Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-17 / 89. szám
r lm Április is. IVAPtA 3 HÉT KÉRDÉS Épül a Jókai utcai iskola a színház igazgatójához A Pécsi Nemzeti Színház a Hamlet, Éjjeli menedékhely, a Balett-est 964 után az Amerikai Elektra bemutatójával is íolytatta impozáns sikersorozatát, s ebből nyugodtan következtethetünk arra, hogy a színház új társulata a művészi munka aktív és eredményes szakaszába érkezett. A színház társulati életének új korszakával kapcsolatban hét kérdést intéztünk Nógrádi Ró- berthez, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatójáhz. — Mi « véleménye a színház munkájáról, ha a sikeres bemutatók tükrében mérlegeli a helyzetet? — Tévedés lenne azt hinni, hogy x-számú jó színész szerződtetése már elég a jó „együtteshez”. Nincs a világon az a ragyogó színészgárda. amelyik azonnal, mintegy varázsütésre hibátlanul oldja meg a feladatait. Idő kell az emberek, egyéniségek megismeréséhez, értékeléséhez. Idő kell ahhoz, hogy a rendező tudja. melyik színésztől mit kell kérnie, s mi az, amit önállóan is megold. Színészeknek meg kell ismerni a rendezőt, rendezőnek a színészeket. De ismerni kell az egész együttest, a színház teljes apparátusát, a technikai adottságokat éppen úgy, mint egyes művészek stílusát, munkamódszerét. A színház minden egyes tagjának ismerni, érezni fceTl a másikat ahhoz, hogy jő, tudatos művészi munkát végezhessen az együttes — A sikeres bemutatók alapján úgy tűnik, hogy a kétéves együttes munkában sokat 1ep6dtek a színház művészei... — A színészi alakításokban testesül meg a produkció .. A kétéves együttes munka után komoly művészi kibontakozásokról, tehetséges művészi kiteljesedésről számolhatnánk be. A régi gárdából szép és sikeres utat futott be Bánífy György, akinek a Cyrano alakítása óta olyan további sikerek fűződnek a nevéhez, mint a Hamlet Clau- diusa. Szép kibontakozás Paál Lászlóé, aki az Éjjeli menedékhely Luka apójában jutott el emlékezetes magaslatra, s Iványi Józsefé, aki sok küzdelem után a Liliom alakjától az igényes Ezra Maimon alakításáig jutott el. Női gárdánkból Takács Mar- gitot. Koós Olgát kellene említenünk. Koóst, akiből sikeres szerepei bem óriási szn tí- rizáló kedv buggyan ki. Ezek csak példák, mert a neveket sorolhatnánk, hiszen ott van az operatársulat ülés Évával, Marczls Demeterrel, Bolla Tiborral, vagy az operett-társulatban Mester István, Lata- bár Kálmán és a főiskolás csoportból Karikás Péter, s a Hamlet szerepéig felnövő Dórid Kiss Ferenc, a Laviniát alakító Pécsi Ildikó, s az ugyancsak az O’Neil darabban játszó Végvári Tamás és Gyón’ Franciska. De említhetnénk a társulatból másokat is, I^ibancz Borbálát, és a többieket. Ez a felsorolás hálátlan feladat, mert akiket nem említünk, azt gondoliák esetleg, hogy nem hiszünk a feilődésükben ... Hiszünk, de mindenkit nem lehet felsorolni egy ilyen beszélgetésben ... Egy azonban biztos: a társulat túlnyomó többsége másként nézi a szakmai életet, mint két évvel ezelőtt. A társulat művészileg sokat fejlődött s itt a balettosokra is gn»-dr,lok. Mi ezzel a fejlődés- sel azonban nem elégszünk meg, mert ha megelégednénk, becsukhatnánk a színházat. — Jövőre próbáinkat szeretnénk stúdióiellegűvé tenni... Stúdió munkajelleggel készítjük elő a nagy bemutatókat, s ez lehetővé teszi a részletek gondos tisztázását, az egyéniségek kibontását. a színészek pszichofizikai fejlődését, a beszédtechnika és a mozgás tŐInítofocftáséf. ezt a gtódlóielieeet nem tndjtik megteremteni, nem tudunk fejlődni .. . — Milyen bemutatói lesznek még a színháznak ebben mz évben? — As epMWtfe-táiButattsnfc lS-éa nmjaQt be a „Nebán csvixág” című operettet Pataky Ottdliával és Lata- bár Kálmánnal a főszerepben. Az opera-társulatunk három modern, egyfelvonásost mutat be június hónapban. Az éjszakai színházban május 2-án kerül bemutatóra Shaffer: „Ki után megy a nő, ki megy a nő után?” című darabja. A szezont a június—július hónapokban sorrakerülő három szabadtéri előadásunkkal fejezzük be. Bemutatásira kerül a balettműsor, a „Parasztbecsület” és a „Bajazzók”, s az operett-társulat „Nebáncsivi- rág” című előadása. — Milyen lesz az éjszakai színház? — Kísérletező kamaraszínház lesz. Túlnyomó többségben modem darabokat, vagy olyan régebbi darabokat mutatunk be, melyeket új felfogásban állítunk színpadra Itt szeretnénk színpadot biztosítani a kísérletező fiataloknak, azoknak az új magyar daraboknak, melyeket a túlzottan foglalt nagyszínházban nem mutathatnánk be. Az éjszakai színház, minden vonatkozásában szabálytalan színház lesz. Bizonyos értelemben visszatérést jelent a görög hagyományokhoz, hiszen a görögöknél a színház nem azt jelentette, hogy este héttől tízig beültek egy előadásra... Az éjszakai színház társas szórakozás lesz, a társasági élet új lehetősége. Értelmes, színvonalas, szórakozási lehetőséget szeretnénk nyújtani azoknak, akik szeretik az irodalmat, művészetet. A színházi est az előadással nem ér véget. Az előadás után beszélgetés, majd tánc következik. A közönség és a színészek együtt vitatják meg az érdekes új darabokat... A közönség egyébként nem szorul itt majd széksorok közé, hanem asztalok mellett foglalhat helyet, s előadás közben fogyaszthat is... Mint már jeleztem, az éjszakai szín ház első előadását május 2- án tartjuk. — Kát kérdésünk lenne még: Milyen művészi problémák jelentenek pillanatnyilag gondot, « mikor fejeződik he a színház átépítése? — Művészi problémáink ősz szefüggnek az építkezéssel. A két épület közé épülő folyosót, melyben két nagyméretű próbatermet helyezünk el, november 30-án kellene átadnia az Építőipari Vállalatnak. Ha idejében elkészül, módunk lesz a stúdiószerű próbákra, ha nem. ,hát akkor minden marad a régiben. Az idén az operatársulatunk két hétig a Bőrgyárban próbált, az Amerikai Elektra próbáit a Városi Művelődési Házban, a Hamletét pedig a Fegyveres Erők Klubjában tartottuk. így bizony kevés az az idő, amit egy produkció a bemutató előtt színpadon tölthet... A két próbaterem megépítése számunkra létfeltétel. A zavartalan mimika mindig meglátszik a produkciókon — fejezte be nyilatkozatát Nógrádi Róbert igazgató. Bertha Bulcsn Szeptember elejéig, az iskolai tanév kezdéséig elkészül a Jókai utcai 80 tantermes iskola. Lendületesebbé vált a vezetés A megyei tanács végrehajtó bizottságának ülése Sásdon Sokoldalú munka előzte meg azt a napirendi pontot, amelyet tegnap délelőtt Sás- don tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága. Értékelték a sásdi járási tanács végrehajtó bizottságának irányító munkáját, és erről a járási tanács vezetői Mirkovics Bosko A bajúsza miatt Sztálinnak hívják. Jön föl a lépcsőn, kockás ingben, kopott munkaruhában, sűrű szemöldöke alatt gyanakvó szürke szem. Ez lenne hát Mirkovics Bosko, a csetnik, a kommunista, a népnyúzó, a partizán — sőt, Mirkovics Bosko, a ku- lák! • — Jónapot! Azt mondják, akkor is nehezen érteni, ha szerbül beszél, mert hadar és elharapja a szavak végét. Ha magyarul beszél, különösen oda kell figyelni. Néha felcseréli az igéket és az igekötőket, belebeleakad egy kacifántos magyar mondatba. Itt született Lippón. Az apja, nagyapja, dédapja is. A második világháborúban nyolcszor szekerezett át a Kárpátokon s kocsival ment Tallintól Krímig. — Nem kívánkozott el soha Magyarországról ? — A fecske is jön vissza a fészekbe. A munkaszolgálatos század Kocsetovka falunál állomásozott. Zsidók, kommunisták, „megbízhatatlan elemek”. — Itt-tartózkodásunk emlékére fát ültetünk — mondta a keretlegény —■, ássatok gödröket! Mirkovics Bosko is ásott, közben marmaládos kenyeret evett, mert akkor jött meg a postakocsival. Voltak akik már derékig álltak a gödörben. Mirkovics Bosko elejtette a lekvároskenyeret, amikor megszólalt a géppuska. Huszonhaton maradtak ott. Valami őrnagy féle jött „taxival” és üvöltött: „Kinek a parancsára csinálták ezt!? Ezekért az emberekért még felelni fognak!” Huszonhatan ottmaradtak. Mirkovics Bosko tovább szekerezett Krim felé. Mi a fenének ezeket a régi időket bolygatni — mondja a szürke szem. Néha azért elmosolyodik. Magyarország fölszabadításában való részvételért jutalmul kapott egy biciklit. A biciklit lóháton hozta neki Villány felől egy kozák tiszt. Az ő házában volt a német telefonközpont. Lehallgatta a beszélgetésüket, aztán elvágta a telefondrótokat és jelentette a szovjet csapatoknak, hogy nyugodtan támadhatnak, mert a vfflányi hegyben csak kft A bicikli azóta is megvan. — Mikor lett kulák? — öt ven ben. A második világháborúban elvitték mint eseteiket. Ko- csetovkánál majdnem kivégezték mint kommunistát, a brianszki erdőben azt ordít- tották velük a keretlegónyek, hogy „zsidók vagyunk, partizánok vagyunk”. A szürke szem sokattudőan, bölcsen, kristálytiszta, egyáltalán nem bántó fölénnyel néz rám. — Hány kulák volt a faluban? — Negyvenhat — S ezek közül hány volt igazán kulák? — Talán nyolc. Azokat ki Is telepítették. Nem érzékenyül el, harag sem látszik az arcán. Ül és azt mondja: — Nyugalmat akartam. A menye, Mirkovics Milo- rádné az előbb fényképeket mutogatott Ljubicáét meg Milicáét a két ikerkislányét akik most a pécsi délszláv iskolában tanulnak. — Azt akarom, hogy jól tudják az anyanyelvűket — mondta az asszony — aztán a Leőwey Gimnáziumba akarom őket adni. A Gyuri gyerekről is van egy kép. — A futball-bajnok — mondja az anyja. A jóképű, csibészes tekintetű kis kölyök kicsit megille- tődve nevetett rám a képrőL — Mikor lépett be a tsz- be? — kérdem Mirkovics Boskót. — Ötvenháromban. — Miért? — Mondtam már, nyugalmat akartam. — És megtalálta? — Egyszer ki akartok dobni... azóta minden rendben van. A tsz-irodán azt mondták Mirkovics Bosko lelkiismeretesen dolgozik a közösben. A tsz az idén negyven forint előleget oszt egységenként Tervezett munkaegység 50 forint Az elnök munkaérdemrendet kapott — Az elnökkel hogy vannak? — Ha egy apának száz fia van, az sem tud mindegyikhez egyforma lenni. Nem igaz? Nekem különben semmi bajom az elnökkel. Él-hal a közősért S a közös adja a kenyeret... Szúrósan néz rám az öreg lippói szerb. Arra gondolok, hogy bizonyára tud barátságosan is nézni. Búcsúzóul azt mondja: Zbogom. Lázár Ervin Nagyarányú parkosítás Mohácson Villanyt kap a szőlőhegy — Új-Mohácson is szépítik a lakóterületet Az elmúlt évek- hácsi gimnázium hez hasonlóan az tanulói is megkezd- idén is tovább ték az épület előtti folytatják Mohács terület parkosítá- parkosítását és vi- sát, a virágok kiül- rágokat ültetnek ki tetősét. A városi to- nagyobb tömegben, nácstagok Az utcákban felás- ezerötszáz ták a járdaszegélyeket és már több helyen kialakították a virágágyakat. Különösen a Zalka Máté és a Béke utca lakói járnak élen ebben a munkában. Az idén Uj-Mohácson is parkosítanak, s nagyobb mennyiségben igényeltek virágot erre a célra a tanácstól A movezeték vonalát már kitűzték és a lakosság társadalmi munkában vállalta a földmunkát. — Ugyancsak a szól6- eddig hegyen elkészítette szerző- a lakosság önkéntes dést kötöttek a la- munkával az autókossággal társadalmi munkára. A lakók vállalták, hogy házaik előtt virágot ültetnek, a járdát és az úttestet tisztán tartják és egész évben gondozzák a parkosított területet. Megkezdődött a városi szőlőhegy — a Jenyei dűlő — villamosítása is. A buszforduló földmunkáit A helyi autóbuszjárat eddig ide pótkocsi nélkül közlekedett és zsúfolt volt. A forduló elkészülte után már pótkocsis szerelvény közlekedik és a végállomást s vízműnél alakítják ki. készítették részletes beszámolót. Ezenkívül — a tegnapi ülést megelőzően — a megyed tanács titkársága és osztályai vizsgálatot folytattak a járás 19 községében. Ezalatt nemcsak iratokat, határozatokat tanulmányoztok, hanem elbeszélgettek a választott testület tagjaival, a tanácsi apparátus dolgozóival és a lakossággal is. Tapasztalataikat, észrevételeiket már a több napos vizsgálat alatt közölték a járási tanács vezetőivel. A végrehajtó bizottság — az alapos vizsgálat eredményeképpen — megállapította, hogy a sásdi járási tanács végrehajtó bizottságának „irányító mun ká ja számottevően javult. A V. b. vezetői között kialakult egységes légkör a vezetés, az irányítás lendületesebbé tételét eredményezte. Keresik-ku- tatják a hatékonyabb munka- módszereket. Nagy erőfeszítéseket tesznek az alsóbb szervek munkájának megjavítására.” Munkájukat a tervszerűség jellemzi, mindig a legfontosabb feladatokkal — sokszor visszatérően is — foglalkoznak. Központi kérdés a járásban a mezőgazdasági termelés növelése, a szolgáltatóipar kiépítése az ellátatlan községekben, a falvak külső kénének megváltoztatása és külön gonddal foglalkoznak a tanácsi körzetek kialakításával, általában a tanácsi munka javításával A megyében például éppen a sásdi járás jelentkezett elsőként — az államigazgatási tevékenység színvonalasabbá tétele érdekében — a községi tanácsok összevonásának igényével. Érmek szükségességét az ülésen Benedek elvtárs, a járási tanács végrehajtó bizottságának elnöke is bizonyította: 63 községe van a sásdi járásnak, és előfordul, hogy egv termelőszövetkezet területén három községi tanács is intézkedik. Az eddigi tapasztalatok hűen bizonyítják, hogy az ösz- szevonások után egységesebb, jobb lett a tanácsi irányítás. Az sem véletlen, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén többen is szóvá tették az operatívabb munkát, a határozatok jobb végrehajtását a járás községeiben. Novics János élvtárs a gazdasági ellenőrző munkára, Földvári János élvtárs a mezőgazdasági feladatok végrehajtására, ár. Nagy Gyula elvtárs az állami fegyelem megszilárdítására hívta fel a járási vezetők figyelmét Ugyanis ez az a terület, ahol még sokat kell javítani a sásdi járás községeiben. A tapasztalatok bizonyítják, hogv a helye* járási határozatokat a községekben nem mindig hajtják végre maradéktalanul. »A járási szervek jó iránymutatásai legtöbbször megrekednék a falu határánál” — de az is hiba, hogy a járástól nem ellenőrzik rendszeresem a határozatok mikénti végrehajtását. Ennek azután az a következménye, hogy a községekben — nem egy helyem — alacsony színvonalú az államhatalmi és az államigazgatási munka. A határozatok sokszor jelentéktelen kérdésről szólnak, nemegyszer megalapozatlanok és nem tesznek különbséget a döntésre váró és a döntést nem igénylő ügiiek között. Liget községben például a tavalyi 56 végrehajtó bizottsági határozat közöl mindössze 15 tartalmazott érdemben intézkedést. Bq- dolyabéren a március 21-1 határozatban olyan feladatra hívták fel a tanácselnök és a titkár figvelmét, ami egyenes hivatali kötelességük. Azért sem juthat tovább a iárási tanács végrehajtó bizott- •ta cárnak számos helves határozata, mert erntes köztériekben gyengén vagy egrjáltalán nem -*'1 körinek az állandó bizottságok. A gerényesi ió példa mellett — ahol rendszeresen dol- voTiik az áTtaudó bizottság — a vizsgálat feltárta, hogy Bara- nvaszentsvörgvön. Ligeten már öt éve nem tartottak ülést Az ta gvakori jelenség, botmha illésednek ha megvitatták is a sororvkövetkező feladatokat — a végretiattásával már nem '"én törődnek. Benedek elvtárs heszámolt a megvei tanács végrehaitó bizottságának arról is. hogv szorgalmazzák a községekben az állandó bizottságok tevékenységét. és az utóbbi időben már javulás tapasztalható munkáiukban, hiszen az első negyedévben a 129 állandó bi- ■mttnág 239 ülést tartott. Jól dolgoznak a iárási tanács mellett működő állandó bizottságok, *egítik. támogatják a végrehajtó bizottságot mur- 'ta iában. összefoglalójában hangsúlyozta Palkó Sándor elvtárs, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke, hogy a járásban is igényeljék a megyéi tanácstagok segítségét, és velük együtt próbálják megoldani a feladatokat. A végrehajtó bizottság határozatot hozott a gazdasági elemző munka fokozására, a kirendeltségi állandó bizottságok munkamódszerének kidolgozására, az iparpolitikai tervet dolgozzák ki, és a falusi lakosság Ipari ellátottságát biztosítsák. Arról is döntöttek, hogy fel kell számolni a járás egészségügyi elmaradottságát, és erről a megye) tanács egészségügyi oeztáljn készítsen részlete* gyakorlati