Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-08 / 81. szám

4 WAPLÖ 19W. ÁPRILIS a. 1 r Állásfoglalások a nemzetközi kommunista mozgalom összeforrottságáért vívott harcról hozott határozattal kapcsolatban Moszkva: A Pravda be­számol arról, hogy az Üzbég Kommunista Párt Központi Bizottsága plénumon vitatta meg, milyen feladatok várnak a pártra az SZKP Központi Bizottságának februári plénu­mán a nemzetközi kommu­nista mozgalom összeforrott­ságáért vívott harcról hozott határozattal kapcsolatban. A plénum résztvevői kifej­tették, hogy a kínai vezetők cselekedeteinek semmi közük a marxizmus—leninizmushoz. A plénum szónokai felhábo­rodással beszéltek a pekingi vezetőknek a szovjet népre, Lenin pártjára szórt rágal­mairól, arról az igyekezeté­ről, hogy befeketítsék a Szov­jetunió és más szocialista or­szágok részéről Kínának nyúj­tott segítséget. Elítélően nyi­latkoztak arról, hogy a kínai vezetők szakadást próbálnak elődézni a nemzetközi kom­munista és a nemzetközi szak- szervezeti mozgalomban, a kommunista ifjúsági szövet­ségek egysége ellen léptek fel, A plénumon egyhangúlag elfogadott határozat maradék­talanul helyesli az SZKP Központi Bizottságának feb­ruári plénumán hozott hatá­rozatot, a pártnak és Hrus- csov-vezette Központi Bizott­ságának politikáját és gya­korlati tevékenységét, amely a kommunista világmozgalom egységének megszilárdítására irányul. Prága: Max Reimann, a Német Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára Csehszlovákia fővárosá­ban tartott sajtóértekezletén élesen elítélte a Kínai Kom­munista Párt vezetőinek sza- kadár, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalomra ártalmas tevékenységét. Ki­jelentette, hogy a Német Kommunista Párt hűségesen kitart a marxista—leninista tanítás, a történelmi jelentő­ségű moszkvai nyilatkozatok mellett, síkraszáll a nemzet­közi kommunista mozgalom­nak a marxizmus—leninizmus elvein alapuló egységéért. A párt szükségesnek tartja a kommunista és munkáspártok értekezletének mielőbbi ösz- szehívását, azzal a feladat­tal, hogy kijelölje a nemzet­közi kommunista mozgalom irányvonalát . Colombo: Pieter Keune- man, a Ceyloni Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára a TASZSZ tudósító­jának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy „a Kínai Kommunista Párt példátlan és tűrhetetlen helyzetet te­remtett a nemzetközi kommu­nista mozgalomban. A KKP vezetősége rendszeres kam­pányt folytat a nemzetközi kommunista mozgalom egysé­gének aláaknázására. Brüsszel: A Drapeau Rouge, a Belga Kommunista Párt lapja részletes kivonat­ban közölte Szuszlovnak, az SZKP Központi Bizottsága plénumán tartott beszámoló­ját és a plénumon a nemzet­közi kommunista mozgalom egységének megszilárdításáért vívott harcról hozott határo­zatot. A lap rámutat e pártdoku­mentumok nagy jelentőségé­re és hangsúlyozza, hogy azok a nemzetközi kommunista mozgalom egységének bizto­sítását célozzák. Prága: A Rudé Pravo keddi számában „összeforrot­tan a marxizmus—leninizmus szellemében” cím alatt három hasábos vezércikket közöl. A vezércikk bevezetőben utal Szuszlovnak az SZKP plénu­mán mondott beszámolójára, majd megállapítja: a kínai vezetők, akik korábban lánd­zsát törtek az 1957-es és 1960- as nyilatkozatok mellett és éppen az SZKP-t és a test­vérpártokat vádolták meg a kommunista és munkáspártok tanácskozásain hozott okmá­nyok elveinek megsértésével, s magukat tüntették fel a mozgalom