Dunántúli Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-22 / 118. szám

MÁJUS 22. MAPLÓ Az illetékesek Gtoarfékek felrtjttásánafc whégégd Kötelezettségünknek eleget tettünk A Dunántúli Napi« 1984 áprtlt* 19-1 számában cikk Jelent meg a ».Gázvezetékek felújításának ne­hézségei” címmel. A cikkben foglaltakat kivizsgáltuk és az alábbiakat állapítottuk meg. Az azbesztcement nyomócsövek köté­séhez szükséges Gibault-kötéseket vállalatunk 1-es gyáregysége gyáitja. A gyár a múlt évi köte­lezettségének 91.5 százalékban tett eleget, a hiányzó 8.5 százalékot pedig két heti késedelemmel szál­lította. Viszont gyáregységünk nem vállalkozhat terven felül! gyártásra, mert lehetőségünket már az a tény Is kimerítette, hogy 1963-ban az előző évi meny- nyiségnek kétszeresét gyártottuk, anélkül, hogy a felkészülésre időt hagytak volna és az igények nö­vekedését jelezték volna. Az igé­nyek növekedése miatt a Glbault- ltötések gyártásába még két gyá­runkat bevontuk. Ennél többet a munkaerőhiány miatt és egyéb kötelezettségeink teljesítésének veszélyeztetése nélkül nem tehe­tünk. Összegezve: a Glbault-kötések- re vállalt 198S. évi szállítási kö­telezettségeinknek egy hónapi ké­séssel eleget tettünk és az 1964. évi kötelezettségeinkből 1964. I. negyedévben 299,8 tonnát (egész eves rendelésünk 27 százalékát) leszállítottuk. Dr. Oláh Gábor, az Öntődet Vállalat Igazgatási főosztályvezető) e „Üj-meesek aljai apróságok” Június 1-től gyorskiszolgáló lesz A DunántúH Napit5 május 6-i számában megjelent le­vélre közöljük, hogy június elejétől kezdődően a 201. sz. fűszer-élelmiszer boltot is gyorskiszolgilóvá alakítjuk. Pécsi Élelmiszerkereskedelml Vállalat ADIO­TFW MÜSO 1964. május 25-től 31-ig Cikkünk nyomán Szakmájában dolgozhat Kása Erzsébet Vasárnapi számunkban riport Jelent meg egy komlói építkezé­sen dolgozó árva leányról, Kása Erzsébetről, aki sok év után meg­találta testvéreit. A kisleánynak női szabó a szakképzettsége, de a Komlói Helyiipari Vállalatnál nem alkalmazták, mire kényte­len volt segédmunkásként dol­gozni az építkezésen. Cikkünkre már másnap reggel több vállalat is jelentkezett, hogy szívesen al­kalmazza Kása Erzsébetet, töb­bek között a Pécsi Ruhaipari Válalat i,Tyereskova” brigádja szívesen segítette volna a lányt, de a Baranya megyei Tanács Ipari osztályáról Is értesítették szerkesztőségünket. ,.Értesítjük a szerkesztőséget, hogy a Dunántúli Napló 1964. május 17-1 számában „Egymásra találtak” című cikk nyomán Intézkedtem arra vonat­kozólag. hogy Kása Erzsébetet a Komlói Helytlpari Vállalatnál so­ron kívül azonnal felvegyék. — Börzöll Gábor osztályvezető he­lyettes.” Megkérd értük: Hol épülnek Bzemanyastültő-álloinások Baranyában ? Válaszol: Ternyálc Benő, az ÁFOR Vállalat igazgatója U zemanyagtölt«- állomáshálózat fejlesztéséről, a baranyai tervek­ről kérdeztük Terayák Benő elv­társat, az AFOR Vállalat igazga­tóját. — Az elfogadott beruházási ter­veink