg—Szom bathely,... vagy Miskolc a Kékessel,... és Pécs—Mecsek —Baranya. Megyénk igen kedvező adottságokkal ren­delkezik az idegenforgalom számára. Bárhol szállnak meg a turisták, a csoportok — Abaligeten, Komlón, Har­kányban vagy Szigetváron, — néhány óra alatt elérhetik a megye bármelyik jellegzetes részét. Mi érdekli a turistákat? Mindenféle. A folklór, a földrajzi érdekességek, amik­ben Baranya bővelkedik, hi­szen gyógyvize és cseppkőbar­langja. borvidéke és üdülő­telepe van. De érdeklődnek a történelmi múlt és a mai, lüktető fejlődés iránt is. Ez az érdeklődés határozza meg az idegenvezető feladatát is. És mégegy: a turisták úgy osztják be ideiütet általában, hogy három órát szánnak a-/ idegenvezetésre, 48 órát a szórakozásra, pihenésre. Há­rom óra alatt pedig — ez már kialakult jelszó az ide­genvezetők körében — nem szabad „agyon dumálni” a látogatókat. Ezért először is megtudakolják, jártak-e már Pécsett és ha igen, akkor mit láttak belőle. Ez is meg­határozza az útirányt. Majd sorra veszik a vendégek kí­vánságát és aszerint állítják össze a programot. Így azután érthető, hogy jól felkészült idegenvezetőkre van szükség. A Pécsi Idegen- forgalmi Hivatal 1962-ben megszervezte rendszeres ok­tatásukat és a tanfolyam vé­geztével is kéthetenként ösz- szejönnek, hogy megismerked­jenek a város életének leg­újabb „fejleményeivel”. Hiratásszeretet A város ismerete, a tudás nem minden még. Fontos, hogy az idegenvezető hétköz­nap, délelőtt vagy délután is a hivatal rendelkezésére álljon. Ezért elsősorban pe­dagógusok jelentkeznek, akik nyáron szabadok, a többi hó­napban pedig délelőtt taníta­nak és délután vezetik a cso­portokat, esetleg fordítva. Olyan „szakma” ez, amihez nagyfokú hivatásszeretet, vá­rosismeret szükséges. Mert azzal, hogy a város határában kiírtuk: Pécs vár­ja önt! — még nem tettünk meg mindent. Sőt, az idegen- vezetéssel is csak kis részben teljesítettük a látogatók kí­vánságát. Az idegenforgalom igen összetett fogalom, bele­tartozik a vendéglátás, a szó­rakozás, a kultúra és a köz­lekedés is. Ez azonban már nem tartozik az Idegenforgal­mi Hivatal hatáskörébe — ugyanakkor egy-egy hiba, amit másutt elkövetnek, erő­teljesen visszahat a városi és fi megyei idegenforgalomra. Gáldonyi Béla Változás az antóbusz-forgalomban A 12. sz. Autóközlekedési vállalat értesíti az utazóközön­séget, hogy június 22-től kez­dődően a Kossuth-tér Dömör- kapu között új járatpárt köz­lekedtet: Kossuth-térről in­dul 4,30 órakor, Dömörkapu- hoz érkezik 4,50 órakor, Dö- mörkaputól indul 5 órakor, Kossuth-térre érkezik 5,20 óra­kor. Továbbá a 24. Szentkút— Szabolcsfalu autóbuszvonalon a Szentkútról 19,00 órakor in­duló járatot 60 perccel később közlekedteti (Szentkútról in­dul 20,00 órakor). 26.35 Pécs—Boda—Zók autó­buszvonalon tanszünetben munkanapokon a 744. sz. jára­tot bodai betöréssel közleked­teti (Pécsről indul ti4,10, Bo- dáról indul tl4,45, Zókra érke­zik tl5,08). 2650 Pécs—Bisse—Garé— —Siklósbodony autóbuszvona­lon a Mólomból 7,30 órakor induló járatot 10 perccel ko­rábban közlekedteti (Málomból indul 7,20 órakor, Pécsre érke­zik 7,40 órakor). Lakosság és honvédelem Változatos program a Fegyveres Erők Klubjában A 300 éves kiskunhalasi gimnázium jubileuma Az elmúlt napokban a kis­kunhalasi állami Szilády Áron Gimnázium tanárai, tanulói és végzett öreg diákjai országra szóló háromnapos ünnepséget tartottak. Június 12—13—14- én ünnepelték meg az öreg iskola fennállásának 300 éves jubileumát. Nemcsak azért emlékezünk meg itt Pécsett, mert orszá­gos méreteket öltött az ün­nepség, hogy