egysége bajnokai­nak, most arra az álláspont­ra helyezkedtek, hogy az egy­ség lehetetlen, mert magán viseli a kettészakadás tenden­ciáját. A szakadás ilymódon szükségszerű. Ezzel kapcsolat­ban javasolják, hogy a nem­zetközi kommunista mozga­lom fogadja el az ő „módosí­tásaikat”, magyarán: mondja­nak le az SZKP XX. és XXII. kongresszusán elfogadott leni­ni irányvonalról, amelynek alaptételei képezik a két nyi­latkozat lényegét Ezzel a reakciós burzsoá­zia malmára hajtják a vizet szögezi le a vezércikk, majd így folytatja: a kínaiak saját nemzetközi szervezeteket akar­nak létrehozni, 8 a meglevő szervezetekben helyet foglaló afrikai és ázsiai képviselőket a „fehér imperializmus” ellen hangolják. De tévednek, akik azt hi­szik ----fejeződik be a Rudé P ravo vezércikke —, hogy a kínai vezetők felelőtlen cse­lekedeteikkel szakadást idéz­hetnek elő a kommunista mozgalomban. A kommunista pártok többsége hű marad a proletár nemzetköziség elvei­hez, az 1957-es és 1960-as nyilatkozatok szelleméhez. Novotny csehszlovák köz- társasági elnök, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára hétfőn fogadta a Prágában vendégeskedő Max Reimannt, a Német Kommunista Párt | Központi Bizottságának első titkárát. A két testvérpártat kölcsö­nösen érdeklő kérdésekről folyt eszmecsere során a Né­met Kammtundsta Párt és a Csehszlovák Kommunista Párt vezető képviselői meg­állapították, hogy pártjaik vé­leménye teljesen megegyezik a nemzetközi kommunista mozgalom egységének alap­vető problémáit ildetően. Mind a két párt egyetért az­zal az értékeléssel, amelyet Szuszlov adott a nemzetközi kommunista mozgalom jelen­legi helyzetéről az SZKP Köz­ponti Bizottságának február 14-i plénumán, ugyanakkor határozottan elítélik a Kínai Kommunista Párt vezetőinek a nemzetközi kommunista mozgalom gyengítésére és egységének megbontására irá­nyuló tevékenységét. AH Scabri bescédt Kairo: Az Egyesült Arab Köztársaság nemzetgyűlésének ülésén Ali Szabri miniszter­elnök beszédet mondott. A külpolitikai kérdésekről szólva Ali Szabri hangsúlyoz­ta, hogy az Egyesült Arab Köztársaság a következő alap­elvekből indul ki: A népek joga a szabadságra, az ön- rendelkezésre, hare a katonai támaszpontok és szerződések ellen, pozitív semlegesség, küzdelem az imperializmus és minden megnyilvánulási formája ellen, a békés együtt­élés elismerése, a tömbönkí- vüliség. Két kisfiú tragédiáié Berg Ernőnek, a Környei Állami Gazdaság gépszerelő­jének két fia, a 13 éves János és a 11 éves Ernő ismeret­len gyártmányú és fajtájú lö­vedéket talált. Kedden a kora délutáni órákban az ál­lami gazdaság udvarában levő lakásuk előtt — feltehetően — játszottak a lövedékkel, és az felrobbant. Mindkét gyermek azonnal szörnyethalt. 11 Biztonsági Tanács ülése A Biztonsági Tanács teg­nap folytatta á vitát a haribi angol légitámadás miatt be­nyújtott jemeni panaszról. A TASZSZ tudósítójának beszámolója szerint a vitá­ban felszólaló marokkói, Szí­riái és Elefántcsont-parti kül­dött javasolta, hogy a Biz­tonsági Tanács ítélje el a brit légiagressziót, mint az ENSZ alapokmányával össze­egyeztethetetlen cselekményt. Az Elefántcsont-parti megbí­zott az angol rablótámadást a portugál gyarmatosítók an­golai gaztetteihez és a dél- afrikai fajüldözők kegyetlen­kedéseihez hasonlította. Adlai Stevenson, az Egye­sült Államok ENSZ-képvise­i4Uhn\ SZÍNHÁZ A MAGTAR RADIO PÉCSI STÚDIÓJÁNAK 1564. április 8~i, szerdai műsora a 223,8 m középhullámon: 17.30: Szerb-horvát nyelvű műsor: Munkás hétköznapok krónikája. — összeállítás. A tartalomból: Tavasz a földeken. Tudósítások. — Jó munkát, traktorosok! — Hírek. — „A vita”. Humoreszk. — Tavaszi hangulatban. Zene. 18.00: Német nyelvű műsor: Ifjúsági műsor. — összeállítás. Híres zenekarok műsorából. 18.30: Operettrészletek 18.45: Mezőgazdasági körkép. Bel- várdgyula, Szederkény, Bóly, I Majs és Lippóról. ! 18.55: Muzsikáló Pécs. Részletek Horváth Mihály könyvéből. V. rész. 19.15: Dél-dunántúli híradó. 19.30: A modem jazz kedvelőinek. 19.40: A Somogy megyei paraszt­ság 1869 évi mozgalma. Dr. T. Mérey Klára előadása. 19.50: Boros Mátyás népi zene­kara játszik. 19.57: Műsorismertetés. 20.00: Műsorzárás. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Vasvári Ferenc. Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi János u. 11 Telefon: 15-32. 15-33; 17 óra után: 60-11. Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyadi u. ll _ Telefon: * 15-32. 15-33, 50-00. ___ P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs. Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a nelyi postahivatalok­nál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12.— Ft Indexszám: 25 054. SZÍNHÁZ: Nemzeti Színház: Amerikai Elektra (este 7 órakor). Torz»* bérlet. Tájszínház: Ha way rózsája (este 7 órakor). Komlón. MOZI: Park: Útban Párizs Pelé fi. • és 8 órakor). Petőfi: Sodrásban <4, f ém • órakor, szélesvásznú). Kossuth: Egy diktátor tündök­lése és bukása (4, negyed 7 és fél 9 órakor). Kossuth Híradó Mozi: Magyar híradó, Peti és a rollerverseny, Ügyetlen kis elefánt, 64/6. sz. vi­lághíradó, Az ember komédiája. Ezt láttam Londonban. (Előadá­sok 11 órától 3 óráig folytatóla­gosan). Építők Kultúrotthona: Szélhá­mosnő (5 és 7 órakor). Fekete Gyémánt (Gyárváros): Rendkívüli kiadás (6 órakor, szélesvásznú). Rákóczi (Mecsekalja): A szóra­kozott professzor (7 órakor, szé­lesvásznú). Vörös Csillag (Bóly): Hattyúdal (7 órakor, szélesvásznú). Kossuth (Mohács): Bemutatom Balujevet (6 és 8 órakor, széles­vásznú). Zrínyi (Szigetvár): A félelem bére (8 órakor). Táncsics (Siklós): Szédülés (fél 8 órakor, szélesvásznú). Közlemények Uj tánciskola kezdődik április 14-én, kedden este 7 órakor Pécs város Művelődési Házában (Déry­né u. 18.). Tanít: Fellnemé. Be­iratkozás a művelődési ház iro­dájában. lője igyekezett enyhíteni Ang­lia felelősségét, azt állítva, hogy „mindkét fél támadott, ennélfogva nem lehet teljes bizonyossággal megállapítani, hogyan játszódtak le az ese­mények”. Ax amerikai állásponttal erélyesen szembeszállt a je­meni, a szovjet, az egyiptomi és az iraki ENSZ-delegátus. Morozov szovjet küldött rámutatott, hogy az Egyesült Államok voltaképpen egyfor­mán ítéli meg az agresszort és az áldozatot. Felszólította a Biztonsági Tanácsot, hogy annak a nyolc pontnak az alapján fogadjon el konkrét határozatot, amelyet az ápri­lis 2-án előterjesztett jemeni panasz tartalmazott. Jemen, mint emlékezetes, kérte a Biz­tonsági Tanácsot, marasztalja el Angliát a haribi támadá­sért, továbbá kötelezze az okozott kár megtérítésére. A jemeni küldött ezenkívül kö­vetelte, hogy az angol kato­nai egységeket haladéktalanul vonják ki Jemen területéről és számolják fel a terület békéjét és biztonságát fenye­gető adeni brit katonai tá­maszpontot. A Biztonsági Tanács ülésé­vel párhuzamosan folytatja munkáját az adeni helyzet megvitatásával foglalkozó 24- es ENSZ-különbizottság. A bizottság keddi ülésén India küldötte javaslatot terjesztett elő, amely követeli Nagy-Bri- tanniától, hogy engedjen be ENSZ-megfigyelőket Adenba és a Dél-Arab Szövetség te­rületére. A Vatikán állandó megfi­gyelőt nevezett ki az ENSZ mellé Alberto Giovannetti személyében. B razíliát, a latin-amerikai kontinens legnagyobb országát „alvó óriásnak” is szokták nevezni. A nyugati politika és gazdaság legtekin­télyesebb szakértői közül is igen sokan azon a vélemé­nyen vannak, hogy a XX. század fordulójára ez az Egye­sült Államoknál is jóval na­gyobb, óriási természeti kin­csekkel rendelkező. s lakossá­gában lassan a 80 miliő felé közeledő ország lesz a nyugati félteke második világhatalma. Ez lenne az Egyesült Államok igazi „ellensúlya” az amerikai kontinensen. Aligha csodálatos ilyen kö­rülmények között, hogy a washingtoni > poütáika latin- amerikai terveiben mindig is főszerep jutott Brazíliának. Lehetnek taktikai ingadozá­sok az amerikai külügyminisz térium politikájában — a stra tégiai főcél azonban az, hogy a latin-amerikai óriás minél tovább aludjék. Mert, ha Bra­zília egyszer felébred, gyakor­latilag végeszakad az Egyesült Államok hegemóniájának az amerikai kontinens felett. Washingtonnak ezt a politi­kai fővonalát az elmúlt évek­ben teljesen világosan meg lehetett figyelni. Az volt az álláspont — és a cselekedetek — lényege, hogy ebben a sors­döntőén fontos latin-amerikai országban még az úgyneve­zett polgári reformpolitiku­sok rendszerét is csak addig lehet megtűrni, ameddig az formális marad. Valahányszor egy ilyen polgári reformrend szer tényleges lépéseket tett, vagy akárcsak próbált termi az ország ■ önállóságának kiví­vására. vagy az elavult, fél- feudális társadalmi rendszer „megjavítására” — nyomban lépéseket tettek az ébredező óriás élaltatására. Az „altató” szerepét min­dig elsősorban a ' brazí Mai nagybirtokos-réteg, az amerikai tőkével összefonó­dott érdekeltségek csoportja töltötte be. S e csoportok esz­közeként a hadsereg vezér­kara. Ez a vezérkar társadal­mi összetételét tekintve, ter­mészetesen az említett réte­gekhez kötődött. Ráadásul a második világháború óta a vezérkart ténylegesen irányitó tiszteket nagyrészt az Egye­sült Államok katonai akadé­miáin képezték ki. Ezt a módszert használták ^ több mint négy eszten­dővel ezelőtt, amikor Guadros elnököt megbuktatták. S ár­nyalati változásokkal ponto­san ez a módszer ismétlődött meg napjainkban, amikor Guadros utódát Goulart köz- társasági elnököt buktatta meg és kergette el a legújabb jelentések szerint uruguayi száműzetésbe a mdMtarista blokk, s mindenekelőtt a ha­ditengerészet vezérkarának lázadása. Ezeket az erővonalakat nem csak az előbb vázolt történel­mi szempontból lehet meg­találni GouLart megbuktatása mögött, hanem az események mindennapos fejlődésében is. Goulart politikájának persze Dél-tiroli terroristákat tartóztattak le Róma: Az elmúlt napok­ban Dél-Tirolban az olasz rendőrség letartóztatta a ter­roristák egyik vezetőjét, Gun­ther Andergassen professzort. Andergassen a „Dél-Tirol fel­szabadításáért harcoló bizott­ság” vezetője volt. Ez a szer­vezet az elmúlt években több tucat merényletet követett el. A professzorral együtt 15 másik terroristát is letartóz­tattak: az őrizetbe vett sze­mélyek merényleteket tervez­tek egész Olaszország terüle­tén. Ugyanakkor az osztrák rendőrség Bécs közelében el­fogta az újnácik egyik veze­tőjét, Georg Klotzot, aki a ta­valy Olaszországban elköve­tett merényletek fő szervező­je volt. fordulat 1 megvoltak a maga korlátái. A köztársasági elnök maga is dúsgazdag ember volt, nem több a nemzeti tőke érdekeit képviselő becsületes szándékú polgári reformpolitikusnál. Egy ilyen politika követelmé­nyei is azzal jártak azonban, hogy Goulart a tömbkívüli­ség és a gazdasági független­ség megvalósítására töreke­dett. Diplomáciai kapcsolatot létesített a Szovjetunióval, ki­építette és fejlesztette Brazília kereskedelmi kapcsolatait a szocialista államokkal, jó vi­szonyt tartott fenn a szakszer vezetékkel, megpróbált kez­deti intézkedésekkel segíteni a földnélküli parasztok és az északkeleti éhségterületek la­kóinak nyomorán. Elég volt ahhoz, hogy a washing­toni külügyminisztérium ve­szedelmesnek tartsa a helyzet fejlődését és támogassa a Goulart megbuktatására tö­rekvő erőket. Most, a zendü­lés sikere után a Washingtoni Daily News feltűnést keltő cikkben közölte, hogy a kato­nai zendülést több mint egy év óta készítette már elő egy „titkos forradalmi parancs­nokság”, amelynek egjík tag­ja állandóan Washingtonban tartózkodott. Magára a láza­dásra kétezer magasrargú tengerésztiszt gyűlése adta meg a jelet, amely határoza­tot fogaidéit él Goulart meg­döntésére, kiáltvánnyal for­dult a hadsereghez és a kong­resszushoz terveinek támoga­tása érdekében. Ú jabb bizonyítékként keli értékelni Rusk amerikai külügyminiszter két. fontos nyilatkozatát m, amelyeket közvetlenül a zendülés győ­zelme után tett Először is közölte, hogy a brazíliai— amerikai gazdasági tárgyalá­sokat „új keretben” folytat­ják majd. Ez az „új keret” persze azt jelenti, hogy a régóta húzódó megbeszélése­ken Washington anyagilag „megértőbb lesz” Goulart meg buktatóival, mint a reformok­ra hajlamos elnök rendszeré­vel szemben valaha is volt Rusk második kijelentésében azt a reménységét fejezte ki, hogy Brazília „vezető szerepet játszik majd az Amerikai Ál­lamok Szervezetében, különös tekintettel a szélsőbal elleni küzdelemre”. Ez is világos be­széd. Azt jelenti, hogy a jobb­oldali fordulatot végrehajtó erők első politikai leckéje: megváltoztatni Goulart józan K uba-politikáját és Latin- Ameirika legnagyobb országát is bekapcsolni a forradalmi Kuba teljes elszigetelésére tö­rő amerikai poMtika lánco­latába. így áll a helyzet e pillanat­ban. Távolról sem lehet azon­ban azt mondaná, hogy az Egyesült Államok és a brazil reakció problémái ezzel meg­oldódtak. A zendülés előzmé­nyei és lefolyása is megmu­tatta, hogy Goulart reform- politikája rendkívül répszerű volt. Óriási tömegek támogat­ták és jelentős befolyása volt a hadsereg altiszti karában, valamint a tisztikar alacso­nyabb régióiban is. A zendü­lés után már most kibonta­koznak a terror első jelei, ami jelzi, hogy a jobboldali pucs- csot a brazíliai belső feszült­ség óriási fokozódása fogja kísérni. A most hatalomra ju- i tott reakciós kurzus helyzete | távolról sem tekinthető szi- i lárdnak. A hatalmas „ ország, amelynek az elmúlt néhány évben megadott a lehetőség arra, hogy egy józan, haladó és viszonylag nyugodt füg­getlenségi politika bázisa le­gyen. most majd törvénysze­rűen a heves társadalmi — és talán polgárháborús — össze­csapások színterévé válik. Fényképezzen! nyereségrészesedésből vásároljon márkás fényképezőgépet! Ajánlatunk: árak tokkal: Penti II 940,—, Werramatic 2380,—, Exa I-II 1780 — 2480,— Flexaret VL 17809— Beiermatic 12209— J

Next

/
Oldalképek
Tartalom