szerint Baranyában ez év végéig két üzemanyagtöltő állo­más kezdi meg működését. Az egyiket UJ-Mecsekalján, a mási­kat Siklóson építjük fel. Töltő- állomásaink 4—i oszloppal ren­delkeznek és benzint.' szuperben­zint. benzln-olajkeveréket és gáz­olajat hozunk forgalomba. Még ebben az évben üzembe helyezzük a dombóvári, szekszárdi és bony­hádi töltőállomásokat, amelyek ugyancsak hozzájárulnak a Ba­ranya megyei fogyasztók Igényel­nek kielégítéséhez. — További tervek? — Elképzeléseink szerint 196* végéig Szigetváron, Mohácson, valamint Pécsett szeretnénk még egy-egy korszerű üzemanyagtöltő állomást felépíteni négy-öt osz­loppal. Az Idén, valamint jövőre özembe lépő állomásaink nagy része három műszakos lesz, így éjjel-nappal a fogyasztók rendel­kezésére áll. Ahol viszont a for­galom nem Indokolja, ott legalább két műszakot állítunk be, hogy kora reggeltől késő estig szol­gáltassunk ki Üzemanyagot. A MAGTAB RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1964. május 22-1, pénteki műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Faty, vagy már valami más? — Riport. Népdalcsokor. A könyv ünnepe. — Jegyzet. Szerb és horvát költők meg­zenésített versei. 18.00: Német nyelvű műsor: Faluról falura. — összeállítás, Fúvószene mindenki kedvére. 18.30: Mecseki visszhang. — Zenés összeállítás. A tartalomból: 1. Könyvnap előtti beszélgetés ... 2. Baranyai vasárnapok. 3. A Tanárképző Főiskola hallgatói­nak sikere Keszthelyen. 4. Ol­vastuk, hallottuk... 5. Nyílt operettlevél. 6. A Matícsek-ügy. A 12. sz. Autóközlekedési Vállalat azonnali belépés­sel felvesz autószerelő, la­katos, autófényező és má­zoló szakmunkásokat, va­lamint 2 év feletti gyakor­lattal rendelkező gépkocsivezetőket Jelentkezés: Pécs, Rét u. 43. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi János út U. Telefon: 15-32. 15-3»; 17 óra után: 60-11. Belpolitikai rovat: 31-6». Kiadja: • Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út U. Telefon: * 15-32, 15-33, 50-00. PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. ok. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. (Előfizethető a helyi postahivatalok­nál és kézbesítőknél. RM&zetési díj 1 hónapra 12.— PL Indexszám: VOM, Május ti. KOSSUTH RADIO 8.15: Tánczene. I. 00: A felnőtt-okta­tásról. »45: Zenekari mu- z&ika. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Népi zene. II. 00: Nyitott borí­tékban. Jegyzet. 11.05: Bartók-kórus. 11.24: Rádióiskola. 12.10: Mindenki ked­vére. 14.10: Heti zenés ka­lendárium. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: JevgenyiJ Klb- kalo énekel. 16.10: A gyermekrá­dió műsora. 16.50: Tánczene. 10.13: ' Muzsikáló ae- netörténet. 18.45: „En és a töb­biek”. 19.05: Tombol*. 20.30: A klasszikus operett mesterei. Offenbach. 21.35: Tehéntörténet. Rádiójáték. »2.15: Wagner: Tann häuser — nyitány. 22.40: Emlékezés Vágó Bélára. 23.00: Népdalok. 23.29: Bach: Három részlet a „Musi­kalisches Opfer"- ből. 040: Rsy CoUgnoa orgonái. PETŐFI RADIO 14.00: Srlrr^fonflCTMi zene. 14.25: Rádióoperettek bői. 15.05: Nótacsokor. 15.40: Ünnepi könyv­hét. 16.00: Kamarazene. 16.50: Iskolarádió. 17.05: Lányok, asszo­nyok. 17.35: Délutáni hang­verseny. 1845: Budapesti If­júsági Napok. 18.35: Népi zene. 19.00: Ml történt a nagyvilágban? 1945: A dzsessz kedvelőinek. 19.30: Édes anya­nyelvűnk. 19.35: Közvetítés a Zeneművészeti Fő­iskola nagytermé­ből. 20.25: ÜJ könyvtár Sarkadon. 21.40: Könnyűzenei KEDD 7. Munkatársaink jelentik. Mun­katársak: Kolta Ferenc, Kurucz Pál, Lemle Géza, Somogyvári Valéria, Székely Júlia, Várnai Ferenc és Veress Béláné. 19.57: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. SZÍNHÁZ! Nemzeti Színház: Susmus (este , 7 órakor). 15 százalékos szelvé­nyek érvényesek. Tájszínház: Lakmé (este fél S órakor). Zalaegerszeg. MOZI: Park: Majdnem baleset (f& 5, fél 7 és fél 9 órakor, széles­vásznú). Petőfi: Karambol (fél *. fél 7 és fél 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth: Az udvari bolond (4, fél 7 és 9 órakor, szélesvásznú). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó. Az égbolt kékje, Románc, 64/8. sz. vllághíradó. Pelikánok világában, Ki bírja tovább. (Elő­adások 11 órától » óráig folytató­lagosan). Építők Kultúrotthon*: Sodrás­ban (5 és 7 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Pacsirta (6 órakor). Jószerencsét (Pécs szabó les): Nehéz évek (5 és 7 órakor). Rákóczi (Mecsekalja): Egy em­ber, aki nincs (7 órakor, széles­vásznú). Május L (Vasas H.): Lerombolt híd (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): A pénzcsi­náló (6 és 8 órakor, szélesvásznú). Táncsics (Siklós): Epekedő sze­relmes (fél 9 órakor, szélesvász­nú). Zrínyi (Szigetvár): Úri muri (fél I órakor). Május 20. KOSSUTH RADIO 145: Haraan a kürt­szói 0.55: Könnyű dalla­mok. 0.20: Elektra. Rész­letek az operábóí. 10.10: Operett részle­tek. 10.42: Balassi Bálint halálának 370. év­fordulóján. Búcsú a sólyomszárnyú szép ifjúságtól, — 'Hangjáték. 11.52: Sokszemközt__ 12.13: Tánczene. 13.00: Törvénykönyv. 1345: Zenekari mu­zsika. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mező­gazdaságáról. 14.10: Gyermekkóru­sok. 14.25: Verbunkosok. 15.05: Ünnepi könyv­hét. 15.25: Hangszerszó­lók. 1640: iskolarádió. 16.30: Andersen két meséje. 16.45: Könnyűzene. 17.23: Rádióiétól». Gazdasági földrajz. Biológia. 1845: Ebe Stígnanl énekel. 18.45: MunkásMub. 19.00: Muzsikáló ké­peslapok. 19.25: A Szabó csa­lád. 20.25: A Stúdió ti játszik. 20.50: Holnapi dók. 22.20: Magyar nóták. 23.03: Versenyművek. 040: Filmzene. PETŐFI RADIO 14.00: A dzsessz ked­velőinek. 14.25: Kórusok, hang szerszólók. 15.05: Zenés színjá­tékokból. 15.45: Amiről ritkán beszélünk. A Zöld foki-szigetek. 16.00: Mezei csokor. 16.25: Lehoczky Éva énekel. 16.50: Iskolarádió. Angol társalgás. 17.05: Délutáni hang­verseny. 18.15: Ünnepe könyv­hét 18.45: Fúvószene. 19.00: Ml történt a nagyvilágban? 19.15: Emlékképek Erkel Ferenc éle­téből. 20.33: Juháss Gyula versei. 20.48: Virágénekek. 21.05: Magyarországi útiképek. 21.15: Tánczene. 22.00: Közvetítés a kanadai Mount Or fordból, a Jeunes- ses Musicales énekverseny győz­teseinek hangver­senyéről. SZERDA Május 27. KOSSUTH RADIO 8.10: Tombola. 9.00: Napirenden. 9.05: Ünnepi könyv­hét. 9.35: Zenekari mu­zsika. 1040: Kórusok. 10.24: Rigóhír. Ver­sek. 10.30: Népi zene. 11.05: Csajkovszkijt A cárnő cipellője — Jelenét. 11.25: A Szabó csa­lád. 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 1345: Kamarazene. 1440: Régi olasz muzsika. 14.30: Lányok, aaz­szonyok. 15.00: Népek zenéje. 15.39: Szeretve mind a vérpadig. Foly­tatásos regény VL rész. 1640: Opera részi etek. 17.05: Százados szen­zációk. 17.35: Könnyű hang­szerszólók. 17.41: Szép ez isi 18.10: Moszkvai tu­dósítónk jelenti. 18.20: Tánczene. 18.40: Horizont. 18.57: Szimfonikus zene. Kb. 18.25—19.20: Ferencváros—Új­pesti Dózsa labda­rúgó-mérkőzés IL félidő. 20.25: Közvetítés az Európa Kupa dön­tő H. félidejéről Bécsböl. 21.20: Népi zene. 21.30: Humoros pesti körkép. Sólyom László vidám fél­órája. 22.10: Időszerű nem­zetközi kérdések. 22.25: Operettrészle­tek. 2340: Egy faun erő­sen alkonyulő dél­utánja. Elbeszélés. 23.30: Kamarazene. 040: Verbunkosok. PETŐFI RADIO 14.00: Osvátb Júlia énekel. 14.25: Tánczene. 15.05: Kikötő. Gelléri Endre no­vellája. 15.20: Zenekari mu­zsika. 16.00: A Berlini Rá­dió műsorából. 16.10: Iskolarádló. 16.25: Könnyűzene. 16.55: Orvosi taná­csok. 17.05: Szűvássy Lász­ló Bán Melitta hangversenye. 17.40: Hirdetőoszlop. 17.55: Szivet cserél­jen az, aki hazát cseréL 1840: Munkásakadé­mia. A réz. 18.40: Fúvószene. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Népi zene. 19.35: Gazdaszemmel hazánk mezőgazda­ságáról. 19.50: Bartók művé­szi pályája. 20.20: Táncóra. Rá­diójáték. 21.05: Előszóval — muzsikávaL CSÜTÖRTÖK Május 26. KOSSUTH RADIO 845: Kórusok éa balettzenék ope­rákból. 8.55: Édes anya­nyelvűnk. 9.00: Iskolarádió. 9.20: Időszerű nem­zetközi kérdések. 9.30: Operettrészle- tek. 1040: A kis Mukk története. Mesejá­ték. Napirenden. Vonósnégyes. Munkása kadé- A réz. Tánczenei kok­Állandó müsorszamok: KOSSUTH-RADlO: 4J6. Rákóczi induló. — iJO: Hírek, időjár ás jelentés. — 4.35—7.54. Vidáman, frissen: Zenés műsor. — Közben. 5.00. Hírek Időjárásié lentés — 5.05: falurádió. — 6.00. Hírek időjárásjelentés — 6.20. Sport- és otóhirek. — 6.35. Hirdetőoszlop — 6.59. Pontos időjelzés. — 7.00. Hírek Időjárásjelentés — 7 05, üj könyvek — 7.30; A budapesti színházak és mozik műsora — 6,00. Műsorismertetés. Időjárás- jelentés — 9.59. Pontos időjelzés — 10.00: Hírek. Totóere d- mények időjárásjelentes — 11.59. Pontos időjelzés. — 12.00: Déli haranyszó — Utána. Hirek Időjárásjelentés. — 12.57 Vidéki színházak műsora —' 14.00. Hírek idő járásjelentés. — 16.00: Hírek. — 11.56. Műmjrism ertetes — l/. 