a halasi gimná­zium egyike a legrégibb ma­gyar iskoláknak, még csak azért sem, hogy ez a dél-kis­kunsági város közel esik me­gyerikhez, hanem azért, mert a halasi gimnáziumnak több száz éves kapcsolata van Ba­ranya megyével és a megye lakosságának a hsilasi gimná­ziummal. A vörösmarti iskola utóda A gimnázium úgy létesült a reformáció idején, hogy a dél- baranyai vörösmarti iskola és tanárai a XVII. század első felében a törökök állandó háborgatása (következtében elmenekültek Vörösmartról, egy ideig vándoroltak, míg végre a század közepe táján Halason találtak otthonra- A vörösmarti iskolának Halason való megtelepedését nyíl cán az is elősegítette, hogy a ha­gyomány szerint az elpusztult Halasit már előzőleg baranyai odatelepült ormánsági csalá­dok építették újjá. Az iskola 1664-ben már 7;ö- zépfokú jellegű volt, tehát gimnázium. Ezt az évet te­kintik a gimnázium alapítási évének. Ezt az alapítási évet tünteti fel a régi körpecsét >s. A 30-as évek végéig a gimná­zium körpecsétjén ez a felirat volt olvasható: „A halasi os­kola pecsétje, 1664”. Sokáig a debreceni kollé­gium partikulája volt. Voltak togátus diákjai, vagyis akik már tógát viseltek. Ilyen diák­tógákat ma már Debrecenben is legfeljebb doktoravatáskor lehet csak látni. Mai központi épületét 1891—92-ben építet­ték Szilády Áron nyelvtudós, irodalomtörténész, ref. lel­kész, iskolaszéki elnöksége idején. Említettük, hogy Baranya megye lakosságának mindig szoros kapcsolata volt a ha­lasi gimnáziummal. A dél-ba­ranyai ifjak közül Nagype- terdtől Zengővárkonyig, és Sellyétől Nagyharsányig je­lentős számban tanultak szá­zadokon keresztül a halasi gimnáziumban és tettek ott érettségit. Ezek közül sokan hazatérve szűkebb hazájukba, népükért dolgozó hasznos munkásai lettek Baranya me­gyének. A baranyai ifjaknak különös érdeklődése a halasi gimnázium Iránt egyrészt nyilván vallási okokból eredt, másrészt pedig abból, hogy a gimnázium maga is mindig ápolta Baranyába visszanyúló hagyományait, Gazdag hagyomány Június 12-én, pénteken nyi­tották meg délelőtt az iskola történeti kiállítását az iskola épületében. A kiállítás öt teremre ter­jedt. Ebből kettő volt zsúfol­tan megtöltve az iskola tör­ténetére vonatkozó levéltári, kép- és könyvanyaggal. Az igen gazdag levéltári anyag között láthatók voltak régi tanári fizetésekről szóló ok­mányok, tanár- és diáknév­sorok, régi iskolai anyaköny­vek, tananyag-táblázatok. Fi­gyelemre méltó képanyagot vonultattak fel tanárokról, ak­kori diákokról, különféle ün­nepélyes alkalmakról. Csak­nem teljes kép- és tablógyűj­temény volt látható az 1900-as évek elejétől kezdve. A könyv- és folyóiratanyag nagyobbik részével azt jele­nítették meg, hogy az iskolá­nak milyen tudós tanárai vol­tak, illetve diákjai közül mi­lyen tudósok, híres emberek kerültek ki (Tury József, Szi- lády Áron, Bállá Antal, Ha- lasi-Nagy József, Lakó György stb.). A könyvanyag másik része gimnáziumtörté­neti és várostörténeti jellegű volt. Az írók közül kiemelték az ott végzett Zalai Szalay Lászlót. Két teremre terjedt Szebényi szobrászművésznek, a gimnázium volt növendéké­nek kiállítása. Június 13-án, szombaton de. 10 órától tartották meg a tu­lajdonképpeni jubileumi ün­nepséget az iskola udvarán, Ugyanaznap este 7 órakor kö­vetkezett az ünnepi műsor. Ennek első részét a város és a gimnázium adta, a második részét pedig olyan pesti mű­vészek, akik az iskola diák­jai voltak. A jubileumi ünnepségek harmadik napján, vasárnap rendezték meg a volt osztály­társak 10—20—30—40 éves találkozóit. Az ünnepi napokon részt vevő öreg diákok megláthat­ták, hogy a baranyai Vörös­martról a reformáció forra­dalmi korszakában kirajzott kiskunhalasi gimnázium nagy fejlődésen ment át a 300 esz­tendő alatt, de különösen az utóbbi másfél évtizedben. Az iskolák államosítása óta kor­szerű biológiai, kémiai, fizi­kai szertárakat, laboratóriu­mokat, előadótermeket kapott az iskola. Hagy fejlődés küszöbén A hajdani fiúgimnázium- bóin ma túlsúlyban vannak a lény tanulók. A fiúk alig teszik ki a tanulók egyhar- mad részét. A tanárok átlag 25-ös létszámú osztályokban tanítanak. Az iskolát a jubi­leum évére kívül-belül tata­rozták, a város gyöngyszemé­vé varázsolták, A tanulók száma állandóan növekszik, a férőhely kevés, de már félig készen áll az új, három emeletes kisegítő épü­let az iskola telkének nyugati részében és így biztosítva van a gimnázium további arányos fejlődése. A kiskunhalasi gim­názium az elmúlt 300 év alatt valóban letéteményese volt a város kultúrájának, de még inkább azzá lesz száza­dunk következő évtizedeiben. Dr. Kopasz Gábor Közlemények Duplán nyer, ha KÖNYVSORSJEGYÉT az Antikváriumban váltja be. Pécs, Kossuth Lajos u. 21. sz. Dr. Kulin György csillagász* I a Budapesti Uránia Csillagda | igazgatója tart előadást ,,A fény | csillagászati üzenetei” címmel jú­nius 22-én du. 7 órakor a Pécs városi Művelődési Ház klubszo­bájában. Belépés díjtalan. * Az SZTK Megyei Alközpont nyugdíj osztálya az eddigi helyé­ről elköltözött a Városi Rendelő- intézet udvarán lévő földszintes épületbe. A nyugdíj osztályt leg­könnyebben a Rendelőintézet most épült épületrésze alatt lévő kapun (piros kapu) lehet meg­közelíteni. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, nagyapa, KURIICZ LAJOS nyugdíjas elhunyt. Temetése 24-én, szerdán fél 4 órakor lesz a köztemetőben. A gyászoló család. köszönetnyíl vanítas Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonok­nak, jóbarátoknak és ismerősök­nek, valamint a Mohácsi Mező- gazdasági Technikum dolgozói­nak, volt iskolatársainak, akik drága gyermekünk SZILI LASZT O temetésén megjelenésükkel ko­szorúk, virágok küldésével mé?v séges fájdalmunkat enyh’"' vyoirr7;ek. A gyászoló család. Hétfőn, 22-én délután 6 órakor a Fegyveres Erők Klubjában ren­dezi meg Pécsett a Vöröskereszt Városi Elnöksége és a Vérellátó Alközpont a térítésmentes vér­adók városi ünnepségét. Dr. Baj- tai Gábor főorvos beszámolója után átadják a véradás szervezése terén kiváló eredményt elért szer­veknek a Vöröskereszt elismerő díszoklevelét és 35 többszörös té­rítésmentes véradónak a véradás ezüst fokozatú jelvényét. Az ün­nepség után jutalomműsort adnak a véradóknak a Pécsi Nemzeti Színház művészei és a gyárvárosi általános iskola fúvószenekara. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út 11. Telefon: 15-32, 15-33; 17 óra után: 60-11. Belpolitikai rovat: 3Í-ÖJ. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly, kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út 11 I Telefon: » 15-32, 15-33, 50-00.___ PÉCSI SZIKRA NYOMDA Scs, Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső. __ T erjeszti a Magyar Posta - *hető a helyi postahivatalai­nál és kézbesítőknél í díj 1 hónapra A Fegyveres Erők Klubja fontos feladatának tekinti, hogy a lakosság tömegeit be­vonja a haza védetnének, a Néphadsereg jelentőségét hangsúlyozó rendezvényeire. Ezen a területen már számot­tevő eredményt értünk el, de munkánk magán viselte az öt­letszerűséget, és nem terjedt ki a lakosság, különösen pedig az fijúság minden rétegére. A tervszerűbb honvédelmi nevelőmunka érdekében meg­alakult a napokban a Honvé­delmi Nevelőmunka Bizottság, amelyben a legfontosabb ka­tonai szervek mellett a KISZ és a Magyar Honvédelmi Sport- szövetség helyi szervei is részt- v esznek. A bizottság máris változatos és érdekes progra- ’mot dolgozott ki. A rendszeres munka érde­kében több klubot és szakkört hoztunk létre. Ezek között a legjelentősebb a Tartalékos Tisztek Klubja, ahol vitaestek és konzultációk során a hadi- technika újdonságait ismerik meg hónapról hónapra, szak­avatott előadók közreműködé­sével. A tartalékos tiszteknek külön haditechnikai könyvtár is rendelkezésre áll, negyed­évenként családias jellegű összejövetelekre is sor kerül. • A középiskolák harmadik és negyedik osztályú tanulói a Tisztjelöltek Klubja munkájá­ban vethetnek részt. Az alapvető katonai, honvédelmi ismerete­ken kívül e csoport részére elsősorban fegyverbemutatók­kal, technikai vetélkedőkkel és versenyszerű lövészettel, va­lamint élménybeszámolókkal tesszük kézzelfoghatóbbá a tiszti pálya, a néphadseregben zajló lüktető élet szépségeit, és természetesen nehézségeit is. A néphadseregben is igen népszerű a versenymozgalom. A bevonult fiatal katonák a kiképzés során a „Néphadse­reg kiváló katonája” címért küzdenek. Egyre többen érik el ezt a kitüntető címet, évről- évre többen szerelnek le a tényleges szolgálat letöltése után, mint e jelvény tulajdo­nosai. Ezek részére hozzuk most létre a Kiváló Katonák Klubját, ahol rendszeresen ta­lálkozhatnak egymással és a néphadsereg tagjaival. A tanuló ifjúságot foglal­koztatja a klubban működő „Középiskolás rádiós szakkör” és az „Úttörő modellező szak­kör”. Természetesen a lakosság szélesebb tömegei részére is biztosítani igyekszünk a hon­védelmi tájékoztatást, mégpe­dig a Honvédelmi Szabadegye­tem előadás-, film- és kiállí- tássorozaitával. A tervek szerint a közérdekű honvédelmi témák kapnak helyet a szabadegye­tem programjában, többek kö­zött megismertetik az impe­rialista országok hábprús ter­veivel, a saját korszerű tech­nikánk, a rakétaelhárítás és az atomvédelem kérdéseivel. A szabadegyetem előadásait min­den esetben filmbemutatók és kiállítások teszik szemléletessé. Külön helyet foglalnak el a bizottság terveiben a közép­iskolák, ipari tanuló-in tézetek és kollégiumokban sorra ke­rülő katonai kisfilmbemuta- tók, ami viszont a tanulóifjú­ság rendszeres honvédelmi tá­jékoztatását szolgálja eredmé­nyesen. Ybl Ernő százados íMűjpA SZÍNHÁZ tMfái VASÁRNAP: A MAGYAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1964. június 21-i, vasárnapi műsora a 223.8 m középhullámon 17.30: Szerb—horvát nyelvű mű­sor. Nyár a költészetben... (Zenés­verses összeállítás.) Pihenés közben... Népdalok. 18.00: Német nyelvű műsor. Kívánsághangverseny. 18.30: Levelekre válaszolunk. 18.35: Operett-est. 19.00: Népbetegség-e a tbc. Be­szélgetés dr. Stefanovics János­sal, • dr. Telkes Józseffel, dr. Háber Józseffel és dr. Hetes! Károllyal. Riporter Nógrádi Er­zsébet. 19.15: Tánczene innen-onnan. Közben: beszélgetés a vasárnap­ról dr. Oppe Sándor rendelőin­tézeti főorvossal. 19.50: Sporthírek. 19.57: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. • SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Nincs előadás. Tájszínház: Nebáncsvirág (5 és 8 órakor). Barcson. MOZI: Park: Déryné (délelőtt 10 óra­kor). Magánélet (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Utolsó előadás a Kertmoziban. Petőfi: Liliomfi (délelőtt 10 óra­kor. Magánélet (5, 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Harag napja (délelőtt 10 órakor). Megtört a jég (délután 2 órakor, ifjúsági előadás). Jelena öböl (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor). Építők Kultúrotthona: Gleiwitzi eset (délelőtt 10 órakor). Különös hajótöröttek (5 és 7 órakor) Bőrgyár! Művelődési Otthon: Malachias csodája (fél 5 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Mágnás Miska (délelőtt 10 óra­kor). Topáz úr (5 és 7 órakor, szélesvásznú). Rákóczi (Mecsekalja): Parancs­nok (délelőtt 10 órakor). Láng az utcákon (5 és 7 órakor, széles­vásznú). Jószerencsét (Pécsszabolcs): Kis hősök (délelőtt 10 órakor). Jáno- sik II. (3, 5 és 7 órakor, széles­vásznú). Május 1. (Vasas II.): Tiszta ég­bolt (délelőtt 10 órakor). Robin Hood új kalandjai (5 és 7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Kis álmodozó (délelőtt 10 órakor). Karambol (4, 6 és 8 órakor, szélesvásznú). Pécsvárad: Tücsök (délelőtt 10 órakor) A benzinkút hercegnője (fél 6 és 8 órakor). Táncsics (Siklós): 49 nap (dél­előtt 10 órakor). Hitler élete (6 és fél 9 órakor). Zrínyi (Szigetvár): Pinocchio (délelőtt 10 órakor). Itt a helyem (4, 6 és fél 9 órakor). Beremend: Kaland a vonaton (délelőtt 10 órakor). Méhkirálynő (6 és 8 órakor, szélesvásznú). — Csak 18 éven felülieknek! Bóly: Az ismeretlenség határán (délelőtt 10 órakor). A lány és az államügyész (6 és 8 órakor, szé- lcsvá-"rni). csak 18 éven felüliek­nek ! Harkány: Hófehérke és a hét törpe (délelőtt 10 órakor). Dühön­gő ifjúság (4, fél 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Csak 18 ' éven felü­lieknek ! Mágocs: A boldogság madara (délelőtt 10 órakor). Optimista tragédia (fél 6 és 8 órakor, szé­lesvásznú) Sellye: Egy ember, aki nincs. + Találkozás (Mohács) (5 és 7 órakor, szélesvásznú). HÉTFŐ: A MAGYAR RÁDIÓ PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1964. június 22-i, hétfői műsora a 223.8 m középhullámon 17.30: Szerb—horvát nyelvű mű­sor. Szövetkezeti emberek. Jegyzet. Híres népi együttesek műsorá­ból. Pedagógusok szülőknek. 18.00: Német nyelvű műsor: Hétfői kommentár a raktárgon­dokról. Kórusművek. Könyvekről — Hans Weil mű­sora. Vidám intermezzo. 18.30: Mecseki visszhang. Zenés összeállítás. A tartalomból: 10 éves a cser­tői állami gyermekotthon. Hang­képek a jubileumi ünnepségek­ről. A pécsi egyetem múltjáról, a kutató szavai nyomán. Beszélge­tés Petrovics Edével. Sporthíradó: Az NB m. tavaszi idénye után. — A technikai sportokról. — Csapatokról, mér­kőzésekről, eredményekről. — A vízilabda-bajnokságokról — A pécsi teniszezők versenyeiről. — Munkatársaink jelentései a nap eseményeiről. 19.57: Műsorismertetés. 20;00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Nincs előadás. ZENE: Nemzeti Színház: Dino Ciani (Olaszország) zongoraestje. Az Or­szágos Filrharmónia VI. .,B” és ..C” kamarabérleti hangversenye (fél 8* órakor). MOZI: Park: Magánélet (fél 5. fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Petőfi: Magánélet (5, 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Itt a helyen (fél 5, fél 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, 10A964. sz. világhíradó, 11/1964. sz világhíradó. 3/1964. sz. sporthíradó. Amire nem figyel­nek, Majd ha nagy leszek. Jó egészséget! (Előadások 11 órától 3 óráig folytatólagosan). Fekete Gyémánt (Gyárváros): A gyilkos és a lány (6 órakor). J/ószerencsét (Pécsszabolcs): Dühöngő ifjúság (5 és fél 8 óra­kor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülieknek! Május 1. (Vasas II.): Karambol (7 órakor, szélesvásznú). Harkány: Adua és társnői (fél 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Csak 18 éven felülieknek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom