Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-07 / 105. szám
6 R1APLÖ 1964. MÄJUS T> Döntőbe jutott a PEAC PEAC—SZEAC 42 (3:1). At országos főiskolás bajnokság döntőbe jutásáért szerdán délután az Egyetemi Tornacsarnok mellett dr. Kamarás játékvezető közreműködésével játázott a két csapat. A szegedi egyetemisták az NB I. tartalékbajnokságban résztvevő csapatukkal szerepeltek. A pécsiek lendületes játékkal biztos í győzelmet arattak. Már az első ‘ félidőben széllel szemben is a PEAC irányította a játékot. Szünet után némileg csökkent az iram, a szegediek 3:2-re feljöttek, de végül a hajrában a PEAC erősített. Góllövők: Kovács 3, Mé- rei, illetve Sahin. A PEAC győzelmével a főiskolás labdarúgóbajnokság döntőjébe kerekedte magát. SPORTHÍREK A Pécsi Dózsa ökölvívói Duna- földváron szerepeltek. A területi felnőtt csapatbajnokság mérkőzésein 103 arányú győzelmet arattak a lila-fehér versenyzők. * Kármán Katalin is részt vesz a népi demokratikus országok belügyi dolgozóinak berlini úszó- szpartakiádján. A versenyt május 19 és 25-e között Berlinben rendezik. * A Pécsi Dózsa serdülő labdarúgó-csapata egymásután aratja győzelmeit. A2 együttes is részt vesz az országos serdülő labdarúgó-bajnokság mérkőzésein A nyolcas döntőbe jutásért egy Tolna megyei és egy budapesti csapattal mérkőznek meg a lila-fehér úttörők. * Mohácson megalakult a Spartacus Sportkör. A mintegy 400 dolgozót foglalkoztató és az egész járásra kiterjedő kisipari szövetkezet sportköre, labdarúgó, sakk, asztalitenisz és céllövő szakosztállyal kezdte meg működését. Magyar—spanyol visszavágó a Népstadionban A tokiói olimpiai játékok labdarúgó tornájának selejtezői során szerdán délután a Népstadionban került sor a magyar— spanyol visszavágó mérkőzésre. A tét nem volt kicsi: hiszen a csapatok a tokiói * repülőjegyért mérték össze ezúttal tudásukat. A lengyel Storoniak játékvezető sípjelére, 10 000 néző előtt a két csapat a következő összeállításban kezdett: Magyarország: Géléi — Káposzta, Orbán, Ihász — Palotai, Szepesi — Nagy Gy., Komora, Bene, Dunai II., Katona. Spanyolország: Rodriguez — Torrez, I. Manuel — De Felipe, Alavedra, Echarri — Montesinos, Tejada, Grosso, Jimenez, Velasquez. A magyarok a Kerepesi úti kapu felől kezdték a játékot. Már a 3. perc gólt hozott. Jobboldali támadás végén Dunai n. beadását Komora hátrahúzással küldte kapura, Rodriguez ki is mozdult a E2<l%<»inérhő%ések PVSJK—PÉCSI DÓZSA *3 (1:0). Verotte: Simon fai. PVSK: Abrahám — Hámori n., Mohácsi, Horváth — Márton, Köves L — Bérezési, Garami, Tölgyes, Faludi, Búza. Pécsi Dózsa: Dán ka — Hernádi, Kocsis, Szűcs — Palkó vies, Csu- pák — Vári, Dunai I., Vincze, Freppán, Halasi. Nyomasztó Dózsa-fölény után a 1S. percben Csupák a kapu torkáKis falusi csapat a megyebajnokságban BARANYÁBAN mindinkább tért hódit a kézilabda. Lánycsókon, ebben a 2300 lelket számláló községben a sport alapjait még a labdarúgás képezi. A másfél évtizede működő labdarúgó-csapat akkor kapott igazán lendületet, amikor hosszú járási szereplés után a megyei I. osztályba került. Most már tudatosan foglalkoznak az utánpótlással is. Az általános iskolára támaszkodó úttörő csapat biztató a jövőre nézve. De a pályanehézségek miatt az első négy mérkőzését idegenben játszó megyei csapatuk eddigi szereplésével is elégedett a 25Q—300 fős szurkológárda. Különösen a Pécsi Szikra elleni pontrablást és a jóképességű Pécsi Előre elleni győzelmet fogadták örömmel. Nincs más céljuk, mint megkapaszkodni az I. osztályban. Bíznak abban, hogy Doszpod középhátvéddel az élen hátvédhármasuk fogja ezt elsősorban kiharcolni. Legalábbis addig, amíg a Mohácsi TE-ből átigazolt, tapasztalt és lelkesedésével példamutató Mrenka vezérletével a többi fiatal elég rutiiit szerez további sikerek elérésére. A SPORTPÁLYA felújítása folyamatban van. A hideg-melegvizes- öltöző mellé ősszel a játéktér füvesítését is be szeretnék fejezni. Nézőközönségük pedig az egy év előtti botrányból levonta a tanulságot, jövőben nem kell tartani egyetlen csapatnak sem a lánycsóki mérkőzéstől. A szurkológárda nagy figyelemmel kíséri a Pécsi Dózsában Hetnádi szereplését. Legutóbb is boldog izgalommal hallgatták a rádiót, amikor 70 000 néző pokoli hangzavarában e kisközség egykori labdarúgója , a Népstadionban igye kezett gátat vetni az FTC bal- szárnyának* A LABDARÜGOK MELLETT az asztaliteniszezők is részt vesznek a járási bajnokságon, de a sakkozókkal és a tekézőkkel együtt inkább arra törekednek, hogy a szpartakiádokon szerezzenek mind több elismerést falujuknak. A sportkör vezetését a kilenc tagú elnökség — élén Maul Antal iskolaigazgató elnökkel —irányítja. A majd fél százezres költségvetéssel dolgozó egyesület anyagi alapjai biztosítottnak látszanak. A helyi szervek a költségvetés összeállításakor nem zárkóztak el az anyagi támogatástól. A sportkör, a fiatalság azonban hiányolja és igényli a tanács és a tsz erkölcsi segítségét is. Szerintük a pénz nem minden. Szeretnék, ha a község sportoló fiatalságát egész Lánycsók minden tekintetben magáénak vallaná. ban átengedett egy labdát Garaminak, aki azt közvetlen közelről a hálóba vágta. 1:0. A gól után fölénybe került a Dózsa, de a csatárok keveset mozogtak és a PVSK kapujára csak Vincze távoli lövései jelentettek némi veszélyt. A félidő végén a Dózsa- csatárok két esetben közvetlen közelről sem találtak a hálóba. A második félidőben a Dózsa lépett fel támadólag és az 59. percben Vári talált a hálóba. A 67. percben a Jobbszélre húzódó Hernádi nagy lövése a felső kapufáról a tartóvasra pattant, és onnan jött vissza a mezőnybe. A játékvezető óriási meglepetésre továb- bot intett. A következő percben Bérezési lábát Danka húzta el a 16-oson belül, s a megítélt büntetőt Garami értékesítette. 2:1. A 80. nercben eevéni jáf*k után Vári talált a hílóba. 2:2. A Dózsa nem keltett jó benyomást ezen az edzőmérkőzésen, s minden játékosnak össze kell szednie magát ahhoz, hogy a vasárnapi hazai mérkőzésen a siker reményében vegyék fel a harcot a Csepel ellen. * KOMLÓ I.—KOMLÖ IFI 8:1 (4:1) A gárda könnyebb edzőmérkőzést vívott a keddi megerőltető erőnléti foglalkozás után. Inkább a folyamatos 1 csapatjáték kialakítása volt a feladat. Mindkét félidőben jól mozgott a csapat. Szűcs Gyula edző elmondta, hogy a legközelebbi bajnoki fordulón szeretnék megismételni a Vasas elleni jó játékot. Szőcs újra játszik a csapatban. Labdára, amely azonban a beugró Bene fejéről a jobb alsó sarokba hullt. (1:0). A 9. percben a kiugró Dunai II.-t a 16-oson belül ellökték, de a játékvezető sípja néma maradt. Hosszabb mezőnyjáték közben a vendégek többször távolról lőttek kapura, igyekeztek kihasználni a szél támogatását, azonban Géléi mindig a helyén volt. A 24. percben Dunai n. lőhetett volna újabb gólt, de a 11-esnél elnyomták és oda lett a kecsegtető helyzet. Egyre jobb lett a játék, mindkét csapat sokszor szinte „sziporkázott”. A 44. percben pompás magyar támadás futott a pályán, Dunai n. két csel után kapura lőtt, Rodriguez- ről a labda kipattant és a szemfüles Palotai közelről a hálóba vágta. (2:0). Szünet után a spanyolok kicsit fokozták az iramot, de „versenyben” voltak a magyarok is. Az 54. percben Bene hosszú labdával lefutotta a védelmet. Lövését Rudriguez kiütötte, a középcsatár elcsípte a labdát és az üres kapuba lőtt. (3:0). Teljesen a magyarok irányították a mérkőzést, a spanyolok csak a mezőnyben adogattak. A 63. percben Nagy Gy. szellemesen csavarta a labdát a hálóba, de a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt. Ugyanilyen sorsra jutott a 73. percben Montesinos labdája. A mérkőzés végén is a magyar csapat volt a többet kezdeményező. Utolsó eseményként Dunai II. elől tisztáztak nagy üggyel-bajjal a spanyol védők a 87. percben. A Magyar Olimpia Labdarúgó Válogatott lelkesen, nagy akarással. jól játszott és méltán érdemelték ki a tokiói részvételt. A Magyar Olimpiai Labdarúgó Válogatott végeredményben 5:l-es összgólaránnyal került a tokiói 16-os mezőnybe. Jók: Orbán, ihász, Palotai Nagy Gy., Bene és Dunai II., illetve Manuel, De Felipe, Echarri és Velasquez. Végeredmény: Magyarország— Spanyolország 3:0 (2:0). Góllövők: Bene (2) és Palotai. A Pécsi Dózsa férfi kézilabdacsapata 23:18 arányú győzelmet aratott a Testnevelési Főiskola ellen. A két együttes a kézilabda NB n. pontjaiért mérkőzött meg hétközben Pécsett. Országos belügyi cselgáncsbajnokság Pécsett A Belügyminisztérium ebben az évben Pécsett rendezi meg a Fegyveres Erők Klubjában a Belügyminisztérium 1964. évi országos cselgáncs-bajnokságát. A kétnapos versenyen a rendőrség, karhatalom, határőrség, tűzrendészet és büntetésvégrehajtás szer veinek válogatott csapatai indulnak. A mérkőzések május 8-án délután 4 órakor kezdődnek, másnap, május 9-én, szombaton a döntőket ugyancsak délután 4 órai kezdettel tartják. Az ünnepélyes megnyitóra pénteken délután 4 órakor kerül sor, a verseny megnyitóját dr. Nemes Alajos rendőrezredes, a Baranya megyei Rendőrfőkapitányság vezetője tartja. Több élvonalbeli cselgán- csozó is rajthoz áll az igen érdekesnek Ígérkező versenyen. A találkozókról a Magyar Televízió is készít felvételeket, melyeket a Telesport május 10-i adásában sugároznak. E heti totótippjeink Népszab. Népszava Népsport D. Napló 1. DVSC—Ferencváros 2 2 x 1 2 2 2. Pécs—Csepel l 1 2 1 X 1 3. Diósgyőr—MTK törölve törölve törölve törölve 4. Tatabánya—Komló 1 1 1 1 X 5. Vasas—Szeged 1 1 1 1 6. Egyetértés—Sal. BTC 1 2 2 1 x 2 2 x 1 7. MÁV-DAC—Oroszlány 1 1 X 1 1 8. Láng—Miskolci VSC x 2 2 1 x 1 2 x 9. K. Lombik—Pécsi BTC 1 2 X 2 x X 10. Lecco—Varese x 2 1 X 2 1 X X 11. U dinese—Padova 1 2 1 2 x 2 2 12. Venezia—Verona 1 1 X 2 x 2 1 X 13. Svájc—Olaszország 2 x 2 X 2 x 2 14. Traktorgyár—ZTE 13+1 1 X 1 1 X 2 1 15. Z. Dózsa—Pápa 1 1 1 X 2 1 X Mérlegképes könyvelői oklevéllel, érettségivel rendelkező ELLENŐRT KERESÜNK. Jelentkezés: ÁLLAMI PINCE- GAZDASÁG, Szent István tér 12. sz., személyzeti vezetőnél. Fonyódligeten levő nyaralóm — kétszo- ba-konyha, előszoba, fedett terasz — a nyári idényre kiadnám, esetleg több évre is. Bogdán Ferenc, Balatonbogliár, Baia- ton utca 6.___________ Somogy apáti községben, Fő utca 27. szám alatt Lakóház és hozzátartozó gazdasági épületek külön is eladok. Érdeklődni Üli Gyulánál, valamint a községi tanácsnál telefonon is lehet. Tele- fon: 41. _______________ H arkányfürdőn, műút mellett 1 Mi szőlő, présház, felszereléssel, épületekkel, borsóval azonnal eladó. özv. Topos József né, Har- kányfürdő, Kossuth u. 64. szám.______________ Z ománcozott gyermek fürdőkád állvánnyal és fehér mélykocsi jó állapotban eladó. Jókai utca 2., Kiss Ér- deklődni; este 6 után. Hálószobabútorok, — szekrények, ágyak, éjjeliszekrények, toaletttükrök. sodronyok, re- kamiék. fotelok, párnázott székek, asztalok, székek, varrógépek. konyhaszekrények. vaságyak olcsón eladók. Doktor Sándor u. 57.; kis- bú torüzlet._____________ Eladó hálószobabútorok, csőgajrnitúra, hármasszekrények, reka- miék, párnázott székek, fotelok, könyvszekrény, hármas toalett-tükör. lószőr és fcfrik, sublót Kottáinál Rákóczi út 48. i A Baranya megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat felvesz fizikai munkára segédmunkásokat. Fizetés havi 2000 Ft. Jelentkezés: Pécs. Bajcsy Zs. út 42. sz. alatti telepen. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs, Timár u. 21. festő és tetőfedő szakmunkásokat és férfi-női segédmunkásokat csak pécsi munkahelyre felvesz. Eladó íxlrdőikád és rézhenger, teraszablakok, mosogató. Surá- nyi Miklós u. 25. Tűzifafűrészelés Tamás Kálmánnál. Telefon: 39-»l. György u. 6. szám. ________R ekamié, kombinált szekrény, hálóberendezés, konyhabútor, sezlon, hármasszekrény. ágybetétek, heverő fotelokkal eladó. JVLolnár, Felső-Vámház utca 2. szám. Belvárosi kétlakásos ház eladó. Egyszobás, összkomfortos nagyméretű lakás beköltözhető. Déryné u. 19. szám._____________ F igyelem! Bútorjavítást, fényezést, alakítást gyorsan elkészítem. Ugyanitt különböző új, modem bútorok eladók és megrendelhetők. Tanulót felveszek. Doktor S. utca 34., asztalosnál. Hálószobabútor, ragyo gó szép hármasszekrény, kombinált szekrény, nikkelezett, modem csőg ami túra, párnásszéfkék, reka- miék, sezlonok és könyvszekrények, asztalok konyhabútorok, ágybetétek, sodronyok és matracok: vitrinek nagy választékban Báránynál. Hál tér 1. Lottón nyert n eaer forintos szobabútor eladó. Komló, Gagarin u. 9., földszint l. Érdeklődni du. 16 órától.____________________ P écsbányatelepen, a Debreceni utcában 500 négyszögöl gyümölcsös eladó. Érdeklődni: Gesztenyés utca 7., Horváthéknál. Belvárosban 2 kisszo- bás, komfortos lakásomat elcserélném há- ! romszobás komfortos- j ra. Doktor Sándor u. 40. szám. HÁZÉPÍTŐK, FIGYELEM! A Komlói Helyiipari Szolgáltató Vállalat előtetők, vaskapun és kerítések, valamint különféle vasipari munkák KÉSZÍTÉSÉT és JAVÍTÁSÁT vállalja. Megrendelés leadható a TÜZÉP- telep mellett lévő lakatos üzemben. TELEFON: 30-46. Egy antik kombinált- szefkrény éladó. Rákóczi út 26., I. em. 8^ Dómján._______________ H álóbútor, konyhabútor, rekamiék, kombinált szekrény, ágybetétek. príma bútorok olcsó áron Soóky bútorüzletében vásárolhatók. Zsolnay utca 1. szám. __________ Kétszer kétszobás, konyhós, kamrás családi ház elladé. Utcai rész beköltözhető. — Hatház utca 6. gEám. Kétszobás, központi fűtéses öröklakás eladó. Azonnali beköltözéssel, kp és OTP- törlesztéssel. Lift van. 75 000 Ft. Cím: Simoh — Jókai vl 39. VL 28. I Hálószobabútor, csillárok, kályha, ruhásszekrény eladó. Fürst Sándor utca 24. ______ J ól fejlett, megfelelő korú fiút tanulónak felveszek. Hoffecker József kádármester, Pécs. Zsinkó István ubca 18. szám._______ K ertes családi ház beköltözhetően eladó. — Fürst Sándor utca 25. Szép bútorok, rekamié, fotelok, pámás- székelt. hármasszekrény, sublót, képek, virágállványok, asztalok, matracok, sodronyok, konyhabútor, hálóezbabútor eladó. Megyeri út 6., kisbútorüzlet. Garázs kiadó. utca 38,2.______ P éter Hősugárzók nagy teljesítménnyel, hőkezelésre — átmeneti időszakban szobafűtésre kiválóan alkalmas. — Jókai utca 5.________ K ertészkedésre alkalmas 1300 négyszögöl gyümölcsös eladó. — Érdeklődni: Hl. kér. Szentkút 4., Volcsá- nyL _______________ B eköltözhető szoba- konyha. előszobás udvari házrész eladó. — Ujviliág utca 20.______ L óhajtóka t felveszünk. ÉM Építőipari Szállítási Vállalat 2. számú üzemegység VTL kirendeltsége. Pécs, Maj- láth utca 4.___________ E lvesztettem május 2- án délután a Siklósi úton Simson kipufogó végét. Kerékpáros fiatalember vette feL Kérem, adja lte Szigeti út Keresek szoba-kony- hás vagy másfélszobás öröklakást vagy főbérletit ármegj dőléssel. sürgősen. — „Készpénz** jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Pécsújhegy, II. dűlő 64. számú ház 500 n- Ö1 területtel, beköl- tözhetően eladó.______ B alatoni nyaralójának gondnokságát, parkjának egész évi munkálatait Lakásért vállalnám. Kertész, J ó- kai utca 7.____________ Á cs szakmunkást és fű rész es adogató t azon hali belépésre felveszünk. — Pécs—^Szekszárdi TÜZÉP Válla- lat, Pécs, Rákóczi út 46. Nagy gyakorlattal rendelkező gép- és gyorsírónőt azonnali belépésre felveszünk. — „Perfekt” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Bűtorozatlan albérletet keres tisztviselő házaspár. „Amíg épülünk” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Pécs kültelkén albér- leti szobát keresek nő részére. „Kilakoltatott” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.______ L akatossegéd másodállást keres. Kisiparosnál is. „Szorgalmas” jeligére a Sal- Lai utcai hirdetőbe. FELVÉTELRE keresünk gépkocsiszerelőket és lakatosokat. — Pécsi Köztisztasági V. 230 négyszögöl házhely I. kér. Blaha Lujza utcában eladó 15 000 Ft-ért. Érdeklődni lehet Táncsics Mihály utca 20. Szigetvári n a gy szobákon yh ás lalcásom elcserélném hasonló pécsiért. Cím: Pécs, Rákóczi út 72., Szalontól né. Eladó 163 négyszögöl jókarban lévő szőlő. Épület nincs. Érdeklődni lelhet: Ürög, Kócsag utca 25._________ Elcserélném szoba-für dőszobás lakásomat hasonlóra. Felső-Balo- Jcáhy utca 22.; délután; Paprikapalánta nagyban és kicsinyben termelőszövetkezetnél eladó. Érdeklődni szabadszentkirályi Uj Élet Tsz-nél. Telefon; 12. Királyegyháza, Petőfi utca 191. sz. alatt 15 méhcsalád eladó. Kétlapos vülanyjtűz- helyet vagy rezsót ven nék. Szigeti út 100. Másfélszobás szövetkezeti lakást keresek megegyezéssel. „Nefelejcs” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném 2 nagy szoba-konyha, éléskamrás házmesteri lakásomat főbérletire — Csak PIK-házban. — Megegyezéssel. Bajcsy Zsilinszky út 2., ház- felügy előnél.__________ N agy filodendron eladó. Móricz Zsigmönd tér -11.. fezt. 2. Egy komplett használt hálószobabútor eladó. — Érdeklődni: Kiss, Mihály u. 15/1. szám alatt délután 5 órától. Elcserélném szobákon yhás lakásomat szoba-konyha. élés- kamrásra. Pécs. Zöldfa utca 4. 1000-es Wartburg, korall. fehér tetővel, kitűnő állapotban, igényesnek eladó. Megtekinthető a sikondai Vadásztónyán._________ Egy raktári munkást, egy fiatalkorú dolgozót 6 órai foglalkoztatottságra felveszünk. Pécsi Villanymalom. Pécs, Szigeti út 69. Nagyméretű 1 szobás, összkomfortos -'öröklakás azonnal, beköltözhetően eladó. Mecsek utca 5. Szerda, péntek, vasámaip 5—7 óráig. ________________ , H ordozható kandalló, új, eladó. Csekő, Meszes, Vajda János u. 5. szám. 16 óra után. HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, anyós, testvér, nagymama, dé<í- mama és kedves rokon, KISS JÁNOSNÉ hosszú szenvedés után «7 éves korában elhunyt. Temetése május 8-án 2 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. ÖZV. BARROIS ÁRPÁDNÉ temetése május 8-án, pénteken 1 órakor lesz. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, TÓTH MARGIT hosszú szenvedés után, életének 66. évében elhunyt. Temetése május 9-én, szombaton 12 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Szeretetteljes kegyelettel tudatom, hogy felejthetetlen, drága feleségem, „Babus”, PRÖNAY VALTERNÉ Szinkovich Etelka ny. gyógyszerész, hosszú-hosszú szen- vendés után május 5-én elhunyt. Temetése május 9-én, szombaton fél 12 órakor lesz a központi temetőben. Gyászolják őt: férje, testvérei és rokonai. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, STOKUCSA IZSÁK temetésén megjelenésükkel, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a régi veteránoknak, Szakszervezetnek, valamint a bányatelepi bányász zenekarnak. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk SOMOSI IMRE temetésén megjelentek. Külön köszönet a Baromfifeldolgozó Vállalat dolgozóinak adományukért, a vezetőségnek figyelmességükért. A gyászoló család. Fiatal házaspár külön bejáratú üres albérleti vagy főbérleti szobát keres május 15-re. Egy egyéves gyermek van. ,, Gyerm eksz-er ető” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe._______ Zöld kárpitos bútor és Pannónia varrógép olcsón eladó. Érdeklődni 18 órától Bors György, Pécs, Fürst Sándor utca 7/b, n. emelet. ________________ K ét új kagylófotel eladó. Radnics utca 8. Telefon: 44-59. 256 kem-es teher- v. személy oldalkocsis motort vennék; 5000 kp, továbbiakban meg egyezés szerint. Eladók Flexaret fényképezőgép felszereléssel, gyermek tangóharmonika, háromfázisú villanymotor, kilo méteróra, gyalu pad, üvegezett válaszfalak. Gyárvárosi iskola, — Horváthék.____________ E ladó sötétkék, mély gyermekkocsi matraccal együtt, 400 forintért. Antal utca 1. Villanyszerelés: családi ház, villany tűzhely, kétlapos rezsó szereléseket, hűtőgép- földelést előnyös áron garanciával készít, villanyszerelő mester. — Szigeti út 51. Telefon: 35-67.________ R uhakölcsönző. Menyasszonyi és koszorús- lány-ruhakülönleg-essé gek. Ágoston tér 1. Elköltözés miatt eladó hálószobabútor, ezüst evőeszköz, párnák, varrógép, családi ház. József u. 42. B. m. Építőipari Váll. pécsi és vidéki munkahelyeire felvesz KŐMŰVEST, KUBIKOST és SEGÉDMUNKÁSOKAT állandó téli-nyári foglalkoztatásra. o Szállás, étkezés biztosítva. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán: PÉCS, RÁKÓCZI ÜT 56. DUNANTÜLI NAPLÓ * Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs Hunyadi János u. 11. Telefon: 15-32. 15-33; 17 óra után: 60-11. Belpolitikai rovat: 31-68 Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi u. 11. ___Telefon: • 15-32. 15-33. 50-00.___ P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Fi öt; 7 más! díj 1 hónapra 12.— Ft. Indexszám: 25 Q54, I i