59. Pontos időjel­zés. — 18.00 Hirek idöjarnxiele ntes — i9 54; Jó éjszakát, gye­rekek' — 20.00. Esti krónika. Idő járásjelentés. — 22 00:. 24.00: Hirek. idő járás jelentés. — 0.30. Himnusz. — Utána: Vizjelző• szolgálat. PETOFl-RADlO: 5.00—8 00. Reggelt zene. — Közben: 6.10: Torna. — 6.30: Hirek időjárás Jelentés — 8.00. Hírek Időjárás- jelentés. — 8.05, Műsorzárás — 13.50. idegen nyelvű vizjelző- szolgálat. — 14.10: Időjárás és vízállásjelentés. — 15.00:, 17JJ0:. 19.00:, 21.00:, 23.00: Hírek. Idő járásjelentés. 11.00: 11.05: 11.37: mia, 12.15: tél. 13.00: Tudományos és Felsőoktatási Tanács. 13.10: Opera részle­tek. 14.10: Hétfőtől — szombatig. 14.44: Zenekari mu­zsika. 15.39: Szeretve mind a vérpadig. Foly­tatásos regény. VH, rész. 16.10: Könnyűzene. 17.00: Bács megyei műsor. 18.15: Székely Mihály magyar nótákat énekel. 18.40: Ifjú Figyelő. 19.00: Operakedve­lőknek. 20.30: Könnyűzenei Híradó. 21.20: Közvetítés az Egyetemi Színpad­ról. A lovag meg a kegyese, öfla- mand-játék. 22.20: Kamarazene. 23.10: Kedvelt meló­diák. 0.10: Brahms-kóru- sok. PETŐFI RADIO 14.00: Magyar rap­szódia. 14.25: Népi zene. 15.05: A mindent látó királykisasszony. — Magyar népmese. 15.25: Táncdalok. 16.00: Rádióegyetem. Zenei tagozat. Mo­zart művészete. 16.50: Aktuális műsor. 17.05: Operettrészle- tek. 17.55: Budapesti Ifjú­sági Napok. 18.15: Régi szép sze­relmek. Regény. 18.40: Magyar költők — magyar dalok. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Tánczene. 19.48: A szívhangok hanglemezen. 20.00: Kamarazenekari hangverseny. 20.50: A névető. Hein­rich BÖ11 írása. 22.00: Népi zene. 22.45: Versek. Május 2t. KOSSUTH RÁDIÓ 8.15: Reggeli hangver­seny. 8.55: Riportműsor. 9.10: Könnyűzenei hír­adó. 1040: Gyulai óvodá­sok énekelnék. 10.30: Kamarazene. 11.00: Mit olvassunk? 11.20: Népi zene. 1245: Operarészletefc. 12.50: Iskolarádió. Osztályfőnöki óra. 13.05: Ami a Jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 1440: Barokk muzsi­ka. 14.35: Sastoll, toma­hawk és más érde­kességek. Gyerekek! N« felejtsétek el « tanítás befejezése előtt az iskolában befizetni a tanuló-balesetbixíosítás 5 forintos díját. A biztosítás a szünidőben Í3 érvényes! 15.00: Cigányszerelem. 15.40: Ünnepi könyv­hét. 16.10: A köpeny. Ope­rarészlet. 16.45: Vita a vegyipar­ról. 17.00: Tánczene. 18.15: A kamarazene remekeiből. 18.40: A mikrofon előtt. 18.55: Két operanyt­tány. 1940: Magyar nóta- és népdal-est. 20.20: Egy ember, akit figyelnek. * Rádiójá­ték. 21.17: Hangverseny. 23.28: Aki mer, az nevet. Szatirikus irodalmi műsor. 043: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 14.00: Mozart: Szünte­tés a szerájból. — Részlet. 14.25: Csángó magyar lakodalmas. 15.05: Kórusok én hangszerszólók. 45.24: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.40: Délutáni frissí­tő. 17.05: Heti hangver­senykalauz. 17.40: Horgászok öt- perce. 17.45: Ismeretterjesztő előadás. 18.00: Iskolai kóru­18.15: Világvárosok: New York. 18.45: A dzsessz ked­velőinek. 19.00: Mi történt a nagyvilágban? 19.15: Szűcs Lóránt hangversenye a stú­dióban. 19.45: vándorgyűjtés. 20.05: Ami a Jövő hét zenei műsorából ki­marad. 21.05: Láttuk, hallot­tuk ... 21.25: Egy éj az Aranybogárban. Ze­nés játék. 22.35: Versek. 22.45: Burka Sándor tárogatózik, SZOMBAT Május 36. KOSSUTH RADIO 8.15: Lány oft, asszo­nyok. 8.35 Népi zene. 9.05: Előfordul, hogy.. 940: Rádióegyetem, zenei tagozat. 10.10: Könnyűzene. 10.23: Kamarazene. 11.30: Lapozgatás ma­gyar klasszikusok köteteiben. 12.15: Tánczenei kok­tél. 13.00: Versek Shakes­peare-rőL 1345: Stefánia Woy- tovicz éneikéi. 14.10: Chopin zongora­művek. 14.30: Orvosi tanácsok. 14.35: Ifjúsági maga­zin. 15.00: Hétvége. 17.05: Hét nap a kül­politikában. 17.15; Jasha Heifetz két hegedűversenyt játszilc 18.10: A Rádió irodal­mi hetilapja. 19.20: Esztrádzenuo. 22.30: Tánczen«. PETŐFI RÁDIÓ 14.06: Stuart: Hajna­lodik. 14.25: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.35: Spielhaus: Em­lékezés Prágára. 15.05: Hódítás moto­ron. Rádiójáték. 15.53: Kamarakórusok. 16.08: Operettrészletek. 16.40: Adagio és Scherzo. 17.05: Népi 17.40: Versek. 17.55: Wagner: Trisz­tán és Izolda. Há- romfelvonásoe ope­ra. 19.30: A történetíró és korunk. 31.15: Gondolák* mekrőL VASÁRNAP Májusi Mi KOSSUTH RADIO 8.1»: Mltmükuw peroeUc. 8.30: Gyersndk&gtfx 10.05: Édes anyanyel­vűnk.. 10.10: Zenekari hang­verseny. 10.55: Kötelező olvas­mányok. 12.15: Népi zene. 13.00: Nemzetközi ka­leidoszkóp. 13.20: Uj Zenei Üjság. 13.55: Ünnepi könyv­hét. 1440: Könnyűzene. 15.00: Családi körben. 16.08: Lapozgatás Kál­mán Imre naplójá­ban 17.26: Publicisztika. 17.36: Bacher: Mihály Liszt-műveket, zon­gorázik. 18.05: Népi zene. 18.30; n. félidő. Köz­vetítés bajnoki Lab- darúgó-mérközések- rőL 19.30: Operakettősök. 20.10: Tánczene. 20.43: Britannicus. Tragédia két rész­ben. 23.10: Esti muzsika. 040: Daljátékrészletek. PETŐFI RADIO 736: A református egyház félórája. 8.00: Miska bácsi le­mezesládája 8.30: Operakalauz. Donizetti: Szerelmi bájital. Ismertetés. 930: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgaz­daságáról. 9.45: Könnyűzene. 10.05: Tessék a mik­rofon. 10.35: Népdalcsokor. 1140: Versek. 1145: Térzene. 11.45: A népművelés korszerű formál. 12.00: Művészlemezek. 13.10: Citromka és a három Sluga manó. Mesejáték. 14.03: Tardos—Weörea: Muzsikásláda. 14.25: Szónyi Erzsé­bet: Firenzei tragé­dia. Egyíelvonásos opera. 15.18: Verbunkosok, magyar nóták. 15.50: Dubrovnik! fesztivál. 16.20: Ünnepi könyv­hét. Játék a köny­vesboltban. Irodalmi rejtvén ymüsor. 17.00: Mit hallunk a jövő héten? 17.30: L félidő! Közve­títés bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről. 18.20: Görbe szemmel. 18.30: Szimfonikus ze­ne. 19.19: A dzsessz ked­velőinek. 19.35: Mesélő múzeu­mok. A telefon hls­tőriáia. 19.55: A Bartók vonós­négyes hangverse­nye. 21.10: A hét könnyű- és tánczenei mű­soraiból. fcdOlá’hll.lt Kedd, május M. 17.53: Hírek. — 18.00: 100 kérdéa. — 100 felelet. — lß.40: Üttöró-expedádó a jövőbe. — 19.00: A kiskapun kí­vül. Asszonyok a tsz-ben. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. — 19.45: Napi jegyző­tünk. — 19.50: Ma este God* Gábor dedikál. — 20.00: A finn kamara­kórus énekel. 20.20: Viharok. Ma­gyarul beszélő olasz film. (Csak 16 éven felülieknek!) — 21.50: A Magyar Hir­dető műsora. — 22.00: TV Híradói 2. kiadás. Szerda, május 27. «.«: MdoMv. Orosz nyelv. — 9.05: Mco*a-Sv. Kör­nyezetismeret az ált. Jtík. IL oszt számár­ra. — 9.30: TV Híradó. — 9.40: RumJanoev-ügy. Magyarul beszélő szovjet film. — 11.20: A kiskapun kí­vül. 15.00: 3Wkola-4nr. Kör­nyezetismeret. — 16.30: Bstoola-tir. Orosz nyetv. — 17.10: Iskola-tv. Fizika az ált. gimn. esti és levelező tagozatá­nak II- oszt. számá­ra. 17.55: Hírek. — 18.00: Magyar Hirdető műsora. — 18.10: Autósok—moto­rosok. — 18.25: Be­szélgetés tárgyalás után. — 18.55: Esti mese. — 19.05: Közvetítés a Nemzeti SzinházbóL I>obozi: Holnap foly­tatjuk. — A szünet­ben TV Híradó. — 21.45: Nagy pillanatoké nagy felfedezések. — 22.15: TV Híradó. —2. 'kiadás. Május 28, csütörtök 15.55: A nyugodt nap éve. 17.23: Hírek. 17.30: Orosz társalgás haladóknak. 17.50: Házunk tája. 18.00: Kicsinyek mű­sora. 18.40: Csak ön után. Magyar klsfllm. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.45: Barangolás. 20.30: Gengszterek és filantrópok. — Ma­gyarul beszélő len- gvel film. 21.55: Építőművészet? 1964. 22.10: TV Híradó, 1. kiadás. Május 29, péntek 9.30: TV Híradó. 9.40: Gengszterek é* filantrópok. Lengj'el film. 11.05: Telesport. 11.20: A Jövő héfrgnü- sora, ,c£ Május 99, szombat 15.59: Prágai tavasz, 17.48:' Hírek. 17.55: Nem gyerekjá­ték. 18.25: Vállalj ék a ve­szélyt. A tengeriárő zoológus. Amerikai klsfllm. 18 50: Könyvhét, 1964. 19.20: Esti mese. 19.39: TV Híradó. 19.45: Hétről bötr»j 19.55: Tudni lilik, hogy mi illik. Ven­dégségben. 20.20: Negatív hősök. 21.35: Sherlock Hol­mes New Yorkban. Lengyel klsfllm. 21.45: TV Híradó, í. kiadás. 22.05: Te éa én Euró­pából. 22.25: A szép Ga- lathea. Operett. Május 21, vasárnap 9.05: Iskola-tv. Fizika, 9.30: Foxi Maxi ka­landjai. 9.50: Köszöntő. A nem zetkőzl gyermeknap alkalmából. 9.55: Esztrádműsor. 16.35: Érdekességek, újdonságok a mező- gazdaságban. 16.45: Rajzolímpía. 18.00: Mi újság a Futrinka utcában? 18.30: Kerékpáros pá­lyaverseny. 19.20: Esti mese. 19.30: TV Híradó. 19.50: Ma este Kolozs- váry-Grandpierre Emil dedikál. 20.00: Max, a zsebtol­vaj. Magyarul be­szélő nyugatnémet film. (Csak 14 éven felülieknek!) 21.25: Az érem har­madik oldala. 21.35: Telesport. 21.55: TV Híradó, 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió a műsorvál- toztat&s jogát fenn- tartjaj SEGÉD­MUNKÁSOKAT azonnali fej- vételre keres a Pécsi Dohány­gyár. Jelentke­zés a munkaügyi osztályon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom