Dunántúli Napló, 1964. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-07 / 80. szám
6 MAPiO 1964. Április i 1 M. A. SzuszkO.v beszéde az SZKP plénumán (Folytatás az 5. oldalról) munkuiuszlaly ellenségei ellen, mint inkább egymás ellen kell harcolniok. Nem szükséges részletesen megcáfolni most ezt a gyökerében hibás koncepciót, hiszen minden öntudatos munkás előtt világos, hogy a proletariátus osztályérdekeinek és akaratának egysége, ideológiája. őszié ly szervezettsége az egyetlen és szilárdan ős z kovácsolt, marxista—leninista pártban testesül meg. Ezután Szuszlov elvtárs részletesen ismertette, milyen nyakatekert fogásokhoz folyamodnak a mai szakadárok, hogy zavart vigyenek a munkásmozgalom soraiba. Különösen felháborító az »•. álláspont, amelyet a KKP Központi Bizottsága képvisel a kapitalista országokban harcoló kommunista pártokkal szemben. Ezeknek az amúgy is bony odúit viszonyok között működő pártodénak nem kevés löbbletnehézséget teremtenek 8 kínai vezetők. A proletár szolidaritás pekingi értelmezése megítélhető abból a magatartásból, amelyet a KKP Központi Bizottsága tanúsított, amikor a baathista nacionalisták leszámoltak Szalam Adillal és az Iraki Kommunista Párt más vezetőivel. A kínai vezetők a külföldi küldöttségekkel folytatott beszélgetéseikben nyíltan kárörömüket fejezték ki az iraki elvtársak bestiális meggyilkolása fölött. Ezután Szuszlov arról beszélt, hogy az egész kínai propagandagépezet az Uj Kind hírügynökség, a tájékoztató központok, a különböző fajta bulletinek, a rádió — ma harcot folytat a marxista—leninista pártok ellen. A kínai vezetők lényegében új ideológiai frontot nyitottak a testvérpárok ellen. Szakadár tevékenységükre a kínai vezetők akkor tették fel a koronát, amikor az atöb- bi időben híveket kezdtek toborozni a testvérpártok soraiban és ezekből frakcióé csoportokat alakítottak. Jelenleg Peking segítségével és támogatásával pártellenes, szakadár, renegát csoportok alakultak BeLgiumban, Brazíliában, Ausztráliában, Ceylonban, Nagy-Britanniában és néhány más országban. E csoportok főkolomposainak kezében váratlanul nagy pénz összegek tünedeznek fel. Uj- sr "okát, folyóiratokat alapítanak. mindenféle rágalmazó irodalmat adnak ki, nem ritkán üzletet nyitnak kínai prepa gandatermékek árusítására. E csoportok részvevői rendszerint becsvágyó karrieristák, politikai szélkakasok és hasonszőrűek. A pártellenes csoportok részvevői egyes országokban jobboldali opportunista irányzatokat képviselnek. A szakadár csoportok soraiban Ausztráliában, Chilében. az Egyesült Államokban megtalálhatók sötét' múltú eevének:, kalandorok. Érthető, hogy a testvérpár- tok nem tűrik meg e frakciós csoportokat és lövetik őket soraikból. Ilyenkor Pekingből minden esetben ,.rettenetes” fenyegetőzés következik a testvérpártokra, s azzal vádolják őket, hogy ..törvénytelen módszereket alkalmaznak”. Nyíltan meg kell mondanunk, hogy a kommunista mozgalom történetében sohasem volt ilyesmire példa. Soha egyetlen párt sem vette felébe azt, hegy a más országok kommunista pártjaiból kizárt szánalmas szakadár csoportokat igazi .,pártnak” nyilvánítsa ki, az igazi kommunista pártokat pedig „volt pártoknak” nevezze. A kínai vezetők, akik oly fennhangon beszélnek a pártok egyen jó- gé-áréról és egymás belügyei nek tiszteletben tartásáról. Most valamiféle „legfelső bíróság” szerepét akarják betölteni a kommunista mozgalomban. s a kommunista pártok helyett megoldani e pártok belső életének problémáit. — jelentette ki Szuszlov. E csoportok megjelenését feltűnően kedvezően fogadták a tőkés országok uralkodó körei, amelyek joggal | látják bennük azt az „ötödik ; hadoszlopot”, amely kapóra j jön nekik a munkásmozgalom ban. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának vezetősége most még tovább megy és nyíltan arra törekszik, hogy a kommunista vllágmozga- l;>m ellensúlyozására összetákolja a vele hasonló gon- [ dolkodásúak tömbjét saját platformmal, csoporlfegye- lemmcl és pekingi központtal. Ezeket a terveket még 1962. végén kikotyogta Meh- med Shehu, amikor kijelentette, hogy most van alakulóban a marxizmus—le- ninizmushoz hű pártok tömbje, amelynek élén a kínai párt áll. Miért alakítják meg ezt a tömböt? Mindenki számára nyilvánvaló, hogy nem a munkásmozgalom céljaiért, nem a világ imperializmusa ellen vívott harcra, hiszen ennek a tömbnek már a gondolata is önmagában hordja a szakadás csíráit és nyilvánvalóan a munkásosztály erőinek a gyengítését szolgálja. Ez a tömb ezért alakul meg, hogy1 harcoljon a marxista—leninista pártok ellen, a kommunista világmozgalom ellen, a KKP Központi Bizottsága vezetőségének a sajátos céljai érdekében. A kommunista világmozgalom megbontására irányuló törekvésüket a kínai vezetők átvitték a demokratikus erők nemzetközi frontjának soraiba is. Néhány esztendeje a békeharcosok, a nő- az ifjúsági és egyéb nemzetközi szervezetek kongresszusait és konferenciáit a kínai képviselők szakadár kirohanásokra használják fel. A kommunista válágmozgalom korunk legnagyobb befolyású politikai erejévé vált. A nemzetközi kommunista mozgalom életében különösen nevezetes volt az utolsó évtized, amikor a személyi kultusz káros következményeit legyűrve, jelentősen aktivizálta alkotó, elméleti és gyakorlati tevékenységét, ezeket még szorosabban fűzte az élet követelményeihez, a széles népi tömegek szükségleteihez és kívánságaihoz. Ilyen történelmi háttérrel különösen látható nemcsak a kínai vezetők szakadár tevékenységének káros volta, hanem egyúttal azon törekvéseiknek teljes kilátástalansá- ga is, hogy letérítsék lenini útjáról és saját elképzeléseiknek rendeljék alá a kommunista világmozgalma I. Nem lenné helyes azonban, ha nem mérnénk fel kellőképpen a KKP Központi Bizottsága frakciós cselekedeteinek veszélyességét. A kínai vezetők mindenféle éretlen és ingatag elem re támaszkodnak, de olyanokra is, akik megrekedtek a személyi kultusz világában és rabjai a személyi kultusz alatt kialakult dog- matizmusnak és doktriner sematizmusnak. Frakciós módszereikkel felkarolják az olyan mindenféle renegátok és elfajzottak, akik bármilyen zászló alatt készek küzdeni a kommunizmus ellen. A kínai szakad árok fogásai nem téveszthetik meg a világ marxista—leninistáit. A világ marxista—leninista pártjainak abszolút többsége nyíltan elítélte a KKP Központi Bizottsága vezetőinek amtileni- nista kalandor irányvonalát. VII. fi kispolgári, a nacionalista, az újtrockista elhajlás veszélyességéről Szuszlov elvtárs ezután fel- j veti: hogyan történhetett meg, hogy a forradalmi harc és az új társadalom építése terén nagy tapasztalatokkal rendelkező Kínai Kommunista Pártnak a vezetői a kommunista világmozgalom elleni harc útjára léptek? Kivel is van dolgunk a KKP vezetőinek személyében? További fejtegetései során rámutat: Vajon a kínai teoretikusok jelenlegi koncepciói nem emlékeztetnek-e bennünket a lenin-‘ izmus által régen szétvert kispolgári áramlatok számos esz- j méjére? Csak kispolgári „uItra”-for- \ radalmár tekintheti a kü- j lönböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének politikáját az imperializmus elleni harcról való „lemondásnak”, a forradalom „tagadásának” ... Csak kispolgári „ultra”-forradal- már üdvözölheti örömmel azt a tételt, amely szerint „a forradalmi háború utolsó döntő eszköz” a két társadalmi rendszer ellentéteinek megszüntetésére. Csak kispolgári „szuper”-forradalmár követelheti, hogy „azonnal” és I „mindenütt” kezdjék meg a forradalmat, tekintet nélkül a kialakult konkrét körülményekre és erőviszonyokra. Csak ilyenek szállhatnak síkra a forradalom békés útjának felhasználása ellen, mert számukra a „forradahniság” egyetlen ismérve: a fegyveres erőszak alkalmazása, tekintet nélkül arra, hogy meg követelik-e azt a körülmények, vagy sem. Ennélfogva teljesen érthető, hogy ilyen útra lépve a kínai vezetők törvényszerűen elju-1 tottak most már oda, hogy sok eszméjüket és koncepciójukat a trockizmus ideológiai pogy- j gyászából kölcsönzik ki, miként a trockizmustól örökölték a marxista—leninista pártok el- j len folytatott harc frakciós sza j kádár módszereit is. Igen, elvtársak, nyíltan meg j kell mondani: — jelentette ki! Szuszlov — a Kínai Kommunista Párt vezetőinek elméleti j és politikai nézetei összességük ben sokban felelevenítik a I troclcizmust, amelyet a nem-1 zetközi forradalmi mozgalom J már régen elvetett. Milyenek valójában a kínai vezetők nézetei a háború és a béke kérdéseiben? E nézetek tulajdonképpen az új viszonyok között megismétlik ezt a troc- kista jelszót: „se békét, se háborút!” A kapitalizmussal való gazdasági versenyről is megismétlik Trockij régi tételét. Nem kevésbé szembetűnő a trockizmussal való rokonság azokban a kínai tézisekben, amelyek a szocialista országok „burzsoá elfajulásának” veszélyéről szólnak. Vajon nem ismerjük-e fel a trockizmus jellemvonásait azok ban a kínai elgondolásokban, amelyek túlbecsülik az erőszak, a kényszerítés szerepét a forradalomban és a szocializmus építésében? Lám, itt van a kínai vezetők politikai bölcsességének forrása! Ezek a tények önmagukért beszélnek. Az SZKP és a kommunista világmozgalom elleni harc logikája következtében a KKP vezetői egyre inkább egy sorba kerülnek a marxizmus— leninizmus legádázabb ellenségével, a trockizmussal — állapította meg Szuszlov — majd így folytatta: A Kínai Kommunista Párt vezetőiből a jelek szerint | hiányzik a marxista—leninista edzettség ahhoz, hogy szilárdan ellen tudjanak állni a kispolgári ösztönösseg tárna- dósának, meg tudják védel- 1 mezni a proletárszocializmus vonalát. Csak ezzel magya- rázhatjuk azt a tényt, hogy a kispolgári ideológia nyomta rá a bélyegét bel- és külpolitikájukra egyaránt. Nem kívánnánk foglalkozni a KKP vezetőinek belpolitikájával. Minthogy azonban a kínai vezetőknek a nemzetközi porondon követett kalandor j irányvonala összefügg belpoli- j tikai téren elkövetett hibáik- í kai, erről is beszélni kell. Minden ország marxista— j leninistái tudják már, milyen | eredménnyel járt a „nagy ugrás” és a népi kommunák politikája. Lehetetlen nem látni e politikában olyan balos kísérletet amely a társadalmi fejlődés elengedhetetlenül szükséges szakaszainak átugrására irányult. Ezek a tervek minden gazdasági megalapozás nélkül készültek, anélkül, hogy figyelem be vették volna az ország tényleges lehetőségeit. E kísérletek eredménye közismert. A Kínai Népköztársaság gazdasága több évre visz- szaesett. A kínai vezetők jelenlegi álláspontjának forrását elemezve, lehetetlen nem látni azt is, hogy a KKP vezetőinek külpolitikai tevékenységében egyre fokozódó erővel nyilvánulnak meg a nacionalista nagyhatalmi törekvések. A nacionalizmus mindjobban a kínai vezetők cselekedetednek mozgató rugójává válik. Megmutatkozott ez már a „nagy ugrás” időszakában, mert hiszen a „nagy ugrást” szemlátomást azért eszelték ki, hogy „egy ugrással” megpróbálják megelőzni az összes szocialista országokat és elfoglalni az uralkodó helyzetet a szocialista világrend- szerben. Kifejezésre jutott ez a kínai kormány olyan akcióiban, mint a nacionalista szenvedélyek mesterséges felszítása a határkérdések körül, a KKP vezetőinek a karibi válság idején tanúsított magatartása, a kínai kormánynak a nukleáris kérdésben elfoglalt álláspontja. Nagy gyanakvást kelt a kínai vezetőknek úgynevezett „közbenső övezet” elmélete, amely Nyugat-Németországot, Angliát, Franciaországot és Japánt az amerikai imperializmus uszá lyában haladó országoknak tekinti, s ezzel rózsaszínű képet fest az angol, a francia, a ja- j pán és különösen a nyugalné-! met imperialistákról, elkendő zi ezek agresszivitását és azt a veszélyt, amely részükről a j szocialista országok népeit a ] nemzeti felszabadító mozgalmat, az egyetemes békét fenyegeti I A kínai propaganda úgy ál- , lit ja be a dolgot, mintha Mao Ce-tung eszmevilága lenne korunk marxizmusa— leninizmusa, „a szocialista forradalom, a szocializmus és a kommunizmus építésének tudományos elmélete” Ma már teljesen világos, hogy a KKP vezetősége Mao Ce-tung személyi kultuszát az egész kommunista világmozgalomra akarja kiterjeszteni, hogy a KKP vezetője — mint annakidején Sztálin — istenként magasodjék minden marxista—leninista párt fölé, saját kényére-kedvére döntse el politikájuk és tevékenységük valamennyi kérdését. A személyi kultusz ideológiája és gyakorlata sokban megmagyarázza, miért támadtak a kínai vezetőknek hegemonis- ta elgondolásaik — állapította meg Szuszlov elvtárs. A történelem azonban nem ismétlődik meg. S az, ami először tragédia volt, másodszor csak bohózat lehet. A KKP vezetőinek tudniuk kellene, hogy a kommunista mozgalom sohasem túri meg a marxizmus—leninizmustól idegen személyi kultusz viszonyainak megismétlődését, mert a múltban túlságosan drága árat fizetett ezért. A kommunista I mozgalom összeegyeztethetetlen a személyi kultusszal. Mindenki tudja, hogy 1956- ban és 1957-ben Mao Ce-tung és Liu Sao-csi beszédeiben, a proletárdiktatúra történelmi tapasztalatairól szóló cikkekben (amelyeket a KKP Politikai Bizottsága jóváhagyott), nagyra értékelték az SZKP- nak a személyi kultusz következményeinek felszámolására irányuló tevékenységét. Ma a kínai vezetők, politikai számításaikból kiindulva, védelmükbe vették a személyi ] kultuszt. Mindenekelőtt azért I vették védelmükbe Sztálin ferdítéseit és hibáit, mert ők maguk Mao Ce-tung kultuszát plántálják el. A KKP vezetősége mai anti- leninista, szakadár irányvonalának vizsgálata a következő tanulságot sugallja: a kommunista világmozgalom előtt reális veszélyként áll egy olyan kispolgári, nacionalista elhajlás, amely „baloldali” frázisokkal takarózik. Ennek az elhajlásnak a veszélye annál nagyobb, mert olyan párt vezetőivel van dolgunk, amely hatalmon van, nagy állam- apparátussal és az ideológiai tömegpropaganda eszközeivel rendelkezik. Az SZKP — akárcsak a többi marxista—leninista párt — kétségkívül kénytelen odahatni, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkentse azt a kárt, amelyet ennek a kispolgári elhajlásnak a hatása okozhat a kommunista világmozgalomnak — jelentette ki Szuszlov. Vili. fi kommunista világmozgalom marxi-lenini elveken alapuló egységéért! Elvtársak! Pártunk teljes joggal kijelentheti: mindent | megtettünk és megteszünk, ami rajtunk múlik, hogy áthidaljuk a nézeteltéréseket, helyreállítsuk a KKP és az SZKP együttműködését, megszilárdítsuk a KNK és a Szovjetunió barátságát, megerősítsük a kommunista világmozgalom egységét Noha a KKP vezetői megengedhetetlen vitamódszereket alkalmaznak, nyílt harcot folytatnak az SZKP és a többi testvérpárt ellen, pártunk a legnagyobb kitartást, a legnagyobb felelősséget, a legnagyobb gondoskodást tanúsította a kommunisták sorainak egysége érdekében — mondotta a továbbiakban Szuszlov. De valahányszor, amikor pártunk Központi Bizottsága jóakaratáról tett tanúbizonyságot, a KKP vezetői — válaszul — szántszándékkal megtettek mindent, hogy tovább élezzék a nézeteltéréseket, újabb és újabb kirohanásokat intéztek az SZKP, a szovjet kormány, a kommunista világmozgalom közös irányvonala ellen. Az SZKP és annak lenini vonala elleni harcukban a kínai vezetők elsősorban Nyi- kita Szergejevics Hruscsovra összpontosítják a tüzet. Természetesen látniok kell, hogy Nyikita Szergejevics áll ama nagyjelentőségű folyamatok élén, amelyek hazánkban és pártunkban a XX. kongresz- szus után indultak meg és ma is biztosítják a szovjet emberek sikeres haladását a kommunizmus felé. (Nagy taps.) Hát ezért szeretnének aknamunkájuk során éket verni Hruscsov elvtárs és a Központi Bizottság közé, szembeállítani Központi Bizottságunkat a párttal éa a szovjet néppel. De ez a szennyes elgondolás kalandor jellegű és reménytelen, teljes és csúfos kudarcra van kárhoztatva. A kínai vezetők — és nemcsak ők, — jól jegyezzék meg maguknak, hogy a mi Központi Bizottságunk, élén Nyikita Szergejevics Hruscsovval, a hű leninistával, egységesebb és egyöntetűbb, mint barmikor a múltban. Pártunk sohasem félt és illa sem fél az eszmei harctól. De úgy véli, hogy az ideológiai nézeteltéréseket a lenini elvek alapján kel) megoldani, s magát a polémia fejlesztését alá kell rendelni a munkásosztály érdekeinek. Ezután Szuszlov ismertette, hogy ezek a kezdeményezések a kínai vezetők Ili bájából sorra eredménytelennek bizonyultak. A marxisták—leninisták kötelességüknek tartják, hogy a marxizmus—leninizmus elvei alapján minden erővel szilárdítsák a szocialista közösség egységét és összefogását. a szocialista országok fő figyelmét a gazdasági építés feladataira összpontosítsák és így vívják ki a szocializmus győzelmét a kapitalizmussal folyó békés gazdasági versenyben. A kínai vezetők cselekedetei aláássák, megingatják a szocialista tábor egységét, mindinkább elkülönítik Kínát a többi szocialista országtól. A KKP Központi Bizottsága lebecsüli a gazdasági építést és nincs tekintettel azokra a feladatokra, amelyek a szocialista országok előtt a törés államokkal folyó gazdasági versenyben felmerülnek. Ez az irányzat a szocialista országok erejének csökkenéséhez vezet, megnehezíti az imperializmus ellen vívott reális harcukat. A marxisták—leninisták, a kapitalista országok munkás- osztálya feladatuknak tekintik, hogy harcoljanak a monopolkapitalizmus ellen, védelmezzék a néptömegek létérdekeit, maradéktalanul kihasználják a lehetőségeket a szocialista forradalom békés, polgárháborúval nem járó útjához, s ugyanakkor készen álljanak a nem békés útra. a burzsoázia ellenállásának fegyveres elnyomására is. Ezzel ellentétben a KKP vezetői minden eszközzel megrágalmazzák a munkásosztálynak és kommunista élcsapatának a dolgozók legfontosabb érdekeiért, a békéért és a demokráciáért vívott harcát, elutasítják az átfogó anti- monopoltsta szövetségek létrehozására Irányuló vonalat, a szocialista forradalom békés megvalósításának lehetőségét, s a konkrét körülményektől függetlenül kalandor jellegű fegyveres megmozdulásokat javasolnak. A marxisták—leninisták, a nemzeti felszabadulásért harcoló népek feladatuknak tekintik, hogy végigvigyék az antiimperialista demokratikus forradalmat, a nemzeti front létrehozását és megszilárdítását, a nemzeti demokratikus állam megalakításáért, a fejlődés nem kapitalista útjáért folyó harcot. A kínai vezetők megkerülik a nemzeti felszabadító forradalom jelenlegi szakaszának lényegét, nem veszik észre, hogy az egyes országok helyzete különböző, egy és ugyanazt a receptet adják valamennyi ország népének: fegyverrel a kezükben harcoljanak és teremtsék meg a proletariátus diktatúráját. Az ilyenfajta útmutatások lényegében alááshatják a nemzeti frontot, s ezáltal a gyarmatosítók és újgyarmatosítók pozícióit erősíthetik. A marxisták—leninisták arra törekszenek, hogy a moszkvai nyilatkozatok elvei alapján erősítsék az egységet és az összefogást mind az egyes kommunista pártokban, mind pedig a világ egész kommunista hadseregében. A szovjet kommunisták nem hallgathatnak, amikor a kínai vezetők féktelen támadásokat intéznek nagy ügyünk, a kommunizmus építése ellen, pártunk lenini vonala ellen, a nemzet(Ti'oiytatds r. 7. oldalon)
