Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-12 / 85. szám

A Florian tér ki a Flórián téren ke- Jf let-nyugati irányban OTp végigmegy, nem is na­gyon veszi észre, hogy térre ért. Persze tér is többféle akad egy városban Van úgy, hogy az utca egy­szerűen kiszélesedik, meghí­zik, s a kétfelöl távolabb ke­rülő házak teret formálnak Az igazi térhatást természe­tesen azok a terek keltik, amelyek tágasak, magas épü­letektől határoltak, s lehető­leg arányos, ' szimmetrikus alaprajzúnk. De vannak más­fajta terek is. Amelyek a névre alig méltóak, mégis a város arcához, jellegzetes ké­péhez talán az előbbieknél is szorosabban hozzátartoznak. Ezek a terek tulajdonképp ut­cák találkozásánál alakultak ki, olyanok, mintha több ut­cát egyetlen csomóba köt­nénk. Ilyen a Flórián tér is. A kicsinyke térből öt utca nyílik, kettő a hegy felé, egy az Ágoston térrel, egy a Kos­suth Lajos utcával köti össze, s ide torkollik a Déryné utca vége is. Ha felülről láthat­nánk, olyan volna, mintha teknős dugná ki lábait meg a a fejét a tér páncélja alól. Igazi forgalom csak a tér északi részén van, nyugat-ke­leti irányban itt húznak át az autóbuszok a Széchenyi tér­ről az Ágoston tér felé, s a tér kissé mélyeben fekvő ré­szén nagyot huppannak. A tér olyan, mintha az Ágoston tér előszobája volna. Észak-déli irányban csak gyalogosok jár­nak, azok, akik itt vágnak át és rövidítenek távolságot a hegyről jövet a Kossuth La­jos utca felé. Körben földszintes házak állnak, furcsa szögben nyúl­nák be a térre, az elkeske­nyedő telkekre épült sarokhá­zaknak télen három járdáját kell a hótól takarítani. Ma­gasabb. emeletes házak csak a Déryné ' utcában épültek. Egyik-másik házon öreg bolt­ajtó nyílik, vagy pár lépcsőn lefelé kell menni a hajdani műhelybe. Ma mindegyikben családok laknak. A legjelleg­zetesebb épület a tér déli sar­kán áll. furcsa, fűrészfogszerű beszögelléeekkel épült, sárga­falú kocsma. Előtte kis terasz, nyáron asztalokat, székeket lehet kitenni. Mondják, volt idő. amikor egyetemisták, ér­telmiségiek, írók jártak ide. Takáts Gyula egyik szép ver­se fogant itt, valamikor a. két háború között, ifjú egyete­mista korában. A kocsmára nemrég cifra cégért tettek: Halásztanya, s ennek megfe­lelően a berendezést is átala­kították. A tér közepén Flórián Icő- szobra áll, kőkannából, kő­vizei önt a kőlángokban álló kőházra, mivelhogy Flórián a tűzoltók védöszentje a kegyes hagyomány szerint. A barokk templomokban is sűrűn föl­lelhető szent tiszteletének ha­zai elterjedése és népszerűsé­ge valamikor a 17. században kezdődött. Nevét ma már alig adják újszülöttnek, s a tűz ellen is szobra helyett hatá­sos poroltó készüléket szerel­nek az épületek falára. A téren, a járdához lapulva néha autók parkíroznak. De éjszakára azok is elmennek. Akkor csak a kőszent áll a tér közepén s vigyáz egy Ica- vicshalomra, amit tegnap hordtak ide az útépítő mun­kások. meg a húsdaráló forma aszfaltkeverő gépre és a szur­kos hordókra. tér szépsége, a látvány / meghittsége leginkább azt lepi meg, aki este a Kossuth Lajos utca sűrű emberfolyamából véletlenül északra kanyaro­dik. Ha hátranéz, még látja a Kossuth Lajos utca tejfehér neonfényeit utánaszivárogni, s még hallja a legforgalmasabb pécsi utca zaját, de előtte, mint egy miniatűr ékszerdo­boz, már kinyilt a tér képe. A félhomályban álló házak most olyanok, mint egy ope­ra díszletei. S szemben, fönn a hegyen fények vibrálnak: a Fenyves szálló vörös ablaksze­mei, kicsit jobbra pedig a Ha­vihegyi ■kápolna fehér mész- fala. A tér keleti végén, ha még nyitva van, az Ágoston templom gyertyái fénylenek ide. A téren lámpa nem ég, csak az utcák torkolatai dob­nak fényt a tér közepén álló kőszent ruhájára. Ha ismét húsz éves lennék és szerelmes, minden este itt, ezen a téren kérnék randevút egy fekete­hajú szurokszemú lánytól. TÜSKÉS TIBOR A döbbenet percei Két vasutas szemtanú József Attila haláláról ÜJ KÖNYVEK Ha élne, most lenne 59 éves József Attila, a költő. A csendes városrész térké­pére egyenes vonalat rajzol a Latinka Sándor utca Nagyka­nizsán. Apró, kertes családi házai a fény felé nyitják sze­müket, s a langyos délután­ban könnyű sétára indul né­hány dereshajú, öregedő em­ber. Sok nyugdíjas él a lármás általános iskola szomszédságá­ban. Közöttük a hetvenöt esz­tendős Csordás József és a hetvenéves Bolla Jenő. A ko­rábbi időkben az államvasutat szolgálták mindketten, s ide­stova huszonhét évvel ezelőtt, 1937 decemberében azzal a tehervonati szerelvénnyel utaztak, amelynek kerekei alatt a proletársors mindmáig legnagyszerűbb poétája, József Attila lelte halálát. Erről a tragikus decemberi estéről kérdezzük a hajdani mozdonyvezetőt és a zárféke- zőt. Szavaikból az emlékezés rácsán átszivárog a megfakult,, de ma is megdöbbentő törté­net. sínre dobta magát... ” Előbb Bolla Jenő bontja ki a gyászszegélyű história szá­lait. Székesfehérvárról indultunk — mondja — az 1284-es szá­mú kezelő tehervonatiak Nagykanizsára. Zárfékező voltam a szerelvényen, s ezért az utolsó kocsiban kellett tar­tózkodnom. Balatonszárszóra sötétedéskor értünk. Néhány percet időztünk a csomagok ki- és berakásával, ^ máris indultunk tovább, Szemes fe- lé. Éppen csak mozgásba jött i a szerelvény, a kerekek alig! gördültek három-négy kocsi- j távolságot, amikor elölről, a j megállóhely épülete melletti t sorompó felől ijedt hangokat < hallottam: — Álljanak meg ... Elgá- J zoltak egy embert! — kiáltot- < t'a három ott ácsorgó gyerek, < s a szerelvény középső kocsi- < jai felé mutattak —. A kézi- J lámpával és síppal azonnal'j „megállj”-jelzést adtam előre, < és máris leugrottam a lépcső- < ről. Lámpámmal a kerekek J alá világítottam, s hamarosan j rátaláltam a sínen fekvő fér- j fira. Jöttek vasutas-társaim < is, a szerelvény szétkapcsolá-! sa után ketten felemelték az J élettelen testet, és a sínpár j melletti padkára fektették. < Én közben a gyerekeket í faggattam: jj — Hogyan történt a szeren-j c sétlenség? i — Itt állt a férfi mellettünk', — válaszolták —, a sorompó-1 nál. Amikor a mozdony meg-\ húzta a kocsisort, ő hirtelen < felemelte a soronpó . rúdját, a \ kocsikhoz futott, lehajolt és a \ sínre dobta magát. j — Tudjátok, hogy kicsoda ? < —. Igen... a költő. Néhányon, akik közben < odasiettek, orvosért indultak, ] én még egyszer a halottra vilá-' gítottam. Roncsolást nem lát­tam a fején, csak bajusza sö­tétlett arcán. A kerekek a tes­tén futottak át, mély nyomot hagyva a kabáton. Néhány héttel később Barcsra vittünk egy tehervo- natot. A vonatvezető ismét Pálmai Károly volt, akivel az emlékezetes szárszói öngyil­kosság idején is együtt utaz­tunk. Vízváron időztünk rö­viden, amikor elém mutatott egy könyvet, amelynek első lapján fénykép volt. A lobogó hajú, bajuszos férfiban egy szemvillanás alatt felismertem a szárszói halottat. Megnéz- ; tem a borítólapot: József At- tila verseit tartottam a ke-! zemben... ] „A legszegényebb ; ember...” Csordás József mozdonyve- ] zető így emlékezik: ] A szárszói vasúti megálló-! hely épülete mellett sorompó J zárta le a pályatesten átve- J zető utat. Lassított már futá- < sán a szerelvényünk, ahogy < beértünk az állomásra, s én J az épület felé tekintettem, i Erősen sötétedett, de az ív- j lámpa fényében felfigyeltem arra, hogy egy férfi könyöké­vel a sorompóra támaszkodik. A árukezelés néhány per­cig tartott, utána lassan in­dítottam. Rövid idő múlva, ahogy a mozdony figyelő nyí­lásán hálrafelé tekintettem, láttam, hogy a fékező lám­páját körbe forgatva, leintő jelzést ad. Ez megálljt, jelent, s nyomban fékeztem is. Le­ugrottam a mozdonyról, s a kalauz-kocsiból kilépő vonal­vezetővel, Pálmai Károllyal a szerelvény mellett hátrafelé indultunk. Valaki a kerekek alá került — mondta ö, s nyolc-tíz kocsi után valóban rá is találtunk egy férfi tes­tére. ahogy fedetlen fővel, keresztben feküdt a sínen. Jöt­tek a fékezők, lámpájukkal fényt vetettek rá, s úgy lát­tam, arcáról kifutott már áz élet. Nyakától kezdve átlósan átvágták felsőtestét a kere­kek, két-három vagon is át­mehetett rajta. Vért azonban sem a fején, sem a testén nem láttam. A halálos roncso­lást csak a testében kerék­nyomni szélességben bepréseli kabát jelezte... Döbbenetes volt ez á perc. Szétakasztottuk a vonatot, hogy a halottat óvatosan ki­emelhessük a kerék mellől. Én a hóna alá nyúltam, az egyik fékező a lábainál emel­te fel, s a sínpár melletti padkára fektettük. Tömött, bajuszáról ekkor ismertem rá arra a férfira, aki érkezésünk­kor a sorompón könyökölt. — Kit gázoltunk el? — kér­deztem az odasereglettektől. — A falu legszegényebb emberét... József Attilának hívják — érkezett a válasz. Jó húsz perc múltán indul­tunk tovább. Miikor Balaton­szemesre értünk, visszatartot­tak bennünket azzal, hogy jönnek a csendőrök, jegyző­könyvezni a történteket. Vár­tunk egy ideig, de nem ke­resett bennünket senki. Nyil­vánvaló volt, hogy öngyilkos­ság történt, ezért csak a szár­szói szemtanúkkal rögzítették a helyszínen a történteket. .. „Mint gondolatjel...” Kosztolányi temetése után írta le József Attila: ... .mint gondolatjel, vízszintes a tes­ted ... Azon a decemberi es­tén a proletár-költőt is így látta a két nagykanizsai vas­utas. s csak a későbbiekben tudták meg. hogy a fenyegető belső szorongások, a nyugtala­nító, forró látomások kerget­ték szikár alakját a teherva­gonok kerekeinek halálos öle­lésébe. Az öntudat összeom­lásának erről a drámai pilla­natáról így írt Bálint György, a harcos publicista: „Aki mindig a világosságért élt és küzdött, nem bírta ki a sötétséget a lélek tudat alat­ti kazamatáiban, ö oda is vi­lágosságot akart vinni, de a homály erősebb volt. Kimene­kült tehát, talán még az utol­só pillanatban, a vonat kerekei alá. öngyilkossága áldozat volt a világosság, az értelem oltárán. Nem szolgálhatta to­vább, s ezért meghalt érte.” Bolla Jenő és Csordás Jó­zsef, a mozdonyvezető és a zárfékező szomorú tanúi vol­tak ennek az áldozatnak, mely 1937. december 3-án ellobban- totta költőóriásunk, József At­tila életét. Bánkíilí VI UaI* Gercfefyés László: MÉG TOVÁBB! Az 1923—63 közötti vers- termésből közöl válogatást a kötet. A közvetlen agitációs versektől kezdve a bonyolul­tabb fartalmúaikig végig kö­vethetjük a költőt, aki a fasizmus elleni küzdelemben Franciaországba vetődött s ott fegyverrel a kezében harcolt. Legszebb versei közé a má­sodik hazához. Franciaország­hoz írt költeményeit is oda­sorolhatjuk. Weöres Sándor: TÜZKÜT Kiváló költőnknek az 1956-os A Hallgatás Tornya című kötete óta nem jelent meg verseskönyve. Ebben az új kötetben, amelyet a Mag- Vető Könyvkiadó most kiadott, a költő kedvelői megtalálhat­ják az értelem magaslatain járó versektől kezdve a jel­legzetesen játékos, mesteri dalokig Weöres Sándor le©« szebb új verseit. Zágoni Ferenc: MADARIJESZTÖ Hat elbeszélést tartalmaz a kötet, témájukat tekintve igen változatosakat. A második vi­lágháború eseményeitől kezd­ve a mai kor társadalmi-eti­kai problémáiig megtalálha­tunk benne számos lényeges mondanivalót, amelyeket min­dig mély társadalmi felelős­ségtudat hat át. Clande Mazaurie: BABEUF ÉS AZ EGYENLŐK ÖSSZEESKÜVÉSE A Kossuth Kiadó által meg­jelentetett érdekes könyv a Babeuí-féle összeesküvést s annak lefolyását foglalja ösz- sze. Az új társadalomért har­coló összeesküvők nemcsak politikai programjukkal, ha­nem példájukkal is méltók az utókor kegyeletére; ketten kö­zülük életüket áldozták esz­méikért. / • v M ülönös zamata van e szónak: Csend! Ha lehetne min- —^ dig csak csupa nagybetűvel ír­nám: Csend! Mennyi mindent jelent ez a kurta szó nekem, neked, mindenkinek? Nyugal­mat és megértést, pihenést és gyógyulást. Az élet természe­tes Andaxima csomagolás és ajánlás nélkül. Nem nagyüze­mi termék és gyári produk­tum, csak egy szó, ami viszont mindennél többet ér. Annak a töpörödött néninek is, aki­vel tegnap találkoztam a Szé­chenyi téren, az újságárus előtt. Sárga nylon cekkere volt, benne zöldség, répa és hús-csomag. Csont is volt, ve­lős csont,, azt jól kivettem a papír között és marha szegye, amiből vaj-sárga levest főz vasárnap ebédre. Ez a töpörödött, szántott ar­cú asszony már két világégést megért és belefakult a haja, de most csend van és ez neki jó. Kopott a retikülje is, meg a bugyelláris benne, azt is Fe­renc Jóska idejében szabta a szücs-mester. — Egy Magyarországot..; — és am:g a pénze után ko­torász, még így szól: Azt sze- remtem, az jó újság! — Látja már alig van — I viszonozza az újságárus, az is \ csak asszony, jól esik egy-két ; szót váltani a vevővel. — Sok benne a politika, !azért szeretem. — Van benne — mondja rá a rikkancs és visszaad ... ztán újra csend fa van a töpörödött f /m asszony körül. * ' Csak egy autó­busz erőlködik ké­kes füstöt köpködve, felfelé a térnek, meg három süldő lány vihog fel mellette, hangosan és egészségesen — mégis csend van. Az egész világon nagy-nagy csend. Csak így maradjon. Akkor ő nyugodtan politizál. Azelőtt sohasem po­litizált, mert nem ért rá. Két fiút szült a hazának. Az egyiket Isonzónál tálján go­lyó ütötte le, a másik a Don- kanyarban maradt, csak a nyakába akasztott táblát küld­ték haza. Honvéd volt a tü­zérségnél. Ismerem már a tör­ténetét. A néni mindig el­mondja, ha találkozunk. Nem is nekem mondja, inkább maaát. emlékezteti - m i) lirn mert nem tudja és nem is akarja feledni a keserves-kín­nal megszült fiait.. Most lám politizál Vékonyka aprópénzt érő az Ö politizálása. Viszi a Ma­gyarországot és benne a csend-bontókról szóló cikket. Neki Teller nem hazánkfia és nem földi, hanem gyilkos, aki arra született, hogy halált gyártson angróba. Azt mond­ják, úgy hívják, hogy a „H- bomba atyja”, de neki erre a szóra, mindig más jut az eszé­be. Az édesapja nagyon ked­ves öreg volt, én még láttam a Nádorban, vagy nyolc éve halt meg. Nem is halt meg, csak köszönés nélkül elment a Nádorból. Helyét mások foglalták el, fiatalabbak, az utána következők — a sorban jövők. Vastag bajszú, kopasz öreg volt és rettenetes csúnya rán­cokkal. Mégis kedves, mert túlságosan szerette és szereti ma is a csendet az egész vilá­gon. A megnyugtató, az ideg­csillapító. az Andaxinhatású csendet. Ezért Teller győzött, hazánkfia, akit szégyellek nyelvemre venni, tagadom, hagy magyar anya szülte és Budapesten tanult és valami­kor is beszélte a magyar nyelvet, amelyben olyan kü­lönös zamata van a szónak: Csend! Jf? 9 jnág rövidnad- rágós diák lenne, Swm J százszor leirat- 'S nám vele: Csend! Tudja meg, hogy mit jelent ez a szó. Ő zajt csapott a „H-bomba” körül és most elfordultak tőle, egyedül maradt. Ha kézfogásra nyújt­ja a kezét, visszahúzzák a be­csületesek a kezüket. gondol, hogy most. ebben a. korban, világban, csendben és lehetőségek között mit tudna adni "■nmagából. Nem két gye­reket, annál sokkal többet, nem egy húslevesig lellene az erejéből, sokkal többre, nem Magyarországot olvasna csak, hanem isten tudja milyen tu­dományos köteteket. De hát a hetvenedik húzza. Nagy súly, nem lehet lerakni csak úgy, egyszerűen, mint a lisztes­zsákot. Ez már a vállain ma­rad. Most rajtam a sor, nekem kellene valamit kérdezni, ta­lán a szokásos sablon-kérdést: Hát a néni? Hogy van? — Csendesen, csendben fi­am, nagyon csendben. Csak ennyit mond és nyúl a eekkerért. Indul a hegynek, csendben, nyugalommal. Ú sokat ér ez a kis nyugalom, amit gyerekkacaj, a személy- kocsik karavánjának szünet nélküli zaja, a sör-kihordó hangos nyögése a teli ládák alatt, semmi, de semmi nem zavarhat meg. Csak a Teller kiabálhatja túl, ha engedik. De nem engedik, mert Oppen­heimer kapta meg a díjat, amit Enrico Fermi tiszteleté­re alapítottak az Amerikai Egyesült Államokban és Op­penheimer 50 000 dollárt to­pott azért, mert követeli a csendet. Tudományos alapos­sággal lép fel a csend védel­mében és ezért kitüntetés jár ma az egész világon. Csupán Teller kiabál veszettül ellene, de megbüntetem, megbüntet­jük mindannyian azzal, hogy letagadjuk a származását ma­gunk előtt, ö nem volt ma­gyar soha, mégha itt is szüle­tett. Aki ellensége a csend­nek a vaugon, az nem lehet ma magyar. > f)szre se vettem, a tö- 3' pörödött nénike már f J ott csoszog kopott ^ sarkú patentos cipő­jében a múzeum előtt. Siet az évek óta meg­szokott lassúságával, hoyy ebédet főzzön vasárnap. Zöldséges húslevest, velős csonttal és marhaszeggyel. Az­tán újságot olvas — mert ő még politizál és szereti, na- ovon szereti a esendőt Gáldonyi Béla: A CSEND Ez is a csend-törvény! A töpörödött nénike már fennt jár a Széchenyi tér fel­ső végén. Lassan teszi a lá­bát, súlya van az éveknek, ezt a súlyt először a lábak ér­zik és csak azután a fej. Ná­la még nem jutott el az idő súlya a fejéhez. Még politizál, világosan és csend-szerető ko- noksággal. Most megáll és odateszi a nylon cekkerét a Nádor lép­csőjére. Jó pihenőt rendez, ki­fújtat és körül néz. Mikor meglát — oda is szól, hogy valakinek mondjon valamit az öregek szokott közlékeny- ségével. — Hogy van fiam, régen láttam!? — Köszönöm, csak megva­gyok, mondhatnám jól, •na­gyon jól! — Az is a helyes, ha meg­van, ha jól van, mert én látja — már nagyon öregszem. Na­gyon húz a hetvenedik, na­gyon. Már csak a főzés ma­radt nekem, meg néha egy kis olvasás, csak az olvasás ma­radt nekem — ismétli és arra mindig szeretettel beszélt, nem unalmasan, nem is von­tatottan, nem is öregesen és nem is szenvedéllyel. Csak azért, hogy emlékezzen, ö is szeretett elmélkedni az elmúl­tak felett. Sohasem sajnálko­zott és nem vágyott visszafe­lé, ráktermészetét elvesztette hajlott korával. Csak előre gondolt, az unokájára, aki akkor került katona sorba. — Mi lesz vele? ... mi lesz veletek, ha... — és ilyenkor megemelte csontos ujját, fi­gyelmeztetőül. 0 még nem ismerte Téliért' — hírből sem ismerte —, csak Oppenheimer híre jutott el füleihez, amikor az „A” bombát ledobták Hi­rosimára. Az nagy zajt csa­pott, az hosszú időre meg­törte a csendet. Csakhogy Oppenheimer eljátszotta a be­csületét odakint — nyugaton —■, mert a családjában, kör­nyezetében túlontúl sok volt a kommunista és mert nem akart több Hirosimát, mert Miről ír a Jelenkor legújabb száma? gi Nagy Dénes írása, aki az if­jú Engels ■ verseit ismerteti, valamint B. Nagy László Ko­lozsvári Grandpierre Emilről írt tanulmánya. Réz Pál Né- mefh Andor emlékirataiból közöl részleteket. Vámos Fe­renc az egységes művészet­szemléletről folyó vitához szól hozzá. A Szemle rovatban Ko- dolányi János, Móricz Virág. Fekete Gyula, Szabó István és Gergely Márta könyveiről, s a legújabb osztrák és római an­tológiáról olvashatunk kriti­kát. A lapot Barcsay Jenő, Somos Miklós és Soltra Ele­mér rajzai díszítik. A Jelenkor áprilisi száma ismét gazdag anyaggal jelent meg. Az élen közli Tatay Sán­dor Hajnal a kocsmában cí­mű elbeszélését. Legújabb no­vellájával jelentkezik az áp­rilisi Jelenkorban Lázár Er­vin, Mándy Iván és Gyenis József is. Verseket Rába Györgytől, Ladányi Mihály- tól, Csányi Lászlótól, Keresz- tury Dezsőtől és Horgas Bélá­tól közöl a lap. A Nobel-díjas görög költő, Jorgosz Szeferisz költeményeit Dudás Kálmán mutatja be. A folyóirat változatos anya­gából kiemelkedik még Kislé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom